Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-04 / 54. szám
1960. március 4. SZOLNOK MEGTEl NÉPLAP s L Egy dráma és a közönségsiker Nem üzletemberek azok, akik most a Tisza Szálló külön termében üldögélnek. — Önzetlen lelkesedésből és a kultúra szeretetéből foglalkoznak színházjegyek eladásával. Hadd tegyük hozzá: tekintélyük van. Ha valamelyik dolgozó az üzemben vagy vállalatnál felkeresi a közönségszervezőt, okvetlenül megkérdi tőle: Milyen a darab? — érdemes-e megnézni? És igen sokszor az 6 válaszuk nyomán kerül a két vagy három jegy a tárcába, vagy ri- dikülbe. Aztán ha látták a darabot, elmondják, milyennek is találták. Ezért érdekes a színház vezetőinek beszélgetése a közönségszervezőkkel. Az ő véleményük tíz, húsz, ötven, esetleg kétezer emberé is. Most éppen a színház legutóbbi előadásáról, a nagy gonddal megtanult és országosan is eseményt jelentő Othello előadásról beszéltek. Megállapították, szinte egyöntetűen, hogy ehhez fogható színházi produkciót a Szigligeti Színház fennállása óta még nem mutatott be. Dicsérték a rendezést, a díszleteket, minden felszólalónak volt néhány meleg elismerő szava a nagyszerű színészi teljesítményekről. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor mégis meg kell állapítanunk, hogy az elismerés önmagában nem elég. A közönségsiker nem száz szá zalékos. Igen sokan húzódozz nak az Othello megtekintésétől. És arról is szó esett, mi ennek az oka? Sokfelől próbálták ezt a kérdést boncolgatni. A lényeget talán legjobban a Járműjavító kedves őszeshajú szervezőnője találta el. — Nálunk most kezd nőni az érdeklődés az Othello iránt — mondotta. — Talán a felfogással, az elrontott ízléssel van azonban még a legtöbb nehézség. Sokan vannak a dolgozóink közül olyanok, akik kereken kijelentik: Van elég gondjuk, bajuk az életben, ezért csak a könnyű zenés darabot hajlandók megnézni. Még hosszú nevelőmunkába kerül majd, amíg ezt a nem is kis réteget meg tudjuk győzni: az elmélyült művészi élmény is szórakozás, amely lényegesen különb, és az Othello esetében nyugodtan mondhatjuk, szórakoztatóbb is, mint a hülye főhercegek operett bonyodalmai a színpadon. így vélekedtek a többiek is. Elmondották, amelyik dolgozó már megnézte az Othellót, azonnal lelkes propagálójává is vált. Ez volt a véleménye Gelléri Gyulának a Bútorgyár ból, Földi Dánielnének, a Textilnagykereskedelmi Vállalattól' és még többeknek. A kialakult vélemények 130 évvel ezelőtt, 1830 március 4-én halt meg a modern nyelvtudomány nagy magyar tudósa: Gyarmathy Sámuel, ő volt az, aki Sajnovics János nyomán, annak módszerét tovább fejlesztve bebizonyította a magyar nyelv finni ugor rokonságát. Ma ezt a bizonyított tényt természetesnek vesszük. De másfél évszázaddal ezelőtt ennek kijelentéséhez és bebizonyításához nemcsak tudás, hanem erkölcsi erő és bátorság is kellett. Abban az időben nálunk igen sokan szégyelték a „halszagú” rokonságot. Az 1751-ben született Gyarmathy ezek ellen az áltudósok ellen küzdve bizonyította be a magyar és a finn-ugor nyelvek rokoni kapcsolatait. Élete és munkássága egyébként is rendkívül érdekes. — Nevelő, mezőgazdasági szaktudós. Hunyad megye főorvosa, sőt egy ideig az akkor megjelenő Magyar Hírmondónál újságíró. Érdeklődése azonban egyre inkább a nyelvtudományok irányába vonzotta. Fájdalommal tapasztalta, hogy nincs korszerű magyar nyelvkönyvünk. Ezért 1794-ben „Okoskodva tanító Magyar Nyelvmester” cím alatt egy rendszeres nyelvtant szerkesztett. Ezzel a művel kiküszöbölte az eddigi nyelvtankönyvek hibáit, amelyek a magyar nyelv szerkezetét figyelmen kívül hagyalapján a színház március folyamán még egy vasárnap délutáni Othello előadást so- ronkívül is beiktat, hogy az üzemek vidékről bejáró munkásai is megnézhessék a drámát. A közönség véleményét hallottuk ezen az estén. Ez a vélemény dicsérő. Most már csak szívós, nevelőmunkára van szükség mindenütt, hogy az a réteg, amelyik még csak a könnyű szórakozást keresi, rövid időn belül szintén lelkes közönséggé váljék. va, nyelvünket latin és görög kaptafára igyekeztek húzni. Sajnovicsot tanulmányai meggyőzték az úgynevezett napkeleti elmélet tarthatatlanságáról. Szorgalmasan tanulmányozta a finn-ugor nyelveket és ennek a tanulmánynak eredményeként jelent meg 1799-ben az „Affinitás”, vagyis Grammatikai bizonyítása a magyar és finnugor eredetű népek rokonságának című műve. Ebben az összehasonlító nyelvészet módszereivel tanulmányozza az összes finn-ugor nyelveket. Sajnos, Gyarmathy nevét elfelejtették . Pedig megérdemli, hogy kora nagy tudósaival: Révai Miklóssal, Semmelweis Ignáccal, Körösi Csorna Sándorral együtt emlegessék. H. Tóth Imre Jászberény Meghívó Üjszász és Vidéke KSrzeti Földmüvesszövetkezet Igazgatósága értesíti tagjait, hogy 1959. év végi tagértekezleteit Üjszá- szon a kultúrházban. a Nagykerti iskolában, a benti iskolában 1960. március 7-én tartja este 6 órai kezdettel, míg Alsó- és Felső Szászberekén március 8-án este 6 órakor. A küldöttgyűlést pedig 1960. március 19-án, vasárnap délelőtt fél 9 órakor a kultúrházban. melyre szeretettel meghívjuk tagjainkat, valamint küldötteinket. Igazgatóság. OROSZ ILLATSZEREK Nézzük meg, milyen újdonságokat készít a moszkvai Üj Hajnal Illatszer Gyár tavaszra a szovjet és külföldi lányoknak, asszonyoknak? Az üzemi bizottság a közelmúltban hagyta jóvá az „Opera” készítmények gyártását. A tartós, kellemes illatú kölnivizeket a Nagy Színházban játszott operákról nevezik el. Az „Opera“ sorozatban minden üveg más, sajátságos, jellegzetes aromájú kölnivizet fog tartalmazni. Az új illatszerek csomagolása egyszerű lesz, és összhangban fog állni az illatszer elnevezésével. De nemcsak az „Opera” készítmények jelennek. meg március 8-ra. Az üzletekbe kerülnek más népszerű illatszerek módosított, tökéletesített változatai is. A virágillatú kölnivizeket új, vázaformájú üvegekben fogják kihozni. A gyár továbbra is nagy mennyiségben fogja gyártani a hagyományos és népszerű „Vörös Moszkva”, „Kreml”, „Vörös pipacs”, „Kék szelence” kölniket. A gyár műhelyeiből naponta csaknem 250 ezer üveg parfőm és kölnivíz kerül az üzletekbe. A gyár készítményei gyorsan vásárlókra találnak, hiszen az orosz illatszerek világhírűek. fcéíy^gguűjtés Albániában Az Albán Népköztársaságban a felszabadulás előtt vajmi kevesen hódoltak a bélyeggyüjtés szenvedélyének. Ez a szenvedély a felszabadulás után kezdett elterjedni az országban és 1947- ben, Shkodrában megalakult az első bélyeggyűjtő kör, a városbeli kultúrházban. Azóta a bélyeggyüjtés az ország más területén is elterjedt és az idén az albán bélyeggyűjtők kezdeményezésére megalakult az Albán Ftlatelista Szövetség. A bélyeggyűjtők növekvő Igényeinek kielégítésére a tiranai Postaigazgatóság nemrégen megnyitotta a „FilateU Shqiptare” bélyeg-boltot, ahol a gyűjtők nemcsak a legfrissebb hazai és külföldi bélyegujdonságokat szerezhetik be, hanem gyűjteményüket, forgalomban már nem lévő bélyegeket is értékesíthetnek. £ — ht — Á modern nyelvtudomány úttörője Szűcs Sándort A Morgó csárda mondája /É Morgó-csárda Karcag város legérdekesebb népi műemléke. Több mint két évszázad szállt el fölötte s e hosszú idő szárnycsapásai nagyon megviselték már. Most renoválják, javítgatják megroggyant falát, oszlopait. Nagy kár azonban, hogy ezek a munkálatok e régi épületet több eredeti jellegzetességétől megfosztják. A hozzá fűződő hagyományokat, régi regéket viszont felrebbentették a feledés lombjai alól, s hajdani elevenséggel szálldos- tiak ismét szájról szájra. A Nagykun Múzeumba szinte naponként beköszön hozzám egy-egy idős ember, vagy az ifjabb generáció egy- egy érdemesebb tagja és nekem szegezi a kérdést: Mondjam meg, voltaképpen merre vezetett, kanyargott ennek a legendáshírű csárdának az alagút ja? Ezt az alagútról szóló romantikus mendemondát nehéz lenne kiirtani! Az igazság se sokat árt neki, hiába mondom: csupán népünk képzeletében kanyarog ez a csárdái rejtekút, a valóságban nem létezett soha! Látogatóim a fejüket csóválják, mint akik. nem örömest veszik tudomásul ezt a kiábrándító választ. egértem csalódásukat. Hiszen a kunsági hagyomány olyan részletességgel beszél e rlemlétező földalatti útról, hogy ha meggondoljuk, akármelyik hírneves hajdani várépítő mérnök se fundálhatta volna ki több furfanggal. Süveges Mihály bácsi, Demeter István, Cakós Daku Lőrinc meg több hozzájuk hasonló jvhászos vénember körmükszakadtáig bizonygatta a létezését, elődöktől hallott történetekre esküdve. Tőlük úgy hallottam, hogy ez a bizonyos alagút az Ago- ta-csárdáig vezetett. A régi pest—debreceni országút mellett állt ez, pontosan Szolnok és Hajdú megye határán. Mint ilyen, az igaz betyárok mulatóhelye volt. A morgóban egy csapravert hatalmas hordó fedte el az út nyílását. De nem létezett olyan bikaerejű ember, aki ezt a hordót odább bírta volna moccantani az izmos ászokfákon. Ellenben ha a felső dugóját kihúzták, akkor egy hétesztendős kis- fattyú is arrébb guríthatta, akár a kisujjával. A másik bejárat az Ágota-pincéjében volt: a gádorban felülről lefelé számítva a lépcső kileji- cedik fokát balfelé be lehetett tolni a falba. Az öreg krónikások arcát felragyogtatta a gondolat: ,.A vármegye melyik pandúrjának jutott volna eszébe, hogy ilyen fortélyos alagút is van a világon!?” — Ámde ők meg azt nem vették észbe, hogy holmi bvj- dokló szegénylegények kedvéért ugyan kicsoda ásott volna ilyen rejtekutat az egymástól légvonalban is jó tíz.kilométerre eső két vérzett csárda közt. Méghozzá a Bengecsek, a Tolvajas, valamint a többi szinte feneketlen mocsár alatt! Mert még a múlt század derekán a Tisza árvize uralkodott a karcagi határon. Nem járt ott más a föld alatt csak a vizipatkány, a vicsak, meg a vakondok. indegy, a hagyomány arról sző mesét, hogy járt ott a híres betyár is. Egyszer Rózsa Sándor mulatozott a Morgóban. Valami hitvány besúgó szavára a pandúrok elálltak a csárda ajtaját, ablakát s bekopogtattak, szigorúan szólva: „Nyisd ki csárdás, nyisd ki, be akarunk menni!” Nem telt bele több idő, csak néhány pillantásnyi, s máris ajtót tárt előttük a deresbajuszú csapiáros: „Tessenek, uraim, tessenek! Van jó borom, hány iccével hozzak?” Sokat próbált vén betyár volt őkelme, jól tudta azt, hogy nem inni jönnek! De szeme rebbenése se árulta el, hogy ő is megsejtette ám idejekorán a huncutságot s amikor a puskát tartó pandúrokat az ivóba engedte, akkor már Rózsa Sándor lent járt a sötét alag- útban és egy szurkos szö- vétnek világánál Ágota felé botorkált. Sós Pista, a híres hajdúsági betyár is végig gyalogolt ezen a szűk sikátoron, egy birkaellető bádog lámpás gyér világánál. Rávitte a keserű kényszer. Sok volt már neki a rováson s négy vármegye pandúrja úgy pásztázta érte a határokat, mint fésű a hajat. „Igv osztán csak a föld alatt járhatott szegény” — hogy Demeter István bátyánk szavával szóljak. Mikor az Ágotában a kilencedik lépcsőfok helyén előtűnt tollas túri süvege, kondor haja, piros arca, a csaplárosné sóhajtása fogadta: „Menj vissza, virágom, itt van feleltünk az a gonosz Barcza Dani, harmadnapja les rád a pandúrjaival!” De mire vissza ért, akkorra a Morgót is megszállottá a fürge csendbiztos. Káromkodott Pista kegyetlenül!... Mert napokig kellett a hordó mögött egy keskeny nádpriccsen nyújtózkodnia. Volt sült tyúk, fehér kalács, piros bor, tott ez neki a széles pusztá- igaz; de kevés vigaszt nyúj- kért. fgy szói a hagyomány! S ha a valóságban nem is volt alagútja a Morgónak, az a jó hírét- nevét nem kisebbítette egy cseppet se. Ódon épületét már körülnőtte a város, hajdanában azonban szélül esett. A nagykunsági, nagysárréti mocsárvilágból előbúvó erek egészen idáig kanyarodtak fel. E vízi utakon jöttek a réti legelők szilaj pásztorai, az elvégtele- nülő náderdők pákászai s csolnakjaikat a tornác ágasához kötötték. Nagy puttonyokban hozták a halat a rétes emberek, mert a Morgóban olyan finoman el tudták készíteni, a Tisza partján se jobban. Nemhiába emlegetik az öregek, hogy Fábián Pisla is — amikor az orosi pusztáról hozott lovakat itt vitte el a Tisza felé — ezt dalolta a csárdái kis benyílóban: Szól a duda a Morgóba, Előttem ég hét szál gyertya, Fehér borral hal-vacsora, Úgy megyek tovább utamra! A megyei tanács művelődési programjáról Kékfedelű kis füzet a program. ötven oldal mindössze, de jelentősége jóval túlnő a terjedelmén. Nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy röviden, világosan rögzítse megyénk kulturális fejlődésének ötéves tervét Sok ember munkájával készült „A Szolnok Megyei Tanács művelődési programja”, összeállítói a kulturális kérdésekről hozott megyei párt- határozat és a VII. kongresz- szus útmutatásai alapján bo- csájtották vitára, majd rögzítették ezt a tervet. Ha figyelmesen végigolvassuk, mindenekelőtt realitása, aprólékos részletezése, mindenre kiterjedő alapossága ragad meg. Nem tűz a megye művelődési munkásai elé elérhetetlen célokat, mindenütt figyelemmel van a fokozatosságra, a célok eléréséhez rendelkezésre álló eszközökre. A TIT feladatai például a következő öt évben tetemesen megnövekednek. A program ezért tervbe veszi az előadógárda számának növelését, gondos továbbképzését, az előadások jobb megszervezését. De ez a gondosság — bárhol is ütjük fel a programot — mindenütt érvényesül. A kis füzet sok kérdést tárgyal azok jelentőségének megfelelő terjedelemben. Elvileg értékeli azt a sokoldalú, bonyolult folyamatot, amelynek eredményeképpen nő, erősödik az emberek szocialista tudata. Ez a kis méltatás nem is tud mindennel részletesen foglalkozni, inkább három fontos kérdést ragad ki, bizonyításául annak: a megye legfontosabb kulturális dokumentuma került ki a nyomdából. „Építőmunkánk záloga a szocialista humanizmustól áthatott, marxista-leninista világnézetű, tettrekész, bátor ifjúság” — szögezi le a program. Ezért nem véletlenül szól a legnagyobb fejezet az iskolák oktató-nevelő munkájáról. Ezen belül is talán az ifjúság munkáranevelésé- nek tervei a legérdekesebbek. Nem új téma ez. Cikkek, előadások sorozata foglalkozik azzal, miért fontos kérdés az ifjúság munkaerkölcse, a termelőmunkához, a szocialista társadalmi rend e legfontosabb alappilléréhez való pozitív viszonya. Ezen a területen számos eredményt értünk el. Sikerült megszerettetnünk a termelőmunkát nemcsak a diákokkal, hanem azokkal is, akik eleinte hallani sem akartak arról, hogy gyermekük fizikai munkát végezzen. Ma már a legtöbb apa és anya azon igyekszik, hogy gyermekét politechnikai oktatást adó osztályba írassa. 1965-re 28 ezer gyermek ismerkedik meg közelről a munkával, a technikával, a termelés összefüggéseivel. E feladat megoldásakor azonban nem elegendő a pedagógusok erőfeszítése. Le kell küzdeni azt a szemléletet, amely egyes üzemek, termelőszövetkezetek vezetőinél jelentkezik, akik nem tartják fontosnak a fiatalok munkára nevelését. Bővebben foglalkozik a művelődési program a népművelés feladataival. Leszögezi, hogy 1959-ben megyénkben megváltozott a gazdasági alap. Ez halaszthatatlanná teszi dolgozó népünk tudatának határozottabb és céltudatosabb fejlesztését. Megyénk mezőgazdasági jellegéből következően igen jelentős kérdés a tsz-parasztság művelődésének meggyorsítása. Azoknak az embereknek a tudata, akik az új útra léptek, még sokban a régit, a túlhaladottat tükrözi. A program ezért azt javasolja, hogy a termelőszövetkezetek vegyék számba tagjaik iskolai végzettségét. Serkentsék őket arra, hogy végezzék el az általános iskolát és elsősorban a mezőgazdasági technikumokban tanuljanak tovább. Más hasznos módszereket is megvalósítunk a terv szerint: a falusi könyvtárakat több mezőgazdasági szakkönyvvel látjuk el; országoshírű tudósokat hívunk meg előadások tartására. Bekapcsoljuk a ta- nyavilágot a művelődés áramába; mezőgazdasági tanfolyamokat rendezünk a tsz- parasztság részére. Ezek a módszerek jók. Csak falusi vezetőinken múlik, hogyan, milyen mértékben tudnak és akarnak élni vele. Nem kevésbé fontos az sem, kikkel valósítjuk meg az ötéves művelődési tervet, amellyel megváltoztatjuk megyénk kulturális arculatát? A tervezetben erre is gondoltak, amikor külön fejezetben foglalkoznak a személyi feltételekkel. Egyre több és több pedagógusra lesz szükségünk az ifjúság nevelésében. Tehát küldjünk minél több derék, becsületes fiatalt pedagógus pályára. Támogassuk őket társadalmi ösztöndíjjal, bátorítással. A népművelés parancsnoki posztjaira pedig neveléssel, továbbképzéssel kell az embereket képessé tennünk. Ma még számos népművelési otthon vezető, művészeti előadó és más szakember gondolkodása nem mentes kispolgári csökevényektől. Ennek megváltoztatása csak szívós oktató és nevelőmunkával lehetséges. A program voltaképpen irányvonal még akkor is, ha igen sok célt konkrét számadatok formájában tűz a dolgozók elé. Irányvonal, amelynek megvalósításához a művelődés dolgozóinak lelkes, odaadó, tervszerű és átgondolt munkája, ezen felül pedig a társadalom fokozottabb támogatása szükséges. Ha a művelődés munkásainak és a megye szocialista műveltségre vágyó tömegeinek akarata találkozik, a siker nem maradhat eL ÜIRRÄD... Cj magyar film. Bemutatja a szolnoki Tisza filmszínbáz március 10—16i&,
