Szolnok Megyei Néplap, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-05 / 208. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA X. évfolyam, 808. szám, Ára 50 fillér 1959- szeptember 5. szombat yiLAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK/ (5 SZOLNOK MEGYEI ?qooooooooooooooooooooooooooooooo;, Amit tettünk — s amit tennünk kell Izsók nekilendül f Úttörők fóruma UnnepélYesen megnyitották a 63. Országos Mezőgazdasági Kiállítást és Vásárt Megnyílt Moszkvában a lengyel ipari kiállítás Pénteken délelőtt ünnepé­lyesen megnyitották a 63. Or­szágos Mezőgazdasági Kiállí­tást és Vásárt. A megnyitón résztvett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, Dr. Mün- nich Ferenc, a Miniszter- tanács elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kál­lai Gyula, Kiss Károly, Ma­rosán György, Rónai Sándor — az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai —, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács el­nökhelyettese. Ott volt a Mi­nisztertanácsnak, az MSZMP Központi Bizottságának és az Elnöki Tanácsnak számos tagja, a politikai és gazdasági élet sok vezető személyisége. A megnyitáson jelen voltak a mezőgazdasági kiállítás al­kalmával hazánkba érkezett kínai, lengyel, csehszlovák, bolgár, román, albán és mon­gol kormányküldöttségek tag­jai. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek szá­mos vezetője és tagja. A kiállítást Dögéi Imre földművelésügyi miniszter nyitotta meg. Bevezetőben beszélt arról, hogy a felszabadulás óta mi­lyen fontos szerepet tölt be az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár mezőgaz­dasági termelésünk eredmé­nyeinek és feladatainak is­mertetésében. Hangsúlyozta: a jelenlegi kiállítás a termelési eredmé­nyek tényeivel bizonyítja, hogy a szocialista üzemek többet, jobbat és olcsóbban tudnak termelni, mint .a kis­paraszti gazdaságok. A termésátlagokról — Az idei termésátlagok — folytatta — nagyobbak, mint a felszabadulás óta bár­mikor. Az elmúlt évhez vi­szonyítva, az előzetes jelen­tések szerint kalászos gabo­nafélékből 25—40 százalékkal nagyobb termést értünk el. Hasonló arányú termésátlag­növekedés várható a kapás­növényekből és más termény­félékből is. — Jelentős a fejlődés — folytatta — az állattenyésztés ben is. Növekedett a szarvas- marha, sertés, juh és barom­fiállományunk, emelkedett a tenyésztői munka színvonala így emelkedtek a hozamok is. Külön örvendetes a termelő- szövetkezetek közös állatállo­mányának kialakításában be­következett növekedési, nem­csak a régi, hanem az újon­nan alakult közös gazdasá­goknál isi — Állattenyésztésünk egyes területeken elérte, sőt túlha­ladta az egyes fejlett kapita­lista országokat, köztük péi- dáül az Amerikai Egyesült Államokat. A hivatalos sta­tisztikai adat szerimt az Egye­sült Államokban 1957-ben a 100 hektár mezőgazdasági te­rületre jutó tejtermelés 12 900 kiló volt, nálunk pedig 24 700 kiló. Hasonló a helyzet a ba­romfi-hústermelésben: az USÁ-ban 100 hektár szántó- és kert-területen 17,2 mázsa baromfihúst termelnek, mi pedig 21 mázsát. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha a 160 hektár mezőgazdasági te­rületre vonatkoztatott összes hústermelést vizsgáljuk. Ná­lunk ez 94 mázsa, az Egye­sült Államokban pedig 34,8 mázsa. — Az állatenyésztésben el­árt eredményeket — mondot­ta ezután — híven tükrözik a kiállításon bemutatott álla­tok, az elért terméshozamok, a gyakorlatiban bevezetett új­szerű tenyésztési módszerek. Idén a bemutatott tehenek évi átlagos tejtermelése 6935 kiló, a múlt évben kiállított tehenek 6720 kilós termelésé­vel szemben. — Mezőgazdasági termelés idei sikereihez nagymérték­ben hozzájárultak a szocia­lista nagyüzemek, az állami gazdaságok és a termelőszö­vetkezetek, Az állami gazda­ságok termelési eredményei 25—40 százalékkal, a régi termelőszövetkezeteké 20—25 százalékkal, az új termelőszö­vetkezeteké pedig legtöbb he­lyen már most is 10—15 szá­zalékkal haladják túl az egyéni termelők gazdasági eredményeit. Ezek tények, amelyek a gyakorlatban meg­cáfolják azokat, akik úgy vél­ték: a mezőgazdaság szocia­lista átalakítása törvényszerű, elkerülhetetlenül a termelés csökkentésével jár, Nem állhatunk meg félúton — Éppen ezért a mezőgaz­daság szocialista átszervezé­sében nem állhatunk meg fél­úton. — Szocialista nagyüze­meink élenjáró eredményeit nagymértékben elősegítette, hogy a kormány hathatós se­gítsége nyomán ebben az év­ben sokkal több gép dolgozott a mezőgazdaságban, mint ta­valy. Ez a kiállítás híven tük­rözi gépesítésiünk fejlődését. — A mezőgazdasági terme­lésben elért eredményeket még csak kezdeti lépésnek te­kinthetjük. A termelés fej­lesztésében még nem haszná­lunk ki minden lehetőséget, mezőgazdasági termelésünk még nem tart megfelelő lé­pést a növekvő igényekkel. — A kiállítás rámutat azok­ra a feladatokra, amelyek mezőgazdasági dolgozóink előtt állanak a következő években. Ahhoz, hogy ha­zánkban minél előbb megte­remtsük a mezőgazdasági ter­mékek bőségét, megvannak a természeti adottságok. — A legfontosabb feladat, hogy a mezőgazdaság szocia­lista átszervezésével egyidő- ben, kihasználva a szocialista nagyüzemek által nyújtott lehetőségeket, tovább növel­jük a termelés mennyiségét, javítsuk a termékek minősé­gét és csökkentsük a terme­lési költségeket. — A növénytermesztésben és az állattenyésztésiben mi­nél előbb el kell érnünk, hogy helyileg legnagyobb ter­mést biztosító fajtákat ter­meljük, Illetve tenyésszük és mezőgazdasági termelésünk általánosan alkalmazza a tu­dományosan kidolgozott, s a gyakorlatban bevált növény- termesztési és állattenyésztési módszereket. Ennek feltéte­leit is megteremtjük a mező- gazdaság szocialista átszer­vezésével Befejezésül köszönetét mon­dott a testvéri szocialista or­szágoknak, hogy kiállításuk­kal hathatósan hozzájárultak a kiállítás sikeréhez, majd üdvözölte a kiállításon rész­vevő tőkés országok képvise­I lőit is, majd így folytatta: — A megnyitás alkalmától köszönetét mondok mind­azoknak, akik tudásukkal, szorgalmas munkájukkal hoz­zájárultak a mezőgazdasági termelés terén elért jelentős eredményekhez és a kiállítás megrendezéséhez. — Szakembereink, a dolgo­zó parasztok, igen sokat ta­nulhatnak a kiállításon. Jöj­jenek el minél többen, tanul­janak, s otthon alkalmazzák, hasznosítsák az itt látotta­kat termelőmunkájukban — fejezte be megnyitó beszédét Dögéi Imre. A megnyitóbeszéd után az ünnepség résztvevői megte­kintették a kiállítás látniva­lóit. A párt és a kormány ve­zetői hosszan időztek Endréd község távlati tervét ábrázo­ló makett előtt, a szocialista nagyüzemek eredményeit szemléltető pavilonban, a könnyű és az élelmiszeripar bemutatóin, végignézték a dí­jazott tenyészállatok, foga­tok felvonulását. MOSZKVA (TASZSZ). Kü­lönösen örömmel írok most a békemozgalomról, mert úgy vélem, hogy sohasem voltunk olyan közel a bókeharc álta­lános feladatainak megvaló­sításához, mint most — írja a Pravda hasábjain Nyikolaj Tyihonov, a Szovjet Békebi­zottság elnöke. Ha majd a jö­vő történészei megvizsgálják az 1949-től 1959 ig terjedő időszakot, azok közt a jelen­ségek között, amelyek hatás­sal voltak a népek életére, nem hagyhatják figyelmen kívül azt a történelmi jelen­séget sem, amelyet mi béke­mozgalomnak nevezünk. A Hruscsov és Eisenhower találkozóról írva a szerző megjegyzi, hogy ez a hír ra­kéta-gyorsasággal száguldott végig a föld felett és az egész világot örömmel töltötte el. A történelemben nincse Moszkva (MTI). Tegnap a Gorkij üdülő- éa kultúrpark- ban ünnepélyes keretek kö­zött megnyílt a moszkvai Len­gyel ipari kiállítás. A meg­hívott vendégeket a lengyel kormány részéről Cyrankie- wicz miniszterelnök, RApacki külügyminiszter és más veze­tő politikusok üdvözölték. Szovjet részről megjelentek Hruscsov, a Minisztertanács elnöke, Mikoján, a Minisz­tertanács első elnökhelyette­se, Grormko külügyminiszter, valamint a párt- és a kor­mány számos vezető tagja, továbbá a szovjet közélet, ipar és kereskedelem képvi­selői. A Magyar Filmhíradó mun­katársai a Földművelésügyi Minisztérium és a megyei tanács vb mezőgazdasági osz­tálya útmutatása, segítsége nyomán dokumentumfilmet készítettek. Több mezőgazda­nek üres, vagy félig írt la­pok. Nem azonnal, nem egyik napról a másikra kez­dődik meg a népek közötti új viszony korszaka. Mint üzemeinkben, válla­latainknál mindenhol, a szol­noki vasútállomáson is szé­leskörű munkaversenymoz- galom bontakozott ki a párt- kongresszus tiszteletére. — Eredményeit talán akkor mérhetjük le igazán, ha mos­tani teljesítményüket a ver­seny előtti időszakhoz viszo­nyítjuk. Hasonlítsuk például össze a múlt hónapi produktumot Nyesztyenovnak, a Szovjet Kereskedelmi és Iparkamara elnökének megnyitó szavai után nagy taps közepette Hruscsov emelkedett szó­lásra. Az SZKP Központi Bizott­sága revében üdvözölte a vendégeket, majd hangsú­lyozta, hogy a szovjet dolgo­zók százezrei a kiállítás alap­ján megismerkedhetnek a te­hetséges lengyei nép munká­jának nagyszerű eredményei­vel. A kiállításból a külön­böző iparágak szovjet szak­emberei is értékes tapaszta­la toki tál gazdagodhatnak. Hruscsov kiemelte, hogy azokat az eredményeket, ame­sági termelőszövetkezet éle­tének legjellemzőbb mozza­natait örökítették meg. így a mozilátogatók találkozhat­nak majd az országos hírű mezőhéki Táncsics Tsz-szel, a karcagi Békével és még több neves közös gazdaság­gal Néhány érdekes és szép felvétel repülőgépről készült, a Filmhíradó munkatársai megörökítették az idei mező­túri nagykun napokat is. A filmgyár munkatársai Budapesten a Szolnok me­gyei Tanács VB elnökének és a mezőgazdasági osztály vezetőjének már bemutatták a hét elején az anyagot. A dokumentumfilm hamarosan — úgylehet már októberben — a mozik műsorára kerül a múlt év azonos időszaká­nak mutatószámaival. 1959. augusztusában 22.734 tonná­val több árut szállítottak. ■’S — egyenként ezer ton­nás — vonatnak megfele­lő rakomány ez, tehát kétsé­gen kívül tetemes mennyiség. Az utazóközönség őszinte örömére 1.6 százalékos javu­lást értek el a múlt hónap­ban a személyvonatok me­netrendszerinti indításánál. A Itözlekedett személyvonatok­nak mindössze 2,4 százaléka késett csak. A tehervonatok- nál még szembetűnőbb az eredményjavulás. 1958 augusz­tusában a tehervomatoknak csak 56 százalékát indították menetrendszerűen, most meg már 74 százaléknál eleget tet­tek a követelményeknek A növekvő őszi forgalom idején kell most további eredmé­nyeket elérni a tehervonatok menetrendszerinti indításá­nál. Javulást kell elérni az egy kocsira eső mozgatási időnél is, mert ez a munka az elmúlt évi szinten moz­gott augusztusban. A kongresszusi verseny eredményeként viszont 2 és félezerrel emelkedett a ko­csiforgalom, s mintegy 27 ezer óra megtakarítás mu­tatható ki. Jó a kocsikihasz­nálás is, s ennek eredménye­ként augusztusban az áru- szállításnál 608 kocsi közle­kedését tették feleslegessé. A vonatok összeállításánál igen fontos a gurítószolgálat munkája is. Nekik sincs szé- gyelnivalójuk, hétezerrel több kocsit gurítottak au­gusztusban, mint a múlt év azonos időszakában; A vasútállomás kiváló ered­ményeinek elérését segítette az ipartelepeké» történő bo­ly eket Lengyelország felmu­tathat, csak olyan nép érheti el, amely felszabadult a ka­pitalizmus igája alól és a szo­cialista fejlődés útjára lépett. Ezen az úton haladva Len­gyelország a gazdaságilag fej­lett európai országok sorába került. A lengyel kormány nevé­ben Cyrankiewicz miniszter- elnök üdvözölte a vendége­ket és mondott köszönetét Hruscsov meleg szavaiért. Az ünnepélyes megnyitó után Hruscsov, valamint az SZKP és a szovjet kormány más vezetői, a Lengyel Nép- köztársaság kormányküldött­ségének tagjai Cyrankiewicz vezetésével megtekintették a kiállítást.- — <%♦*» Technikumok és szakiskolák igaz­gatói tanácskoznak Szeptember 12-én Szolno­kon a megyei tanács épüle­tében a mezőgazdasági tech­nikumok és szakiskolák igazgatói megbeszélést tarta­nak. A beiskolázás helyzeté­ről a levelező oktatásról, s egves kiemelt tantárgyak ok­tatásáról tanácskoznak. Eisenhower meg­érkezett Skóciába Prestwick (Reuter). Eisen­hower elnök pénteken dél­előtt repülőgépen Párizsból a skóciai Prestwickbe érke­zett. Fárasztó európai utazá­sa után hétvégi pihenőjét tölti ott — kommentálja ér­kezését a Reuter. (MTI) csitartózkodás bevezetése, s a komplexbrigád szerződések megkötése is. Ez utóbbi sze­rint az állomás a kocsik gyors előállítását, a szállító felek meg a vagonok gyors, az ál­lomás által megszabott idő­ben történő kirakását vállal­ták. Az őszi forgalom lebonyo­lítása még szebb munkasiker elérésére ad lehetőséget. E feladat megoldása során nagy figyelmet kell fordítani a nö­vekvő forgalom lebonyolítása mellett a kocsitartózkodási idő csökkentésére. Jó lenne, ha a vállalatok az éjjeli és az ünnepinapi kirakás meg­szervezésével hathatós segít­séget adnának ehhez. Gon­doljanak arra, hogy a vasút­nak nem álláspénzre, hanem gyorsan kirakott kocsikra van szüksége, s a kocsitartóz­kodási idő csökkentésével is segítsék az állomást az él­üzem cím megtartásában. Új írőgépfíousok és különféle automaták a lipcsei vásáron Az idei lipcsei őszi vásáron számos új író-, számológép- típust, különleges automatá­kat állítottak ki. Igen nagy feltűnést keltettek az erfurti Mercedes-művek által gyár­tott elektromos írógépek. A Német Demokratikus Köztár­saság irodagép gyártásának nagyarányú fejlődését szem­léltetően mutatja, hogy 1959- ben 203 százalékkal több irodagépet állítottak elő, — mint 1955-ben. Az NDK-ból ma már több mint 90 ország vásárol ilyen gépeket. (ADNI UBHBIIBlllllBOBMBIIBIIBlUllBIIIIIBflBHBIIBIiaHBHBIlBMBMBIIBIIBHBnBllillBIIBIIBHIIIBHBMBIIBWBIIBHBIIBllBMr ttag.y4nas.zut.et A tiírléneleniben nincsenek üres, vagy félig írnti lagnk Tyihonov cikke a Pravdában a békemozgalom szerepéről Elkészült Szolnok megye tsz-eiről a dokumentumfilm Eredményt hozó verseny a szolnoki vasútállomáson

Next

/
Thumbnails
Contents