Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-21 / 274. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. november Zl. Miért mostoha gyermekek a szolnoki súlyemelők? G PROHIRDETESE E> Vasárnap Iái Il-kor kerül sor a Szolnoki Kini­zsi—Mezőtúri Honvéd mér­kőzésre. A hírek szerint a Honvéd megerősített csapat­tal érkezik. Ennek megfele­lően a Kinizsi is jól felké­szült, így erős küzdelemre, nívós mérkőzésre van kilá­tás. A szolnoki összeállítás a következő lesz: Koródi — Gyémánt I., Szabó, Mátyás — Germán, Sokvári — Sza­bados, Géczi II., Kiss II., Kolláth, Géczi I., Hangodi, | Lassan végéhez ér az őszi baj­noki forduló és vasárnap dél­után sor kerül az NB II.-es baj­nokságban is az utolsóelőtti XXV. fordulóra. Az eddigi küz­delmeket nagy Izgalmak jelle­mezték, minden csapat igyekszik a kiesés réme ellen bebiztosíta­ni magát. Ez megmutatkozik a bajnoki táblázaton is, ahol a mezőny erősen tömörült és egy- egy nyert vagy vesztett mérkő­zés a csapatok számára igen nagy változást hozhat. Ez a for­duló még fokozottabban ilyen helyzet elé állítja a bajnokság­ban résztvevő csapatokat. A Vasas Orosházán komoly feladat előtt áll, mert az oros­háziak pont az elmúlt vasárnap Sajószentpéteren mutatták meg, hogy nem adják meg magukat és nem ismernek elveszett mér­kőzést. Nagy bravúrral egy pontot hoztak el a Borsodi Bá­nyásztól. Ezzel szemben a jász­berényiek vereséggel tértek ha­za a borsodiaknál gyengébb ké­pességű nagybátonyiaktol. A Vasas szereplése az őszi bajnokságban eddig gyengének mondható, a csapat formáia nem jó, baj van az erőnléttel is, ami sok mérkőzésen megmutat­kozott, ez főleg egyes játéko­soknál áll fenn és bizony sem­mi javulás nem észlelhető e té­ren. Hogy ennek ml az oka azt feltétlenül meg kell vizsgál­ni. Ha már az őszi bajnokság­Hosszú ideig nem volt he­lyisége a tehetséges fiata. szolnoki súlyemelőknek. Így a nemrég Debrecenben lezaj­lott Országos Vidéki ifjúság bajnokságon is edzés nélkül voltak kénytelenek kiállni. Ezért a szokottnál gyengébb eredményt értek el és nem szerezték meg jogot az Or­szágos Ifjúsági bajnokságon való részvételre. Időközben a helyiség kérdése, mint azt már közöltük, megoldódott. A nehézségekre való hi ban nem lehet rajta változtat­ni, a tavaszi indulásig feltétle­nül kell, mert ellenkező esetben a kiesés réme erősen fenyeget. Az elmúlt vasárnap Nagybá- tonyban nem játszott ugyan rosszul a csapat és nem érdé- melte meg a vereséget. Egy jó erőben lévő közepes formájú Vasas símán győzött volna Nagyb.átonyban, még a gyenge játékvezető ellenére is. Orosházán sokkal nehezebb dolga lesz a csapinak, mint Nagybátonyban, mert az ed­digi hazai mérkőzésein az oros­háziak sokszor igen jól szere­peltek és komoly ellenfeleket fektettek kétvállra vagy vettek el pontot tőlük. Már egy dön­tetlen eredmény is sikernek számítana és sokat javítana a Vasas helyzetén, nem beszélve egy győzelemről. A csapat már ma elutazik Orosházára, hogy kellően kipi­henve álljanak ki a naeyfontos- ságú mérkőzésre. Az utolsó ősz5 idegenben játszott mérkőzésen alkalmuk van arra. hogy az eddigi vidéki mérlegen valamit 1 avítténak. Az elmúlt heti ösz- szeállítással szemben változás nem lesz, így az alábbi tizen­egy utazik Orosházára: Baloeh - Udvarias, Túri, Kovács T. - Rétsági. Galambos — Márkus Deák. Szántai. Bird, Hegedűs tartalékként Kovács II. megy a csapattal. G. J. vatkozással a szolnoki ME- DOSZ súlyemelők rendkívüli részvételi engedély megadá­sát kérték az Országos Súlyé melő Szövetségtől, az Országos Ifjúsági Bajnokságra. Az en­gedélyt meg is kapták. Nagv volt az öröm. Lázasan készü­lődlek és fogadkoztak, ha már a területi bajnokságon nem is sikerült, legalább az országos bajnokságon kikü­szöbölik a csorbát. Most viszont adódó't egv másik akadály. Kapnak e a sportkört működtető Víz­ügyi Igazgatóságtól pénzt a felutazáshoz? ígéret volt. egészen múlt hét péntekéig. Azonban a szükséges össze­get csak nem kapták meg, tgy hiába volt meg a rend­kívüli engedély, itthon kellett maradniok. Ezzel nagy szo­morúságot okoztak a lelkes fiatal súlyemelőknek. Azt szeretnénk ha az ille­tékesek most már végre ko­molyan belenéznének ebbe az ügybe és végleg rendeznék a súlyemelő szakosz'álv hely­zetét. Mégsem engedhet" meg, hogy egyes sport ellene? — esetleg a súlyemelő spor­tot nem kedvelő — emberek kénye-kedvétől tegyék függő vé a tehetséges súlyemelő '.étét vagy nemlétét. Ha a MEDOSZ keretében nincs le hetőség működésükre, mond­ják meg őszintén és akkor meg kell keresni a lehetősé get, hogy más sportkör vegye át a szakosztályt. Mindeneset­re ezt a jelenlegi bizonytalan­ságot meg kell végre szüntet, ni. — Víncze János — Szolnoki MTE— Nagykőrös mérkőzés élőit... Vasárnap délután fél kettőkor az MTE pályán játssza soronkö- vetkező mérkőzését az MTE Az elmúlt vasárnap balszerencsés körülmények között szenvedtek vereséget. Ezen a mérkőzésen ki keU köszörülni a csorbát. — Sajnos, több sérült van a csa­patban, így az összeállítás csak a mérkőzés előtt történhet. Nagykőrös jelenleg a tabella 15. helyén áll, de csak egy pont­tal marad az MTE mögött. - Nagykőrös az utóbbi mérkő­zéseken erősen feljavult, hi­szen vasárnap is győzött a Sze- gedi Építők ellen. Az MTE-nek teljes erőbedobással kell fel­vennie a küzdelmet, ha győzte­sen akarja elhagyni a Játékte­ret. P. I. Iflliilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Mark Twain levelei egy 12 éves kisfiúhoz A texasi Dallasban megta­lálták Mark Twain öt darab 1881-ben írt levelét, melyet egy 12 éves kisfiúhoz intézett A kisfiú levélben kérdést in tézett a 46 éves íróhoz, sze­retne-e újból kisfiú .enni? Mark Twain válaszában ki­fejtette, hogy semmi esetre sem szeretne újra gyere. lenni, ha csak nem egészen megváltozott körülmények között. „A legfőbb kiköté-em az lenne, írja az egyik levél ben, hogy segédkormányos, majd kormányos lehessek egy Mississippi-! hajón és a.' is maradhassak egész életem ben.” A nagy író levelei Mrs. E. C. Stradley dallasi asszony birtokában vannak, aki azo­kat a texasi egyetemnek akarja ajándékozni. (Reuter) TISZA Bútorgyár asztalos szak­munkásokat keres azonnali be­lépéssel. Munkásszálló és üzemi konyha van, SZAKISKOLÁT végzett mező­gazdász elhelyezkedne. Leveleket „Jó munkaerő” jeligére a Szol- noki Hirdetőbe kér. GÉPI számolásban jártas mun­kaerőt azonnali belépésre felve­szünk. Röviköt Nagykereskedel- mi Vállalat Szolnok, Petőfi u 30/a. ________________________ NA GY gyakorlattal rendelkező képesített anyagkönyvelési cso­portvezetőt felveszünk, önélet­rajzot kérjük az alábbi címre küldeni: Vízgépészeti Vállalat I. számú üzeme Kunhegyes, Kos­suth L. u. 2. sz. SZOLNOKI Vas- és Faipari KTSZ erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező mérlegképes főköny­velőt azonnali belépésre felvesz. Jelentkezés a szövetkezet irodá­jában 20-ától 28-ig, Szolnok, Os­tor u. 1. sz. A SZOLNOKI Patyolat Vállalat férfi-fodrász szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés a vállalat telephelyén: Szolnok, Mártírok útja 19 szám. ELADD Tiszaföldváron Szondy vezér u. 23. számú kétszobás családi ház. Érdeklődni a hely­színen, vagy Szolnok, Véső u. 26. számon. ELADÓ Szolnokon, Tompa Mi- hály u. 4. számú, 200 n-öl telek. Érdeklődni: Temető ü. 48/a. 350-es JAWA, nagykerekű, 25- ezret futott, sürgősen eladó. Lé­náit Istvánnál, Öcsöd, Petőfi u. 48. szám. ELADÓ 2 szobás családi ház, április 1-én beköltözhető, 995 n- öl telekkel, Szolnoktól 2 km-re, - autóbusz van. Érdeklődni le­het: Szolnok, Kolozsvári u. 13. számon. Köszönetnylivánitás Mindazoknak, akik szeretett férjem és édesapánk, Lévai Ist­ván temetése alkalmával meg­jelenésükkel és részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ez­úton mondunk köszönetét. Ozv. Lévai Istvánné és gyermekei Szolnok FŐKÖNYVELŐT keres a jászdő- zsai földmüvesszövetkezet de­cember 1-1 belépéssel. Önéletrajz és erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen az fmsz iroda- helyiségében. Útiköltséget nem térítünk. A TÓSZEGI Gépállomás azon­nali belépésre keres autó és há­lózati villanyszerelőt, kovács és motorszerelő szakmunkásokat. Fizetés kollektív szerint. Jelent­kezés a gépállomás központjá- ban délelőtt 7-9-ig. KOCSISOKAT vesz fel a Szol­noki Kertészeti Vállalat. Jelent­kezni lehet a vállalat Vöröscsil- lag úti telepén. MEZŐGAZDÁSZT keres decem­ber l-i felvétellel a Műtrágya Vállalat. Saját motorkerékpár­ral rendelkezők előnyben része­sülnek. Fizetés kollektív sze­rint. Jelentkezni: Szolnok, Vö- röshadsereg u. 32. ______________ PL ISSÉ készítését vékony szö­vetre és selyemre vállalja a Szol­noki Háziipari Termelőszövetke­zet üzlete (főpostával szemben) vidékieknek is.__________________ EL ADÓ Tiszaföldváron újonnan épült, már beköltözhető lakóház négyszáz négyszögöl telken sző­lő-gyümölcsössel. - Érdeklődni: Tiszaföldvár, Kossuth u. 38. TISZAFÖLDVÁRON beköltözhe­tő családi ház 450 n-öl telekkel eladó. Kossuth u. 65. Szolnok, megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottság! es a Megyei Tanaca lapja MB felelős saeraesztö: Lazányi Jozsetne SzerKesztoseg: Szolnok. Tisza Antai u. 2. L em Telefon: 80-93. 23-20. 20-68 Kiadja a Szolnok megyei Néplaj Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal; Szolnok, trodanaz fszt. t Telefon: ztt—94. Megjelenik nettó Kivételével minden nap._________ A lapot elöflzetesbeD ás árusí­tásban a Szolnok megyei pos- tanivatalok és fiókposták ter­jesztik A lap előfizetési dna: egy hóra U.- Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szóin, k- Nv mo» vállalat 1959. november 20. — 4154 Felelős nyomdr vezetőt Mészáros Sándos Mi várható az orosházi márliőzésen? — Jászberényi tudósítónktól — RÁDIÓ éx televízió MŰSOR 1959. november 23—29-ig: Állandó műsorszámok: KOSSUTH RADIO: 1.25: Rákóczi Induló. — 4.30: Hírek. Idő járás jelentés. — 4.40- 7.39-lg: Vidáman — frissen. Zenta műsor. - Közbeni 5.00: Fa­lurádió. - 5.30: Hírek. Időjárás lelentés. - 6.30: Néhány perc tudomány. - 6.59: Időjelzés. - 7.00: Hírek. Idójárasjeleutes. 7.10i Üj könyvek. - 7.35: Naptár. - 7.59: Időjelzés. - 8.00: Műsorismertetés. - 9.59: Időjelzés. - 10.00: Hírek. Lapszemle. Idójarásjelentés. - 11.57: Tecbnlkal szünet. - 11.59: Időjelzés. 12.00: Déli harangszó. Hírek. Időjárásjelentés. - 14.59: Idő­jelzés. - 15.00: Hírek. - 16.08: Idöjárásjelentés. - 16.59: Idő­jelzés. - 17.00: Hirek. - 19.50; Jóéjszakát, gyerekek I - 19.59: Időjelzés. - 20.00: Esti krónika. Idöjárásjelentés. - 21.59: Idő­jelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Idöjárásjelen- tés. — 24.00: Hírek, tdőj&rásjelentés. - 0.30: Himnusz. ' PETŐFI RADIO: 6.00-8.00-ig: Reggeli zene. - Közben: 6.20: Színházak, mo­zik és tárlatok műsora. - 6.50: Torna. - 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. - 19.08: Hírek. Idöjárásjeelntés. - 21.00: Hírek.- 22.00: Hírek. Hétfő, november 23. KOSSUTH RADIO: 8.10: Versenyművek. — 9.00: Ri­portműsor. — 9.15: Könnyűzene. — 9.45: Lányok, asszonyok... - 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Né­pi muzsika. — 12.50: Versek. — 13.00: Operettekből. — 13.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Rácz Gyula cimbalmozik. — 15.30: A Gyermekrádió műsora. — 16.10: Napirenden... — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. - 17.15: Ötórai tea. 17.45: Ifjúsági őrjárat. 18.00: Az Állami Népi Együttes zene­kara játszik. — 18.30: Munkás- városok: Ajka. — 19.20: Haydn műveiből. — 20.30: A könnyűzene népszerű művészei. — 21.15: Ha­zai körkép. — 21.35: Békéről és szabadságról dalolnak a népek, -v 22.15: A Magyar Rádió szim- íónikus zenekara játszik. — 23.25: Angliai utazás. Versek. — 13.45: Könnyű dalok. — 0.10: Régi magyar dalok. PETŐFI RADIO: 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Vietnami népdalok. — 14.50: Klarinét rapszódia. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.40: A vörös hajú lány. Regényismerte­tés. — 16.00: Filmzene. — 16.15: Külpolitikai kalauz. — 16.25: Hangverseny a stúdióból. — 17.00: ősz) kórusmuzsika. — 17.15: Új­jászülető gyárak. — 17.30: Amíg a Bohémélet eljutott a színpadig. Előadás. — 16.15: írói önarcké­pek. — 18.30: Zenés műsor. — 19.05: Mézeskalács. Operettrész- letek. - 19.40: Falurádió. — 20.00: Részletek Verdi operáiból. — 21.05: Hegyaljai dalok. — 21.35: Nagy Péter, a reformátor, f- 21.55: Tánczene. Kedd, november 24. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Gyermekrádiő műsora. — 9.20: Pécsi gimnazisták ének- és ze­nekarának műsora. — 9.40: Lud­milla Ljadova énekel és zongo­rázik. — 10.10: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 10.25: Verbunko­sok, magyar nóták. — 11.00: Mennyei páncélvonat. Könyv­részlet. — 11.20: Operettrészletek. — 12.10: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. — 13.20: Zenekari hangver­seny. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Népdalcsokor. — 15.10: Hárfa muzsika. — 15.20: A mi fiaink. Rádiójáték. — 16.15: Egy falu — egy nóta. — 16.35: A barátság hullámhosszán ... — 16.45: Régi forradalmi dalok. — 17.15: Szív küldi... — 18.00: A Szabó-család. Rádiójáték. — 18.30: Don Juan. Részletek Mozart ope­rájából. — 19.05: Gyári sziréna. - 19.25: A Magyar Rádió esztrád- zenekara játszik. — 20.30: II. Jó­zsef császár. Rádiójáték. — 22.25: U&i szemmel,.. — 22.35: Népi mu­zsika. — 23.00: Bartók műveiből. — 23.28: Operettegyvelegek. — 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Fúvószene. — 14.45: Tag­felvétel. Regényrészlet. — 15.00: Vidéki énekkarok műsorából. — 15.20: Nótacsokor. — 15.45: Beet­hoven műveiből. — 16.20: Az Al­bán VIT Művészküldöttség mű­sorából. — 16.40: Magyar száza­dok. — 17.00: Könnyűzene. — 17.10: A munkásság ábrázolása a zenében. Előadás. — 17.50: Mi új­ság a nagyvilágban? — 18.00: A Szécsi vonósnégyes hangversenye a stúdióban. - 18.30: Rádió sza­badegyetem. — 19.05: Verbunko­sok, népdalok, csárdások. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Zenekari hangverseny. — 21.05: Operettrészletek. — 21.45: Kik voltak a janicsárok? Elő­adás. — 22.00: Tánczene. — 22.20: Hangverseny hallgatóink kíván­ságára. Szerda, november 25. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Szórakoztató zene. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 9.30: Népi zene. — 10.10: Üttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pil­lantás a nagyvilágba. — 11.15: Váradi György együttese Játszik. — 11.25: A Szabó-család. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Irodalmi előadás. — 13.10: Népi muzsika. — 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.00: Ajándékhangver­seny nyugdíjasoknak. — 14.30: Napirenden... — 14.35: Operett­részletek. — 15.10: Fiatalok Ze­nei ÜJ ságja. — 15.35: A Gyermek­rádió műsora. — 16.00: Előszóval — muzsikával. — 17.40: A berch­tesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. Előadás. — 18.00: Szív küldi... — 18.30: Fórum. A nacio­nalizmusról. •— 18.45: Maria Me- neghini-Callas új felvételeiből. — 19.05: Három év történetéből. — 19.40: Népdalok. — 20.30: Zenés irodalmi műsor. — 21.30: Gyer­meknevelés. — 21.45: Operett­kettősök. — 22.25: Zenekari hang­verseny. — 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Orosz nyelvlecke az álta­lános Iskolásoknak. — 14.35: Ze­nekari hangverseny. — 15.50: Né­pi muzsika. — 16.10: Elbeszélés. — 16.30: Népszerű tenoráriák. — 16.50: Operettmuzsika. — 17.30: Magyar mérnökök Ghánában. Beszélgetés. — 17.45: Nemes Ka­talin hangversenye a stúdióban. — 18.15: Rádióegyetem. — 18.45: A Gyermekrádió tílűsora. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolya­ma. - 19.15: Tánczene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Fúvószene. — 20.20: Harlekin bosszúja. Kisope­ra. — 21.05: A XX. század ma­gyar kórusművészete. Előadás. — 21.30: Népi muzsika. 21.45: Szeged színházi életéről. — 22.00: Köny- nyü üaUamolL Csütörtök, november 26. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Színes népi muzsika. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. - 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.30: A munkásmozgalom dalaiból. - 9.40: László Annia és Rátonyi Róbert énekeL — 10.10: Rádió­egyetem. — 10.40: Hangszerszó­lók. — 11.00: Mennyei páncélvo­nat. Könyvrészlet. — U.2ő: Ope­rarészletek. — 12.10: Könnyű ze­ne. — 13.00: Ezüstkalászos gaz­datanfolyam. — 13.20: Népi mu­zsika. — 14.00: Vers, az első sze­relemről. - 14.10: Tánczene. ­15.10: Dalok a Tanácsköztársa­ságról. — 15.25: Az Ifjúsági Rá­dió riportműsora. — 15.45: Kó­rustanítás az iskolában. — 16.00: Napirenden... — 16.05: Egy falu egy nóta. - 16.40: Mongol műsor. — 17.15: Zenekari muzsika. — 17.45: Lányok, asszonyok... — 18.00: Jancsó Adrienne csángó népdalokat énekel. - 18.10: A Szovjet Rádió esztrádzenekara játszik. - 18.40: Ifjú Figyelő. ­19.00: Liszt műveiből. - 19.10: Donizetti: Don Pasquale. Három- felvonásos vígopera. — 21.00: Lát­tuk, hallottuk. — 22.15: A Koste- fanetz-zenekar játszik. — 23.10: Bach-művek. — 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Sándor Judit énekel. — 15.00: Borbély Teréz népi énekes énekel. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. - 15.30: Dusolina Gianninl, Georges Thill és Fe­dor Saljapln énekel. — 16.10: Hal­hatatlanok. — 16.40: A Gyermek­rádió műsora. — 17.15: Az egye­temes tömegvonzás rejtélye. Elő­adás. — 17.30: Tánczene. — 18.10: Rádióegyetem. - 19.05: Az Ifjú­sági Rádió nyelvtanfolyama. - 19.15: Albán népdalok és népi táncok. - 19.10; Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Köny- nyü zene. — 20.45: Az adott szó becsületéért. - 21.05: Tánczene.- 21.50: Vérünk forrása. Elő­adás. - 22.00: Dietrich Fischer- Dieskau Schubert dalokat éne­keL Péntek, november 27. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 8.55: Mi újság a könyvesboltokban? 9.10: Mendelsohn: e-moll vonós­négyes. - 9.35: Hangverseny-in­dulók. — 9.50: Magyar csokor. - 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Rádióegyetem. — 12.10: Könnyű zene. üdülőknek. — 13.00: Gaz­daszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 13.15: Opera­részletek. - 13.50: Tánczene. ­14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora.- 14.35: Napirenden. — 14.40: Al­bán kórusok. — 15.10: Szórakoz­tató hegedűmuzsika. — 15.30: Uj Helikon Társaság. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.50: Rádióiskola. - 18.35: Tánczene.- 19.15: Gyári sziréna. - 19.30: Emil Güelsz zongorázik. - 20.30: Bura Sándor lemezeiből. — 20.50: Gondolatok a kongresszus előtt.- 21.05: Luzerni Ünnepi Játé­kok 1959. - 23.00: Csárdások. - 23.10: Schiller: Az örömhöz. — 23.15: Könnyű zene. 0.10: Hang­lemezek. PETŐFI RADIO: 14.15: Operettrészletek. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.45: A Győri Stúdió műsora. — 16.00: A századforduló operáiból. — 16.45: Szórakoztató muzsika. — 17.15: A társadalmi mozik hely­zetéről. - 17.25: Gát József cla- vichordon játszik. — 17.50: Pó­ruljárt vőlegény. Vígjáték. — 19.05: 1000 szó angolul. - 19.15­Vidám népdalok. — 19.40: Falu­rádió. - 20.00: Esti hangverseny kalauz. — 21.10: Operettrészle­tek. — 21.45: Sporthíradó. 22.00: Tánczene. Szombat, november 28. KOSSUTH RÁDIÓ; 8.10: Lányok, asszonyok. - 8.25: Szólómüvek. - 9.00: Rádió­iskola. — 9.45: A Császár-Groli harmonikakettős játszik. 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Ope­rettmuzsika. — 11.00: Mennyei páncélvonat. — 11.20: Balettzene.- 12.10: Népi muzsika. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.55: Operarészletek. — 13.30: Időszerű nemzetközi kérdések.- 13.45: Könnyű zene. — 14.20: Zenei műsor. -- 14.45: Helyszíni közvetítés a Magyarország B- Olaszország B válogatott labda­rúgó-mérkőzésről. — 15.15: Tánc­zene. — 16.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.20: Előszóval — muzsikával. — 18.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.30: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 19.00: A madarász. Ope­rett. — 21.35: Moszkvai tudósí­tónk jegyzete. - 21.45: Könnyű zene. — 22.30: Major Tamás Pe- tőfi-verset mond. - 22.35: Tán­coljunk. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operakalauz. 15.15: Fo­toamatőrök ötperce. — 15.20: Könnyű fúvósmuzsika. — 15.30: Fából faragott királyfi. Mesejá­ték. - 16.10: Vidám népdalok. - 16.25: Irodalmi műsor Jugoszlá­via nemzeti ünnepén. - 16.45: Chopin arcképe. Előadás. - 17.30: Hanglemezgyűjtők húsz- perce. — 17.50: A pozitív hős és a körülötte kialakult viták. — 18.00: Albán dalok. — 18.10: Ka­marazene. — 18.45: Van új a nap alatt. — 19.05: Tánczene. — 19.30: Falurádió. — 20.00: Nagy mesterek muzsikájából. - 20.45: Dankó szíve. — 21.05: Zenekari hangverseny. - 22.25: Faust. Cperarészletek. Vasárnap, november 29. KOSSUTH RADIO: 8.10: Könnyű zene. 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A szirti sasok országában. Ünnepi mű­sor. - 9.30: Egy óra nagy mu­zsikusokkal. — 10.30: Vasárnapi melléklet. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. - 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádió­lexikon. — 14.00: Helyszíni köz­vetítés Firenzéből, az Olaszor- szág-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. — 15.15: Olasz dalok. — 15.30: Az Olasz- orezág-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés második félidejének közvetítése. — 16.15: Hét nap a külpolitikában. - 16.30: Zenekari muzsika. — 18.10: Vígjáték. — 20.15: Emberek kö­zött. — 22.25: Mozart müveiből. — 23.00: Néger spirituálék. — 23.30: Operarészletek. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: A református egyház fél­órája. - 8.30: Liszt műveiből. - 8.40: Látogatás alkotóműhelyek­ben. — 8.55: Szív küldi szívnek szívesen. — 9.30: A Gyermekrá­dió műsora. — 10.00: Cigány­báró. Részletek. — 10.35: A Lip­csei Gewandhaus zenekara ját­szik. - 12.20: Elbeszélés. - 12.50: Művészlemezek. - 14.15: Magyar tájak. - 14.45: Tizenöt perc pol­ka. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. - 15.15: Emil Gilelsz zongoráeik. — 15.40: Irodalmi műsor. — 15.35: Maria Meneghini Callas új fel­vételeiből. - 16.15: Ifjú szívek­ben élek. — 16.45: A könnyű ze­ne népszerű művészei. — 17.35: Vezényel a szerző. — 18.35: Be­szélgetés Szabó Magdával. - 19.00: Könnyű zene. - 20.00: André Segovia gitár-estje. - 20.45: A költő pártjához. — 21.10: Közvetítés a Keleti pályaudvar étterméből. — 21.45: Zenekari muzsika. — 22.25: Petőfi versei­ből. — 22.30: Tánczene. (A Magyar Rádió a mfísorvál- toztatás jogát fenntartja.) A TELEViZIO műsora KEDD, NOVEMBER 24. 18.00: Varázsszem. — 19.00: TV­híradó. — 19.20: Lányok — asszo­nyok. — 20.00: Látogatás a Szép- művészeti Múzeumban. — A spa­nyol festészet. — 20.30: Fiúk, lá­nyok. kutyák. Mulatságos fran­cia film. CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 26. 18.00: Kicsinyek műsora. — 18.30: 48. Magyar Híradó. - Utá­na: A jövő hét műsora. — 19.00: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából: Ilyen nagy szere­lem. SZOMBAT, NOVEMBER 28. 18.45: A Magyar Hirdető műso­ra. — 19.00: TV-híradó. — 20.00 Kisfilm. — 20.40: Menyasszony­tánc. TV-játék. VASÁRNAP, NOVEMBER 29. 10.10: Tengerészrevű. Szovjet játékfilm. — 19.00: Üj élet Pet- tenden. Közvetítés. — 20.05: Edip Cucinak, az Albán Népköztársa­ság rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetének nyilatkozata. — 20.15: Albánia útjain. Filmösz- szeáliítás. — 20.50: A múltat idé­zi a vers, a film, a dal. IPARI ÉS KERESKEDELMI ADAS: A Magyar Rádió tánezenekara játszik. - 19.00: Dánná Dianna, i 10.00—14.00-is. Kedd. szerda, csütörtök és pén­tek: 1.7.00—17.00-ig, szombaton

Next

/
Thumbnails
Contents