Szolnok Megyei Néplap, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

ie»o»oeaeaeeaeeoeooeooeewoe<5, yiLAG PROLETÁRJAI EGYES0L1ETEKJ A MEGYEI .PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA X. évfolyam, 204. szám. Ara 50 fillér 1950. szeptember 1. kedd. Gyorsítsuk a siló­kukorica betakarítását || Atomgomba nélkül Tudomány-Technika jj < I pártszervezeteink életé­nek jelentős eseményé­hez érkeztünk: Szeptember 1 és október 10 között vala­mennyi helyen beszámolnak eddigi tevékenységükről a tagság előtt, újjáválasztják a vezetőségeket, s a küldötte­ket a felsőbb pártértekezle­tekre. Ez alkalommal a kom­munisták szerényen, tárgyila­gosan és főleg az elkövetke­zendő idők fő feladatait meg­jelölve tekintenek vissza a legutóbbi vezetőségválasztás óta eltelt csaknem három év­re. Van bőven miről számot adni, nagy gonddal összesítet­ték is azt legtöbb helyen. A Szolnoki Papírgyárban például hetekkel azelőtt kezdtek a beszámoló összeál­lításához, mint amikorra a taggyűlés ideje ki van tűzve. Nem egy-kettő, hanem vala­mennyi vezetőségi tag dolgo­zott az elkészítésén, sőt kü­lönböző kérdéseket más-más csoportok dolgoztak fel, ame­lyekbe bevonták a legélesebb szemű párttagokat. Amikor pedig ezzel megvoltak, újabb csoportokkal, köztük nem egy oártonkívüli szakemberrel is megvitatták az összeállított anyagot. A széleskörű, alapos felkészülés után bátran áll­hat a vezetőség a tagság elé, mert a best oló minden bi­zonnyal reálisan tükrözi, a feladatoknak megfelelően elemzi majd a pártszervezet munkáját, a termelő munka helyzetét, a dolgozók érdek­lődését. hangulatát. A ,részülő-’ő_ek során min­denhol tapasztalni: Az elvtársak nem a külsőségekre, nem a színre és szépítésekre törekedtek, hanem a napi feladatok eredményesebb se­gítésére, a jobb munka elő­mozdítására. És bár az alap­szervezetek alakulása, a ve­zetőségek megválasztása óta igazán nem kellene keresgél­ni a jó példák hosszú sora után, mégis inkább azokat a példákat szedik elő, amelyek­kel a hibák kijavítását sür­gethetik, azokat, amelyeket eddig talán nem ismertek úgy fel, mint most S ez teszi majd ezeket a taggyűléseket a kommunisták tartalmas, ta­pasztalatokban gazdag mun­kaértekezletévé. A jászfényszarui sajt- üzemben a dolgozóik nagy többsége nő. A*. alapszerve­zet vezetősége bár eddig is tett egyet-mást nevelésük ér­dekében, de most az alapos elemzés során kitűnt hogy még korántsem eleget Ezért a vezetőség újjáválasztó tag­gyűlésén majd megvitatják, hogy a közvetlen, mindenna­pi gondokon vitákon való átsegítés mellett mélyreha- óbb seg'' é®adás, az irányí­tott, átgondolt nevelés adhat­ja meg az igazán szükséges segítséget. Ez pedig többek között - vallás* ideológiához való bátor hozzánvúlás, az asszonyok mai, tudományos szellemben való nevelése. A hibák, pótolnivalók nyílt, körülírás nélküli felvetése út- nyitás lehet újabb sikerek előtt. S ez számunkra nem közömbös. Ha elhárítunk pártmunkánk elől különböző akadályokat — eredjen az akár az alapszervezet kollek­tívájának mulasztásából, akár egyes emberek nézeteiből, módszereiből vagy magatar­sából —, újabb erőket so­rakoztathatunk fel magunk mellé, akiket esetleg eddig éppen e hibák tapasztalása tartott vissza. Nem egy he­lyen a pártonkívüliek a ve­lük való tanácskozás során mondták el erre vonatkozó meglátásaikat. Ezekben a meglátásokban észre kell ven­nünk a közeledést is a pár­tonkívüliek részéről, azt, hogy részt kérnek az építőmunka nehezébőL A kongresszusi verseny során belehevültek a munkába, s nem lassítani, in­kább fokozni akarják a tem­pót. {’’’«akis az a taggyűlés tel- jesíth-.. jól feladatát ezekben a napokban, ahol az előre mutatás, a lelkesedés hatja át a légkört, ahonnan úgy mennek el az emberek: nem tudnának megmaradni anélkül, hogy a tőlük telhe­tőt mindenkor megtegyék kitűzött közös céljainkért, s erre ösztönözzenek másokat is. A vezetőségújjáválasztások során is nagy munkát végez­nek a pártvezetőségek. Ez az időszak is, és sok más nagy esemény higgadt, de határo­zott iramú lebonyolítása ta­núsítja, hogy a jelenlegi ve­zetőségi tagok részesei újjá­szervezett pártunk megerősí­tésének, az ország fellendíté­séért vívott küzdelemnek. S ha itt-ott tehettek volna más­ként, ha egyben-másban hi­báztak is, érdemük azért ja­vukra húzza a mérleget. Eze­ket az elvtársakat minden bi­zonnyal újra megválasztják az alapszervezetek tagjai, hogy az eddigi tapasztalato­kat újabbakkal gazdagítva, a felújított bizalomtól ösztö­nözve még odaadóbb mun­kára vállalkozhassanak. Aki­ket pedig újonnan választa­nak, azok is a legrátermet­tebb, legtettrekészebbek kö­zül kerülnek ki. munkában még így sem, ezután sem hagy­hatjuk őket magukra. Ha azt várjuk, hogy a vezetőségek a növekvő feladatoknál ele­get tegyenek, ha azt akarjuk, hogy erejükből, tudásukból még nagyobb részt fordítsa­nak a köz javára, mindannyi­unknak segíteni kell. Vala­mennyiünk fontos, nem min­dennapi ügy- h'H vezetősé­gek ujjáválasztása. Nemcsak azért, hogy leg­jobb elvtársainkat vezető funkcióban tudjuk, hanem azért is, mert az MSZMP kongresszusa új, nagy, de mindenkit lelkesítő célok megvalósítását tűzi népünk elé. Ahogyan a márciusi ha­tározatot, úgy az újabbakat is lelkesen fogadja népünk, mert elég bizonyság van rá, hogy minden célkitűzés a nagy közösség érdekét tük­rözi. A mostani taggyűlése­ken e célkitűzések megvaló­sítására is fel kell készül­nünk, ezek mielőbbi megva­lósításához is erőt kell merí­tenünk. CserPessollő jelenti: Beíeje:éshez közeledik a község határában a mezőgazdaság szocialista átszervezése Negyven új belépő Cibakházán Csépa sem marad utolsónak A csarkeszöllői dolgozó pa­rasztok ezekben a napokban a mezőgazdaság szocialista át­szervezéséről, a szövetkezeti gazdálkodásról beszélgetnek legtöbbet. Mind több még égvén i leg Bolgozó paraszt érti meg a közösgazdálkodás tör­vényszerű szükségességét. Az elmúlt napokban 185-en írták alá a belépési nyilatkozatot, a mezőgazdaság szocialista át­szervezése a befejezéshez kö­zeledik. A jelek szerint né- háriy nap múlva a még této­vázó egyéni gazdák is mind­annyian aláírják a belépési nyilatkozatot­Vasárnap harmincketten kérték felvételüket a község termelőszövetkezeteinek vala­melyikébe, Liszkai György, Tóth Antal, Antal István, Ádám János is ezen a napon szakított a régivel. Cibakházán szintén sokaso­dik az új belépők száma. Pár nap óta 40 egyéni gazda lé­pett a szövetkezés útjára. — Csépa sem marad el. Har­mincnyolcán választották a közösgazdálkodást augusztus közepe óta. Sok egyénileg dolgozó paraszt e héten szán­dékozza aláírni a belépési nyilatkozatot. Őíszel a főváros héf kerületében és kilenc vidéki vírosban mega alulinak a lakásépítő szövetkezetek tüb!) m nt ezer lakást már énüenek Mint ismeretes, az állam—‘ az év elején megjelent kor­mányrendelet értelmében — a bérből és fizetésbő’ élő dol­gozóknak módot nyújt, hogy szövetkezeti formában lakás­hoz jussanak. Az Építésügyi Minisztériumban tájékoztat­ták az MTI munkatársát, ho­gyan halad a szövetkezeti la­kások építése és a szövetke­zetek alakulása. Az idén 1645 szövetkezeti lakás építésére kerül sor, jö­vő évi befejezéssel — hang­zott a tájékoztatás- — A la­kások építése néhányszáz ki­vételével megkezdődött és jó ütemben halad. Rövidesen a még hátralévő párszáznak a munkálataihoz is hozzáfog­nak. A jövő esztendő nyará­nak végén, vagy őszének ele­jén valamennyit a szövetke­zetek rendelkezésére bocsát­ják. Budapesten hét kerület­ben 723 lakást kapnak a szö- vetkeze'ek. a többi ki'enc vi­déki városban az Özdon, Szolnokon, Győrött, Székesfe­hérvárott, Zalaegerszegen, Miskolcon. Debreceniben, Pé­csett és Szegeden alakuló szövetkezeteknek jut A szövetkezetek az ősszel alakulnak meg. