Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-17 / 14. szám
1. csípés SZATIRIKUS OLDAL 1980. Nyilatkozik az illetékes Zsebemben a Népszabadság, Néplap, s más sajtóorgánumok friss példányaival nagy reményekkel vágok neki az útnak. Elvégre nyilatkozott az illetékes. Hát loholok nagy gyorsan, nehogy lekéssem a vonatot, mert kérem a szolnoki illetékes azt nyilatkozta, hogy betyár ldó se ide, se oda, a vonatok nem késnek. Eszükben sincs hogy késsenek. Fütyülnek mindenre, mindenkire, de azért sem késnek. És ezt illetékes nyilatkozata, hát nyugodtak lehetünk benne. — Nyolcvan perc — mondta izgatottan a hírlapárus — nyolcvan percet késik. — Harminc. Az enyém ötven — topognak idegesen az utasok a hidegben. A hidegben topogók, akik ugye tájékozatlanok, vakok, nem olvasnak rendszeresen újságot, s lám nem tudják, hogy illetékes, nyilatkozott És az illetékes azt nyilatkozta, hogy az utasellátó vendéglők éjjelnappal nyitvatartanak, forró tea, zaftos fekete (kiskutya- füle kolozsvári módra) állandóan kapható. — Mindjárt hét óra, nyit a resti — invitál ismerősöm. Hát nyit, hát bemegyünk. Csak azért is bemegyünk. Jogalapunk van rá, hogy bemenjünk. Illetékes nyilatkozta: éjjel-nappal nyitvatar'a- nak, s mert a szolnoki resti nem olvas újságot, hát dacból hét órakor benyitunk. — Brrr, brrr — dideregnek a kocsi utasak Bizony, az északi sark minden lehel- letnyi hidege ide érkezeit a bukaresti gyors pulmanko- esijába. A fűtetlen szakaszban menten meg is fagynánk, ha nem melengetne belülről mindannyiunkat: megírták az országos, s a helyi lapok, fűtik a kocsikat, melegben utazhatunk. — No. lám! Utasélet, kutyabaj — nyilatkozik az Illetékes és majd az Operanden túl kiszállhatunk, hogy tündérországban mindazt a jót élvezzük is, amit kérem a legfőfőbb illetékesek már előre megnyilatkoztak. B. L. Mokány felemelkedése és bukása Amikor Mokány Kázmér csendesen behúzta maga mögött az ajtót, benn a szobában felszabadult az indulat zsilipje. — Micsoda alakokkal kell együttdolgoznunk — csapta össze a kezét Piriké a könyvelésből. — Rablógyilkos ez az ember, valutasiber vagy esetleg... szatir. Mert akit a főosztályvezető hivat, arról mindig kiderül valami disz- nóság — alakult ki olyan egységes vélemény a Tüskehegyező Vállalatnál, amelyre már régen volt példa. A lélekben összetört Mokány — aki alaposan rácáfolt nevére, mert alacsony volt ugyan, de sovány, kopasz és csendes, szinte még azért is bocsánatot kérni látszott, hogy egyáltalán él — ezalatt a nagyhatalmú irodafőnök ajtaja előtt számolgatta avult hivatali kabátjának gombjain: belépjen-e, vagy köszönés nélkül váljon meg hivatalától. — Ha a főnök hívatta — aki még nem is ismeri, pedig öt év óta dolgoznak egy fedél alatt —, abból nem derülhet ki jó egy Mokányra. — végiggondolta gyorsan önéletrajzát, élete utóbbi éveiben tanúsított magatartását — s mert véleménye szerint nem talált bennük kivetni valót, elszánva magát a lefirosz- szabbra is, óvatosan benyitotta az ajtót. A munkába merült főnök, amikor feltekintett, megpillantotta az ajtóban álló ismeretlent, akinek az idegességtől olyan gyorsan mozogtak az ujjai hogyha történetesen kalap van közöttük, az megszégyeníthette volna a ventilátort is. — Maga kicsoda? — rivalt a főosztályvezető az önkéntes ajtónállóra. — Mo... mo... mokány Ká... kázmér tisztelettel. — Aha, maga az a kedves kartársam! — nyájaskodott a főnök, és helyet mutatott az egyik fotelben. — Ügy látszik, ez ak egyéni módszere, a kezdeti kedvesség — vélte Mokány Kázmár és minden eshetőségre készen, leereszTÉLI SZERELEM Bem élem, nem régen vársz Józsikám? Kép szöveg nélkül. kedett a felkínált ülőalkalmatosság felére. — Keresek egy megbízható munkatársat — folytatta a hivatalvezető. — Magára gondoltam. Arról van ugyanis szó, hogy vállalatunk a TÜHEVÁLL (itt egy kissé megbiccentette fejét a tisztelet látható jeléül, mire Mokány túlbuzgóságában majdnem kizuhant fejjel a székből) megrendelt néhány csavart a Fővárosi Csavarsodrónál. (A főhajtás elmaradt.) Most derült ki, hogy a csavarok meneteinek számát kettővel növelni kell. Ügy gondoltam az ügy fontossága miatt, hogy a módosító levelet személyesen küldöm el önnel. Szóbakerült még néhány családi jellegű kérdés is és búcsúzóul megkérte a főnök Mokányt, hozzon az anyósának egy pár fekete téli cipőt. Harminckilences legyen, de ne látszódjék többnek harmincötösnél, a bőre meg olyan puhán simuljon, mint a bársony, s mégis eltartson néhány évig. Az ára, az egyáltalán nem számít. A megdicsőült Mokány Kázmér csak a folyosón döbbent rá, hogy pénzt nem adott a főnök. — Sebaj — pattintott az ujjával —■, majd én előlegezem a cipő árát Amikor a szobájába lépett, döbbent csend fogadta. — Megyek holnap Pestre... kiküldetésbe — mondta hangosan az utolsó szót erélyesen hangsúlyozva. — Hisz ez óriási, Kazikám — csicseregte Piriké, aki leghamarabb ismerte fel a váratlan fordulatot és sürgősen elcappan- tott egy röpke csókot Kázmér füle mellett — Akkor hoz nekem egykét apróságot, ugye aranyos? Kázmér körül megváltozott a világ. A hűvösmodorú Garami letegezte (egyszer sem történt meg a három év alatt) és kockás mandzsettagombot kért. — Az ára 120 forint is lehet — mondta és átadott egy húszast Valaki diszkréten félrehívta, s megmutatta, milyen fehérnemű csipkéből vegyen a részére öt métert. Klári pedig megigérte. hogy estére megiszik vele egy feketét a „Kék veréb”-ben, ha hoz olyan kabátgombot amilyent a nyáron Siófokon látott Egycsapásra körülrajongott ember lett Kázmér. Lelki- ismeretesen feljegyezte a kérdéseket megrendeléseket S amikor este kiszámította otthon, mennyi pénz kell a másnapi bevásárláshoz, még két szomszéd megtakarított forintjait kellett kölcsönkérnie. Lótott-futott egész nap a fővárosban. Egyik üzletből ki, a másikba be. Megvette Vazulnak (a Garami keresztneve) a kézelőgombot Pirinek az apróságokat: külföldi rúzst parfőmöt egy kuktafőzőt és egy gyermekfürdető kádat. Vali zipzára s a különleges csipke is a táskába került. A legbüszkébb Klári gombjára volt azt Kőbányán sikerült megszereznie. Átadta a hivatalos levelet is. igaz, csak este tízkor és csak a portásnak. Nem ő volt az oka, hogy az esti órákban nem tart fogadóórát a főmérnök. Amikor hazafelé döcögött az éjféli személyvonattat hasított belé a megdöbbentő felismerés: nincsen cipő, megfeledkezett a főosztályvezető anyósáról. Néhány napig még Mokány Kázmér volt a TÜHEVÁLL elsőszámú hőse. Azután lassanként terjedt, kígyózott a hír: megbízhatatlan, lelki- ismeretlen ember ez a Mokány. Garami Vazul nem tegezte többé. A kartársnők figyelemre sem méltatták. Va- lika pedig pofonütötte egyszer a lépcsőn, mert úgy látta, Mokány lesekedett, amikor igazította a harisnyáját. Azt tartották róla: bizonyosan orgyilkos, valutasiber, de az is lehet, hogy szatir. Papp Péter Nem méretezték túl az úi bérházak szobáit No, látod szívem, csak elfér a rekamiéí Udvariassági versenyben — Szivecském! Ez a kedves úr visszahozta a kalapácsodat, amit kiejtettél az ablakon. Zarka-barka Salvador Dali, a különcségéről híres modern festő elküldte egyik alkotását a kanadai nemzeti múzeumnak. A kép sajátossága, hogy festék helyett legyekből készült A festő legyek szárMár Rómeó is...? — Nem bírom már uram — kesergett Montague Romeo — nem bírom ezt a házasságot Júliával. Nézzen ráml Mi vagyok én? Egy roncs, egy idegroncsl Hiába szedek Belloidot, Andaxint. én fcész vagyok.„ — Valahogy ismerős az ön neve. Valami színdarab... Ügy emlékszem — kicsit halványan — hogy Önök... hogy úgy monjam_ elhunytak. — Egy szó sem igaz belőle üram! Tény, hogy a házasságot nehezen lehetett nyélbe ütni. (Az öregek egyszer összekaptak valami kuglipartin). Júlia ugyan azt mondta, hogy megmérgezi magát (bár megtette volna), de én már akkor is normális voltam._ Na, ezt fújta fel valami Shakespeare vagy kicsoda... Egyszer láttak is a színházban. Na, szép! Júlia napsugár, holdsugár, csilla- gocska etyetye... Tudja, hogy az én feleségem hány kiló? Nyolcvanöt és fél, uram! Műfogsort hord és amikor a tizedik házassági, évfordulónkon leöntöttem az abroszt zsírral, olyan pofont kaptam tőle, hogy tönkrement a bal fülem. Teljesen elnyom engem! Nézze, milyen pocakom van... Azóta, amióta a vívást abbahagytam... És mért hagytam abba— miért.? — ??? — Mert egyszer azt mondta Juli, amikor ebédhez akartam menni: „Ugyan Autón járj — tovább ér na “ Mit mond a rádió, bátyám? Közeleg az olvadás?-t>- • nyát, fejét és testét ragasztotta a vászonra, » A toindsori hercegnő márvány síremléket állíttatott elpusztult kedvenc kiskutyájának. • „Az elhalt érdemeit dicsőítő sírkőfeliratoknak semmi gyakorlati értelmük nincs” — írta Mario Gallon! milánói szakács végrendeletében. „Ezért arra kérem örököseimet, hogy naponta egy-egy új ételreceptet helyezzenek sírkövemre. Háromszázötvenöt receptet találtak íróasztalfiókjában.” Természetesen teljesítették a szakácsművészetére büszke elhunyt kívánságát» • London egyik régi templomát a bohócoknak szentelték. Az ünnepélyes felszentelésre a világ minden tájáról érkeztek cirkuszi bohócok. • Nem mindennapi problémán töri a fejét Missouriban egy biztosító intézet: ki kell számítani, hogy mennyi segély jár Mrs. Poggy Praul- nak, aki 12 éves korában maradt árva, 13 éves korában ment férjhez, 14 éves volt, amikor özvegyen maradt, s 14 és fél éves korában gyermeket szült * Egy leamingtord háziasz- szony felháborodottan utasította vissza azt a vádat, hogy lovat tart a szalonjában. „Ostoba rágalom. A ló az istállóban van... Csak akkor jön a lakásba, ha inni akar.” uiiiiimiiiiiiimiiMiiiiiiiMiifiiiiiiHiimiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiimiiiiiiiiiiiju TÁRGYILAGOS ELADÓ hagyd már azt a hülyeséget, vedd fel inkább a jáger gatyád és menj le a pincébe fáért?’. Ettől kezdve nem, engedett sportolni. Kérem, én imádom a mákos nudlit. Hát azt hiszi főz nekem mákos nudlití — ??? — Egy frászt főz! Kelkáposztát főz, amitől ég a gyomrom. És ha elmegyek a barátaimmal ultizni? „Kilencre itthon legyél Romeo!" „Lehelj rám Romeo!” Nekem ebből elég... és abból is, hogy „Ne csámcsogj Romeo!” „Ülj egyenesenr „Ne bámuld azt a nőt, Romeo.1” Kérem a Júlia éjszakára drótokra csavarja a haját, vastagon bekeni magát kimmel— ha az ember mégis közelebb húzódik, akkor: „ne idétlen- kedj Romeo... aludni akarok, Romeo...!" Hát élet ez? No, de most megiszom még egy féldecit, hazamegyek és megmondom, hogy elválok. — Na, és...? — N. és! Néhány hónapig élvezem a szabadságot, azután elveszem a szomszéd utcából azt a jó kis szőke nőt... — Kicsodát? — Hát Opheliát! ke-fe Hogyne kérem, egészen frissek g tolások,
