Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-04 / 29. szám
4 4ZOI.NOK MFT.YK1 NÉPLAP I960, február 4. ” Büfét nyit, bambi- és szódavízüzemet létesít a karcagi földmüvesssövelkexet Peres atyaiak Komolyhangú novellát irt már a fenti címmé: a paraszti élet kiváló ismerője. Ha az iró a közelmúltban Mezőtúrra látogatott volna, — pii'a- natnyi hangulatához illően — bosszús, vagy fanyar-humoros írást kanyaríthatott volna ugyanezzel a címmel. Gazdáink körében népszerű a szerződéses sertéshiz. alás, mely állandó, biztos jövedelmet, — tehát egyfajta nyugalmat Is! — nyújt. Bosszantó és érthetetlen, miért kei- lett (?) mintegy tíz mezőtúri gazda megérdemelt nyugalmát feleslegesen háborítania a Szolnok—Heves megyei Altattorgalmi Vállalatnak. A városban szükségessé vált, hogy zár'atot rendeljenek el — s így a legtermészetesebb, hogy a szerződők állataikat nem szállíthatták le idejében. Mit tett erre a vállalat? Beperelte őket. A tárgyaláson magától értetődően kiderü't. hogy a gazdák helyesen jártak ei; a vállalat jogi kénviselője el- állott a keresettől. Igen érdekes és tanulságos lenne tudnunk: ki volt az, aki i'yen arányú tájékozatlansággal. merevséggel in*éz- kedett a szerződő gazdák be- perelése iránt. Remé'jük, a Szolnok—Heves megyei Al- latforgalml Válla'at nemcsak erről ad mihamar Információt, de arról is: mit tesz, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson e'.ő. Az Országos Filharmónia négy előadásból álló bérleti hangversenysorozatot hirdet, melyet Szolnokon, a Sápvári Endre művelődési ház színháztermében hoz a zenekedvelő közönség elé. Ha végigtekintünk a négy hangversenyen, nemcsak a plakáton szereplő nagy nevek tűnnek a szemünkbe, hanem az is, hogy a Filharmónia az igényeknek megfelelően közérthető, dallamdús, klasszikus zenemüveket tűzött az egyes estek műsorára. Mindjárt az első hangversenyen, február 8-án, hétfőn olasz—francia ope-' raestet élvezhetünk. A nálunk közkedvelt debreceni MÁV Filharmonikus zenekar adja a hangversenyt, amelyen világhírű és igen népszerű operák szereveinek. Gounod Faustja, Verdi Gyakran hallani: „A számok beszélnek!” — Nos, a karcagi földművesszövetkezet gazdag eredményekkel bizonyította be az elmúlt év során, milyen fontos szerepet tölt be a szövetkezeti város Gőzellátásában. Dolgozói negyedik negyedéves tervüket 11 millió 200 ezer forint helyett 11 millió 480 ezer forintra teljesítették. Tavaly hasonló időszakban 9 millió 400 ezer forint értékű árut juttattak a fogyasztókhoz. A kongresszusi verseny során félnaponként értékelték az eredményeket — a versenynyilvánosság nem csekély arányban segítette a cél elérését. A földművesszövetkezet ez évi terveiről Cseke Lajös ügyvezető elnökkel beszélgettünk. — Legkedvesebb célkitűzésünk a tavaly létesített tejbolt megnagyobbítása. Nem vagyunk babonásak, de a sors ujját emelgetjük arra gondolva, hogy „tej-pressot” A KPM Debreceni Közúti Igazgatóságának technikusa — a tiszaföldvári Szöliősi Mihály volt megbízva azz-al, hogy az átmenti fákról leTraviataja, Bizet Carmenje lesz a műsoron. Felcsendülnek a Pillangókisasszony és a Tosca örökszép melódiái. És akik megjelenítik, azok a magyar és az európai zeneélet kiemelkedő alakjai: Orosz Julia, Udvardy Tibor és Petri Miklós. A második, március végén tartandó hangversenyen lép fel a világ zongo- raművészetének egyik reprezentánsa, Hernádi Lajos, Mozart D-moll zongoraversenyét adja elő. Áprilisban a szolnoki Zeneiskola tanárainak hangversenyét hall- hatjuk, májusban Haydn Évszakok című oratóriumát, amelyen a szolnoki Ady Endre Művelődési ház énekkara is fellép, Kóbor Antal karigazgató vezetésével. — hí — az italbolt egy részében teremtettük meg, — mondotta. — Három szorgalmas dolgozónk havonta 75 ezer forintos forgalmat bonyolít le itt. Szeretnénk a tejboltot a jelenlegi készruhaüzlet helyiségébe áttenni: a kiadásokra Í0 ezer forintot irányoztunk elő. Miként az állami vedéglá- tó ipar, úgy a földművesszövetkezet is fokozza ebben az évben a szódavíz és az üdítő ital — népszerű nevén: bambi — termelését. Furcsa véletlen, hogy ismét az alkohol ellenében... A szeszfőző épületében kap helvet a szóda- és bambiüzem. Az előállított hűsítő italok tárolására nyolcezer bambis és háromezer szikvizes üveget szerez be az fmsz. Az építés és a még hiányzó berendezési cikkek megvásárlása kereken 90 ezer forintba kerül. A földművesszövetkezet vendéglőiével szemben „tali' nállóként” üzemelő italbolt hónapjai is megszámláltat- tak. Ebben a helyiségben hideg-meleg büfét — ülő és állófogvasztással — tervez a földművesszöveti-pzet. Jelennyesett gallyat, az árokpartról lekasrált füvet értékesít se. Ezt meg is tette; a befolyt összegek jelentékeny hányadát azonban — kereken 17 ezer forintot — magának tartotta meg. A társadalmi tulajdon kárára annak ellenére sorozatban követte el bűncselekményeit, hogy fix havi jövedelme 1.800 for cint, melyhez még napidijak is járulnak. A mezőtúri városi bíróság dr. Szabados Árpádné-taná- csa Túrkevén tartott tárgyalásán bűnösnek mondta ki Szöliősi Mihályt a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sikkasztás hűtlen. kezelés, nyolc rendbeli közokirathamisítás és több rendbeli magánokirathamisi- tás bűntettében. Ezért egyévi börtönre mint főbüntetésre, az okozott' kár megtérítésére, ezer forint pénzmellékbüntetés megfizetésére üéite, Az elítélt enyhítésért fellebbezett. A tárgyalás hallgatósága meglepetéssel szerzett tudó. mást arról, hogy Szöliősi Mihály a KPM Debreceni Közúti Igazgatóságának alka’- mazottjaként áll a bíróság elé. Annak e1 lenére, hogy az ismertetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárás indu't ellene — az igazgatóság nem függesztette fel állásától. leg annak érdekében folytat a vezetőség tárgyalásokat, hogy a Községgazdálkodási Vállalat adja bérbe — 25 éves szerződéssel — az épületet A legfontosabb felszerelési cikkeket már beszerezték, sőt a módszert is kidolgozták, aminek segítségével minimális zárvatartással megoldhatják a 250 ezer forintos átalakítást. Ezekről a munkákról szólva örömmel,' a tejbolt áthelyezéséről csenden rezia nációval beszél partnerünk. Az ok — lényegében — valameny- nyi karcagi előtt ismert: a földművesszövetkezeti áruház építésének haladatlansá- ga. Az építő vállalat adta legeslegújabb határidő — ebben a percben még ... — szeptember. Amíg a koníek- cióáruházat nem teleníthetik át az új épületbe, a tejbolt áthelyezése szóba sem kerülhet. A fÖHművessrövetkeze- tiek egyelőre — mi mást tehetnének? — reménykednek. Egy-egy önkiszolgáló vegyes- és zöldségbolt korszerűsítése nem fíieg semmiféle kivitelező vállalat igyekezetétől. Úgy tervezik, hogy Aorilís 4. tiszteletére mindkét megúihodott üzletet átadják rendeltetésének. Kerek egy esztenő leforgása alatt huszonöt százalékkal növekedett a földmúvesszö- vetkezet taglétszáma. A szervezés munkájában mind a boltok dolgozói, mind a választott vezetőség tagjai szép eredményeket értek el. Az utóbbiak közül többen kijelentették: amennyiben szükséges, az építkezésekben szívesen résztvennének úgy, hogy fáradozásuk ellenértékét nem pénzben, hanem ""í^íoíJvoVKon Várnák. * IlillllllllllllllllllllllKIIIIIIIHIIIIiilllllllM'llUr Fiatal bolgár író bemutatkozása Jordan Radicskov fiatal bolgár író nagysikerű bemutatkozásáról így ír a Literatu- ner Front című irodalmi folyóirat: Ez a fiatal „prózai költő” ott keresi a költészetet, ahol a legtehetségesebbek — az élet mindennapos eseményeiben. Élményei nemesen tiszták, megfigyelései kristályosán kifejezőek, hősei újszerűek, frázisokkal meg sem közelíthetők. A Nap kel: 7.09 h-kor, nyugszik: 16.49 h-kor. A Hold kel: 10 42 h-kor, nyugszik: 0.01 h-kor. Időjárás jelentés Várható időjárás: keleten derült, párás, helyenként ködös idő, nyugaton felhőátvonulások, néhány helyen havazással, gyenge délkeleti, déli szél. A hideg idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet minusz 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában minusz 4—8, nyugaton helyenként minusz 1—4 fok között. — FOTÓTANFOLYAMOKAT indít kezdők és haladók részére a megyei tanács népművelési csoportja. A tanfolyamon képzett szakemberek oktatják majd az amatőr fényképészeket a legfontosabb tudnivalókra. — MÁR AZ IDÉN hozzákezdenek Szolnok új tisztasági fürdőiének tervezéséhez. A több millió forintba kerülő új létesítmény terveinek elkészítésére idén 150 ezer forintot fordít a megyei tanács. — pjaovakttvAT rendez ma délután 5 órai kezdettel Szolnokon az Ady Endre művelődési ház MaU- novszky úti színháztermében a Szolnok városi nőtanács. Napirenden a nömoz galom tevékenységének értékelése me''ett a nőtanáes vezetőségének kiegészítése szerepel. — ÚJABB AÜTÓBUSZ- SZAL bővül a szolnoki 51-es Autóközlekedési Vállalat jármű parkja. A korszerű Ikarus 630-as autóbusz hamarosan bekapcsolódik a forgalomba, távolsági járatként közlekedik majd. — KÖZEL 2 EZER dolgozót étkeztet Szolnokon az Al'öldi Üzemi V end&nlátó Vál- ’alat. A közeljövőben, mivel megszüntetik a kisebb válla- 'átok üzemi konvháit, úiabb szerötszázzal emelkedik a közétkeztetésben részesülők IIIIIIIMIlIflIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIMIIIIIIIIIIII — Szigligeti Színház mai műsora: délután 3 órakor £rdekházaság, — este 7 órakor Érdekházasság. — Öcsödön: Menyasszonytánc. — KIÁLLÍTÁSON mutatták be Szolnokon az Alfo.di Állami Áruházban a Csehszlovák Népköztársaság cipőiparának legújabb mode Ijeit Á csaknem 40 remekbeszabott cipőmodell megtetszett a vásár óknak. Ennek alapjan a jövő héten már megkezdik a bemutatott cipők árusítását. — A HIDEG IDŐJÁRÁS miatt még nem indult meg teljes üzemben a keltetés a megyei tanács szolnoki baromfikeltető állomásán. A tavaly nagyon szép eredményt elért állomás idén 1,1 millió csibét keltet — IDÉN IS JELENTŐS összegeket áldoznak Szolnokon az állami lakóházak karbantartására és felújítására. Az Ingatlankezelő Vállalat ez évi tervei szerint a felújításokra, karbantartásokra és beszerzésekre több mint 4,7 millió forintot költenek. — ORVOSI rendelő és lakás t- or. évben Mezőtúron. A létesítménv felépítésére és beren<tetetere a megyei tanács több mint 570 ezer forintot fordft — A BAROMFITENYÉSZTÉS feladatairól tanácskoznak szombaton Tiszafüreden a járási nőtanács rendezésében sorrakerülő aktíva ülésen a járás termelőszövetkezeteiben dolgozó asszonyok. — KENYÉRGABONA értékesítésre a tavalyi mennyiség mintegy négyszeresér« szerződtek megyénk terme- 'őszövetkezetei A közös gazdaságok eddig 2600 vagon kenyérgabona értékesítésére köte'ezték magukat. — KARCAGON 15 KISZ szervezet több mint 600 fiatalja nevezett be eddig a Felszabadulási Kulturális Seregszemlére. Legtöbben a tánc, színjátszó csoportokba énekkarokba és az olvasó- mozgalomba jelentették be részvételüket. — TÖBB MINT 2 millió 200 ezer forintot fordítanak idén Ujszász fej'esztősére. Az 19 millió forintba kerülő műve'ő'ié'i otthon és ta- nác'háza fe'épít.é«e mellett 2 5 négyzetkilométer járdát kap a község. — ÚJABB önkiszolgáló holtok nyílnak megyénkben. Szajolban jelentős társadalmi munkával és mintegy 30 ezer forintos költséggel készítették el az új boltot. Zagyva- r" ason éi Tis-atoldváron a hét közepén avatják az önki- szolgáló boltokat. — b. z — jelentős zenei események Szolnokon Fűvel-fával manipulált fesruAr 4 Csütörtök ROch <1 * A nagykerti iskola vallomása KÉKSZEMŰ varkocsos kislány. Előrenyújtja felső testét. — Igazgató bácsi, tisztelettel jelentem, az osztálylétszám huszonkilenc, nem hiányzik senki. — Ejnye kislányom, hát a hetes karszalag? Az osztályügyeletes buksi feje lehanyatlik. így kevésbé látszik az egész orcát elöntő pír. — Nahát fiúk, és lányok, arról beszélgettünk, kiből mi lesz, ha felnő. A felelésre esélyesek fel- lélegzenek. — Az első kérdés: ki folytatja- apja munkáját? Mindenki a padot nézi. A sok hátradugott kézből felemelkedik egy. Félénken, bátortalanul, mintha bocsánatot kérne osztálytársaitól. — Én. Ovális arc, rövidre vágott haj. — Mi az apád, Boltos Erzsi? — Tíz éve tsz-tag. — S miért éppen ezt választottad? A piros pruszlik s a fehérbőrű csuklók találkozásán karóra díszlik. Vállat von. Hát miért? Mit mondjon? A többiek hallgatnak. — Álljanak fel azok. akiknek az édesapja szövetkezeti gazda. Kettő... négy... tizenkettő. Négy lány, nyolc fiú. — A lányok üljenek le, a fiúk maradjanak. Előbb a neveteket mondjátok, utána a kiválasztott foglalkozást. Na. — Vigh József (fekete mellényben) mezőgépész. — Nagy Gábor (pöttömke gyerek) mezőgépész. — Pintér István (átlagnövés) mezőgépész. — Dancsó Gábor (nyakában sál) mezőgépész. — Ja, ti jelentkeztetek a Mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti Technikumba? — Igenis. — És a többi? — Mérész Pál (nyitott ingnyak) asztalos. — Vasas László (hátrafé- sült haj) géplakatos. — Bakó József (szilvakék melegítőben) géplakatos. — Farkas Sándor (lábán nagy bakancs) géplakatos. Parasztszülők gyerekei. Fele-fele. Fele a mezőgada- ságban marad, fele az iparba megy. UJSZ4SZ termelőszövetkezeti község is, vasúti csomópont is. — Hányán vannak itt vasutas gyerekek? Tizenhárom padban mozgolódnak. Nyolc fiú. öt lány. — Ki megy a vasúthoz? A nyolc fiúból öt állva marad. Szolnokra, a Járműjavítóba pályáznak. — Gyerekek, most azok jelentkezzenek, akik termelő munkába mennek. Népi értik. Mi lehet az? — Szóval, akik az iskola Után rögtön dolgoznak vagy olyan szakmát szereznek, ahol a kétkezúkkel keresik kenyerüket. Tizenhatan gebeszkednek. — Szabó Imre? — Vasas. — Szabó Bori? — Szövőmunkás. — Jakus László? — Fűtésszerelő. — Palásti Andris? — Villanyszerelő itt Üjszászon. Ahá. — Na, gyerekek, kik jönnek vissza szülőfalujukba, ha szakma lesz a kezükben? Tizennégyen állnak. Közülük kettő. Balogh László komolykodó képpel: — Fizika tanár akarok lenni ugyanitt. Kiss Mária zöldkockás szoknyában: — Varrónő leszek. — Most meg az álljon fel, aki semmiképp nem jönne vissza. — Ebbe a sárfészekbe? Juhász Bori szövőnőjelölt közbeszólása. — Hát hová? — Pestre. A nővérem is ott dolgozott. Három fiú. Egyikük Farkas Sándor. — Pest, vagy Szolnok, de Űjszász nem. — Leülni. Azok, akik inkább a foglalkozásukat hagynák, mint szülőfalujukat. Ketten egymás mellett ülnek az első padban. A kis osztályhetes, Juhász Margit cukrász vagy kereskedő lesz. Édesapja tsz-tag. Nem menne el. Miért? — Mert este időben hazamehetek. Mert itt mindenkit ismerek. PAD'< ÄRSA Kálmán Ilona. Pulóverje nyakán gitár bros- tü, bizsuáru. Pontosan ide, a nagykerti iskolába szeretne viszajönni, mint óvónő. — Mert itt születtem, mert szeretem az itteni nevelőket. Felenged a hangulat. — Csendesebben. Amit most nekem elmondtatok, azt a szülőkkel is megbeszéltétek ugye? — Igenis — kórusválasz. — Van-e közietek valaki, aki más szeretett volna lenni, de a szülők nem egyeztek bele. Farkas Sáifdor termetre az osztály legnagyobbja. — Bányász akartam lenni. — És? — Édesapám nem enged. Pintér Pista már jelentkezett is Mezőtúrra. — Én is bányász lettem volna. Kézenfekvő a másik kérdés. — És aki nem az lesz, aminek a szülei szerették volna? Juhász Margitot gyors- és gépírónak szánták irodába. Jakus Lászlóból, Csáki Lajosból kőművest szerettek volna. Nagy Gáborból vasast. A gyerekek kitartottak eredeti elhatározásaik mellett. Még három speciális érdeklődés: — Traktorosnak megy-e valaki? Mély csend. Egy hang: — Én sofőrnek. •— Hát agronómus ki lesz? Agárdi János. A növénytan szakkör hűséges tagja. Apja fütőházi dolgozó, 6 mezőgazdász lesz. — Végül fiúk. Ki akar pap lenni ? Derültség. Szabó Imre az első padban ül. Kétkedőén visszakérdi, jól hallott? — Papnak??? — Az. Talán te, Imre? — Dehogy leszek. Nevetés. — Mi az, ti nem jártok hittanra? Nem. Az osztályból senki se. Egy kislány konfirmálási oktatáson vesz részt. Hatodikban még tizenketten, ötödikben tizennégyen jártak hitoktatásra. Hatodikban még Balogh Lacit hívták papnak. Tejfeles szőke hajú, kellemes arcú fiú ez a Balogh Laci. Fizika tanár lesz. — Miért nem pap? Belepirul. Egyesek diákszerelemről suttognak. Az igazgató segít. — Papa igen, ugye Laci, de pap... Szívből felkacag a nyolcadik osztály. Hogy a vallomás teljes legyen. — Volt idő. amikor húszán íróasztal mellett képzelték el az életet. Nagy munka volt az kérem, mire ezt a képet mutatta az osztály, amit mutat Borzák Lajos