Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-07 / 32. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. február 7. Maurice 1 hörest beszéde a Francia Kommunista Part Központi Bizottságának legutóbbi ütésén Előnyös pénzügyi ellátásban részesülnek a legjobban dolgozó vállalatok beszüntetés tényét és megál­lapította: a kormány ma azt akarja elhitetni, hogy ez a nagyszabású akció valami­lyen javára történő népsza­vazás volt. A Francia Kommunista Párt főtitkára aláhúzta, hogy az egyórás sztrájk az önren­delkezési jog tettekre váltá­sának és a fasiszta lázadók elleni megtorlásnak a politi­kai követelése volt. A párt Politikai Bizottsága hétfői határozatában hangoz­tatta, hogy fel kell világosí­tani a tömegeket: a párt nem a személyi hatalom megerő­sítéséért, hanem a demokrá­ciáért, az algériai békéért harcol. A kommunistáknak tudatában kell lenniük an­nak, hogy a fasiszta felforga­tás igen súlyos veszélye áll fenn”, de nem szabad szem elől téveszteniük egy másik veszélyt, amit maga a kor­mány jelent. Ez lett most a kommunisták számára a fő­veszély, a veszély most a személyi hatalom megerősö­désében van és e személyi A fror cia lapok szerint a rendőrség »köztarsasá gellenes összeesküvés nyomában van" Tizenöt éves a Szakszervezeti Világszöve'ség MOSZKVA (MTI) Ebben az évben van a Szakszerve­zeti Világszövetség megala pításának 15. évfordulója. A Trud szombati száma — mint a TASZSZ jelenti — cikke* közöl ebből az alkalomból. A cikk méltatja a Szak- szervezeti Világszövetségnek a békéért, a dolgozók érde­keinek megvédéséért kifej­tett munkásságát, a munkás, osztály egységéért folytatott harcát. Moszkvába érkezett Giovanni Gronchi Párizs (MTI). Az Huma- nité szombati száma közli Maurice Thorez-nek, a Fran­cia Kommunista Párt főtit­kárának a Központi Bizott­ság legutóbbi ülésén elmon­dott beszédét. Thorez rámutatott, hogy az elmúlt héten az algériai há­ború. valamint a demokrácia és a fasizmus kérdése a fran­cia nép félelmetes erőpróbá­jában egyetlen nagy, közvet­len kérdéssé vált. Május 13-i összeesküvők megkísérelték megismételni államcsínyüket, de a helvzet nem volt ugyanaz, mint 1958- ban. A lázadás ellen foglalt állást a francia nép óriási többsége, a munkásosztállyal az élen. ellene fordultak az algériai muzulmánok, az al­gériai európai lakosság pedig, ha többségében meg is zava­rodott. nem követte a végső­kig a lázadókat. Thorez ezután elemezte a február 1-i nagy népi akció, az egyórás általános munka­A co'wnbiai rendőrség fegyveréi használta a fö d- foglaló parasztok ellen BOGOTA (ADN). Kolum­bia Tucurinca tartományá­ban a munkanélküli és éhező parasztok tömegesen nekilát­tak, hogy termőföldé alakít­sák a parlagon heverő terű leteket. A földbirtokosok — a kolumbiai földreform-ter­vek ellenzői — mozgósították a rendőrséget, amely fegyve- rét használta a földeken dolgozó parasztok ellen. Az összetűzésben egy paraszt é'etét vesztette. A rendőrség 26 parasztot letartóztatott. Az ipari és kereskedelmi vállalatok eredményei az utóbbi időben nagyot javul­tak, pénzgazdálkodásunk is megszilárdult, ezért a Magyar Nemzeti Bank egyszerűsíti a hitelnyújtás egyes módsze­reit, a jól dolgozó vállalatok­nak előnyöket nyújt az üzem­viteli hitelek folyósításánál. Azoknak a vállalatoknak, — amelyek a fő követelmények­nek megfelelnek, — például pontosan teljesítik nyereség- tervüket, jól gazdálkodnak készleteikkel, eleget tesznek a