Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-17 / 65. szám

\ 1960. március 17. 3ZOLNOK MEGYEI NtPLAr A A hetedik elnök Az életet sokszor hasonlít­juk iskolához. Valóban, mint ahogy az iskolában a tanu­lóknak számot kell adni tu­dásukról, úgy az élet is nap­ról—napra vizsgáztatja az embereket, csak sokkal szi­gorúbban, mint bármelyik iskola. Az életben nem lehet puskázni, súgni, itt tudni kell. Különösen áll ez a ve­zető emberekre. Számukra az élet iskolája ezernyi kereszt- kérdést, nehéz feladatot ad, s ha elvétik, ha képességük nem elégséges, elbuknak. S itt nincs osztályismétlés. Ha valaki egyszer az élet egy területén elbukott, ugyanott nem kezdheti újra. * Vágó Mihálynak, a szajoJi Előre Tsz elnökének is nap, mint nap vizsgáznia kell. Szervezőkészségből, hozzáér­tésből és emberségből egy­aránt. Nehéz tantárgyak ezek, az élet, a vezető em­ber életének vizsgafeladatai. Ráadásul a terület is nehéz, ahol dolgoznia, élnie, irányí­tani kell. „Nehezek” az emberek is, akiknek múlt év októberében vezetője lett. — Ez A TSZ NEM SZANATÓRI­UM — jegyezték meg a megyei vezetők, amikor idejött. Tíz év alatt ő a hetedik tsz el­nök Szájólban. — Miért — kérdeztük tő­le; — miért? — kérdeztük a tsz vezetőségének tagjaitól. — Hát annyi gyenge, hozzá nem értő embert Választot­tak itt elnöknek? A válaszok részben kri­tikát, részben önkritikát tar­talmaztak. — Gyenge ember is volt az elnökök között, meg a tag­ság is... Szóval nehéz te­rep ez — veszik elő ezt a közismert katonai kifejezést. — Az első elnök — és mondják a nevét — igyekvő rendes ember volt, de aztán rákapott az italra. Le kellett váltani. A másodikról kide­rült, nem odavaló ember, a harmadik maga kérte levál­tását, negyedik az ellenfor­radalom után ment el — így sorolják tnindet. Ki egy évig, ki másfélévig, de olyan is volt, aki csak pár hónapig maradt Aztán jött helyette más, mert hisz elnök nélkül nem lehet a szövetkezet. — De nemcsak az elnökök­ben volt hiba, hanem ben­nünk, a tagságban is — mondja ki őszintén az egyik brigádvezető. — A tagságunk egy része még ma is „kétlaki’’. Nem­csak a földből él. Vagy va­sutas, vagy iparos, iparban dolgozó ember, akiknek emellett volt pár hold föld­jük is. Ezzel a néhány hold­dal többnyire, az asszony, fe­leség lépett be, s a férj to­vábbra is máshol dolgozik. Vagy, ha a férj lépett be, akkor a feleségét, családját küldte el máshová dolgozni. Innen ered az, hogy a tag­ságnak körülbelül A HETVEN SZÁZALÉKA ASSZONY, vagy idős ember, akikre ne­hezebb munkát nem lehet bízni, ráadásul vagy jöttek dolgozni, vagy sem. — Dora Mihály feleségé­vel, Túrái József szintén fe­leségestül a tehenészetben dolgozik, lányuk meg a nö­vénytermesztésben. Szőke Antalnak is a tsz-ben van a felesége, özv. Török László- né, Kozma Károly, Lajkó Mátyás — sorolják a neve­ket, de csak tizenkettőig jutnak el. — No még lehet kettő, három, aki nem jut eszünkbe, de tizenöt család­nál nincs több. Ez a másik, hiba. — No és van még egy. Az, hogy itt mindenki nagyon ért a gazdálkodáshoz, de a maga módján — veszi át a szót Vágó elvtárs. Ez talán onnan ered, hogy a vezetés nem volt elég határozott és teret engedett különböző egyéni módszereknek. Bebi­zonyosodott ez most a vetés idején is. Egyik tsz-tagunk azt javasolta, vessük a bor­sót minden vetőgépcsővel, sűrű sortávolságra. „Terem az úgvis, ha akar” — mond­ták. S amikor kimondtuk, hogy már pedig a tsz-ben széles sortávval és ikersoro- san vetjük, hogy kapálni is lehessen —, talán még nem is tetszett. Pedig ez a he­lyesebb. S ígv van minden téren. A nagyüzem nagyüzemi módszereket követel, ami többnyire eltér a kisgazda­ságban alkalmazott gyakor­lattól. S ezek következetes végrehajtása az elnökön mú­lik. A száj öli Előre és Vö­rös Csepel Tsz most tavasz- szal egyesült. A hetedik tsz elnök, Vágó Mihály vállára most már HÁROMEZER ÖTSZÁZ HOLD GONDJA nehezedik. Amikor elgondo­lásairól, programjáról kér­deztük, először is a tagságot említi. — Minden a tagokon, az embereken múlik. Lehet va­laki akármilyen jó elnök, — mit sem ér, ha a tagság nem akar előrehaladni, ha nem ért egyet a vezetőséggel, ha nem támogatja. — A vezetőséggel egyet­értésben igyekszünk őszintén, bee sületesen, de határozot­tan megszervezni és irányí­tani az emberek közös mun­káját. — patkós — , FÖLDMŰVES­SZÁMVETÉS SZÖVETKE­ZETEINKNÉL SZOLNOK MEGYE föld­művesszövetkezeteiben az igazgatóságok ezekben a na­pokban számolnak be tag­gyűléseken, küldöttgyűlése­ken tavaly végzett munká­jukról. Tájékoztatják a mind­egy 110 ezer főt számoló tag­ságot az esztendő eredménye­iről, elmondják azokat a hi­bákat, amelyek akadályozták a munka gördülékenységét. Ami az eredményt illeti; van miről beszámolni. Föld­művesszövetkezeteink ko­moly segítséget nyújtottak a mezőgazdaság szocialista át­szervezését végzőknek, s nem maradtak le az új termelő- szövetkezetek gazdálkodásá- sának beindításából, s megszi­lárdításukat eredményező munkából sem. Mint társ­szövetkezet és a szövetkezeti gondolat hordozója sok he­lyen kezdeményezték tsz-ek 137 ktsz-tag hat és félmilliós termelés A Kunmadarasi Vegyesipa­ri Ktsz-t az „örvendetes szá­mok szövetkezetének’1 is ne­vezhetnénk. A ktsz 1957-ben 12 fővel alakult; a tagság létszáma ma már 137. Túl­súlyban javítószolgáltató te­vékenységet végez 22 rész­leggel. A lakosság bizalma nem alaptalan a ktsz iránt, mélynek tagjai éves tervüket 109 százalékra teljesítették. Az elmúlt évben jelentősen növekedett az egy dolgozóra jutó termelési érték, azaz a termelékenység. Kevés hí j- ján 100 százalékos termelé­kenység emelkedésről beszél­hetünk; mert míg 1958-ban 35 ezer forint termelési ér­ték jutott egy dolgozóra, ta­valy már 68 ezer forint. Helyesen jártak el a ktsz tagjai és vezetői, mikor szol­gáltató és javító munkájuk mellett a termelőszövetkeze­tek erősítését tűzték fő célul. Közös gazdaságok megrende­lésére — legnagyobb részt szarvasmarhaistállók építésé­vel — kereken négymillió fo­rint értékű munkát végez­tek! A Vegyesipari Ktsz 1959- ben — sok egyéb mellett — tehergépkocsit, betonkeverő­gépet vásárolt, garázst épít­tetett. Majdnem negyedmillió forintot költött hasznos be­ruházásokra; ezen belül tag­jai számára mintegy 30 000 forint értékben vásárolt munka- és védőruhák A munka eredményességét elősegítette, hogy rendszere­sen megtartották a negyed­évi közgyűlést, emellett ti­zenegyszer tartottak termelési tanácskozást. Az igyekezet láttán a pártbizottság és köz­ségi tanács érthető megbe­csüléssel fordult a ktsz felé, gyakori látogatással, okos ta­náccsal segítette munkáját. Kevesebb elismerés illeti azonban a Magyar Nemzeti Bank kunhegyesi fiókját — mert annak késedelmeskedé­se folytán nem egy esetben következett be zökkenő a tsz- építkezéseken. £ SZŰCS SÁNDOR: yy Piros sipkám az utazó-leveljem — Emlékezés a bújdosó honvédekre — alakítását, a már megalakult szakcsoportok, alacsonyabb­ikká társulások átszervezését. Az építkezés nagy munkájá­ból is megfelelő részt kértek: a földművesszövetkezetek tagjai 6.200 munkaórát dol­goztak az új termelőszövet­kezetekben. Emellett hatvan­hét agronómus, könyvető és más területen dolgozó szak­ember ment át a fiatal ter­melőszövetkezetekhez. Jelentős eredményeknek számítanak azok az erőfeszí­tések is, melyeket a falvak lakosságának művelődéséért, és szórakoztatásáért tettek. Négy és félmillió forintnál magasabb értékű könyvet juttatak a községekbe, mint­egy 1 millió forint értékűvel többet, mint 1958-ban, Ez amellett, hogy a községek lakóinak megnövekedett mű­velődési igényét biztosítja, a propagandafejlődésről is szá­mot ad A javuló munka növelte a földművesszövetkezetek von­zóerejét. Megyénkben újabb 5 ezer 190 új tag lépett be, 770 ezer forinttal növelték a szövetkezetek saját vagyonát. Éveken keresztül jogosan bírálták a vásárlók, a szövet­kezetek kereskedelmi mun­káját. A boltok hiányos áru- választéka, kultúráltsága s a kiszolgálás az esetek többsé­gében indokoltan kapott bírá­latot. Tavaly ezek a pana­szok csökkentek s ez az ipar javító munkája mellett azzal is magyarázható, hogy a boltokban, a kereskedelmi üzemágakbanf dolgozók, ha nem is mindent, de sokat tet­tek a szakmai kérdések elsa­játításáért. De betudható ez a hálózat bővítésének is. Földművesszövetkezeteink ta­valy 8 vendéglőt, 6 új bol­tot, 7 felvásárló helyet és 5 ipari üzemet nyitottak, illet­ve helyeztek üzembe. A PANASZOK számának csökkenésében jelentős sze­repet töltött be a szakosítás és a korszerűsítés. E tekintet­ben jól indultak a földmű­vesszövetkezetek: 1959 év vé­géig 12 boltot szakosítottak s ugyanakkor 54 üzletet alakí­tottak át önkiszolgáló vagy önkiválasztó egységgé. Ezek mellett a hagyományos rend­szerben árusító boltok sem maradtak el. Gépekkel, hűtő- szekrényekkel gazdagodtak, abból a 24 millió forintból, amit részben saját erőből, részben állami hitelből az üzlethálózat fejlesztésére, ta­tarozására fordítottak. Két éve még sok szó esett arról, hogy a takarékos gaz­dálkodás a földművesszövet­kezetek egyik leggyengébb területe. S ez így is volt igaz. A megyei pártbizttság a ta­karékosság és a társadalmi tulajdon védelméről hozott határozata alapul szolgált e I yy munka megjavításához. S a javulás elsősorban abban je­lentkezett, hogy a szakellen­őrzés mellett a választott szervek is jobban kapcsolód­tak be az ellenőrzésbe. Az alaposabb, körültekintőbb leltározások, a szúrópróba ellenőrzések meg is hozták az első eredményeket. A leltár­hiányok 23 százalékkal, a nagyösszegű hiányok pedig 69 százalékkal csökkentek., S a javuló gazdálkodást biztosít­ja az is hogy az 1958-as há­rom veszteséges szövetkezet­tel szemben tavaly már csak 1 szövetkezet zárt veszteség­gel. A nyereségesek közé olyan szövetkezetek is felso­rakoztak, mint Jánoshida, Nagyiván, Tiszaőrs, melyek­nél pedig éveken át csak veszteségről beszélhettünk. Tekintélyesen növekedett a szövetkezetek saját vagyo­na is. Amellett, hogy több mint 3 millió forint vásárlási visszatérítést fizetnek tag­jaiknak s mintegy 1,5 millió forinttal járultak hozzá a községfejlesztési alaphoz, a saját vagyon körülbelül 16 millió forinttal növekedett. AZ EDDIGIEKRŐL megál­lapíthatjuk: megyénk föld­művesszövetkezetei 1959-ben megerősödtek. Ezt a tényt a most folyó tag- és küldöttér­tekezletek résztvevői is meg­állapítják. — Azt azonban még korántsem lehet monda­ni, hogy ezzel már minden rendbejött, mert 1960-ban még nagyobb feladatokkal kell megbirkózniuk szövetke­zeteinknek, mint tavaly. S ezt jól látják azok a tagok, akik a mostani értekezleten arról beszélnek, hogy még alapo­sabb, körültekintőbb tevé­kenység szükséges a további eredményekhez. Azon túl, hogy a tavaly megkezdett hálózatfejlesztési munkát az idén tovább kell folytatni sok, látszatra apró, de jelentős feladatot kell megoldani. Rendezni kell többek között megnyugta­tóan a városok és községek zöldség és gyümölcs ellátását. S ebben még kevés az. hogy mintegy 6500 kh zöldségre kötöttek szerződést, mert a nagyobb része a feladatnak: gyorsan, időben friss árut biztosítani a vásárlóknak. — Számolni kell azzal a tény­nyel is, hogy most már meg­szűnt ez a fogalom: városi és falusi áru. A falvak lakói már ugyanolyan árut akar­nak vásárolni, mint a váro­siak. S ebből törvényszerűen következik a tennivaló: foko­zottabb figyelmet fordítsunk a készletek kialakítására, a választék bővítésére. NÉHÁNY ez csak a föld- művesszövetkezeték idei fel­adatai közül. Az összes ten­nivalókat a helyi sajátosságo­kat is figyelembe véve, a kül­dött- és tagértekezletek ha­tározzák meg. Teljesítésük azonban lényegesen köny- nyebb lesz, mint a korábbi években, mert a szövetkeze­tek tagsága most már nem­csak bírál, hanem gazdaként segít végrehajtani azt, amit a tagok, a választott szervek és a dolgozók közösen elha­tároznak. Boda Mihály a MÉSZÖV főkönyvelője A PARTELET HÍREI Turkevén a tsz-ekben a munkaszervezetek kialakítá­sával egyidőben rendezték a pártcsoportokat is. A brigá­dokba, munkacsoportokba arányosan elosztott párttagok újjáválasztották a bizalmia­kat. Ezzel egyidejűleg a bri­gádok tagjaival megbeszélték az éves tervet, s azt, kire mi hárul annak végrehajtásából az év során. • Szelevényen a Kossuth Tsz- ben a pártszervezet javasla­tára a szövetkezet fiataljai 10 kát. hold kukoricaföldet kapnak, amelyet társadalmi munkában müveinek meg. A föld jövedelméből ősszel te­levíziót vásárainak a fiata­loknak, hogy a szorgalmas munka után jól szórakozhas­sanak. * Cibakházán a községi párt- szervezet gondoskodott arról, hogy az új tsz tagok időben felvegyék a munkát. Tanyá­zóesték alkalmával az aktí­vák s azok az új tagok, akik már dolgoznak a szövetkezet­ben, felkeresték a még vára­kozókat. A beszélgetésekre magukkal vitték szövetkeze­tük terveit. Ez alkalommal is megvitatták mit, hogy tud­nának legokosabban megva­lósítani. szer, annak idején, az ecse- zugi juhász-tanyára bevető- döt egy tizenötesztendős-for- ma gyerek. Mezítláb volt, egy szál tubugatyában, kurta ingben, bőre alatt kidombo­rodott minden bordája. Szán­ták szegény fiút. Elébb azért köröm közé fogták. „Hogy hívnak, hé?” Pistát mon- dott-é, vagy Jóskát!... „Hát' apádat?” Rávágta, hogy | „Kossuth Lajosnak!” „Hát a • másikat?” „Pólyában voltam 1 még, amikor már meghalt.” „Osztán eddig mi dolgos vol­tál?” „Doboltam — azt mond­ja — mikor átkeltünk a Ti­szán!” Erre a szóra megemelte da- rutollas magas túri süvegét s ott volt alatta a piros honvéd sapka. A kis doboshoz a vén számadó szólt most már: „Na, gyerekem, látod-é ezt a de­rék kunyhót, meg ezt a kará­mot? Itt leszel te lakos, taka­rosán tartsd rendben ezeket, egyébre gondod ne legyen te- néked!” A szabadságharcot követő önkényuralom alatt pászto­rok között, nádasok mélyén pákászok kunyhóiban, meg határbeli tanyákon találtak oltalmat a bujdosó honvédek. A pártjukat fogó öregek le­tagadták őket, az utánuk le­selkedő zsandárokat félreve­zették. Maguk között pedig, esti tüzek mellett beszélget­ve, szőtték-fonták történetei­ket, m ..Ive a feledéstől. Hátha én is hosszabbíthat­nám kissé a hagyomány éle­tét — azért írtam e sorokat. meg a karikásom! Mostantól fogvást az én bojtárom vagy. Osztán ez a mi dolgunk, két­fejű madár ezt sohase fir­tassa”. Arra a furcsa sasra célzót az öreg, amelyik a va­sasok csákójára volt rézből kiverve, a császár címerére. Az ilyen történetek szü­lik-e a dalt vagy a dal szüli a legendákat? — ki tudhat­ná!... Cseppentő Mihály bá­csi, karcagi volt öreg pásztor­ember, kilencvenhárom esz­tendős korában is eldúdolta még, miképpen az előtte élőktől hallotta, valaha, az apavári rétben: Piros sipkám az utazó-levelem, Kutya zsandár messze térj ki előlem, Mert hogyha az én utamat elállód, Itt a földön nem lesz megmaradásod! Mert bizony volt rá eset, hogy a bujdokló honvéd, az egymáshoz társul szegődött pár árva legény a nyomukba eredő zsandár ármádiát a ná­das széléből puskahegyre . szedte. Hallottam, hogy a kunhe­gyest pásztorok a kunyhó­jukban rejtőzködő honvéde­ket úgy menekítették meg a zsandároktól, hogy a gulya ; közé bújtatták őket, azt meg terelték egészén a nádas szé- ■ léig. Ott aztán utat lelhettek maguknak, szegény fiúk. Azt meg az öreg Süveges : Mihálytól tudom, hogy egy- i Meggyesi János híres szám­adó volt a Kunságon a haj­dani időkben. A mostani öre­gek tőle hallották gyerkőc korukban, hogy amikor még botjár volt s a karcagi hatá­ron, a Kecskeri nádasai közt tanyáztak, egyszer egy szálas barna fiatal állított oda a gu­lyához. Egy vérzett ócska szűr lógott a nyakóban. De ő maga olyan derék legény volt, aranyból se önthettek volna nála különbet! Köszönt illedelmesen. „No, mi szél so­dort közzénk, nagyfiam?” — kérdezte a vén számadó. „Bojtárképpen szeretnék el­szegődni, bátyámuram” — szólt a legény. „Osztánhát, szolgáltál-e már valakinél?” A fiú erre is válaszolt: „Szol­gáltam” — azt mondja. „Ki­nek hívták vajon a gazdá­dat?” A legény kihúzta ma­gát, mint a jegenye s úgy mondta: „Damjanich János­nak!” Felragyogott a vén szám­adó szeme. „Ismerős ez a név én előttem nagyon" — azt mondja. Majd tovább vallatta a fiút: „Osztán, tér éltél-e már jószágot? ” A fiú még el is mosolyodott kicsit: „Sér­tésnek ne vegye, de terelget­tem én Szolnok alatt annyit, kegyelmed se többet életé­ben.” Egy kis fekete lajbi fe­szült a mellén, azt lassan ki­gombolta és egy piros sapkát villantott ki alóla. „Nahát ak­kor rendben van minden, nagyfiam — szólt a vén számadó —, nesze a botom, Több mint egy évszázad választ már el bennünket az 1848-49-es szabadságharc eseményeitől. Mennyi min­den történt e tengernyi idő alatt! De népünk nem felejt. Őrzi a dicső harcok emlékét. Ám különös hűséggel őrzi a vég keserveit is! Mintha ta­nulságul akarná reánk örö­kíteni: nagyon vigyázzunk kivívott szabadságunkra! Kivált ilyen időtájt, már­cius derekán, hagyományőrző öregek felújítják a régi em­lékeket, a valaha hallott re­gét. Történeteket beszélnek arról, hogy a világosi fegy­verletétel után a zsandárok minképpen leselkedtek a ha­zatérő honvédek után, mint vadász a vadra, s akit elfog­hattak, azt büntetésül beso­rozták az osztrák hadseregbe, vitték messzi tartományokba, tíz-tizenkét esztendős szolgá­latra. Börtönnel ért fel a ka­szárnyában töltött évtized; a vesszőfuttatás, a kikötés, a kurtavas, az egyes. A viruló legényt rokkanttá tette a hosszú komisz szolgálat, a kegyetlen reglama. Bizonyít­ja is a régi nóta, hogy me­nekültek előle: Kossuth katonája voltam, A véremet nem sajnáltam, De németet nem szolgálok, Inkább ma betyárnak állok! Sokan közülük bizony hosz- szú éveket töltöttek bujdo- sásban, a sárréti nádasok sű­rűjében lappangva s hányód- va-vetődve a nagykunsági puszták végtelenségében.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents