Szolnok Megyei Néplap, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-24 / 71. szám
1960. március 24. «Z0IJ70K MEGYEI NÉPLAP 3 Egy év alatt 33,2 százalékkal növekedett a tsz-ek tiszta vagyona Az összes vagyon meghaladja az egymilliárd forintot Javult a gazdálkodási eredmény Közel három hónapos munkával elkészült a termelőszövetkezetek zárszámadási eredményeinek megyei összesítője. Kétszázegy régi, vagy tavaszi kezdő termelőszövetkezet készített zárszámadást, 116 pedig vagyonmérleget. A számok általában jó, de sok esetben kiváló eredményekről beszélnek. A 201 zárszámadást készítő tsz-ből 200 zárt pozitív eredménnyel, s csak egy mérleghiánnyal. A munkaegységek értéke általában nem volt magas, bár több helyen volt negyven, sőt ötven forinton felüli is. Az elmúlt év azonban mégis igen eredményesnek mondható, elsősorban a megalapozottság, a gazdasági megerősödés szempontjából. Két hír — EGY GYÜKBŐL Februári mérleg Milyen termelési eredmények születtek februárban? a műhelyek és az üzemrészek között folyó versenyek értékelése választ ad a kérdésre. Az még nem mond sokat, ha leírjuk: a cipőgyárban a 34/A műhely, a gumigyárban a 49-es műhely és az előkészítő; üzemek között a gumihengerlő keverő lett az első. De ha hozzátesszük: a mennyiség, a gazdaságosság, a minőség javítása, a termelékenység fokozása, egyes műhelyeknél a modell- változás, s természetesen a munkafegyelem betartása (tisztaság, rend, balesetmentesség) voltak fontos feltételei az eredményes munkának, már fogalmat kaphatunk arról, mit is jelent az említett műhelyek elsősége. A 34/A műhely például 12 százalékkal teljesítette túl mennyiségi tervét s 38 430 forint nyereséget értek el a tervezett 5979 forinttal szemben. 2,4 százalékkal múlták felül a tervezett minőségi színvonalat, termelékenységi tervüket pedig 120,5 százalékra. A gumigyárban a 49-es műhely dolgozóinak januári munkájánál a vállalat 3233 forint veszteséget tervezett. S az itteni dolgozók nemhogy egy fillér veszteség nélkül dolgoztak, hanem 3113 forint nyereséget értek el: 0,2 százalékkal javították az előírt minőségi százalékot, a tervezett termelékenységet pedig 7,5 százalékkal múlták felül, amellett, hogy mennyiségi tervüket is túlteljesítették, méghozzá 4,1 százalékkal A legnagyobb sikert azonban a gumihengerlő és keverőműhely dolgozói érték el: 19 5 százalékos tervtúlteljesítésük által. Mit jelent ez? Azt. hogy nyereségi tervüket 390 ezer forintra teljesítetté... A cipő- és gumigyár első két helyezettje, valamint az előkészítő üzemek legjobbja pénzjutalmat kap jó munkájukért. A februári hónap azonban gyári szinten is eredményesebbnek mondható. A cipőgyár ugyanis 100,8 százalékos mennyiségi tervteljesítésével behozta a januári lemaradást Termelékenységi tervüket 104,6, a teljes termelési tervet pedig 103,5 százalékra teljesítették a dolgozók. Uj cipő modellek A gyár tervezői is felkészültek a tavaszra. Szebbnél szebb női és férfi cipő modelleket mutattak: piros-fehér színkombinációjú leányka balerinákat, különféle szandálokat, stb. Igen sok a préselt síma marhabox, matr- havelur. Általános a szögletes cipőorr „előretörése”, a színeknél pedig a piros, drapp és a világos pasztellszínek dominálnak. Kényelmes, modern vonalúak a tavaszi cipő modellek s a nők részére 15 új modellt készítettek a gyár tervezői, tetszetős kivitelben, jó minőségben. Olcsó, tartós, ízléses, — ezek a fő szempontok álltak a tervezők' előtt, amikor a férfinemre is gondolva, részükre is megalkották a tavaszi-nyári cipőféleségeket. A modellek száma körülbelül annyi lesz itt is, mint a női cipőknél. Jellemző még a színek változatossága, vagy 15 alapszínnel dolgoztak a tervezők, akik elsősorban a mikroporózus és gumikrup- pon talpú cipők sikerére számítanak. Igen sok a perforált (lyukasztott) cipőféleség, ám többféle változatban találkozhatunk majd az üzletekben a gyár férfi papucscipő gyártmányaival is nemsokára. Rövidesen sorkerül a kereskedelemmel való tárgyalásra is, melyen eldől, melyik női és férfi cipőtípusokat fogják gyártani. Repülőgépek és helikopterek a mezőgazdaság szolgálatában Az Odera-menti körzetben mintegy 500 szövetkezeti községben úgy határoztak, hogy a Szovjetunió példája nyomán bizonyos mezőgazdasági munkákat repülőgépekkel fognak elvégeztetni A német Lufthansa két gépe vasárnap, az első tavaszi napon jelent meg az Odera- menti földek fölött és a mezőgazdasági pilóták 700 hektárra szórtak műtrágyát Ugyancsak a szovjet tapasztalatok felhasználásával Nyugat-Németországban a Rajna-menti Andernach közelében központi helikopter- állomást szerveztek, ahol nemcsak német, hanem francia, szudáni. etiópiai, kolumbiai és más nemzetiségű fiatalembereket is kiképeznek a helikopterek kezelésére. Egy- egy felszállásért, illetve egyórai oktatásért a hallgatók-; nak 420 nyugat-német márkát kell fizetniük. Készül a palántaültetőgép A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban rövidesen sok palántaültetőgépet adnak át a termelőszövetkezeteknek. Nagyrésze már elkészült s ezek egyik példányát festi Holló János szórópisztollyal. A Baromfifeldolgozó Vállalat C a „nyersanyagért66 3,6 millió naposcsibét értékesít a menyében Csukumajat importalt — új baromj itapot biztosít A Törökszentmiklósi Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 1958-ról 1959-re 186 millió forinttal, 33.2 százalékkal növekedett a termelő- szövetkezetek tiszta vagyona, míg 1957-ről 58-ra mindössze 17.8 százalékkal. Az alapszabály szerint a részesedés 10 százalékát kell sajáterejű beruházásokra fordítani. Tavaly azonban 56.9 millió forintot, a részesedés 15.7 százalékát fordították erre a célra. Ez azt mutatja, hogy a termelőszövetkezetek szilárd alapot teremtettek az idei és a következő évek gazdálkodásához. Állatférőhelyeket, gazdasági épületeket, öntözőtelepeket, utakat építettek; nagy- mennyiségű gépet, gazdasági felszerelést vásároltak; gyarapították az állatállományt: növelték az évelő, illetve takarmánytermő területeket. A 201 termelőszövetkezet ösz- szes vagyona 1959. december 31-én 1 milliárd 296 millió forint volt, közel kétszerese az 1958 évinek. Az egy kát. holdra jutó gazdálkodási eredmény 1958-ban 1165, 1959-ben már 1678 forint volt. Az elmúlt évben termelő- szövetkezeteink fokozott mértékben alkalmazták a modern agro- és zoótechnikai módszereket. A kenyérgabona 80 százalékát fejtrágyázták, 20 ezer holdon pedig elvégezték a vegyszeres gyomirtást. Megyei átlagban egy; hold szántóra 142.4 kilogram műtrágyát használtak.! Ennek megfelelően a rizs ki- j vételével minden terménynél növekedtek a termésátlagok. Legnagyobb mértékben a kukoricánál: 1958-ban 12.2, — 1959-ben 16.5 mázsa volt a holdanként! átlagtermés, (májusi morzsoltban). Termelőszövetekezeteink tíz éves működése alatt megyénkben ilyen kukoricatermés még nem volt. Abszolút értékben közel kétszeresére nőtt a szarvas- marha, másfélszeresére a sertésállomány, de 100 holdra vonatkoztatva a nagy területfelfutás miatt csökkent A baromfiállomány növekedése pozitív; 57.107-ről 211.798-ra növekedett. Száz holdra 1958-ban 32.8, a múlt évben már 57.1 baromfi jutott. A bruttó tojáshozam egy év alatt több, mint hatszorosára növekedett. A szociális és kulturális alap 19~8-ban 1 millió 754 ezer, 1959-ben 2.7 millió forint. Földjáradékra 1958-ban másfél millió forintot, 1959- ben 13.7 millió forintot fizettek ki megyénk termelő- szövetkezetei. P. M. rójószág legyen, mint egyéni f korukban, a vezetők eséten- ként azzal érvelve, hogy a jószág kárt tesz a vetésben, ellenzik a baromfitenyésztést. Márpedig vetéskor, a növények zsenge korában, vagy aratás előtt a baromfiudvarban is megvap a jószág.. Más időszakban viszont a répabarkó és egyéb kártevők ellen jól hasznosíthatók a szárnyasok. Tarlókon a hulladéktakarmány értékesítésnél szintén. ,S emellett állandó jövedelmet biztosít. A háztáji gondozásban nevelt baromfi haszna tehát vitathatatlan, érthetetlen, hogy eddig csak 3,4 vagonra való árubaromfira kötöttek szerződést a háztáji és az egyéni gazdaságokból. Sokan féinek attól is, hogy nem lesz napos jószág. Aggodalmuk felesleges, mert a Baromfifeldolgozó Vállalat — a megyei tanáccsal együttműködve — megyén kívüli keltetőállomásokkal is kötött szerződést, s onnan is szállít naposcsirkéket. A megyében költött 2,3 millió csirke mellé még hoznak vagy másfél milliót — így jut naposcsibe mindenhová — lehet bátran szerződni. A naposcsibéket különben---------------r— fű tött kocsikban szállítják, így csökkentik az elhullást. A vállalat szakemberei javítani kívánják a szövetkezetekben nevelt árubaromfi minőségét. Az eddigi gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy sok a kívánt súlyon aluli csirke. Ezért új takarmányozási eljárást dolgoznak ki. újfajta baromfitápot szerezneK be. Céljuk az, hogy az átlagos 12 heti' nevelés helyett 8 hét alatt neveljenek 70—80 dekás csirkéket. A szaktanácsok mellett egyéb hasznos intézkedéseket is tettek. Például 25 mázsa csukamájolajat hozattak a Szovjetunióból s a gyógyszertári 73 forintos ár helyett 20 forintért adták kilóját. Beszereztek és szétosztottak a tsz-ek között tíz mázsa Ossiferolt, több mázsa Phylamidot, s így biztosították a vitamintartalmú anyagokat. Mezőtúri telepükről 50 vagon baromfitápot vittek el a szövetkezetek. Az ŐSZI—teli csibenevelést elsőként valósították me? az országban. Ilyen tények alapján elmondhatjuk, a vállalat éves terve teljesítésének megalapozása jól kezdődött, sikerrel kecsegtető. ÜZEMEINKBŐL - röviden A szolnoki Fűtőház KISZ- szervezete önköltségcsökkentő brigád létrehozásával 1,3 millió forint megtakarítást ért el tavaly. Az idén is törekednek a gazdaságos munkára. * Megyénk sütőipari üzemei 1926 tonna kenyeret sütöttek februárban. • A jó idő beálltával általános műhelyrendet teremtenek társadalmi munkában a szolnoki Járműjavítóban. A csarnokok környékét a KISZ- szervezet f ásít ja. » A VI. számú főépítésvezetőségnél fennállása óta nem tettek újítási javaslatot. A munka pedig sok, ebben az évben is 47 milliós tervük van. A vezetőknek ezért kellene jobban ösztönözni az újí- tómozaalmat. A jászberényi Aprítógépgyárból tizenhatan járnak ' egyetemre, negyvennégyen technikumba. Az utóbbiak között huszonhárom munkás van. * A törökszentmiklósi Mező- gazdasági Gépgyárban a közelmúlt időkben több műszaki dolgozót vettek fel párttagnak. • Egyszerűbb eljárással — eső helyett lemezből — gyártják az idén a Fémnyomő és Lemezárugyárban a hűtőelemek távtartó gyűrűit. Ezzel évente 5—6 millió forintot takarítanak meg . * Februárban — a múlt év azonos időszakához viszonyítva — több mint 15 százalékkal nőtt megyénkben a munkások átlagos állományi létszáma. . Baromfifeldolgozó Vállalat . j vezetői igyekeznek, hogy a ta- ,- I valyinál 30 százalékkal ma- ' 1 gasabb baromfifelvásárlási! . terv teljesítésével biztosítsák!- üzemüknek a „nyersanya- got”. 1 Az állami gazdaságoknál, s ‘ a termelőszövetkezeteknél akarnak eredményt elérni elsősorban. Az állami gazdasá- t goktól felvásárolt árubarom- . fi részarányát a tavalyinak kétszeresére kívánják növelni, s a legutóbbi jelentések I szerint ez sikerül nekik, sőt ■ célkitűzésüket túl is szárnyal- ' hatják. 1 Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy minden rendben ! van az állami gazdaságokban. | Növelniök kellene a törzsál- ( lományt, s több tenyészállat- , tál segíteni a termelőszövetkezeteket — különösen gyön- ! gyösre, pulykára, libára, kacsára volna szükség. Megyénk termelőszövetkezetei például 90 ezer napospulykát igényeltek. s az állami gazdasá- . gok csak 40 ezret biztosítanak. Naposlibánál hasonló a helyzet; a kért 27 ezer helyett csak 3 ezret szállítanak. A Baromfifeldolgozó Vállalat — változtani kívánva ezen — 3 ezer 800 libatojást vásárolt az utóbbi két hét alatt, s ezt a munkát folytatva keltetéssel elégíti ki az igényeket. Az ilyen példákból arra lehet következtetni, hogy állami gazdaságaink , még nem teljesen töltik be a ■ tenyészállatnevelési szerepüket. Érdemes volna felet- ( tes szerveiknek alapos gond- , dal tanulmányozni ezt a helyzetet, s megfelelő intézkedéseket foganatosítani. A termelőszövetkezeteknél ‘ örvendetes fejlődés tapasztal- 1 ható. Tavaly a felvásárolt baromfi mennyiségnek csak 12,7 százalékát adták, az i idén ez az arány már 31 szá- t zalékra emelkedik. Érződik a megyei pártértekezlet barom- s fineveléssel kapcsolatos ál- t lásfoglalásának jótékony ha- s tása. A háztáji gazdaságok és az egyéni termelők részaránya a tavalyihoz képest mintegy 20 százalékkal csők- f kent az idei felvásárlási terv- t ben. A háztáji gazdaságok- ti ban különben nehezen halad g a szerződéskötés — jórészt a tsz vezetők állásfoglalása v miatt. Hiába az a cél. hogy a ^ te* * taeok udvaréban több ao- í