Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-25 / 303. szám

10

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1959. december 25.

(Folytatás a 9-ik oldalról.)

forma kupacok sötétlenek ki a ködből. Óvatosan közelít feléjük, összerakott kukoricaszárak hosszú sora húzódik a mezőn. Jól bennjár már köztük, s kiválaszt egyet. Megbontja és bebújik a szűk zugba. Előveszi hátizsákjából a maradék kekszet. Beburko- lódzik a pokrócba és eszik. A Mami jut eszébe. Zokogás rázza álomba. Egyik kezében keksz, a másikban fél kockacukor. így is ébred később.

Félve bújik elő. Körös-körül végeláthatatlan sorban kukoricaszár, meg nagyon távol fehérük néhány épület Csak akkorák, mint egy-egy gyufáskatulya.

— Merre lehet Budapest?

— Abban az irányban kémlel, amerről jött. Kifinomodott hallása észreveszi a legapróbb neszt is, de nem hallatszik semmi zaj. Ügy dönt, hogy a házak felé tart, de csak este. Nappal nem lehet, hiszen ő most szökött rab. Üldözött.

Este bemerészkedik az épületek közé. Az egyikből gyér világosság szűrődik ki. Közelebb lopakodik a függöny nélküli ajtóhoz és óvatosan beles, öreg paraszt ül a ta- karatlan asztal mellett, meg két gyerek. Egy fiatalasszony gőzölgő tálat tesz az asztalra. Zsuzsi szájában összefut a nyál. Amióta Pestről elindultak főtt ételt nem evett. A hirtelen jött éhség rágja a gyomrát. Fázik is, foga mind- gyorsabban koccan össze.

Bátortalanul kopog az ajtón. A fiatalasszony felfigyel a zajra és az ajtóhoz jön. Amint kinyitja, a lámpafény Díszfájában meglátja a kislányt.

— Kezét csókolom — hangzik bátortalanul.

Az asszony meglepődik a szokatlan köszönésen. Gyanakodva méri végig Zsuzsát. Aztán behívja. Az asztalnál ülők feléje fordulnak. Négy szempár tekint rá, amint ott áll az ajtó mellett bosszú nadrágban, kabátban, hátizsákkal, a feje tetejéig elázva, sárosán.

— Ki vagy te kislány? — lép eléje az asszony.

Először csak annyit mond, Zsuzsának hívják. Azután zavarosan arról beszél, hogy a szüleivel menekült Pestről

— ezt a szárkupban találta ki, hiszen a tíznapi vándorlás idején láthatott éppen elég menekülőt — de ő lemaradt az autóról, mert kiszállt. Hiába kereste hozzátartozóit, nem találta meg. Most Pestre iparkodik vissza a nagyapához, aki a lakásban maradt. Mindezt úgy mondja el Zsuzsa, hogy maga is csodálkozik találékonyságán,

IJ em faggatják tovább,

* ' asztalhoz ültetik. Kerül eléje tányér meleg étel, s a fiatalasszony szánakozva még végigsimítja a haját is. Az öreg paraszt meg szidja a megkergült világot, amelyben földönfutókká válnak az emberek, a 'gyerekek meg apátr lan-anyátlan kóborolnak az országutakon.

Másnap későn ébredt Zsuzsa. A vacsora, a meleg s a puha ágy elnyomta. Kapott mozsdóvizet, rendbehozta ruháját, cipőjét. Nem engedték el, amíg meg nem ebédelt, sőt az asszony még zsíroskenyeret is csomagolt a hátizsákjába. Megmutatták merre vezet a pesti országút, s biztatták kéredzkedjen fel egy autóra.

Amint a fák eltakarták a tanyát, Zsuzsa ismét a szántóföldek felé kanyarodott, nem az útra. Egészséges ösztöne azt diktálta, kerülje az országutat, a sok embert. Így járt egyik tanyáról a másikra. Mindenütt befogadták a szerencsétlen lányt. Kapott enni, kapott hálóhelyet s szere- tetet is. Volt olyan1 család, amelyik ott akarta tartani a háború végéig. — Nem tarthat ez már úgysem sokáig — mondták. Zsuzsa pedig úgy érezte, hogy azért csak jók az emberek, hiszen segítik a rászorulót. Néha eszébe jutott a sárga csillag. Ilyenkor a Mamira gondolt éa sírt, de

csak ott, ahol nem látta senki. Hiába kérték több helyen, egy éjszakánál nem maradt tovább sehol, csak ment Budapest felé.

Az egyik este ismét tanyához ért. A konyhaajtón belesve nem látott senkit. Várt egy ideig, de nem hallatszott semmi mozgás. Benyitott és köszönt. Az ajtónyitásra egy katona lépett ki a szobából. Zsuzsa meglepődött, katonával még nem találkozott a szökése óta. Akadozva kezdte a szokott mondókát, amikor bentről kiszólt egy érdes hang:

— Ki az, Kovács?

— Csak egy kislány.

— Kislány? — he-he-he — no hozd csak be.

Zsuzsa belépett a katonával a szobába. Odabent három katona egy rádió körül bajlódott, az őrmester meg az asztal mellett ült és evett. Kenyér, kibontott konzervdoboz volt előtte; üveg, meg egy pohár félig itallal.

— Azt hittem nagyobb vagy — szólt Zsuzsához csalódottan. — Lett volna egy jó éjszakám. Aztán hogy kerülsz ide?

A kislány elkezdte a betanult történetet. Az őrmester kigombolta zubbonyát, felhajtotta a maradék bort és feléje fordult. összehúzott szemmel figyelte. A vizslató tekintet s a váratlan körülmény miatt Zsuzsa belezavarodott az elbeszélésbe.

— Nem szöktél te valahonnan? — gyanakodott az őrmester.

A lány hallgatott.

— Biztosan zsidó vagy — rivalt rá a katona és fürkészte a lány vonásait

luíost sem kapott választ, * * de jól látta, hogy a lány a „zsidó” szóra összerázkódik és lassan megerednek a könnyei.

Az vagy, zsidó! Kis zsidó szuka. Láttatok már ilyent, fiúk — fordult a katonák felé Dolgozni viszik őket Németországba, de ő megszökik. Mi vérzünk, döglünk, ők meg lesz... a hazát. A „haza” szónál az őrmester ölelésre tárta szét a karját, aztán összekapta a mellére.

— Mit kezdjek vele, semmire sem jó — tűnődött az őrmester. — Ti mit csinálnátok, fiúk?

— Átadnám a parancsnokságnak, alázatosan jelentem — szólt bátortalanul az egyik katona.

— Marha vagy, nincs időnk

a kisérgetésre. —

A szobában megfagyott a csend. Minden szempár az őrmesterre meredt/ Most... ezekben a pillanatokban eldől egy gyermek életének

sorsa — tudják jól mindany- nyian. S egyszerre az őrmester — mint akinek tréfás kedve támad — felnevetett.

— A szökés ugy-e hazaárulás? — gondolkodott hangosan. — A hazaárulás pedig büntetést érdemel. — A katonák előrehajolva figyeltek, Zsuzsa pedig lehajtott fejjel sírt, fel sem fogva, mi történik körülötte. — De Mayer őrmester nem vérengző fenevad — emelte fel a katona a hangját. — Nem ám! Meghagyja az életedet, de a büntetést... azt megkapod. Pista fiam — intett az egyik katonának — rántsátok csak le a nadrágját. A bugyogóját is.

Két katona a kislány felé kapott Hiába védekezett Zsuzsi foggal-körömmel, lefogták, s lehúzták róla a ruhát. Aztán Mayer parancsára a katonák a térdükre fektették, s az őrmester kinyújtott tenyérrel ötször csapott a gyerek mezítelen fenekére. Az első ütésre könny szökött a lány szemébe, a másodikra megvonaglott a teste, s az utolsónál fájdalmas nyüszítés hagyta el az ajkát. Erőtlenül csúszott le a földre, amikor a katonák az ítélet végrehajtása után e'engedték. Az őrmester, meg a többiek haho- tázva csapkodták térdüket, csak Kovács honvéd nézte elsötétült arccal ezt a jelenetet.

Amikor a kislány feleszmélt, sírva futott bele az éjszakába Levetette magát egy fa tövébe és ott zokogott reggelig. Ezután kerülte a tanyákat, behúzódott a dombok közé: Az erdők, bokrok jó menedéket adtak. Az idő azonban egyre hidegebbre fordult, az eső is eleredt, s korgó gyomra is a lakott hely felé hajtotta Zsuzsát,

E

gy reggel átázva, az álmatlanságtól és az éhségtől elgyötörve az országút felé fordult. Az erdő sarkánál, a keskeny erdei úton három katona bukkan ki hirtelen a fák közül. A két fiatalabb egy ládát vitt, mögöttük idősebb, nagy bajústfú katona ballagott Meglátták a lányt. Már nem menekülhetett! a gyanú veszélye nélkül. Bátran — bár belül megremegtette az izgalom — fordult a közeledők felé.

— Nicsak egy kislány! Mit keresel te itt? — kérdezte az öreg katona, aki láthatóan a kis csoport vezetője volt Zsuzsa elmondta a már be gyakorolt hazugságot az elveszett szülőkről, a nagypapáról s megtoldotta még azzal, hogy késő este bevetődött egy tanyába, s most világoson nem talál a jó útra, eltévedt. Maga is csodálkozott azon, milyen egyszerű a hazugság, s mennyire könnyen tódulkönyörögve bukkantak elő a

szavak:

— Ne.u a Mamit ne bántsák. —

Hirtelen felpattant fekhelyéről. Akkorra ott ált vele szemben az öreg katona, s magához ölelte a reszkető, zokogó lányt. Esetlenül simogatta kócos fejét, s megdöbbenve hallgatta a gyerek kikivánkózó vallomását, az elmúlt hetek megrázó, igaz történetét. Hamarjában azt sem tudta, mit tegyen. Sajnálta, szívből szánta a szerencsétlen kislányt, akit üldözött vaddá tett' az állati sorba süllyedt emberek kegyetlensége.

Amikor Zsuzsa megnyugodott, odafordult hozzá.

— Tudsz-e írni?

A lány intett a fejével: igen. A tizedes papírt keresett elő a zsebéből, töltőtollat csavart szét, s az írószereket a fülke asztalkájára tette.

— Azt írd, hogy Budapest

A papírra, lila tintával egymás mellé sorakoztak a betűk.

— Tovább... tovább. —

Nehezen ment az írás a

ringó vonaton. Szerencsére többször is megálltak, hogy szabad utat engedjenek a katona vonatoknak.

nak az ajkára a valótlan szavak.

Az öreg katona hallgatta a lányt, majd megigérte, hogy velük jöhet, csak tartsa be a katonai regulát engedelmeskedjen a parancsnak. Olyan barátságosan, kedvesen beszélt, hogy Zsuzsában lassan oszladozni kezdett a katonák iránt érzett gyűlölet

Pali bácsi, a két világháborút is kipróbált öreg tizedes, külön fülkét foglalt a vonaton a honvédség számára«

—* Ahol fontos iratok vannak, ott nincs helye civilnek — mondta. A külön szakasz megszerzése azonban nem ment könnyen. Megfenyegette a kalauzt, az isten lábát is rángatta amúgy magyarosan, mire a vasutas kitessékelte az utasokat az egyik fülkéből. A tizedes kiállította a két fegyveres katonát a folyosóra ő pedig beült a kislánnyal.

Zsuzsa lassan felmelegedett Jól is lakott a kenyérzsákból előkerült gyümölcsízzel, fekete kenyérrel, amely most sokkal jobban ízlett, mint valamikor otthon a foszlós kalács. Aztán felkuporodott az ülésre, s a kerekek egyhangú, monoton kattogása, meg a kocsi ütemes lendülé- se álomba ringatta.

A tizedes is behúzódott a sarokba, s alváshoz készülődött, amikor megmozdult a a lány. Először csak sóhajtott, majd ökö! beszorított kézzel hadonászott, Ajkáról sírva,

■— Most azt írd: Szolnok. —•

A kislány ezt a városnevet is leírta néhányszor. Ekkor a katona előhúzott egy papírt és Zsuzsa elé simította,

— Ügy próbáld leírni a szót: Budapest, ahogy ezen áll. Hosszas gyakorlás után Zsuzsa már jól utánozta a papírlapon lévő írást, sőt hasonló betűkkel leírta a másik város nevét is. Az öreg még figyelmeztette, hogy minderről egy szót se szóljon, a saját igaz történetét se mondja el senkinek, azután kiment a folyosóra.

A vonat éppen Bicskén állt. A kalauz azt mondta, hogy azonnal indulnak. Az öreg megkereste a két katonát, akik már régen elhagyták őrhelyüket, s éppen egy lánynak udvaroltak.

— Fiaim — adta ki a parancsot — menjetek azonmód az állomásfőnökhöz és szólítsátok, fel, hogy azonnal indítsa a vonatot, mert kü1 önben nagy hiba lesz. Ezt üzeni az őrnagy úr. Még az állomás- épületig sem értek a katonák, amikor megindult a vonat. A két katona meglepődve csinált hátraarcot s a mozgó kocsik felé futott. Amint az üres sínek mellé értek, még látták, hogy a tizedes integet az egyik lehúzott ablakból.

— Ezzel megvolnánk — állapította meg elégedetten és visszament a fülkébe Zsuzsához.

— Hát hogyan is vagyunk ezzel az írással?

A kislány még leírta né- " hányszor a két város nevét, olyan formás betűkkel, hogy még a parancs kiállítója sem írhatta volna különben.

— Ez rendben van — hajtotta össze a katona a papírt Aztán Zsuzsához fordult:

— Amit most mondok jól jegyezd meg. Te nem Zsuzsa vagy Pestről, hanem Zsófi, Mihályi Zsófi. Anyád neve Kovács Lujza, húga az én feleségemnek, akit Mari néninek hívnak. Én Vas Pál vagyok Szolnokról, s most viszlek hozzánk.

Pestig minden simán ment A Keletiben még benn állt a szolnoki vonat. Pali bácsi beültette Zsuzsát s eltűnt. Már éppen mozgott a kocsi, amikor az öreg katona fellépett. A láda pedig ottmaradt a bizalmas iratokkal a hegyeshalmi gyors egyik fülkéjében. Törődött is azzal most a katona. ö is szökevény lett

Ujszászig — ha lassan is, de baj nélkül — eldöcögtek. Többízben igazoltattak a vonaton, de a tizedes papírja rendben volt. Zsuzsával meg még a kalauz sem törődött, mert Pali bácsi még Pesten megváltotta a jegyét. Később meglepetés érte őket. A szerelvény nem ment be Szolnokra. Az állomásfőnök azt mondta, hogy az oroszok erősen támadják a várost. Vonatjárat nincs, legfeljebb csak akkor indíthat el néhány kocsit egy mozdonnyal, ha Szolnok kéri.

Az utasok türelmetlenül topogtak a sínek mellett. Né- hányan már gyalog akart ik nekivágni az útnak. Vas Pál tizedes is csatlakozott hozzá* juk Zsuzsával együtt. Már indultak, amikor sza'ad ki a forgalmista az állomásról és sürgette a beszállást mert három kocsi azonnal indul tovább.

A szolnoki állomás sötétbe burkolódzott. Csak elszórtan vetett halvány, kék sugárnyalábot a földre néhány erősen tompított fényű lámpa.

Az öreg tizedes a kislánynyal mégis a vonat másik oldalán szállt le. Bujkáltak a vagonok alatt, lehasaltak, ha közelebbről hallatszott valami nesz: német, vagy magyar szó. Bujkáltak mint a tolvajok. Azok is voltak. Lopták az életet — a sajátjukét. Felettük néha repülőgép húzott el furcsa kelepelő zajjal, s a távolból Időnként tűzfény villant, mint a villám csak a dörgése volt szokatlan.

Y égre kijutottak a pályaT udvar sínlabirintusából. Apró házakkal szegélyezett utcán lopakodtak végig, szorosan a kerítésekhez simulva. Ha néha egy-egy kutya hangos ugatásba kezdett, Pali bácsi szitokzáport eresztett ki a foga közül. Elhagyták a házakat, a szántóföldön mentek tovább. Az öreg katona sietett, húzta magával Zsuzsát. Egyszerre hatalmas fehér kutya bukkant fel előttük. — Hattyú — csendesítette Pali bácsi a kutyát. A» állat örömmé! ugrott fel, futott előttük apró, boldog vakkan fásokkal. Beértek a tanyába Minden ablak sötét, volt, aludt a ház is, meg a bennelakók is. Pali bácsi halkan megkocogtatta az ablakot. Egy kis idő múlva szöszmötölés zaja szűrődött ki, azután egy női hang kérdezte:

i— Ki az?

— Én — felete Pali bácsi.

*— Jesszus Máriám — hallatszott bentről. Nyílt az ajtó és egy fehér hálóruhás nő borult sírva az öreg nyakába.

A tizedes betuszkolta gyorsan a feleségét meg a lányt a házba.

— Van-e itt valaki? — kérdezte halkan és gyorsam

— Nincs — felelte az asz- szony kissé csodálkozva — talán azt hiszi, hálótársat fogadok míg maga a frontot járja?

— Nem azért mondom, ba*

nemhogy szöktem. Meg itt van ez a kis zsidólány is.

Aztán elmondott mindent gyorsan, mi s hogyan történi, a vonaton mire oktatta ki Zsuzsát, azaz ettől a pillanattól Zsófit. Mari néni ször- nyülködött, ingatta a fejét, hogy még ilyet, de aztán gyorsan lefektette a kislányt, maga meg ruhát kapott, hogy segítsen Pali bácsinak elkészíteni a búvóhelyet.

Reggel megélénkült az udvar. Német katonák jöttek, tankok, terepjárók álltak meg, egyik — másikhoz még ágyú is volt akasztva. Beszállásol- ták magukat a konyhába, a szobába, hiába volt Mari néni minden isteneskedése. Még a Zsuzsa állát is megcsipdes- ték. Szóltak a puskák az udvaron, s felhenteregtek a tyúkok. Mari néni ököllel ment a katonáknak, de azok a kezébe nyomták fenyege tőén a lelőtt állatokat

— Enni — mondta az egyik német és kezével mutatta is. Mari néni koppasatott, aztán főzte a pörkö'tet. Köny- nyeivel sózta az ételt és bosz- szúból jómarék erőspaprikát dobott bele.

Parancs jött, s amilyen gyorsan érkeztek, olyan hirtelen el is vonultak a németek Magukkal vitték a féligfőtt tyukpörköltet — a magyiá- bassal együtt.

Déluíán már szállingóztak magyar katonák is. Sárosán, piszkosan, éhesen kopogtattak be a tanyára. Nem kértek mást, csak egy korty vizet, meg egy darab kenyeret — ha van. Mari néni adott mindent jőszíwel, a kenyér mellé még szalonnát is.

— Aztán minek harcolnak maguk — kérdezte egyiket is, másikat is.

— Nem harcolunk mi né- ném, hiszen lőszerünk is a'ig van. Csak haza akarunk menni. Dunántúliak vagyunk.

Alkonyaikor két katona civilruhát kért. Nem rájuk szabták ugyan Pali bácsi viseltes gúnyáit, de szükségből azért megtette.

— Csak a tanyától jó mesz- szire dobják el a katonaruhát ■— kérte őket az asszony.

C ötétedés után Pali bá- esi előkerült a búvóhelyről Melengette átfázott tagjait Gyorsan vacsorázott és ment vissza. Ki tudja, mit hoz még az éjszaka. De nem történt semmi, csak egy-egy puskalövés, rövid gépfegyversorozat szakította szét az éjszaka csendjét, majd reggelre minden elcsendesedett. Olyan feneketlen mély volt a csend, mint amikor valami nagy- nagy esemény születik.

Reggel jókor Pali bácsi bejött reggelizni Megmosakodott, tisztát vett és nem ment vissza a búvóhelyre. Ott ültek mindhárman szótlanul az asztal mellett: a szökött katona, az üldözött kislány, s az asszony, aki mindkettőjükért remegett.

1/ intről óvatos léptek ne- sze hallatszott be. Pa i bácsi arcán gyors rebbenés futott át. Aztán hirtelen be- lökődött a konyhaajtó, a a nyílásban ott állt egy katona. Vattázott, rövid kabát, prémes sapka volt rajta, kezében puska, amelynek csöve a konyhába fordulj

— Nemet? — kérdezte idegen kiejtéssel. Pali bácsi intett a fejével, hogy nincs. Erre beljebb jött. Gyorsan körül futotta szemével a helyiséget és megpihent a három emberen. A tekintetében nem volt semmi ellenséges. Inkább érdeklődés, kíváncsiság villant meg benne. Palibácsi lassan felemelkedett. Az idegen katona mellé lépett és átfogta puskát tartó kezét. Zsuzsa a másik oldalról ölelte át. A puskacső lassan a föld felé fordult s a fiatalember, mint a nagy titkok bölcs tudója szerényen elmosolyodott.