Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
Lxsf. * 8 «zotnok mfgvei vt5ri,.\r l-*«u február 28 MA KIDERÜL hogy megyénk négy NB-s (két NB II. és két NB III-as) csapata hogyan készült fel a bajnoki rajtra (az MTE szabadnapos), s milyen eredményeket érnek el a tavaszi idényben. NB Il-es csapataink hazai környezetben veszik fel a küzdelmet a tavaszi rajt első mérkőzésén. A Szolnoki MÁV a 6. helyen álló Nagybátony ellen kezd. A hazai pálya előnye és a szurkolók biztatása biztosíthatja a két pontot a MÁV-nak. A Jászberényi Vasas első ellenfele az Egyetértés lesz. A vendégcsapat csak egy ponttal van lemaradva a Vasastól. Ez érdekessé teszi a találkozót, mely hazai győzelmet igér. A Törökszentmiklósi Fáklya csapata Békéscsabára látogat el, hogy az ottani MÁV ellen vegye fel a küzdelmet és megmutassa, hogy a főpróba — ha megyei I. osztályú csapat 'ellen is — jól sikerült. Ez jót tett a lelkileg még nem egészen összeforrott törökszentmiklósiaknak, igy remény van arra, hogy az első mérkőzésükről „pontosan” érkeznek haza. Martfű helyzete sem sokkal rózsásabb, mint a törökszent- miklósiaké, ugyanis az első fordulóban Hódmezővásárhelyre látogatnak el, a nem éppen „kellemes” helyen álló HMTE-hez. Reméljük a martfűiek jól kihasználva a „félidőt” sikeres rajttal kezdik a tavaszi szezont. Mind a négy csapatunk tisztában van azzal, hogy valamennyi mérkőzés fontos és ebben is elsősorban mindig a soronkövelkező. Ha tehát a felkészülés jó volt és a tavaszi idényben egyenletes, jó formát nyújtanak, akkor valamennyi csapatunk előkelőbb helyezési érhet el. mint az ősszel. Reméljük a felkészülés eredménye hamarosan kiderül, s ennek valamennyien szívből örülünk majd. Vasárnapi sportműsor Spartakiád megyei döntő Szolnokon, a közgazdasági technikum tornatermében reggel 8 órai kezdettel kerül sor a Falusi Dolgozók IX. Spartakiád- ja asztalitenisz megyei döntőjének második napi versenyeire. Birkózás Jászberényben ma délelőtt 10 órai kezdettel a Lehel Klubban országos ifjúsági szabadfogású egyéni birkózó bajnokságra kerül sor. A nevezések alapján népes mezőny részvételére van kilátás. Nagyszámú vidéki és fővárosi szakosztály jelentette résztvételét. az eddigi nevezők között van a Szolnoki MÁV, Turkevei MEDOáZ, Ceglédi, Debreceni, Püspökladányi MÁV, Újpesti Dózsa, MTK, Bp. VTSK, Bp. Előre, Csepel, Abony, Szeged csapata. A MEDOSZ országos ifjúsági és felnőtt birkózó bajnokságát Gyuláp rendezik meg 10 órai kezdettel. Karcagi, Turkevei, MEDOSZ versenyzők is szőnyegre lépnek. Abony város serdülő birkózó bajnokságát ma rendezik meg Abonyban. Ezen a versenyen a Szolnoki MÁV tehetséges lepke- súlyú versenyzője Balogh István is résztvesz. Egy repülőgép súlyo: 0 25 gramm! — Láttál-e már egy méteres repülőgépet, amelynek a súlya nem nagyobb, mint egy lel aspiriné? — Hát megmondom őszintén, még nem. De kíváncsi vagyok rá. — Nos, ha kíváncsi vagy. akkor gyere el estére a modellező-klubba és ott megmutatunk egy jónéhány zárttéri modellt, s akkor majd láthatsz. Ez a beszélgetés néhány nappal ezelőtt hangzott el a szolnoki utcán, ahol Kiss Károly, az MHS repülőmodelle- ző szakosztályának a vezetője állított meg, s később meghívott látogatóba. Este el is mentem, s mikorra odaértem, a teremben már sokan szorgoskodtak. Kinek léc volt a kezében, kinek szalmaszál, mások furcsa szagú vegyszeres üvegekkel bíbelődtek, de mindenki lázasan szorgoskodott. S hogy miért e nagy sietség? Készülődnek a közelgő versenyekre. A legizgalmasabb, mint elárulták. Debrecenben lesz az egyetem aulájában. S hogy mit tudnak ezek az apró modell ecskék? Azt látni kellene. A súlya bizony nem nagyobb, mint egy fél aspiri- né. S mennyi baj van vele, míg elkészül. Először is szalmaszálat kell hozzá szerezni, hogy könnyű, s mégis erős legyen. Dehát hol lehet ilyenkor erre a célra alkalmas szalmaszálat találni? Kicsit furcsán hangzik: Szolnokon, a Tünde eszpresszóban. Igen, ott. S amit lehetett, azt a száz, vagy százötven szálat egymás után mind megvásárolták a szolnoki modellezők. S mikor a szárnya is elkészült, jön az igazi nagy gondosságot s kézügyességet igénylő munka, a szárny bevonása. Ez mikrofilmmel történik. amelyet úgy készítenek, hogy az üvegből folyadékot öntenek egy tepsiben lévő víz tetejére, s mikor az. illóanyag a folyadékból eltávozik, egy víztiszta, átlátszó hártyabevonat marad a víz tetején, ezt nagy üggyel-baj- jal a modell szárnyára teszik. S mikor a modell elkészül, következik a berepítés. Arasznyi hosszú légcsavarját gumi hajtja meg. S miután a gumit a gép teste alatt kifeszítik, óvatos mozdulattal elengedik. A légcsavarja pörögni kezd. s a modell hangtalanul lassú köröket írva, elindul a teremben. Az egyik Nádas fiú megjegyezte, épp ideje repíteni, mert sok a pókháló a teremben, s ez majd leszedi. No, de félre a tréfával. Az MHS szolnoki modellező szakosztályának tagjai, ha kedélyes, vidám hangulatban is. komoly munkát végeznek. Legutóbb a szolnoki Vörös Csillag Filmszínházban megtartott repülőmodellező versenyen Honti Lászlóné lett a győztes. S ezzel örömmel könyvelhetjük el, hogy a modellezősport nemcsak a férfiak, hanem még a nők körében is hódít. Több tagja van a modellező szakosztálynak a szolnoki középiskolákból. Lányok, fiúk egyaránt. S ami megint dicséretére válik a szakosztálynak, a kör vezetői állandóan figyelemmel kísérik a modellező fiatalok tanulmányi eredményeit, s ha valakinek csökken a mányi eredménye, bizonyos ideig eltiltják a modellezéstől, legalábbis míg a régi szintet ismét el nem éri. Labdarúgás NB II, bajnoki Szolnoki MÁV-Nagvbátonyi Bányász, Szolnok, MÁV Sporttelep 14.30, Gere. Jászberényi Vasas—Egyetértés, Jászberény, 14.30, Aranyosi. Barátságos mérkőzések A Szolnoki MTE Jászberényben az ottani Lehel ellen lép pályára 13 órakor. A Szolnoki Kinizsi a MÁV II. ellen lép pályára. A találkozót a MÁV sporttelepen rendezik meg 13 órakor. Vívás A Szolnoki MÁV két női tőrvívója Szatmáriné és Józsa Salgótarjánban másodosztályú női tőrversenyen lép pástra. Labdarugó intézői értekezlet A Megyei Labdarúgó Szövetség ma délelőtt fél tizenegy órakor a Megyei Testnevelési Sport Tanács helyiségében értekezletet tart a megyei I. osztályú csapatok intézői, illetve képviselői részére. Itt a bajnokság kezdetével kapcsolatos igen fontos problémákat beszélik meg. A SZOLKOR MEGY LI filmszínházuk műsora Február 29-től márc. 2-ig. Abádszalók 1-2: A csend világa - Kn. Cibakháza 29—2: Ketten a nagyvárosban — Kn. Fegyvernek 29-2: Robin Hood - Kn. Jánosbida 1—S: Csendes otthon — Kn. Jászárokszállás 29—2: Tamangó — 14. \ JAs/alsószentgyürgy i-2: A cirkusz lánya — Kn. Jászapáti 29-2: Fekete gyöngyük - Kn. Jászberény „Lehel" 29-2: Merénylet — 14. Jászberény „Déryné" 29-2: A dzsungel könyve - Kn. Jászdózsa 1—2: Pár lépés a határ — Kn. Jászfényszaru 29—2: Nincs kegyelem — 14. Jászjákóhalma 29-2: Megtört a jég - Kn. Jászkisér 29-2: Még sötét a hajnal - 14. Jászladány 29-2: Fényes esküvő - Kn. Kenderes 29-2: 9 élet - 14. Kisújszállás 29-2: Kálvária — 10. Kunhegyes 29-2: Harmadik líceum — 14. Kunmadaras 29-2: Vörös tinta — 14. Kunszentmárton 29—2: Nyomorultak H. - 10. Mezőtúr „Dózsa” 29-2: Gábor diák — Kn. Mezőtúr „Szabadság" 29—2: Ház a sziklák alatt — 18. Öcsöd 29-2: Kenyér, szerelem, féltékenység Rákóczifalva 29-2: Dulszka asszony erkölcse - 14. Szolnok „Vörös Csillag" 29-2: Betörő az albérlőm - 14. Szolnok „Tisza” 29—2: Szent Johanna — 14. Szolnok „Milléneum" 1—2: Az utolsó paradicsom — 14. Tiszaföldvár 29—2: A boldogság vasárnap jön — K Tiszafüred 29—2: Asch őrvezető kalandos lázad.sa — 18. Tiszakürt 1—2: A nerebunda — 14. Törökszeutmiklós 29-2: Játék és álom - Kn. Turkeve 29-2: Szökés a szigetről - 10. Üjszász 29-2: A parancsnok — Kn. Karcag 29—2: Cabiria éjszakái — 18. 10 10 éven alul nem ajánlott! 14—14 éven alul nem ajánlott: 18“ Csak 18 éven felülieknek! Kn. — Korhatár nélkül. ÁsuLbcTiiX tARLRC. I/VmU«ÍJI»r«MÓ Sakk ♦ ■- ' y &>. ySS» Végezetül még csak any- nyit, hogy a nagy közönség bővebben ismerkedhet a modellezőkor munkájával április elején a Damjanich Múzeumban, ahol hazánk felszabadulása 15. évfordulójának tiszteletére repülő- és hajó- modell kiállítást rendeznek munkájukból. — csife —- mm: Ma rendezik meg a megyei tanács kistermében a középisko-* tanul- 1 lások ntegyei sakkversenyét, örvendetes, hogy az elmúlt évinél jelentősen több nevezés futott be. Itt lesznek a szolnoki Ver- seghi Gimnázium, gépipari technikum, a turkevei gimnázium, 1 törökszentmiklósi gimnázium és mezőgazdasági technikum, jászapáti gimnázium, a kisújszállási gimnázium csapatai. Az eddigi házi versenyekből Ítélve a szolnoki gépipari technikum együttesét tartjuk legesélyesebbnek a bajnoki címre. MEGVÁLTOZOTT A MAGYAR IFJÚSÁGI EGYÉNT ÖKÖLVÍVÓ BAJNOKSÁG IDŐPONTJA A Magyar ökölvívó Szövetség az országos ifjúsági ökölvívó bajnokságot az eredeti időponttól eltérően március 11-12 és 13- án rendezi meg Budapesten a Sportcsarnokban. (APRÓHIRDETÉS ek) .FORRÁS” jeligére fürdőmestert keresünk felvételre. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérjük beküldeni. KARBANTARTÓ kőműveseket keres felvételre a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat azonnali belépéssel. GYAKORLATTAL rendelkező vasbetonszerelőt felveszünk azonnali belépésre. Építőipari Szövetkezet Tiszaföldvár. SÖTÉT hálószobabútor és asztal eladó. Szolnok, Jókai út 12. ELADÓ faállványos szalagfűrész. Késmárki Elek, Szolnok, Ady Endre út 76. sz. Amerikai mogyoró vetőmag kibontva 42.- Ft-ért kapható. Salát János Medgyesháza, Damjanich út 19. sz. 600 négyszögöl gyümölcsös kis lakóházzal eladó. Szolnokon, Kertvárosban. Érdeklődni: Gyet- vai, Sütő u. 27. „Pannónia” oldalkocsis motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Szolnok. Alcsiszigeti Állami Gazdaság délután 14 óra után. 4—6 HP új Diesel motor eladó. Vígh, Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 5. sz. AGY, SZEKRÉNY és egyéb bútorok eladó, Szolnok, Batty- hányi út 2. sz. BECSI mechanikás, kereszthú- ros, páncéltőkés rövid zongora, kifogástalan állapotban eladó. Cím a Szolnoki Hirdetőben. Kishold gyümölcsös, beköltözhető lakóházzal eladó. Szolnok. Abonyi utca 14. sz. 125-ös ezüsttankos „Csepel” príma állapotban eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Ágotái Törökszentmiklós, Thököly út 12. SZ. lő; és röldmüvssszővetkezeleK | .1 ! A Jászberényi Építőipari Szövetkezet kádár részlegénél — azonnali szállításra 200 litertől 800 literig. boroshordók kaphatók. Török László, a Vasipari Vállalat dolgozója és László indításra készíti a zárttéri modellt. Honti iW.. * Balázs Edit, a Verseghy Gimnázium I. osztályos tanulója útjára bocsátja a gépet. i FONTOS FELHVäS! Szájunkon keresztül sok fertőzésnek vagyunk kitéve! Védekezzünk! Ápo'juk fogainka(t, öblítsük szájunka’t! ODOL fogkrém ODOL szájvíz óvja egészségünket, védelmez! NAPONTA KÉTSZER REGGEL ESTE ODOL! Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás párt Szolnok megyei Bizottság* es a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi JOzsefné SzerKesztőseg: Szolnok. Tisza Antal u. S. L em Telefon: 20—S3. 23—20. 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplai Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kladőhivatal: Szolnok, irodanaz fszt S. Telefon: *o—94 Megjelenik hétfő Kivételével mindennap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és floKpostak ter- lesztik. A lap előfizetési dija: egy nora 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál ta Kézbesítőnek Szolnoki Nyomda Vállalat i960, február 27. - 773. Feie'os ny n davezetA: Mészárol Sándot \ ■■StPSMÄS /