Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-08 / 108. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. május 8. KÜLTŐ AZ ANYJÁRÓL RADNÓTI MIKLÓS *A 1905 május 5-én született a mártírhalált halt nagy költő Ma, anyák napján az ő születésébe belehalt édesanyjának emlékét idézzük a Huszonnyolc év című meg-endí- t.ó költeményével. HUSZONNYOLC ÉV Erőszakos, rút kisded voltam én, ikret szülő anyácska. — gyilkosod! öcsémet halva szülted-é, vagy élt öt percet, nem tudom. de ott a vér és jajgatás között úgy emeltek föl a fény felé, akár egy győztes, kis vadállatot. ki megmutatta már. hogy mennyit ér: mögötte két halott. Mögöttem két halott, előttem a világ, oly mélyről nőttem én. mint a haramiák; oly árván nőttem én, a mélységből ide, a pendülő, kemény szabadság tágas és szeles tetőire. Milyen mély volt gyerekkorom, s milyen hűvös. Hívó szavad helyett kígyó szisszent felém játékaim kis utain, ha este lett A Palicz József kiállítása s párnáimon vért láttam én, a gyermeket elrémítőt, nagy, hófehér pehely helyett. Milyen mély volt gyerekkorom. s milyen magas az ifjúság! A két halál megérte-é? — kiáltottam a kép felé. mely ott sütött szobám falán, Huszonnyolc éves voltál akkor, a képen huszonöt talán, ünnepélyes ifjú nő, komolykodó, tűnődő. Huszonnyolc éves voltál akkor. most ugyanannyi lettem én, huszonnyolc éve, hogy halott vagy anyácska! véres szökevény! Anyácska, véres áldozat, a férfikorba nőttem én, erősen tűz a nap vakít, lepke kezeddel ints felém, hogy jól van így, hogy te tudod, s hogy nem hiába élek én. A Szolnoki Damjanich Múzeum három termében fiatal festőművész mutatja be eddigi alkotásainak legjavát. Érdemes elöljáróban megjegyezni: feltűnő és örvendetes, hogy ez az 50-es évek közepetáján diplomát nyert generáció milyen gyakran és biztosan jelentkezik országos tárlatokon és egyéni kiállításokon egyaránt. Ezek a kiállítások tehetségükön, szakmai biztonságukon kívül kísérletező kedvükről, egyéni utak kereséséről is képet nyújtanak. Féltucatnyi bemutatott rézkarcában már sikerült megszabadulnia ettől a naturális tanulmánystílustól. A sajátos atmoszférával, a lényeg biztosabb kihangsúlyozásával már elszakadt a tanulóévek kötöttségétől. Biztos rajztudásának (melyet linómetszetein még érleltebben csillogtat meg) sokat köszönhetnek ezek a részleteikben is igen gazdag rézkarcok. hogy ebben az idehaza kevésbé művelt technikában is egyre többet Ígérőén képes alkotni. Ezekben a kései képekben az előadásmód idegen hatásainak feloldásán kívül egyre több egyéni mondanivaló és megkapó költészet van. Szinte természetesnek vesz- szük, hogy az új festőgeneráció — s így Palicz — érdeklődésének középpontjában az ember és a munka áll. Antalfy István : cAtiyámkőz Sokszor láttam csillogást a szemében... — Mások úgy mondták, hogy: sir az anyám... Sokszor láttam teknő fölé hajolva, megszédült néha... Máskor éjszakán fél-felriadva, őt ébren találtam... hetönk közül akadt gyakran beteg... S ha ketten-hárman olykor összejöttek, emlékszem, ö volt a legcsendesebb... Most ritkán látom — már két évtized telt úgy el, hogy már csak vendége vagyok, egy évben kétszer — vagy még annyiszor sem — s olyankor... ezek nagyon szép napok... Anyám most is hallgat, és hogyha szól is, engem kérdez és kér: meséljek én... Szemében fény csillan, a büszkeségnek, s örömnek fénye... szívében remény... Mesélek róla, életünk miként foly... Hallgatja, s csak ritkán kérdez bele. Ügy figyel rám, mint tanítóra gyermek, de közben a kötésen jár keze. Készül a kesztyű — télre —, bár még nyár van, ö már a télre gondol — s nem lehet, hogy mosolyogva meg ne kérdené: még mindig írom-e a szép verseket? Ó, szép versek! Anyám, ha szépet írok, az mind Neked szól, s Tőled származik... Ha szépet adhatok az embereknek, ha jót. s szépet mondok, s teszek nekik, a Te szívedből indult a világba a bennem élő vágy és gondolat, — de van-e olyan hatalma verseimnek, hogy elriassza a Te gondodat? Nem látlak már teknő fölé hajolva, — és tipegve mész át a kis szobán, nem betegnél vírrasztasz éjszakákon, hanem ágyamnál ily nap hajnalán. Megszédülsz, most is... de most már gyakrabba> szemedben könny, ha új útra kelünk, aztán csak vársz, megint vársz, szótlanul, e kötögeted a kesztyűket nekünk. Ladányi Mihály : Öreg anyókák Öreg anyókák ülnek este lenn a kapunál, ha elment már a csorda s a por mögötte lassanként leszáll. Fogatlan szájuk ujjúkra nyalint és orsójukon gyűlik a fonál. Felettük a felhőkócos égen némán szikráznak föl a csillagok. Néhány tücsök cirrog, s a nyártól részegült békák dalolnak harsány nótát a tóban. A földön minden jól van. A tehén kinn az ólban térdre ereszkedik, s hunyt szemmel tülökszarvú bikáról álmodik. A pléh fejőedény hasán a tiszta holdfény elringatózik némán s a szénapadlás létrán néhány szál fű remeg, hogy el cammog a szél. ök bóbiskolnak és beszélgetnek közben, hogy fáradt kis testüknek jobb volna már a földben. Mint méhek kaptárba a virágok porát, úgy hordják ide ők a változó falu örömét és baját, r hajlott-hátú kis parasztanyókák... Ülnek. ; a mások életében, gondjában elmerülnek, lisz nekik — úgy lehet — nem is virrad tán holnap... öreg anyókák ülnek körben, összehajolnak i kapunál, ha már elballagott a csorda, tagyog rájuk az éj tornyának gombja, r teljes, sárga hold. Kiállításának tanúsága szerint Palicz József is a keresések. kísérletezések útját járja. Bemutatott rajzai manuális biztonságról és a realista kifejezési eszközök ismeretéről vallanak; ceruzaportréiban lélek van és egy-egy rajza kompozíciójával is megragadja a szemlélőt. De inkább előtanulmányai, mint állomásai ezek egy realista művészi pályának. Pontos anatómiai ismerettel megrajzolt akttanulmányai és tanulmány fejei előadásmódjukban, biztonságukban, kompozíciójukban és alaposságukban sokszor Barcsay mester tanulmányrajzaira emlékeztetnek. Palicz József: Leányportré. Kevésbé kiérleltek még monotípiái, amelyeken a tájakat és az embereket kiásó Van Gogh stílusában ábrázolja. Néhány képe azonban (Vágyódok. Szőlőkarózók, Emberek, öregasszony. Csendélet) már arról tanúskodik. A csaknem száz kép arról tanúskodik, hogy alkotójuk jól gazdálkodott fiatal éveivel s egyre inkább felzárkózik kor- és pályatársainak élvonalába. lm. M. Fekete István: Pepi-kert (Gondolat) A szarvasi Pepi-kert nemcsak Alföldünk büszkesége, hanem Európaszerte híres. Keletkezéséről, kialakulásáról kevés adat maradt fenn. Fekete István közismert írói készségével a homályba vesző múlt bizonytalan adatai közül biztos kézzel választotta ki a leghihetőbbeket, és ezt meséli el könnyed sti tusával, mindenki számára érthetően, szórakoztatóan. Az író végigvezeti az olvasót azon az úton, amelyet az Arborétumban meghonosított ritka növények magjai, vagy csemetéi a legtávolabbi világrészektől a Kőrös menti parkig megtettek. J< Anyám lelke Hogy föltáplált tejjel ő, a legjobb anya és ha beteg voltam, gond volt az éjszaka, hogy kenyerünk mellé adott mosolygást is: szive meleg tüze idáig világít, hogy dolgozott értem s néma áldozatok kövén annyi vágya lett miattam halott, hogy még ma is, pedig mögöttem már sok dal, megvívna érettem minden gonoszokkal: meg nem énekelem. Minden anyák sorsa annyi szép himnuszban van már eldalolva. De megemlékezem, hogy ez a kis város rajta keresztül lett nekem tündérváros. Szépséglátó szeme csodákat varázsolt: arany rügyet hoztak a poros akácok. Friss örömöt látni fordultak a sarkok, tört cserép a napban fényvirágot hajtott. Az esőcsatorna muzsikáló víg kút; szavára a ködfal édes tejjé hígult. Az utca a város ezer titkot rejtett: látó szemmel járni anyám tanított meg. Hálámat érette soha le nem rovom; az ő lelke ragyog mindenik dalomon. KÉMÉNY ERZSÉBET. Szerkesztői üzenetek B. Tóth Miklós, Budapest. Írásait elküldheti, szívesen mondunk róla bírálatot. Amennyiben megfelelő akad közöttük, szívesen közöljük. Lakatos Lajos Szolnok. Beküldött versei most gyengébben sikerültek. Valahogy hiányzik belőlük az erő. Inkább megyei jellegű írásokkal próbálkozzék. Endrődi István Pusztamonostor. Kedves pajtás, beküldött írásod sajnos nem közölhető. Pályaválasztásodhoz csak akkor tudunk tanácsot adni. ha részletesen leírod, milyen tantárgyakat szeretsz, milyen a tanulmányi eredményed, mi iránt érdeklődsz? Miklósvári Zoltán Tiszafüred. Falu a városban e. elbeszélése lehet, hogy a későbbiekben sorrakerül. Tudósítását köszönjük, de már megjelent hasonló a lap előző számában. Többeknek: Kéziratokat nem őrzünk meg .és nem juttatunk vissza. Emil Girleanu: óxa A vastag mohaszőnyeg, mint valami meleg takaró terült szét a földön. Azon feküdt az őzanya, mellette fia, nedves orrát anyja hátára fektetve, csukott szemmel pihent. Élvezte, amint anyja vékony nyelvével nyalogatta puha, selymes szőrét. Fián nyugtatta szemét, szívében különös remegést érzett. Részvétet fiacskájáért, ezért a zsenge kis teremtményért, amelyet az élet neki I ajándékozott, akit saját tejével táplált, s akitől ma el kell jválnia. Tudta, érezte ezt — az idő már rég elérkezett... | Fájdalmas hang tört elő belőle. Fia is felnyitotta szellmét. Aztán erőt vett magán, felugrott és útját egyenesen a horizonton magasló sziklagerinc felé vette. Igen, odafenn biztonságban lesz gidá- ja, ellenségei, a farkasok és a ravasz vadászok ellen, oda legfeljebb csak a zer- gék bátorkodnod fel. Ott olyan jó helyen lesz majd, mintha vele lenne. Ö, de odáig még a legveszedelmesebb helyeken kell átjut- niok. Hogy fia erejét próbára tegye, villámgyors futásnak eredt, merész, nagy ugrásokkal. A gida fáradhatatlan 7 követte, csak a szédítő szakadékoknál tartott pillanatnyi szünetet, mintha a feneketlen mélységet szimatolná ... aztán nyílsebes futással repült tovább, olykor vidáman szökdelve virágszálvékony lábaival, pajkosan ugrándozva, ha anyja lassította futását. Az út 7 ' lé vezetett tovább; egy erdői kellett keresz- tezniök, hogy végül a gerincre felkapaszkodhassanak. A suta mat lassan rakta patáit, szinte esik sétáltak egyik tisztástól a másikig, hol bokrok alatt, hol mélyzölddel benőtt folyosókon, egész az erdő pokolsötét, legmélyebb belsejéig. így lépdeltek egy darabig, most már elől a gida — végül a szakadékhoz értek, amely mögött ott emelkedett a Hzton- sáqos sziklagcyinc. Ebben a , .llanat- ban az anya, mint egy szobor, megmerevedett és bizalmatlan l szimatolt bele a levegőbe — mintha rosszat érzett volna. Előttük, egy dús- lombú fenyő gallyai alól egy farkas szemei villogtak feléjük ... Egy ugrás, és veszve van a fia... villant át szívén az érzés... és abban a pilla atban szívszaggató kiáltást hallatott és a villogó szemek felé ugrott. A farkas mohón vetette magát a nagy zsákmányra. A vére zuhatagá- ban omlott a földre. A farkas fogai már be .grtak a gyenge húsba, de fejét még f ■ felé fordította, s csak, amikor az rémült futással eltűnt az erdő sűrűjében, érezte valóban a fájdalmat, és szemeinek fénye megtört a halálküzdelem utolsó vonr fásaiban ... Fordította: Antalfy István
