Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-21 / 247. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. október 21. Egy 12 ezer holdas gazdaság lány at Termelőszövetkezetünkben szép számmal vannak lányok. Sokat is beszélnek róluk, — hisz majd mindegyike eleven, életre termett 'fehérnép. Ha a nyári foglalkozásokat vesszük alapul meg kell di­csérnünk leányainkat. Július­ban lánykórust alakítottak, sőt a formaruha készítését is vállalták­Legénycsábítás — pettyes ruhában Szeptember 5-én mutatko­zott be a lányok dalköre. Ne­héz eldönteni daluk volt e szebb, avagy ók maguk? — Pettyes ruhájuk, ugyanúgy tapsot kapott, mint népdal­csokruk, melyben a legénye­ket csábították udvarlásra. Szintén a nyáron került napirendre az egyik gyűlé­sükön a leánykoszorú szerve­zése. Keresték a formát, a le­hetőséget és szó esett a téli programról. E programban szerepelt a közös kézimunka — varrás, tanulás, főzőtanfo­lyam, egészségügyi előadás, Illemtan és nem utolsósorban magányos öregek, tehetetlen betegek segítése. Jól esett hal­lani tervezgetésüket. Hegyes nyelvek Ner megy azonban min­den zökkenő nélkül. Egyese­ket nem engednek a KISZ-be szülrtk, — aminek nem poli­tika a háttere, — hanem a fi­úk. Azzal érvelnek, — ott fi­úk Is vannak és korai még az ismerkedés. Másik nagy hiba a lányok közötti meg-nem értés. Van­nak egy páran, akik nyelvel­nek és haragosdit játszanak. A civakodás oka rendszerint: egyik irígyli a másik párját, míg a harmadik a negyedik udvarlóját. De ez is a fiatal­sághoz tartoziki Eddigi munkánk során kis­sé mi is megfeledkeztünk a lányokról- Számukhoz viszo­nyítva nincsenek olyan arányban képviselve, mini lenni kellene. Ebben viszont a lányok Is hibásak. Tanulni is kellene Kevésbé érdeklődnek a dol­gok iránt. 12 ezer holdas gazdasá gunkban például nincs egy le­ány munkacsapatvezető, a nők közül senki sem jelentke­zett mezőgazdasági szakisko­lára pedig közöttük is akad na, aki agronómus, brigádve­zető, vagy könyvelő lehetne. Az eredmények, amit kul- turmunkánkban elértünk a KISZ szervezet irányításával történt. Ezt kell megtennünk a politikai nevelés terén is. A párt irányelvei alapján cé­lunk, hogy bevonjunk min­den lányt az ifjúsági munká­ba, megszerettessük velük a szervezeti életeit. Ehhez segít­ségünkre van a KISZ Köz­ponti Bizottságának az ifjúság neveléséről szóló határozata, mely őszi munkatervünk ge­rince. Bízunk abban, hogy lánytagjaink között is egyre nagyobb teret hódít a közös­ség embert formáló ereje, — melyben ők is megtalálják a szépet, a nevelőmunka nagy- szerűségét. Somogyvári Imre, Karcag, Lenin Tsz. GAUGUIN FÖLDJEN Aki képtárban, vagy al­bumban gyönyörködhetett a regényes életű francia festő csodálatos munkáiban, óha­tatlanul felébredt a vágya, megismerni azt a különö’ csodálatos világot, ahol vilá- gítóan kék a tenger és sudá- termetű benszülött lányok ál­lanak a parton a déltengeri nap vakító sugarainál. A dús termésű sziget, romantikus fi­atalok vágyott utazásainak színhelye, Tahiti legendás hír­re tett szert az évszázadok fo­lyamán. „Edénkért az óceán­ban”, hirdeti Passuth László könyvének címe, amelynek fedőlapján Gauguin Tahiti tengerpart című festményét láthatjuk. Szól pedig ez a könyv Bo- ugainvilleről, a XVIII. szá­zad francia történelmének egyik jellegzetes alakjáról, Tahiti felfedezőjéről. Érde­kes ember a könyv hőse. Pom­padour bárónő kegyeltje, fő­urak üldözöttje, a forradalom tengernagya — és közben a kanadai indián háború hőse, a föld első francia körülha- józója, világhírű író, a sors kegyeltje..«« A lebilincselő útleírást az utikalandok sorozat 20. köte­teként adta ki a Táncsics Könyvkiadó. Célszerű lenne a kitűnő könyvet Időálló kő tésben, jobb papíron is for­galomba hozni« — ht. — Az albán falu fejlődő egészségügyi na óza:q Köteteket lehetne« írná a felszabadulás előtti albán falu siralmas egészségügyi viszo­nyairól. Az ország több mint 2600 falujában 1938-ban mindössze 14 betegszoba és néhány orvos működött. — Iszonyatos mértéket öltött a maláriás megbetegedések száma, a vérbaj és a külön­böző járványok dúlták fel a falusi településeket. A felszabadulás után a né­pi hatalom minden erejét megfeszítette, hogy mielőbb jelentősen megjavítsa, a fa­lu egészségügyi helyzetét- A malária ellen indított orszá­gos harc eredményeként je­lenleg mindössze alig több, mint 300 maláriás beteget tartanak nyilván, (a háború előtt csupán faluhelyen szá­muk meghaladta a félmilli­ót!). Jelenleg az albán falvak­ban 17 vidéki kórház, mint­egy 450 rendelő intézet, 25 gyógyszertár és több fogorvo­si rendelő működik. A felsza hadulás óta 44 falusi szülő­otthont és terhességi tanács­adó állomást létesítettek, to­vábbá 64 gyermek- és nőgyó­gyászati szakrendelőt«-------4»^.%» A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora Előszőval! Hírek, riportok a nap eseményeiből. - Hallgatóink jogos kérdéseire válaszolunk. - Könnyű zene. - Mezőgazdasági híradó. Jákóhalmi falurosszák Színházi HÍREK A Szolnoki Szigligeti Szín­ház október 23-án mutatja be Callegari: Megperzselt lányok című bűnügyi drámáját * Hervé: Nebántsvirág című operettjének bemutatójára ké­szül a Szigligeti Színház. A darabot Zágon István fordítá­sában Solymossi Ottó, a Ma­gyar Rádió munkatársa ren­dezi. A főszerepeket Pataky Ottilia, Varga D. József, Pé­ter Gizi, Szedő Lajos és Gél M Kornél alakítják. • Színész-munkás-paraszt ta­lálkozót tart a Szigligeti Szín­ház a közeljövőben a szolnoki Szabadság TarmeJősizövetke- zet és az Alföldi Kőolajkuta­tó Vállalat dolgozóival« Elítélték a csépai gyilkost EzJv májusában Sajó Jő- zsefné, csépai asszonyt várat­lanul — a hetedik hónapban — szülési fájdalmak lepték meg. Orvosi segítség hiányá­ban egyedül szülte meg ne­gyedik gyermekét. Az újszü­lött természetes vérzését nem állította el, hanem a gyerme­ket egy mosdótálba helyezte, ahol az rövidesen meghalt. A lelketlen asszony a holttes­tet ezután a mellékhelyiség­ben rejtette el. A megyei bíróság dr. Feke­te István Jtanácsa előtt a vád­lott azzal védekezett, hogy az eseményekre egyáltalán nem emlékszik. A tanúvallomások azonban megcáfolták gyenge lábon álló védekezését. Sajó Józsefnét a megyei bíróság bűnösnek mondotta ki szándékos emberölés büntet- télben — ezért négy évi bör­tönre, mint főbüntetésre és öt évi jogvesztésre (télte. Az íté­let nem jogerős, A fa’urosszók - egyik meg tejfeles szájú legény, másik már őszbe csavarodott meglett ember — azt mond­ják: „kinek mi köze hozzá, azt teszek, ami nekem jól esik”. Igen, csakhogy ami nekik jól esik, az másoknak bánat, nyomor és szégyen. El­sősorban családjuknak. Ezen­kívül a falurosszák, akikről szó vari, tsz-tagófe, s így vi­selkedésük, emberi magatar­tásaik rontja a közösség te­kintélyét, bántja az ott élő rendes emberek becsületérzé­sét. Tehát, semmiképpen sem magánügy, hanem nagyon is közügy a jászjáfcóhalmi falu- nosszák viselt dolga. (Kár, hogy a község vezetői, a je­lek szerint eddig még nem tartották annak.) A Béke Tsz-ben is van be­lőlük. Isznak, duhajkodnak, még a Göncöl-szekeret is el­adnák — csak lenne rá vevő — és elkocsmáznák a legna­gyobb nyugalommal, a legki­sebb szívfájdalom nélkül. Naip ismernek semmiféle ha­tárt, amikor a poharat a ke­zükbe veszik. És ez a baj. A díszes társaság egyik elő­kelő tagja Sz. József. Ez az ember, amikor dolgozik, ak­kor „húz, mint az-igavonó’ — mondják róla a falubeliek, viszont amikor nem dolgo­zik, akkor iszik. S leginkább ez utóbbiból áll az élete. Nem ismeri se a nappalt, se az éj­szakát, csak a mámort és a rövid ideig tartó kábult józa- nodás után ismét a mámort. Ennek az embernek becsü­lete, tekintélye lehetne, de nincs. S nemcsoda. Dolgo­zik, de családja nyomorog. Sz. József három gyermek ap­ja, illetőleg minden, csak az nem. Megrendítő, de ify van. A Béke Tsz glazdéi szégyen­keznek Sz. József miatt. Sz. József a közelmúlt­ban zokogva beállított a Béke Tsz irodájába. — Jaj, elvtársaik, nagy a bánatom. Baj van a gyerek­kel, a kórházba kell vinni, de azonnal. Segítsetek néhány- száz forinttal. így beszélt és a vezetőség a gyerekét nézrte, nem őt. Gyorsan intézkedtek, adtak neki, Marikát, a pénztárost még sürgették is, hogy gyor­san intézkedjen. Sz. József zsiebregyűrte a százasokat, elment, beült a földművesszö­vetkezet 1. számú kocsmájába és a pénzt az utolsó fillérig eWta. A vezetőségnek hazu­dott, a gyerek niem volt be­teg. Hát ilyen ember ő. Ca. József csak annyiban különbözik, hagy dolgozni sem szeret. Kora tavasszal a háztáji földeket még ki sem mérték, ő viszont akkor már a mostani őszi termést is el­adta róla. Április 1. óta ösz- sze-vissza jó, ha harminc munkaegységet szerzett. Idős szülei nyakán élősködik, élet­erős, felnőtt ember létére. Magatartása tsz-tagságávai nem egyeztethető össze, rom­bolja a közösség erkölcsi te­kintélyét. S hangoskodik. - ö követelőzik legjobban, fegyel­mezetlen. Ez nem is csoda. A kocsmák és a zugkocsmák törzsvendége, pontosabban lakója. Valamelyik nap búzaelőle­get kórt, nem kapott persze; még ő volt megsértődve. Hát ő ilyen ember. Cs. József 19, S. Pál egyhíján húsiz. Ez az S. Pál nemrég elkérte a tsz egyik lófogatát, hogy őrletni megy. Barátjával indultak, de a malomig nem jutottak, az elnök talált rájuk az istálló­ban, tökrészegen hevertek az állatok között. Nos, van be­lőlük egy tucatra való. R. József, G. András, S. István és a többiek. Mégegyszer húz­zuk alá, hogy viselkedésük nem magánügy. Addig talán, amíg nem voltak szövetke­zetiek, az volt. De ha nagyon firtatjuk, a falu alakuló, for­málódó társadalmát nézve, addig se. Mi történjék hát? Ott étinek, fenegyterekesked- nek a községben. Nem küld­hetjük őket más bolygóra. Egy marad csak hátra, a ja­vítás, a nevelés, vagy ha úgy tetszik, a gyógyítás. Néhány intézkedésit felsorolunk. Először: Készítsék el a fa- lurotsszák névsorát, íüggesz- szék ki valamennyi kocsmá­ban. A község vezetői hozza­nak határozatot, amelynek értelmében a névsoron sze­replők nem léphetik at egyet­len kocsma küszöbét. Tegyék anyagilag és erkölcsileg fele­lőssé e határozat betartásáért a földművesszövetkezet ügy­vezetőjét. Tehát nem arról van szó, hogy a kimérés tilos számukra, hanem a kocsma­ajtó küszöbének az átlépése tilos. Másodszor: Az előbbi in­tézkedés eredménytelen len­ne, önmagában. Jászjákéhal­mán ugyanis van zugivó, ilyen a Kaszab Margit féle íugkocsma. Az arra hivatott és az arra illetékes szervek nyúljanak erélyesebben eh­hez a kérdésihez és számolják fel végre ezeket a zugkocs­mákat. A község közvéle­ménye kéri, sőt követeli e té­ren a következetesebb eljá­rást. Ennyit röviden arról, amit a falu vezetői, a becsü­letes . és-józanéletű közvéle­ményre támaszkodva tehet­nek. S tegyék. A falurosszák, azok családjai és a közös gazdaságok erkölcsi tekinté­lyének megóvása érdekében. Rövid idő múlva ismét Jász- jákóhalmána látogatunk, hogy a megtett intézkedésekről ír­junk. Sz. P« A Nap kel: 6:10 h-kor, nyugszik: Í6.46 h-kor. A Hold kel: 19.57 h-kor, nyugszik: 10.25 h-kor« Időjárásjelentés Várható időjárás: gyarapo­dó felhőzet. Több helyen, el­sősorban Nyugaton eső. Mér­sékelt délkeleti déli, később a Dunántúlon élénkebb nyuga­ti északnyugati szél. Az éj­szakai lehűlés északkeleten is gyengül. A nappali hőmér­séklet Nyugaton és Északon kissé csökken, máshol nem változik. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet: nyugaton és északon 13—16, máshol 17— 20 fok között. — MUZEUM BARÁTOK szakköre alakult Kisújszállá­son. A tervek szerint a szak­kör tagjai szervezik és vég­zik majd a néprajzi gyűjtése­ket a városban és környékén A már meglévő anyagot ré­gi foglalkozások munkaesz­közeivel egészítik kL — KERESEM ÉDESANYÁ­MAT, Vereb Mihályné 71 éves szolnoki lakost, aki ok­tóber 15-én, a délelőtti órák­ban a “szolnoki SZTK-ból jö­vet eltűnt. Az eltűnés idő­pontjában fekete hosszú ka­bátot, bordómintás egész ru­hát, barna félcipőt, barna mintás fejkendőt viselt. Aki tud róla valamit, közölje: Almás! Józseffel, a szolnoki Tüdőkórházban. — A HÉTEN TARTJA el­ső összejövetelét a kisújszál­lási városi nőtanács szabás­varrás tanfolyama. A részt­vevő 40 asszony, leány szak­ember irányítása mellett is merkedilk meg a télen a szabás-varrás fogásaival. — TÁRSADALMI mun­kában 300 férőhelyes juh- hodályt építettek és egy 50 fé- helyes Szarvasmarha istállót újítottak fel a tiszaszentimrei Búzakalász Termelőszövetke­zetben a Tiszaszentimrei Ál­lami Gazdaság dolgozói. — SZIGLIGETI Színház mai műsora. Este 7 órakor: Viktória. — OKTŐBER 22-SN, csü­törtökön adják át rendelte­tésének Jászberény új T U- ZÉP-telepét. A minden té\ kintetben korszerű telep építésére, berendezésére mint­egy 4 millió forintot költöt­tek. — IFJÚSÁGI AKADÉMI­ÁT és 3 ezüstkalászos gaz- datanfolyamot szerveznek az idén a párt- és társadalmi szervezetek Tiszafüreden. — TÖRÖKORSZÁGI úti- élményeiről tart filmvetítés­sel kísért előadást október 29-én délután három órai kezdettel dr. Juhász Pál la­boratóriumi főorvos a Tüdő­kórház kultúrtermében. Az előadást az intézet MSZBT csoportja szervezi« — ANKÉT A FALUSI if­júsági szövetkezetekről. A megyei tanács VB. művelődé­si osztálya, a MÉSZÖV és a KISZ megyei bizottsága októ­ber 28-án ankétot rendeznek Szolnokon, a városi tanács nagytermében a falusi ifjúsági szövetkezetek szervezéséről- Az ankéton több pedagógus is résztvesz. — DIÁKOK az őszi beta­karításért. A szolnoki Vásár­helyi Pál Közgazdasági Tech­nikum diákjai a politechnikai oktatás keretében rendszere­sen látogatják a termelőszö­vetkezeteket. Tegnap az is­kola minden tanulója a Sza­badság Tsz-ben segédkezett a kukorica betakarításánál. — ERŐSEN ITTAS állapotban vezette motorkerékpárját Kun- szentmárton külterületén Tálas Károly cserkeszöllői lakos. Egy vontatót megelőzve a menet­irány szerinti jobboldalon mint­egy 70 kilométeres sebességgel elgázolta a kerékpárral szabá­lyosan közlekedő Kenyeres Al­bertié cserkeszöllői lakost, akit életveszélyes állapotban szállí­tottak kórházba. Tálast t rend­őrség őrizetbe vette. — HÁROM földmfivesszö­vetkezet a községek vízellá­tásának javításáért. A jászla- dányi, jászalsószentgyörgyi és jánoshidai földművesszövet­kezetek dolgozói közel 1000 méter vízvezetékárok ki­ásását vállalták társadalmi munkában a vezetékhálózat építésének meggyorsítása ér­dekében. Seho/sincs gyárban történt i Az igazgatónak az utóbbi | időben nehéz éjszakái voltak. fFelesége többízben is arra friadt fel, hogy hangosan fel­ikiáltott álmában: „Mire köb­lsek egy milliót?” Először ár­ira gondolt, hogy felkölti és ;néhány gyakorlati te rácsot |ad neki, de aztán eszébe ju- Itott: nem érdemes férjét az- |zal is idegesítem^ hogy mi­ll yen ostobaságokat fecseg ál­lmába®.. | Egy reggel aztán megköny- |nyebbült hangsúllyal szólt =hátra távozóban az Igazgató: | — Ma talán végre sikerül telköltenem a milliót. I — Menjél idegorvoshoz — fválaszolt féltő szeretettel ne- ?je, de az igazgató csak le- fgyintett éts elrohant az érte- Ikezletre, amelyet egymillió Iforint elköltése érdekében hí- !vott össze. | A vállalat összes vezetői főtt ültek a nagyteremben, | amelynek ablakai egy félbe­hagyott építkezésre nyíltak. |0H is egy gyár épült volna, jjde abbahagyták, mert kime- |rült a keret. | — Az értekezletet megnyí­lton! — mondta bevezetőben |az igazgató —, mint ismere- |tes, a feladat rendkívül ne- |héz. Két hónap alatt el kell |költenürik egy milliót Ha imegmarad, akkor jövőre alig- |hanem kevesebb pénzt ka- |punk. Ezt nem engedhetjük |meg. Kartársak, mindenki |szerény javaslatával járuljon -hozzá a pénz elköltéséhez. | Felszólalt a főmérnök is f — Valamertnyiőnk érdeké 'tói van szó. A feladat méltó a gyár kollektívájához. Ez a gárda nehéz helyzetekben is helytállt, most sóm hátrálhat meg. Azt hiszem, valameny- nyiőnk nevében ígérhetem: az egymilliót el fogjuk köl­teni. Én a magam részéről szerény javaslattal szeretnék hozáj árulni a megvalósítás­hoz. A főmérnöki iroda már régóta elavult, szűk, berende­zése nem segíti a fontos tár­gyalások sikerét, melyekre falai között sor kerül. Javas­lom átépítését, új, az ipar mai színvonalának megfelelő bútorzat beszerezését. — Mennyibe kerülne ez? — kérdezte a főkönyvelő. A főmérnök egy pillanat­ra megfeledkezett a helyzet­ről és májusiba képzelte ma­gát — Remélem, sikerül kihoz­ni háromezer forintból. A terhien felháborodott moraj futott keresztül. — Ilyen kis összeggel akar­ja kiszúrni az egész gyár sze­mét — hallatszott innen és onnan is. A főmérnök helyesbített: — Azazhogy, gondolom, ke­rülhet az huszonötezerbe is. A főkönyvelő lázasain je­gyezte. Aztán sorra következ­tek a többi felszólalók. Elha­tározták az étkezde átépíté­sét olymódon, hogy a mehy- nyezeten rejtett színes vilá­gítás ragyogjon: erre sikerült beütemezni ötvenezret. Valaki felvetette, hogy ta­lán nem ártana a kovácsmű­helyben 'megjavítani a szel- 'őztető-b^endezést. Letorkol ták: csak nem kénzeli haov akad olyan vállalat, amel; két hónapon belül relkii fogna? Ilyen kétes dologr nem lehet alapozni: így ve szélyeztetnék a' jövőévi keret kiutalásit, amelyből meg akar ják javítani a szellőztető-be rendezést. Nem, oiztosab tippekre van szükség. Az értekezlet sokáig elhű zódott, de teljes eredmény nyel járt. A kovácsműhely nek, ha már a szellőztető-be rendezést nem lehetett felsze relni, vásároltak magneto font. Ezen rögzíteni lehet a üllők zaját, ami aztán munka alaposabb kielemzésé re szolgál. így a kovácsoknál vissza lehet majd játszani gőzihalapács zaját és meg le hét magyarázni a két pöröly csapás közötti idő jobb be osztásának módját. Az igaz gató eddigi fekete telefonj; helyébe fehéret terveztek. ; vállalati személykocsi helyé be sárgát. A sárga jobba! megfelel ugyanis az észtét kai összhangnak, jobban illil a gyár barnájához. A főbejá nathoz futószőnyeget veszne] százezerért, hogy reggelenti hatásosabban védhessék ; dolgozóik egészségét. Egy szó, mint száz, hossz: hónapok óta ezen az estén in dúlt először nyugodtan ház; az igazgató. Hazafelé menet elhaladt ; félbehagyott gyár mellett ét csodálkozva rázta me«? a fe­jét: — Érthetetlen, miért is hú­zódik el fcrv rrr építke­zés.;. Rű/iVly*c io

Next

/
Thumbnails
Contents