Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-31 / 77. szám

4 SZOI.NOK MEGYEI NÉPLAP 1900. március 3Í. ■ SZOLNOK«****!. HANGJA Kungyalun lesz villany Muzeális plakátrégiségek Balesetveszély a Kolozsvári híd mellett Hova tegyük a kabátokat? Városunkban három mozit találhat, akinek este szó­rakozásra támad kedve. Kicsit azonban megkeseredik a szórakozás íze, mert jobb híján az előadás alatt, ha nem akad mellette üres szék, kabátját a kezében kell fogni. A helyr-t ugyanis az, hogy sem a Béke, sem a Dózsa, sem pedig a Szabadság mozib n nincs ruhatár. Régi prob­léma ez, s gondolom: közeledik az ideje, hogy a Mozi­üzemi Vállalat végre megoldja. K. M. Mezőtúr Salgótarjánban gondoljanak a jászságiakra Indulás a gyakorlókertészetbe A tavaszias idő beálltával a tiszaroffi általános iskola ta­nulói gyakran jelennek meg a község szélén lévő gyakor­ló kertészetben. A kertészkedést a gyakorlati órákon Szántó Piroska tanárnő vezetésével mint tantárgyat ta-. nulják. Ha dirigálni mer... Nem mindennapi jegyző­könyvet vettek fel a pusz­tamonostori Szabad Föld Tsz-ben, a Jászberényi Gép­állomás három traktorosá­nak minősíthetetlen maga­tartásáról. Tancikó István, Juhász János és Jóvér János trak­torosok dinnye alá szántot­tak. Magyar Vendel tsz- elnök külön-külön meg­mondta nekik, hogy a föl­det fészkes vetéshez, 26—32 centiméter mélyen kell megszántani. Ám a három traktoros, csak 16—20 cen­timéterre engedte le az ekét. A tsz mezőgazdásza a gépállomás brigádvezető­jével, Kiss Ernővel ismét kiment a traktorosokhoz és együtt mégegyszer megálla­podtak: legalább 26 centi­méterre meg kell szántani, mint ahogyan a tsz-trakto- rosa is szántotta a mellette lévő táblát — ugyanolyan Belorusz géppel. Két ott dolgozó dinnye- kertészt megbíztak, időn­ként ellenőrizzék a szántás mélységét. Alig távozott el az agro- nómus és a brigádvezető, a traktorosok újra csak fel­vették az ekét. Kutyába se vették a dinnyekertészek figyelmeztetését, sőt rájuk támadtak és megveréssel fenyegették őket. Ezekután a tsz-vezetősé- ge természetesen kiállította a traktorosokat a munká­ból, s a történteket — leg­alább is úgy hisszük — fe­gyelmi- éo anyagi Jelelős- ségrevonás követi. Szeren­csére az eset nem tipikus, de mégis szomorú. A Belga-magyar Társaság hangversenye Brüsszel (MTI). A Belga— Magyar Társaság március 28- án a brüsszeli Zeneakadémia nagytermében nagysikerű hangversenyt rendezett. A hangverseny keretében a brüsszeli Operában vendég­szereplő Székely Mihály és Palánkay Klári Kodály-, Bar- tók-dalokat, valamint opera- áriákat adtak elő, Gyarmati Vera hegedűművésznő Bar­tók-, Brahms-műveket ját­szott, A közönség melegen ünne­pelte a magasszínvonalú kon­cert előadóit. Március 24-1 számunkban Fejes István Jászjákóhalmá- ról írt levelét közöltük, mely­ben kifogásolta, hogy három helységben nem kapott lám­paüveget. A levélre Kiss Gáborné, az Üvegértékesítő Vállalat te­lepvezetője válaszolt. Mint elmondotta, 35 ezer különbö­ző méretű lámpaüveget ren­deltek, de a Salgótarjáni üveggyár alig valamivel több, mint tizsnháromezret szállított le. S ráadásul ezek is rossznak bizonyultak. — Visszaküldték a szállítmányt, s azóta a gyár egyetlen lám­paüveget. sem küldött, ügy véljük: Salgótarjánban — még a gyártási folyamat vál­tozása ellenére is — nagyobb gondot fordíthatnának erre a kéruésre. Régi plakátok eldorádója Törökszentmiklóson a vá­Félmilliónál több forgalom a komerv'vásáron A Szolnok megyei Élelmi­szerkiskereskedelmi V állalat a hónap folyamán húsznapos konzerv-vásárt rendezett. A propaganda célokat szolgáló vásár a vártnál is nagyobb sikerrel zárult. A Szolnokon kijelölt öt bolt és a martfűi üdét, valamint a városokban kijelölt boltok a húsz nap alatt 541 ezer forint értékű konzervet. készételt és Mire­lit-készítményt adtak eL Kü­lönösen nagy érdeklődés kí­sérte a forgalomba hozott 3—4 féle levesport, a sava­nyúságokat és a különböző mélyhűtött főzelékféléket. meglepetéssel tapasztalhatja, milyen figyelemmel őrzik a régi rendezvények idejét múlta hirdetményeit. Leg­utóbb, a városi tanácsház előtt még egy február 27-re hívogató hirdetményt láttam. Korábban pedig a szilveszteri mulatságokat propagáló pla­kátokban gvönyörködtem — nem kis bosszúsággal — he­teken keresztül. Azt hiszem, ezek az avult hirdetmények egyáltalán nem emelik, sőt rontják a városképet. Molnár István Törökszentmiklós Intézkedett a TITÁSZ Berkes Imre Kungyaluról írt levelet szerkesztőségünk­be. Joggal kifogásolta, hogí a községben csak este hal óráig ég a villany, utána sö­tétség borul a községre. A panaszt a TIXÄSZ, ké­résünkre megvizsgálta, s megállapította, hogy a közsé­get ellátó transzformátor na­gyobb feszültséget ad, mint az előírt s így a lámpák ha­marabb elhasználódnak. — Utasították ugyanakkor a TITÁSZ vezetőit az illetékes üzemegységet, a hiba kijaví­tására, s így remélhető, hogy Kungyalun mihamarabb meg­szűnnek a közvilágítással kapcsolatos panaszok. Mielőtt még szerencsétlenség történne Tavaly ősszel Szolnokon a Kolozsvári-híd melletti út alatt vízvezetéket fektettek le. Ennek nagyon örültek a körn. -& lakói, annak azon­ban már kevésbé, hogy a munka befejezése után az út egyre inkább süllyedt. Ma már ott tartunk, hogy esős időben majdnem lehetetlen járművel közlekedni. Hova­tovább ez az állapot még tó^b baj okozója lehet. S ezért kérjük az illetékeseket, mielőbb intézkedjenek, hogy elkerülhessük az esetleges baleseteket. Polgár István Szolnok, Véső u. 7. A Nap kél: 5,26 h-kor, nyug­szik: 18,12 li­kőr, a Hold kél: 7,14 h-kor, nyug­szik: 22,32 h- kor Időjárásjelentés Várható időjárás: változó felhőzet valamivel több nap­sütéssel. Helyenként eső, zi­vatar. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A hőmérsék­let kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: 11—14 fok között, dél­keleten még 14 fok felett. — MEGÉRKEZETT az el­ső tavaszi áruszállítmány a KERAVILL-ba. Nagy sikerre tarthatnak számot az ORION gyár hipermodern kivitelű, aránylag olcsó rádiókészülé­kei, amelyek iránt máris nagy az érdeklődés. — AZ IDEI községfejlesz­tési propram keretében a megye tanácsai 4 millió 206 ezer forint értékű társadalmi munkát szerveznek, amiből elsősorban kultúrliázakat, fürdőket, óvodákat építenek, valamint kibővítik a villany- hálózatot is. — TÖBB MINT ÖTVEN gépet vásárolt az elmúlt év­ben a megyei vendéglátóipar, melyeket az idén állítanak munkába. Az új kávéfőzőgé­pek, hűtőpultok, fagylaltgé­pek a legkorszerűbb kon­strukciójúak. — MEGJELENT a Népi Ellenőrzés új száma. A lap többek között cikket közöl a létszám és béralapgazdálko­dás ellenőrzéséről, az idegen- forgalmi problémákról, vala­mint a határidő be nem tar­tásának jogi következményei- rő L — IDEIGLENES OTP- FIÖK működött a vendéglá­tóipar nyereségrészesedés ki­fizetése színhelyén, a Nemze­ti Étteremben. A kezdemé­nyezés szép sikerrel zárult* mintegy 50 ezer forintot he­lyeztek el takarékbetétbe a dolgozók. — VJ FESTÉSI ELJÁ­RÁST dolgoztak ki a Török­szentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban. Egy csehszlovák gyártmányú gép segítségével felmelegített festéket alkal­maznak a gépek fényezésénél. Az előzetes számítások sze­rint az új eljárás több tízezer forint megtakarítást hoz a gyárnak. niiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiitniiiiiiiMiiiiiiHiiiiir KISEBB GOND — nagyobb haszon, ha baromfi nevelésre hizlalásra szerződik. illlllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllll,mm, Társadalmi munkában ÖNÁMÍTÓ — pé — rosbi érkező idegen nem kis MÍRCIUS 31 Csütörtök Árpid 1200 facsemete ültetése Elhagyottak... C- de nem „árvák“ A közelmúlt egy reggelén hangos lett Kisújszállás főut­cája. A gimnázium és az ál­talános iskola tanulói indul­tak fát ültetni vidám nóta- szóval. Az „ármádia”, mert hisz úgy nézett ki a hosszú kígyózó sor, ásóval és lapát­tal „felfegyverkezve” vonult. Nem sokkal később igen hasznos munkához láttak. 11 órára már kiástak majd ezer gödröt, s szinte egyik óráról a másikra egész kis erdő nőtt az elültetett kis fákból. Viccelődés, jókedv hullám­zott, újabb és újabb sorokat lehetett kivenni a születő er­dőből. A tanulók büszkén vallhatják: kivették részüket a társadalmi munkából, segí­tették a fásítást. SZABÓ ZSOLT Kisújszállás A tiszakürti Fiúnevelő Ott­honban hatvannégy 10-19 éves fiú él, — részint árva, részint elhagyott gyermekek. Nem­csak otthont, ellátást, — de szeretetet is kapnak itt, hi­szen az otthon igazgatója: Megyeri Pál úgy szereti őket, mintha mind a hatvannégyen édes gyermekei lennének. Nemkülönben a másik három nevelő is. — Szeretettel mindent el lehet érni náluk — mondja az „igazgató bácsi” — vala­mennyien így szólítják. Nincs sok baj velük. A községi iskolába járnak, s amint az általános iskolát elvégezték, felsőbb iskolába mennek, vagy ipari tanuló­nak. Évről évre javul az elő­menetelük. Az 1955/56-os tan­évben 2.7 volt a tanulmányi átlaguk, tizenegy gyermek bukott meg. Ezzel szemben az 1958/59-es évet 3.5-es át­laggal zárták és mindössze ketten buktak. — Szeretnek itt élni a gye­rekek. Egymást és önmagu­kat fegyelmezik, nem nehezí­tik a nevelők munkáját. Jó fiúk —, dicséri őket az igaz­gató. Tanulás után szakkörök­ben működnek. Egy részük nyulat tenyészt. Mások fúr­nak, faragnak. Most épül — a megyei tanács építteti — részükre egy társalgó, s ak­kor több helyük lesz, életre- hívhatják az elektrotechnikai szakkört is, amit már régóta szeretnének. Nincs hová menni... — Könnyen megbarátko­zik aki ide kerül? — kérde­zem. — Eleinte némelyik ide­genkedik. így volt a kis Ko­vács Laci, Garamvölgyi Er­vin, Csekő Lajos — most meg már el sem lehetne zavarni őket. Vannak itt olyanok, — akiket a szülők haza akartak vinni végleg, rendezett anya­gi körülményekre és egye­bekre hivatkozva, ám a gye­rek vonakodott. Persze azért legtöbb visz- szavágyik a szüleihez, annak ellenére, hogy rosszul bán­tak vele annakidején. Ha el­jön a karácsony, vagy a nyá­ri vakáció, látni rajtuk meny­nyire fáj a szívük, hogy nincs nekik hová hazamen­ni. Honvágy — Megbízható gyerekek. Kisérő nélkül járnak mozi­ba. sőt a környező községek­be futbalmeccsre is nyugod­tan elengedjük őket. öt év óta nem fordult elő szökés, — meséli az igazgató bácsi. Azaz, hogy... Az idén februárban útra­kelt három fiú. Szilágyi Pis­ta nem rég került az ott­honba, s nagyon vágyott az édesanyja után, aki Debre­cenben él. Felbiztatta két társát — az egyébként igen szolid Jancsik Gyuszit, meg Somogyi Miskát, hogy szök­jenek meg. Az ugi hídtól fordultak vissza... meggondolták —, nem szöknek. Visszatért ve­lük Pista is ... Vissza-visszatérnek azok is, akik már végleg elkerül­tek tőlünk, vagy legalább is levélben felkeresnek bennün­ket, — meséli az igazgató. Levelet húz elő a fiókból, s felém nyújtja. — A napok­ban érkezett. „Kedves Igazgató bácsi!” Ha mégegyszer odakerül­hetnék, mindent másképpen csinálnék. Fiúk! Okuljatok a példám­ból!” — írja Bratkó Géza Bajáról. Nem hallgatott neve­lőire könnyelmű emberré lett. De az ilyen eset ritka. A legtöbb becsülettel megáll­ja helyét a társadalomban. Három éve ment el Turcsik Árpád a jászapáti gimnázi­umba. Szorgalmas, jól tanul, rendes fiú. Tanárnak készül és vissza akar térni ide, az otthonba. Gyalog Miska most végezte a makói traktoros is­kolát. 1500—1800 forintot ke­res havonta. Az ilyen példák ösztönzik a többieket A nyolcadikosok most állnak pályaválasztás előtt A tizennyolc gyerekből hat megy gimnáziumba Nagy La­ci, Kozma Pista meg a többi­ek. Balasics Endre öt éve él már itt, gyenge tanuló volt, bukott is mikor idekerült, s most jórendű. Gimnáziumba megy. Jordanics Pista, Ocsai Laci, Novál Feri meg a töb­biek szakmát tanulnak: a martfűi Bőripari Technikum­ban a legtöbb, meg asztalos­nak, vasesztergályosnak, — traktorosnak.. Már régen elhagytuk Ti- szakürtöt, a gyerekek lármá­ja már nem ért el bennün­ket, de emlékük ott kavar­góit tovább a fejemben. És két regény jutott eszembe. — Bizonyára ismerik Twist Oli­vér történetét és gondolom Makarenkó „Uj ember ko­vácsa” sem ismeretlen önök előtt. Ezekre gondoltam. rónai ** v Egyes szemlén a teherkocsi A jászberényi Autóközlekedési Vállalat jászfényszarui diszpécserségén dolgozik Csicseri Pál teherkocsijával. Az autó 220 ezer kilométert futott baleset és nagyjavítás nélkül. A rendszeres időközben megtartott egyes szemlét végzi Bató József, Sass Sándor és Zsolnai László a mű­helykocsi szerelője. * =

Next

/
Thumbnails
Contents