Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-05 / 105. szám

1960. május 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Valamit <x kiéiibiek'iÁÍ Három teljesen különböző témájú kisfilmet mutatott be a Pannónia Filmstúdió ked­den este a szolnoki Súgván Endre Művelődési Házban. Az első a politechnikai oktatás­ról, a második a ragadozó növényekről, a harmadik a Szabad Európa rádió gyász­magyarjairól szólt. Ez a kis ízelítő is azt bizonyította, hogy a kisíilmek skálája szinte kimeríthetetlen. Mindegyik bemutatott rö­vidfilm jólsikerült alkotás. Az „Életre készüinek a gyer­mekek”, a gyakorlati okta­tást népszerűsíti jólsikerült felvételekkel. A gimnazisták, a kis általános iskolások áhi- tatos arcát a munkapad mel­lett. a mezei munkán, az al­kotás tiszta örömét vetíti elénk ügyesen ez a film. A növényvilág egyik érdekes részét mutatja be nyönyörű színes filmen és izgalmakkal teli felvételek során a kitűnő operatőr a „Ragadozó nö- vénvek”-ben. A filmnek nem­csak ismeretterjesztő, ha­nem tudományos értéke is van. A Szabad Európáról összeállított dokumentumfilm az oknyomozó történelem precizitásával és a bűnügyi film izgalmasságával leplezi le vitéz Béry Lászlót, „Bá­lint gazdát”, a volt földbir­tokost és a többi szabadeu­rópás uszítót Nem csoda ha a vetítés utáni ankéton a nézők — saj nos kevesen voltunk — azt kérték, hogy a jövőben több kisfilmet mutassanak be a mozik, mint eddig. Ezen a területen a megye közönsé­ge nincs túlságosan elké­nyeztetve. Az egyes szakmai kérdésekre a vendégek: Fel­legi Tamás rendező, Van- csa Lajos operatőr és Mól- doványi József forgatókönyv- író válaszoltak. Hasznos volt az ankét. A Megyei Moziüzemi Vállalat jelenlevő illetékese Ígéretet tett, ha a közönségnek meg­felel, egyik szolnoki bemuta­tó moziban híradó helyett kisfilmet játszanak majd. Ez azonban nem elég. A rövid- filmeknek nagyszámban kell eljutniuk a megye más váro­saiba és községeibe is. So­kat lehet belőlük tanulni, szükség van rájuk. Ez az an­két leglényegesebb tanulsá­ga. — ht. — eletóM íiiáU MÁJUS ELSEJÉRŐL CSERKESZÖLLÖ Felejthetetlen volt szá­munkra a 16. szabad május 1. ünnepsége. Szövetkezeti községünk minden dolgozó­ját boldog öröm töltöte el ezen a napon. Igazi népünne­pélyt rendeztek a fiatalok és velük örült a vezetőség, a község apraja-nagyja. A nagyszerű kultúrműsor alatt fiatal korom jutott az eszembe, mikor mint cseléd vándoroltam egyik uraság­tól a másikig. Nem is mer­tem volna akkor gondolni, hogy lesz olyan nap is, ami­kor Így önfeledten, szaba­don, boldog megelégedéssel ünnepelhetünk mi, egyszerű parasztemberek. Köszönet ezért a szép napért mind­azoknak, akik lehetővé tet­ték szabad, fejlődő életün­ket. P. P. nyugdíjas JÁSZKISfiR Harmincadikán este sze- metgyönyörködtető szép lát­vány vqlt a KISZ szervezé­sében többszáz fiatal fáklyás felvonulása, melyet tábortűz és kultúrműsor követett. Május 1-én a lakosság színpompás felvonulása adta az ünnepség kezdetét. A va­sútállomás melletti parkban nagygyűlésen vettünk részt, amelyen Tóth István elv­társ, az MSZMP járási párt­bizottságának munkatársa volt az ünnepi szónok. Utá­na gazdag kultúrműsor és vidám játékok szórakoztat­ták a több mint kétezer részt­vevőt. Még a késő esti órák­ban sem igyekeztek haza az emberek. Jól érezték magu­kat. Elmondhatjuk, hogy sok kacagással, jókedvvel és fel­szabadult örömmel ünnepel­tük május elsejét Jászkisé- ren. Fehér Józsefné (_ .. Őszinte sorok a megyei irodalomról — A szerkesztőség állásfoglalása a vitában — Túlzás nélkül mondhatjuk hogy a megye irodalmi hely' zetéről lapunk hasábjain meg­indított vita nagy érdeklődést keltett. Számos hozzászólást hozott a posta, vitacikk hang­zott el a Damjanich Rádió­ban. Nemcsak leveleket kap­tunk, hanem igen sok olva­sónk telefonon, vagy szemé­lyesen is elmondta vélemé­nyét A vita során a legtöbb szó a vidéki irodalom — a „Szol­nok megyei irodalom” — helyzetéről esett. Milyen a létjogosultsága, milyen a helyzete egy-egy megye, egy- egy táj saját irodalmának, sa­ját íróinak? Mi az a többlet amelyet az országos irodalom munkásságán túl a megye írói és költői adhatnak? Mindenek előtt megállapít­hatjuk, hogy megyénk irodai mi élete nem lehet verseny társa a fővárosénak, de talán még Péccsel. Debrecennel. Szegeddel sem veheti fel a versenyt. Ennek nem techni­kai és anyagi problémák, de mégcsak nem is a közönség úgynevezett „közönye’* az oka, hanem elsősorban az, hogy nincs kellő mennyiségű művészi színvonalú írás, amely — mondjuk — egy fo­lyóirat hasábjait hónapról hó­napra, vagy akár negyedév­ről negyedévre is megtölthet­né. És ezzel máris a problé­ma közepébe vágtunk. Hangsúlyozottan igazat kell adnunk Szabó Ernőnek és még néhány hozzászólónak, akik kijelentik: A tehetséget értékes alkotásokkal kell iga­zolni. Minden más, így a szer­vezeti élet fellendítése is csak azután következhet, ha igazán művészi értékű művek te­remtik meg a létjogosultsá­gát egy megyei írócsoport esetleges létrehozásának, egy folyóirat, egy antológia kia­dásának. Lapunk sem lép fel azzal az igénnyel, hogy irodalmi rovata a fővárosi újságokkal, vagy folyóiratokkal verseny­re keljen. Véleményünk sze­rint azoknak az íróknak és költőknek, akik megyénkben élnek és tehetségük alapján az írói rangra igényt tarta­nak. az a kötelességük, hogy elsősorban a megye sajátos problémáit ábrázolják művé­szi szinten. Nálunk mindenki tudja: forradalmi átalakulás zajlott le. Ez a nagyszerű szocialista forradalom a forgószél sebes­ségével és erejével söpörte el a kisparcellát és teremtette meg falun a szocialista gaz­dálkodás kereteit. Természe­tesen, mint minden forradal­mi változás, ez is egész sor kérdést vet fel. Hogyan vál­toztak és változnak meg az emberek, hogyan fogadják az újat, hogyan vetik el a régit, mi fáj még ma is? Ezeket a változásokat felmérni, meg­érteni és megírni valóban íróhoz méltó nagyszerű fel adat. Ez az az út. amelyen járva be tudunk kapcsolódni az országos irodalom áram­lásába. Országos irodalom! Sokan, mint valami olimposzi magas­ságban trónoló^ elérhetetlen istenségről beszélnek erről. Véleményünk szerint ennek az irodalomnak mi is részesei vagyunk, mi sem élünk az „országon” kívül. Az országos irodalom nemcsak a fővárost, a vidéket is magában foglal­ja Valószínűleg ezzel a gon­dolattal száll vitába Ladányi Mihály, amikor az országos irodalomhoz méri a mienket, ö azonban túl magas mércét állít, s ezzel eleve kizárja a mieinket az országos iroda­lom nagy egészéből. Ha talán nem is éri el a mi íróink, köl­tőink egy-egy műve minden esetben a fővárosi lapokban közölt írások színvonalát, a mi közönségünk elfogadja, sőt igényli, ha az ő életéről szól az az írás. Ha azt mondhatja, „igen — én is így érzem”, vagy „nálunk is ez történt”. És itt merül fel a vitaindító cikkben*' említett közömbös­ség kérdése. Az írások témáját nézve azt is világosan meg kell monda­nunk, hogy a megye életét ábrázoló irodalom óhaja nem egyenlő a kizárólagos parasz­ti irodalom óhajtásával. Nem­csak a parasztság élete vál­tozott itt meg, hanem túlzás nélkül mondhatjuk, minden rétegé, minden emberé. Mai témáról ír az a novellista is, aki egy falusi tanító életének valamelyik epizódját írja meg. Űj életet ábrázol az a költő is, aki megírja: mit ■Á A MECSETEK ORSZÁGÁBAN érez, ha látja a kis óvodáso­kat. És a mi életünkről ír az is, aki művészi formába ve­títi elénk a ma emberének igaz szerelmét. A mi életünk bonyolult és sokrétű, de ép­pen ezért az igazi írói feladat: ennek az ábrázolása. Megyei irodalmunk jelenlegi „haldok­ló” állapotát igazolja az is, hogy majdnem minden, a szerkesztőségbe beküldött mű, vers a múltba fordult, vagy éppen időtlenségével tüntetett Jó irodalmi alkotásokat kell tehát a dolgozók kezébe adni. De hát ki írja ezeket? Ezzel kapcsolatban Bodnár László szolnoki fiatal levelét idézzük, aki megkérdezte: „Ahhoz, hogy valaki hivata­los íróvá váljék, milyen fel­tételek szükségesek?” Ez a levél igen elgondolkoztató és megmutatja, hogy az emberek többségében valamilyen tév­hit él az író személyére és társadalmi állására vonatko­zóan. Ez több hozzászólásból is kiderült. Ezért helyes, ha leszögezzük: hivatalos író nincs. Az írói munkássághoz elhivatottság, tehetség (ezt háromszor is aláhúzzuk), szé­leskörű politikai és általános műveltség és mai életünk ala­pos ismerete, igenlése szüksé­ges. Senki sem kezdheti kész íróként. Nagy élettapasztalat, más területen végzett szorgos munka, tapasztalatgyűjtés szükséges ahhoz, hogy a te­hetség írói. költői művekben kristályosodjék ki. Csak egy­két példát: Rideg Sándor földmunkás volt, Veres Péter kisparaszt. Kosztolányi Dezső tanár és a sort még folytat­hatnánk. Ezek az írók mun­kájuk mellett küldték be mű­veiket folyóiratoknak, újsá­goknak, és csak hosszú fejlő­dés és a közvélemény elisme­rése nyomán írhatták nevük után a foglalkozás rovatába azt, hogy író. vagy költő. És ez így van jól. Az em bér. aki tanítóként, munkás ként, tsz-könyvelőként benne él az élet áramában, együtt érez az emberek gondjaival és örömeivel, jobb. élettelje- sebb és előremutatóbb műve­ket tud alkotni. Ezért nem helyeseljük azt a törekvést, amely a megyé ben valamilyen írószövetség­től, az itt élő íróemberek „függetlenítésétől”, általában szervezeti kérdésektől várja elsősorban az irodalmi élet megújhodását. Kétségtelenül hasznos, ha az írók néha ösz- szejönnek, megbeszélik mun­kásságukat, találkoznak az olvasókkal. Ez azonban nem előfeltétele, hanem következ­ménye és okozata a sorozato­san megjelent kitűnő művek­nek. Egyébként nem is köny- nyű feladat. Donkó László fel­sorolt 15 nevet. Ezek közül azonban nyolcán nem a me­gyében élnek, még ha közénk tartozónak is vallják magu­kat. Irodalmi élet címen hét­nyolc fős összejöveteleket pe­dig nem érdemes tartani. Vé­leményünk szerint enélkül is előbbre lehet lépni. Amikor majd megteremtődnek a mű­vészi feltételek, sor kerülhet talán a megyei írócsoport létrehozására is. Hogyan építsük hát tovább megye irodalmi életét? Mindenekelőtt azzal, hogy íróink és költőink mai témá­val jelentkezzenek. Ebben még nagy a hiány. A költők közül Kemény Erzsébet, Lu­kács Miklós és Ungi Nagy István nevét említhetnénk, akik gyakrabban foglalkoz­nak mai témával. Lényegesen rosszabbul állunk ezen a té­ren a prózaíróknál. Novellis­táink előszeretettel fordulnak a tegnaphoz élményért. Sok írás foglalkozik a Horthy- rendszerrel, a koncentrációs táborok rémségeivel, disszi- dens-problémákkal. a felsza­badulás élményeivel, az el­lenforradalommal. Kétségte­lenül ezekre is szükség van. Azonban aggasztó az. hogy a mával, 1960 problémáival, szépségeivel kevés Írás foglal­kozik és ezek közül még ke-. vesebb a közölhető.. Ez azt jelenti talán, hogy megyénk toliforgatói nem érzik magu­kat elég erősnek a mai élet megjelenítésére? Ismételten hangsúlyozzuk: a mai életet ábrázoló művek sürgetésekor semmiesetre sem a sematikus és megrendelt brossurairoda- lom esetleges feltámasztásá­ról van szó! Nem kevésbé fontos a mű­vészi igényesség kérdése. El­lentétben Donkó László hoz­zászólásával, megállapíthat­juk: a beküldött művek több­sége még a lapunkban gyak­ran szereplő költőktől és íróktól sem mindig elfogad­ható. A gördülékeny, helyes stílusra, művészi képalkotásra való törekvés, a nyelvtan és a verstan ismerete még a kez­dőknél is elengedhetetlen. Inkább havonta csak egy ver­set, egy elbeszélést írjanak, de azt érleljék magukban, ja­vítgassák, fejlesszék. Lehet, hogy így kevesebb mű lát napvilágot, de kétségtelenül nagyobb lesz a megye íróinak becsülete, ran°ia: minden­esetre az ilyen írásokat az or­szágos lapok is szívesebben közlik. Ezzel nagy lépést te­hetünk előre, hogy megmene­küljünk a minden megyei iro­dalmat fenyegető provincia­lizmustól. Megyénk egyik jelentős iro­dalmi fóruma a Szolnok me­gyei Néplap. Elsősorban en­nek hasábjain lát napvilágot nyomtatásban az itt élő Írói és költői tehetségű emberek egy-egy műve. Ez nagy fele­lősséget ró a szerkesztőségre. Terv szerint továbbra is meg­marad a jól bevált vasárnapi irodalmi oldal. Ezen elsősor­ban a megyei irodalmi mű­veknek adunk helyt. Azt is megmondjuk, hogy — éppen az írók érdekében — a jövő­ben is csak magas eszmei és művészi értékű novellákat, verseket közlünk. Ez alól csak a „Bontakozó szárnyak” című rovat kivétel, de itt is csak azokat a műveket közöl­jük, amelyekben a tehetség csíráit látjuk. Továbbra sem szándéko­zunk helyt adni a dilettáns Írásműveknek. A jószándékú, de semmilyen írói tehetséget el nem áruló emberek ezután sem kaphatnak helyt lapunk­ban és őket saját érdekükben őszintén eltanácsoljuk az írástóL Megszívlelendő az a hozzá­szólás. amely állandó kritikai rovatot követel a laptól. Szerkesztőségünk ennek szí­vesen eleget tesz, amennyi­ben megfelelő számú kritikus jelentkezik. Várjuk a magyar- irodalom tanárokat, az írókat és a költőket, hogy színvona­las bírálatban részesítik a megjelent műveket. Eddig a közelmúltban csak Szegedi Páltól kaptunk egy ilyen kri­tikát. azonban azt hangvétele miatt nem közölhettük. A szándék mindenesetre dicsé­rendő. A szerkesztőség levelező ankét.jait a közeljövőben fel­használjuk arra. hogy egy-két megyei írót összehozunk az olvasókkal. Ez elindítója le­het a szervezeti életnek is. Meg kell említenünk, hogy a vitában nem szólnak hozzá azok a szervek, amelyektől az irodalmi élet fellendítéséhez segítséget várjuk. Hasznos lenne, ha állást foglalnának megyei tanács illetékes szervei, a TIT. az Ady Endre művelődési ház. Így iegaláhb számítani lehetne arra. hogy ki lesz a gazdája a megyei irodalomnak. A vita legfőbb tanulsága, hogy mai életünket tükröző jó, művészi írásokra szükség van, azokat igénylik az olva­sók, a megye dolgozói. 0j éle­tünk megköveteli: aki króni­kása tud lenni, álljon csata­sorba. Az írói és költői tehet­ségű emberek tartsák köte­lességüknek hogy meggyőző­déssel átfűtött, műgonddal megalkotott versekkel, elbe­szélésekkel segítsék a nagy mű építését, az emberek tu­datának megváltoztatását T építenek erőművet. Micsoda hallatlan erőfeszítést követel ez a munka. A két patak­meder néha szelíd, mint a bárány, de tavasz idején gyakran változik gonosz rom­bolóvá. A magyar tervezők és munkások hatalmas, négy kilométer hosszú alagútba kényszerítették a szilaj pata­kok vizét, s hatalmas csőrie­ken keresztül, 16 atmoszféra nyomással vezetik a turbi­nákhoz. Ma már áll a három — egyenként hat megawatt teljesítményű vízierőmű. A gépek készen állnak, hogy hamarosan áramot adjanak a kietlen vidéknek, yt török lller bankház fi- nanszírozza zz építke­zést, talán nem is jut az erő­mű fényeiből ezekbe a hegy­nek ragasztott kis falvakba. De a bankház szakértője így vélekedik: — Mintaerőmű lesz ez, de­rék munkát végeztek a ma­gyar szakemberek... És ennek a dicséretnek a török munkás is örül, hisz egyszer, nem tudni, mennyi idő kell ehhez, talán az övé lesz ez is... És a Kardas — testvér — szó biztosan ebből a tudatból fakad! ... Ennyit olvastam ki Suszter István főszerelő nap­lójából, aki alig egy hónapja tért vissza Ázsiából a mecse­tek országából... És ismét készül, hogy visszatérjen ar­ra az ünnepélyes napra, ami­kor a hegyekben, Ikizdere falu mellett felcsillannak a magyar erőmű fényei. PÁSZTOR FERENC /t kizdere, a kis hegyi fa­** lu még jobban orz ezeket az ősrégi emlékeket Vagy talán a nyomor éltet' oly hosszan? A girbe-görbt nálunk falunak is csúfságot — kisvárosi utcán gazdag úi lépked esernyője alatt. Utá­na két talpig elfedett, lefá­tyolozott nő tipeg csomagok­kal megrakottan. Az egyik a szolgáló, a másik a felesége Nincs közöttük semmi kü­lönbség. Mindkettőnek durva vászon a ruhája, s csak a közömbösen, feketén villogó szemek árulják el, hogy ezek nők, az „istenválasztotta” fér­fi engedelmes szolgái. Vajon megvannak-e még a régi török ruhák? A turbán, c kösönytyűkkel ékes kaftán, a selymes bugyogó? A török paraszt örül, ha a bazárban ócska rongyot tud venni, s hegyes, ékekkel díszített pa­pucs helyett, széttaposott ci­pőt. Utóvégre a rakétakilövő állomásokat, a Rize város fe lett emelkedő lokátorok árát valakinek meg kell fizetnie. Kevés az erőfeszítés, hogy ne legyenek rongyos gyere­kek és analfabéták tízezrei a „Szultán öröké" országban. Így köszöntik az ázsiai, hegységben a magyar mun­kásokat a török emberek. Ba­rátnak, kedves -rokonnak be­cézik. És ők a hegységben emberfeletti munkát végez­nek. A Dere patak két medre mentén Ikizdere falu mellett Estére, mintha a szegény­ség gyorsabban elaludna. Nem látni a koldusokat, a baksisért rohangáló gyerek­hadat. Mintha felélednének — huszadik századi változat­ban — az ezeregyéjszaka me­séi. Csakhogy Seherezádé nem mesélt lakájos luxusko­csikról, estélyiruhás, gazdag turistákról, akik csak néhány kalanaos éjszakát töltenek Sztambul ege alatt. W omhán úszik a Karodé- niz... Pálmák, olajfák szegélyezte úton szalad tova a vonat. Valaha szpáhik nyar- galásziak itt, s ki gondolná, hogy a törökverők kései uno­kái most erőművet építenek a Fekete-tenger partvidé­kén. Trabzon, Arakli, Idere, Rize. Apró mecsete1:, még apróbb bazárok és teaházak jelzik, hogy még ezek is vá­rosok. Mahud, a negyvenéves török munkás szorongva ül a gépkocsiban. Legfeljebb sza­márháton ült eddig, s ha írást kapott valahonnan, csak a Kádi tudta elolvasni. A családban senki sem tud ír­ni, olvasni. Tikkasztó a hő­ség Ázsiában, lm., amott gaz­dag ember jön szamárháton. Nagy esernyő tárul szét fö­lötte, a szegény pára oldalán két fakupa lötyög. Az utas abban hűsíti a lábát. Így volt száz éve is, meg négy­száz éve is, amikor még a nagy Szultán uralkodott» /§ karcsú, hófehér Kara­** deniz motoros hor­gonyt vetett Sztambul kikö­tőjében. Bárkák, apró vitor­lások ringatództak az öböi fodros vizén. A parton ezer­nyi ember. Rőtszakállú ba- záros ordítozva kínálja s fü­gét, de túl a kikötő piszkos forgatagán neonreklám vil- lódzik. Nem keleti édesség­gel, tüzes török kávéval csa­logatja a törődött utast, ha­nem Coca-colával. Nem messze karcsú minaret áll a mecset mellett. A muez­zin utolsót kiált a leáldozó Nap felé: „Allah ü Allah... Allah akhár...” Mintha minden nő eltűnt volna az esti sötéttel. A tea­házak, az alacsony, pislafé­nyű kávézók csak r férfiak­nak és néhány nagyon ele­gáns külföldi „hölgynek” nyújtanak szórakozást. Az igazhitű r.em viszi közszemlé­re a feleségét. Leánynak pe­dig még inkább szentségtörés ilyen helyekre betérni. Itt-ott amerikai katonák tűnnek fel. De milyen otthonosan, meny­nyire szabadon és gátlástala­nul mozognak, ök nem tisz­telik a koránt. S ha dévaj- kodnak, ha gyaur vEmbere­ket — ráadásul borivókat — visznek magukkal a teaház- bi, eszébe sem jutna senki- nejt a uen korán tilulma.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents