Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-05 / 260. szám

1959. november 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Vigyázni kell a pályát... Milyen gyorsan elrepül­nek az évek. Az ember nem is gondolja, hogy a kerekek csattogása, a mozdony min­den dohogása soha vissza- nemtérő másodperceket sirat. meg, hogy mozdonyvezető lettem, s valószínű, hogy a nyugdíjazásomig hátralévő néhány hónap alatt nem is kerül arra sor. Ha még egy­szer pályát kellene választa­nra gánú't on végeztem el. Je­les vizsgás voltam, s így ked­vezményben részesültem, — abból vettünk egy kis hízó- nakvalót. Nem p anas z k odh atom, — „.azért még nem öregedtem meg annyira.„ Fotó: Csíkos.) Levelezőink írják az irányelvekre! A Begy verneki Gépállomás dolgozóinak ígérete A második ötéves terv el­készítésének irányelveit Nagyobb gondol a biztonságos mánkéra A Kőolajipari Tröszt Al­földi Kőolaji'úrásd Üzemében a harmadik negyedévben a műszaki vezetők a kelleténél kevesebbet törődtek a bizton­ság«« üzemeléssel. így a há­rom hónap alatt több műszak r ett kJ a termelésiből. Ennek következménye az lett, hogy a Nehézipari Minisztérium a műszaki vezetők jutalmazá­sából — a prémium feltét e- 1 k figyelembevételével — mintegy 21 300 forintot le­vont. A Nehézipari Minisztérium Kollégiuma helyesen cseleke­dett, mert a műszaki veze- tüknek a munkavégzés irányí­tása melleit egyik legfonto­sabb kötelességük a bizton­ságos munkafeltételek meg­teremtése. Ez a prémium- csökkentés egyben figyelmez­tetés is a körültekintőbb, gondosabb munkavégzésre nemcsak a Kőoiajfúrási Üzemnél dolgozóknak, ha­nem megyénk valamennyi műszaki vezetője számára. Az aradi vagongyár megkezdte acsökk en­tert fémsúlyú vasúti kocsik sorozat- gyártását A csökkentett fémsúlyú vasúti kocsik gyártása prob­lémájának hosszabb tanulmá­nyozása eredményeképpen az aradi Dimitrov vagongyárban rövidesen megkezdik a csök­kentett fémsúlyú vasúti ko­csik sorozatgyártását. Az új­típusú vasúti kocsik mintegy két tonnával lesznek köny- nyebbek az eddigieknél. — (MTI) — Kedves, jó elvtársam, értse már meg, hogy amit én átadok, azért felelősséget is vállalok! — Sokra megyek vele. Ha bekötöm a teheneket, szét ta­possák ezt a friss betonú — Hát ne kössön be, csak egy hét múlva. Most megcsi­náljuk az átadást és,. t — De minek az átadás, ha úgy sem köthetjük be most a teheneket? — Hányszor mondjam ma­gának, hogy ami nincs kész. vagy amit kifogásol, azt hi­ányjegyzékbe vesszük és azt mi záros határidőn belül kö­telesek vagyunk megcsinál­na • A fentebb elhangzott pár­beszédet véletlenül lestem el, még pedig Jászboldogházán. az Arany Kalász Tsz újon­nan épült száz férőhelyes is­tállójában. Kerülgetve a be- tonozókat, igen heves gesz­tusokkal, két ember vitatko­zott. Egyikük, a magasabbik viszonylag nyugodt hangon sorakoztatta fel érveit az át­adás ellen. Ö volt Konkoly Béla, a tsz elnöke: , Vitapartnerén meglehetős nyugtalanság jelei mutatkoz­tak. Szenvedélyes, szinte kö­nyörgő hangon igyekezett meggyőzni az elnököt arról, hogy az épület átadását ép pen ma kell megejteni. Agi­tált, ígérgetett, fogadkozott. Sőt — nyilván végső adunak szánva, — azt indítványozta: — Hát kössön be akár hol­nap reggel, s ami hiba az épületben történik, azt utólag kijavítjuk; — S addig, amíg maguk ja­vítgatnak. hová tesszük a te­heneket? — adta tanújelét Moszkva (TASZSZ). Mint a Pravda közli, Georgij Moszo- lov szovjet berepülő pilóta E- 6 mintájú turbólökhaj tásos repülőgépen október 31-én 2338 kilométeres óránkénti átlagsebességet ért el, sőt egyik részeredménye egy óra alatt 2504 kilométer volt. A Dehát nincs is idő ezen el­mélkedni, vigyázni a pályát, figyelni a szemafort, idejé­ben kapcsolni, jól rendben- tartani a gépet, — ez köti le a masiniszta minden percét. Az enyémet már 29 éve. Azért az ember mégsem gép. ha szabad a pálya, sí­mén húz a mozdony, sok­minden eszébe jut. Egyszer Szobra vittem egy szerel­vényt. Csillagfényes karácso­nyi este borult a hóval fe­dett Dunakanyarra, Akkor gondoltam arra, hogy olyan a helyzetünk, mint a kirán­dulóké, sok szép tájat látha­tunk, s még fizetést is ka­punk. Legalábbis ez a lát­szat. Persze, a valóság ki­csit masabb, a látszat küzdel­mes életet takar. A múlt rendszerben például egyszer megkérdezték tőlem felette­seim, hogy mikor töltöttem otthon egy egész éjszakát? Azt feleltem: Olyanra már nem is emlékszem, könnyeb­bet tessék kérdezni. Mégsem hagytam ott a szakmát, soha nem jutott ilyesmi eszembe. Gyermekkori vágyam telje­sült, mikor mozdonyra ke­rültem. Tudják, valahogy megsze­reti az ember a gépet, nehe­zen válik meg tőle. Tíz évet húztam le egy mozdonyon. A mostanín két éve dolgozom, de nem cserélném el. Szere­tem a pénzt, mégsem men­nék át más gépre, többszáz forintért sem, csak ha utasí­tanának rá. Eddig még nem bántam legteljesebb meg nem értésé­nek az elnök: — Enyje, de „kukacos” em­ber ez az elnök, — gondol­tam és körülnéztem az istál­lóban. Különösebben nem értek a „szakmához”! azért néhány „apró” hiányosságo­kat mégis észrevettem. Pél­dául a középütt futó út (ma­gyarul: „placc”) két szélét; a levezető csatornák nyilását; a trágyalé medence fedőlapját akkor betonozták. Ott dolgoz­tak a munkások. Ácsolták a zsalut, hordták a betont, szó­val teljes erővel folyt a munka. A jászol oldalába ágyazott vízcsapok körül_ sem kötött meg a beton. (Az elnök két ujjával lemorzsolt belőle egy darabot. Ha történetesen egy tehénnek kedve támad, hogy ott dörzsölje meg a fejét, nem diónyi, emberfejnyi darabot is kitör a friss betonból; A vízvezeték sem volt bekötve ) (Hogy 70 tehénnek vödörrel kellett volna hordani a vizet, az nem számít). A takarmá- nyos helyiség belső vakolása is hiányzott; — Majd megcsináljuk, — így az átadó. (Hogy addig hordhatták volna háton a ta­karmányt — hát istenkém, a régi istállókban sem volt kis­vasút). Az elnök szeme természe­tesen még többet is észre vett. hiszen maga is gazdaember volt, s hozzá nem is akármi­lyen; Kifogásaira az építés- vezető nem minden él nélkül megjegyezte: — ügy látszik én Mába vé­geztem egyetemet, hiszen ma­ga mindenhez jobban ért. — Nem valószínű. Ennek ellenére nekem mégis az a szovjet pilóta ezzel megdön­tötte Irvin amerikai pilóta gyorsasági világrekordját, amely valamivel a 2200 kilo­méter fölött volt. A szovjet pilóta kiváló eredményét az alsó légrétegben érte el, — (MTI) nőm, ismét mozdonyvezető lennék. Pedig nem volt köny- nyű a szakma megszerzése. Polgári iskola kellett hozzá, nekem meg nem volt meg. Tizennyolc éves koromban véleményem, hogy ide holnap nem lehet bekötni a tehene­ket. Nyilván ő örült volna leg­jobban. ha közös istállóba vihették volna az állatokat. Ám az épület nem volt be­köthető állapotban. Ez már a második megbeszélt határidő volt, amit az Építőipari Vál­lalat nem tartott be. Az el­nök így hát nem vette át az épületet ügy véljük, igaza volt nagyon elenyésző” — ezzel a megállapítással hagytuk abba előző nap írásunkat. S ez nemcsak az újságíró megálla­pítása. A tiszaroffi erőviszo­nyok mérlegelésénél ugyan­erre a felismerésre jutna bárki. Miért van hát mégis, hogy a dolgozó parasztok egy része, — hozzá kell tenni, napról napra kisebb része — nagyobbnak hiszi a hangos- kodóik hatalmát — mint amilyen valójában. Erre a kérdésre az adandó választ egy rövid írás kere­tében kimeríteni lehetetlen. Inkább néhány gondolatot vázolunk fel róla. Azzal a megjegyzéssel, hogy a problé­mát nem lehet leszűkíteni. De mégis nagyon lényeges, hogy a falu vezetői az otta­ni dolgozó parasztokkal tisz­tázzák az erőviszonyokat — őszintén és bátran. Mondják meg kerek perec, hogy mind­össze öt-hat ember, név sze­rint ez és ez a haladás ke­rékkötője. S hogy ennek a néhány embernek a szavára nem érdemes felülni Egészen pontosan, hogyan is néz ki ez a dolog. Óit él a községben Házi Mihály és felesége Juhász Erzsébet. Róluk az eddigi viselt dolgaik után joggal téte­lezhette fel bárki, hogy a megbecsülésben van részem. Kaptam már egész havi fi­zetést jutalmul, s az idén kiváló dolgozó jelvényt is. A korábbi években szerettem volna sztahanovista lenni, de valami mindig közbejött. Egyszer már úgy volt, hogy az leszek, de le kellett cse­rélnem a légsűrítő berende­zést — kisebb lett a teljesít­ményem, s így elestem a sztahanovista címtől. Most már viszont megvan a jel­vény — a háromezer forin­tos kérését mellé az erkölcsi elismerés szimbóluma is. Ezért mondhatom — ne vegyék dicsekvésnek —hogy még nem öregedtem meg annyira, az évek száma, s nem a munkám miatt kell itthagynom a gépet. Meg­mondja ezt akárki, ha Zelei Sándor mozdonyvezető után érdeklődnek a Szolnoki Fűtő- házban; haladásnak nem hívei. Ab­ból az elvből kiindulva, mi­szerint ha valaki hibát kö­vet el. azt jóvá teheti. Házi Mihályt felvették tsz-tagnak. Nos, ő azóta feleségével együtt visszaél az előlegezett bizalommal. Megtévesztenek és rossz hírbe hoznak néhány nagyon rendes parasztembert. Olyanokat, kik éppen a régi szolgalelkűség következtében téveszthetők meg. Itt tehát nagyon fontos a tárgyilagos ítélőképesség. Nem lehet egy kalap alá venni Házi Mihályt azokkal, akiket ő lovai fel. Egyszóval a szövetkezeti gazdáknak be kell bizonyíta­ni. hogy a rendbontókra nem érdemes hallgatni. Nem ja­vát keresik ezek a falu la­kóinak. Viszont élnek a köz­ségben nagyon sokan olya­nok, akik ez év tavaszáig szintén egyénileg gazdálkod­tak. Méghozzá példásan. Csa­ládi életük, magatartásuk, józanságuk mindenképpen a legkiválóbb. Rájuk érdemes hallgatni. Ök csak a javát akarják ezután is családjuk­nak és természetesen a falu­nak ÍS: Beszéltünk Füleki Jó­zsef elvtársról. Hat hold föld­jén gazdálkodott, nagy szor­galommal és igen sok hozzá­értéssel. Ezt a tiszaroffiak tudják legjobban s azt is. hogy milyen szép és nagy hasznot hajtó jószágokat ne­velt. Egyik tehenét a közös? gépállomásunk dolgozói is­merik. Brigádgyűléseken, be­szélgetések alkalmával gyak­ran esik szó erről. Egyetér­tünk az irányelvekkel, de az­zal is tisztában vagyunk, hogy megvalósításukért so­kat kell tennünk, sok hárul mindannyiunkra . Járásunk mezőgazdasági já­rás, ahol a nagyüzemi gaz­dálkodás feltételei adva van­nak. A termésátlagok emel­kedéséhez viszont nekünk, gépállomási dolgozóknak a gyors és jóminőségű munká­val kell hozzájárulni. Bri­gádjaink a kongresszus tisz­teletére tett versenyben szin­te fej fej mellett küzdenek a vállalások teljesítéséért. Jelenleg az első * Csörgő, második a Patkó, harmadik a Szabó brigád. Elhatároztuk, hogy amíg körzetünkben egy talpalatnyi megműveletlen terület lesz, addig nem pihe­nünk. Éjjel nappal dolgo­zunk, hogy a megnövekedett nagyüzemi gazdaságokban biztosítsuk a jövő évi ter­mést s ötéves tervünk alap­jait minél szilárdabban rak­hassuk le. Éves tervünk 122 ezer noirmálhold. Mi úgy lát­juk, hogy tíz, tizenkétezer normálhoddal nem lesz lehe­tetlen megtetézni. Erre szük­ség is van, hiszen a terme­lőszövetkezeti gazdaságok területe többet tesz ki, mint a tervünk. Nem akarjuk, hogy csalódjanak bennünk a közös útra lépett gazdák, hi­szen gépállomásunk évről évre túlteljesítette tervét, s ezzel érdemelte ki a Vörös­zászló Érdemrendet, vala­mint más kitüntetéseket — Hogy minél hathatósabb se­gítséget nyújthassunk, a ter­melőszövetkezetekkel még szorosabb kapcsolatot tar­tunk. A közös gazdaságokkal megegyezve huszonnyolc traktorost továbbképző isko­lára küldünk. Az a tervünk, hogy kora tavasszal a nagy munkák megkezdése előtt mintegy negyven dolgozót küldünk traktoros tovább­képző iskolára, ahol elsajátít­ják a korszerű Diesel moto­rok kezelését. A gépállomás kommunistái és a pártonkí- vüli dolgozók összefogva munkálkodnak azon, hogy tervünket megvalósítsuk, s be adta, s ettől a jószágtól fe­jik jelenleg a legtöbb tejet. Füleki József háztáját meg­nézheti bárki. Nos, az ilyen ember bizonyára alaposan megfontolta és meggon­dolta a dolgot, mielőtt belé­pett a tsz-be. Elmondja min­denkinek, azért választotta az új utat, mert meggyőződése, hogy nem is a jövő. hanem már a jelen is a szövetkezé­sé. Aki a tsz-ben rendesen dolgozik, az jobban megtalál­ja számítását. Ö különben nemcsak a szavak, hanem a tettek embere. Nemrég nyilatkozott a szol­noki Rádióban. Akkor is bát­ran és határozottan kiállt a szövetkezete mellett. „Becsü­letes munkával éltem eddig is, igy élek ezután is” — mondta többek között. Nos. talán még külön mondani sem kell, hogy Füleki József józan szava többetérő, mint azoké, akik csak a kocsmá­ban legénykednek és nem a munkában: Tavasz óta úgyszólván minden munkánál ott láthat­ták a tiszaroffiak az Arany­kalász Tsz-ben Szerencsés Mihályt. Ö is a falu első leg­tekintélyesebb egyéni gazdái közé tartozott. Sokan követ­ték annakidején példáját és sokan nézték azt, hogy mi­kor mit, hogyan csinál és eh­hez igazodtak. Jóljár az. aki ezután is ő utána igazodik. Ha most még nem is. de egy esztendő múlva minden bi­maradéktalanul végrehajtsuk az ötéves terv során ránk vá­ró tennivalókat. Molnár Lajos, brigádszerelő, Fegyverneki Gépállomás Traktorosok beszélgetnek A napokban tanúja lehet­tem egy beszélgetésnek, A kíváncsiság vitt oda a trakto­rosok csoportjához, ahol D. Ács László brigádvezetővel hallgattuk, miről folyik a szó. Nem tudnám pontosan visz- szaadni az elmondottakat, de a lényeget megpróbálom. A mezőgazdaság termés­hozamának növelését a máso­dik ötéves terv irányelvei 30—32 százalékban határoz­zák meg. A traktorosok ar­ról vitatkoztak, mekkora munkatöbbletet jelent ez, de azt is tükrözték szavaik, hogy nem ijednek meg a fel­adatoktól. Volt. aki kijelen­tette: hozzáedződtünk mi már a komoly munkához, az idei év is próbára tett bennünket. A beszélgető csoport egyik tagja ilyenformán vélekedett: — Az ötéves terv irányel­veiben rögzített tennivalók megvalósítása a gépállomási dolgozókra komoly felelőssé­get hárít, de a párt és kor­mány új gépekkel segíti a munkát, öt év alatt 37—39 milliárd (általa elképzelhetet­len mennyiségű) forint beru­házást biztosít a mezőgazda­ságnak a hosszúlejáratú hi­telekkel együtt. Ennek jó ré­sze bizonyosan újabb gépek­ben fog jelentkezni a mi gépállomásunkon is. Egy mondatban úgy lehetne összefoglalni a beszélgetés tartalmát, ahogy az egyik traktoros mondotta: megmu­tatja majd, hogy mit lehet ki­hozni a rábízott erőgépből. Ekkor szólt közbe a brigád­vezető: — Igen fiúk; ez a legfonto­sabb. A gépből mindent ki kell hozni, a gép bírja, ha rendesen kezelik és karban­tartják. A gépállomás veze­tősége, valamint a párt és kormány is segít bennünket abban, hogy feladatunknak eleget tegyünk, s helytáll- junk majd a második ötéves terv megvalósításáért vívott küzdelemben, Kunhegyesi Gépállomás Túri István zonnyal kiderül, miért? Sze­rencsés Mihály azért munkál­kodik, hogy elmondása sze­rint a termelőszövetkezet mi­nél hamarabb valóban terme- lőiszövetkeziet legyen. Alkal­mazhassák a fejlett agrotech­nikai módszereket, a tagok javára és hasznára kihasz­nálhassák a nagyüzem adott­ságait. Ez viszont csak úgy következik be nagyon gyor­san, ha mindenki egyszíwel. egyakarattal dolgozik. A té­továzó, a rosszindulatú fecse­gésre hallgatók önmagukat és társaikat is megrövidítik. S persze még az újság is kevés lenne ahhoz, hogy mindazok nevét felsoroljuk, akikre nagyon érdemes hall­gatni. Idős G. Szabó Gábor jómódú középparasztként tért át a kisüzemi termelésről a nagyüzemi gazdálkodásra. — Nem félt a jövőtől. Azt tartja, aki dolgozik, annak nincs mitől tartania. Hát nincs igaza? Nagyon igaza van. Vagy beszélhetnénk ifjú Vil­lás Zsigmondról, a Kossuth Tsz gazdájáról. Neki Is idős G. Szabó Gáboréhoz hasonló a véleménye. Nehéz attól a régitől megválni, amit nemcsak apá­ink, hanem dédapáink is éle­tük végéig csináltak. Mégis, A haladás elől nincs kitérés. A kisüzemi gazdálkodás el­avult. A fejlődéssel lépést kell tartani a tiszaroffiaknak is. A régi nyomorúságos vi­lág ottélő figurái persze ezt nem nézik jószemmel. De hi­ába. A tiszaroffi erőviszonok ma olyanok, hogy a szövet­kezés erőinek növekedése tel­jes és maradéktalan győzel­me biztos, Szekulits Péter 'Htmköly ig^uidág-a. Szovjet pilóta gyorsasági világrekordja P. M. Tiszaroffi erőviszonyok 1959. őszén Kire érdemes hallgatni — (3) ,Az ellenség ereje

Next

/
Thumbnails
Contents