Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-18 / 66. szám

6 «teofjvoc TB wtruAi 196«. tnái'cius 18. olnoki siker az I960 évi országos ifjúsági ökölvívó bajnokságon Budapesten rendezték meg három napon át az országos ifjúsági ökölvívó bajnoksá­got. A Szolnoki MTE öklözök is szorítóba léptek. Az orszá­gos bajnokság előtt az MTE ökölvívók területi bajnoksá­gon szelepeitek és az ott el­ért jó szereplésük eredmé­nyeként szereztek jogot az országos bajnokságon való részvételre. Az MTE színeit Eánhidi és Dobó képviselte. Bozsó részvétele is biztosnak látszott, a bizottság azonban az utolsó percben helytelenül mást jelölt helyette. Bánhidi könnyűsúlyban, Dobó közép­súlyban vette fel a küzdel­met. Már az elődöntőben ne­héz feladat élőt állt Bánhidi, ugyanis Szabó — Budapest bajnoka — volt az ellenfele. Már az első menetben meg­mutatkozott Bánhidi techni­kai fölénye. A szolnoki fiú a második menetben még to­vább fokozta fölényét. így biztosan győzött az egyébként jóképességű fővárosi ver­senyző ellen. Bereezki a jövő ígérete A középdöntőben Bereezki. a Kaposvári Dózsa verseny­zője — Dél-Kelet bajnoka — volt Bánhidi ellenfele. A fő­városi szakértők véleménye szerint Bereezki a jövő egyik legnagyobb ígérete. Ezen a mérkőzésen már az első me­netben igen nagy küzdelem alakult ki. Bánhidi itt is pontos, jól talált ütéseivel az első, majd a második menet­ben is pontozásos előnyre tett szert. A harmadik me­netben hatalmas küzdelem alakult ki. Itt kiegyensúlyo­zottabb volt a küzdelem. De az első két menet eredménye alapján Bánhidi győzelméhez nem fért kétség. A döntőben Péntek, az Oroszlányi Bá­nyász versenyzője ellen ví­vott nagy harcot. Bánhidi itt felkészültségből és tudásból jelesre vizsgázott. Péntek egyébként az elő- és közép­döntőben is kiütéssel győ­zött. Bánhidi technikai fölé­nye, tudása és jó erőnléte mind jobban kidomborodott. Félelmetes egyeneseivel a harmadik menet végefelé már csak az ellenfél edzőjé­nek a mérkőzés feladááára tett intézkedése mentette meg Pénteket a kiütéstől. Bánhi­di, mint súlycsoportjának or­szágos bajnoka a nagyszámú közönség lelkes ünneplése közben állt a győzelmi dobo­góra. Ahova Dobó üt.•. A második szolnoki fiú, Dobó középsúlyban verseny­zett. Első ellenfele Bátori, a KÖZÉRT jóképességű öklö- zője volt. Már a második me­netben Bátori háromszor ke­rült a földre. A bíró erőfö­lényt állapított meg s így Do­bó győzött. A középdöntőben Körösivel, Budapest közép­súlyú bajnokával került ösz- sze Dobó. Az első két menet­ben az MTE versenyző fö­lényt harcolt ki és erős egye­neseivel többször megrendí­tette az igen erős és nagy technikával rendelkező Kö­rösit. A harmadik menetet Dobó irányította és a hajrá­ban biztosan győzött. A dön­tőben Dunajec, a Kaposvári Dózsa olimpiai kerettagjával került össze Dobó. A fiatal szolnoki versenyző minden tudását összpontosítva har­Az elmúlt év júliusában jelen­tek meg a Magyar Szocialista Munkáspárt tézisei. ,,A párt mű­velődéspolitikájának értelmezése a testnevelési és sportmozgalom­ban” címmel. A tézisek a sport­körökben végzendő nevelőmun­ka szempontjából Igen fontos feladatokat határoznak meg. így többek között: sportolóink le­gyenek hűek a Magyar Népköz- társasághoz, tartsák tiszteletben a törvényeket, szorgalmasan ta­nuljanak és dolgozzanak. Sze­ressék a sportegyesületet, mely­nek színeit képviselik a külön­böző rendezvényeken. Sportsze­rűen viselkedjenek, a vezetők utasításait hajtsák végre. A sportolókat ne a munkaidő és anyagi kedvezmények, hanem a sportszeretet. a bajnoki küzdel­mek, a dicsőség ösztönözze. Hogyan érjünk el e téren eredményeket és sikereket? Elsősorban értessük meg min­den sportolóval, hogy a sport a test kultúrája, a műveltség ré­A falusi fiatalok nagy sereg­szemléje volt az idei őszi-téli spartakiád. Sakkban és asztali- teniszben vetélkedtek: községi, szöktette Kozmóczkit. A kiugró szélső éles lövése Becsei lábá­ról pattant a hálóba (öngól) 1:0. Fordulás után a hazai csapat volt a kezdeményező. A vendé­gek szórványosan, de veszélye­sebben támadtak. Az 57. perc­ben a rosszul helyezkedő hazai védők mellett Balogh volt ered­ményes, 1:1. A gól után a helyi csapat rohamozott, de az ered­mény már nem változott. A játékvezetői hármas jól látta el feladatát a helyenként igen küzdelmes mérkőzésen. Jászjákóhaími Spartacus iíi­Fegyvemek ifi 1:1 (0:1). — sas ** A jó lelKeszules eraekeoen az elmúlt vasárnap a Jászbe­rényi Vörös Meteor, megyei bajnokságban szereplő csa­patát látták vendégül. A ta­lálkozón a jászárokszállási fiatalok győzedelmeskedtek 12:4 arányban. A győzelme­ken Kókai (4), Kalla (3), No- vák (3), Dobos (2), illetve: Kovács (2), Kókai R. (2), Er­dős O. és Szarvas osztozko­dott. A szorgalmas munka bizo­nyára meghozza gyümölcsét majd az országos döntőn is. colta végig a három menetet és pontozásos vereséget szen­vedett. A küzdelem hevessé­gére jellemző, hogy Dobó egyik erős egyenesétől Duna­jec megsérült az arcán és ke­vés választotta el az esetle­ges kiütéstől. így a szolnoki fiúk középsúlyban második helyezést szereztek. Ez igen nagy teljesítménynek számít, különösen, ha figyelembe vesszük az erős mezőnyt. A vidék legjobbja is Az összesített pontverseny­ben a Szolnoki MTE az MPSC mögött országos vi­szonylatban a második, vi­déki viszonylatban az első helyet szerezte meg. Szolnok város sportkedve­lői örömmel köszöntik a fe­kete-fehér MTE színek fia­tal képviselőit és vezetőiket. Kívánjuk, hogy a jövőben további sikerekkel gazdagít­sák a megye, Szolnok város és az MTE sporteredményeit. — K. L. — sze. Eből következő első és leq- fontosabb feladat sportkörök­ben és sportegyesületekben a nevelőmunka megjavítása. A nevelés magva a sportegye­sületen belüli munka. Itt nem­csak az az elsőrendű feladat, hogy rendszeresen megtartsák az edzéseket, fokozák sportsike­reiket, eredményeiket. Ennek is nagy jelentősége van, de nem ez a fő feladat. A fő az, hogy rendszeresen tartsanak értekez­leteket. sportköri szakosztályi gyűléseket, melyen foglalkozza­nak a sportolók nevelésével, sportpályán és a magánéletben tanúsított magatartásukkal, ta­nulmányi eredményeikkel és a munkához való viszonyukkal. Fontos, hogy sportolóink soha­sem kérkedjenek és ne elégedje­nek meg elért eredményeikkel. Legyenek mindég klubhűek. jó erkölcsi magatartásúak, s kér­lelhetetlenek saját és sporttár­saik hibáival szemben. Az az igazi szocialista sportember, akinek egész tevékenységét a járási, majd pedig a megyei döntőn. Kezd mindinkább nép­szerű lenni a spartakiád-mozga- lom. Ezt igazolja az is, hogy míg az idén két sportágban — 3649 fiatal mérte össze tudását, addig 1939-ben négy sportágban: sakkban, asztaliteniszben, röp­labdában és tornában 3629-en vetélkedtek. Ez a két számadat is igazolja a spartakiádmozga- lom fejlődését. Az elmúlt évben a négy sportágban résztvevők közül 1050 női versenyző volt, az idén pedig két sportágban 905 nő indult. Ebből is láthatjuk, hogy a nők egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a tö­megsportmunkába. Az asztalitenisz és sakk me­gyei döntő után a városok és járások között az összesített pontverseny végeredménye a következőképpen alakult: Sakk Aszta- Ossze- litenisz sen p. 1. Mezőtúr 14 49 63 2. Jászapáti j. 15 45 60 3. Jberényi j. 23 34 57 4. Tmiklósi j. 30 11 41 5. Kmártoni j. 20 15 35 6. Karcag 16 15 31 7. Szolnoki j. 7 11 18 8. Kunhegyesij. 2 15 17 9. Tfüredi j. e o 9 10. Szolnok v. 0 0 0 A megyei döntőn első helye­zést elért asztaliteniszezők és sakkozók most szorgalmasan készülnek az országos döntőre, mely április 1-én, 2-án és 3-án lesz Budapesten. Méltóképpen akarják képviselni falusi spor­tolóink megyénk színeit.- V. J. ­A Szolnoki Rádió műsora Jászkunsági híradó. — Szív küldi szívnek szívesen. - Falusi krónika. ' Szolnoki MÁV tekézők győzelme Hódmező­vásárhelyen SZOLNOKI MÁV—Hódmező­vásárhelyi MTE 6:2 (2235:2130). Szolnoki MÁV: Kátai 372, Do­bos 369, Papp 385, Dobos J. 349, Reszeli 375, Dedrák 385. Hódme­zővásárhely: Lazár 341, Deák 373, Kádár 353, Tóth L 328, Tóth II. 396, Török 339. Fáradságos utazás után érkez­tek meg a Szolnok MÁV tekézől Hódmezővásárhelyre, hogy vi­szonozzák a baráti szakosztály szolnoki vendégjátékát. A talál­kozón nem születtek nagy egyé­ni eredmények. Ugyanis a hód­mezővásárhelyi pálya állapota össze sem hasonlítható a szol­nokiéval. A szolnoki fiúk azon­ban ha kissé tartalékosán is áll­tak fel — hiszen nélkülözni kel­lett Kalicsot és Asztalost — így is biztos győzelmet arattak. A szolnoki tekézők eredménye biz­tató a bajnokság kezdete előtt. Ismét munkában a MEDOSZ súlyemelők Most ismét munkához láthat­nak már és készülhetnek a so- ronkövetkező versenyekre. Edzé­seiket kedden délután 6—8-ig, szerdán 5—8-ig és pénteken 6-8- ig tartják a Vizügyi Igazgatóság Arany János utca 2 szám alatti kultúrtermében. A szakosztály vezetősége felhívja mindazokat a fiatalokat, akik a súlyemelő sport iránt érdeklődnek, hogy a fenti napokon jelenjenek meg az edzéseken. hűséges klubszeretet hatja át, aki nem követ el szándékos durvaságot, sporttársa testi ép­ségét veszélyeztető szabálytalan­ságot, nem folytat erkölcstelen életmódot. Sajnos, sportolóink nem mindég tartják be ezeket a követelményeket. — Például a Szolnoki Vasutas labdarúgói a március 6-án Jászberényben a Lehel elleni bajnoki mérkőzésen a befejezés előtt néhány perc­cel sportszerűtlen cselekmé­nyekre ragadtatták magukat. A Lehel vezetet 5:0-ra, amikor a Vasutas labdarúgók látták, hogy nem boldogulnak, kíméletlen já­tékkal veszélyeztették ellenfe­leik testi épségét. Majd cselhez folyamodva arra hívták fel a já­tékvezető figyelmét, hogy a kö­zönség soraiból dobálják őket. A játékvezető ezt nem látta bi­zonyítottnak, levonultak a pá­lyáról. A jelenlevő vezetőik nemhogy felléptek volna e sportszerűtlenségek ellen, hanem talán még segédkezet is nyúj­tottak hozzá. | Egyes sportolóink gyakran megfeledkeznek árról, hogy ők szocialista sportemberek. Véte­nek a szocialista sporterkölcs normái és követelményei ellen. Itt kell szólni a Szolnoki MÁV igen tehetséges birkózójáról, a magyar ifjúsági bajnok Furcsa Józsefről, a szolnoki Járműja­vító lakatosáról. A tehetséges fiatal versenyzőt úgylátszik meg­szédítették a korai sportsikerek. Bizonyára azt gondolta, hogy mostmár neki mindent szabad. Szocialista sportemberhez mél­tatlan magatartása odáig fajult, hogy nyilvános helyen botrá­nyosan viselkedett. Miért for­dulhat ez elő? Az ilyen sportoló megfeledkezik arról, kötelezett­ségei is vannak sportkörével szemben. Sportköri vezetőink egy része szintén megfeledkezik a nevelésről. Csupán a szakmai nevelésre, a minél jobb és sok esetben a mindenáron való ered­mények elérésére törekednek. Jó példával jár elő a jászárok­szállási sportkör vezetősége, — mely tavaly ősszel megkezdte labdarúgói fegyelmezését. Attól sem riadtak vissza, hogy esetleg átmenetileg sikertelenebbül sze­repelnek majd. Fegyelmezetle­nül viselkedő labdarúgóik közül tiltottak el néhányat több baj­noki mérkőzésről házifegyelmi­vel. Ha pillanatnyilag érezték is a fegyelmezést, a büntetés le­telte után annál sikeresebb volt további munkájuk. Megszilár­dult a fegyelem és a csapat kol­lektiv szelleme. A jászárokszál­lásiakat e téren példaképül ál­líthatjuk megyénk sportkörei elé. Szólni kell még utoljára, de nem utolsósorban a sportolók túlzott anyagiasságáról is. Egye­sek nem sportszeretetből, az egyesület iránti hűségből spor­tolnak, hanem anyagi előnyöket akarnak abból húzni. így tör­tént ez például Jászalsószent- györgyön, ahol az egyik peda­gógus kijelentette, hogy csak bizonyos anyagi juttatásokért hajlandó résztvenni a labdarúgó csapat munkájában. Egyesületeink vezetői, az ed­zők, szakvezetők, állandóan ne­veljék sportolóikat. Magyaráz­zák meg nekik az MSZMP mű­velődéspolitikájának téziseit, az abból reájuk háruló felelősséget és kötelességet. — Vincze János ­Á megyei labdarúgó bajnokságért Mint ismeretes, a jászárok­szállási asztaliteniszezők si­keresen szerepeltek a spar­takiád megyei döntőjén. — Mind az egyéni, mind a csa­patversenyt megnyerték. Az elért eredménnyel azonban nem elégedtek meg. A me­gyei döntőig hátralévő időt április 1-ig eredményesen akarják kihasználni. Gondos, szorgalmas edzésekkel ké­szülnek fel a megyék közötti nagy összecsapásra. Az el­múlt évihez hasonlóan be­csülettel akarnak helytállni az országos döntőn is. Jobb nevelőmunkát a sportkörökben Végétért a Falusi Dolgozók IX. őszi-téli spartakiádjának megyei döntője APRÓHIRDETÉSEK A SZOLNOK megyei Tüdőbe­teggyógyintézet pályázatot hir­det egy E 229 ..asszisztens ma­gasabb képesítéssel” állásra. Az asszisztens az intézet szivvizsgá- ló és légzésműködést vizsgáló laboratóriumában fog dolgozni. Az állásra csak azok pályázza­nak, akiknek asszisztensi képe­sítésükön kívül ápolónői, illetve műtősnői képesítésük is van. Pályázatokat a hirdetés megjele­nésétől számított 8 napon belül a Tüdőbeteggyógyintézet igazgató­ságához kell benyújtani. VILLANYSZERELŐ, Víz, fűtés- szerelő, szobafestő, burkoló, te­tőfedő és szigetelő szakmunká­sokat Szolnok megyei mun­káinkra azonnal alkalma­zunk. Jelentkezés: EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Válla­lat 4. sz. főépltésvezetősége, Szolnok, Vöröshadsereg u. 4/a szám. HÁROMFÁZISÚ 3-4 HP villany­motorok és áramfejlesztő dina­mók eladók (állami gazdaságok­nak és termelőszövetkezeteknek). Cim: Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat, Szolnok, Irodaház. A KOTELEKI Községi Tanács Mozaik és Cement&ru üzemében mozaiklapok korlátlanul, mig cserép készítmények megrende­lésre nagyüzemi áron kaphatók. — Megrendelésre helyhez szállí­tunk. Végrehajtó Bizottság. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház sürgősen eladó: Mezőtúr, And- rássy út 14 szám. Rónai. Szőlőléméiül és főldeievesszövelkreteli figyelem 1 A Jászberényi Építőipari Szövetkezet kádár részlegénél — azonnali szállításra 200 litertől 800 lite­rig, boroshordók kaphatók. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága es a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi Józsefné Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal a. L L em. Telefon: 20-98. 83—20. 80—68 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat tgazgatö: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Iroda naz. tset. •. Telefon: 80—04 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok meeyei pns- tamvatalnk és fiókposták tér* lesztlk. A lap előfizetési d1:a< egy nőra U.— Ft. Elörizeihető bármely postahivatalnál ée kézbesitőnéL Szolnoki Nyomda Vállalat I960, március 17. - 1033 Felelős nyomdav»zetős Mészáros sandái t A Felszabadulási Kulturális Szemle járási, városi és megyei találkozóinak időpontja: A. Járási, városi találkozók: Jászberény város, járás: ÁPRILIS 23. Színjátszás, szavalás, MÁJUS 7. Énekkari, zenekari, MÁJUS 8. Szellemi öttusa, MÁJUS 14. Népi tánc, Jászapáti járás: ÁPRILIS 18. Énekkari, zenekari, népi tánc, ÁPRILIS 24. Színjátszás, szavalás, Kunszentmártoni járás: MÁJUS 7. Színjátszás MÁJUS IS. Énekkari, zenekari, népi tánc, versmondás. Szolnok város, járás: ÁPRILIS 24. Énekkari, zenekari, MÁJUS 7. Szellemi öttusa, MÁJUS a. Színjátszás, versmondás, népi tánc Törökszentraiklós város, járás: MÁJUS 7. Énekkari, zenekari, népi tánc, MÁJUS 14. Színjátszás, szavalás, Tiszafüredi járás: ÁPRILIS 1«. Népi tánc, MÁJUS 8. Énekkari, zenekari, MÁJUS 15. Színjátszás, szavalás, Kunhegyest járás: ÁPRILIS 9. Színjátszás, szavalás, ÁPRILIS 23. Népi tánc, MÁJUS i. Énekkari, zenekari (Tiszafüreden). Karcag város: ÁPRILIS 24. Népi tánc, MÁJUS 8. Színjátszás, szavalás * (Kisújszálláson), MÁJUS 14. Énekkari, zenekari, Kisújszállás város: ÁPRILIS 24. Népi tánc (Karcagon); MÁJUS 8. Színjátszás, szavalás, MÁJUS 14. Énekkari, zenekari (Karcagon). Mezőtúr város: ÁPRILIS 23. Énekkari, zenekari, ÁPRILIS 24. Népi tánc (Túrkevén), MÁJUS *. Színjátszás, szavalás (Túrkevén). Túrkeve város: ÁPRILIS 23. Énekkari, zenekari (Mezőtúron), ÁPRILIS 24. Népi tánc, MÁJUS 8. Színjátszás, szavalás, B. Megyei találkozók: MÁJUS 21. Felszabadulási fotó, képzőmű­vész, stb. kiállítások megnyitása Szolnokon MÁJUS 21; MÁJUS 22, Színjátszók megyei fesztiválja MÁJUS 28. Mezőtúron MÁJUS 29, MÁJUS 22. Felnőtt kórusok seregszemléje Szolnokon. MÁJUS 24, Irodalmi pályázat eredményeinek kihirdetése és szavalők sereg­szemléje Szolnokon. MÁJUS 26. Szolnok megyei áll. zeneiskolák (Szolnok, Jászberény, Karcag, Mezőtúr) zenekarainak és szólis­táinak hangversenye Szolnokon. MÁJUS 28, Szellemi öttusa megyei döntője Szolnokon. MÁJUS 28. Ifjúsági énekkarok megyei (jász­sági) szemléje Jászberényben. MÁJUS 29. Ifjúsági énekkarok megyei (kun­sági) szemléje Kisújszálláson. MÁJUS 29. Megyei táncfesztlvál Szolnokon. Iirii IS • W A jászárokszállási asztaliteni-zezők az országos döntőre készülnek J ászjákóhalma—F egyvernek 1:1 (1:0) Jászjákóhalma, 400 néző, ve­zette: Rékasi. J ászjákóhalma: Nagy — Fodor I., Nagy II., Lász­ló — Hegyi, Sándor - Kozmócz- ki, Túróczi, Lukácsi, Koppány, Facskó. Fegyvernek: Vásárhelyi - Öllé, Cseszka, Becsei - Ko­csis, Bognár — Füle, Gödér, Ba­logh, Csatári, Cziira. A vendég­csapat kezdte a játékot. Később teljöttek a hazaiak is. Váltakozó mezőnyjáték alakult ki. Mind­két félnek akadtak gólhelyze­tei, de a csatárok hibáztak. A 4i. nercben Facskó meredeken

Next

/
Thumbnails
Contents