Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-24 / 46. szám

I960, február 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az egyén és a közösség érdeke Új tavasz jön. Nem­csak évszámban új. Abban is, hogy ezt a tavaszt már másképp kezdjük, mint az eddigieket. A Központi Bi­zottság közleményét újságok, rádiók röpítették szét az or­szágban: hazánk földjének 70 százalékán győzött a nagy­üzem. Megyénkben ez a szám alig kevesebb a száz­nál. Az elavult egyes, kettes ekék helyén traktorok, lánc­talpasok húzhatják a baráz­dát, a szorult, silány kalá­szok helyén duzzadt kalászok onthatják a szemet, az addig szétforgácsolt erő egybe forr­hat. És nem majd, hanem már az idén is! Már az idén is, de csak ott, ahol az egyéni érdek felol­dódik a közösségi érdekbe, ahonnan táplálkozni is tud. Sokszor elmondjuk, hogy a mezsgyék kiszántásával még nem téptünk fel minden gyö­keret. Nem, mert vannak gyökerek, amelyek a mezs­gyék bokrainál sokkal mé­lyebbre, sokkal kötöttebb ta­lajba gyökereztek. Mibe? Régen a szegénysorsú pa­rasztember úgy szerezte meg kenyerét, ahogy tudta. Szűk rokonságán kívül — de néhol még az sem — senki nem nyitott rá ajtót, hogy meg­kérdezze: Van-e kenyered, tudsz-e mit szelni a család­nak, van magod, amit a föld­be vess? Jóakaró sem állt mellette, mindegyiknek meg volt a maga gondja, nemhogy még mással is törődjön. Nincs még oly messze a múlt, amikor a család, a be­tevő falat miatt testvérnek testvért, fiúnak apát kellett megtagadnia, ha nem akart földönfutóvá lenni. Irattan törvény volt régen, hogy a parasztember csak egymás rovására, csak a maga érdekeit nézve boldo­gulhatott. Évszázadok átkát nem lehet hónapok, sőt évek alatt sem feloldani. De fel lehet, s mi fel tudjuk, mert nekünk van mivel. Ezt nem­csak mondjuk, érzik is azok, akikről szó van. Érzik a dol­gozó paraszt emberek, hogy nem szorít az élet vasmarka. Ismerik már ezt az érzést mesénk parasztsága közül sokan. Különösen azok, akik évek óta dolgoznak a közös­ben. Megismerték, megértet­ték a kollektív érdek nagy­ságát, s tudják, hogy a ben­ne rejlő erő felülmúlhatat­lan. S emellett le is tették szavazatukat már nem egy­szer. Különösen az ellenfor­radalom idején, s közvetle­nül utána tettek jeles vizs­gát azok, akik ott maradtak a közösben, akik külső támo­gatás nélkül is bátran szem­be néztek azokkal, akik her­dálták a közöst, azokkal, akik addig még nem tudták fölmérni, mit jelent hát az egyes ember számára, ha munkája másokéval, sokaké­val forr össze. Tavaly és ezévben ismét sokan kezdték nálunk a kö­zöst. Munkájuk, eddigi tény­kedésük fontos része mind­annak a gazdasági eredmény­nek, amit napról napra el­érünk. Gondolatuk azonban még nincs mindig a helyén. Nem hatotta még át őket a kollektíva ereje, nem járta még át szívüket a közösbe vetett hit melege. Nem csoda hisz ez az a tavasz, amikor most már megyénkben szinte minden dolgozó paraszt a termelő- szövetkezetbe kóstol, amikor az egyéni és az együttes ér­dek összekapcsolódása tel­jessé válhat. Az elmúlt év is megmutat­ta, hogyha ápoljuk, gondoz­zuk, gyorsan megteremnek az érdekösszekapcsolás ered­ményei. Emlékezzünk csak. Tavaly tavaszon a jászberé­nyi járásból indult el egy kezdeményezés: az „egy sül­dőt a közösbe”-mozgalom. Másik helyről az „egy pár tyúkot a közösbe”-mozgalom. Egy malacot, egy pár tyúkot a közösbe, hogy minél többel lehessen kezdeni. A kezde­ményezés végighullámzott a megyén, s legutóbb Tiszasas- ról jött a hír: ötvenkilenc asszony vállalkozott a moz­galom „dajkálására”. Ketlen — Rónyai Antalné és Fábián Sándomé — a mozgalom szó­szólói közül 44 tyúkot „tobo­roztak”. Abádszalókon az Ezüst Ka­lász Tsz tavaly alakult. Van állatállományuk, de a föld, az épületek már most többet elbírnának. Mit tegyenek? Adnak össze takarmányt, hogy vehessenek még több jószágot. Ha jószág lesz, pénz is hamarabb kerül a munka­egységre, lesz miből része­sedni. Igaz, nem adott mindenki jószágot. Sokan azt a vető­magot, takarmányt se vitték be, ami földjük, s bevitt ál­lataik után járna. Minden bi­zonnyal hiányzik ez a meny- nyiség. Jobb lenne, ha több­re lehetne számítani, ha bő­vebben lehetne etetni. Jász­szentandráson tavaly a tsz- be lépés előtt és utána köz­vetlenül, az újonnan belépők eladták a sertéseket. Eladták, s mikor a közöst akarták gyarapítani, máshonnan kel­lett vásárolniuk. Nem tudták fölmérni akkor még, hogy mindnyájuk kárára teszik ezt, s vele most már magukat megrövidítik. A közösség minden ilyen visszahúzó erő ellenére bol­dogul. Boldogul, mert a szü­lető új mindenben és min­denkor győzedelmeskedik az elavult, régi, a korhadó fe­lett. Győz az új, de ha szán­dékosan is könnyítjük útját, hamarabb előbbre jutunk, Nem könnyű felismerni a közös és az egyén érdeké­nek egybeesését. Néhol ve­zetők, s párttagok sem isme­rik fel idejében, s nem is képviselik azt elég követke­zetesen. A 30 mázsás kukori­catermesztési mozgalom, — amely legutóbb gyűrűzött vé­gig a megyén, olyan akció, amely nagyszerű módon kap­csolja egybe a kollektíva és az egyén érdekét. Sok he­lyen ezt időben felismerték. De az esetek többségében a párttagoknak, a pártvezetők­nek még ma is nagyon szí­vós küzdelmet kell vívni azért, hogy a tsz tagok meg­értsék a mozgalom fontossá­gát Sokan azt hiszik, hogyha a vállalt 30 mázsát nem terme­lik meg, a tagoknak hátrá­nya, kellemetlensége lesz be­lőle. Ez az óvakodás is rég­idők tapasztalataira nyúlik vissza. Oda, amikor még a dolgozó parasztnak minden vállalkozása kockázattal járt. Pedig itt másról van szó. Ar­ról, hogy megfelelő módsze­rekkel minél többet kihozni a földből, hogy mindenkinek több .Jegyen, .mindenhová több jusson. S ha "a mozgalom ke­retében a tervezett .helyett 3—4 mázsával is több terem, máris többlethez jutnak. — Ahol beszélnek erről, ott az emberekben előbb utóbb ki­bontakozik az a tudat: min­den törekvés, amely a közös boldogulását, előbbre jutá­sát segíti, az egyéneknek is javára van. Ez is mint annyi más, új vonása a mi falvaink életé­nek. Olyan új vonás, amely ha most még nein is minden szövetkezeti tag előtt teljes, idővel megerősödik. S ahogy ez erősödik, úgy halványul a régi elgondolás, a régi felfo­gás. Csak bátran beszéljünk róla, B. E. NYUGHATATLAN Igen, ez a jelző illik leg­jobban Mihály Béla elvtárs­ra, erre a deresedő hajú em­berre. Hat és fél évtized rö­pült el felette. Sokat fáradt, do1 gozott. Most már élvez­hetné a jól megszolgált és megérdemelt nyugdíjat, mi­vel, hogy „mávista’’, vasutas volt. De ő nem nyughat. Nem tudja megtenni, hogy ott üldögéljen a meleg kály­ha mellett. Olyan a természe­te, hogy talán bele beteged­ne. ha semmittevésre lenne ítélve. Tud ő még dolgozni, hogyne tudna. Ebben a nagy átalakulásban, ami a falvak és a szétszórt tanyák népét is formálja, nemesíti, hamar megtalálta, hogy miben se­gíthet, hol van szükség a munkájára, gazdag életta­pasztal atár aj A fejlesztés során maga is járta a bartai határt, hogy Törökszentmiklósnak ez a ha- í tárrésze se maradjon el, itt • is eltűnjenek a mezsgyék. — | Hallgattak a szavára. Pedig 1 hát nem parasztember. De Ismeri azok életét, gondolko­dását, hiszen közöttük élt. S nemcsak hintette az újat, de példát is mutatott. Aláírta a I belépési nyilatkozatot, s ott bábáskodott az Uj Barázda Tsz születésénél. Most is köz­tük van. Mindig ott, ahol legtöbbet használhat. Okos szóval, tanáccsal segít, hogy minél, kevesebb legyen a bot- ladozás, biztosabb az első lé­pés. A téli hónapokban eljárt a családokhoz, beszélgetett a tsz tagokkal, honnan, meny­nyien jönnek dolgozni a kö­zösbe, kikre lehet majd szá­mítani a növényápolásnál, a nagy munkák dandárján. A kocsisok is hozzáfordultak sé­relmükkel. Vasárnap is el kell látniuk a jószágot, s ez­ért még sem írnak a javukra munkaegységet. Eligazította a kocsisok dolgát. De már új­ra más probléma adódott. A szülők hívták fel a figyelmet, hogy milyen piszkos, elha­nyagolt az iskola. Ebben az ügyben is eljárt, s a szülők segítségével még a szenet is kirostálták, hogy jobban ég­jen, ontsa a kályha a mele­get. A kemény hidegben bi­zony átfáznak a gyerekek, mire a messzi tanyákról az iskoláig érnek. Ő, aki már nemcsak édesapa, de nagy­apa is, nem sajnálja a mun­kát, a fáradtságot, ha azzal még szebbé teheti a kis em­berpalánták életét. Amikor EMBER megtudta, hogy egyik tagtár­sának elfogyott a tüzelője, s egyelőre be sem szerezheti, saját tüzelőutalványát aján­lotta fel. Kis gyermeke van, nem lehet hideg lakásban. Ennyivel, ilyen egyszerűen indokolta ezt a cselekedetét. így van a közössel is. Tud­ja, hogy nincs elég állati fé­rőhely, így saját istállóját minden ellenszolgáltatás nél­kül adta át használatra a ter­melőszövetkezeinek. Elvállal­ta az egyik munkacsapat ve­zetését, s arra is szakít időt, hogy tanuljon. Az ezüstkalá­szos tanfolyamot végzi. Az­ért is sokat tevékenykedik, hogy a kislétszámú pártszer­vezet mellé minél előbb pár- tonkívüli aktíva alakuljon ki, hogy közösen, nagyobb erővel végezhessék a nevelő, felvilágosító munkát. Nyughatatlan, s jó érte­lemben véve elégedetlen is Mihály Béla elvtárs, a török­szentmiklósi Űj Barázda Tsz párttitkára. — Elégedetlen, mert egyre többet, jobbat akar. — Ezért munkálkodik nyugdíjas lettére is olyan szorgalommal, hogy példát ve­hetnek róla párttagok és pár- tomkívüliek egyaránt Nagy Katalin Újítás a DT traktorok indításához Sok problémát okozott kü­lönösen hideg időjárás ese­tén a DT traktorok indítása. A cibakház! gépállomás kör­zeti szerelője, Kun Imre most figyelemre méltó újítást dol­gozott ki. A motor könnyebb indítása érdekében dekompresszort szerelnek fel a javítások ide­je alatt minden DT traktor­ra. Ez amellett, hogy lénye­gesen megkönnyíti az indí­tást, jelentősen meghosszab­bítja az akkumulátorok élet­tartamát is. Mivel az akku­mulátorok darabja 1200—1300 forintba kerül, az új eljárás anyagi megtakarítást is ered­ményez. Zsák-elevátor Karcagon A közelmúlt napokban ad­ták át használatra a karcagi villanymalom új zsákeleváto­rát. Eddig évente mintegy 200 ezer zsákot raktak kézi erővel vagonokba. Az új be­rendezés nemcsak felemeli, hanem vagonba is szállítja a zsákokat. KönnyeM is, pontosabb is A Szolnoki Tisza Bútorgyárban, komoly gondot okoz a fű­részek szalagjának élesítése, s fogainak hajtogatása. A na­pokban ez a probléma Takács Lajos ötletes újításával nagyrészt megoldódott. Ugyanis Takács Lajos olyan ftirész- hajtogató automatát szerkesztett, melynek segítségével a 6 méter hosszú fűrészlapot 35 perc helyeit 15 pere alatt meg lehet hajtogatni. S nemcsak az idő rövidült, hanem a hajtogatás pontosabb is. Dzsambázov augusztusban érkezik Azt írta: jön. Gólya Elek megyei főkertésznek jött az üzenet a Kuklenből érkezett levélben. Van aztán ebben a kupertában még sok egyéb. Azt írja Dzsambázov: nagy munkában vannak. Víztáro­lót épít a TKZSZ, a termelő­szövetkezet. Zöldség és szőlő­öntözésre készülnek. Gólya Elek a külalakban maga is balkáni fiú, (bogár- fekete haj, arcbőr és szem, kerekded telt arc, külföldies akcentus) felsóhajtott. — Igen, nálunk már a sző­lőt is öntözik. Munkatársaihoz fordul. — Nekünk itt erőlködni kell a vízfelhasználásért. Ott? Ahol csak tudnak, ami­vel csak lehetséges, vezetik a vizet, árasztják a szőlőt, a kertészetet, majdmindent. — Előbb vannak — szólt közbe valaki. — Á, nemcsak az. Sokkal fogékonyabbak az új iránt. — Gyakorló agronómusnak kerültem én ide. Tudjátok, tele kétségekkel, hogy fogad­nak majd engem, a fiatal egyetemistát a plovdidi Va- szil Kolarov Kertészeti Főis­kola hallgatóját (Vis Szelsz- kosztopánszki Insztitut Va- szil Kolarov) tapasztalt, idős kertészek. Hogy hallgatnak majd rám, annak a népnek a fiára, aki tőlük tanult ker­tészkedést. — Akkoriban vezettek be új eljárást nálunk, a paradi­csomtermesztésben. — Négy fürt után tetejezték a para­dicsomot. Nekem jutott a feladat ezt az agrotechnikai módszert meghonosítani ná­lunk. Féltem, nem fog men­ni. Eleinte húzódoztak, ami­kor viszont megértették tu­dományos termelési jelentő­ségét, egy szóval , sem kellett tovább agitálni senkit. Olyan jól telt el az a félév, amíg a Dimitrovban dolgoztam. A hallgatók közül érdek­lődve kérdezte egy: — Hogy kerültél oda? — Kertészeti technikumot végeztem Nyíregyházán. Az Agrártudományi Egyetem kertészeti szakára kerültem, aztán innen ki Plovdidba mindössze ketten. — Nehezen ment? — Hát nézzétek, a nyelv igen. Akkor még nem léte­zett a bogár-magyar, magyar­bolgár szótár. Mi magyar ösz­töndíjasok úgy boldogultunk, hogy magyarról oroszra for­dítottunk, s aztán oroszból bolgárra. Szerencsénkre dr. Münnich Ferenc elvtárs volt akkor a szófiai nagyköve­tünk. Sokszor lejött hozzánk Plovdidba, meg mi is bejár­tunk hozzá a magyar nagy- követségre, ha volt valami. Aztán segítettek a bolgárok. — Ismersz közülük név szerint is? — Jó vicc. , Vaszil, Völcsev, meg ez a Geo-rgi Dzsambázov legjobb barátáim. Együtt vé­geztünk, végig együtt jár­tunk. Április 4-én, a mi nemzeti ünnepünkön magyar diákok hívták meg a bolgá­rokat vendégségbe. A bolgár ünnepeken mi voltunk sze­retett vendégek. Így esett például, hogy egy háromna­pos husvéton még csemege- szőlőt ettem. De sokat jár­tunk együtt. Becsavarogtuk az egész Balkánt, Rhodopét, Szófiát, Várnát, a tenger­partot. Jött a vakáció, jött a nyár, utaztunk szerte az or­szágban. Mái mindenki körül vette a mesélőt. — Milyen náluk az építke­zés? — Hát ha mást nem, de lendületet azt importálhat­nánk tőlük. Három év" alatt a következők épültek Plov- lidban: szabadtéri színpad (ahogy ők mondják, nyári színpad), új utca, három-négy emeletes bérházakkal, mo­dem szálloda, vízművek; — éísült átráfid, 35 ezer férős stadion, amelyet albán—ma­gyar..mérkőzéssel .avatta-ky öt trolibusz-vonal és még na­gyon sok minden. — Érdekes emberek lehet­nek a bolgárok. — Majd meglátjátok, ha Dzsambázov eljön. Minden érdekli őket. Én a Szolnok megyei termelőszövetkezetek­ről szoktam írni, ő az ottani eredményekről. Parasztgye­rekből lett agronómus és szü­lőfalujába került vissza ker­tésznek. A megyei főkertész össze­hajtogatta a messziről jött ler velet. Aztán benyomta a fiók­jába. Olyan soká lesz még augusztus. Borzák Lajos Kungyalun nem marad pusztába kiáltott szó Kungyalu a kunszentmár- ton járás legkisebb és talán legeldugottabb községe. De a jó hír ennek ellenére most ezegyszer mégsem mankón, hanem szárnyakon jár. Di­cséri Bodócs Istvánt, a Zöld Mező Tsz elnökét, a szövetke­zet valamennyi gazdáját és legelsősorban a sertéstenyész­tőket. Február 15-én volt Szolnokon a nagyaktíva ülés, s amit ezen Bodócs István hallott, az a Zöld Mező Tsz tagjai számára nem. maradt pusztába kiálltott szó. Kun­gyalu egyszeriben kilépett, az „ismeretlenségből” és bármi­lyen kis község, maga mögött hagyott nem egy büszke nagy várost, népes helységet. A február 15-i nagyaktíva ülésen Csótó István elvtárs, a megyei tanács VB elnök- helyettese elmondotta: „Ha azt akarjuk, hogy megyénk teljesítse a népgazdaság iránti kötelezettségét, akkor ebben az esztendőben minden te­nyésztésre alkalmas kocasül­dőt legalább egyszer le kell fiaztatni. S ez ne maradjon pusztába kiáltott szó“. A Zöld Mező Tsz-ben késlekedés nélkül dologhoz láttak. Meg­előztek sok nagymultú terme­lőszövetkezetet. Szemügyre vették a sertés- álló- ányt és kiválogattak hatvan jóminőségű kocüsül- döt. Ezeket a közeli napokban befe 'eztétik. Ilyen módon is gondoskodnak a hízó alapa­nyagról. Ez az egyik oldala a 'dognak. A másik pedig, hogy ezzel a nem nagy mun- kávl az egyszeri kiváloga­tással lám 60 anyakocához jutottak. Ezzel máris teljesí­tették az év végére tervezett kocalétszámot. Semmi más nem történt, csak annyi, hogy megfogadták az okos tanácsot. Mindezt saját hasz­nukra, saját javukra tették. Kicsi község Kungyalu és a termelőszövetkezet sem tar- nn' 'eriileíü közös gazdaságok közé. Mi követ­kezik ebből? A nagy kézen­fekvő megoldás. Nevezetesen hogyha megyénk valamennyi termelőszövetkezetében köve­tik a kungyalui Zöld Mező Tsz gazdáinak példáját, már most ezekben a napokban jó- néhányszáz tenyésztésre al­kalmas kocasüldőhöz jutnak. SZ. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents