Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-30 / 101. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. április 30. Veteránok em... F. BEDE LÁSZLÓ MENYASSZONYA A törékeny termetű, barázdált arcú nő remegő kézzel simítja meg a fakult fényképet. E mozdulat mintha azt mondaná: elszállt az ifjúság, s már csak a kép őrzi, milyen voltam, s milyen derék férfi volt a vőlegényem. Felém nyújtja a féltve őrzött, számára a kincsnél is drágább képet. Meg- hatottan nézem a szép szál fiatalember nyugodt arcát, derűs szemét s a kévés arcú lányt, akik örökké jegyesek maradtak. A felbolygatott emlékek akadozóvá teszik a hangot, de a szavakból lassan egész- szé formálódik a történet. — Még kislány voltam, amikor a nálam jóval idősebb bátyám, meg a sógorom már a szervezett munkásokkal tartott. Jóformán fel sem fogta az értelmem, amikor már hallottam ezeket a szavakat: burzsuj, tüntetés, sztrájk. Ahogy nőttem, megértettem, megtanultam e szavak jelentését. Voltam urak cselédje, dolgoztam éhbérért, nyomorogtam, nélkülöztem, mint a velem azonos sorsú százak és ezrek. — 1916-tól a szolnoki MÁV műhelyben dolgoztam, s itt bízták rám, hogy a munkásnők szószólója, bizalmija legyek. De sokat követelőztem, vitatkoztam! Nem akartak munkaruhát, lábbelit adni a nőknek. Mindenből kifelejtettek volna bennünket, ha hagyjuk. De nem hagytuk. Mellettem álltak az elvtársak, tanítottak, bátorítottak. F. Bede László is. a fiatal vasesztergályos, akit íó elvtársnak, nagyszerű embernek ismertem meg. — Mikor 1919-ben győzött a kommün — úgy mondom, ahogy akkor neveztük a Tanácsköztársaságot, — már F. Bede László menyasszonya voltam, őt megyei direktóriumi tagnak, engem pedig a Forradalmi Törvényszék tagiává választottak. Izgalmakkal és örömökkel telített na- nok voltak ezek. Alig aludtunk valamit, ezernvi volt a tennivalónk ... Máius else- lére, az első igazán szabad ünnepünkre már hetekkel plőbb készültünk. Erre a napra vörös díszbe öltözött Szolnok. Az emberáradattal meneteltünk, forradalmi dalokat énekelve a nagygyűlésre. örömünket, gyönyörű ünnepünket ágyudörgés zavarta meg, ellenségeink közeledtek ... Újra elhallgat. Majd félmondatokkal, töredezetten mondja el a Tanácsköztársaság leverése után történteket. Letartóztatás ... hónapokig tartó vizsgálati fogság ... a szörnyű hír: F. Bede Lászlót halálra kínozták. Visszakerül a féltve őrzött kép a szekrénybe, a Tanácsköztársasági Emlékérem, a jó munkát dicsérő emléklapok mellé, amelyen ez olvasható: Molnár Anna elvtársnőnek. SOMOGYI MIHÁLY PÁRT- NYUGDIJAS „Kiskertembe Tisza magot ültettem, Este, reggel forró vízzel öntöztem, Mégis kinőtt keze, lába, szakállá, Kötelet a Tisza Pista nyakára.” Ezt énekeltük 1917—18 május elsején, — emlékezik Somogyi elvtárs. Nem engedélyezték a felvonulást, a népgyűlést. De mi, szolnoki munkások mégis ünnepeltünk. Nem dolgoztunk. Az utcákon hömpölygött a nép.... Tizenkilenc után mindig a rendőrségi fogdában ért a május elseje. Napokkal előbb már vártam, hogy értem jönnek. Jöttek is. Egyszer este, máskor hajnalban, s kisértek a fogdába. Hozták a többieket is:.. Zsemlye Ferencet, Dikó Balázst, Fodor Jánost, Tóth Ferencet és más elvtársakat. Mondogattuk is ilyenkor félig tréfásan, félig komolyan, hogy jó alkalom ez az egymással való találkozásra, munkánk megbeszélésére. — S valóban arra használtuk fel a fogdában töltött napokat — persze, nagy óvatossággal, nehogy kihallgassanak bennünket —, hogy megtanácskozzuk, mit tegyünk, hogyan folytassuk harcunkat. így teltek el a május elsejék, egyik a másik után. Somogyi elvtárs a munkásmozgalom egyik harcosa is éveken át az üldözöttek életét élte. 1933-ban vallatás közben úgy megkinozták, hogy napokig nem bírt a lábára állni. Munkanélküliség, rendőri megfigyelés, börtön, internálótábor — mind tudja, mit jelent.... Mint a felszabadulás óta, minden évben, most is készülődik május 1 méltó megünneplésére. Házát feldíszíti, ő pedig ott menetel majd harcostársaival, a munkás- mozgalom veteránjaival a színpompás felvonuláson. FAZEKAS FERENC ELVTÁRS A Malinovszki út Szolnok legszebb utcái közé tartozik. Dúslombú fák szegélyezik a járdát, s ezek május elsejére mind megannyi májusfává változnak. A friss, zöldlevelű ágakat színes szalagokkal díszítik az utca lakói, s a házakat is ünnepi díszbe öltöztetik. A Malinovszki út 53. számú házban lakik Fazekas Ferenc elvtárs feleségével, két gyermekével. így május i L közeledtén esténként, —! amikor együtt a kis család, | Fazekas elvtárs szóbahozza,; hogyan ünnepelték a Horthy-j érában a munkásosztály, a világ dolgozóinak nagy ünnepét. Különösen kislánya csüng rajta figyelő szemekkel és szinte issza a szavakat, amikor édesapja arról beszél, hogy a Millér-parti kiserdő a Tisza túlsó fás partja volt a munkások találkahelye. Kirándulás, majális, sportműsor, s más rendezvények címén ide gyűltek május elsején. Volt amikor csak a munkás- otthonban gyülekeztek a munkásdalárda, a Munkás Testedző Egyesület tagjai, s csak halkan énekelték, jóformán dúdolták a mozgalmi dalokat. Milyen jó, hogy Fazekas elvtárs kislánya, s a többi gyermek már csak az elbeszélésekből, könyvből ismeri meg annak a kornak kegyetlenségeit, a munkások kizsákmányolását, vezetőiknek üldözését. A Fazekas család is már napok óta készül május 1. megünneplésére. Már kész a sok színes szalag, amellyel a házuk előtt lévő fákat díszítik s ők is ott menetelnek majd a felvonulók sokezres tömegében, szabadon boldogan ünnepük május elsejét. Nagy Katalin A leszerelési értekezlet elnapolja munkáját Genf (Reuter) Pénteken délelőtt tartja utolsó ülését a tízhatalmi leszerelési értekezlet, majd hat hétre, a csúcsértekezlet utánig felfüggeszti munkáját; A csütörtöki megbeszélésen a tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy a szakértők ösz- szeállítják a közös közlemény szövegét. A szakértőknek azonban nem sikerült összehangolni nézeteiket. A küldöttség vezetői újból tanácskoztak. (MTI) Van mit tanulnunk a szovjetektől Érdekfeszítő beszélgetés zajlott le tegnap a megyei tanács VB termében. Oláh György elvtárs, a megyei tanács VB elnöke tartott beszámolót a szovjetunióbeli tanulmány útjáról. A kormányküldöttség, melyben Oláh elvtárs is résztvett, két héten át tanulmányozta a szovjetek munkáját. A járási, városi tanács vezetőknek tartott beszámoA japánok fokozzák harcukat a japán-amerikai biztonsági szerződés elten Peking (Űj Kína) Tokiói jelentés szerint a Japán fővárosban csütörtökön este 30 000 főnyi tömeg nagygyűlésen tiltakozott a japán-amerikai biztonsági szerződés módosítása ellen. „Ha Kisá és hívei nem veszik figyelembe a nép növekvő tiltakozását a szerződés módosítása ellen, akkor Japán ugyanolyan helyzetbe jut, mint Dél-Korea LÍ Szin Man alatt, — mondotta Sza- buro Eda, a Japán Szocialista Párt főtitkára, majd hangsúlyozta, a szerződés ellen vívott harcában a japán nép már eddig is megmutatta erejét, s el fogja érni azt, hogy 20 millió aláírást