Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-03 / 103. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. május 3. „Erős kezek emelnek “ Emlékezzünk 15 évvel ezelőtt, 1945. má­jus 3-án került a második világháború utolsó előtti legnagyobb pecsétje a világ- történelem lapjaira. A há­ború során oly sok győzel­met megért szovjet hadse­reg végleges választ adott a német népet félrevezető, a második világégést ránk zú­dító fasisztáknak. Tizenötév­vel ezelőtt esett el Berlin. Ez a nap a béke előestéje, ez hozta közelebb a győzelem napját. Ez a nap gyújtotta fel az emberekben a béke közelségének reményét. A reményt, mely azóta annyi alkotó, építő tettben telje­sült be. Legyen a nap továbbra is emlékeztető mindazoknak, akjk most is atomfegyverek­kel, háborús törekvésekkel kísérleteznek. Legyen emlékeztető a bé­keszerető emberek számára is: Összefogásunk a legna­gyobb diadal, a világbéke megteremtésének legdrágább záloga. A Nap kel: 4,25 h-kor, nyugszik: 18.56 h-kor. A Hold kel: 10.59 h-kor, nyugszik: 0.21 h-kor. Időjárásiét entis Várható időjárás: lassú ja­vulás, változó felhőmennyi­séggel, legfeljebb néhány he­lyen kevés esővel. A szél to­vább gyengül. A hajnali órákban helyenként gyenge talajmenti fagy. A nappali felmelegedés kissé erősebb lesz, Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 13—17 fok között. Távolabbi kilátá­sok: melegedő idő. — A SZIGLIGETI Színház mai műsora: este 7 órakor A kertész kutyája, Nagykőrö­sön: Cigányprímás. — BEFEJEZŐDÖTT a ta­vaszi erdőtelepítés. A tiszai ártelületen, valamint a ter­melőszövetkezetek és állami gazdaságok határaiban több mint 10 millió facsemetét és suhángot ültettek el. — A MAGYAR JOGASZ Szövetség Szolnok helyi cso­portja jólsikerült ankétot tartott, a Megyei Bíróság nagytermében. Az ankéton dr. Fóris Imre, a Termelő­szövetkezeti Tanács Központ­jának jogtanácsosa, a terme­lőszövetkezetek jogvédelmé­ről mondot beszédet. Az ülé­sen megjelent és felszólalt dr. Seress Imre, a Magyar Jogász szövetség főtitkárhe­lyettese is. — kállai jános szol­noki lakos Szolnökon a Gu­tenberg téren Panni robogó­jával ittas állapotban neki­ment egy salakrakásnak. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Mijy s 3 Kedd Irata ÜOAáót Uántfdc a falca A címet egy versből idéz­tem, s a verset szombaton hallottam Szolnokon, a váro­si tanács nagytermében, a vá­rosban rendezett névadó ün­nepélyen. Három apróság: Sári Misiké, Jánosi Attila Imre és Nagy Magdika nevét jegyezték be a díszes forgal­mi emlékkönyvbe. Virágos, kedves kis ünnep­ség volt. Magam nagyon ha­tása alá kerültem, tetszett a külsőség is: a 136. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat tag­jai álltak díszsorfalat, amikor hozták a mamák a csöppsé­geket. Kapás Rezső a városi tanács elnöke nagy örömmel kö­szöntötte az apróságokat, a szülőket, a vendégeket, ám amikor sok boldogságot ki­várt kicsit remegett a hangja. A városi énekkar kis műsora, az anyakönyvvezető kedves szavai bensőségessé tették az ünnepséget. Még az egyéb­ként prózai aláírás is érdekes fényt kapott. „Ök már nem félhetnek a jövőtől" — mondotta az anya- könyvvezető s rá válaszként jött a verssor: Erős kezek emelnek magasba. A gondoskodásról a figyel­mességről tanúskodtak az ajándékok is. Horváth Imre elvtárs a megyei pártbizottság titkára nyújtotta át a megyei párt vb ajándékait a három f-»ftlőnek, a három apróság­nak. S ajándékkal kedvesked­tek munkatársuknak a Jár- i >'r vító és az Építőipari V' Tálát küldöttei is. Természetesen a szerencse- kívánafok sem maradtak el. Nem csak az ismerősök, de az ismeretlenek is igaz örömmel Bevásárolt már a piacon Ecseki Jánosné, szolnoki há­ziasszony, amikor eszébe ju­tott, hogy a virágpalántáról megfeledkezett. Kerékpárját letette a piac szélén, s 80— 100 méterrel odébb ment, hogy a palántákat megvegye. Mikor visszaért, kerékpárja eltűnt, a környékbeliek ma­gyarázták meg neki, hogy rendőr vitte el. Bihari László ugyancsak szolnoki lakos, őt is hasonló baleset érte a csütörtöki pia­con. Mire bevásárolt, falhoz támasztott kerékpárjának csak hűlt helyét találta. Ezen a délelőttön tizenhét gazdátlanul hagyott lelakato- latlan kerékpárt szedtek ösz- sze a rendőrök Szolnokon a piacnál, Irodaháznál, borkós­toló előtt, és vittek be a Ság- vári úti őrsre. — Hanyagok, felelőtlenek az emberek — mondja a szol­gálatos rendőr. — Pedig higy- je el, az ő érdekükben tesz- szük ezt. Az utóbbi időben rendkívül gyakori a kerék­párlopás. Előfordul, hogy na­ponta több esetet is jelente­nek. S ha a rendőrség nem találja meg — zúgolódnak. kívántaik szerencsét a szü­lőknek, a gyermekeknek. A néhány szál tulipán, amit a megjelent úttörők nyújtottak át, a figyelmesség apró jele ugyan, de a szeretettől is be­szél minden szó nélkül. Erről beszélt az ünnepség is, melynek megrendezéséért dicséret illeti a városi tanács Az egyesült termelőszövet- i kezetek — mint a karcagi j 9—12—13 ezer holdas gazda­ságok egészségügyi ellátása sokkal nagyobb feladat elé állítja az egészségügy szak­embereit, mint a néhány év előtti kis szövetkezetek. Míg a kis termelőszövetkezetet patronálta egy orvos, esetleg függetlenített elsősegélynyúj­tójuk is volt. a nagy, több­száz embert foglalkoztató termelőszövetkezeti gazdasá­goknál ez nem kielégítő. Körzeti orvosokra, részben a Vöröskeresztre és a tsz veze­tőségére hárul a szövetkezeti tagok egészségügyi ellátásá­nak problémája. A karcagi tsz-ek különbö­ző üzemeiben három körzeti orvos végzi a egészségügyi munkát. Ezenfelül a tanács egészségügyi osztályán hat­hetes kiképzésben részesül­nek az elnökhelyettesek, üzemegységvezetők, brigád­Sokkal helyesebb lenne, ha [okozott mértékben ügyelné­nek járműveikre, megőrzőbe tennék, vagy legalábbis le­lakatolnák. — Soha többé nem hagyom őrizetlenül — Ígéri Bihari László, Ecseki Jánosné és a többiek, akiket „a razzia el­kapott”. — Számítottam legalább 50 forint büntetésre — vallja be Bihari bácsi. — Nem büntet­tek meg, de jó lecke volt... A rendőrségnek nem az a célja, hogy büntessen. Foko­zott éberségre inti a kerékpár­tulajdonosokat nemcsak Szol­nokon — az egész megyében. Akadtak olyanok, akik ki­keltek az eljárás ellen. Ba­logh Jánosné például kije- lentete, hogy így nem lehet bánni a dolgozó nővel, aki munka után hazafelé igyek­szik és a rendőrök elveszik a kerékpárját. Ennek ellenére a rendőrség a jövőben is me- gyeszerte ellenőrzéseket tart. Persze... nem ártana ott, ahol indokolt és arra mód és lehetőség van újabb megőrző­helyeket is létesíteni az ille­tékes szerveknek, — rónai ■» illetékeseit. S egy kis köszönet is, melynek tolmácsolását kü­lön az újságíró lelkére kötöt­ték a fiatal apák. Üzenjük te­hát az ő nevükben: a kedves kis névadó ünnepség emlékei zetes marad, s kívánjuk, hogy az elsőt kövesse Szolnokon a többi. N. I. ellátottságáról vezetők. Rendszeres munka- védelmi, balesetelhárítási és egyéb egészségügyi nevelő­munka folyik a tsz-tagok kö­zött. Ilyen vezetés mellett igen szép eredményt mutat a tsz tisztasági mozgalom. Az istállók és a tejkezelés — mint a városi főorvostól hallottuk — már megközelí­tik az ideálist. Bakteriológiai vizsgálat kimutatta, hogy a Lenin Tsz teje legjobb a vá­rosban, bár a többi tsz tejé­nek csiraszáma is jobb a megengedettnél. A TBC-s te­heneket teljesen elkülönítik, egyetlen megyében a Lenin Tsz, ahol a gümőkórmentes tehénállomány tejét külön dolgozzák fel. Karcag látja el ilyen negatív tejjel me­gyénk több városát: Kisúj­szállást, Turkevét és Mező­túrt is, a fővárosi gyermek- kórházaknak is ebből a tej­ből szállítanak. A karcagi tejcsárdában forgalomba ho­zott tejtermékek is mind gü­mőkórmentes tehéntől szár­maznak. A város lakossága egyetért az egészségügyi rendelkezés­sel, miszerint a piacon is csak gümőkórmentes igazolvány­nyal ellátott tehén tejét sza­bad árusítani. Ezt a kereske­delmi és egészségügyi szer­vek állandóan ellenőrzik is. — rónai — Meghívó A Bőripari Tudományos Egyesület helyi csoportja má­jus 3.-án, délután 14 óra 30 perckor a művelődési ház színháztermében „A cipőipar 15 éves fejlődése — szovjet tapasztalatok" címmel elő­adást tart. Előadó: Hegyi Frigyes, a Cipőipari Igazgatóság elő­adója. Az előadás után rövid tu­dományos kis filmet vetítünk. Minden érdeklődőt szíve­sen lát a Vezetőség A Hazafias Népfront váro­si elnöksége május 4-én, szerdán este 6 órakor a Ság- vári Endre művelődési ház­ban népfront-bizottsági vá­lasztó nagygyűlést rendez, ahol Hegedűs Lajos, a HNF Városi Biíűttst^ájMŰs Hálátlan dolog az antí- alkoholizmus apostolának lenni és vajmi kevés ered­ményt mutathatok fel ezen a téren. Ha csak nem szá­mítom a legutóbbi antial­koholista cikkem utáni te­lefonbeszélgetést, amelyben a vonal másik oldalán egy borízű hang bizonyos rú­gásokat helyezett kilátásba, ha a részegekről és az al­koholizmusról elítélően írok. Most mégis megpró­bálom, elvégre a veszélyes életnek is van valamelyes vonzereje. E cikk megírására az a plakát késztetett, amely fennen hirdeti, a Szolnokon borkiállítást az Üttörőház- ban. Ez egyenesen korszak- alkotó. Elvégre hol is tart­hatnák másutt, mint az ifjúság eme központjában? Hiszen előbb-utóbb nekik is meg kell szökniük a csen­gődi rizling, avagy az egri Egy tavaszi reggelen negy­ven tiszagyendai asszony in­dult a határba. Egész nap hajladoztak, fürge kezekkel rakták a Lenin Tsz földjén a burgonyát. S mire körül­néztek, 25 holdon került a vetőmag a földbe. Egy nagy területet a csutkatövektől is megtisztítottak. Nagyon jól jött ez a segít­ség. A termelőszövetkezet­ben a halaszthatatlan tavaszi munkák teljesen igénybevet­ték a férfiak erejét. Nem ju­tott idejük a burgonya elve­tésére. Tudta ezt a községi párttitkár, Kiss Józsefné elv­Csodálkozva olvastam a Néplapban a három lány el­keseredett hangú levelét. Elő­ször azt gondoltam, hogy csalc a feltűnésvágy az alapja az egésznek — de aztán a hozzászólások során mind jobban kibontakozott előt­tem: Jelenlegi falusi fiatalok és így tánsadalmunk problé­mája ez. Meg kell azt is jegyeznem, hogy a városbavágyás nem új jelenség, Ugyanígy jelent­kezett ez, a minket megelőző nemzedékeknél is. Hogyan ír­ta József Attila? „Hátán kis batyuval kilábol a népségből számol be a mozgalom hely­zetéről, munkájáról, a nép­front előtt álló feladatokról. Második napirendként újjá­választják a Hazafias Nép­front Városi Bizottságát és megválasztják küldötteiket a ■kefir«! küldött értekezletre. lányka szépen hangzó nevét, zamatát, illatát, hogy a későbbiekben ezt gyakor­latban is hasznosíthassák. Engedjék meg a kiállítás rendezői, hogy szerény ja­vaslatommal kibővítsem eddigi áldásos tevékenysé­güket. Egész évi állandó borki­állítást tartanak. A kiállítás színhelyéül javasolom a szolnoki óvodákat. Ott még nem tartottak borkiállítást és a nevelést nem lehet eléggé korán kezdeni. Ebben az esetben újra tetemesen emelkedni fog az alkoholfogyasztás és esetleg a k'sőbbi években lapunk rendőri rovata is profitál valamit belőle. Azonban az sem ártana, ha az alkoholt és a vele kapcsolatos kiállításokat oda helyeznék ahova való: a vendéglőkbe, a kocsmák­ba, — ht — társnő is. Elmondta Magda Jánosnénak, a nőtanács elnö­kének, hogy milyen nehéz­séggel küzd a termelőszö­vetkezet. Magdáné nem sokat szólt erre, hanem cse­lekedett. Maga mellé vette nyolc ismerősét, azok aztán összesúgtak a többi asszony­nyal. Másnapra már negy­venen jelentkeztek munkára. Nem nagy dolog, amit tet­tek, de a termelőszövetke­zetnek sokat jelentett a tár­sadalmi munka. a nép fia.” Igen, kilábalt, ha tudott, ha elengedte jobbik esetben a pár hold vagy ha meg tudott szabadulni a tíz­ezer holdak fojtó ölelésétől Nálunk a felszabadulás után nagy változások történ­tek. Az ipar rohamos fejlő­dése. a mezőgazdaság vi­szonylagos elmaradottsága még jobban megmutatta a városi és vidéki élet közötti különbséget. Sőt az egyidő- ben mutatkozó helytelen me­zőgazdasági politika egyene­sen eltaszította a fiatalokat a paraszti munkától. De a kö­zelmúltban, különösen a 3004. és a 3004/1. sz. kor- kormányrendelet óta jelentős a javulás. A napjainkban diadalmaskodó, egyre inkább tért hódító termelőszövetke­zet az a hely, ahol a fiatalok teljes értékű emberek. Csak ezt még sok fiatal nem vette ésízre vagy nem mutatták meg neki. Nem akarom ismételni azt, amit már a levélírók többsé­ge is felvetett, de érdemes és kell is összehasonlítást tenni M előttünk álló nemzedékek — MEGYÉNKBEN befe­jeződött a középiskolásoknak az egyetemekre és főiskolák­ra való jelentkezése. Az ál­talános gimnáziumot vég­zők közül 502-en akarják folytatni tanulmányaikat. — Nagyrészük a pedagógusi pá­lyát választja, ötvennégyen kérték a mezőgazdasági fő­iskolákra és egyetemekre fel­vételüket. — RÁGYÚJTOTT az ágy­ban és tüzet okozott szomba­ton éjjel Pantő János szolno­ki lakos. A füstre lakótársa lett figyelmes, de mire a mentők és tűzoltók megér­keztek, így is eszméletlen állapotban találták Pántot, — TIZENKÉT egyéves köny­velői tanfolyam működik me­gyénkben, többek között Szolnokon, Mezőtúron, Tö- rökszentmiklcson, Kunhe­gyesen és Tiszafüreden. Eze­ken a helyeken 200 termelő­szövetkezeti számviteli szak­ember sajátítja el levelező úton a közös gazdaságokban végzendő könyvelői tudniva­lókat. — EBBEN a hónapban kez­di meg a Tejipari Vállalat kunszentmártoni üzeme a Kamembert sajt gyártását. A próbagyártást a mosonma­gyaróvári Tejgazdaság Ku­tató Intézet végezte. ’ — TELEVÍZIÓS készülé­ket kapott a tiszaiig! szoci­ális otthon. A május else­jén felavatott televíziós ké­szüléket a szociális otthon dolgozóiból alakult kultur- csoport rendezvényeinek be­vételéből vásárolták. — KASKAVÁL juhsajtot és fehér sajtot gyárt a Tej­ipari Vállalat Szolnokon, Mezőberényben, Tiszafüre­den, Mezőtúron, Kisújszállá­son és Jászberényben észak­afrikai exportra, és a mi életlehetőségeink kö­zött. Az e kérdéssel foglalkozó levelek azt bizonyítják, hogy a „tűz” nem fog kialudni és a „csípkerózsikák” száma mind kevesebb. Ugyanakkor mind többen vannak azok a parasztfiatalok, akik felisme­rik: jövőnket magunknak kell megteremteni, teljes erő­vel segíteni. Újhelyi László Tószeg * A „Kialszik a tűz” c. levélre igen sok érté­kes válasz, — vélemény érkezett, melyekből a je­lentősebbeket közöltük. A nagy érdeklődésre való te­kintettel Dezséri Lászlót, a Magyar Rádió főmun­katársát kértük fel a vita összefoglalására és lezárá­sára. Dezséri László cik­kének megjelenési időpont­járól később tájékoztatjuk olvasóinkat. (Á szerk.) Kerékpár — lakat nélkül avagy: emberi hanyagság Egészségügyi kiképzéstől a negatív tejig Karcag termelőszövetkezeteinek egészségügyi Szolnokon május 4-én választják újjá a népfront-bizottságot • • Összesúgtak az asszonyok... Farkas Mihályné Kunhegyes Járási Nőtanács őual^xiá A TŰZ?*

Next

/
Thumbnails
Contents