Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-09 / 237. szám

1959. o&ltőber 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Dodónak jólesik a pihenés Vidám jelenet a „Viktóriából” a Szigligeti Színház újdon­ságából. A színen: Péter Gizi és Varga D. József. Amiért visszajönnek,.. Művelődési gócpont lett a karcagi Lenin Tsz Szilárd világnézetű fiatalságért Tapasztalatok, tervek a kisújszállási gimnáziumban A KARCAGI LENINI min­dig úgy emlegetik a varos­ban: könnyű nekik, őket még az isten is támogatja. Hát ha ilyen magas támogatásról nem is lehet szó, (ilyet nem is várnak), de sokkal többet ér az ilyen bizonytalan segítség­nél a vezetőség igen komoly hozzájárulása a művelődés ügyéhez. Legutóbb nagy öröm érte a népi táncosokat: tíz új táncruhát kaptak a lá­nyok, hatot a fiúk. A díszes ruhák értéke mintegy 15 ezer forint. A fiatalok táncolni is sze­retnek. A zenekar megszer­zése viszont mindig nehézsé­geket jelentett. Most rendez kednek be önellátásra: A Sza­badság Tsz-szel történt egye­sülésük sok értékes hang­szerrel tette gazdagabbá a kelléktárat. Kitelik belőlük egy komplett népi- és egy tánczenekar. Máris sok a je­lentkező a zenekarba. Nem­sokára vendéget is kap a szö- . vetkezet: a helybeli zeneisko­la igazgatóját és tanárait, — •akik segíteni jönnek, hadd zendüljön meg minél előbb mindkét zenekar hangszerein a muzsika­Az érdeklődés nagy. És ez nem újságíró sablon! Melyik intézmény dicsekedhet olyan hatvanfős tánccsoporttal, amelyik néhány hónap ala»t 110-re duzzadt? Nem sok. A Leninnek pedig az a gondja, hogyan foglalkoztassa, ho­gyan lássa el ruhával a sok lelkes fiatalt. Ezzel nem lesz | semmi baj. Mindenki megta­lálja a helyét. Somogyvári Imre nemrég több fiatallal Tiszafüreden járt és táncokat gyűjtött. A „korsós táncot” máris tanulják a fiatalok. A táncosok és a színjátszók fognak össze a felszabadulási kulturális _ seregszemlére, hogy előadják Csőri Sándor feldolgozásában a Halálra táncoltatott leány című népi balladát. MI MINDEN van még a tsz tervei között? Folytatják a jól bevált ismeretterjesztést, a művelődési házzal közösen. Havi két előadáson ismerte­tik a tsz gazdákkal a nemzet­közi politikai élet kérdéseit, a világűr meghódítását és más ehhez hasonlókat. Ezen­kívül ezüstkalászos tanfo­lyam is indul. A gondok? Kicsi a helyi­ség, kinőtték. Most kaptak egy. raktárt amiben még ter­mény van. A tél folyamán szeretnék átalakítani- Nehéz elhelyezni például az ének­kart, amely harminc taggal kezdte, de hétről hétre roha­mosan emelkedik a lé*száma. Nagy sikerrel mutatkoztak be szeptember ötödikén. A jelszó: foglalkoziassunk minden fiatalt! A felsorolta kon kívül ők szerkesztik az üzemi híradót. Parkosítanak, sportolnak. És az eredmény? Szóljon erről két fiatal leány példá­ja. Mészáros Erzsi és Mészá­ros Zsuzsi néhány éve neki­Közelebb az élethez Egészséges elgondolás szüle­tett a megyében élő képzőmű­vészek anyagi támogatására. A művészek szerződést köt­nek a termelőszövetkezetek­kel, állami gazdaságokkal, — üzemekkel, melyek vállalják egy-egy művész számára az ösztöndíj biztosítását, ennek fejében a művészek rajzokat, festményeket készítenek a fenti szervek részére. Ezzel azt is elérjük, hogy képzőmű­vészeink közelebb kerüljenek az élethez. indult a világnak szeren­csét próbálni. Ki is kötöttek Miskolcon, ahol mindketten villamoskalauzok lettek. A levelek jöttek mentek és alig egy két hónapja egyszercsak hazaállított a két lány. Itt­hon is megtaláljuk a szóra­kozást, művelődést — mon­dották. Mészáros Erzsi ma a híradót dekorálja, szerkeszti, Zsuzsa a tánccsoport aktív tagja és szintén dekorátor. Jól érzik magukat, eszük ágában sincs elmenni. Mándi Eszti már iskolás korában is a „leninesekhez” járt táncol­ni. Most, hogy elvégezte a nyolc általánost, a tsz-be jött dolgozni- A tehetséges kis­lányt még az ősszel népi tánctanfolyamra küldik. Ilyenek a hűséges fiatalok. Amellett nem élnek valami­lyen elzárt életet. Tartják a kapcsolatot öt patronáló vál­lalat fiataljaival, számos ren­dezvényüket közösen tartják. HADD EMLÍTSÜK meg befejezésképpen, hogy leg­jobb segítőjük a pártszerve­zet, de ha arról van szó, a nö­vénytermelőtől a fogatosig bárki megad minden segítsé get a fiataloknak. Hát tessék, itt a példa, le­het követni. Nem valamiféle égi hatalom segített, hanem az emberek összefogása, az a szellem, amely közügynek — nagyon fontos közügynek te­kinti a kultúra a szocialista műveltség fejlesztését. H. T. „Ha nem altar tanúim, hiába korrepetáljuk” mondot­ta az egyik nevelő a kisújszál­lási Móricz Zsigmond gim­názium nemrégiben tarlót» tanári értekezletén. Az egyik munkás fiatalról volt szó. — Abban amit mondott volt né­mi igazság. A munkásfiatal valóban bizonyos hátránnyal került az iskolába. Otthoná­ban nem minden esetben ad­ják meg a tanulásnak azt a becsületet, amelyet megérde­mel, ugyanakkor a feltételek sem biztosítottak annyira, mint egy értelmiségi család­nál. Ezért helyes és szüksé­ges, ha a munkásfiatalt tá­mogatják tanulmányaiban. Azonban ez a támogatás egymagában nem ér semmit, ha magában a munkásdiák­ban nincs meg a tanulás sze- retete, az a tudat, hogy én a munkásosztályt képviselem 4s ahhoz képest kell tanulnom és viselkednem. Ezt a tudatot kifejleszteni talán még fon­tosabb feladat, mint maga a korrepetálás. Ez a véleménye Fekete Lászlónak, az iskola igazgatójának is- Minden esz­közt igénybe kell venni a munkásfiatal osztályöntudatá nak fejlesztésére. A szülők­kel való beszélgetésből az osz­tályfőnökök és tanárok neve­lőmunkájáig minden intézke­désnek ezt a célt kell szol­gálnia. Természetesen az iskolában igen sok paraszt és értelmisé­gi származású fiatal is tanul. Az ő politikai nevelésük is elsőrendű feladat. A munkás­gyerekek öntudatra ébreszté­A dolgozó parasztság köré­ben végzendő népművelési munka megjavítására a na­gyobb termelőszövetkezetek kultúrfelelősei részére két­hetes bentlakásos tanfolya­mot tartanak 1960 januárjá­ban Karcagon. A tanfolyam célja: a kultúrfelelősöket elő­készítse arra, hogy az isme * retterjesztő, művészeti és egyéb népművelési tevékeny­séggel is segítsék a termelő- szövetkezetek megszilárdítá­sát. * Egyre eredményesebben dolgoznak megyénkben a kép­zőművészeti szakkörök. Az ott folyó munkáról adnak számot a kiállítások. Október elején Szolnokon a pedagó­se is az egész közösség cél­jainak szolgálatában áll. Mit tehet, mit tesz a peda­gógus-, az iskola, hogy a szi­lárd világnézet . támasztékát megadja a fiatalságnak? El­sősorban az osztályfőnöki órákat igyekeznek erre a cél­ra felhasználni. Ebben a hó­napban a felszabadulás prob­lémája körül forog a világné­zeti oktatás. Előadást halla­nak, beszélgetést folytatnak a fiatalok arról, miért volt szükségszerű a felszabadulás. Mit jelentett nálunk, mit je­lent a gyarmati népeknél, ho­gyan tükröződik a felszaba­dulás lénye az irodalomban és a művészetben. Novem­berben pedig a kongresszus körit építik az anyagot. Kü lön