Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-23 / 147. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. Június Ti. Keresd az újat Mint ahogy a fenti cím is mutatja, mi is az újat keressük. Ha figyelmesen olvassuk a sajtót, akkor láthatjuk, hogy felsőbb szerveink meg is adják a lehetőséget ahhoz, hogy újat alkossunk és hozzunk létre az élet valamennyi területén. Nem is oly régen olvastuk, hogy Zalaegerszegre került néhány évvel ezelőtt egy Raffai nevű testnevelő tanár, aki elhatározta, hogy a gyerekek segítségével sportpályát hoz létre tanulóinak. Amikor ezt a felettes szerveivel közölte, szinte kimo- solyogták. öt év múlva azonban már ott állt az addig gazosdombos területen egy szép sportkombinát. A gyerekek kezdeményezése után megmozdultak az idősebbek is és komoly szervezéssel létre is jöhetett minden sportoló álma: az igazi sporttelep. Hosszú, küzdelmes út volt ez. A fiatalok azonban nem riadtak vissza, hanem két kezük munkájával létrehozták a mintegy 1 millió forintot érő sport- kombinátot. Nem olyan régen jelent meg a KISZ, az MTST és a SZOT közös felhívása; „Építsünk sportpályákat!” Éppen ezért a „zalai példa nyomán” ml is lássunk hozzá komolyan, s teremtsük meg a felhívás alapján az anyagi lehetőségeket és építsünk, illetve a meglévőket újítsuk fel, hogy a megyében a szükségletnek megfelelő számú sporttelep álljon rendelkezésünkre. Fiatal sportolók, pedagógusok, sportbarátok! Építsetek saját erőtökből sportpályákat, játéktereket. Határoz- , zátok meg lakóhelyeteken a szükségleteket. Teremtsétek meg az építés feltételeit, s a munka jelentős részét végezzétek el saját magatok. Újítsátok fel régi pályátokat. Szeretettel és rendszeresen gondozzatok minden sportlétesítményt, hogy az ne csak alkalmas, hanem vonzó is legyen a versenyzők és a sport örömeivel még csak ismerkedők számára is. Csatlakozzatok a fenti mozgalomhoz, hiszen ezen keresztül is szolgáljátok a testnevelési és soprtmozgalmunk fejlődését. A Szolnoki Rádió műsora 19^0—80 30-ig a 823.86 m-es középhullámon; „Hangos Újság!” A szolnoki rádió ifjúsági műsora. Szerkeszti a rádió KISZ szervezete. Jászkunság] krónika! Hirek, riportok, tudósítások a nap eseményeiből. — Ajándékműsor a megye élenjáró termelőszövetkezeteinek. Közreműködik a jászárokszállási és a dévaványai népi együttes ének- és zenekara.— Pajtáshíradó. — Indulók, kórusművek. — Ismét a család körében... Sóskúti Júlia riportja. Hozzászólás „a Szolnoki MTE közgyűlésén hallottuk“ c. cikkhez Fenti cím alatt lapunkban megjelent cikkre érkezett válasz a Szolnoki MÁV sportegyesülettől. Levelükben többek között a következőket írják. — A Szolnok megyei Néplap június 16-i számának sportrovatában „A Szolnoki MTE közgyűlésén hallottuk” című cikkben Koncz Tibor hozzászólása megütközést váltott ki a Járműjavító UV. dolgozói, vezetői és sportvezetői körében. Koncz Tibor hozzászólásában „a Szolnokon meglévő igen nagymérvű klubsovinizmussal foglalkozott. Tanulságos példaként ismertette Horgász Erzsébetnek, a Szolnoki Vörös Meteor NB. I-es kosárlabdázójának esetét. Nevezett sportolót, mert nem akart átmenni a MÁV együttesébe, a Járműjavítóban betöltött bérelszámolói beosztásából letették takarítónőnek.” így szólt a közölt hozzászólás idevonatkozó része. Meg kívánjuk említeni, hogy Horgász Erzsébet üzemünkben nem dolgozott és jelenleg sem dolgozik. Nálunk Horgász Júlian- na nevű, a Vörös Meteornál kosárlabdázó munkavállaló van, 1959. november 2. óta Nevezett soha nem volt bérelszámoló, de még kisegítő sem osztályunkon. Üzemünkben mint fiatalkorú, csökkentett munkaidőre, 6 órára lett felvéve. Az idevonatkozó 9/1958. (VIII. 3.) számú munkaügyi miniszter rendeleté előírja, hogy ........ a fiat alkorú kisegítőket lehetőleg termelő munkán kell foglalkoztatni, részben az általános segédmunkák körében ...” Ennek ellenére Horgász Júlianna üzembelépésekor a munkaügyi osztályunkon kapott beosztást Kartonirással, kézbesítéssel, takarítással, stb. foglalkozott. 1960. május 14-én a diszpécserszolgálathoz került, ahol gépeléssel, kézbesítéssel és egyéb adminisztrativ teendőkkel lett megbízva. Az igazság kedvéért el kell mondanunk, hogy tizenkilenc fő hasonlókorú fiú és leány dolgozik nálunk. A tizenkilencA Szolnoki MÁV SE nyerte a Diósgyőri Vasas jubileumi vivóversenyét A Diósgyőri Vasas 50 éves Jubileuma alkalmából a vívó szakosztály vegyes csapata versenyt írt ki vidéki szakosztályok részére. A csapatban három női, három férfi tőröző és három kardozó vívott. A verseny célja az évforduló megünneplésén kívül a vidéki csapatok erejének lemérése volt. A Szolnokon megtartott egyéni vidéki bajnokság után nagy érdeklődés előzte meg a szolnokiak szereplését. Az eredmény igen jó. Női tő- rözőink nagy küzdelemben 5:4 arányban maradtak alul Salgótarján és Ózd vívóival szemben az előmérkőzéseken, A döntőben vereséget szenvedtek ugyan 5:1 arányban Diósgyőrtől, de 5:0-ra győztek Veszprém ellen, Hódmezővásárhely ellen pedig 5:l-re. Ez várakozáson felüli eredmény. A csapat tagjai: Balázs V., Szathmáriné, Papp és Jozsa. Férfi tőrcsapatunktól vártuk a Jó szereplést, s a Demecs, B. Nagy, Kövesd! összeállítású együttes az előmérkőzéseken Salgótarján és Ózd ellen is 9:0- ra győzött. A döntőben Veszprém és Diósgyőr ellen is győzelmet arattak. Hódmezővásárhely ellen már nem is kellett kió 11- niok. A másik kellemes meglepetést fiatal kardozóink szerezték. Sok szép eredményt ért el: Feke, bői négyen voltak vele együtt, akik nem fizikai munkára voltak beosztva. Május 21-én vállalati rendelkezésre mindnyájuknak le kellett menni osztályokba, mert a munka úgy kívánta. így került nevezett is a VII/B. osztályba, ahol kézbesítéssel és takarítással foglalkozott Másfél hét múlva azonban visszahelyezték a diszpécserekhez, és jelenleg is ott van. A tizenkilenc főből egyedül dolgozik irodában. Arra a megjegyzésre, hogy a Szolnoki MÁV-hoz akarták átcsalni, csak azt tudjuk válaszolni, hogy senki sem vonta felelősségre, amiért nem itt sportol. Vállalatunknak sok fiatal dolgozója van, akik más sportkörök tagjai és ezért nem részesülnek rosszabb elbírálásban, mint a MÁV sportolók. Koncz Tibor a klubsovinizmusról beszél, közben ő válik annak erősítőjévé. Az ilyen meggyőződés nélküli vádak a legnagyobb gátlói az sk-k közötti szoros együttműködésnek. Az ilyen vádakat, — az éppen már nagyon is kívánatos szoros baráti kapcsolat kialakítása érdekében — visszautasítjuk. Szabó József, a Szolnoki MÁV SE titkára Az olimpiai sportjelvényért A Szolnoki Vörös Meteor SK tömegsport bizottsága jól szer- vezte meg az olimpiai jelvény- szerző versenyeket. Már eddig a több mint háromszáz jelentkező többsége hozzálátott a rész- próbázáshoz. Százhúszan pedig már büszkén viselik a szép kivitelű jelvényt. A Terményforgalmi Vállalatnál negyvenötén, a Kiskereskedelmi Vállalatnál ötvennégyen, a Vas- és Műszaki Nagyker.-nél pedig huszonegyen szerezték meg a jelvényt Jói halad a szervezés és a részprőbázás a Vendéglátó-, a Terményraktározási Vállalatnál és a MESZÖV-nél. A tömegsport bizottság úgy dolgozik, hogy az olimpia kezdetére a KPVDSZ-hez tartozó valamenniy vállalatnál legyen jelvényes. E munkáért elsősorban elismerés Illeti Szekrényest Antalt a Terményforgalmi Vállalat; Tónth Jenőt Nagy Má- tyást, a Kisker. Vállalat; Ma- kóczl Károlyt, a Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Hunya Zoltánt, a Textilnagyker. Vállalat sportfelelösét A többi vállalatok és szervek példát vehetnek róluk. — Csak hozzá kell látni a munkához és akkor az eredmény nem marad el. Szolnok megyei — SZIGLIGETI Színház mai műsora: este 8 órakor Törökszentmiklóson: A kertész kutyája, Túrkevén: Májusi muzsika. Az Újpesti Dózsa a labdarúgó NB I. bajnoka A tegnap lejátszott utolsó előtti NB I-es fordulóban az Cjpesti Dózsa legyőzte a Ferencvárost és ezzel most- már visszavonhatatlanul a bajnoki cím birtokosa lett. A kiesők csoportjában a BVSC és a Szombathely sorsa is megpecsételődött A forduló eredményei Űjpest—Ferencváros MTK—Vasas Diósgyőr—Sál gótar j án Honvéd—Csepel Pécs—BVSC Szeged—Szombathely Tatabánya—Dorog 1:0 1:0 1:1 0:0 2:1 4:1 2:0 Több mint félszáz induló Vasárnap délelőtt meghívásos atlétikai versenyre került sor Törökszentmiklóson a JTST rendezésében. Martfű, Kengyel, Ti- szapüspöki, Tiszabő, Fegyvernek, Kuncsorba, Kétpó, Tiszate- nyő és Törökszentmiklós legjobbjai vetélkedtek az egyes számokban. A férfiaknál és a nőknél az alábbi eredmények születtek : FÉRFIAK: 100 m: B. Molnár (Kengyel) 12.5 mp. 400 m: Benedek (Tiszapüspöki) 59.8 mp. 1500 m: Pálinkás (Tiszatenyő) 5.09 p. 200 m: B. Molnár (Kengyel) 26.6 mp. Súlylökés: Novák (Tiszapüspö- ki) 11.10 m. Gránáthajítás: Andrási (Kengyel) 62.8 m. Magasugrás : Subicz (Törökszentmiklós) 170 cm. A második helyezést a 87 éves tiszapüspöki Po- mázl István szerezte meg 155 cm-es eredményével. Távolugrás: Andrási (Kengyel) 5.10 m. NŐK 100 m: Öllé (Fegyvernek) 15 mp. 400 m: Öllé (Fegyvernek) 70 mp (ellenfél nélkül), Bonto- vics (Tiszatenyő) 98 mp. Távolugrás: Rézső (Tiszabő) Gránáthajítás: Hámori (Törökszentmiklós) 50.80 m, Novák (Tiszapüspöki) 37.4 m.\ Súlylökés: Hámori (Törökszentmiklós) 9.57 m. Hargitai és Bátorít is. Első igazi erőpróbájuk ez a verseny volt. Legerősebb ellenfélnek a Diósgyőri Vasast tartottuk. A gyakorlott vívókból álló csapat — az ország egyik legerősebb együttese. Éppen ezért jóleső | érzés, hogy a döntőben a mi fitaljaink győztek 5:4 arányban. Az előmérkőzéseken Salgótarján és Ózd ellen 7:2, majd a döntőben Veszprém ellen 5:2, Hódmezővásárhely ellen pedig 5:1 arányban nyertek. — Ezzel az eredménnyel a verseny győzte- i sének járó arany emlékveretet érdemelték ki, s újabb szép , eredménnyel öregbítették a ! szakosztály Jó hírnevét. A csapat minden tagja a várakozásnak megfelelően, — sőt egyes mérkőzéseken azon felül is szerepelt. A döntőben a következő eredmények születtek: Szolnok— DVTK 2:1, Szolnok—Veszprém 3:0, DVTK—Veszprém 3:0, Szolnok — Hódmezővásárhely 3:0, DVTK — Hódmezővásárhely 3:0, Hódmezővásárhely — Veszprém 2:1, Szolnok csak a DVTK női csapatától szenvedett a döntőben vereséget. — Végeredmény: 1. Szolnoki MÁV SE 3 pont, 8 gy, 1 v, 2. DVTK 2 pont, 2 gy, 2 v, 3. Hódmezővásárhely 1 pont, 2 gy, 7 v, 4. Veszprém 0 pont, 1 gy, 8 v. — J. J. — Vidám ifjúsági találkozó Martfűn Vasárnap egész napos ifjúsá gi találkozót rendezett a Kommunista Ifjúsági Szövetség a járás valamennyi községe fiataljainak részvételév el Martfűn. A találkozó lelkes, vidám hangú latban telt eh r~ :' • i filmszínházak műsora Június 83—26-ig: Sháitmlfik 23— 24 Mágnás Miska — Kn. 25—26 Háború és béke L—IL «- Ka, Matiné: 26. Első örömök 24— 26 Mi ketten egyedül — 10 Matiné: 26. Viharban nőttek fel 24— 26 Szerelmes trombitás — Ka. Matiné: 26. Botcsinálta soff őr 23—24 Gyalog a mennyországba —■ J4 25— 26 Égrenyílő ablak — 14 Matiné: 26. A világ teremtése Jáazalsószentgyörgy 23—24 Sortűz az égben — 10 25—27 Gyalog a mennyországba “ M Matiné: 26. Az eltűnt kapitány 23— 26 Meztelen igazság — Kn. Matiné: 26. Fekete erdőtől a Fekete tengerig 24— 26 Hosszú az út hazáig «■ Ka. Matiné: 26. Kard és kocka 23—26 A parancsnok Matiné: 26. Ne fordulj vissza fiain Kert 23—26 Kölyök — R. Kn. Cl bakháza Fegyvernek JáaosUda Jászapáti Jáeeáreksaállés Jászberény Lehel Jászberény Jászdózsa 23—24 Egrenyiló ablak — 14 25—26 Sortűz az égben — 1« Matiné: 26. Ügyetlen kapus Jászfény szaru 24—26 Nyomorultak IL — W Matiné: 26. Csodálatos kút Jászjákőbalma 24—26 A tett színhelye Berlin — 14 Matiné: 26. Ernst Thälmann I. Jászklsér 24—26 SAS tengeralattjáró — Kn. Matiné: 26. Emst Thälmann H. Jáazladány 24—26 Az elcserélt fénykép — Kn. Matiné: 26. Polónia-express 24—26 Egy kislány keresi az édesapját — 10 Matiné: 26. Az elveszett nyom 24—26 Játék a szerelemmel — 18 Matiné: 26. Kék kereszt + Gól 24—26 A nagy kék országút — 10 Matiné: 26. A bátor kandúr 23—26 Ingovány — 14 23— 26 Hruscsov Amerikában — Kn. Matiné: 26. Időzár 24— 26 Ketten a nagyvárosban — Kn. Matiné: 26. Nehéz kesztyűk 23—24 Világos ablak — 14 25— 26 Berlin Schönhauser-sarok “ 14 Matiné: 26. Calabuig 23—26 A hetedik kereszt — 14 Matiné: 26. A harag napja 23— 26 Hálátlanság — Km 24— 26 A szülői ház — 10 Matiné: 26. Uj ember kovácsa 24—26 A boldogság vasárnap jön —Kn. •Matiné: 26. Idegen utas 23—26 Ilyen nagy szerelem — 14 23—29 A nagy kék országút — U Matiné: 26. Amigó 23—26 Feleségem a sztár — Kn. Szolnok MÁV Kultúr. 24—26 Törvény az törvény — 10 Tlszaföldvár Táncsics 24—26 Rászedett udvarló — Km Matiné: 26. A csuka ajándéka Tiszafüred 23—26 Hulot úr nyaral — Kn. Matiné: 26. Kaland a vonaton Tiszákon 25—26 Távoli partokon — 10 Matiné: 26. A fiú Törökmiklós Dózsa 23—26 Montparnasse 19 “ 18 Matiné: 26. Polónia-expresa Töröksztmiklós Kert 23—26 18-as év — 14 Túrkeve 23—26 Szombattól hétfőig — 10 . Matiné: 26. Mese a 12 találatról Ujszász 24—26 A csend világa + A Szajna találkozik Párizzsal —Km Matiné: 26. 306-os számú ügy Karcag 23—26 Két fiú, egy kislány — Km Matiné: 26. Többé nem balkezes 10=10 éven alul nem ajánlott. 14=14 éven alul nem ajánlott. 18=Csak 18 éven felülieknek! Kn.=Korhatár nélkül. Kendere« Kengyel Kisújszállás Kunhegyes Kunmadaras Kunszentmárton Mezőtúr Dózsa Mezőtúr Szabadság Öcsöd Bákóczifalva Szolnok Vörös Cs. Szolnok Tisza Szolnok Kert c APRÓHIRDETÉS EK) MERLEGKEPES könyvelőt, megbeszélés szerinti belépéssel keres a Tiszaföldyári Építőipart Szövetkezet. Kossuth utca 109 Telefon: 33. Utazási költséget térttünk. KONYHAKREDENC, asztalok, székek, sózóteknő, zsíros bödön, — eladók. Mestemé, Szolnok, Zalka Máté sétány 1. Tisza-part. ÖNHIBÁJÁN kívül elvált 31 éves, középmagas, barna — házzal, jószággal, szőlővel rendelkező fiatalember sürgősen keres élettársul 22—30 évesig házias, jőszágszerető, Jőmegjelenésű nőt. Lehetőleg fényképes levelet vár „örök hűség” jeligére a kiadó- hivatalba, Szolnok, Irodaház. EGYSZÁZ métermázsa takarmányszéna eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Malinovszki (Mária) utca 49. DANUWIA 125-ös motorkerékpár, alig használt állapotban eladó. Kengyel, Thököly üt 2. Csiszár. IDŐSEBB magánost, esetleg házaspárt házingatlanért eltartanék. — Szolnok, Pénzügyőrség, Ady Endre út 95/a — Lengyel. SZOLNOKON a központban — Ponty utca 4 számú ház — lakottan — kedvező feltételek mellett eladó. A SZOLNOK MEGYEI TERM ENYFORGALMI VÁLLALAT értesíti a termelőket, hogy a kukorica—korpacserét újbői beindította. Cserearány: 100 kg májusi szárazságú kukoricáért 180 kg korpát ad. A cserében a termelőszövetkezetek, egyénileg gazdálkodók és a kisállattartók egyaránt résztvehetnek. j ELADÓ Szolnok, Harcsa utca 15 í számú, kétszer kétszobás családi ; ház. Érdeklődni: Harcsa u. 10. í Motikánénál. SZANDASZOLLOSON Kossuth Lajos út 53 szám alatt gyümölcsös. házzal együtt eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Virágh János út 5 szám alatt. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyám, özv. Forgács La- josné (özv. Szilágyi Ferencné) temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Szilágyi Ferenc és családja Szolnok A két örök rivális: Vezseny és Rákóczifalva röplabda- ! csapata is össze mérte erejét a martfűi sportpályán . Mimikéi csapat tagjai na gyón szépen játszottak. j A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár az 1960/61-es tanévre érettségizett fiatalokat iskoláz be szerszámkíszítö és géplakatos szakmákba. — Jelentkezni tenet Írásban, vagy személyesen a vállalat munkaügyi osztályán. NEGYVEN éves, elvált barna férfi, — termelőszövetkezetben dolgozik, — két gyermekével elvált vagy özvegy asszonyt kére.' feleségnek, Illetve édesanyának Lakás van. Gecse István Szolnok, Ugar 49. KERESEM az 1945 elején Brez- nóbányán volt 101 számú magyar hadikórház orvosait — ápolóit, sebesültjeit — táborllelké szét, szíveskedjenek elmüké- sürgősen közölni. Szentpáll, Törökszentmiklós, Kossuth u. 94 szám. __________ HÁ ZTARTÁSOK Figyelem! Na ponként házhoz szállítjuk Szol nokon a kívánt Jégszükséglete előfizetéssel, vagy alkalmlla reggel 7-től délután S-lg a meg rendelés után azonnal száll, tunk. Egy tábla jég (12.5 kgi szállítással együtt — előfizetésre napi 6.— Ft, alkalmilag 6.50 Ft fél tábla 3.50 Ft, illetve 4.— Ft Még ma rendelje meg a TEMPO- náL Telefon: 23—22 és 24—60. BEKÖLTÖZHETŐ — kétszoba konyhás, kertes családi ház eladó. Szolnok, Hullám, u. 23. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyal Szocialista Munkáspárt Szolnok megye: Bizottsága es a Megye) Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga lOzset Szerkesztóseg: Szolnok, Tisza Antal u. 2. L en Teletöm 20—93. 23—20. 20—O» Kiadja a Szolnok megyei NSpia, Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal, Szolnok. iroOanaz rszt. t. Telefon 20—ás Megjelenik netto Kivételével mindennap A lap t előfizetésben es árust- tasDan a Szolnok megye pos- camvatalok ás fiókposták tér* lesztek. A lap előfizetés) díjas egy nora u.— Ft. eaöfizetnető bármely postamvatalná] M kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. június 22. — 2240 FeieiO. r)v mtavezetői Mészáros Sándor SPQSSS