műszaki fejlesztési és a ter­melékenységi előírásoknak, ez év áprilisától negyedéves bontásban egész évre előre biztosítják a szükséges üzem­viteli hiteleket, igénylésüket PLAUEN (ADN). Pleuen- ben 200.000 lakos tömeggyű­lésen tiltakozott az amerikai­ak nyugatnémetországi had­gyakorlata ellen. A hadgya­korlatok vasárnap valószínű­leg befejeződnek. VILSECK. A hadgyakorla­tok színteréről tudósító új­ságírók megfigyelték, hogy a felvonuló katonai járművek tekintélyes károkat okoztak a szántóföldeken és megron­gálták az országutakat — je­lenti a lap. REGENSBURG. A bajor hatóságok közölték, hogy a hadgyakorlatokkal összefüg­gésben péntekig amerikai és nyugatnémet katonai, illető­leg polgári járművek össze­ütközésének és más közleke­dési baleseteknek összesen hat halálos és 30 súlyosan se­besült áldozata van. Az anya­gi kár pedig majdnem 100.000 márka. A halottak száma — ä leg­újabb jelentés szerint — nyolcra emelkedett, mert aa nem kell negyedévenként új­ra és újra előterjeszteni. Pénzügyi szerveink azzal is kifejezik bizalmukat a jól dolgozó vállalatok iránt, hogy a 30 napra szóló, úgynevezett átmeneti hitelek igénylésekor a Magyar Nemzeti Bank csu­pán indokolást kér, a részle­tes bizonyításhoz nem ragasz­kodik. Az állami gazdaságoknak nyújtott hitelösszegeket ne­gyedév helyett ezentúl szin­tén egész évre állapítják meg, a mezőgazdasági termelőszö­vetkezeteknek hitelkérelmei esetenkénti elbírálása helyett ezentúl negyedévre biztosít­ják a szükséges összegeket. — (MTI).' egyik amerikai katonai te­hergépkocsi elütött egy né­met asszonyt, aki a helyszí­nen meghalt. Egy amerikai katonai — és egy német sze­mélygépkocsi összeütközésé­nél az utóbbi vezetője ször­nyethalt. (MTI). Javaslat a szab ara hörül fekvő országok összehívására TANGER (Reuter). Scott anglikán lelkész, az atomle- szerelésért küzdő ghanai bi­zottság küldötte a tangeri af­rikai gazdasági értekezleten javasolta, hívják össze a Sza­hara körül fekvő országok képviselőit és azok vitassák meg hogyan lehetne megaka­dályozni a franciák szaharai atomrobbantási kísérletét. Scott lelkész egy tiltakozó menetet szándékozik vezetni a francia atomkkérlet kisze melt színhelyére, (MTIj, hatalom ellen mindvégig har­colni fogunk, mert ez a de­mokrácia megújhodásának és helyreállításának feltéte­le. Nem azt mondom, hogy békéé — jelentette ki Tho­rez és íev folytatta: Az elvtársak helyesen hangsúlyozták: tévednek azok. akik azt mondják, nem lesz addig béke Algériában, amíg fennáll a jelenlegi rendszer. Ez valóban tévedés és ellentétes október 4-i elemzésünkkel. Thorez végül rámutatott, a kormánynak megvolt a ha­talma a fasiszta lázadás megelőzésére, mégis hagy*a szervezkedni a lázadókat A kormánynak megvannak az eszközei ahhoz, hogy meg­büntesse a bűnösöket, felosz­lassa a polgárháború szerve­zeteit. Ha a kormány úgy vélné, hogy szüksége van új törvényekre, a par'amentnek kellene erről döntenie, de egy igazi parlamentnek amelyet az arányos választá­si rendszer alapján válasz­tották meg. PÁRIZS (MTI). Nehezen lát neki az átalakított fran­cia kormány gépezet az al­gíri zendülésért felelős ele­mek végleges félreállítasá- nak és megbüntetésének. A franciaországi összees­küvés felszámolásában sem történt mindeddig döntő és valóban hatásos intézkedés. A sajtó mindegyre arról ír, hogy igazi összeesküvésről van szó, amelynek szálai Észak-Franciaországba ' épp­úgy elvezettek, mint Marok­kóból és Tunéziából hazate- lepültekkél megrakott déi- franciaországba, igazi köz­pontja pedig Párizs lett vol­na. A lapok detektívregény-' szerű beszámolóiból kiderül, hogy a rendőrség már nyo­matán van a franciaországi összeesküvés vezérének, akit a hadsereg főtisztjeinek so­rában kell keresni. Az ösz- szeesküvők ..öregnek” titu­lálták a titkos szervezet ve­zetőjét, hogy ki ez a sze­mély, arra vonatkozóan több nevet is emlegetnek, többek között Cherriére tábornokét, lllllltlIlllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIHUI A varsói szerződés tagállamainak nyilatkozata a béke­harc mélyen meg­alapozott és reális programja — Írja a Pravda — MOSZKVA (MTI). A Prav­da minapi vezércikkében foglalkozik a varsói szerző­désben résztvevő államok po­litikai tanácskozó testületé­nek moszkvai értekezletével és az értekezletein kiadott nyilatkozattal. — A több mint egymilliárd embert tömörítő hatalmas szocialista tábor az emberi­ség szilárd élcsapata a bé­keharcban, — írja a vezér­cikk. A vezércikk hangsúlyozza, hogy napjaink főkérdése a leszerelés. A békeszerető em­beriség helyesli a szovjet le­szerelési programot és a szo­cialista országok e program végrehajtására tett gyakorla­ti lépéseit. A mai nemzetközi helyzet­ben rendkívül fontossá vált a német kérdés ha'adéktaian megoldása — folytatja a lap. — A szocialista országok vál­tozatlanul követelik a német békeszerződés aláírását és Nyugat-Beríin kérdésének megoldását azon az alapon, hogy Nyugat-Beriint tegyék szabad várossá. A vezércikk hangsúlyozza továbbra is időszerű az a ja­vaslat, hogy a két államcso­portosulás, varsói szerzóués tagállamai és az északatlanti szerződés tagjai kössenek egymással meg nem támadá­si szerződést. Moszkva (MTI). Szom­baton K. J. Vorosilov, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nöksége elnökének meghívá­sára hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Giovanni Gronchi, az Olasz Köztársa­ság elnöke. Gronchit felesége, fia, valamint Giuseppe Pella külügyminiszter és több más hivatalos személyiség is el­kísérte útjára. Gronchi fogadására a repü­lőtéren megjelent K. J. Vo­rosilov, a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa Elnökségének el­nöke, N. Sz. Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, F. R. Kozlov, a Miniszterta­nács első elnökhelyettese, A. N- Koszigin, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Ál­lami Tervbizottság elnöke, J. A. Furceva, az SZKP Köz­ponti Bizottsága Elnökségé­nek tagja, valamint a Szov­jetunió Minisztertanácsának több tagja, a szovjet politi­kai, gazdasági és kulturális de célozgatnak a május 13~i eseményekből ismert Sálán tábornokra is. Kozlov saftó t rtehez- lete Uj-Delhiben UJ DELHI (MTI). Kozlov, a szovjet Minisztertanács el­ső elnökhelyettese pénteken Uj Delhiben sajtóértekezletet tartott. A TASZSZ jelentése szerint hangoztatta, meggyő­ződése, hogy a két nagy or­szág és nép között kia'akult barátság sikeresen fejlődik és erősödik, ami megnyilvá­nul a szovjet—indiai gazda­sági együttműködésben is. Hruscsov küszöbönálló in­diai látogatásáról Kozáov ezeket mondotta: — „Valamennyiünk meg­győződése, hogy ez a látoga­tás újabb ragyogó megnyil­vánulása lesz a Szovjetunió és India között kialakult testvéri barátság virágzásá­nak és megszilárdításának”. Négy hónap múlva, az oly sok történelmi esemény szín­helyéül szolgált frnacia fő­városban összeül a négy ve­zető nagyhatalom kormány­fője. Feladatuk, hogy szá- motvetve a jelenlegi nem­zetközi helyzettel, ismertes­sék elképzeléseiket; hogyan lehetne csökkenteni a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű országokat egymástól el­választó nézeteltéréseket, hogyan lehetne mindörökre biztosítani a népek békés együttélését. A tavaszváró emberiség a világpolitikában is tavaszt — enyhülést remél. Azt sze­retné, ha a háború veszélye egyszersmindenkorra elhá­rulna felőle. Azt szeretné, ha a szovjet és az amerikai kor­mányfő találkozása nyomán kialakult „campdavidi” szel­lem után egy eredményes csúcsértekezletet nyomon kö­vető „párizsi” szellemről be­szélhetne. De sajnos, nyugaton még szépszámmal vannak befo­lyásos emberek, akik szeret­nék szertefoszlatni a békét vágyó százmilliók remé­nyeit, akik még Párizs előtt szeretnék eltemetni Camp David szellemét. Adenauer, a hidrogénhá­borús politika veteránja nem akar tudomást venni a Né­met Demokratikus Köztársa­ság létezéséről. Német egység helyett kettéosztottságot, rlemilitarizált Nyugat-Berlin helyett kémközpontot, hábo­rús tűzfészket, békeszerződés élet számos vezető személyi­sége. — Ott volt Hruscso- va, a szovjet miniszterelnök felesége is. Jelen voltak a diplomáciai testületek vezetői s teljes számban az Olasz Köztársaság nagykövetségé­nek munkatársai. UIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIillllllilllllllllllllllllll Visszaérkezett Taskentbe az Indiában és Nepaiban iárt szovjet kormányküldöttség TASKENT (TASZSZ). In­diában és Nepaiban tett lá­togatásáról szombaton dél­előtt visszaérkezett a Szov­jetunióba Vorosilov, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke, Kozlov, a Minisztertanács Első elnök­helyettese és Furceva, a Leg­felső Tanács küldötte. (MTI;. WASWINOTON íM'rn. \y ameri'kaellenes tevékenysé­get vizsgáló bizottságban — mint a TASZSZ jelenti — pénteken folytatták a szé­gyenletes eljárást a moszk­vai és a bécsi VIT-en rész*- vett öt amerikai fiatal, köz­tük ifj. Paul Robeson ellen. Az amerikai kémszolgálat fizetett ügynökeit és sötét- multu alakokat, köztük fa­siszta együttműködőket sora­koztatott fel tanúként. A VIT-en résztvett fiatalok A Szovjetunió cukrot vásárol Kubától Havana (MTI). Mikojam, a szovjet minisztertanács el­ső elnökhelyettese pénteken megnyitotta a havanai szov­jet kiállítást. Az AP és a Reuter-iroda részletes tudósí­tásban számol be a megnyitó- ünnepségről. Az AP tudósí­tása szerint Mikojan beszé­dének elhangzása után Raul Cepero Bonilla kereskedelmi miniszter bejelentette az ün­nepségen, hogy a Szovjetunió 345 000 tonna cukrot rendelt Kubától. A bejelentést kitörő lelkesedés fogadta­helyett újrafelfegyverzést, új „Drang nach Osten”-t akar. Amerikában egyes katonai körök új mesterséges holdat akarnak fellőni százezer mér­föld magasságba, hogy on­nan hidrogénbombát dob­hassanak a földre. Akadnak olyanok is, mint például Byron, akik azzal kérked­nek, hogy Amerika annyi mérgesgázt képes előállítani, amely elegendő az emberiség túlnyomó többségének el­pusztításához. De nemcsak ilven nyílt, hidegháborús megnyilvánulások okoznak gondot a becsületes embe­reknek s töltik el aggodalom­mal a béke híveit világszer­te. Nyugatalansággal fogad­ják például Eisenhower ame­rikai elnöknek azt az elha­tározását is, hogy a szövet­ségesek rendelkezésére bo­csátja az Egyesült Államok atomtitkainak jó részét. Nem nehéz felmérni, milyen kö­vetkezményekkel járhat az egész emberiségre nézve, ha például a revansvágyó bonni katonai — politikai körök ilyen értesülések korlátlan birtokába juthatnak, s azo­kat sötét terveik szolgálatá­ba állíthatják. A nyugati politikusok a csúcsértekezlet előtti időt elsősorban arra használják fel, hogy valamiféle közös álláspontot dolgozzanak ki, mielőtt leülnek a tárgyaló- asztalhoz Hruscsowal. Emel­lett igyekeznek minden al­kalmat megragadni arra, hogy különböző fórumokon, diplo­S<rauss bonni had ágy miniszter „volbsslarm“ egységeset tervez BONN (ADN). Strauss bonni hadügyminiszter pén­teken a DP A tudósítójával folytatott beszélgetésben sik- ra szállt a hitleri „volksst- rum” egységek (népfelkelés, — a szerk.) mintájára szer­vezendő „rövidített katonai kiképzés” mellett. Kijelentet­te, még az idén meg kell kezdeni ilyen egységek fel­állítását és kiképzését, első­ként a Hamburg-Schleswig- Hol stein katonai körzetben. Ezekbe az egységekbe be­sorozzák mindazokat a ka­tonaköteleseket, akiket „vala­milyen oknál fogva nem hív­nak be teljes katonai kikép­zésre” Az eevségek tagjai három hónapos fegyveres ki képzést kapnak. Számítások szerint az egységek felállítá­sa kereken 25.000 tiszttel és katonával bővíti a bundes- wehx létszámát .(MTI). üldözése nagy felháborodást keltett az amerikai közvéle­ményben. Ismert közéleti sze­mélyiségek, ügyvédek, írók, lelkészek, a legkülönbözőbb politikai meggyőződés hívei nyilatkozatot juttattak el a sajtóhoz, hogy ez az eljárás célja az amerikaiak megfé­lemlítése. Amerikai közjáték Kambodzsában WASHINGTON (MTI). A Pnompenhi lapok feltűnést keltő levelet közöltek. A le­vél arra mutat, hogy az Egyesült Államok pnompen­hi nagykövetsége támogatott egy a kambodzsai kormány megdöntésére irányuló moz­galmat. A levelet Sam Sary, vollt kambodzsai miniszter- elnök írta Kelloggnak, az amerikai nagykövetség volt tanácsosának, akivel közöl­te, hogy „osztja az amerikai nagykövet véleményéi és számít segítségére”. A levelet a Blitz című bombayi képes folyóirat kö­zölte január 16-án, majd megküldte a kambodzsai la­poknak is — írja jelenő az máciai tárgyalásokon erejü­ket fitogtassák, amivel úgy vélik — nyomást gyakorol­hatnak a Szovjetunióra s kedvezőbb helyzetet teremt­hetnek önmaguk számára a soronkövetkező csúcsértekez­leten. A szocialista táboron belül nincsenek elvi, politikai el­lentétek. Ezek az országok egyetértenek a nemzetközi helyzet értékelésében, cse­lekvőén támogatják a Szov­jetunió sorozatos lépéseit, amelyekkel mind kedvezőb­bé tette a nemzetközi lég­kört s nem utolsósorban dia­dalra juttatta a tárgyalások­nak, mint a vitás kérdések egyedül elfogadható megol­dási módjának eszméjét. A béke, a megértés gondolata uralta most a napokban Moszkvában megtartott poli­tikai és gazdasági értekezle­tet Az európai szocialista országok moszkvai értekezlete újból kinyilvánította a szo­cialista országok egységét, megingathatatlan elhatáro­zását, hogy mindent meg­tesznek az általános béke, az igazságos elrendezés érde­kében. Az értekezlet békés jellegét külön kiemelte az a tény, hogy a Varsói Szerző­dés szervezetének tanácsko­zásaival együtt folyt le a mezőgazdasági tapasztalat- csere értekezlet. Nyilvánvaló, hogy egy olyan értekezlet, amely a mezőgazdaság, a bé­Tiltakozás az amerikai nyugat-német hadgyakorlatok ellen AP; Tavaszi remények^ tavaszi gondok Folyik az eljárás a ViT-en résztvett tiata.ak ellen

Next

/
Thumbnails
Contents