súlyt helyeznek arra, hogy a diákoknak hozzáfér­hető élvezetes, szórakoztató módon adják elő ezeket a kérdéseket és maga a légkör is az őszinteséget és a bi­zalmat tükrözze. A tervezel egyik elő­nye, hogy a közös munka eredményeként született. Az osztályfőnöki munkaközösség mélyreható vita során dolgoz­ta ki az előadásiak tematiká­ját. Minden témát másik-má­sik osztályfőnök dolgoz ki- Az előadás vázlatát közösen vi­tatják meg. Ezzel a módszer­rel elérik, hogy mindegyikük ura lesz mindanivalójának, megszerzi azt a biztonságot, amely az osztályfőnöki óra jó vezetéséhez szükségei Az osztályfőnöki óra a vi­lágnézeti nevelésnek csak egyik eszköze, Tevékeny gus képzőművészek rendez­nek kiállítást műveikből, Jászberényben pedig a Fém­nyomó Lehel Klub képzőmű­vészeti szakköre. A kiállítást novemberben Szolnokon is bemutatják. * Az őszi-téli ismeretterjesztő munka feladatait szeptember 22-én tárgyalta a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága. A hozott határozat alapján még ez évben az alsóbb tanácsok is megvizsgálják és végre­hajtó bizottsági ülés elé vi­szik az ismeretterjesztés mun­káját. Ezeken főleg az ellen­őrzést. az előadók biztosítását és az egybehangolt szervezés kérdéseit vitatják meg. részt vállal a diákok elvi egységének kialakításában a KISZ is. Néhány napja kez­dődtek meg a Kilián próbák, A jövő héten kerül sor az if­jú kommunista próba foglal­kozásaira. A 35 százaléknyi KISZ-tag nagyon lelkesen és komolyan készül ezekre a próbákra. Emellett minden vasárnap társadalmi munká­ban vesznek részt a helybeli termelőszövetkezetekben. A Nagykunsági Állami Gazda­ságban kukorica törésen dol­gozik az egyik csoport diák. A gazdaság vezetői meg van­nak elégedve munkájukkal; A József Attila olvasómoz- galmat, a kultúrális sereg­szemlére való felkészülést is az öntudat fejlesztésének szol­gálatába állították az iskolá­ban. Az önképzőkörön belül szavaló versenyt rendeznek, ahol előnyben részesítik a felszabadulás témájával kap­csolatos verseket. Egyes isko­lai ünnepségek szónokai pe­dig a nagyobb diákok közül kerülnek ki; A táncosokat Horváth Gyula, a Jászkun KISZ Együttes koreográfusa patronálja- A KISZ-tagok a bő programon kívül súlyt he­lyeznek arra, hogy egyéni be­szélgetésekkel és más módon hatni tudjanak a KISZ-en kí­vüli fiatalok fejlődésére is. A lelkes nevelőtestület, de a fiatalok is teli vannak szép tervekkel. Eltökélt szán­dékuk, hogy ebben az évoen jelentős előrehaladást érnek el a szilárd öntudatú ifjúság nevelésének utján. Hernádi Tibor Megyénkben szeptember 1- vel létrehozták a kunhegye- si járási könyvtárat. Ezzel ebben a járásban is hatéko­nyabbá válik a falusi könyv­tárak ellenőrzése, szakmai se­gítése. Lehetőleg még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején felállítják a jász­apáti járási könyvtárat is, s így teljes lesz a járási könyv­tári hálózat Szolnok megyé­ben. * A művelődési házak igaz­gatói részére negyedévenként 2 napos tapasztalatcsere érte­kezletet tartanak. Az elkövet­kező időszakban Mezőtúron, Kunszentmártonban, Szolno­kon és Martfűn lesz ilyen ta­pasztalatcsere. ■ ■■ ■■■——WMKJWMM—— i Népművelési tervek ( JUUULJUUl éj a velencei Áabxtnc&an /! tengeren át száguld a Gyl ponat Velencébe. Fur­csa folyosó ez, kilométereken át kétoldalt tenger mossa, kék hullámok, s teherhordó bárkák siklanak a part felé. Mellettünk a vizen át vezető országúton trolibuszok halad­énak. A tengeren telefonveze­tékek, drótok szövevényes há­lózata; ezernyi tűhegyként döfi ki fejét a vízből a renge­teg pózna. Nagy tankhajó kú­szik előre csigalassúsággal a láthatár szélén: olajat visz a szárazföld peremén hosszan sorakozó nagy tartályokba, az amerikai Shell, az angol Ro­yal Dutch, az olasz ESSO ezüstszínű fémépítményeibe. Mindez álomszerű gyorsa­sággal zsugorodik össze, ahogy Velence a régi, százados, ősi Velence keskeny csíkból las­san anyagi valósággá nő. Pe­dig ez az elmosódó távlat. Mestre, a maga nagy olaj­kikötőjével, a kékruhás em­berekkel, a tehervonatok csi­korgásával, a daruk lassú gó­lyamozgásával, majd távo­labb a szétáradó olaj, útjában Neiv Yorkkal, Párizzsal, kor­mos gyárakkal, izzadó mun­kásokkal, üzleti palotákban kattogó számológépekkel, egy modern és mégis oly régi, el­avult társadalom nagy haj­szájával a gazdagság, a ha­szon, a pénz után na igen, ez a háttere ma már Velence csipkefinom kőpalotáinak, a lassan suhanó gondoláknak, a Szent Márk térről magasba szálló esti koncertnek. Mellettem a vasúti fülké­ben egy olasz lány ül: messzi­ről jön, Svájcból, magas he­gyek közül — és messze uta­zik, magas hegyek közé. Húsz percig áll a vonat Velencé­ben, addig ő kiszáll és meg­nézi az állomás előtti teret, egy pillantást vet a Canale Grande zöldes vizére — az­tán visszaszalad, nehogy nél­küle menjen tovább a szerel­vény. Kétszer vagy háromszor utazott már így keresztül a városon: de nem száll ki, mert ittmaradni sokba kerül­ne és mert az uraknak való a szórakozás és őneki van urak­kal dolga elég. A lány Svájc­ban egy szállodában dolgo­zik és akik ott dolgoznak, szinte valamennyien olaszok: otthon nem találtak volna maguknak munkát. Mutatom a fényképeket, amelyeket né­hány héttel ezelőtt, érkezé­semkor készítettem Velencé­ről — és ő nem ismeri föl a teret, amely ott van már egy félórányira motoroshajón, amelyet az egész világ ismer — csak később, amikor el­mondom, megmagyarázom — jut eszébe, hogy ő már látta valahol egy festményen. Igen, már tudja is, a hotelban, ahol dolgozik. f>gy órakor surrognak a ^ fékek: megérkeztünk. Szállodai ügynökök sorfala között haladsz kifelé: utánad szaladnak, megrohannak, ki­veszik a kezedből a csomagot, cédulákat ráznak előtted, szá­mokat kiáltanak a füledbe, egy szobát, két szobát, pen­ziót ajánlanak; nehezebb kö­zöttük keresztülhaladni, mint egy felderítőnek észrevétlenül átszökni az ellenséges vonala­kon. A lépcsők tövében ga­lambok serege (másodosztályú galambok: a Szent Márk té­ren már nem jutott számukra hely) totyog kövéren, itt kez­dődik a nagy csatorna, amely S-alakban végighalad az egész szigetvároson. Ide futnak ki a bárkák, amelyek élelmi­szert, anyagokat szállítanak a boltokba, üzletekbe, naran­csot, szőlőt, muranói üveget, gondolás nyakkendőket, gyöngyöket, vagy éppen búto­rokat. Itt nincs más közleke­dési eszköz, nincsenek autók, motorkerékpárok, nincs lár­ma, robaj. A kis utcákban csendesen, nyugodtan árad a nép, átkel a hídacskákon, amelyek domborúan szökken­nek a csatornák fölé, és amelyek alatt lehajtja fejét a gondolás. Az egész világ ad randevút itt, ebben a városban. Repülő­gépen, hajón, vonaton érkez­nek ezren, tízezren nap mint nap, télen-nyáron szüntelenül. Jöhet valaki személyvonaton és jöhet a milánói, vagy a fi­renzei „nyílon”, ezeken az expresszvonatokon, ahol csak első osztály van és az utasok rendelkezésére áll a hostess, a bár, sőt a televízió is. Vagy például jöhet magánrepülő­gépen, mint Onasszisz, a gö­rög hajóskirály, a világ leg­nagyobb magánflottájának birtokosa. Nászutasok jönnek, fiatal párok, akik a legolcsóbb motorosbárkával járnak és konzerveket fogyasztanak, hogy fussa a pénzből. Mások gondolán suhannak — itt minden fordított: a motoros­bárka többe kerül, mint a ké­zierővel hajtott, primitív, év­százados vízijármű. Csillogó paloták tükröződnek a víz fodrain és a szűk, hihetetle­nül szűk, zsúfolt utcák sar­kán szorosan a bőr fölé ha­jolva kopácsol a cipész, aki itt sem látszik gazdagabbnak a világ bármely más részén élő többi foltozóvargánál. Lídóra külön hajójára­tok visznek. Hosszú sziget ez, afféle homokzátony, néhány kilométernyire magá­tól a várostól. Ez a Didó, amelyről annyi homokos par­tot neveztek el azóta, ez a lídók Didója, ahol ott áll a nyári kaszinó, közvetlen mel­lette a nagy filmpalotával, a fesztiválok óriás csarnokával. Trolibusz halad végig kilenc kilométeren, az árnyas platán­sorokon, a tengerparti für­dők sora mellett. Ez itt a vi­lág legjövedelmezőbb homok­partja. A kabinok itt-ott még 100 forintba is belekerülnek. A római újságokban naponta jelennek meg a színésznők fürdőruhás fényképei: fotog­ráfusok hada les arra, hogy eQV-egy ismertebb név vise­lője tűnjön fel a Didó föve­nyén. Találkozót ad itt nyáron az arisztokrácia, a pénzvilág és a filmcsillagok felső tízezerje — vajon hányán, hány ezren és hány milliónyian dolgoz­nak ezekért az emberekért, az ő jómódjukért, gazdagságu­kért, hírnevükért? Milliók, akik soha nem látták és nem is fogják látni ezeket a par­tokat. A kaszinó a Didón modern stílusú, fehér márványépület. Hátsó bejáratához külön csa­tornán futnak be a motoros­hajók. Hatalmas zöld oszlo­pok tartják a rejtett világítá­sa mennyezetet az előcsarnok­ban. Dila, zöld, sárga, kék székek veszik körül a társal­gó elegáns asztalait, tégla- piros a bár és súlyos függö­nyök lebbennek fel a Night club bejáratánál, ahol köny- nyedén szórják a pénzt azok, akiket pár órára magához emel a szerencse istene. De a nyári kaszinó most már zár­va van: a Didó halott. Kiürült az Excelsior, a régies stílus­ban épült fantasztikus hotel­palota, egy-két ember — me­rész szerelmese a tengernek — lézeng a strandokon, zárva a filmkiállítás, sőt a platán­sorok alatt is itt-ott tűnik fel csupán egy-egy csendes társa­ság. Véget ért a szezon, ame­lyik csak három hónapig tart, amíg tűz a nap, forró a nyár. A fényképész, akinél filmet vásároltam, szomorúan mon­dotta, hogy holnap bezár. Va­lami más után kell nézni ki­lenc hónapig, amíg az ideára­dó nagyvilág ismét életet nem lehel a Didó homokkígyójába. (T)e Velencében, a pálya- udvaron tovább ontják az utasokat a vonatok, Ve­lencében egész éven át teljes üzemben van az idegenforga­lom nagy gépezete. Forognak a szállodák szárnyas ajtajai, a motoroshajók propellerjei és a szerencsekerekek is. Ok­tóber 1-től a kaszinó átköltö­zik a Vendramin palotába, ebbe a kétemeletes, többszáz­éves, csupamárvány, csupa- karcsú, cirádás, nagyszerű épületbe, amely előtt már századok óta úsznak el a ha­jók a nagy csatornán. A ha­jós, az utasszállító „vaporet- to” kapitánya, S. Marcuola- nál, a kaszinó megállójánál alig titkolt ellenszenvvel, kis­sé gúnyosan, kissé kétértel­mű hangsúllyal kiáltja: „Ki­szállás a kaszinóhoz! Szeren­csés játékot, hölgyeim és ura­im!”. A bundás hölgyek és finommodorú urak eleresztik fülük mellett a hangsúlyt és megindulnak a játékpalota bejárata felé. BARACS DÉNES (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents