Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-03 / 80. szám

1960. április 3.

SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP

7

[ Hová lettek? Hol vannak a történelem tizenöt évvel ezelőtti hősei, formálói?

Tanácsháza.

A tanácselnököt keressük.

Mokánybajszos, idős korú férfi áll fel.

— Az én vagyok.

— A földosztó bizottság elnökét keressük.

— Most már az is én vagyok.

Egyazon személy áll fel

Soha verőfénytelibb tavaszi délutánt. A községháza előtt autó fékez. A jegyző az ablakhoz ugrik, s megdobban a szíve. Nem nagyon találja a helyét. Mert eddig nagy úr volt a faluban. De hogy lesz ezután? Rónyai Elemér herceg, Árgyellán Zoltán nyugalmazott huszárőrnagy, a mél- tóságos asszony. Csikós Tóth Gizella. Németh Géza, Epstein Jakab, Egri Margit, mind meglógtak. Azok ugyan kutyába se vették őt, még Csi szár Elek. ez a 150 holdas gazda is fentebb hordta az orrát. Dehát legalább hozzájuk tartozott. Most? Nem tudni még.

Már jönnek is.. Három ember.

— Szabolcska Gyula vagyok.

— Én meg Dögéi Imre.

A harmadik a szovjet őrnagyi egyenruhát viselő is mond valamit. De ezt a jegyző nem érti.

— Méltóztassanak, parancsoljanak velem.

— Törökszentmiklósról jöttünk. a Magyar Kommunista Párt járási vezetői vagyunk.

— Mindenkor az Önök szolgálatára — rebegi a jegyző.

— Most csak annyit, hívják össze a földnélkülieket.

*

A Magyar Kommunista Párt helyiségében vágni lehet a füstöt. A foltos kabátok zsebei ontják a dohánytörmeléket. Az egyik újságpapír szélébe csavarja, a másik meggyfaszárú cseréppipába tömi. Alig alszik ki az egyik, máris sercen a gyufa a másikhöz. Az izgatottság túlfutott levegőiében hevesebben pattog a szó is.

— Élvtársak, az urak kezdenek visszaszivárogni. A hatalom még nem a miénk- Időt kell nyernünk azzal is, mire megjönnek. birtokunkba

vesszük a földet.

— Elvtársak. gyerünk

azonnal a határba.

— Ne heveskedj, lehet még annak leve is.

Erre kínos csend lesz. — Mert tényleg, mi lehet még ebből. Az öreg Földes is mit kapott, pedig földet se osztott.

Az őrnagy nevet.

— Mi elkergettük a bur- zsujokat, a maguk dolga, hogy megvédjék a földjüket.

— Ha kell. máris harcra készek vagyunk.

— Egyelőre a maguk dolgát csinálják.

Szívják, fújják a cigaretta- füstöt.

— Alakítsuk meg a földosztó bizottságot.

— Kell egy elnök.

— Murányi Sándor bácsi legyen.

— Az jó lesz, ő legyen

— Elnökhelyettes?

— Földes Lajost. Földes Lajos.

— Tagok?

— Csapó Márton.

— Nátuly László.

— Még?

— Lőrínczi János

— Szabó István.

Dénes József elvtárs. a Magyar Kommunista Párt kun- csorbai titkára nézi a megmozdult falut. Murányi Sándorból egy szó se férne ki nőst.

— Akkor 24 órán belül.

— Azám.- de földmérnö- •-.i'uik nincs.

Fordítják az őrnagynak.— Meghatott an nevet a szeme. '•>’áll. Helyet engedenek ne- -;. Nívókat léD.

— Égy, kettő ... Égy, ket- 'ó.,.

így léptékkel, ha más lines.

Ebben a községben majdnem mindenki kapott földet.

Matat a fiókban.

— Nahát, ez volt a földbirtokmegoszlás nálunk.

Nézem. Nyolc nagybirtokos, kilencven kisparaszt, háromszáz nincstelen.

— Bőven volt föld. Még a törökszentmiklósi embereknek is adtunk.

*

Lőrincz Jánossal, a Vörös

Három holdat ástunk fel a feleségemmel 1945-ben.

mindkét esetben. Murányi Sándor, a hűséges harcostárs, a Földosztó Bizottság elnöke nem él már. Most hát helyettese. Földes Lajos, a tanácselnök tölti be az ő tisztjét is. Most könnyű! De akkor!

— Már negyvennégyben tudtam, hogy földosztás következik. De vártuk, ide tessék figyelni. Ahogy a párt megalakult, számbavettük a

nincsteleneket, kisföldűeket. Október Termelőszövetkezet nyári karámjánál találkozunk. ötvenen felül lehet már, ahogy nézem.

— Tehenész?

— Á. építész mióta a szövetkezet megvan.

Társa tovább magyaráz.

— Itt a tavasz, kihajtjuk a borjakat.

Lőrincz János földosztó

volt. Verte a karót a maga

éjére is, a másokéra is. E

llanatban ugyancsak karót /er. A szövetkezet, a milliomos Vörös Október tehenészetének nyári karámja falába fúródnak a husángok.— Mintha ezzel is a közöst erősítenék.

Mert Lőrincz János és cimborája Csikós Sándor a közös gazdálkodás, a fejlődés hívei. Ezt ugyan nem frázisokkal nyilatkoztatják ki, hanem a silógödrök közé visznek,

Omlatag, kör átmérőjű két gödörre hívják fel figyelmemet. Azok voltak az elsők. S mindjárt újabbakat mutatnak. Egyszerűbbet, modernebbet és sokat. E gödrök ontják a tömegtakarmányt. S ebben a képes beszédben az van: értem-e milyen szédületes a fejlődés a kuncsorbai határban.

Kimegyünk a Vörös Október végtelen tábláira. Az egybefüggő. nagy kiterjedésű sávokon lánctalpas húzat. A másik traktor három vetőgépet cipel. S azt mondják Lőrincz Jánosék:

— Mikor új gazdák lettünk. felkapáltuk a földet, rászórtuk a magot, aztán visz- szakapáltuk rá a talajt.

S hihetetlennek tűnik, ezzel vetették meg az alapját a nagyüzemi gazdálkodásnak. Ök, az egykori földosztók, a szövetkezet alapítói.

Szabó Istvántól tudom mea. hogy 1949-ben a Vörös Október alapítói a földosztó bizottság tagjai voltak: Földes Lajos. Lebéczi János, Murányi, meg fiai.

Szabó István kurtára nőtt ember. Kese bajusszal. S a kicsi ember kézenfogta a nagy történelmet.

— Tudja milyen idők voltak? 1946-ban Makókléger Sándomé Csikós Tóth Gi zella, akit azelőtt öt-hat évben egyszer ha láttunk, jelentkezett. Kerek Marsit. Egri Margit is Mák Budapest'

Ma nehéz traktorok vontatják az ekét az egykori kis- parcellák helyén.

Az ötéves terv emberei

^ a Cibakházi Gépállomáson

Földosztók. Nemzeti Bizottság. Földosztó Bizottság. — UFOSZ — Ui Föidhöziutta- ’ attak Országos Szövetsége.

Szombaton este 8 órakor a Cibakházi Gépállomás főépületének homlokzatán felragyogott az ötágú csillag. Még ugyanabban a pillanatban G00 vörös, zöld és kék villanykörte gyulladt ki, fényét az élüzem avatás ünnepségének résztvevőire szórta. A díszkivilágítás hagyomány. Április 1-én, május 1-én, augusztus 20-án, november 7-én a 600 villanykörte fénye úgy öleli körül a főépületet, mint tarka virágfüzér. A Cibakház) Gépállomás másodszor is élüzem. S ezért gyulladtak ki a fé- nvek már április 2-án. A munka embereinek tiszteletére, akik azon fáradoznak, még több legyen az öröm, a boldogság...

Ahol Kurdics János ritka vendég

pedig 4000 normálhold szerepelt. „Ennyit akarok elvégezni,,, — mondta. S a Ci- bakházi Gépállomáson mindenki tudja, hogy Horváth Gyula traktoros ezt az eny- nyit, ezt a hihetetlen m-eny- nyiséget megcsinálja.

Harminc kilométerről jár munkahelyére. De hogy ő egyszer is elkéssen, olyan nincs. A Nap hamarabb megáll az égen. Tavaly nyáron kombájnra ült. Először életében s helytállt. Hát ki érdemelné meg a tagjelöltsé- get, ha Horváth Gyula nem.

Szótárából hiányzik a lehetetlen

Amikor a Cibakházi Gépállomáson egy-egy jelentősebb évforduló alkalmából ünnepséget rendeznek, a legjobbakat mindig jutalmazzák. Kitüntetéssel, oklevéllel és rendszerint pénzzel is. Nos, ilyen alkalmakkor rendszerint szólítják Szekeres János traktorost, a tiszaföld- vári Lenin Termelőszövetkezet gazdáinak segítőtársát. Tizenkét éve gépállomási dolgozó s Kurdics Jánoshoz hasonlóan éves tervét eddig még mindig legalább kétszeresére teljesítette.

Kevésbeszédű, nagyon szerény ember, de erős akarat lakozik benne. Ezt a szót, hogy lehetetlen, nem ismeri. Előtte ilyen nincs. Az elmúlt évben 2109 normál- holdnyi munkát végzett Ze- torjával. S most, szokás szerint ismét szólították nevét az élüzemavató ünnepségen.

*

Április 3-én, amikor a keleti égen feljön a Nap, a gépállomás főépületén a (iOD villanykörte behunyja szemét. Ismét felzúgnak a gépek és elindulnak a traktorosok. — Kurdics János, Horváth Gyula, Szekeres János és valamennyien. A mi ünnepeinket a hétköznapok sikerei teszik nagyon széppé.

Sz. P.

ről. Követelték vissza a földet. Dénes József elvtárs, az akkori párttitkár jó módszerrel dolgozott. Dobta a szemétkosárba a leveleket, szinte felbontatlanul. No, az Árgyellán őrnagynak visszaadtunk egy hold földet épülettel. — 1946-ban Egri Margit személyesen is lenn járt.

— Legalább a tanyát. Hát miből élek? — könyörgött.

— Visszaadtuk neki kevés földdel, ha leköltözik. Soha többet nem láttuk. A tanyájából épült az iskola.

— Ilyen sokat zaklatták a Földosztó Bizottságot?

— Hajaj, elvtársam! Úgy jártunk ki dolgozni a határba. hogy egy valaki mindig ügyeletet tartott közülünk a községházán. Este hazafelé jövet odavezetett az első utunk:

— Mi újság elvtárs? Menjünk?

Annyira fellelkesedelt a nép, hogy azt várta: egyszer majd jön a hívászó: fegyverbe mindenki az urak ellen. Nem is lepődtünk volna meg, ha menni kell. A Földes Lajos fia be is állt a vörös hadseregbe.

Tanulságos amit most mond.

— Véstük a földet. Magam húztam a boronát. Három hónapig a feleségemmel három hold földet ástunk fel kukoricának. Csak a sorát ástuk, abba vetettük a magot, a sorközt kapáláskor lazítottuk. Az az egy szerencsénk volt, hogy Szenttamáson, az Almásy gróf kastélyában szovjet egység állomásozott.

gatója. Akkor egyszemélyben kántor-tanító az egyházi iskolában. Földosztásról egyetlen szót sem hallott addig. — 1920-ban kezdte a tanítást. Itt kezdte. 1937-ben tölgyfapadokat hozattak a templomba. A tanító felszólalt a presbitériumban: az iskolának is na gyón kellenének padok. — Rosszallóan lehurrogták.

A felszabadulás után s Nemzeti Bizottság elnöke lett.

— Emlékszem, éjfélekig, hajnalokig tanácskoztunk a jövőről.

1959-ben a fejlesztési bizottságba is beválasztották. Járta a házakat, bekopogtatott az emberekhez, érvelt agitált a szövetkezeti gazdálkodásért. Néhányan azzal fogadták:

— Emlékszik-e tanító bácsi hogy azt mondta 1945- ben. a miénk a föld.

S a tanító higgadtan válaszolt:

— A föld a maguké is maradt, s az is marad. De ha közösen művelik meg, maguk járnak jobban. Fogjanak ösz- sze úgy, mint 45-ben az urak ellen.

Kuncsocba elsők között lett termelőszövetkezeti községgé. A földosztók, s a tizenöt évvel ezelőtti újgazdák megértették a fejlődés parancsát.

*

Olvasóm, ki velem jártad be Kuncsorba szellős határát s beszéltél a Kossuth Tsz párttitkárával, — szót váltottál a Vörös OktóberS ő tervét valóra is váltja Sokan csak azt nem értik hogyan jut mindezek mellett szórakozásra, sportolásra és sok-sok társadalmi munkára ideje. Mert jut. Cibakházán népszerű sportember, segédrendőr s állandóan vidám jóbarát. Az irodán ritka vendég. Ha megkérdezik tőle, miért, vállat von és azt mondja: „Mit keressek én az irodán, ha egyszer a kukoricát, cukorrépát, meg a búzát nem ott termeljük”.

Ellenterv

Horváth Gyula egyszerűségében is különös ember. Nemrég a taggyűlés színe elé állt s a pirosfedelű könyvecskék szinte egyszerre emelkedtek a magasba. Hát ki érdemelné meg a tagjelöltséget, ha Horváth Gyula nem. Életútja szokványos, talán túlságosan is sematikus. Cselédember fia, akit a szolgaságból a felszabadulás, utána a névtelenségből a páratlan munka emelt ki.

Nemrég, amikor megjött a Lipcsei Nemzetközi Vásárból — lám mér itt is megfordulunk mi egykori szegények — áttanulmányozta éves tervét. Lánctalpas géppel a tiszaföldvári Petőfi Termelőszövetkezet területén dolgozik, a szövetkezeti gazdák legnagyobb megelégedésére. Megállapította, 1960- ban 3600 normálholdnyi munka vár rá. Számolt, latolgatta képességét, erejét és benyújtotta a gépállomás vezetőségének ellentervét. Ezen

SZÉNÁSI GÉZA tanító.

Hatvan pár lovat kapott tőlük Kuncsorba. Egyik nap is tíz, másik nap is tíz pár — így.

Szabó István 1949 óta tsz- tag. Most a Kossuth Tsz párttitkára. Akkor a kis földet védte, most a nagynak, a közösnek szószólója. Ez a fejlődés dialektikája.

Siet be az asszony.

— István, itt vannak az úttörők.

Nyitja az ajtót kalauzolja be a nagy csapat gyereket. — Tizenkétéves kislány előáll a sorból:

— István bácsi, a Hősök Könyvébe gyűjtjük a felszabadulási adatokat.

Mindnél ceruza, füzet.

— A tanító bácsi küldőt! bennünket.

A tanító, Szénási Géza. a tizenkét tanerős iskola igaz

FÖLDES LAJOS

tanácselnök.

beliekkel, hallgattad a földosztó bizottság tagjainak visszaemlékezéseit, megérintett-e a szabadság korának atmoszférája. Mily nagy idők ezek, s mily hősi dátum a kettő egymás mellett: 1945. Szétosztották az uradalmi birtokot, 1959. szövetkezetekbe tömörült földjével a község. Beszéltünk a tanítóval, akinek életébe, gondolkodásába, a földosztás hozta el a döntő pillanatot. S ott volt a leglelkesebbje volt a szövetkezésnek.

Az emberek, s a traktorokat hordozó határ végtelenje krónika. A földosztók, a szövetkezeti gazdák krónikája.

BORZÁK LAJOS

Tavaly május 1-én, a moszkvai Vörös Téren ámul- va és gyönyörködve nézte a hömpölygő emberáradatot, az ünnepi felvonulást — egy külföldi túrista. Körülötte a világ minden nyelvén, angolul, franciául, spanyolul, kínaiul és még ki tudná, hányféleképpen beszélgettek. A jólöltözött külföldi túrista, akit éppen úgy tarthattak dán üzletembernek, mint amerikai farmernak, boldog volt. Lenyűgözte a nagy élmény. Szinte markában, izmaiban érezte a felvonulókból áradó hatalmas erőt.

Kurdics János, a Cibakházi Gépállomás traktorosa — mert ő volt az a fiatalember — akkor határozta el. hogy még többet tesz, még jobban dolgozik, hogy gyorsabban cdaériünk, ahová a szovjet emberek már elértek. Kurdics János sokat tett eddig is. 16 éves alig múlt. amikor tíz évvel ezelőtt a Cibakházi Gépállomásra került. Az ottani Vörös Csillag Tsz földjére vitt első útja, ott dolgozik azóta is. Ott volt legényke. később legény. Ma már családos ember. Kétszeresen kitüntetett kiváló dolgozó, aki tíz esztendő óta éves tervének mindig kétszeresét teljesíti.

Nyáron kombájnos, télen traktoros. Januárban megkezdte a műtrágyaszórást s egymaga 800 holdon végezte el ezt a fontos munkát. — Ilyen ember. A nyáron egymaga 400 hold kalászost akar betakarítani, kétmene- tes aratással, kombájnjával.