Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-06 / 106. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEJU XI. évfolyam, 106. szám. Ara 50 fillér 1968. május 6, péntek. Megkezdődött a Szovjetunió Legfelső Tanácsának új ülésszaka MOSZKVA (MTI) Tegnap délelőtt a moszkvai Kremlben megkezdődött a Szovjetunió Legfelső Tanácsának új ülésszaka. Délelőtt — moszkvai idő szerint 10 órakor — külön-külön ülést tartott a legfelső tanács két háza: a szövetségi tanács és a nemzetiségi tanács. A szövetségi tanács ülését Lobanov, a tanács elnöke nyitotta meg. A tanács meghallgatta a mandátumvizsgá- ló bizottság jelentését a pót képviselők megválasztásáról, majd elfogadta az ülésszak napirendjét. A napirend első pontja: törvényjavaslat • munkások és alkalmazottak adóinak megszüntetéséről. A második napirendi pont keretében a tanács megvitatja azokat az intézkedéseket, amelyekkel 1960-ban befejezik az áttérés a rövidített munkaidőre. A harmadik napirendi pont keretében a tanács megvitatja a legfelső tanács elnökségének rendeletéit. Hasonló napirendet fogadott el ülésén a nemzetiségi tanács. A legfelső tanács két háza moszkvai idő szerint 11 órakor együttes ülésre ült össze. Hruscsov elvtárs előadói beszéde Moszkva (TASZSZ). A Legfelső Tanács két házának együttes ülésén Nyi- kita Hruscsov szovjet miniszterelnök csütörtökön délelőtt etőadói beszedet mondott a dolgozók adóztatásának megszüntetéséről és az életszínvonal emelésére irányuló egyéb intézkedésekről. Bevezetőül megemlékezett Lenin születésének 90. évfordulójáról és rámutatott, hogy Lenin legnagyobb emlékműve a gigászi munka, amellyel a szovjet nép építi a kommunizmust. Hruscsov ezután megállapította. hogy a dolgozók adóztatásának megszüntetéséről, valamint a rövidített munkanap bevezetéséről szoló törvényjavaslat ismét meggyőzően példázza a szocialista a-.ovjet állam politikájának békeszerető voltát, tükrözi a kommunista párt és a kormány szüntelen gondoskodását a szovjet nép jólétének gyarapításáról. „Amint látják, ülésszakunk napirendje jól beleillik a tavaszi öröm és vidámság légkörébe” — mondotta. Hatalmas politikai és gazdasági jelentőségű állami akciók Hruscsov ezután emlékeztetett az SZKP XXI. kongresz szusának arra a megállapítására, hogy a hétéves terv teljesítése során szüntelenül fokozódik a szocialista üzemek termelése és felhalmozása, s végül is ez adja majd a bővített szocialista újratermelésnek és az életszínvonal emelésének egyetlen forrását. „Ilyen körülmények között szükségtelenné válik, hogy a lakosságot megadóztassuk” — jelentette ki. A munkások és alkalmazottak adóinak megszüntetése és az életszínvonal emelését célzó egyéb intézkedések hatalmas politikai és gazdasági jelentőségű állami akciók — folytatta., — Mindez ismét megmutatja a szocialista társadalmi rendszer vitathatatlan fölényét ezeket az intézkedéseket a kommunizmus felé haladó Szovjetunió termelő erőinek példátlan felemelkedése készítette elő. Hazánk ma a világ egyik legerősebb gazdasági hatalma, az emberiség haladásának világító fáklyája, a szabadságukéit és függetlenségükért harcoló népek megbízható szövetségese és barátja, a béke és a barátság támasza — folytatta Hruscsov. — A szovjet állam fejlődésének gazdag tapasztalatai azt bizonyítják, hogy népünk az egyedül helyes utat: a kommunizmus építésének útját választotta és győzelmesein halad e lenini úton. Soha, egyetlen évben sem fejlődtünk olyan sokat, mint 1959-ben, a hétéves terv első évében, jóllehet“ hazánk mindig gyors ütemben haladt — mondotta Hruscsov — s 1959-et a termelőerők gyors fejlődésében, a kommunizmus anyagi és technikai alapjának megteremtésében elért kimagasló eredmények esztendejének nevezte. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy az idén sem lassul, sőt esetleg meg is gyorsul az ipari termelés fejlődésének üteme 1959-hez képest. Ez év első négy hónapjának eredményei azt mutatják, hogy a hétéves terv második évének feladatait sikeresen teljesítik. Erre nagyobb lendülettel fejlődik a kommunista munkabrigádok mozgalma. Az Egyesült Államokkal folyó békés versenyben a mi oldalunkon lesz lesz a győzelem .Ezt mutatják a szovjet nép eredményei az ipar, a mező- gazdaság, a tudomány és a technika fejlesztésében, ezt tanúsítják a szocialista építő munka tapasztalatai. Ma már a szocializmus gyűlöletéről hírhedt emberek sem tagadhatják, hogy reális a legfejlettebb országok utolérését és felülmúlását előíró célkitűzésünk. A szovjet kormányfő ezután elmondotta, hogy a nemzeti jövedelem 1953-hoz képest 1.8-szeresére emelkedett, ami huszonötszörös növekedést jelent 1913-hoz képest. A Szovjetunióban nemzeti jövedelem. háromnegyed része a dolgozók egyéni szükségleteit fedezi, egynegyed része pedig a termelés bővítését és a társadalom egyéb szükségleteit szo'gál- ja. A szovjet munkásság reálbére 1959-ben elérte az 1940 évi bér kétszeresét. 1953-tól 1959-ig 45 százalékkal emelkedett a munkások, 64 százalékkal a parasztok reáljövedelme. Hruscsov bejelentette, hogy 1960 április elsején már 16 millió szovjet dolgozó tért át hét-, illetve hatórás munkanapra. Ez év végéig valamennyi dolgozó áttér a rövidített munkanapra, iSSI'fcSfi '""^k.e£dik. ő. hat-, illetve ötórás munkanap bevezetését. A szovjet dolgozók munkanapja lesz a világon a legrövidebb. Ez a dolgozók kiemelkedő szociális vívmánya. A munkaidő csökkentésével sehol sem csökken a bér, sőt a legtöbb iparágban emelkedik is, különösen az alacsonyabb fizetésű dolgozó rétegeknél. A kommunista párt és a szovjet kormány azért tett és tesz ily sokat a nép életének megjavításáért, mert ebben látja egész tevékenységének legtöbb célját A szovjet kormányfő hangoztatta, hogy egyetlen tőkés ország kormánya sem képes olyan mélységesen humánus intézkedésekre, mint az élet- színvonal szüntelen emelke elésének biztosítása, az ingyenes és egyetemes társadalom- biztosítás, a fizetett szabadság, az ingyenes oktatás, az ingyenes orvosi ellátás bevezetése, a dolgozók teljes foglalkoztatottságának biztosítása. Ha a kapitalizmus ezt megtenné, megszűnne kapitalizmus lenni — jelentette ki. Hruscsov bejelentette, hogy a szovjet tervező szervek kidolgozzák a Szovjetunió húszéves távlati gazdasági és kulturális fejlesztési tervét. Ez a terv példátlanul gyors haladás távlatait nyitja meg a kommunizmus építésében — mondotta. — Minden feltételünk megvan ahhoz, hogy a szovjet nép a közeljövőben még jobban, még gazdagabban és még vidámabban éljen. Megjegyezte, hogy a munkabér nem meríti ki mindazt. amit a szocialista társadalom az egyes embernek nyújt. Igen fontos, hogy növekednek azok a társadalmi alapok, amelyekből a dolgozóknak alacsony bérű jó lakásokat építenek, biztosítják a dolgozók üdülését, ingyenes orvosi ellátását, az óvodák, bölcsődék, kulturális és szociális intézmények hálózatának bővítését. Hangoztatta, hogy a társadalmi fogyasztási alapok további bővülése azt eredményezi, hogy mind érezhetőbbé válik a kollektívizmus a mindennapi életben, a munkában, az emberek kapcsolatában. A kommunizmus ezzel ország-világ előtt megmutatja magasztos humanista elveit, amelynek lényege: gondoskodás az ember boldogulásáról. Hruscsov hangoztatta, hogy a tőkés rendszerben nem valósulhat meg a dolgozók ősrégi álma: az adók eltörlése. A kapitalizmus valamennyi fejlődési szakaszán fokozta a lakosság megadóztatását. Különösen az imperializmus korszakában emelkedtek a,z adók, mert példátlanul megszaporodtak a hadikiadások és felduzzadt az államapparátus. Hruscsov több adattal mutatta ki, hogy az adók emelkedése és a dolgozók jövedelmének csökkenése a kapitalista társadalom fejlődésének törvényszerűsége. A szovjet kormányfő ezután hivatalos adatokkal bizonyította. hogy a lakosságtól szedett adók a mai kapitalista államok bevételének túlnyomó részét alkotják. Az 1958—59. költségvetési évben az adóbevételek (a nagytőkés cégek jövedelmi adóit nem számítva) a következő arányban szerepeltek a tőkés álla mok költségvetési bevételeiben: Egyesült Államok — 70 százalék, Anglia — 75 százalék, Franciaország — 73 százalék, Olaszország — 88 százalék, Nyugat-Mémetország — 77 százalék. Az adófillérekből származó mesés felvételeket elsősorban katonai cé lókra fordítják. A folyó költségvetési évben az Egyesült Államok katonai kiadásai a szövetségi költségvetés kiadásai oldalának 58,3 százalékát, a főként fegyverkezési célú államkölcsönökkel együtt oe- dig több mint 70 százaléké* teszik ki. Hruscsov kijelentette, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország költségvetéseit össze sem lehet hasonlítani a tőkés országok költségvetésével. Ennek oka a két társadalmi rendszer ellentétes vol iából, a szocialista és a tőkés állam funkcióinak különbözőségéből származik. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk — folytatta —. hogy hazánk költségvetésének szilárdságát bármely tőkés ország megirigyelhetné. A szovjet költségvetés stabilitását mutatja, hogy a bevételi oldal mindig meghaladja a kiadási oldalt. A szovjet költségvetés a békés gazdasági és kulturális építést szolgálja. Kiadásaink csaknem négyötödét a népgazdaság fejlesztésére a nép anyagi és kulturális színvonalának növelésére fordítják. Közlemény az SZKP Központi Bizottságának üléséről Moszkva (TASZSZ). Má- kell összpontosítaniuk figyelIjus 4-én ülést tartott a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Az ülés megvizsgálta a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakával kapcsolatos kérdéseket és néhány szervezeti kérdéssel foglalkozott Az SZKP Központi Bizottságának elnökségi tagjává választották Alekszej Koszigint, Nyikolaj Podgornijt és Dimitrij Poljanszkijt, Averkij Arisztovot, az SZKP KB elnökségének tagját és Pjotr Poszpelovot, az elnökség póttagját felmentették az SZKP KB titkári tisztsége alól, mivel az SZKP Központi Bizottságának OSZSZSZK-iro- dájában végzett munkájukra műket . A Központi Bizottság felmentette Nyikolaj Ignatovot, az SZKP KB elnökségének tagját a Központi Bizottság titkári tisztsége alól, mivel kinevezték a Minisztertanács elnökhelyettesévé. A Központi Bizottság felmentette Jekatyerina Furce- vát, az SZKP KB elnökségének tagját az SZKP KB titkári tisztsége alól, minthogy kinevezték a Szovjetunió művelődésügyi miniszterévé. A Központi Bizottság Frol Kozlovot, az SZKP KB elnökségének tagját az SZKP KB titkárává választotta. Nyikolaj Beljajevet tfe Alekszej Kiricsenkót felmentették az SZKP KB elnöki tagsága, illetve az SZKP KB titkári tisztsége alól. (MTI.) m rr» A szocialista népgazdaság jövedelme rendszeresen emelkedik A Szovjetunió költségvetéséről szólva Hruscsov hangoztatta, hogy egyre csökkentik a honvédelmi előirányzatokat 1960-ban mindössze 12,9. míg 1955-ben 19,9 százalékot költöttek a védelem szükségleteire. A fegyveres erők j-’jsntfls. -GtólsfcÉBtése lehetővé teszi, hogy tovább mérsékeljék a költségvetés és honvédelmi előirányzatait is. A szocialista népgazdaság jövedelme rendszeresen emelkedik és 1960-ban 703 milliárd rubelt tesz ki. ami a költségvetési bevételek 90.9 százalékát fedezi. A költségvetés népgazdasági előirányzata az idén két és félszeresét teszi az 1950. évi előirányzatnak, és 5,6-szer múlja felül az 1940. évi adatot. Jelenleg a Szovjetunió rendelkezik minden szükséges tartalékkal ahhoz, hogy már az idén megkezdje a munkások és alkalmazottak adóztatásának megszüntetését. Az adó aránya a költségvetési bevételekben eddig is következetesen