Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-15 / 63. szám
4 SZÓI .NOK MEGYEI Nf PI.Ar 1960. március 15. Több és újfajta sajtot készít a Tejipari Vállalat A Szolnok megyei Tejipari Vállalat dolgozói termelési tervüket 106, felvásárlási tervüket pedig 105 százalékra teljesítették január—februárban. Danajka István, — igazgató tájékoztatása szerint — 12 napi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést várnak múlt évi jó munkájuk eredményeként. Mivel a Közel-keleti országok (pl. Libanon) részéről megnőtt a kereslet a juhtej- ből készülő sajtféleségek iránt, az eddigi 3 helyett 7 helyen gyárt nemsokára kas- kavál, fehér illetve Cammen- bért sajtot a vállalat. és holnap a népi ellenőröknél Új területeket vizsgál a Népi Ellenőrzési Bizottság A NÉPI ELLENÖRÖK működése mind teljesebben meggyőzi az embereket arról, hogy a vizsgálók feladata nem csupán az esetleges hibák feltárása, — hanem azok megelőzése is. — Nem véletlen, hogy a 3004-2. sz. — a termelőszövetkezetek fokozott megsegítését célzó — kormányhatározat egyértelműen intézkedik arról, hogy a népi ellenőrök a mezőgazdasági munka zavartalansága felett is őrködjenek. A Megyei Népi EllenőrzáLeves 109 rétes 20 perc alatt, ing vasalás nélkül — Új cikkek a kereskedelemben — nös ízt ad az egyébként jó készítménynek. A legutóbbi idők másik újdonsága a NEVA ing. A rövidítés egyben elnevezés és felszólítás is: „Ne vasalja” a gazdája a műszálas gyártmányt. Tulajdonságai megegyeznek a nylon inggel. — Könnyű mosó. hasonló rövid idő alatt szárad. Ami jobbá teszi mint nylon elődjét: az ára. Olcsóbb, alig valamivel magasabb az ára százharminc forintnál. si Bizottság népi ellenőrei ezekben a napokban a gépállomásokat járják. A sok fontos dolog között megvizsgálják: harmonikus-e a gépállomás és a területén működő tsz-ek kapcsolata; helyesen alakították-e ki a traktoros brigádokat; megfelelő-e a gépállomásiak szakmai képzése; áll-e elegendő erő- és munkagép a gépállomás és a tsz-ek rendelkezésére. A vizsgálódás kiterjed arra is, vajon a gépállomások jó minőségben végeztik- e el a tsz-ek megrendelte gépjavításokat, továbbá, hogy a megállapított díjtételeket helyesen alkalmazzák-e. A vizsgálódás méreteire és alaposságra jellemző: a népi ellenőrök többször tiz pontból álló munkaterv alapján dolgoznak. JUHASZ IMRÉNÉ dr., a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a legközelebbi hetek népi ellenőri feladatairól szólva elmondotta, hogy a NEB népi ellenőrei a termelőszövetkezeti parasztság gyógyszerellátására irányítják figyelmüket. — Az elmúlt évben megyénkben negyvenezernél többen Írták alá a belépési nyilatkozatot, — emlékezett a megyei NEB elnöke. — Az SzTR nyújtotta kedvezmények természetesen ezeknek A nyugtató gyógyszerekről Az elmúlt húsz esztendőben az emberiség életkora az átlagos 50 évről 70 évre emelkedett. Ennek azonban az az ára. hogy a 70 éves kort remélő ember sokkal kevésbé ellenálló a fájdalmakkal, fáradalmakkal és mindenféle behatással szemben. mint húsz évvel ezelőtti társa. Ez a többlet az emberi szervezettel szemben fokozott igényt támaszt. Mindehhez hozzájárul még az élet tempójának növekedése, az ideg- rendszer egyre fokozottabb igénybevétele a mindennapi élet erősödő ütemében. A modern ember életmódja és életkörülménj’ei az utolsó évtizedekben a technika szédületes fejlődése következtében olyan, mértékű változáson ment át. hogy az egyén úgy érzi: az új követelményeknek nem tud megfelelni. Különböző szorongásoknak esik áldozatul és a menekülést különféle élvezeti és izgató szerekben keresi, de úgy látszik, hogy az alkohol, a dohány, a kávé, a tea. a koffein már nem elégséges az ember közérzetének és hangulatának javítására. Mini több és egyre több olyan gyógyszert keres, mely kellemesebbé teszi életét. Ez a folyamat oda vezetett, hogy az emberiség nagy része — a világ orvosi irodalmának tanúsága szerint — fokozott mértékben kezdett fogyasztani idegrendszerre ható gyógyszereket: élénkítőket, de fisként nyugtatókat. A régebbi nyugtatok valójában nem mások, mint megfelelően gyenge adagolásban alkalmazott altatószerek. A modern nyugtatok főleg abban különböznek ezektől, hogy megfelelő adagolás esetén megszüntetik a feszültség! állapotokat anélkül, hogy altató-bódító hatást is okoznának. Sajnos, elképzelhetetlen mértékben felszaporodott a különböző idegnyugtatók tömeges fogyasztása, ami már igen káros jelenségnek tekinthető. Angliában évente 750 millió nyugtató tabletta fogy. de semmivel sem jobb a helyzet Amerikában, ahol például 1957-ben 50 millió modem nyugtató receptet írtak és a gyárak 30 billió tablettát adtak el. Nálunk, ha megközelítőleg sem ilyen óriási mértékben, de szintén kezd elharapózni a különböző nyugtatók hasr nálata. Bármennyire is előnyös bizonyos esetekben akár a régi, akár az újfajta Már majdnem megszokott, Hogy a könnyűipar vagy az élelmiszeripar hetenként .,hoz valami újat”. A keménygalléros nylon ing. a Mirelit lecsó és vese-velő után most újabb újdonsággal jelentkezett a Kecskeméti Konzervgyár: leveseket hozott forgalomba a kereskedelem útján. Mi tagadás, nem a legnagyobb lelkesedés előzte meg az új készítmények bemutatóját, mert a másfél-két évvel ezelőtt gyártott leves- porok rosszul vizsgáztak. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat rendezte bemutatók tapasztalatai és az ott elhangzott vélemények azonban arra engednek következtetni. hogy ez a készítmény már kiállja a próbát. Nagy érdeklődés mellett a Papírgyárban, a Dohányfermentálóban, a megyei tanácsnál, majd a szolnoki Tejboltban rendezték meg a Kecskeméti Konzervgyár félkész állapotban forgalomba kerülő zöldség-, gulyás-, gomba-, paradicsom- és marhahúsleves, valamint a réteslap bemutatóját. Több vásárló véleménye, hogy mind a réteslap. mind pedig a levesek megfelelnek a várakozásnak. Nem csak azért, mert lényegesen megkönnyítik a dolgozó nők munkáját — a leves a víz forrásától számítva 10 perc alatt, rétes pedig meleg sütő esetén 20 perc alatt készül — hanem az íz tekintetében is jelentős a javulás. Akik megvásárolták az eddig elkelt csaknem 12 ezer levél leves- port, két dolgot tehetnek csak szóvá. Az egyik a csomagolás. Külsőre ugyan nincs különösebb hiba; a fólia csomagolás megfelelő, viszont belül ízlésesebb burkolatot vár a vásárló. A másik elsősorban a húslevesre vonatkozik: mintha magas volna a készítményben a zöldséglevél aránya s ez külöiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiMiuw — AZ EGÉSZSÉGÜGYI illomások kiépítéséről tanácskoztak tegnap a kertvárost vöröskereszt aktívái. — VASÁRNAP megyénkből is elindult az idei első ‘uristacsoport a Szovjetunióba. A kongresszusi munkaverseny legjobb eredményt elért állami gazdasági dolgozók közül negyvenen tesztek többnapos kirándulást Moszkvába és több más -7ovjetunióbcll városban. i'iiiimimiiiiiiiiiiiiiMiiiiimiiiiiimiiiiiimia Az íz'éses tárnokit Az Ady Endre Művelődési íáz kezdők részére tánctan- olyamot indít március hu- zonharmadikán este nyolc rakor Malinovszki út 38. sz. alatt. * A Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében Kerineőtől a Lipsi-ig” címmel hatvan év divatos táncaiéi tart előadást Dr. Kaposi Mit tánctörténész. A bSnco- -at a televízióból í«”.—* Ben- :ő-házaspár mutatja be. nyugtatók alkalmazása, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek nem teljesen veszélytelen szerek. Használatuk csak akkor célravezető, ha az orvosi rendelésre, orvos ellenőrzése mellett történik. Mégis számos az olyan beteg, aki nyugtatókkal történő gyógyítást saját elgondolása szerint végzi, egyáltalán nem törődve a különböző utó-, és mellékhatásokkal, melyek különösen a túlzott fogyasztás mellett jelentkeznek. — Vannak egyes nyugtatók, amelyek bizonyos mértékű gátlástalanságot, felelőtlenséget. környezettel szembeni közömbösséget és a kezdeményező-képesség csökkenését eredményezhetik. Másik káros hatásuk. hogy az egyénben a betegségekkel szembeni ellenállást gyengítik. Mindezek a tények óva intenek a nyugtatószerek felelőtlen szedésétől és szigorúan figyelmeztetnek mindenkit, hogy főleg az új nyugtatókat orvosi szaktanács. felügyelet nélkül senki ne vegye igénybe. Dr. SZELE BÉLA gyógyszerész az embereknek családtagjaira is érvényesek. Meg kell állapítanunk, hogy a gyógyszerellátással megbízott szervek, személyek gondoskod- tak-e arról, hogy az új s régi szövetkezetiek számára minőségileg és mennyiségileg egyaránt kifogástalanul álljon gyógyszer rendelkezésére. Ebben az évben először hívunk ellenőreink sorába orvosokat, gyógyszerészeket. Remélem, hogy többen közülük idővel a népi ellenőrzés állandó munkatársai lesznek. Vizsgálataink nemcsak a gyógyszerellátás minőségére, és mennyiségére irányulnak, de azzal kapcsolatban a társadalmi tulajdon védet mére is. A NÉPI ELLENŐRÖK terveiben további érdekes tételek is szerepelnek. így megvizsgálják a szállítási költségek és az építési költségek kölcsönhatását. Elemzik majd a közlekedési ágazatok gazdaságos együttműködésének kérdéseit; majd számos utóvizsgálatot tartanak. Ennek során megvizsgálják, hogy a tavalyi ellenőrzés során feltárt hibákat az állami és földművesszövetkezeti vendéglátóipari egységek kijavították-e. Hasonlóan utóvizsgálat keretében értékelik: mennyiben és miként hasznosították a vállalatok a korábban tétlenségre kárhoztatott állóeszközöket. Felhívás A 49/1953. sz. rendelet értelmében minden kukorica- szárat (levelesszárat, szarizék, csutkatő, cirokszár) május 15-ig fel kell használni, Még félálomban van, éppen illetve ha ez nem lehetséges, úgy elvermelni, illetve fél méteres szalmaréteggel letakarni és beföldelni. A kukoricamoly évi kártétele több millióra rúg. A rendelet be nem tartása következtében a kukoricamoly elterjedése olyan nagymérvű, hogy a termésből nagy kiesésre, lehet számítani. Hogy ez be ne következhessen, a rendelet betartását a legszigorúbban megköveteljük és a mulasztók ellen szabálysértési eljárást indítunk, súlyosbítva kártérítés megfizetésével. Felhívunk mindenkit a rendelet határidőre történő betartására, hogy a kártevő kártételét megakadályozzuk és ezzel a népgazdaság károsodását elkerüljük. Megyei Tanács VB. p kél: 5.53 h-kor, nyugszik: 17.49 h-kor. A Hold kél: 21.40 h-kor, nyugszik: 7.34 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás kedden estig: enyhe idő. Felhőátvonulások, több helyen, főként a déli és keleti megyékben eső. Néhány helyen zivatar. Mérsékelt délkeleti, déli szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10—16 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén meg enyhébb idő. — KORSZERŰ TEJCSÁRDA épül Kisújszálláson, büférendszerű kiszolgálással, hűtőpultokkal. Az új tejcsárda felállításával elsősorban a bejáró diákok reggeli étkezését kívánják segíteni. — KÉT ÉS NEGYEDMILLIÓ forint értékű segítséget adott tavaly a Tiszaszent- imrei Állami Gazdaság a környék termelőszövetkezeteinek. A patronálási szerződések értelmében a gazdaság szakemberei hetenként meglátogatják a termelőszövetkezeteket, tanácsokat adnak és anyagi segítséget nyújtanak. — A MAI NAPIG hét megye állami gazdaságaiból 91 fiatal jelentkezett az ifjú traktoristák országos versenyére. 1959-ben hetvenhárom fő volt a résztvevők száma. KÖNYVESPOLC Ez a mű tanulmányozza a szobrászat és fesztészet, valamint az építőművészet maga- sabbrendű szintézisét, egybeolvadását az építészeti alkotások összefogó, szervező kompozíciójának eszmei irányítása alatt. A legjellemzőbb történelmi emlékek elemzése alapján tisztázza a leszűrt esztétikai elveket, rendszerbe foglalja szerzett tapasztalatok tanulságait. Mindezek eszközül szolgálhatnak minden alkotóművész számára munkája elvégzésénél, a művészetkedvelő közönség számára pedig ahhoz, hogy irányítást nyerjen az építészettel társult képzőművészetek problémái között és tulatosan élvezhesse a világ nagyszerű történeti remekműveit. A könyv hozzájárul a mai képzőművészet kialakulását figyelemmel kisérő közvélemény kialakulásához. — A FALUSI DOLGOTOK szórakoztatására a megye földművesszövetkezetei tizenöt színjátszó szakkört, tizenhét tánccsoportot, három énekkari és négy zenekart szerveztek tavaly. — BEKAPCSOLÓDTAK a silókészítési versenybe a szolnoki járás középiskolás és területi KISZ szervezetek is. Vállalták, hogy 10 ezer 594 köbméter jóminőségű silót készítenek társadalmi munkában. — KÉT KÁDFÜRDŐVEL szaporodik a kádfürdők száma az idén a megyében. Erre a célra csaknem kétszázezer forintot fordítanak a tanácsok. . — ÜVEG-, KERÁMIA és porcellán kiállítás nyílt tegnap Abádszalókon. A vásárlással egybekötött kiállítás egy hétig tart nyitva. — SZÖVETKEZETI hetet rendez Kunhegyesen * föld- művesszövetkezet, melynek keretében lakberendezési kiállítást és divatbemutatókat rendeznek. — VERSENYRE HÍVTAK ki felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére a kisújszállási önkéntes tűzoltók a megye összes önkéntes tűzoltóját. A verseny végső értékelése május 1-én lesz. — A LIPCSEI VASÁR ruhamodelljeit Szolnok megyében mutatják be először: Tiszaföldváron, Kisújszálláson és Törökszentmiklóson. — A NÉMET FÉNJKEPE- ZÖGÉPGYARAK vándorkiállítása március 26-án ér Szolnokra. A kiállítás anyagát a lipcsi nemzetközi kiállításon is bemutatják. — SZOMBATON ESTE rendezte meg — kissé megkésve — a pedagógusnak nőnapi ünnepségét a pedagógus szakszervezet megyei bizottsága. A kedves ünnepségen Váczi Mihály, a tanyai tanítóból lett neves költő is részt vett. — KÉZIMUNKA-DÉLUTÁNT rendez kéthetenként, keddi napokon a II. és V. kerületi nőtanács, ahol a végzett munkát és a tennivalókat is megbeszélik az asszonyok. — SZIGLIGETI Színház mai műsora: este 7 órakor Cigányprímás, — Vezsenyen; Menyasszonytánc, Vizsga előtt „öregdiákok” között megy az iskolába. Pappné nemcsak dolgozó nő. telesép — de anya is. Négyéves kisfiút nevel sok munkája mellett, s még tanul is. Hogy csinálja? — Napközis a kicsi, nég' óráig ott lehet, aztán a nagy mama vigyáz rá. míg én ha za nem megyek. Most mái nem sokáig, hiszen, nyakun kon a vizsga ... — Ezt úgy mondta, mintha félne tőle. Csak nem? — Félni nem, ugyan. De azért valami kis szorongásfélét csak érzek. A férjem segít a házimunkában, hogy többet tudjak tanulni. Tudia. tegnap éppen próbát tartottunk az iskolában, afféle kis- vizsgát. Beszedték a füzeteket, kaptunk három példát s egy papírlapon ki kellett dolgozni. — No és sikerült? — A nagy izgalomtól még a legjobb tanulónak sem ment úgy mint kellett volna. Én is csak két példát tudtam megoldani... — Mi lesz a vizsgán? — Majd csak megembereljük magunkat! — rónai — Meghatódom, valahányszor gyermekeink kis iskolapadjaiban szorongó felnőttekre gondolok. Meglett korú férfiakra, családos asszonyokra, akik nem érik be a kevéssel, mit gyermekkoruk nyújtott nekik a tudásból, hanem idős — jónéhányan már deresedé fejjel beülnek este az iskolapadokba. kezükbe veszik a tollat és tanulnak, művelődnek. Különösen az abádszalókiak hatnak reám — nem azért, mintha ők mások lennének, vagy másképp csinálnák, mint annyi sokan —. talán azért, mert közöttük jónéhá- nyat személyesen ismerek. A jó kollektíva A napokban jártam a központi iskolában, ahol esténként a dolgozók iskolájának oktatása folyik. Beszélgettem Szabó János igazgatóval, aki elmondotta: negyvennyolcán tanulnak náluk a felnőttek. — A nyolcadikból év eleje óta négyen maradtak ki. tizennégy megy vizsgára — magyarázza az igazgató — de a hetedik... az nagyon jó osztály. Harmincnégyes létszámú kezdettől fogva — szeretettel és büszkeséggel beszél róluk. — Nagyon jó kollektíva... Kik tanulnak itt? Üzemi dolgozók, termelőszövetkezeti tagok, földművesszövetkezeti és erdőhivatali dolgozók, tanácsdolgozók tanulnak mindkét osztályban. — A tanítás színvonala igen magas, felnőttekhez méretezett. — Könnyebben haladunk olyan anyaggal — mondja K. Nagy Mária pedagógus, történelemszakos tanár — ami az élettel közvetlen kapcsolatban áll. például a munkásmozgalom. Tanulóink többnyire maguk is részt vettek benne vagv legalább is jelenleg funkciókat töltenek be — innen ismerős nekik .. Próbavizsga Március 24-re tervezik a vizsgát. Most folyik az évvégi tételes ismétlés. Nincs könnyű dolga senkinek. — Nagy Jánosné. Sáfárné egyszerű parasztasszonyok komoly problémákat nehéz esténként az iskolakapun kívül hagyni, de igyekeznek — s a többiek szintén. Papp Sándorné a községi tanács igazgatási osztályán dolgozik. — Hogy hívják? Hol lakik? Hány éves? Anyja neve? — és jónéhány hasonló kérdés hangzik el ajkáról napjában vagy harmincszor. Legalább ennyien jönnek hozzá igazolásért; együttélésről. különélésről. SZTK- ügyben, iskolai tanuláshoz. Kopog az írógép. Papon é gyors egymásutánban intézi az ügyeket délután ötig. Akkor hazasiet a táskáért és