Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-01 / 257. szám
1959. november 1. SZOLNOK NEGYEI NÉPLAP 7 Sokan mondogatták nálunk, amikor terveztük, hogy iskolát építünk: Tiszaroff kis község, nem telik erejéből négytantermes iskolára. Elég nekünk az, hogy apróbb létesítményekkel szépítjük községünket — hajtogatta néhány borúlátó. — Azonban a lakosság többsége a tanácsot támogatta, mert az iskola-probléma már szinte fiaink, lányaink tanulásának, fejlődésének• rovására ment. így kezdtünk hozzá még tavaly ősszel a felsőtagozatú iskola építéséhez. A költségeket, 730 ezer forintot nagyobb részben a községfejlesztési hozzájárulásból feső berendezése egyaránt megnyerte mindenki tetszését. S ezért elismerést érdemelnek a 62. számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói, akik Molnár Ferenc művezető irányításával 2 hónappal a kitűzött határidő előtt befejezték az építkezést. zsíros József VB elnök, Tiszaroff. Jótett helyébe — durvaság Országos, vagy világjelenség-e a papírszalvéta-gyűjtés, — nem tudom. Megyei bizonnyal; ha annyian kínálnának naponta cigarettával, mint ostromolnak — agglegény létemre! — szalvétáért: rég elteme'.kezíem volna nikotinmérgezés következtében . •. A szajvéta- téboly — szalvétítisz — terjedésére mi sem jellemzőbb, minthogy „élelmes” felnőttek a papírboltban felvásárolt árut ázsióval hozzák forgalomba. Ennek megelőzésére a szolnoki Kossuth-utcai papírbolt dolgozói a maguk elhatározásából, munkaidejükön túl tarka kollekciókat •szoktak összeállítani a frissen érkezett papírszalvétákból. Ezeket minden felár nélkül árusítják. Előfordul, hogy a csomagocskák elfogynak — kevésbé fogy el azonban egyes felnőttek ajkáról a pult alól történő árusításra, sőt „feketezésre” vonatkozó gyanúsítás; Hagyjuk meg a gyermekeknek a gyűjtés, a keresés örömét — a papírbolt dolgozóinak pedig megérdemelt becsületét! — b. X. — Eredményes munka a kereskedelemben A megyei pártértekezleten jellemző beszámolók, megjegyzések hangzottak el arról, hogy ipari és mezőgazdasági üzemeink, ifjúkommunistáink milyen nagyszerű arányokban tettek eleget a párt- kongresszus tiszteletére vállalásaiknak. Az elmúlt hónapok során a kereskedelem dolgózói sem tétlenkedtek: erőfeszítésük révén közvetve elősegítették, hogy határidő előtt teljesíthessük a három éves terv főbb célkitűzéseit, 219 ezer forint megtakarítás A szolnoki Alföldi Áruház első helyezést ért el a megyei kereskedelmi vállalatok versenyében. Éves tervteljesítésük motorjaként a kongresz- szusi felajánlást emlegetik dolgozói. Az éves áruforgalmi tervet már háromnegyed ff* alatt 137.4 százalékra teljesítették. Nem túlóvatos előrelátással —, hanem gondos számításokat követően tettek felajánlást a költségek 21 ezer forintos csökkentésére. Néhány százalék hijján tizenegyszeresen tettek eleget Ígéretüknek: megtakarításuk eddig 219 ezer forint. Okosan takarékoskodtak a villannyal, a gyors áruforgás következtében nem kellett késedelmi kamatot fizetniök. Az Alföldi Állami Áruház az új kereskedelmi formák bevezetésében is élenjárt. Cipő, illatszer, ajándék, bőrdíszmű és rövidáru osztályán bevezette az önkiválasztó endszert, Növekedett a leértéke t cikkek eladása A Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói a forgási sebességet az Ígért 10 százalék helyett 16.97 százalékkal növelték- Ezzel szervesen összefügg, hogy egy dolgozónak — a hasonló időszakhoz képest — több árut kell eladnia- Az öt százalékos vállalás a teljesítésig 8.93 százalékosra szépült. Jelentős értékeket mentettek meg a kiskereskedelmi dolgozók a népgazdaság számára azzal, hogy növelték a leértékelt árucikkek forgalmát. 50 százalékkal több leértékelt áru eladására tettek Ígéretet — vállalásukat kereken 200 százalékra teljesítették. Több boltot korszerűsítettek: így a Mártirok'-útján lévő 81-es és a Csallóköz-utcai 51-es boltot önkiszolgáló rend szerűvé alakították. A vállalat honorálta a munkában élenjáró dolgozóit. Október végéig huszonnyolcán kaptak oklevelet s közel 10 ezer forint pénzjutalmat, zök gondos kezelése, a villannyal történt takarékoskodás, a gépek saját részleggel eszközölt karbantartása, az egyéni felelősségérzet fokozása révén már az első háromnegyed évben egy millió 13 ezer forintos megtakarítást értek elaz ember. így került sor i putíók, a kőrózsa, és méí egy sor egyéb műemlék felfedezésére s .arra, hogy terveiket kovácsoljanak a város szépítésére. — Az ember nem is gondolná — mondja Róna István a VB-ülés jegyzőkönyvére mutatva — hogy mi minden előkerül egy ilyen városban. Most hallgattuk meg a műemlékekről szóló beszámolót és mi magunk lepődtünk meg a legjobban. •Bizonyára nem örül neki, hogy most ő is szex-epei ebben az írásban. Tisztázom magam: az ő engedélye nélkül történik mindez: szerény ember, bizonyára ellenezte volna, ha megkérem. De nem lehet nem írni arról az őszinte izgalomról, ahogy 6 és Bányai János beszélnék a tervekről és a írig felfedezés örömével dicsérik a kis puttókat, amelyek szakemberek szerint a rokokó bélyegét viselik magukon. —- Van persze más is. Egy gyönyörű szobrunk, amely a törökök kiűzésének állít emléket, szintén méltóbb elhelyezést érdemel. Meg aztán... Nem merném sem Róna Istvánról, sem Bányai Jánosról azt állítani, hogy művéHelytálltak az önkéntes tűzoltók Veszedelmes tűz pusztított vasárnap Jászboldogháza egyik termelőszövetkezetében. A községi önkéntes tűzoltók közel hat órás harcot vívtak a pusztító elemmel. — Valamennyiök közül kiemelkedett hősiességével Vitáris Imre, aki élete kockáztatásával küzdött a közös vagyon megmentéséért. Vitáris elvtársra és társaira megérdemelt tisztelettel tekint a falu népe. Egészségűnkre I A Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari Vállalat ügyes üzletpolitikája révén jelentősen csökkent az égetett szeszesitalok s némileg a sör forgalma. Ugyanakkor a boré, — e sokkal egészségesebb italé, — több mint 30 százalékkal emelkedett. Majdnem tíz százalékkal több süteményfélét fogyasztottak a vállalat egységeinek vendégei* mint tavaly hasonló időszakban. Minden tekintetben igen jő munkát végeztek — vezetőikkel az élen — a Délibáb cukrászda és a Strandvendéglő dolgozói, kik közül többen érték el a kiváló dolgozó szintet. A vállalat dolgozói meg Ígérték, hogy költségeiket ebben az évben 607 ezer forinttal csökkentik. A fogyóeszköApolőnőképző tanfolyam indul Ápolónőképző, csecsemő-és yermekápolónőképző tanfolyam indul éréttségizett nők észére Szolnok megyében. A tanfolyamra jelentkezők, ápolónői, csecsemő és gyermekápolónői munkakörben nyernek elhelyezést a tanfolyam kezdetétől 800 forint havi fi- iMimiimiiimiiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiimiiiiiii KETEVES vezetési gyakorlattal rendelkező GÉPKOCSI VEZETŐKET felvesz a Miskolci 31-es AKOV. Jelentkezés minden kedden és pénteken Miskolc, József Attila u. 36. sz. alatt a vezénylőtisztnél. iiiiitiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiimi zetéssel- A tanfolyam időtartama 2 év, A jelentkezési kérelmeket a kórházak igazgatóiának kell megküldeni novemoer hó 15- ig. Csatolandó a kérelemhez: saját kézzel írott önéletrajz, éreltségi bizonyítvány, orvosi igazolás, születési anyakönyvi kivonat és javaslat a munkahelyről, tanács- párt, vagy tömegszervezettől. Tanfolyamok .helye: Szolnok, megyei kórház, jászberényi kórház. A mezőtúri és karcagi kórházakban csak általános ápolónőképző tanfolyam indul, Jövedelem... Mivel az angol törvények értelmében az államkincstár tulajdonába megy át azoknak a jelölteknek a kauciója, akik nem kapják mee az előírt minimális számú szavazatokat az összesen 101 megbukott jelölttől 17 ezer fontsterling került a brit állam- kincstár birtokába. (A „Schweizer Illustrierte”- bői.) sunk titjom/ui A JŐIZLÉST... érdeklődött, mely kirakat ké pékét tartjuk a jóízléssel ösz- szeegyeztethetetlennek. Tájékoztatásunk után az inkriminált képeket eltávolították; A VENDÉGLŐ MAR NEM HANGOS NEM ROMBOLJA „Kis képes Kamaszutra a kirakatban” című cikkünk megjelenését követő napon a Szigligeti Színház közönség- szervező irodája távbeszélőn Nemrégiben írtunk arról, hogy a jászkiséri földművesszövetkezeti italboltban igen gyakran ittas vendégeket is kiszolgálnak. A község vezetőinek javaslatára a segédrendőrökkel jo egyetértésben dolgozó rendőrség gyakrabban tart ellenőrzést a helyiségben. Cikkünk megjelenése óta az italmérő már enyhén spicces vendégeket sem szolgál ki. így érthető, hogy az említett vendéglőben az utóbbi hetekben semmiféle rendzavarás nem fordult elő. Egy „szorgalmas46 ember háziműhelye lopott berendezéssel Forró kézszorítással búcsúzott szabadságra indulásakor munkatársaitól Balogh Ernő, a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat karbantartó villanyszerelője. A szorgalmas, szerény fiatalember, akad hónap, melyben háromezer forintot is keresett... , Balogh nemcsekély meglepetésére egy napon nyomozók toppantak abonyi lakásába, házkutatás! pai-anccsal A gépkot si nemsokára hatalmas me> -nyiségü villanyszerelési és egyéb cikekke! megrakodva tért vissza Szolnokra. — Többek között 33 különféle kapcsoló, 20 konnektor. 34 szigetelő szalag. 20 izzó, hat au- tomatakapcsoló került a bűnjel-jegyzékbe. Felsorakozott mögéjük két Bosch-kürt egyenként közel -ezer forint értékben, két motorkerékoar- lámpa-központi kapcsoló (értékük 414 forint) s egy gépkocsiközponti kapcsoló, 546 forint értékben. A summa zásnál közel 15 ezer forintos ösz- szeg kerekedett ki. Szorgalmas ember hírében állott Abonyban is Balogh Ernő. Pompásan felszerelt háziműhelyét az üzemből csent, sorbaíkapcsolt zseblámpaelemekkel világította Szél hajtotta erőművecs- két is akar készíteni, a hozzá szükséges dinamót „előre- átó” módon már elemelte vállalatától. Nem mindennapos körülmények között j vesztett rajta Balogh. Míg szabadságát töl tö-tte, a vállalatnál valakinek eszébe jutott: körül kell éne nézni a villany szerelő-karbantartó műhelyben- Kiderült, hogy itt nagyobb meny- nyiségű anyagot halmoztak fel, mint amennyi a raktárban maradt. Meglepő, hogy a vállalatnál ez után az észrevétel után még senki sem kapod észbe... s nem rendelt el átfogó vizsgálatot. Az érthetetlen közönyről már aznap este beszélgettek a városban — ki bosszankodva, ki nevetve — az üzem dolgozói. így került sor egészen gyorsan a nyomozótisztek abonyi „látogatására, mely az üzemiben folytatódott. A műhelyben több, mint negyvenezer forint értékű cikket találtak felhalmozva- Me kisebb-nagyobb csomagocskák előbukkantak különböző rejtekhelyekről — így a kapcsolótábla mögül, a kazánházból. Kézenfekvő a feltevés: elubb-utóbb ezek is a kapun kívül kerültek volna. Jogos a kérdés: Miféle roskatag ellenőrzés mellett vált lehetővé ekkora arányú sikkasztás a társadalmi tulajdon sérelmére? A kapus nem vizsgálta meg gondosan a kilépők, táskáját, — épp csak belepillantott. A nyilvántartásokból ugyanakkor csupán az volt kiolvasható, hogy Balogh mikor, hol dolgozott, milyen anyagokat vételezett fel; az viszont semmiképen, hogy a valóságban mi került felhasználásra. Értesülésünk szerint az események nyomán a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat revideálta jelenlegi ellenőrzési rendszerét. Balogh Ernőt letax-tóztatték, ügyét rövidesen a szolnoki járásbíróság tái'gyalja. — b. z. — szettörténés zek. Ám hogy hirtelen szakértőkké váltak, az biztos. Kiderült az is, hegy a tanács régebben már foglalkozott a puttók kitelepítésével. meg is van rá az engedély. így aztán rögtön a VB elé terjesztették a kérdést, két órán át vitatkoztak a 'város műemlékeiről. Ott volt Tóth István, a múzeum igazgatója, aki hivatalból is felelős az ilyen dolgokért, Paksy Gábor városi főmérnök, ez a fiatal, mozgékony ember, aki annyi mindent megvalósított már ebben a városban, de .ott volt Bacsa Ferenc, a pártbizottság titkára is, mért egy páríember- nek mindenre gondot kell fo.rdííani3, még a puttókra is. Jászberény régen közigazgatási székhelye volt a Jászságnak, sok szép épületet emeltek hát benne, a tanácsháza meg. egyenesen Pollák Mihály tervei nyomán készüli. Szép hát a főtér, eddig is Magyarország egyik legszebb tere volt — Most azonban a versenytábla körüli nagy kockaköves részt parkírozzák és talán oda állítják ma;d fel a puttókat, vagy a kőrózsákat: nem lehet még pontosan tudni, hiszen az «elhelyezést tanulmányozó bizottság még dolgozik — és javaslatát később az egész város ^ elé bocsátják, hadd mondja el ki-ki mi a véleménye: hiszen a főtér küllejne nem lehet közömbös a város egyetlen lakójának sem. Amikor a felelős férfiak összegyűllek, hogy a XVIII. századbeli szobrok sorsán vitázzanak, felmerült más is. A múzeum elhelyezése szűkös: úgy tervezik hát, hogy a a _ legközelebbi évek során a bíróságot és ügyészséget —> újonnan épülő irodákba helyezik, a hajdani Jászikun Székházban pedig méltó otthonra talál a múzeum, Ez pedig nem közömbös akkor, amikor egyre több külföldi és más vidékbeli keresi fel a várost. (Ebben a múzeumban nemcsak a Lehel kürtje lesz történelmi látnivaló: késői korok megtalálják majd az 1958—59. esztendő gazdálkodási forradalmának dokumentumait is). Aztán — lévén a műemléki bi zoítság egyben városrendezési is — arról is határozatot _ hoztak, hogy a főtéren lévő üzletekbe be kell vezetni a neon-világítást: s hogy új fényképeket kell készíttetni a városról a Képzőművészeti Alappal, mivel — van ez így — a most forgalomban lévők nem felelnek meg a valóságnak. Az elmúlt évek során ugyanis több épület megváltoztatta arcát, egy-két szobor is helyet cserélt. Sőt: a jövőévi közságfej!eszté*si alap fedezetével ismeretterjesztő füzetet adnak ki Jászberény városáról. Dehá't —• mondom — nem vitakrónikát szeretnék én írni. Tulajdoniképpen azokról a kis .finomkodó rokokó-stílusú meztelen kölykökről akartam beszámolni, „akiknek” szépségére, bájára 180 év alatt nem volt szüksége senkinek. Elfoglalt, termelőszövetkezetek és gyárak mindennapos, sürgős gyakorlati gondjait intéző embereknek kellettét-- I kezniök, hogy végül felfedezzék; hogy a száznyolcvan év előtti mesterműveket kivigyék -a térre, lássa mindenki, mosolyogjon rájuk, hogy a puttók Jászberény népéé lehessenek. Baracs Dénes B«r!erme'8k FIGYELEM TRANSZPORT HORDOK 400-600 literig nagyobb mennyiségben kaphatók a szolnoki, kunszent- szentmártoni és a karcagi MÉH-telepeken. ÚJ ISKOLA község fejlesztési alapból deztük. — A Művelődésügyi Minisztérium több mint 240 ezer forint támogatást adott az építkezéshez. A megyei tanács VB pedig a négy tanterem felszerelésének biztosításával segítette a terv megvalósulását. Űj iskolánk külseje és belA jászberényi puttók Kisgyerekek ezek a jászberényi puttók, mint minden puttó, de nagyon öregek. Dagad íhúsú dundi gyerekekei ábrázolnak, játék közben. Akik egykor kőbefairagták, már rég elporladtak: a négy jászberényi puttó-csoport eredetileg a Jászkun Székház — a mai bíróság — földszintes épületére készült 1782-ben, két másik szoborral együtt — később azonban a székházra ráhúztak egy emeletet és így a puttók azóta — több mint egy évszázada — az udvaron szomorkodnak, senki pillantására nem méltatta őket. Talán még testvérüket, azt a kétméteres kőrózsát is irigy- ük, amely a Ferencesek templomával szemben, egy elhanyagolt grundon búslakodik. Furcsa dolos; ez Az emberelmek, a város vezetőinek annyi a gondjuk- bajük. Akkora élő gyerekeknek kell otthont építtetniük, mint a bíróság udvarán árválkodó puttók. Meg például termelőszövetkezeteket szerveztek a tavaszon, ami szintén sok elfoglaltsággal jár. A rendkívüli idők véget értek, ismét jutott idő arra, hogy a hétköznapok ügyes- bajola dolgaival foglalkozzon