Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-27 / 49. szám

6 AZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960 február 27. Mii lios a raji a Szolnoki MAV-nak? Indul as II. Jászberényi Vasas—Egyetértés — Jászberényi tudósítónktól — Mezőgazdászok akarunk lenni... Még egy nap van hátra a lab­darúgó idény rajtjáig és elmond­hatjuk. hogy nemcsak városunk­ban de országszerte soha nem tapasztalt érdeklődés várja ezt a pillanatot: az első bajnoki fordu­lót. A közel két hónapos előké­születi idő próbamérkőzései arra mutatnak, hogy nemcsak me­gyénk két NB n-es csapata, a MÁV és a Jászberényi Vasas, hanem a mezőny minden együt­tese a legnagyobb gonddal ké­szült az idényre, s a bajnokság minden mérkőzése különleges sportesemege lesz. Szolnokon természetesen a leg­nagyobb figyelem a MÁV csa­pata felé fordul, hiszen a feb­ruár 28-án sorra kerülő Szolnok -Nagybátony és a március 6-i Szolnok—Diósgyőri Bányász ta­lálkozó nagy lehetőséget Ígér, vagy buktatót tartogat a Vasutas csapat számára. Az előkészületek során az al­sóbb osztályú T. Fáklya (5:3), Szolnoki Vasutas (7:0), Jászbe­rényi Lehel (4:1), Kecskeméti TE (3:0), Szolnoki Kinizsi (3:1) ellen mérsékelt sikerrel szerepelt NB Il-es csapatunk. A legjobb játé­kot az UEFA keret elleni (4:2) mérkőzésen mutattak a szolnoki fiúk, akkor viszont a rossz idő tette irreálissá az eredményt. A csapat felkészülése; főként az A Török­szentmiklósi Földműves- szövetkezet Igazgatósága értesíti a tagsá­got, hogy 1960 február 28-án, vasárnap de. 9 órai kezdettel a Dózsa moziban tartja a tervbeszámoló melyre a szövetkezeti tagokat és az érdeklődőket ezúton is meghívjuk, Igazgatóság. erőnlét jónak látszik, de az igazi értékmérő majd a vasárnapi bajnoki mérkőzés lesz. A kiala­kult formák alapján Cselényi — Sándor, Abonyi, Kegyes —Dras- kőczi, Rozmis — Tóth, Csábi, Gazsó, Szekeres, Dobos össze­állítású csapat lesz a gerince a harcba induló vasutas gárdának. Az NB Il-es keret tagjai még: Donka a kitűnő fiatal kapus, hát­védsorban az egyre erőteljeseb­ben feltörő Makai és Juhász — fedezetsorban a minden poszton használható Császár — a csatár- sorban pedig a három tehetsé­ges fiatal B. Nagy, Pintér és Csák — akik már jónéhányszor bebizonyították, hogy adott eset­ben számíthatnak rájuk. A töb­biek a megyei bajnokságban küzdő IL illetve ifi csapatban készülnek a nagyobb feladatok megoldására. Reálisan el kell ismernünk, hogy a jelenlegi gár­dától kirobbanó nagy sikert nem várhatunk. Abban azonban jogo­san bízhatunk, hogy fiataljaink lendülete küzdőképessége, lanka­datlan harcikedve elég lesz ahhoz hogy még ebben a nehéz me­zőnyben is becsületesen helyt állnak majd. A sportkedvelő kö­zönség egyre nagyobb része is­meri fel azt a tényt, hogy az NB n-ben szerepelni rangot jelent - mert ma már ez az osztály a legjobbak utánpótlását és arany- tartalékát jelenti — s ehhez mér- ten támogatja az együttest ke­mény csatáiban. A vasárnapi vendégcsapat nem ismeretlen a szolnokiak előtt. A Nagybátonyl Bányász a kemény, férfias „észa­ki” futbalt játsza és jónéhány­szor feladta a leckét a legjob­baknak is. Az őszi Idényben Debrecent 2:0-ra, Borsodi Bá­nyászt l:0-ra, Jászberényt 2a-re, Pénzügyőrt l:0-ra győzte le bra­vúros teljesítménnyel. De az Egyetértés vagy az UTTE legyő­zése Budapesten, döntetlen (1:1) Ozdon szintén figyelemreméltó eredmények. A csapatnak a ta­bellán elfoglalt előkelő 8. helye és 17 pontja tehát nem véletlen. Nagy feladat és nehéz mérkőzés előtt állunk és bizony minden erőnket össze kell szednünk, hogy indulásunk sikeres legyen. t- H. Gy. A Jászberényi Vasas igen ko­molyan készült a bajnokságra. Igaz, a holtidényben edzőválság is volt a sportkörnél és ez fel­tétlenül hagyott kisebb nyomot az előkészületekben. Néhány barátságos mérkőzésen igen jó játékot mutatott a csa­pat. (Salgótarján és a Budai Spar­tacus ellen.) A legutóbbi mér­kőzésekről bizony ezt nem lehet elmondani. Vasárnap a váciak ellen és szerdán a Szolnoki MTE ellen már bosszantóan rosszul játszott a Vasas. Így el lehet mondani, hogy a „főpróba” nem sikerült. Most mindenki arra ki­váncsi, hogy milyen lesz a va­sárnapi „bemutató”. Főleg a támadósor játéka hagy még sok kívánnivalót maga után. Sok pe­pecselés és rengeteg kihagyott helyzet jellemezte például a szerdai edzömérkőzést. De ez volt a helyzet az elmúlt vasár­nap is. Szerdán a két fedezet játéka sem volt megnyugtató. Rengeteg labdát „eladtak” és sok volt a rossz leadásuk ie. A vasárnapi ellenfél az Egyet­értés együttese sokkal jobb elő­jelekkel készül a találkozóra. Az elmúlt vasárnap például az NB I-es bajnokjelölt Újpesti Dózsa ellen hazai pályán 2:l-re győztek igen jó játékkal. Igaz, azt meg­előző héten a Csepel Autó NB III-as csapatától 5:l-re kikaptak. De a hírek szerint igen jó for­mában van a vendéglátók csapa­ta. így a Vasasnak jó játékkal kell kirukkolni ahhoz, hogy eredményt érjenek el. A táblá­zaton a Vasas az Egyetértés előtt áll. s ha ezt a helyet tar­tani akarja, úgy vasárnap győz­nie kell. A hazai pálya előnye és az eddigi hazai szereplés a Va­sas győzelmét ígéri. Ezt a mér* kőzést meg is kell nyerni a Va­sasnak, mert vereség, de még döntetlen esetén is nagyon le­rontaná helyzetét a táblázaton. Az egész együttes ennek tuda­tában készült a mérkőzésre, de a szurkolók iß bizalommal tekinte­nek a nehéz találkozó elé. A mérkőzés a heti totó szelvényen is szerepel. Reméljük, hogy va­sárnap este a totózók 1-esre értékelhetik ki szelvényeiken ezt a találkozót, a akkor már bizo­nyos lesz, hogy a Vasas rajtja jól sikerült. A csapatösszeállításban annyi már biztos, hogy a Balogh - Deák, Túri, Kovács I. - Galambos, Rét­sági védelem játszik A csatár­sorban Kovács IL, Szántai, Pin­tér, Fekete, Bíró és Hegedűs jön számításba. Ezt a sort Mácsai mester csak közvetlen a mérkőzés előtt jelöli ki. A találkozóra délután 14.30 h-kor kerül sor. Előtte a Jászberényi Lehel ba­rátságos mérkőzést játszik a Szolnoki MTE-veL- G. í. ­Ma kezdődik a Spartakiád megyei döntője Ma délután 14 órakor Szolnokon, a Közgazdasági Technikum tornatermében találkoznak megyénk legjobb falusi asztaliteniszezSi, hogy a Spartakiád megyei döntője keretében mérkőzzenek egy­mással. A falusi sportolóink vetélkedése izgalmas, színvo­nalas küzdelmet ígér. Ugyan­is nem kisebb tétről van szó, mint arról, hogy eldöntsék, kik is képviseljék majd me­gyénk színeit a Budapesten megrendezésre kerülő orszá­gos döntőn. Ez alkalomból köszöntjük a megyei döntő minden részt­vevőjét és kívánjuk, hogy sportszerű, nemes vetélke­désben minél jobb eredmé­nyeket érjenek el. ................... A SZOLNOKI RÁDIÓ műsora Ki-mit szeret. A Szolnoki Rádió könnyűzenei műsora a levele­zők kívánsága szerint. — Hétvé­gi krónika: Hírek - Riportok - Sporthírek. - Népdalcsokor. Mindketten a Karcaffi Gimnázium növendékei, a kollégium lakói és tiszaszent- imreiek vagyunk. Szüléink a mezőgazdaság dolgozói — magunk is azok szeretnénk lenni. Ezekben a hetekben az érettségire és a debreceni Mezőgazdasági Akadémia fel­vételi vizsgájára készülünk. Arról még egyikünk sem döntött, hogy a növényter­mesztésben, vagy az állatte­nyésztésben hasznosítanánk-e szívesebben a megtanulandó- kat. Abban azonban biztosak 1 Termelőszövetkezetek saját ter­mésű borainak árusítását Szol­nokon vállalom. Kaposvári, Szol­nok. Kertváros, Horgász u. „FÓRRA S” Jeligére fürdő- mestert keresünk. Ajánlatokat a Hirdető irodába kérjük bekülde- ni. KARBANTARTÓ kőműveseket keres felvételre a Törökszent­miklósi Baromfifeldolgozó Válla­lat azonnali belépéssel. Életjáradékos szolnoki házamat elcserélném szolnoki főbérleti lakással. Címeket kérem a ki­adóba. 60« négyszögöl gyümölcsös kis lakóházzal eladó. Szolnokon, Kertvárosban. Érdeklődni: Qyet- val, Sütő u. 27. DEBRECENI kétszobás, össz­komfortos főbérleti lakásomat elcserélném szolnoki hasonlóért. - Herczeg, Szolnok, Csarnok u. 6. szám. Egyszobás mellékhelyiségekkel bíró ház 400 n-öl telekkel eladó. Törökszentmlklós, Kazincl u. 26. Beköltözhető családi ház eladó - kétszoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra, garázs, mosókonyha, fáskamra. Tiszaföldvár, Kossuth u. 30. Nagyméretű egy szoba kony- hús lakásomat (egyedülálló ház­ban nagy udvarral) elcserélném két szobás lakásért Szolnokon. Érdeklődni lehet Ponty u. 2/b. délután 16 óra után. KITOGASTALAN állapotban lé­vő szmokingok eladók. Szolnok, Tófenék utca 18. szám. MOTORKERÉKPÁROK, triciklik, kerékpárok javítása, hengercsi­szolás. Vasipari Vállalat moto­ros részlegénél, Szolnok, Mali- novszki út 2. vagyunk, hogy az egyelem, elvégzése után nem lesz ne­héz munkahelyre találnunk. Nem csodálkoznánk, ha mint végzett mezőgazdászok, Ti- szaszentimrén a jelenlegi ki­sebb tsz-ek helyén egyetlen, erős közös gazdaságot lát­nánk. Magunk nem kaptunk ugyan politechnikai ok­tatást a mezőgazdaságból, mint a reáltagozat jelenlegi elsősei — de a földművelés szeretetét a szülői háztól hoz­tuk magunkkal. Gyulai Dániel és Szabó Imre gimn. tan. ELADÓ egy db faállványos 700­as új szalagfűrész. Mezőtúr, Új­város, VI. út 42 sz. Gedei. 350-es JAWA oldalkocsival (500-at futott) eladó. Kismotort beveszek. Törökszentmlklós, Kos­suth u. 246. Jó állapotban lévő 200 köbcen­tis DKW motor és komplett ko­vácsszerszám eladó. Kövesdi Fe- renc, Jászkisér, Bocskai út 7. VENNEK kifogástalan állapot­ban lévő cseh fonott mély gyer­mekkocsit. Madaras, Törőkszent- miklós, Kossuth u. 114. Beköltözhető két szobás csa­ládi ház eladó. Szolnok, Délibáb u. ». Szolnok megyei N fi P L A P A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi József né Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. I. era. Telefon: 20—93. 23—20. 20—8» Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 8. Telefon: 20—94 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták tör­lesztik. A lap előfizetési díj«: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. február 26. - 772. Felelős nyomdavezetői Mészáros Sándos ^apróhirdetések) □□□ooonöootXjnnnDODOtXDCiciODnüDDGGDODDL innnnnnnoniT RÁDIÓ h televízió MŰSOR I960, február 29—március 6. Állandó müsorszamok: KOSSUTH RADIO: 4.56: Rákóczi-induló. — 5.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. — 5.05—7.58-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. Közben: 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. - 6.00: Falurádió Utána: az. Állami Faluszínház és a vidéki színházak műsora. - e.35: Néhány perc tudomány. - 6.59: Pontos Időjelzés. - 7.00: Hí­rek. rdőjárásjclentés. — 7.10: Uj könyvek. — 7.25: A budapes­ti színházak, mozik és hangversenyek műsora. — 7.45: Nap­tár. - 7.59: Pontos időjelzés. - 8.00: Műsorismertetés. - 9.59:' Időjelzés. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. - 11.59: Időjelzés. - 12.00: Déli harangszó. Hírek. Időjárásjelentés. - 14.59: Időjelzés. - 15.00: Hírek. - 16.08: Időjárásjelentés. 16 59: Időjelzés. - 17.00: Hírek. - 19.59- Időjelzés. - 20.00: Esti kró­nika. Időjárásjelentés. - 21.59: Időjelzés. - 22 00: Hírek. Né­hány perc külpolitika. - Időjárásjelentés. - 24.00: Hírek. Idő- járásjelentés. - 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzöszolgálat. PETŐFI RADIO: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. - Közben: 6.20: Szín­házak, mozik és tárlatok műsora. — 6.50: Torna. - 8.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. - 8.10: Műsorzárás. - 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. - 19.08: Hírek. Időjárásjelentés. - 21.00: Hí­rek. - 22.00: Hírek. Hétfő, február 29. KOSSUTH-RÁDIO: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Riportműsor. — 9.15: Köny- ny üzene. — 9.45: Óvodások műso­ra. — 10.30: Szívesen hallgattuk... — 12.10: Népi muzsika. — 12.50: Jánosházi György versei. — 13.00: Oscar Strauss operettjeiből. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Bor, dal, asszony... — 15.30: Úttörő-híradó. — 15.50: Az ifjúsági Rádió műsora. — 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi. — 17.15: ötórai tea. — 17.45: Ifjú­sági őrjárat. - 18.00: Hegedű és koldúsbot. — 18.30: Hazai körkép. — 18.50: Händel: D-dúr concerto grosso. — 19.05: Zenés ajándék- műsor Ipari üzemek dolgozóinak. — 20.30: Pereg a dob. Drámai ké­pek. — 21.50: Dvorzsák: XVI. szláv tánc. — 22.15: Orosz nép­dalok. — 22.35: Könnyűzene. — 22.55: Burns két verse. — 23.00: A magyar zene 15 éve. — 23.52: Liszt műveiből. — 0.10: Klasszikus operettek. PETÖFI-RADIO: 14.15: Ifjúsági műsor. — 14.35: Mezei csokor. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.40: Az öreg Hari- ton. Elbeszélés. — 16.00: Kórusok. — 16.15: Külpolitikai kalauz. — 18 25: Bartók-művek. — 17.00: FU- vószene. — 17.15: Made in Hun­gary... — 17.36: Az éjszaka zenéje. — 18.15: Csata. Elbeszélés. —18.30: A Magyar Rádió esztrád-zenekara játszik. — 19.05: Szterszky Adri­enne és Rohmann Henrik hang­versenye a stúdióban. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Részletek: Három a kislány c. daljátékból. — 20.30: Népdalpárosok. — 21.05: Tánezene. — 21.40: Műszaki Bae- decker. — 22.00: Német romanti­kus operákból. Kedd, március 1. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Iskolai kórusok énekelnek. — 9.40: Polkák. — 10.10: válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Régi ka­tonadalok. — 11.00: Havannai em­berünk. Regény folytatásokban. — 11.20: Részletek a Csendhábo­rító c. vidám daljáték zenéjéből. — 12.10: Zenés ajándékműsor ipa­ri üzemek dolgozóinak. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Zenekari hangverseny. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.45: Verbunkos muzsika. — 15.10: Operettrészletek. — 15.30: Mégsem lesz belőle tekintetes asszony. Ifjúsági rádiójáték. — ,90.15: Egy falu — egy nóta. — •16.45: Békét minden népnek. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: A Sltbó-család. — 18 30: Operarész­letek. — 19.10: Gyári sziréna. — 19.25: Zongoraverseny. — 20.30: Népi muzsika. — 20.55: Fortuno dala. Daljáték. — 22.15: Mai szem­mel... — 22.25: Kamarazene. — 23.10: Tánezene. — 0.10: Szóra­koztató orgonamuzsika. PETÖFI-RADIO: 14.15: Fúvószene. — 14.45: 15 év Irodalmából. — 15.0O: Madrigálok. — 15.20: Magyar népdalok. — 15.40: Csajkovszkij műveiből. — 16.20: Hispánia, Hispánia. — 16.35: Operaáriák és kettősök. — 17.10: Vikár László távolkeleti zenés ütinaplója. — 17.50: Mi újság a nagyvilágban? — 18.00: Kemény Egon—Dalos László: Tavasz a télben. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Ezüst- kalászos gazdatanfolyam. — 20.00: A Honvéd Központi Zenekar hangversenye a stúdióban. — 21.05: Verbunkosok, népdalok, csárdások. — 21.45: A békés egy- másmellettélés és áz ideológiai harc. Előadás. — 22.00: Könnyű­zene. Szerda, március 2. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Könnyű melódiák. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Népi mu­zsika. — 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: A Pénzügyőr Zenekar ját­szik. — 11.00- Pillantás a nagy­világba. — 11.15: Vécsey Ernő zongorázik. — 11.25: A Szabó­család. Folytatásos rádiójáték. - 12.10: Operarészletek. — 12.40: Krúdy Kálmán cslnytevésel. — 13.10: Tánczene. — 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 14.00: Ré­gi magyar dalok és táncok. — 14.30: Napirenden... — 14 35: Ro­mantikus kórusok. — 15.10: Fia­talok Zenei Újságja. — 15.35: A Gyermekrádió riportműsora. — 16.00: Előszóval — muzsikával. — 18.00: A berchtesgadeni sasfészek­től a berlini bunkerig. — 18.15: Paganini: h-moll hegedűverseny. — 18.45: Tizenöt esztendő. — 19.25: Az Állami Népi Együttes műso­rából. — 20.30: Könnyű dalok. — 20.43: Gyermeknevelés. — 21.00: Szimfónikus zene. — 22.25: Tánc­zene. — 23.10: Fanni hagyomá­nyai. Regényrészlet. — 23.30: Operarészletek. — 0.10: Magyar nóták. PETÖFI-RADIO: 14.15: Orosz nyelvlecke az álta­lános iskolásoknak. — 14.35: Ope­rettrészletek. — 15.00: Faust el­kárhozása — oratórium. — 18.15: A parlamenter. Regényrészlet. — 16.30: Operarészletek. — 17.10: Hegyaljai dalok. — 17.45: Varjas Anna és Pallagi János hangver­senye a stúdióban. — 18.15: Rá- dlőegyetem. — 19.05: Zenekari muzsika. — 19.40: Falurádió. — 20,00: Bakonyi népdalok. « 20,30: .Százházas lakodalom. Rádió­játék. — 21.35: Túrán László zon­gorázik. — 22.00: Zenés vígjáté­kokból. — 22.25: Szín Do-37.on: I. szimfónia. Csütörtök, március 3. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Verbunkosok, magyar nó­ták, csárdások. — 8.55: Édes anya­nyelvűnk. — 9.00: Susanne vagy Zsuzska. Rádiójáték. — 10.10: Fá- dióegyetem. — 10.40: Massenet: Cid — balett. — 11.00: Havannai emberünk. Regény folytatások­ban. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: Könnyűzene. — 13.00: Ezüst- kalászos gazdataníolyam. — 13.20: Színes népi muzsika. — 11.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Tánczene. — 15.10: Forradalmi da­lok. —. 15.25: Ifjú művészek kö­zött. — 15.45: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.05: Napirenden... — 16.10: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Zenekari muzsika. — 17.45: Lányok, asszonyok... — 18.00: Népdal-feldolgozások. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Verdi: Aida. Négyfelvonásos dalmű. — 21.12: Láttuk, hallottuk... — 22.53: János pap országa. Vers. — 23.00: Gersh- win-est. — 0.10: Enescu: Kamara­szimfónia. PETÖFI-RADIO: 14.15: Operarészletek. — 15.00: A tököli horvát tamburazenekat látszik Milkovits Mihály vezeté­sével. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Könnyű szimfónikus zene. — 16.10: Már­ton és barátai. — 18.40: A Gyer­mekrádió műsora, s 17,lt: Mit tudnak a Vénuszról? Előadás. — 17.30: Tánczene. — 18.10: Rádió­egyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rá­dió nyelvtanfolyama. — 19.15: Mai nótaszerzők dalaiból. — 19.40: Ezüstkalászos gnzdatnnfnlyam. — 20.00: Magyar szerzők könnyű­zenei estje. — 26.45: Üzenet a gyá­raknak. — 21.05: Tánczene. — 21.50: Mit rejt a fakéreg? — 22.00: Népi muzsika. — 22.20: Egy este a párizsi Olympiéban. Péntek, március 4. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Daljátékok zenéjéből. — 8.55: Riport. — 9.1O: Szovjet indu­lók. — 9.25: Operarészletek. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Verbunkosok, népdalok, csárdások. — 10.59: Lottóeredmé­nyek. — 11.00: Rádiőegyetem. — 12.10: Tánezene. — 13.00: Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. — 13.15: Szórakoztató ze­ne. — 14.15: A Gyermekrádió mű­sora. — 14.35: Napirenden... — 14.40: Liszt-dalok. — 15.10: A Ber­lini Rádió esztrádzenekara Ját­szik. — 15.30: A Gyermekrádió műsora. — 16.15: Dallal, tánccal a világ körül. — 17.15: Szív küldi... — 17.50: Rádiólsltola. — 18.35: Tánczene. — 19.15: Gyári sziréna. — 19.30: Beethoven: F-dur ..Tava­szi” szonáta. — 26.25: Péntek este... — 21.20: A holttengeri te­kercsek titka. Előadás. — 21.40: Népi muzsika. — 22.20: Szimfóni­kus zene. — 23.45: Tánczene. PETÖFI-RADIO: 14.15: Operettrészletek. — 15.00: Zenekari muzsika. Ä 15,45: A nyí­regyházi stúdió műsora. — 16.00: Szórakoztató muzsika Lipcséből. — 16.25: Operahangverseny. — 17.15: Riporterek jegyzetfüzeté­ből. — 17.25: A XX. század ma­gyar kórusművészete. Előadás. — 17.50: Richard Tauber énekel, a Robert Stolz zenekara játszik. — 18.20: Bánki József zongorahang­versenye a stúdióban. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolya­ma. — 19.15: Filmzene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Pécs zenei életéből. — 21.05: Heti hangver­senykalauz. — 21.40: Munkás iro­dalmi színpad a szegedi Kender­fonóban. — 22.00: Tánczene. Szombat, március 5. KOSSUTH-RADIÓ: 8.10: Lányok, asszonyok... — 8.25: Zongoramuzsika. — 9.00: Rádióiskola. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Operettrészletek. — 11.00: Havannai emberünk. Regény folytatásokban. — 11.20: Bartók: IT. szvit. — 12.10: Népi muzsika. — 12.45: Mit olvassunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Koringő-hangverseny. — 14.25: Külpolitikai kaleidoszkóp. 14.40: A népművészet mesterei. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.30: Előszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat. — 18.45: Szív küldi ... — 19.13: Moszkvai tudó­sítónk jegyzete. — 19.25: Nagy mesterek muzsikáiéból. — 20.30: Az ünneprontó. Rádiójáték. — 22.15: Petőfi Sándor verseiből. — 22.20: Táncoljunk. PETÖFI-RADIO: 14.15: Operakalauz. — 15.15: Horgászok ötperce. — 15.20: Fú­vóstáncok. — 15.40: Ifjúsági mű­sor. — 16.25: Hangverseny előtt. — 17.10: Magyar népdalok. — 17.30: Hanglemezgyűjtők húsz­perce. — 17.50: ülés .Tenő színházi levele. — 18.00: Emil Stern zene­kara játszik. — 18.15: Világhírű énekesek műsorából. — 18.45: ,,Az aranykorszak”. Előadás. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Vivaldi-művek. — 21.45: Magyar nóták. — 22.10: A vak ember lánya. Rádiójáték. Vasárnap, március 6. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Könnyűzene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Zenerajon­gók. — 10.00: Vasárnapi mellék­let. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi... — 13.30: Rá­diólexikon. — 14.00: Az operett­szerkesztő postájából. » 14,41: Hét nap a külpolitikában. — 15.00: Dalok. — 15.15: Isten háta mö^ gött. Egyfelvonásoa színmű. — 16.00: n. félidő. Közvetítés a baj­noki labdarógómérkőzésekről. — 16.50: Hanglemezek. — 17.10: A Magyar Rádió Tánczenekara ját­szik. — 18.45: Kórusok. — 19.00: A város peremén. — 19.15: Zene­kari muzsika. — 20.15: Naplóm­ból. — 20.25: Népdal-est. — 21.05: Hipp, hopp, farsang! — 22.25: Kamarazene. — 23.05: Róka fogta csuka. Rádiókomédia. — Q.iO: Népdalok. PETÖFI-RADIO: 8.00: Az evangélikus egyház fél­órája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00: Szív küldi... — 9.45: Látoga­tás alkotóműhelykben. — 10.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.40: Pásztordalok, juhászdalok, népdalok. — 11.00: Szvjetoszlav Richter zongorahangversenye. — 11.40: Goethe két verse. — 12.20: Világnemlótta könnyek. Rádió­játék. — 12.40: Művészlemezek. — 14.15: Egyszer egy királyfi. Mese­játék. — Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. — 15.15: Wagner: Tannhauscr. Háromfel- vonásos dalmű. — 18.35: Március. Vers. — 18.40: Könnyűzene szim- fónikus zenekarra. — 19.15: Ma­gyar tájak. — 19.45: Fúvószene. — 20.00: Schubert: Esz-dur zon­goratrió. — 20.45: Kecskemét szín­házi életéről. — 21 »05: Operarész­letek. — 21.45: Zenekari muzsika. — 22.25: Te, meg én. Versek. — 22.35: Tánezene. (A Magyar Rádió a műsor­változtatás jogát, fenntartja.) a televízió műsorából Csütörtök, február 25. 19.00: Kisdobosok műsora. — 19.45: TV-híradó. — 20.05: Csillag­jóslás. Sinka József előadása. — 20.25: A repülő szekrény. Francia film. (18 éven alul nem ajánlott.) Szombat, február 27. 14.25: A Bp. Honvéd—Dorog lab­darúgómérkőzés közvetítése. — — 19.00: TV-híradó. — 19.15: Szombatesti beszélgetés. — 19.35: Ukrán művészegyüttesek műso­rából. — 20.10: A Televízió rejt­vényműsora. — 20.30: Félóra tánc­zene. — 21.10: Töltsenek velünk egy órát! Vasárnap, február 28. 9.45: 9. Magyar Híradó. — 10.00: Meséről niesére. Oscar Nedbal balettjének közvetítése a Bratis« laval Nemzeti Színházból. — 19.00j Előújság. — 20.00: Embert sora. Magyarul beszélő szovjet Ilin,

Next

/
Thumbnails
Contents