Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-24 / 46. szám

1960. február 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s jsC’S'&’C'lt Erre hívogatnak az utcán megjelent hatalmas plaká­tok. A MOKÉP propaganda- osztálya szervezi a Szovjet Film Ünnepére. Három nem is olyan nehéz kérdésre kell megfelelnie a mozi híveinek. Milyen szovjet játékfilmek nyertek díjakat 1958 és 1959 fesztiváljain, ki rendezte és melyik filmstúdióban a Béke első napja című filmet és négy film felsorolása Klara Luesko régebbi filmjeiből. — Ehhez mindössze három mo­zijegyet kell mellékelni a Szovjet Film Ünnepének há­rom filmjének megtekintésé­ről. A pályázatot a MOKÉP Propa gan d aos ztály iához kell beküldeni Budapestre. Aztán már csak az eredményt kell várni. A boldog nyertes egy moszkvai IBUSZ társasuta­záson vesz részt. A második díj egyhetes üdülés Jósvafőn és a harmadik egy évi in­gyen bérlet az ország vala­melyik filmszínházában. — Ezenkívül 30 darab 100 fo­rintos utalványt sorsolnak ki. Szóval lehet pályázni, a mi megyénk híres lottószerencsé­jéről, lehet, hogy itt is ered­ményesen startolunk majd. A Constantái régészeti kutatások újabb eredményei A Constanta tartományi régészeti múzeum kutatói 1959-ben Tekirghiol, Limanu, Costinesti és Petrosani hely­ségek közelében négy új kő- korszakbeli települést fedez­tek fel. Lumanunál, Mangalia ■közelében díszes cserép-edé­nyeket, egy márványból ké­szült tányért (most elsőízben találtak ilyen leletet Dob­rudzsa területén), finoman csiszolt porfirvésőket és fej­széket, továbbá spondilus kagylóból készült nyaklán­cokat és egy ugyanolyan anyagból készült gyűrűt ta­láltak. Minthogy a spondilus kagyló csak a Földközi-ten­gerben fordul elő, a lelet azt bizonyítja, hogy az ősi áru­csere kapcsolatok állottak fenn a dobrudzsai lakosság és a Földközi- tenger partvidé­kén lakó népek között. Ugyancsak tavaly fedezték fel az első bronzkori telepü­léseket Dobrudzsa területén. A Tekirghiol-tó közelében bronz-szerszámokat — sarló­kat, fejszéket, késeket, stb. — találtak. Felfedeztek a tar­tományban több vaskorszak- beli települést is. Nagy érdeklődés mutatkozott A TIT hírei Ma szerdán este 6 órai kez­dettel a Ságvári Endre Mű­velődési Házban tartja Mol­náráé Semlyai Magda „A pa­rasztság útja a felszabadulás után" című előadását. Ez an­nál is inkább nagy érdeklő­désre tarthat számot, mert a kitűnő történész a földosztás Szolnok megyei eseményei­ről készített tanulmányt. Utána bemutatják az „Aki­ket a pacsirta elkísér’1 című filmet. • Szerdán este fél hat órai kezdettel rendezik a Szülők Főiskolája befejező előadását melyet dr. Jausz Béla tan­székvezető egyetemi tanár tart „Pályaválasztás, élethi­vatás’’ címmel a TIT Kossuth tér 4. sz. alatti előadótermé­ben. * Holnap, csütörtökön délu­tán 5 és este 7 órai kezdettel tartják a Filmművészeti Kör soronkövetkező előadását. F,gy Eizenstein film kerül bemutatásra. a Constantái Ovidiu-t.ér köze­lében feltárt óriási mozaik iránt. Egyébként a régi To­mis területén tíz újabb régé­szeti felfedezést tettek. Mint ismeretes, a többi között fel­tárták az ókori város egyré- szét, vastag városfalakkal, kövezett utcákkal, középüle­tekkel, terekkel, tornyokkal, rakpartokkal. Ezek a felfede­zések első ízben szolgáltat­nak adatokat az ókori Tomis elhelyezéséről, kikötőjéről és védelmi berendezéséről. A tartományi régészeti mú­zeum idén tovább folytatja az ókori Tomis feltárását és ezzel párhuzamosan gondos­kodik a leletek rendszerezé­séről is. Elénk munka A mezőtúri Irodalmi Szín­pad tagjai a megalakulás óta szorgalmasan dolgoznak. A nyilvánosság előtt rendszere­sen bemutatják tudásukat, így került sor január végén a nagy érdeklődéssel fogadott Csehov-estre. Az Irodalmi Színpad lelkes ifjú tagjai legközelebb Maja­kovszkij költészetének szen­telt műsorral lépnek a nyil­vánosság elé február 26-án. A műsoron a költő méltatása, legismertebb versei szerepel­nek. Reméljüjk, hogy hosszú szünet után a szolnoki ifjú­sági irodalmi színpad is kö­veti példájukat — méghozzá rövidesen. ÚJ KÖNYVTÁR, ÚJ GONDOK, ÚJ EMBEREK c Két járásnak nem volt ed­dig központi könyvtára: a jászapátinak és a kunhegye- sinek. S hogy községi könyv­táraink mégsem legyenek gazdátlanok, a szomszédos jászberényi és tiszafüredi járási könyvtárak foglalkoz­tak velük — saját munkáju­kon felül. A megyei tanács VB. egy korábbi határozatával elren­delte, hogy Kunhegyesen A BEKE ELSŐ NAPJA Bemutatásra kerül megyénkben március 6—9-ig a Szov­jet Film Ünnepén A SZPUTNYIKOK JÖVŐJE A szovjet tudósoknak és konstruktőröknek az óriás- rakétával végzett kísérletei, amelyek célja nehéz szput­nyikok létrehozása a nap­rendszer bolygóihoz végzen­dő repülésekhez, új, fontos lépésnek számítanak a koz­mikus tér meghódításában. Ezek a berendezések lehe­tővé teszik, hogy a fényké­peken az égitestek felületéről sokkal pontosabb képet kap­junk. A nehéz szputnyikok igen biztató távlatokat nyitnak meg a világ-televíziós adások problémáinak megoldásában. A mai televíziós adók ha­tósugara kicsi. Ezt a hatósu­garat alapjábanvéve a tele­víziós adótornyok magassága határozza meg. így például a moszkvai televíziós központ adásainak távolsága a jelen­legi 150 m magas televíziós torony esetén kb. 60 km. Az új, 508 m magas adótorony körülbelül kétszeresére nö­veli maid a televíziós adások távolságát. Televíziós vevő- és adóbe­rendezéssel felszerelt három szputnyik teljesen elegendő lesz arra, hogy bolygónk va­lamennyi országa számára megvalósíthassuk a televíziós műsor-cserét. Nehéz felbecsülni, mekko­ra jelentőségűek lesznek a Nem mehetnek be az udvarokba a Köztisztasági Hivatal dolgozói Az utóbbi időben több panasz 1 érkezett a Köztisztasági Hivatal­hoz a háziszemét elszállításával kapcsolatban. A szolnoki városi tanács 19/1958. számú rendelet 9. §. 5. pontja meghatározza, hogy a szemetet a szállító jármű sze­mélyzete az ingatlan előtti útról vagy járdaszegélyről veszi át. A kocsi személyzetének nem szabad az udvarra, lakásokba vagy pincékbe bemenni. Mégis előfordul, hogy egyes házfelügye­lők vagy bérlők pénzt kínálnak fel, hogy az udvarról kiszállítsák a szemetet. Többen szóvátették, hogy a kocsi nem vitte el a kiké­szített hulladékot. Ez, mint az ellenőrzés kiderítette, abból szár­mazott, hogy a szállító jármű személyzete hanyagul járt el munkaközben, vagy abból, hogy olyan nagy edényben tárolták, amit két ember sem tudott a kocsira felemelni. Utóbbi eset előfordulásánál kénytelen az edényt a helyszínen hagyni. A rendelet 11. §. 3. pontja ki­mondja a szemetet fedéllel lezár- iMttó ás olyan méretű tartályban szabad tárolni, melyet nagyobb megerőltetés és a szemét elhul­lása nélkül tud üríteni a szállító személyzet. Nem szabad csorba szélű tartályt használni, mert ez egészségügyi szempontból ve­szélyes. Több helyen jóval a kocsi ér­kezése előtt kirakják az útsze­gélyre a szemetet. Ez amellett, hogy akadályozza a gyologos forgalmat azzal is jár, hogy a szél széthordja. Jelenlegi szállító járműveink korszerűtlenek. Az idén azon­ban valószínű Kuka szemétszállí­tó kocsikat kapunk, melyekkel gyorsabban és higiénikusabban oldhatjuk meg majd a szállítást. A város néhány kerületének lakói többször kérték a szemét­ládák megszüntetését. Kérésüket folyamatosan teljesítjük, azon­ban a ládákat csak akkor tud­juk mindenünnen elvinni, ha szállító járműveink száma leg­alább két tehergépkocsival sza­porodik. Köztisztasági Hivatal közvetítő-szputnyikok a né­pek kulturális együttműkö­désének és kölcsönös megér­tésének szempontjából. A nehéz-szputnyikok fon­tos szerepet töltenek majd be a meteorológiai táv prog­nózis-szolgálatban. Megállapították, hogy az időjárás néhány napi előre­jelzéséhez elegendő, ha vi­szonylag kis területre vonat­kozólag ismerjük az időjárási adatokat. Ha azonban azt kell megállapítani, milyen lesz az időjárás valamely földrajzi helyen egy egész hó­nap folyamán, akkor már na­gyon megnövekszik az a te­rület, amelynek meteoroló­giai viszonyait ismernünk kell. Bolygónk felüetén ma még igen kiterjedt övezetek van­nak, ahol a meteorológiai ál­lomások hálózata nagyon rit­ka, vagy teljesen hiányzik. Míg az Atlanti-óceán egyes térségeiben hajókról figyelik az időjárást, addig a Csen­des-óceán és az Indiai-óceán térségeiben úgyszólván nem is végeznek ilyen megfigye­léseket. Ha számításba vesz- szük, hogy bolygónk felüle­tének kb. 70 százalékát óceán borítja, akkor teljesen nyil­vánvalóvá válik, milyen kor­látozott lehetőségekkel ren­delkezik jelenleg a világ-me­teorológiai szolgálat. Pedig az Északi- és a Déli-sark ki­terjedt óceáni térségei felett kialakuló légtömeg nagyon lényeges befolyást gyakorol a kontinensek időjárására. fliiiiiHmiiiiiiiimmmiiimmmmiiiiiiMmM Készül az ország első virágórája A Székesfehérvári Szolgáltató Vállalat kertészeti részlege érde­kes tervet valósit meg a tavasz- szal: a Köztársaság út melletti parkban virágórát készít. A ter­vező, Horváth Jenő városi fő­kertész, aki Prágában végezte kertészeti tanulmányait, s az órát a Prága melletti Poúebrady fürdőhelyen sok éve működő ős idegenforgalmi látványosságnak számitó virágóra mintájára ké­szíti. A virágórát földbeépített szerkezet működteti majd, szá­mait és percbeosztását különbö­ző szinű virágokból képezik ki. Az órákat kis kerti törpe figura gombaalakú üllőn üti kalapács­csal. Mellette virágnaptárt he­lyeznek el, amely a hónapok és a napok számát mutatja. A ta­lajmunkákat rövidesen megkez­dik, s a virágóra május 20-án már működik. (Alti). a Föld magas­Képzeljük el, hogy körül meghatározott Ságokban olyan szputnyikok keringenek, amelyeket fel­szerelték, az atmoszférában végbemenő meteorológiai je­lenségek megfigyeléséhez szükséges berendezésekkel. Ezek a szputnyikok a Földet másfél, két óra alatt megke­rülve, óriási terület' időjárá­sát tudják regisztrálni. A meteorológiai hálózat és a szputnyikok révén szerzett meteorológiai adatok rend­szeres és tervszerű kicseré­lése az államok között lehe­tővé teszi, hogy eredménye­sen megoldjuk a hosszú idő­re vonatkozó meteorológiai távprognózis rendkívül bo­nyolult, de az emberiség szempontjából igen fontos problémáját. M. Varvarov munkája az iskolai tanítás­nál. — Azt hiszem felesleges is kérdeznem, szereti-e új mun­káját? — Hogyne, másképp nem jöttem volna ide. Van tenni­valónk elég. Legsürgősebb, hogy befejezzük a községi könytárak „tanácsosításával” kapcsolatos adminisztrációt, megismerjük a községi könyv­tárosokat, tanulmányozzuk módszereiket, szóval gazdája legyünk a járás könyvtárai­nak, — Remélem, ebből nekem is hagy valamit! — mosolyog a másik új „szerzemény”, dr. Bakos Zoltánná, ö a járáú könyvtár módszertani előadó­ja, szintén most került a könyvtárba. Férjével, a járá­si ügyésszel, együtt nemrég telepedett meg Kunhegye­sen. Természetesen beiratko­zott a könyvtárba. A beirat­kozásnál kiderült, hogy könyvtáros volt azelőtt: járá­si könyvtárakat szervezett Csongrád megyében, majd a gyomai járási könyvtár mun­katársa lett. Néhány jellemző adatot kérek még a helyi könyvtár­ról, adják készségesen: — könyvállomány 3.800, olvasók száma 698. 1959. évi forga­lom 23 ezer 256 kötet. Bi­zony van még tennivaló, míg utolérik a hasonló adottságú kun­szentmártoni könyvtárat: ott az állomány és az olvasók száma kétszeres, az évi forga­lom meg 58 ezer kötet, holott lakosságra nézve nem sok­kal nagyobb Kunszentmár- ton Kunhegyesnél Utolérik a régi járási könyvtárakat bizonyosan. A két lelkes, képzett, új könyv­táros a biztosíték rá. Meg a járási tanács VB gondosko­dására könyvtár 168 ezer fo­rintos kö'tségvetésében 48 ezer forint van előirányozva könyvekre, 38 ezer forint szakmai felszerelésre, 1960. január 1-vel járási könyvtár lett a jászapáti községi könyvtár is. Egyelőre csak papíron, mert helyiség és szakképzett könyvtárveze. tő nincs. De ha olyan fontosnak tart­ják és úgy törődnek a jász­apátiak saját könyvtárukká t, mint a szomszéd kunhegyesi- ek, akikor rövidesen Apáti­nak is lesz járási könyvtárai Szabó Ernő Végéhez közeledik Máriássy Félik HOSSZÚ AZ ÜT HA­ZÁIG című filmjének forga­tása. ’A rendező rövidesen be­fejezi a Csepelen készülő kül­ső felvételeket. Szemes Mihály a jövő hé­ten kezdi meg Bóka László ALÁZATOSAN JELENTEM című régényéből készült új filmje forgatását. A film fő­szereplői: Gábor Miklós, Rut- kai Éva, Szirtes Ádárn, Szabó Gyula, Házi Erzsébet. Uray Tivadar és Makiáry Zoltán. Két új magyar játékfilm előkészületei kezdődtek meg. A tervek szerint március elején megindul Fejér Tamás ARCNÉLKÜLI VÁROS cí­mű, bányász környezetben játszódó bűnügyi témájú filmje. Előreláthatólag ápri­lisban kezdi meg Makk Ká­roly FŰRE LÉPNI SZABAD című vígjátékának forgatását. A film írói Bacsó Péter és Száz Péter, története egy lakást kereső házaspárról szól. A „lakásügyek“ minisz­tere ígéretet tesz nekik, ha hat hónapon belül nem kap­nak lakást, hozzáköltözhet nek. A fiatalok szaván fog­ták a minisztert, s ez sok vi­dám bonyodalmat teremt. A Pannónia Filmstúdióban megkezdték Horst Bulhholz VÉGÁLLOMÁS: SZERELEM című új filmjének feliratozá­sát. Ezen kívül feliratozzák még Yves Montand és Alida Valii szélesvásznú, színes filmjét, Pontecorvo A NAGY KÉK ORSZÁGÚT című díj­nyertes alkotását és két ame­rikai filmet: a kétrészes, szí­nes HÁBORÚ ÉS BÉKÉ-t, Audrey Hepburn és Henry Fonda főszereplésével, vala­mint a FRANCIS című víg­játékot. A stúdió műtermében rövidesen megkezdik AZ ARANYVONAT című szov­jet és egy csehszlovák film, a MAGÁNY szinkron mun­kálatait. Három érdekes film bemu­tató kópiája érkezett hazánk­ba a Filmátyételi Bizottság elé. Az Anya és a Gorkij tri­lógia világhírű alkotója, Mark Donszkoj rendezte Gorkij regényének filmváltozatát FOMA GORGYEJEV cimmel Lukjanov és Marina Sztrizse- nova főszereplésével. Traven HALÁLHAJÓ című híres re­gényéből a nyugatnémetek készítettek megrázó, erejű filmet, amelynek főszerepét Horst Buchholz játsza. A harmadik film francia— mexikói koprodukcióban, a spanyol Luis Bunuel rende­zésében készült NŐ A LÁZ EL PAOBAN címmel. Ebben a filmben játszotta utolsó szerepét Gérard Philipe, part­nerei a szép Maria Felix és Jean Servais. Az angliai Variety Club Audrey Hepbum-t tartja az I959-es év legjobb filmszi- nésznőjének • és Laurence Harvey-t a legjobb filmszí­nésznek. Audrey Hepburn a kitüntetést az EGY APÁCA TÖRTÉNETE című filmben nyújtott alakításért kapta, Laurence Harvey pedig a HELY A TETŐN és az EX- PRESSO BONGO című film főszerepeiért nyerte el az el­ismerést. 1959. augusztus 31-ig létre kell hozni a járási könyvtá­rat. Ezt a határozatot csak most sikerült teljes mérték­ben valóra váltani. A kunhegyesi járási ta­nács VB. gondoskodott ugyan helyiségről augusztus 31-ig (három kis szoba, egyelő­re megfelel, bár a növeke­dés gondjai már előre vetik az árnyékukat), könyvtárve­zetőt is ajánlott. De az új könyvtárvezető fiatal, egye­temet végzett tanár, úgylát­szik visszariadt új munkája nehézségeitől, mert egyhóna­pos tevékenysége főleg le­mondó kérvények beadásá­ból állott. A megyei tanács VB. művelődésügyi osztálya végül is elfogadta a lemon­dást: elvégre azt igazán nem lehet megparancsolni senki­nek, hogy járási könyvtárve­zető legyen. Hanem utód soká akadt Nehezítette ugyanis az utódkeresést, hogy egy nép­művelési miniszteri utasítás előírja: csak egyetemet vagy főiskolát végzett könyvtárost, esetleg tanárt lehet járási könyvtárvezetőnek kinevez­ni. Hasznos utasítás ez, csak­hogy kevés a- szakképzett könyvtáros. A kunhegyesi já­rási VB azonban nem nyugo­dott bele a dologba. Kereste a megfelelő embert, lakást is tartott fenn az új könyvtár- vezetőnek! S most itt ülök az új járá­si könyvtár egyik kis helyi­ségében, velem szemben az 1960. január 15-én kinevezett vezető, Szalai János. — Honnan jött, mit csinált eddig, milyen képzettsége van, megkapta-e az igért la­kást? — zúdítok rá egy kér­déssorozatot. S ő higgadtan, sorjában fe­lel: — Tiszafüredről, ott taní­tottam eddig, magyar-törté- nelemszakos tanár vagyok, két éve végeztem el az egye­temet. A lakást pedig nem­csak Ígérték, meg is kaptam! Nagyon örültem neki, őszin­tén szólva én még nem hal­lottam ilyet, hogy lakással vártak volna egy könyvtá­rost. Ebből is látom, szívügye a járási tanácsnak '> könyv­tár. — Nem bánta meg, hogy hűtlen lett a tanításhoz, ne­veléshez? — Nem lettem hűtlen, a könyvtáros is nevelő, a felnőttek pedagógusa, sok­szor még bonyolultabb a

Next

/
Thumbnails
Contents