Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-20 / 16. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK (SZOLNOK MEGYEI) Erdei Ferenc nyilatkozata lapunknak Hősök a csillag garázsban A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA' TÜRKEVE FIATALODIK XI évfolyam, 16. szám. Ara SO fillér I960. Januar 20. szerda. SZÖVETKEZETI r ASSZONYOK 1 MOZGALMA • Ügy mondták a falusi emberek: a férfi keresi a kenyeret, az asszony meg a sóra, paprikáravalót. Az asszony a korai csirkéből, tojásból, a hízottlibából, kövér kacsából, karácsonyi pulykából. Az igazság pe­dig az, hogy a són kívül még éppen a baromfiból sok család fel is öltöztette magát azonkívül, hogy egész éven át friss hússal látták el a háztartást Egyszóval, a baromfi hasznát nem lehet eléggé dicsérni. És fölösleges is, hiszen tudja mindenki. Csak éppen termelőszövet­kezeteink eszméltek rá so­ká a közös baromfitenyész­tésben rejlő pénzszerzési lehetőségre. Múlt év vé­gén adatokat kért a megyei nőtanács: hány nő dolgo­zik a baromfitenyésztésben. S jöttek a termelőszövet­kezetek válaszlevelei: egy sem, mert nincs is barom­fitenyésztésünk. A szolno­ki járásból ezt jelentette a besenyszögi Tiszamenti, a kőteleki Ezüstkalász, a ve- zsenyi Tiszakanyar, a csa­taszög! Szebb Élet, a ti- sstaföldvári Aranykalász stb. Dehát a megye számos nagy és kisebb közös gaz­daságában ugyanez volt a helyzet. A párt észrevette, hogy tarthatatlan állapot ez. A kommunisták határozatba foglalták, s terv lett belőle. 1960-ban több mint 3 mil­lió baromfit kell adnia Szolnok megyének. Előállí­tani sok, fogyasztásra még ez is kevés. Ezért nagy je­lentőségű a megye asszo­nyainak mozgalma. Megyei nőaktíván jelen­tették be: a párt javasla­tára védnökséget vállalnak a baromfitenyésztés fölött. Az asszonyok megértették a párt célját, amely csu­pán enmyi: neveljetek több csirkét asszon vök, több pénzetek lesz. Ki nem érti meg ezt az egyszerű igaz­ságot? Mindenki előtt vi­lágos, s mégis a jóhírű kun­szentmártoni Zalka Máté Termelőszövetkezetben még ezen vitatkoznak a nők a vezetőséggel. Az asszonyok a baromfitenyésztés mellett kardoskodnak, a vezetőség ellene. Jó példák sokasága kö­zött is válogathatunk. Ép­pen a tanácskozáson szólalt fel Balázsné, a karcagi Bé­ke Termelőszövetkezet asz- szonyainak küldötte. Arról szólt, milyen sokat jelent a többtízezres baromfiállo­mány a termelőszövetke­zetnek. A karcagi Béke Termelőszövetkezet úgy fejlesztette baromfiállo­mányát, hogy ebben az évben tej- és tojáshozam­ból fedezi a szövetkezeti tagok munkaegység előle­gét. Ugyancsak a karcagi Május 1 Termelőszövetke­zetből Nagy Sándorné mondta: nálunk a tanyasi asszonyok, akik nem tud­nak dolgozni a tsz-ben, odahaza a háztájiban ne­velnek csirkét. Eddig 6 ezer napc-baromfi felneve­lését vállalták. A Jásztele­ki Tolbuehinban tízezrei kértek idáig. A jászberé­nyi járás községeiben szer­ződést kötnek a nevelésre, s egymással versenyeznek a községek, melyik falu asz- szonyai adják a járásban a legtöbb baromfit 1960-ban. Szolnok megye szövetke­zeti asszonyainak ez a jel­szava: nevelj több baromfit mint tavaly. Látszatra egyszerű dolog­ról van szó. S mégis. Sok termelőszövetkezet például éppen arra fizetett rá, a baromfitenyésztésben taka­rékoskodott a munkaegy­séggel, miután az könnyű munka. S oda csak a mun­kaképtelen, kiöregedett embereket küldte. Kétség­telen, ott lehet foglalkoz­tatni az időseket, de kise­gítőként. A baromfite­nyésztésbe hozzáértő nő­ket állítsanak be. fgy lesz a helyes. S ha nem féltik tőlük a munkaegységet, sok pénzt hoz a konyhára a baromfinevelés. Az asszonyok komolyan hozzálátnak pártmegbiza- tásuk teljesítéséhez. Min­den községben, minden ter­melőszövetkezetben ta­nácskoznak e napokban, megismerkednek a termelő- szövetkezet ezirár.yú terv­feladataival s bejelentik, ebhői ennyien ennyit vál­lalnak. S ez nagyon örvendetes dolog. Hiszen arról van szó, afölött vállaltak véd­nökséget megyénk asszo­nyai, hogy ez évben se hi­ányozzék, sőt több csirke­pörkölt kerüljön mindany- nyiunk asztalára. Elhatáro­zásuk nemcsak méltó arra, hanem egyszerűen mind­annyiunk érdeke is, hogy segítsük őket a valóravál- tásban. A termelőszövet­kezetek adjanak lehetősé­get az asszonyoknak párt­megbízatásuk teljesítésé­hez. A nőtanácsok s a moz- galmonkívüli asszonyok is álljanak sarkukra. Ha úgy tetszik, zaklassák a tsz elnököt: megrendelte-e már a naposcsibét. építik-e már a csibeólat, biztosítva van e már a takarmány, egy­szóval ne nyugodjanak ad­dig az asszonyok, míg a baromfinevelés előfeltéte­leit is nem biztosították a termelőszövetkezetben. Nagy feladatot vállaltak magukra, bár igaz, lénye­gesen nem kell többet ten- niök, mint amit az egyéni gazdaságban már megcsi­náltak. A férfiak keresték a kenyeret, s a nők a tsz ta­gok konyhájának napi költ­ségeit most is előállíthatják. Megyénk asszonyai nemré­gen arról lettek híresek or­szágszerte: gyermeklaká­sokat építettek a Fóti Gyermekvárosban. Majd pár héttel ezelőtt meg a baromfitenyésztésben vég­zett jó munka kormány­kitüntetéseit gyűjtötték össze a parlamentben. Mindez serkentő példa s egyben biztosíték is arra, hogy az asszonyok megte- rer a nagyüzemi ba­romfitenyésztést Borzok Lajos Befejeződött a cukorgyári kampány Lassan lecsendesül a szol­noki Cukorgyár környéke, tegnap reggel kifogyott az usztatókból az utolsó répa­szállítmány. A szokatlanul hosszúra nyúlt kampány során 30 ezer 256 vagon ré.id doboztak fel, s ebből 3 ezer 779 va­gon cukrot gyártottak. 600 va­gonnal többet, mint a múlt évi üzemben. Az előző évek gyakorlatával szemben az idén a minőséggel sem volt semmi baj. A kampány vége nem je­lent tétlenséget az üzemben Huszonnyalc ezer 300 ho dón kell répát termeltetniük az idén és a szerződéskötéssel még nincsenek készen. Nagy feladatot jelent a karbantar­tási intézkedési terv való- raváltása is. A következő hónapokban meg kell olda- niok a répa minőségét káro­san befolyásoló vizszivárgá t az usztatókban, új dobszű- rőt és ülepítőt építenek. Me- laszmérleeeket is építenek, a kristályfelvonókat kicserélik, a kisteljesítményű szörpszi­vattyúk helyett nyolc - ,át gyártmányú rekordszivattyút állítanak be. Ezek mel'ett nagyarányú csőcsere az üzemi szennyJ vízvezeték megjavítása, új kazán üzembeállítás vár juk. Az eddigi áztatáímód­szer helyett át akarnak" tér­ni a tömörítéses széntárolás­ra. Vidéken rendbe kell hozniok a mázsaházakat, a mér’egalapokat nagyobb tel- jesítményüekre kicseré H. — Munka tehát bőven akad a közeljövőben is. L Zárszámadások megyeszerte Ady 31 helyett 34.65 forin­tot fizet munkaegységen­ként. Gazdag esztendőt zár a jászapáti járás 33 termelő­szövetkezete is. Mindegyik­ben elkészítették az évvégi mérleget, sőt a járás tsz- einek mintegy 70 százaléká­ban a vezetők már be is szá­moltak az egész évi munká­ról. A munkaegységér lékek járási átlaga 30 forint körül mozog. Természetesen nemcsak az említett helyeken, hanem szerte a megyében folynak Megyénk nagyhírű szö­vetkezetében. a mezőhéki Táncsicsban már megtartot­ták a zárszámadási közgyű­lést, A mezőhékiektő! megszo­kott jó munka ismét szép eredményeket hozott: 40 forintot ér minden munka­egység. Nem maradt el, sőt 90 fillérrel meg is fe­jelte a 40 forintot a másik héki tsz, az Augusztus 20. Bár itt a közgyűlés előtt csak e héten ismertetik az elmúlt évi eredményeket, a íárási tanács szakemberei már felülvizsgálták és jóvá­hagyták a tsz zárszámadási mérlegét Ugyancsak e héten kerül sor a záróközgyűlésre két zagyvarékasi tsz-ben, a Rá­kócziban és a Vörös Brigád­ban. Előbbinél több mint 40 forint, utóbbinál pedig 37 forintot „fizet” egy-egy mun­kaegység. Kilenc közül hét termelő- j szöve*kezetben már meg- ; tartották a zárszámadást i zőművészeti alkotásokon, Kisújszálláson is. A mun- I amelyek többségét még ebben k aegység ért ék ek városi át- t az évben elhelyezik a fővá- laga megközelíti a 30 fo- ' riníot. A pénzben!. részesedést kifi­zették és megkezdték a ter­mények kiszállítását is. A mezőtúri tsz-ek közül csupán.,, bárómban, nem tét- tok még pontot az elmúlt év munkájára. A többiek ered­ménye már ismert és el^g jó képet mutat. Jónéhányban túlteljesítették a tervet. Az Űj Élet 30.30 forint helyett 34.76 forintot, az a zárszámadási közgyűlését. Egy eredményes » megyénk mezőgazdasá­gában történelmi változást jelentő gazdasági év Ví- rült vagy kerül mérto-f^ a közeli napokban. Bár összesített edatok még nem állnak rendelkezésünk­re, az eddigi eredményekből is nyilvánvaló: jól dolgoztak termelőszövetkezeteink. Je­lentős összegeket fizetnek fci munkaegységrészesedésre. — ugyanakkor többszázezer, sőt a nagyobbaknál többmillió forinttal növekedett a torme- lőszövetkezetek vagyona is. Munkásmozgalmi emlékművet kap Szolnok és az ország több városa A képzőművészeti alap megbízásából számos művé­szünk dolgozik új szobrokon, Idom borműveken és más kép­Menysikov nagykövet átadta az Egyesült Államoknak a Legfelső Tanács felhívását WASHINGTON (MTI). Az AFP jelenti, hogy Menysi- kov, a Szovjetunió washing­toni nagykövete hétfőn dél­után Herter külügyminisz­ternek átadta a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a/ a felhívását, amely felszólítja a világ országait, hogy a fegy­veres erők csökkentésében és a leszerelés utján kövessék a Szovjetunió pédáját. A szovjet diplomata Herter hivatalából távozva a sajtó képviselőinek adott nyilat­kozatában kijelentette, hogy a Legfelső Tanács határoza­tai kitűnő példaként szolgál különösen a nagyobb ka­tonai hatalommal rendelkező országoknak és megmutatja a világnak, hogy a Szovjetunió óhajtja a leszerelést. rosban, illetve vidéki városa­inkban. Különböző pályáza­tokat írtak kj a magyar Ta­nácsköztársasággal, a ma­gyar munkásmozgalom más megmozdulásaival és hazánk felszabadulásával kapcsolatos emlékművek készítésére. Még az idén ilyen emlékművet ál­lítanak fel Szegeden, Szolno­kon, Nagykanizsán. Székes­fehérvárott. Várpalotán, Ba­ján és Komlón, a jövő esz­tendőben pedig többek kö­zött Debrecenben. A szegedi tanácsköztársasági emlékmű­vön Segesdi György dolgozik, míg a bajai, szintén a Tanács- köztársaság emlékét megörö­kítő szobrot Mészáros Mihály szobrászművész készíti, a kü­lönleges kiképzésű talapzatot pedig Fokas Teodosius. Az idén elkészülő munkák közé tartozik Blaski János nagyméretű mozaikja, amely a sellyei járási pártbizottság épületére kerül. Doms­novszky Endre két grafittót készít, amelyek a debreceni pályaudvar nagycsarnokának belső két oldalát díszítik majd. Scholtz Erik technikai­lag is érdekes munkán dol­gozik, a Kazincbarcikai Vegy­ipari Technikum részére: klinkey.églafal burkolatból, — amelynek egyes tégláit égetik és színezik — alakul ki a kompozíció. “'A' >ádT<r~njnTv£nós''‘hlíng'~ verseny-stúdiójában most he­lyezték el Vígh Tamás le- mezdom-borművét. Makrisz Agamemnon a győri pálya­udvar részére készíti egyik új szobrát. Ferenczy Béni Pe- tőfi-szobrát Gyula városa kapja meg, a művész egy másik szobrát pedig a Ti­hanyi Filmszínház előtt állít­ják fel. A Balaton-part üdülőhelye­it ebben az esztendőben szá­mos új képzőművészeti alko­tással szépítik. A badacsonyi, siófoki és a balatonfüredi va­sútállomáson egy-egy szobrot helyeznek el. A badacsonyi mólónál állítják fel Makrisz Agamemnon alkotását Töb­bek között a balatonalmádi AUot a Main.it cipók készülnek A martfűi Tisza Cipőgyár 30'a műhelyében a III. éves ipari tanulók készítik a női ba­lerina cipét"t. Naponta 750 780 pár cipőt gyár'a ni k ebből a fajtából. Képünkön Lá­zár Piroska itt, éves ipari tanuló * felsőrész hátsó részét készíti parkba, a balatonföldvári és a siófoki motel elé, valamint a keszthelyi parkba egy-egy díszkút kerül, melyeket Kárpáthy Anna. Cseh István, Bolgár Judith és Kocsis András készít. A siófoki parkban helyezik el Ligeti Erika egyik figurális kom­pozícióját. (MTI). A Szovjetunió rés elvesz az Asszuánt Sál második szaka­szának építésében Is KAIRÓ (MTI). Nyugati hírügynökségek egybehang­zó jelentése szerint a kairói rádió hé:főn este közo te, hogy a Szovjetunió résztvesz az Asszuáni-gát második sza­kaszának építésében is. Mint az AP közli, Abdel Ka­der Hatem, az EAK miniszter­helyettese hivatalosan bejelen­tette, hogy a két ország meg­állapodott a gát második sza­kaszának építésében. Az új egyezmény részletei még nem ismeretesek, a kai­rói rádió mindössze annyit közölt, hogy a Szovjetunió ugyanolyan alapon vesz részt a gát második szakaszának építésében, mint az elsőben. (MTI).

Next

/
Thumbnails
Contents