Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-01 / 282. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. december í. Élei, vagyon, biztonság \ nkéton hány jártam né- . -napja. Résztve vői: rendőrök, gépkocsivezetők, vállalati igazgatók és más munkát végző emberek tanácskoztak arról, hogyan tehetne elejét venni annak, hogy tovább szaporodjanak a közúti balesetek. Első hallásra nem tűnik ez nagy dolognak. Ám, ha megtold- juk azzal, hogy az idén 50 százalékkal emelkedett a közúti balesetek száma, s hogy az anyagi kár meghaladja a íélmiliió forintot* hogy szaporodtak az olyan esetek, — melynek gyermekek estek áldozatul, — mindjárt jelentősebb üggyé válik. Tegyünk azonban még valamit hozzá a felsoroláshoz az ankét anyagából: És pedig azt, hogy a legtöbb baleset mögött ott található az ital, vagy a szabályok megszegése. Nagyon figyelemreméltó, például a legutóbbi tiszafüredi eset, ahol ittas állapotban vezette vontatóját az egyik traktoros. S a vége: halálos áldozat. Legalább ennyire érdekes azonban megjegyezni, hogy napról napra — a szigorított ellenőrzés ellenére is, — egyre megfontolan- dóbb a közlekedés az őrültként száguldó motorosok, a figyelmetlenül „furikázó” gépkocsik miatt. Sokan ezt azzal indokolják, hogy erőteljesen növekszik a gépkocsipark, egyre több ember vásárol motorkerékpárt és így érthető az egész. Pedig korántsem. — Téves az a feltevés, hogy a járművek számának szaporodásával egyenes arányban kell szaporodni a karamboloknak is. Mások viszont az útjaink állapotára hivatkoznak. Azt mondják, hogy a rossz utak idézik elő a legtöbb balesetet. Pedig nem így áll a helyzet. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy pontosan az országos főútvonalakon, így elsősorban a 4-es számú úton történik a legtöbb szerencsétlenség. ,S itt nem lehet az út állapotára hivatkozni, mivel közismert; hogy elég széles és a pályatest is megfelelő* Végeredményben tehát ezek az állítások egyáltalán nem mentik a helyzetet. Sőt túlzás nélkül mondható: súlyosbítják, mert világosabban tűntetik fel, hogy a balesetek okait elsősorban az elkövetőkben kell keresni* Persze könnyelműség számba menne az is, ha minden felelősséget a gépkocsivezetőkre hárítanánk. Azokban az esetekben, melyeknél az ital, vagy a figyelmetlen vezetést kell okolni a balesetekért. természetesen őket illeti elsősorban a felelősség. — Azonban legalább ennyire felelősek azok is, akik az ellenőrzés elmulasztásával lehetővé teszik, hogy a járműtorolják meg az elkövetett cselekményeket. E tekintetben, azt hiszem nem lehet okunk panaszra. Ezzel foglalkozó szerveink minden esetben, a körülmények figyelembevételével ítélkeznek törvényeink szerint. Azonban emellett szóljunk arról is, hogy a már említett szervek a legkörültekintőbb munkával sem tudják elejét venni a baleseteknek, mert azzal,' hogy valakit elítéltek, csak a megtörtént eseményért vonták felelősségre, A megelőzésben — pedig ez a fontosabb — azonban csak részben léptünk ezzel előrébb. A nagyobb rész egész társadalmunkra vár, mert nem egyébről, mint, mindnyájunk biztonságáról, vagyonáról és nem utolsósorban emberéletekről van átt szó. —■ naffv — — nagy — A jövőre örvényes utazási igazolványok kiváltása A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a dolgozók napi munkábajárására szolgáló heti- és havijegy, továbbá a dolgozók hazautazására rendszeresített menettérti jegy váltásához szükséges 1960. évi igazolványokat a MÁV állomások 1959 december 1-től 31-ig veszik nyilvántartásba. A kedvezmények igény- bevételének feltételei változatlanok. A Vezérigazgatóság felkéri a dolgozókat, hogy kellő időben gondoskodjanak igazolványuk kicseréléséről, mert, 1960. januárjában idei igazolvány alapján sem heti-, és havijegy, sem a dolgozók menettérti jegye nem váltható. A szükséges igazolványnyomtatványok bármelyiK vasútállomáson beszerezhetők. (MTI), Dicsérendő teljesítmény Teljesítette vállalását a 121-es csemegebolt Annak idején beszámoltunk arról, hogy a szolnoki 121-es Csemegebolt dolgozói a pártkongresszus tiszteletére több vállalást tettek. így egyebek mellett Ígérték, hogy egy-egy új vevőt szerveznek be a házhozszállítási akcióba, s az országos számtól eltérően a forgalom 7,25 százalékát szállítják rendelésre házhoz. Az esztendőből még egy hónap hiányzik, a vállalási azonban már teljesítették. Sőt túlteljesítették, mert például Szentmiklósi Lajos 11, Gregor István 13, Csikós János pedig 8 új vásárlóval szaporította a házhoz szállíttatok táborát. A számok is érdekesen alakultak: a vállalás idején úgy tervezték, hogy 540 ezer forint értékű árat szállítanak Szolnok minden pontjára a vásárlók kívánsága szerint. A túlteljesítés alapján azonban ez az összeg 10 ezer forinttal növekedett. S, hogy ez menynyi munkát jelentett, arra érdemes elmondani: a bolt dolgozói alig két hónap alatt csaknem 1300 esetben szállítottak árut a vevők lakására. A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora Tiszamenti hétköznapok. - Zenés riportműsor megyénk életéből. - A legfrissebb eseményekről; hírek, riportok, tudósítások. Jászalsószentgyörgyi jegyzetek — munkáaellátásról, társadalmi munkáról Messzefénylik a tanácsháza udvarán álló hidroglobus; jókora távolságra a falu határától szorgos emberek ássák a vízvezeték árkát: a budapesti Vízvezeték- és Csatornaépítő Vállalat munkásai. Reggelenként tehergépkocsi szállítja őket munkahelyükre a vállalat előzékenységéből. Kereken százötvenen szorgos- kodnak a vízmű építésén. — Közülük majdnem százan a faluban találtak megfelelő ideiglenes szállásra — ebben a községi tanács segítette őket. A többiek a környező helységekből járnak munkahelyükre. Ha az elszállásolást sikerült is jól megoldani — a MHUMiiMHimimiimHiiiiiiMiiiiiiiiiiimiiimmiHttmuiuMtmuiiHmiwittHiHiHtuimiimi Apié DOLGOK KOLDUS I A 33-as előtt találkoztam vele. öreg anyóka „a kabátkája csupa folt". Kopott muffját könyörögve emeli fel, ha elmegy előtte egy-egy járókelő. „Az úristen nevében" — mondja éneklő hangon, ugyanakkor suttogva, meg ne hallja a rendőr. Ügy nézek rá, mint egy ki- sértetre. Mert az. Valószínűt- lenül hat az utca lázas forgatagában a fényes kirakatok, a jól öltözött emberek* között. Évek óta nem láttam már hozzá hasonlót. De más sem. Mert megfordulnak utána az emberek. Nem annyira sajnálkozás, mint inkább megdöbbenés látszik az arcokon. És egy kérdés: miért? Tudjuk, nem könnyű az élet, még sok a hiány, nem jut mindenből úgy. ahogy szeretnénk. De koldulásra senki sincs rászorulva. Megjelenik a rendőr. Az öregasszony pillanatok alatt bámulatraméltó fürgeséggel tűnik el a Csarnok utcán. Én méa nercekig bámulok utána. Jó ideig nem lesz már alkalmam kísérteiét látni. AHOGY ÖK LÁTJÁK Színhely, a Vidám koporsó előtti sokszor megírt korlát, rajta ismét egy részeg támaszkodik. Zavaros arc, tétova tekintet. több-napos borosta, mocskos ruha, csuklás, részeg gajdolás. Az időpont déli 1 óra. A szomszédos iskolából most rajzanak ki a gyerekek. Egy kislány, meg egy kisfiú, bét évesek lehetnek, tátott szájjal figyelik a szinte eszméletlenségig berúgott, züllött csavargót. — Szegény bácsi, biztosan nagyon beteg, — sajnálkozik a kislány. — Ez? — kérdi megvetően a tájékozott kisfiú. — Részeg. — Az ilyenek elisszák a családjuk elől a pénzt és éheznek a gyerekeik, mondta apukám. — Meniünk innen — húzza a kisfiú kezét megborzongva a kislány. — Ilyen vőttet nem is akarok látni. Hát nincs igaza? munkások ellátása nem kifogástalan. Ebédjükre nem panaszkodnak; jót s eleget kapnak a földművesszövetkezet főztjéből. Szalonnához, vajhoz azonban nehezen jutnak, ügy gondoljuk, a vásárlás megszervezésével megs zü nnének az apró, bosszantó gondok. Egy-egy hétre leadott, összesített megrendelés alapján a földművesszövetkezet könyebben szállíthatna a munkások részére. Egy év társadalmi munkában A falu népe nemcsak érdeklődéssel figyeli a munkák előrehaladását, de segítségre is kész. A társadalmi munkát tanácskörzetenként szervezték — a felajánlások ösz- szege 320 munkanap; tehát az ünnepek leszámításával kerek egy esztendő. Ma már tudják Jászalsószentgyörgyön: ügyesebben is szerződhettek volna a kivitelező vállalattal — nevezetesen úgy, hogy a szerződés lehetővé tegye az árkok kiásását is. A már megkötött egyezségen természetesen nem lehet változtatni — a társadalmi munka az árok betemetésére korlátozódik. A munkafelajánlás, a segítőkészség megnyilvánulása nem újkeletű a községben. A lakosság ebben az évben 20 ezer forint értékű társadalmi műnkával segítette az óvodai férőhelyek bővítését. Ma százhúsz apróság jár a községi óvodába — kétannyi, — mint tavaly. Az építkezéshez szükséges 60 ezer. forintot többletbevételekből teremtették elő. A régi csárdaépület anyagának felhasználása tette ilyen olcsóvá az építkezést. ' Jószerencse, hogy a rendezvények számát korlátozó rendelkezés óvodákra nem érvényes csupán az általános és annál magasabb fokú iskolákra. — így az alsószentgyörgyi szülői munkaközösség tagjai vidám mulatságok rendezésével kétezer forint körül járó bevételéből vásárolhattak függönyt, csecsebecséket az óvoda szépítésére. Hasonlóképpen segítették társadalmi munkával a sportöltöző megvalósulását. A felhasznált anyag értéke háromezer, a végzett társadalmi munka értéke azonban kerek ötezer forint volt, Egyedülálló történelmi dokumentum Belgiumban, Gand városa közelében Georges Spittael húsz év óta olyan történelmi dokumentációt állít össze, amelynek sehol a világon nincsen párja. Mindazokat az okmányokat és fényképeket gyűjti, amelyek bármely hadviselő nemzet ei esett katonáira vonatkoznak a világ bármely frontján, a második világháborúban, vagy az azóta kitört helyi konfliktusokban. A vaskos, kétkötetes, csak nem 1 mázsa súlyú album a gyűjtő becslése szerint a harcokban elesettek 90 százalékáról tartalmaz adatokat, felvilágosításoikat és fényképeket közöl a világ legkülönbözőbb tájain fekvő katonai temetőkről, továbbá adatokat a temetők különböző országokban szokásos gondozásáról, szertartásokról, stb. Spittael különleges gyűjte tnényét bemutatták Nyugat- Perlinben és Gandban, a tervek szerint Becsben és Hamburgban is bemutatásra kerül. . gaggsaaaaii r'muMaaag A Nap kel: 7.10 h-kor, nyugszik: 15.56 h-kor. — A Hold kel; 7.57 h-kor, nyugszik: 17.29 h-kor. Időfárásielentes Várható időjárás: felhőátvonulások, néhány helyen eső. Mérsékelt délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—11 fok között. Távolabbi kilátások: az enyhe idő tovább tart. — ISMÉT REMEKELT Fortuna. Megyénkből 14 szerencsés lottózó több mint 60 ezer forint értékű tárgynyereményt nyert a legutóbbi sorsoláson. Többek között Panni robogó. 5—8 ezer forintos vásárlási utalványok, férfi és női kerékpárok szerepelnek a nyeremények között. — MÁR TÖBB MINT húsz millió forint a karcagi Lenin Termelőszövetkezet vagyona. A nagy közös gazdaság tagjai idén csaknem három és félmillió forinttal növelték a közös vagyon értékét. — A HÓNAP LEGJOBB KÉPE értékelést ismét megrendezte a megyei Jászkun Fotoklub. Ezalkalommal a monokróm képek csoportjában Nagy József szolnoki fotós Gibic &.mű képe, a színes diapozitívek csoportjában pedig Komlóssy György Egyedül című képe nyerte el a hónap legjobb képe címet. — HÉTFŰN délelőtt újabb korszerű boltot avattak Jász- árokszálláson. Az új cseme-^ gebolt önkiszolgáló üzletté való átalakítására a földművesszövetkezet 150 ezer forintot fordított. — SZABÁLYTALANUL közlekednek a gyalogosok. Ezt mutatja a statisztika, mely szerint idén több mint 1200 esetben tettek feljelentést szabálytalanul közlekedő gyalogosok ellen. — SZIGLIGETI Színház mai műsora: este 7 órakor Nebáncsvirág. — TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓ. Bőhm Gyula megyei tanácstag (1-es megyéi választókerület) december S-án este 6 órai kezdettel tartja tanácstagi beszámolóját Szolnokon az Achim úti iskolában. — MÁSODIK helyezést ért el Szabolcs-Szatmár, Hajdu- Bihar és Szolnok megye építőipari kisipari termelőszövetkezeteinek versenyében a jászapáti Építőipari KTSZ. — Eredményéért verseny zászlóval jutalmazták. — FURFANGOSOK versenyét rendezi meg Szolnok megyében az Országos Rendező Iroda és a Földművelésügyi Minisztérium. Az érdekes versenysorozat Jászberényben kezdődik, majd megrendezik több városban és községben. A legjobbak megyei döntőjére december lóén kerül sor a megyeszékhelyen. — ELSŐÍZBEN RENDEZNEK divatbemutatóval egybekötött ankétot Törökszent- miklóson december 5-én, szombaton az ifjúság helyes öltözködéséről. Vitaindító beszámolót Vámos Magda, a Népszabadság f munkatársa tart az érdekesnek ígérkező ankétem. — A TÉLI SZÜKSÉGLETEK fedezésére eddig 85 vagon étkezési burgonyát tároltak megyénkben a foldmű- vesszövetkezetek. — VÉRADÓANKÉTOT rendezett vasárnap a Vöröskereszt városi szervezete Szolnokon. Az ankéton dr. Düh András az Országos Vérellátó Szolgálat helyettes igazgatója mondott beszédet, majd több véradót kitüntették. — A TERVEK SZERINT jövőre megváltozik a művelődési otthonok igazgatóinak továbbképzése. A tiszteletdíjas igazgatók a nyár folyamán kéthetes tanfolyamon, míg a függetlenítették havonta kétnapos kultúrpolitikai levelező oktatáson vesznek részt. — HÁROMHETES télapó és karácsonyi kiállítást és vásárt rendeznek mától Tiszafüreden a KISZ művelődési otthonában. A kereskedelmi szervek csaknem kétszázötven ezer forint értékű áruval szerepelnek a vásáron. GECEMBEk 1 Kedd Elza ^ ■■ ■■ —---£7 ájHDÉK íJagyomány: a téli ünne' "pék előtt a legtöbb tollforgató ír egy karcolatot vagy tárcát arról, Rogy örülte végig és szenvedte át a legutóbbi ajándékozási kurzust. Nem akarok követőjükké szegődni s így nem mondom most el, hogy legutóbb három egyforma keresztcsíkos nyakkendővel örvendeztettek meg ismerőseim, s arról a négy egymáshoz kísértetiesen hasonlító klipszről is hallgatok, amivel kedves nejem bizsukészlete gazdagodott Ehelyett legutóbbi esetemmel kívánom untatni olvasóimat. Kiterjedt ismeretségi körömben hárman szerepelnek a feltehetően sokak számára kedves Kamiin név viselői közül. Gondoltam: névnapjukra meglepem őket valani egészen apró kedvességgel, így a legif jabbnak vettem egy babát, olyan szemhunyót és sipogót. S hogy a középső korbeli se panaszkodhasson, részére, mert a nagylányko- dás hétfője előtt áll, egy egész körömk^szletet vásároltam A harmadikkal családias viszonyban állok, így tud*am, hogy régen áhítozik egy intim holmikból álló nylon garnitúrára. Idáig rendben is volna minden. Az ajándékokkal meg- terhelten vágtattam a postára. mert az ember mindig siet, s aztán feladóvevény, címzés és egyebek.® Láttam magam a tükörben nagyon elégedett volt az arcom; mindenki megkapta a magáét. Én pedig, mint kedvességem bizonyítékát, levéltárcám mélyére rejtettem a feladóvevényeket. Aztán vártam a hatást, melynek köszönőlevelekben kellett volna jelentkezni. Nem is várattak magukra sokáig. Am inkább ne jöttek volna. Mert a legifjabb Katalin csak ennyit írt: „Nagyon szép a garnitúra, csak éppen séggel meg kell vámom, míg belenövök’’. Á középső: ,jCó szőnöm a babát, elteszem a majd születendő kislányomnak, mert érettségi vizsga előtt már nem lesz időm játszani“’. És a harmadik: Ked vés Bátyám! Ajándékod módfelett meglepett, annál is inkább, mert már harmadik alka'ommal kapok tő’ed körömkészletet. A célzást vet tem.. Hogy mire és milyen célzást vett ma sem tudom. Azt sert), hogyan került az egyik ajándéka a, másikhoz, a másiké az egyikhez, és a harmadiké az elsőhöz. Valami rémlik, hogy a címzésnél követem el a hibát, de ezen már nem lehet segíteni. A mérlegen sem. Most ugyanis a következő a helyzet: kiadtam egy csomó pénzt és ezen szereztem magamnak három haragost és egy dilemmát; hogyan osz‘om szét a téli ünnepek ajándéktárgyait ajándékozandó ismerőseim között, hogy el’enrfiivozzam a Katalin napi melléfogást >—< nagy — vezetők alkoholt fogyasszanak. Jó, jó, — mondhatja erre bárki. Könnyű ezt így kijelenteni, de foghatom e én állandóan a gépkocsivezető kezét? Vállalhatom e a felelősséget azért, hogy száz kilométerre telephelyétől mit csinál? A kérdések indokoltak. de nem adnak feleletei és felmentést, mert az alkoholfogyasztás csökkentésében fontos szerep jut a nevelésnek, nem is szólva a kötelező szabályok betartásáról. A már említett ankéton felmerült egy másik kérdés is, az úgynevezett elhanyagolt területek problémája. — Értették ezalatt a gépállomások, termelőszövetkezetek és állami gazdaságokban előfordult és nagy anyagi károkat okozó baleseteket. Kétségtelen a statisztka negatív alakulásában jelentős hely jut a vontatók, a már említett szervek által üzemeltetett járműveknek. S ez a tény figyelmeztet: fordítsunk nagyobb gondot ezekre a területekre. Esett már említés a gyer- ‘mekbalasetekről. Ezt azonban csak egy mondattal elintézni könnyelműség. A helyzet ugyanis az, hogy t balesetek áldozatai a legtöbb esetben még a hat évet sem érték el. Nem fogja kezüket az iskola és a szülők sem megfelelően. Márpedig utóbbi nélkül elképzelhetetlen, hogy a szabályokat nem ismerő apróságok ne szaladjanak át az úttesten, vagy ne játszanak az utcán. De beszélni kell itt a járművezetők felelősségéről is. Nem kerü1 ugyanis semmibe, ha lakott területen kisebb sebességgel vezetik a gépkocsikat, motorkerékpárokat. Mondhatják ismét néhányan, hogy a felelősség fel- ébresztését végezze el a rendőrség és a bíróság. Meggondolásra késztető ítéletekkel