gyűjtenek össze tiltakozásul a szerződés ellen: Kan Dók Csu, a Japánban élő koreaiak szövetségének elnöke többi között a következőket mondotta: „A reakciósok nem tudnak győzedelmeskedni a nép egységes ellenállásával szemben. Mi, japánok és koreaiak fogjunk össze s közös harcban űzzük ki az észak-amerikai impe- riaüstákat Dél-Koreából, Japánból és Ázsia többi részéből.” (MTI) Csou En-laj rádióbeszéde Katmandu (Üj Kína) Csou En-laj, a Kínai Népköz- társaság Államtanácsának elnöke beszédet mondott a nepáli rádióban. Köszönetét mondott a szívélyes vendéglátásé majd rámutatott, hogy a nepáli és a kínai nép között már a legrégebbi időktől fogva hagyományos barátság van. Elmondotta: a két kormány elhatározta, hogy aláírja a „béke és barátság szerződését*’. E szerződés aláírása, a határkérdések rendezésére és a gazdasági segélyre vonatkozó egyezmények gyakorlati alkalmazása új szakasz kezdetét jelenti a két ország baráti együttműködésében — mondotta Csou En-laj. A kínai miniszterelnök ezután hangsúlyozta, hogy Kína és Nepál további fejlődése érdekében tartós békére van szükség. A két ország továbbra is állhatatosan kitart a békés egymás mellett élés és a bandungi szellem melletti. — hangoztatta befejezésül Csou En-laj.(MTI) Parasztfelkelések Pernban New York (TASZSZ) A Prensa Latina hírügynökség közlése szerint Peruban, különösen az ország déli vidékén a súlyos gazdasági helyzet miatt parasztfelkelések robbantak ki. A hatóságok rendőri erőket vetettek be a felkelők ellen. (MTI) ló két szempontból volt nagyon hasznos. Egyrészt sok olyan módszert ismertetett, melynek meghonosítása nálunk is gördülékenyebbé teheti a munkát, közvetlenebbé, mélyebbé a lakosság és a tanácsok kapcsolatát. Másrészt elénk tárta kicsit a szovjetek életét, mely tanácsaink számára mindenkor követendő példakép. S ezzel mélyítette, erősítette is népeink barátságát, együttérzését. A beszámoló hű képet adott arról, mennyire érvényesül a szovjeteknél az a törekvés, hogy munkájuk ne seké- lyesedjen el, ne legyen mechanikus, hanem eleven és hatékony. Nálunk is minden további nélkül meg lehetne valósítani azt a módszert például: a helyi szovjetek ülései előtt jó idővel közhirelik, miről fognak tanácskozni, mi az, ami a lakosságot is közvetlenül érinti. Megkérik az embereket, hogy javaslataikat, elgondolásaikat, véleményüket juttassák el az ülések résztvevőihez. A szovjetekben működő kommunista csoportok működéséről szóló ismertetés azt tükrözte: milyen nagyon fontos feladatuknak tekintik ott a párttagok egymás és munkatársaik erkölcsi politikai nevelését. S a közös törekvés milyen elevenné és hasznossá teszi tevékenységüket. Kicsengett továbbá a tapasztalatokból: mennyire kiforrott, határozott ott a szakapparátusok munkája. Bár zökkenők, nehézségek vannak, a tevékenység egészét tekintve mindenkor a józanság, megfontoltság uralkodik. A mezőgazdaságban szerzett tapasztalatok közül Oláh elvtárs többek között megemlítette, milyen töretlen figyelmességgel gondolnak a kolhozok öregjeire, hogy ne érezzék magukat feleslegesnek. O Az oktatás, a kultúra és egészségügyre vonatkozó tapasztalatok is mind azt tükrözték: anélkül, hogy mechanikusan másolnák a szovjet módszereket, igen is van mit tanulnunk, átvennünk belőlük azért, hogy tovább javítsuk, erősítsük a választott szervek és a választók, a lakosság kapcsolatát. A bambergi ^ ORSZÁGÚTON A bajor Alpok lejtőin már olvadt a hó. A hevenyészett lövészárok a város szélén húzódott, ahol már frissen virágzó almafák között az ősrégi Bamberg felé vezetett az út. A bajor tavasz teljes pompájában borult a városra, a dombokra, a szántóföldekre... Minden megtelt a lágy napfényben... A virágzó gyümölcskerten át kígyóró lövészárok földhányása is meleg volt. A munkások, a katonák szinte kényelmesen helyezkedtek el a puha, lágy rögön. Az út felé szegeződő puskák csöveinek sora felett néha tarka lepkék röppentek. A vörös Münchent védő fegyveres munkásgárdák parancsnoka itt, ezen a szakaszon egy öreg téglagyári munkás volt. Ott dolgozott a lövészárok mögött emelkedő téglagyárban és amikor a bajor tanácskormány kiosztotta a fegyvereket, az önkéntes jelentkezők közül mint régi szakszervezeti bizalmit és hét frontot végigjárt katonát, őt választották meg parancsnoknak. A fegyveresek már másfél napja hevertek így a város szélén, a gyümölcsfák között, a mögöttük emelkedő téglagyárak előtt. A gyárból tegnap is, ma is, ebédet, sört és legújabb röpcédulákat küldtek ki a várost védő fegyveres munkásosztagoknak. A parancsnok feltette szemüvegét, kiegyenesedett és hangosan olvasta a röpcédulát: „A magyar munkások most a proletárdiktatúra kikiáltásának hat hete után ünnepük az első szabad május elesejét! Mi, München proletárjai, akik fegyverrel a kezünkben védjük városunkat az ellenforradalmi tiszti különítmények ellen, merítsünk erőt az ő ünnepükből! Mi, itt a lövészárokban ünnepeljük a május elsejét!... 1919 május elsején bajor tanácskormány nevében: Levine, a népbiztosok tanácsának elnöke!” Az emberek arca megváltozott. A parancsnok ráncos öreg munkásarcán fiatalos lelkesedés látszott. Szokatlanul heves mozdulattal meglobogtatta a röpcédulát. — Munkások! Katonák! — kiáltotta. — Most jött a hír, hogy Ausztriában is küszöbön áll a tanácsköztársaság kikiáltása! A bajor, az osztrák, a magyar tanácsköztársaság együttes erővel, az orosz proletárok segítségével diadalmasan szállhat szembe az ellenforradalmi tiszti bandákkal... A lövészárokban zsúfolódó fegyveresek csoportjából éljenzés zúgott fel. A téglagyár szürke, hatalmas épületéből csapatokban jöttek a munkások, az asszonyok, a lányok. A messzeségben, a halványzöld mezőkön könnyű gyalogsági ágyúk döreje morajlott föl. A tiszta tavaszi levegőben szinte dallamosan szállott a gránát süvítése... Közeledett... — Feküdj! — harsant az öreg munkásparancsnok hangja. A gránát a gyár téglaégetője tövében vágott le. Földoszlop emelkedett. A nagy tágas gyárablak üvege zengve, csillogva röppent szerteszéjjel. A parancsnok egyenesen állott. Látta, amint a mesésen karcsú, mesésen magas téglapiros gyárkémény tetején, szinte a tavaszi fellegek között lebegő vöröszászlót egy pillanatra eltakarja előle a fölcsapódó föld, a füst, a levegő különös rezgése. A halványzöld mezőkön szabályos közökben egymástól rohamozó katonák tűntek fel. Pontos időközökben a földre vetették magukat. Ilyenkor a rajvonal egyszerre eltűnt, beleolvadva a kékesszürke rögbe, aztán ismét, lenyűgöző pontossággal mindnyájan egyszerre pattantak fel és előrehajolva rontottak előre, hogy újra eltűnjenek, mintha a földbe süllyedtek volna. — Na, gyerekek — intett előre a parancsnok —, nézzétek meg azt a rajvonalat ott szemben ... Csak semmi kapkodás... Mindenki- válassza ki a tiszturak közül a legrokonszenvesebbet. E gészen kiegyenesedett és harsogó őrmester-hangon vezényelte: — Leninről elnevezett első müncheni munkásszázad! Cél! Irányzék százötven méter! Megadott egyes célpontra ... Tűűűz! A lövészárok puha földhányásán fölropogott az egyenetlen sortűz. Másik ... harmadik ... a gyümölcsfák nagy fehér virágairól felröppentek a zümmögő méhek. Különös csend támadt. A rajvonal elmerült a párás kékeszöld messzeségben, de messze jobbról, a kicsiny patak mély medre, a bokrok felől hirtelen felpattogott egy géppuska . .. másik ... harmadik ... a golyók förgetege nyomán felfüstölgött a lövészárok földhányása .. . — Nehéz a tisztekkel harcolni... — csóválta a fejét a parancsnok — lám, így csapják be a prolikat... figyelmet elterelő támadás volt... A messzeségben halk motorzúgás morajlott. Balról az út szürke szalagján, el-elfedve a fák sűrű sorától, páncélos autók tűntek fel. Ügy kanyarodtak, mintha feltartóztathatatlanul tömének München irányába. Pán- céltomyaik megfordultak. Szürke, alig látható pára leb bent... A lövészárok felé ólomfelleg zizegett. A munkások sortüze fokozatosan némult el. Itt-ott a földhányásra borulva, holtak hevertek. A parancsnok hangtalanul dőlt le a lövészárok földhányására. A géppuskagolyók ferdén, jobbról érték mellét és hosszúkás csíkokat hasítottak ruhájából, izmaiból... Nem kiáltott fájdalmában, csak ahogy a nagy téglaégető kezével görcsösen markolt bele a puha, fekete rögbe, a föld kibugy- gyant ujjai közül... A tiszti arcvonal most érte el a lövészárok szélét. A parancsnok úgy érezte, minden zaj, a kiáltások, a fegyverropogás elvész valami puha, névtelen áradatban, amely elmosta gondolatait. Mikor magához tért, már alkonyodott. Ott hevert, úgy ahogy a halálos sorozat fellökte, a lövészárok alacsony, fekete töltésén. Csontos öreg munkásarcára a hét front vésett mély, furcsa ráncokat. Érezte, hogy az élet lassan-lassan tűnik el a négy géppuskagolyó ütötte sebéből és menekülve, a vereség bénító keserű tudata elől keresett emléket, gondolatot, mely megvilágítja lelkét a lassan áradó halál homályában is. „... De Budapesten győztünk...” A gondolat olyan volt, mint csillogó szivárvány a vihar után. Arcán el-elsuhant a virágzó gyümölcsfák ágainak lágy árnyéka. Ott fent, a fehér virágok özöne felett a gyárkémény titáni zászlórúdján, a végtelen tiszta magasban élőn, bíborral lángolva lebegett a tegnapelőtt kitűzött vörös zászló. A fájdalom elmosódott Úgy érezte, mintha a lövészírok puha röge felolvasztaná testét s csupán a gondolat lebeg, mint tavaszi pára a mező felett... „Május elseje van. Sok május elsejét ért meg hosszú életében s most, mikor fegyverrel a kézben, hullajtottá vérét, ezek a májusok mint tűzszámyú sólymok szállottak élete felett...” „Május elseje ...” Tudta, hogy vörös Budapest, Pétervár, Moszkva utcáin most, ebben az órában tömegek hömpölyögnek, zeng az Intemacionale százezrek ajkán és olthatatlanul lobog a világforradalom tüze ... „Budapest... magyarok ... proletárdiktatúra ..." Ez a három fogalom lágyan, harmonikusan illeszkedett össze, lépcsővé vált, amely a magasba vezetett, az eddig elérhetetlen csúcsok felé... Valahonnan füst sodródott. Tavaszi szél lebbent. A haldokló arcán átsuhant a virágzó gyümölcsfa finom, lágy árnyéka és mint puha becéző kéz csukta le a madárdalos, kék tavaszi égbe szegeződő nyitott szemét... Ott néhány lépéssel távolabb, a gyár szürke falánál heverő kivégzettek felett fehérszámyú lepkék lebbentek és úgy szállottak a falra freccsent, nedvesen csillogó vérfoltokra, mint hősök sírján kivirult bíborszínű győzelmi köszöni soha el nem fonnyadó virágaira. KOVÁI LŐRINC