csökkent. A második világháború óta hozott intézkedések következtében a lakosság már eddig is 13 milliárd rubellel kevesebb adót fizet évente. Megszüntették az államkölcsön kibocsátását, a kötelező beszolgáltatást. Mindez számottevően megnövelte a lakosság jövedelmét és a takarékbetétek gyors gyarapodását eredményezte. Csupán két év alatt 20 milliárd rubellel növekedtek a takarékbetétek: jelenleg több mint 50 millió betéttulajdonos 105 milliárd rubelt tart takarékban. A minisztertanács — folytatta Hruscsov — javaslatot dolgozott ki a kereseti adó fokozatos megszüntetésére és az erről szóló törvényjavaslatot benyújtja a Legfelsőbb Tanácsnak. Az adók teljes megszüntetéséhez időre van szükség, mert figyelembe kell venni az állam lehetőségeit. Ez év október 1-től 1965-ig szakaszonként kell megvalósítani az adóztatás megszüntetését. Először az alacsonyabb keresetű dolgozók adóiról mond le az állam. A törvényjavaslat adómentessé teszi a havi 2000 rubelt el nem érő kereseteket. így a munkások és alkalmazottak 99.4 százaléka magasabb fizetést kap majd kézhez. A 2000 rubelt meghaladó fizetések adóztatását úgy szüntetik meg. hogy a fizetés összegét az eddigi adó összegével csökkentik. tehát ezek a dolgozók változatlan keresetben részesülnek A kereseti adó teljes megszűnése után 59,4 millió dolgozó keresete az eddigi adó összegével, néhány millió dolgozó keresete az eddigi adó felével növekszik, kisebb létszámú dolgozó réteg keresete pedig nem emelkedik. A kereseti adókkal sgyidő- bén megszüntetik az agglegények és kiscsaládos állampolgárok megadóztatását is. A munkások és alkalmazottai jövedelme az adóztatás megszüntetésének eredményeképpen 1966-ig körülbelül évi 74 milliárd rubellel emelkedik. Az adók megszüntetésével egyidőben folynak a kongresszus által előirányzott intézkedések a minimális ' é- rek emelésére is. Az adók eltörlése azt is szolgálja, hogy‘ csökkenjen a különbség az alacsony és a magas fizetések között. A mezőgazdasági lakosság háztáji gazdaságának megadóztatásáról szólva Hruscsov kijelentette, hogy ezt az adót átmenetileg fenn kell tartani, mert bizonyos szerepet játszik a kolhozok munkafegyelmének megszilárdításában, a kolhozisták jövedelmeinek szabályozásában. Idővel a kolhozok jövedelme még nagyobb mértékben fokozódni fog, s ez lehetővé teszi, hogy még teljesebben kielégítsük a közös gazdaság szükségleteit és a kolhozisták egyéni szükségleteit egyaránt. Közben egyre csökken majd a háztáji gazdaság szerepe, s így megérlelődnek a feltételek a mezőgazdasági adó eltörlésére is — mondotta. A szovjet kormányfő hangoztatta, hogy az adók eltörlésével népgazdasági felhalmozás lesz az állami bevételek egyetlen forrása. Ezért lankadatlan eréllyel harcolni kell a termelés további növeléséért, a termelékenység fokozásáért, az önköltség csökkentéséért, a gazdaságos termelésért és a tartalékok teljes kiaknázásáért. Ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy a szocializmusban a jobb életért vívott harc elsősorban a termelékenység emelésében jut kifejezésre. Nincs messze az az idő, amikor a Szovjetunió a munka termelékenységében utóién az Egyesült Államokat. Ezután Hruscsov felvetette a szovjet rubel értéke megnövekedésének kérdését, a jelenlegi árrendszer megváltoztatását. A Szovjetuniónak szilárd valutája és stabil pénzrendszere van — mondotta. — Méginkább szilárdult a rubel árufedezete, amit az is bizonyít, hogy a lakosság takarékbetétei szakadatlanul növekszenek. Ugyanakkor a béralapot, az ipari össztermelést, a kisipari áruforgalmat és a költségvetést már billiókban kell kifejezni. Ezért szükségessé vált, hogy a rubel aranyalapját fokoz uk és felülvizsgáljuk az ÚTendszert — mondotta. (Folytatás a 2. oldalon) „Lassan összeépül Szolnok Tószeggel...” Termelőszövetkezeti élet Athéntől-Rómáig