Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-23 / 19. szám
6 AKOLNOK MEGYKI NEPIAP 1900. január 23. Egy sportköri elnökség munkamódszeréből Megyeszene megkezdődnek a sportköri beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések. Január 24-én, vasárnap Jászkiséren kerül erre sor. A vezetőség nagy jelentőséget tulajdonit a taggyűlésnek és éppen ezért ennek megfelelően láttak hozzá az előkészítéshez. Erről győződhettünk meg, amikor Győri János sport- társsai, az SK elnökével beszélgettünk a most folyó munkáról. Ügy kezdődött — mint mondotta — hogy először a szakosztályok jöttek össze, hogy a maguk körében vitassák meg az elmúlt év munkáját. A sportolók, játékosok tették meg azzal kapcsolatos észrevételeiket. A szakosztályvezetők azután — mint az elnökség tagjai — vezetőségi ülésen számoltak be a versenyzők által tett észrevételekről, de egyben saját maguk véleményét Is Ismertették. Az Így összegyűlt tapasztalatok alapján került aztán sor a taggyűlési beszámoló összeállítására. Azt lehetne hinni, hogy ezzel le is zárult a munka. Most már csak az következik, hogy a vasárnap délelőtti taggyűlésen Győri János, a sportkör elnöke felolvassa azt. Korántsem erről van sző. Ugyanis csütörtökön este mégegyszer egybegyűltek a sportköri vezetők és a szakosztályok tagjai közül néhányan. hogy a már késznek vélt beszámolót méeeeyszer megvitassák és elmondják arról véleménvü- ket vagy esetleg változásokat javasoljanak. Csak ezek után kerül majd sor vasárnap a beszámoló ismertetésére. Ez azonban még mind kevés. Hiába van jó taggyűlési beszámoló, ha a község sportkedvelői, a sportkör tagjai nem hallgatják meg azt kellő számban. Nem lesz siker, ha csak néhány sportoló és érdeklődő előtt kell majd azt Ismertetni. Hogy ez ne így legyen, arról is gondoskodtak a jászklséri sportvezetők. Mintegy 600 meghívót sokszorosítottak és küldtek szét. - Ezenkívül 50 falragaszt is készítettek, s azokat a község legkülönbözőbb helyein függesztették ki. így aztán valószínű nemigen lesz olyan ember Jászkiséren, aki ne szerezne tudomást a sportköri taggyűlés idejéről és helyéről. A sportköri taggyűlést nem valami szürke hétköznapi eseménynek szánja a vezetőség. Igyekeznek azt minél ünnepélyesebbé tenni. Ezért a taggyűléssel párhuzamosan sportbemutatókat és élménybeszámolót is beiktattak a műsorba. A taggyűlés után a községi művelődési házban tomabemutatóra kerül sor a helyi általános iskola tanulóinak részvételével, Klein Andor testnevelő vezetésével. Délután 2 órakor ugyancsak a művelődési házban folytatódnak a sportbemutatók. Ekkor a Szolnoki MTE ökölvívói és a Szolnoki Vörös Meteor női tornászai szórakoztatják majd az érdeklődőket. 16 órakor a gépállomáson asztalitenisz és sakkversenyre kerül sor, 19 órakor a művelődési házban sportbál zárja be az egésznapos gazdag sportműsort. Azt már most is láthatjuk, hogy a vezetőség igyekezett mindent elkövetni a sikerért. — Reméljük, a fáradozás eredménye nem is marad el. — Erről azonban majd a taggyűlés után számolunk be és akkor eldönthetjük, hogy eredményes és jó volt-e a jászklséri sportköri elnökség munkamódszere. — vine*« — MA: MÁV sportbál a Tisza Szállóban A Szolnoki MÁV SE ma este 8-órai kezdettel a Tisza Szálló összes termeiben rendezi meg évi hagyományos sportbálját. A megmozdulás iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Nemcsak MÁV, hanem a város többi sportköre részéről is élénk készülődés tapasztalható a sportbálra. A Szolnoki MÁV labdarúgó szakosztálya a vezetőséggel az élén a teljes játékosgárdával jelen lesz. Ez még egy évben sem történt meg. A város sportvezetőinek, sportolóinak és a szurkolók széles táborának a fehér asztal melletti találkozása minden bizonnyal elősegíti majd a város sportkörei közötti kapcsolat még szorosabb™? fűzését. BiHiiiiimMHiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiMnitHHH A SZOLNOKI RADIO mai műsora Részletek a Szolnoki Rádió szilveszteri műsorából (ismétlés). - Jászkunsági krónika: hírek, riportok, tudósítások megyénk életéből. Sporthírek sorokban Elkészült a megyei labdarúgó bajnokság tavaszi idényének sorsolása. A teljes sorsolást keddi lapszámunkban közöljük majd. Tiszaföidváron vasárnap tartják meg a rendes negyedévi sportköri taggyűlést. Itt kerül sor a vezetőség kiegészítésére. Értékelik az elmúlt év munkáiét és minden szakosztálynál meghatározzák az 1960. évi feladatokat. A pénzgazdálkodás terén ezév- ben nagyobb önállóságot kívánnak nyújtani a szakosztályoknak. Ennek megtárgyalására is sor kerül a taggyűlésen. A Jászberényi Lebe’ birkózók szép sikere Orosházán országos jeliegű III. osztályú minősítő birko- zóversenyre került sor az ottani Spartakus SK rendezésé ben. A Jászberényi Lehel SC két felnőtt birkózója a pehe’y súlyú Pintér László és a köny- nyűsúlyú Farkas Miklós is szőnyegre lépett. Szép sikert értek el a komoly tudást képviselő mezőnyben. Mindketten súlycsoportjukban az előkelő második helyet szerezték meg. ELEK ILONA * vívó-világbajnok Szolnokon Tovább folytatódik a Megyei Testnevelési és Sport Tanács film-matiné és élménybeszámoló sorozata. Január 24-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor a Vörös Csillag filmszínházban megrendezésre kerülő műsor keretében Elek Ilona kétszeres világbajnok és többszörös olimpiai bajnok tőrvívó tart élmény- beszámolót. Az előre jelzett Ge- revich Aladár vívó-világbajnok egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a beszámolót. A rendezvényen vívó, repülő, vízilabda, úszó filmek, valamint sporthíradók kerülnek bemutatásra. Máris nagy érdeklődés nyilvánul meg az igen nívósnak ígérkező műsor iránt. A Szolnoki MÁV vívószakosztálya igen nagyszámban testületileg vesz részt. Mecryai serdülő és Hiúsági szabadfogású birkozó- bainokság Jászberényben a Fémnycr mó és Lemezárugyár kultűr- házában rendezik meg vasárnap a megyei serdülő és ifjúsági szabadfogású egyéni birkozóbajnokságot. A versenyen a szépszámú nevezés alapján ítélve, színvonalas küzdelem várható. Kilenc órától a selejtezőket. 13 óráról pedig a döntőket bonyolítják le. 250-es kiskerekű Jawa motorkerékpár eladó. Törökszentmiklós, Kossuth u. 101. Érettségizett szolnoki lakosú férd munkavállalót posta műszerész tanulónak, — valamint nyolc általános iskolával rendelkező férfi munkavállalót portalanitó munkakörbe felveszek. Jelentkezni lehet: Szolnok, Postahivatal. TELJESEN új gáztűzhely eladó. — Nagy István, Karcag, Lőwy Sándor utca 8. ("apróhirdetések) HOSSZÜ szakmai gyakorlattal rendelkező molnár állandó helyre állást változtatna. „Jó szakember” jeligére a Szolnoki Hirdetőbb ____________________________ A HEVESI Ruházati és Szolgáltató KTSZ cipőfelsőrész készítőt keres azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen. Heves, Zrínyi u. 10. szám. AZONNALI belépésre gyors- és gépírót keresünk bizalmi munkakörbe. Jelentkezés: Szolnok, KISZÖV, Ságvári E. u. 5. sz. A SZOLNOK megyei Kéményseprő Vállalat cserépkályha építő szakmunkást vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Zagy- varékasi úti Irodaház. Telefon: 21-71. Sz—80 és Sz-100-as traktor főjavításában jártas szerelőket felvesz újonnan Induló üzemébe a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg útja 33. ESZTERGÁLYOS és marós szakmunkásokat felveszünk. — Fizetés teljesítménybérben. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Vízgépészeti Vállalat I. sz. Üzeme, Munkaügyi Csoportjánál, Kunhegyes, Kossuth utca 2. VIZSGÁZOTT fűtőt, lakatost, - csökkentett munkaidővel foglalkoztatott fiatalkorú fiú dolgozókat felvesz a Szolnoki Fürdő Vállalat. Jelentkezés a vállalat irodájában. A TISZASÜLYI Állami Gazdaság központi agronómust, üzemegység! könyvelőt, üzemegység vezetőt, üzemegység! agronómust és anyagkönyvelőt keres lehetőleg férfit. Fizetés megegyezés szerint. írásos jelentkezésekre válaszolunk. AZONNALI belépésre mezőgazdászt felveszünk, aki a növény- védelemben jártas és saját motorkerékpárja van. Műtrágya és Nővén wédö>!7er Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg útja 32. sz. KETTŐ vizsgázott kazánfűtőt felveszünk azonnal) belépéssel. Szolnokiak előnyben. Szolnoki Tejüzem, Szolnok, Mártírok útja IS. MOZI üzemvezetői és gépkezelői levelező szaktanfolyam indul Szolnokon. Jelentkezés 1960. február hó 1-én Szolnokon a Vörös Csillag filmszínházban, reggel 8 órakor. ELADÓ Szolnok, Kertváros, Szivárvány út 16 számú, beköltözhető kisebb családi ház. Érdeklődni ugyanott. PRIMA állapotban lévő „Da- nuvia” sürgősen eladó. Szó. nők, Mátyás király tt. 15. | JZakááetete KUNSZENTMÁRTONI 3 szoba összkomfortos lakást cserélnék szolnoki egy-szoba komfortosra. Érdeklődés: Seolnok, telefon; 29-58. ELCSERÉLNÉM szolnoki, belvárosi 3 szoba hallos, összkomfortos kertes lakásomat belváros; 2 szoba összkomfortosért. Szolnok, Ady E. u. 27/a. Dr. Lajos. Telefon: 25—99. JÁSZBERÉNYI kétszobás lakásomat 600 n-öl telekkel, elesik rélném szolnokiért. Érdeklődés: Szolnok, Sejtó u. 22, se. (Szék rényessiné.) SZOLNOK, Vöröscsillag úti bérház Hl. emeletén lévő 2 szobás, fürdőszobás lakásomat elcserélném földszinti hasonlóért, vagy háromszobásért, megegyezéssel. Érdeklődni: Irodaház, földszint 3. ' ELCSERÉLNEM Szolnok központjában lévő kétszobás összkomfortos lakásomat budapestiért, vagy környékiért, megegyezéssel. Érdeklődés: Szolnok, Jászkürt u. 15. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi JOzsetné Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 8. I. em. Telefon: 20-93. 23-20. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94 Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták ter- lesztik. A lap előfizetési d»a: egy hóra it.- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. január 22. - 280 Felelős nyomdavezető» Mészáros Sándor nnnnr * irrr-innnnnnnr-innnnnanDni^^ DDDOaOODÜtXlCODOCCQnCOX' Hétfő, január 25. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Riportműsor. — 9.15: Filmzene. — 9.45: Lányok, aszonyok. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Népi zene. — 12.50: Versek. — 13.00: Klasszikus operettek. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Jiri Hudec: Rapszódia zongorára és zenekarra. — 13.30: Úttörő- híradó. — 15.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi... — 17.15: Tánczene. — 17.40: Hazai körkép. — 18.00: Népi zene. — 18.30: A „Vörös brigád”. Braun Éva, Rónai Frigyes és társai kivégzésének 15. évfordulója. — 19.00: Goar Gasz- parján énekel. — 19.25: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 20.30: A 79-es sofőr. Rádiójáték. — 21.30: Túrán László zongorázik. — 21.40: Legnagyobb sikereimből. — 22.15: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 22.40: A mennydörgés ösvénye. Regényrészlet. — 23.00: Zongoramüvek. — 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Cigánydalok. — 15.00: Operarészletek. — 15.35: A Pécsi Siúdió műsora. — 16.00: Fúvós- Indulók. — 16.15: A világ minden tájáról. — 16.25: Farkas Anna és Sepsey József hangversenye a stúdióból. — 17.00: Madrigálok. — 17.15: Riportműsor. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 18.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.30: Szórakoztató zene. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. — 19.20: Bartók-művek. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Versek. — 20.30: Lantos Vera énekel. — 21.05: Zenekari hangverseny. — 22.00: Robert Far- non zenekara játszik. Kedd, január 26. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 8.45: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Ami az énekes- könvvből kimaradt. — 9.40: Köny- nvű dalok. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25: Népdalok. — 11.00: Napos oldal. Karácsony Benő regénye folytatásokban. — 11.20: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.30: Zenekari hangverseny. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.40: Könnyűzene. — 15.10; Operettrészletek. — 15.25: Ifjúsági rádiójáték Kisfaludy Károly életéről. - 16.15: Egy falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosszán ... — 16.45: A nép küzd g, békéért, n 17.15: Szív küldi... — 18.00: A Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 18.30: Chopin zongoraművek. — 19.05: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 19.25: Népi zene. — 20.30: Hangverseny Du- najevszkij 60. születésnapja alkalmából. — 21.30: Lazarillo de Tor- mes kalandjai. — 22.15: Mai szemmel ... — 22.25: A zenemester. Egyfelvonásos dalmű. - 0.18: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Fúvószene. — 14.45: Regényrészlet a Rögös út c. könyvből. — 15.: Kórusok. — 15.20: Népek dalai. — 15.45: Kamarazene. — 16,20: Makarij atya. Elbeszélés. — 16.35: Híres basszusáriák. — 17.00: Bartók Béla. a Zeneakadémia növendéke. — 17.50: Mi újság a nagyvilágban? — 18.00: Filmdalok. — 18.30: Rádió szabad- egyetem. — 19.05: Operarészletek. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Zenekari hangverseny. — 22.00: Magyar nóták. — 22.25: Tánczene. Szerda, január 27. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Szimfonikus zene. - 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.30: Virágénekek. — 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. - 11.15: Les Paul gitározik. — 11.25: Ai Szabó-család. Folytatásos rádiójáték. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Ady Endre. Előadás. — 13.21: Népdalok. - 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Könnyű zene. - 14.30: Napirenden ... - 14.35: Katona Agnes hangversenye a stúdióból. 15.10: Tágul a világ. — 15.55: Szót kérünk. - 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: Kerékasztal. - 19.00: Két operettnyitány. 19.20* Nagy gondolkodók a vallásról. — 19.35: Népi muzsika. — 20.30: Szimfónikus zene. — 22.20: Táncdalok. — 23.00: Kórusmuzsika. — 23.20* Onerettmuzsika. — 0.10: Kamarazene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 14.35: Mezei csokor. — 14.58: Zenekari hangversenv. — 16.00: Utolsó vakáció. Rádióiáték. 17.05: Hangversenynaptár. — 17.20: Orosz népdalok. — 17.40: Virágzó élet a Magyar parlagon. 18.00: Ágai Karola énekel. 18.15: Szerelem a palackban. — 18.45* A Magyar Rátfió Gyermekkórus énekel. — 19 05: Az Ifjúság! Rád*ó nvelv- tanfolvama. — 19.40: Falurádió — 20.00: Könnyű zene. — 21.05: Csárdások. — 21.45* Ismeretterjesztő előadás. — 22.00: Berlioz. Zenés életrajz. Csütörtök, Január 28. KOSSUTH RÁPTÓ: 8.10: Csárdások. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Szót kérünk, — 9.20; Az IÍIúsáeJ Rádió r f ff RADIO íj ttlmízié MŰSOR Január 25—31-ig: KOSáUTH RÁDIÓ: 4.35: Rákóczi Induló. — 4.30: liirek. Időjárásjelentés. — 4.49- 7.59-tg: Vidáman - frissen. Zenés műsor. - Közben: 5.00: Falurádió. - 5.30: Hírek. Időjárás identes. - 6.30: Néhány perc tudomány. - s.59: Időjelzés. - 7.00: Htrek. Idöjárasjeleotes. J.lOi Uj könyvek. - 7.35: Naptár. - J.59: Időjelzés. - 8.00: Műsorismertetés. - 9.59: Időjelzés. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Idöjárásjelentés. - 11.57: Tecbnikal szünet. - 11.59: idölel/es. 13.00: Déli Oárangszó. Hírek. Idő)arásjelenté9. - 14.59: Idölelzes. — 15.06: Hírek. - 16.08: Idöjárásjelentés. - 16.59: Időjelzés. - 17.00: Htrek. - 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! - 19.59: Időjelzés. - 30.00: Esti krónika. Idöjárásjelentés. - 31.59: Időjelzés. - 33.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Idöjárásjeleu- tés. - 34.00: Hírek, idöjárásjelentés. - 0.30: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 6.00—8.00-ig: Reggeli zene. - Közben: 4.30: Színházak, mozik es tárlatok műsora. — 6.50: Torna. - 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. - 19.08: Hirek. Idő járás jeelntés. — 31.00: Hírek.- 33.00: Hirek. műsora. — 9.40: Könnyű hangszerszólók. — 10.10: Regényismertetés. — 10.30: Operarészletek. — 11.00: Napos oldal. Karácsony Benő regenye folytatásokban. — lt .20: Operettrészletek. — 12.10: Népi muzsika. — 13.00: Ezüstkalászos gazdataniölyam. — 13.20; Csajkovszkij-müvek. — 14.00: Ä Gyermekrádió műsora. — 14.10: Tánczene. — 15.10: Versek. — 15.30: Országjárás. 16.00: Napirenden. — 16.05: Egy falu egy nóta. — 17.15: Uj Zenei Újság. — 17.55: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.20: Ifjú Figyelő. — 18.40: Három tavasz. Közvetítés a Fővárosi Operettszínházból. - 22.40; Versek. — 22.45: Magyar operákból. — 23.30: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Hangverseny a stúdióból. — 15.00: Fúvószene. - 15.20; A külföldi sajtó hasábjairól. - 15.30: Lully operáiból. — 15.50: Váradl Zsuzsa énekel. — 16.10: A világirodalom legszebb szerelmes verseiből. — 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.15: ötmillió atmoszféra. — 17.30: Operett-melódiák. - 18.00- Nótaszó. — 18.30: Papp Júlia és Faragó András énekel. — 19 05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. - 19.15: 140 éve halt meg Pálóezi Horváth Adám. - 19.40: Ezüst- kalászos gazdatanfolyam. 20.00- Schubert-művek. 20.40: Riport- műsor. — 21.05: Tánezene. 21.50: Jégvirágok az ablakon. Előadás. — 22.00: Zenekari muzsika. — ,22.45: Ken Griffin orgonái. Péntek, január 29. KOSSUTH RÁDIÓ: »-lfti ODerettdalolc, 8.55; Ri~. portműsor. — 9.10: Történetek Toscanini életéből. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Magyar nóták. — 11.00: Magvetés. Fiatal írók félórája. — 11.30: Balettzene. - 12.10: Tánczene. - 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Szórakoztató zene. — 14.35: Napirenden. — 14.40; Operarészletek. — 15.10: Könnyű zene. 15.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.50: Fiatalok filmklubja. 16.15: Csárdások. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.45: Rádió- iskola. — 18.45: Tánczene. 19.05: A Rádió ipari rovata jelenti. — 19.21: Bartók-művek. — 21.20: Moszkvai tudósítónk riportja. - 21.30* Népdalok. - 22.20: Salzburgi Ünnepi Hetek. — 0.10: Hegedű szól az éjben. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Szórakoztató hangverseny. — 15.00: Kórusok. — 15.25: Selmeczi Gusztáv énekel. 15.45: A Nyíregyházi stúdió műsora. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 17.15: A tárgyalóteremből. 17.25: Jó parti. Rádiónperett. — 19.10: Fúvószene. — 19 25: Nótacsokor. - 19.40- Falurádió. - 20.00: Heti hangversenykalauz. — 21.05: Beethoven: Esz-dur vonósnégyes. — 21.40: Uj falu a műveltség útján. - 22.00: Szimfónikus zene. Szombat, január 20. KOSSUTH R4DIÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. — 8.25: Ajándékfelvételelnkből. — 9.00: Rádióiskola. - 10.00: Óvodások műsora. - 10.30; Operettrészletek. — 11.00: Napos oldal. Karácsony Benő regenye folytatásokban. — 11.20; Balettzene. — 12.10: Népi zene. — 12.45: Mit olvassunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.25: Időszerű nemzetközi kérdések. — 14.40: Balassa P. Tamás zongorázik. — 15.10: Énekkari híradó. — 15.40: Előszóval - muzsikával. — 18.00: Gondolat. - 18.30- Népdalcsokor. — 19.05: Napjainkról és irodalmi témákról. — 19.20: Operettrészletek. — 20.30: Ami a szilveszteri műsorból kimaradt. — 22.15: Versek. — 22.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operakalauz. 15.15: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.20: Népi zene. — 16.00: Zenéről mindenkinek. — 17.25; A zene világa. — 17.50: Látogatás Bartha László festőművésznél. — 18.00: Filmzene. — 18.15: Hangverseny a stúdióból. — 18.45: A hatodik kontinens titkai. — 19.05: Köny- nyű zene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: A három narancs szerelme. Négyfelvonásoa opera. — 22.15: Zenei műsor. Vasárnap, január 31. KOSSUTH RÁDIÓ: 7.15: Egy falu — egy nóta. - 7.50: Falusi életképek. — 8.10; Szív küldi szívnek szívesen. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A munkásőrség énekkara • énekel. 9.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.00: Vasárnapi melléklet. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Könnyű zene. — 13.40: Tudományos híradó. — 14.00: Johann Strauss műveiből. — 14.45; Hét nap a külpolitikában. — 15.00: Pergő ritmus. — 15.30: A város peremén. — 15.45: Opera- áriák. — 16.00: Szép az életi — 17.10: A Rádió mutatta be. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Ruggiero Ricci hegedül. — 19.00: Amiről beszélni kell. — 19.10: Tánczene. — 20.15; Szabolcsi Miklós Irodalmi levele. — 20.25: Othello. Verdi operája. — 22.25: A Körmendi együttes játszik. — 23.00: Kórusok. — 23.25: Glazunov: V. szimfónia. — 0.10: Könnyű melódiák. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: A római katolikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00: Magyar művészek operetthangversenye. — 10.00; Miska bácsi lemeze sládáj a, 10.40: Mikrofonnal a Föld körük — U.20: Török Erzsi énekek - 11.30: Fúvószene. — 12.00: Tánczene. — 12.20: Képek és szobrok. — 12.50: Művészlemezek. — 14.35: Csinn-Bumm! — 15.10: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz- daságáróL - 15.25: A hét műsorából. - 15.45: Láttuk, hallottuk. — 17.10- Tájak — mesék - szokások. ■- 17.30: Híres előadóművészek. — 18.20: Glanni Poggi énekel. - 19.00: Esti kórusmuzsika. — 19.15: A világirodalom humora. — 20.00: Filmzene. — 20 “>5: Híres prímások muzsikálnak. — 20.50: A természet naptára. — 21.10: Tánczene. 22.15: Csihajda. Részlet Madarász Emil költeményéből. — 22.20: Részletek Wagner „Az istenek alkonya” c. zenedrámájából. (A Magyar Rádió a müsorvál- toztatás jogát fenntartja.) Ä teíeoísíó műsora Kedd, január 26. 18.30- Ifjúsági képeslap. 19.30: TV-híradó. 19.40: Garai György hegedül. - 20.00: Rakétatámaszpont. Angol filmszatíra. Szerda, január 27. 18.30: Szovjet tájak - szovjet városok. - 19.00: Közvetítés a Blaha Lujza Színházból: Narancshéj. C'ütörtnk, január 28. 18.30: Kisdobosok műsora. - 19 15: TV-híradó. — 19.30: A jövő hét műsora. — 19.35: F»i fogyatkozások. — 20.00: Csillagok Magyarul beszélő bolgár—NDK film. (10 éven aluliaknak nem ajánlott.) Szombat, január 30. 18 30- TV-hfradó. - 19 00: Fel- veyőgéppel a hangyák között. A francia televízió kisfilmie. 19.20: A televízió rejtvényműsora. — 19.40: Csehov: A dohányzás ár- talmasságáről. — 20.10: Az ukrán kultúra ünneoe. Közvetítés az Építők Művelődési Otthonából. Vasárnap, január 31. 10.00: 5. Magyar Híradó. 10.15: Igor és társai. Szovjet film. - 11.45: A Szépművészeti Múzeumban. Modem francia képtár. — 17 00: Közvetítés az Állami Bábszínházból: Argyilus királyfi. — 19.00: Előúiság. - 19.50; A Magyar Hirdető műsora. — 20.00: Kölyök. Magyar filmvígjáték. IPARI ES KfarSKEDELMI ADAS Kedd, szerda, csütörtök, péntek: is.oo—17.oo-ig, szombaton 10.00—14.00-iR.