Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-23 / 19. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. Január 23. Megkezdődött a Szakszervezetek Országos Tanácsának 7. teljes ülése Tegnap megkezdődött a Szakszervezetek Országos Tanácsának hetedik kibővített ülése. Somogyi Miklós, a SZOT elnökének megnyitója után Brutyó János, a SZOT főtitkára tartotta meg beszámolóját .,A szakszervezetek leg fontosabb feladatai a Magyar Szocialista Munkáspárt hetedik kongresszusa után” címmel. A SZOT főtitkára bevezetőben az MSZMP hetedik kongresszusának jelentőségét méltatta, majd rátért a kongresszus határozataiból adódó szakszervezeti feladatok ismertetésére. Az ország dolgozói megértéssel fogadták a Központi Bizottság múlt évi márciusi felhívását. A munkaverseny eredményéképpen a szocialista ipar termelése három százalékkal meghaladta a javasolt termelési színvonalat. A dolgozók a 3,5 milliárd forintos vállalást több mint kétmilliárd forinttal túlteljesítették. A termelés általában az ipar Igényeinek és a keresletnek megfelelően alakult. Iparunk a javasoltnak megfelelően csökkentette a termelés költségeit. A termelés növekedése azonban nagyobb részben létszámnövekedésből és túlóra felhasználásból adódott. Az év második felében hátrányosan hatott a mennyiségi szemlélet, mert nagymértékben növelte a nyersanyag- behozatalt. A dolgozók reálbére a tervezettnél jobban alakult, a lakosság pénzbevétele kilenc százalékkal volt magasabb az előző évinél. Megállapította a főtitkár, hogy a múlt évben javult a gazdasági és a mozgalmi szervek együttműködése, általában helyesen állapította meg a verseny céljait és eredményesen mozgósítottak azok megvalósítására. — Általában megállapíthatjuk — folytatta —, hogy a szakszervezetek nagyobb felelősséggel és hozzáértéssel foglalkoztak a termelés, valamint a dolgozók ügyesbajos problémáinak intézésévei. Megnőtt a munkások felelősségérzete az üzem gazdálkodása iránt. Némi fejlődés tapasztalható az üzemi tanácsok munkájában is. A szakszervezeti biznttsáorik azonban még sok helyennem segítik megfelelően az üzemi tanácsokat. — Elmondotta a főtitkár. hogy különösen a múlt év második felében egyre inkább előtérbe került a műszaki fejlesztés ügye, megnőtt a munkások és műszakiak újító készsége. — A javulás eneneic sem lehetünk elégedettek az élenjáró termelési módszer cseréjével és alkalmazásával. A népgazdaságnak több százmillió forintja vész el azért, mert egyes vezetők nem tesznek meg mindent, sőt sok esetben idegenkednek az új eljárások, termelési tapasztalatok bevezetésétől. A kongresszusi munkaverseny tapasztalatai Hangsúlyozta, hogy a kongresszusi munkaverseny képe pozitív. Negatív vonás a mennyiségi szemlélet feléledése. A pótválasztásokat követően a kongresszusi műszakok idején á mennyiségi termelésre való törekvés több helyen felborította az anyaggazdálkodás egyensúlyát és helyenként károsan befolyásolta a gyártmányok minőségét. A munkaverseny új Vonásaként kifejlődött hazánkban a szociz’ista brigád mozgalom. Jelenleg több mint 4 ezer brigád .küzd a szocialista cím elnyeréséért. Eddig a brigádoknak mintegy tíz százaléka nyerte el a megtisztelő címet. A kongresszusi munkaverseny idején javult a verseny nyilvánossága. Továbbra is hiányzik azonban az egyének a kisebb csoportok, brigádok munkájának értékelése, a jól dolgozók módszereinek ismertetése. Nem töltik be ezt a szerepet a termelési tanácskozáson sem Az eddiei eredményekre támaszkodva biztosítani kell a kongresszusi munkaverseny továbbvitelét hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára majd éves versennyé kell fejleszteni. Az idei feladatok teljesítése érdekében különösen fontos a műszaki haladásra, a gyártmány és gyártásfejlesztésre, a gazdaságosabb termelésre, az anyagtakarékosságra, a tudományos munkaszervezésre való törekvés. Rendszeresebbé kell tenni a tapasztalatcserét, felelősségteljesebben foglalkozni a nagyobbjelentőségű újításokkal. Minden területen növelni kell a dolgozók szakmai tudását. Brutyó János ezután a dolgozók életszínvonalának alakulásával foglalkozott. A reálbér 1959-ben egyenletesen emelkedett, s előre láthatólag öt százalékkal lesz magasabb az előző évinél. Ezzel elértük az 1960-as szintet. A fogyasztói árak mintegy' két százalékkal voltak alacsonyabbak 1959-ben, mint 1958-ban. Az ipari munkások bére a múlt év tizenegy hónapján mintegy három százalékkal emelkedett — Szükségesnek tartjuk — mondotta a főtitkár, — hogy a szakszervezetek vizsgálják felül az anyagi ösztönzés iparági rendszerét, főleg olyan szempontból, hogy mennyire rrtítik az idei gazdasági terv teljesítését. Az anyagi érdekeltség két fő feladatra ösztönözözn: az egyik a műszaki fejlesztés, a másik a gazdaságos termelés. El kell érni, hogy az anyagi ösztönzés a szervezést és a tervezést is segítse, a prémium-feladatok ösztönözzenek a műszaki fejlesztésre és a gazdaságos termelésre egyaránt. A műszaki színvonalról A nyereségrészesedést, az igazgatói alapot, a vállalatfejlesztési alapot is meg kell vizsgálni, hogy mennyiben segíti az ipar műszaki színvonalának javulását. A bérrendszer megváltoztatásában arra kell törekedni, hogy jobban segítse az anyagtakarékosságot, a szerszirnfel- használás csökkentését, a minőség javítását. A gazdaságossági szemléletnek érvényesülnie kell a „Kiváló Dolgozó” cím odaítélésében is. A múlt évben 1953-hoz viszonyítva a halálos balesetek száma harminchat százalékkal, a balesetek száma pedig általában több mint tizenkét százalékkal csökkent. Az a cél, hogy a balesetek száma minden iparágban az 1955 évi szint alá csökkenjen Ennek érdekében igen fontos a nehéz, munkaigényes folyamatok gépesítése, célszerű technológiák, védőberendezések alkalmazása, a veszélyes műveletek kiküszöbölése. Fejleszteni kell az üzemegészségügyi létesítményeket Felhívta a főtitkár a figyelmet a balesetek okainak világos tisztázására és a felelősségre vonásban tapasztalható lazaságok megszüntetésé re. A törvényességről szólva elmondotta az előadó, hogy csökkent a vállalatok, intézmények vezetőinek helytelen intézkedéseiből származó panaszok száma. Azonban a törvények, a rendeletek megtartása még nem mindenütt kielégítő. A törvénytelenség megakadályozására a szak- szervezetek bátrabban lépjenek fel, ne tűrjék meg a szabálytalanságokat. A munkaidő-csökkentés ki- terjesztése feltétlenül megköveteli a túlórák csökkentését is. Brutyó János ezután a szakszervezetek politikai nevelő munkájával foglalkozott. A szakszervezeteknek úgy kell elvégezni mindennapi mun kájukat, ellátni érdekvédelmi feladataikat, hogy az po litikai felvilágosítással, nevelő agitációs tevékenységgel kapcsolódjék egybe. A kulturális tevékenység is egyre jelentősebb helyet fog lal el a világnézeti nevelés ben, a szakmai műveltség fokozásában. 1959 első felében több mint tízmillió ém bér látogatta szakszervezetek kultúrális rendezvényeit. Mintegy kétszáz üzemi általános iskola működik tízezer avulóval körülbelül húszezren járnak esti általános iskolába, a könyvtárak olvasóinak száma meghaladja a hétszázezret. A SZOT főtitkára beszámolója végén a szakszervezetek szervező munkájáról, és az üzemi demokrácia fejlesztéséről szólott. Végezetül felhívta a figyelmet az őszinte, elvtársi bírálat szükségességére. A főtitkár felszólalása után Varga György, a SZOT titkára tartotta meg beszámolóját (MTI). A József Attila olvasómozgalomról „En egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani!” (József A: Születésnapomra) József Attilát választottuk olvasómozgalmunk névadójának. A legkiválóbb költők közé emelkedett a mosónő fia, hogy hirdesse a munkásosztály,^ a dolgozók igazát. Műveiből a munkásosztály iránti galomnak három fokozata van: bronz-, ezüst- és aranyfokozat. A benevezésnél nem kell azonban betartani a fokozatosság elvét. Mindenki arra a fokozatra jelentkezik, amelyik számára a legmegfelelőbb. Mégis helyesebb, ha aki most kezd megbarátkozni az olvasással, nem az arany-, vagy ezüstfokozat jelvényének megszerzésével próbálkorendíthetetlen hűség csendül j zik egyből, mert a magasabb ki, minden sorát áthatja a haladó emberiség szeretete. Ha olvassuk műveit, úgy érezkövetelmények teljesítése elég nehéz a kezdőknek. Néhány mondatban a küzük, erősebbek lettünk, úgy , lönböző fokozatok követelérezzük, nagy feladatok megoldására vagyunk képesek, mert a jövőbe vetett hit az elnyomatás éveiben élő költő éltető eleme volt. József Attila halála után nyolc évvel a felszabadulás meghozta a költő által várt új életet. A munkásosztály lett a hatalom birtokosa és ezzel miénk lett a kultúra. Művelődési házak, olvasótermek, könyvtárak teszik lehetővé, hogy fiatalok és öregek egyaránt megismerkedjenek az irodalom remekeivel. Ezeket a lehetőségeket ki kell használnunk és elsősorban a fiataloknak kell kihasználni. Ezért indult a József Attila olvasómozgalom is. A József Attila olvasómozgalom állandó jellegű. Ebben az évben azonban szorosan kapcsolódik az „Ifiúság a szocializmusért” próbához. Aki április 4-ig megszerzi az olvasómozgalom valamelyik jelvényét, az teljesíti az „Ifjúság a szocializmusért” próba harmadik követelményét. A József Attila olvasómozKÜLFÖLDI {eUrdisek Bonn (MTI). Most, amikor a Nyugat-Németország- ban feltámadott fasiszta hullám az egész világ felháborodását váltotta ki, az Ade- nauer-kormány azt tervezi, hogy újabb tízezer náci tisztviselőt vesz vissza állami szolgálatba. Ezenkívül fel alkarja emelni a fasiszta állam többezer volt alkalmazottjának nyugdíját. A nyugatnémet hatóságok jelenleg huszonháromezer volt náci tisztviselőt foglalkoztatnak, közülük sokat igen magas pozíciókban. * Peking (Uj Kína). Ba- sutoföld angol védnökség területén csütörtökön tartott parlamenti választások részeredményei szerint az Afrikai Kongresszus Párt nyerte el a szavazatok jelentős részét. (MTI). • Róma (AFP). Az európai közös piac tagországainak miniszterei hétfőn tartják értekezletüket Rómáiban. — Megbízható forrás szerint a napirend egyik legfőbb pontja Görögországnak és Törökországnak a közös piacba való felvétele lesz. — (MTI). * London (AFP). A ciprusi értekezlet küldöttségei csütörtökön délelőtt, majd délután is folytatták tanácskozásaikat. Most arról folyik az alku, hogy Cipruson Nagy-Britanniának nyújtandó katonai „könnyítésekért“ cserébe Anglia milyen pénzügyi hozzájárulást nyújtson. A kényes probléma, a brit fennhatóság alatt maradó övezet nagysága továbbra is fennáll. • Kampala (Reuter—UPI). Uganda angol kormányzója MIIIIIIIIIIIUMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIM Kedden összeül a Biztonsági Tanács N e w-Y o r k (AFP-Reuter). A jövő hét keddjén összeül a Biztonsági Tanács, hogy tanulmányozza Kamerun jelölését az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Kamerun január 1-én nyerte el függetlenségét. (MTI) csütörtökön kijárási és gyülekezési tilalmat léptetett életbe Bugisu körzetében, — ahol a lakosság folytatja tüntetéseit a törzsfőnökök elviselhetetlen adóprése ellen. A kenyai határ közelében fekvő Budamában 2000 főnyi tömeg megrongálta a körzeti közigazgatás székházát, a rendőrség fegyverét használta. Kampalába érkezett jelentés szerint a bakedi törzs tagjai elűzték a súlyos adókat szedő törzsi vezetőket. — (MTI). ményeiről. A bronzfokozat jelvényének megszerzéséhez el kell olvasni négy kötelező és négy ajánlott művet A kötelező és ajánlott könyvek címjegyzékét útmutatóban foglalták össze. Ezeket az útmutatókat a helyi KISZ-szervezetek vezetőségeitől bárki megkaphatja Az útmutatóban szereplő könyvek közül választhatja ki mindenki a saját érdeklődési körének megfelelőt. A nyolc könyv elolvasása mellett a résztvevőknek ismerniük kell József Attila élettörténetét ir Az ezüstfokozat jelvényének megszerzéséhez József Attila élettörténetének ismerete mellett 6 ajánlott és 6 kötelező művet kell elolvas- niok, valamint ismerniök kell öt József Attila verset. (Fiatal életek indulója. Aki szegény. az a legszegényebb. Mikor az utcán átment a kedves, Mama és Lebukott című verseket), melyek közül kettőt könyv nélkül is meg kell tanulniok. Az aranyfokozat követelményeinek teljesítése ennél valamivel nehezebb. Nyolc kötelező és kilenc ajánlott művet kell elolvasniok erre a fokozatra benevezőknek. Behatóbban ismerni József Attila élettörténetét, valamint előírt tíz versét (Nem én kiáltok, Munkások, Külvárosi éj, A város peremén. Oda, A Dunánál, Hazám, Születésnapomra. Kései sirató és Ars Poetica című verseket) és a tíz vers közül négyet könyv nélkül tudni. Az olvasómozgalomban résztvevőket nem hagyjuk magukra. Segíteni akarunk nekik azzal is. hogy a Néplapban megjelentetünk verseket és a Rádió Szolnoki Stúdiója is műsorra tűzi csütörtöki ifjúsági adásaiban. Az útmutatóban szereplő könyvek közül egyik-másikának a tartalmát is ismertetjük azért, hogy ezzel is segítsük az olvasómozgalom résztvevőit az ízlésüknek megfelelő könyv kiválasztásában. Az olvasómozgalom résztvevői egy-egy könyv elolvasása után írásban vagy az elolvasott könyvről folytatott beszélgetés alapján számolnak be. Ki-ki a számára legmegfelelőbb formát választhatja. A beszámolás lehetőségét a KISZ-szervezeteknek kell biztosítaniok megfelelő szakemberek bevonásával. Kérjük ezúton is a pedagógusokat, hogy a KlSZ-szerve- zetek ilyen kérését támogassák. Segítsék elő. hogy minél több fiatal megszerezhesse az olvasómozgalom valamelyik jelvényét Segítsenek az ifjúságot „nem középiskolás fokon tanítani”. Verbai Lajos KISZ MB ágit. prop. titkár. Hosszúlejáratú árucsereforgalmi megállapodás Magyarország és Anglia között Barátságos légkörben folytatott tárgyalások után janu- nuár 19-én három évre szóló árucsereforgalmi megállapodás jött létre Magyarorszáe és Anglia között. Az első évre megállapított kontingensek összesen 35 százalékkal magasabb az előző évinél. A megállapodás értelmében Magyarország angol szalonnát (barackot), vajat, konzervet, gyümölcsöt, textil méter- és készárut, egyéb könnyűipari cikkeket, valamint különböző gépeket szállít Angliába. Anglia gépet, elektromos felszereléseket, textilárut gyapotfonalat, réz- és acélféleségeket, valamint egyéb nyersanyagokat szállít Magyarországra. A megállapodást magyar részről Török István külkereskedelmi minisztériumi főosztályvezető, angol részről P. B. Hypher, a Board of Rtrade igazgatója írták alá. (MTI) Lélekfertőző fasiszta ifjúsági szervezetek bíyugaUNémetorszáfgban Varsó (MTI). A nyugatnémetországi fasiszta provokációk előkészítéséiben nagy szerepet játszottak a lélekfertőző ifjúsági szervezetek, amelyekről érdekes dokumentumokat közöl a Trybu- na Ludu, a Glos Pracy és a Dziennik Ludowy. Nyugat-Németország területén jelenleg mintegy száz fasiszta jellegű ifjúsági szervezet működik. — A szélső jobboldali pártok arra törekszenek, hogy irányítsák ezeket a szervezeteket és így biztosítsák eszméik terjedését az új nemzedék körében. Különösen „buzgó” ezen a téren a hírhedt Német Birodalmi Párt, amely fertőző „csápjait’’ egyszerre négy-öt ifjúsági szervezetre terjeszti ki. A párthoz a legközelebb a „Junge Kameradschaft’’ áll, amelyhez a párt minden 18—26 éves tagja tartozik. A másik ilyen „tartalékszerve- zete‘‘ a „Deutsche Junge Kameradschaft1’. amely az ismert „Kyffhaeuser Jugendbund’’ része. „Szervező munkájának’’ célja, hogy tagjait meggyőzze a nürnbergi ítéletek igazságtalanságáról. A „Jugend” elnevezésű szervezet sem mentes a fasiszta befolyástól, s ezt egyebek között az is tanúsítja, hogy tagjai a rossz emlékű barna inget viselik és összejövete leikben állandóan a hitleri hadsereget magasztalják. De a fasiszta párt „méltó örököse1’ címre a legnagyobb esély- lyel az „ifjú vikingek1’ pályázhatnak, akik rendszeresen megünneplik Németország történelmének „legdicsőbb” napjait. S mit tartanak e fiatalok a nácik „dicső tetteire” emlékeztető évfordulónak? Azt a napot, amikor a hitleristák kegyetlenül vérbefojtották a varsói felkelést!!! A szervezet vezetője, Nahrath. Nyíltan hirdeti a faji, megkülönböztetés fontosságát. A fasiszta szervezetek között vezető helyet foglal el az „Áttelepültek Ifjúsági Szövetsége”, a „Deutsche Jugend des Ostens1’ legtevékenyebb egysége a Szudéta-cso- port, amely nyíltan a Hitlerjugend követőjének vallja magát és náci típusú katona- iskola megalapítására törekszik. A „Főiskolások Nemzeti Szövetségének1’ tagjai felmentik Németországot a második világháború kirobbantásának vádja alól, követelik a nagynémet birodalom létrehozását, az „úgynevezett háborús bűnösök”, valamint a Wehrmacht egész parancsnoki állományának rehabili- tását. A koncentrációs táborokról és a tömeggyilkosságokról szóló híreket koholt propaganda - vádaskodásnak minősítik. Ezenkívül még számos más fasiszta ifjúsági szervezet működik, amelyek az úgynevezett „európai társadalmi mozgalom” elnevezésű gyűjtő szervezethez tartoznak. — (MTI). A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormány-nyilatkozata A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya csütörtökön közzétett nyilatkozatában forrón üdvözli és lelkesen támogatja a szovjet kormány döntését 1200 000 katona leszereléséről. A nyilatkozat többek között megállapítja hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya a fegyverszünet megkötése óta hadseregének nagy részét leszerelte. Reméli, hogy a nyugati hatalmak követik majd a Szovjetunió példáját, Déü-Vietnamban pedig az amerikai hatóságok felhagynak a belügyekbe való további beavatkozással és a Dél-Vietnam kormány buj- togatásával. (MTI).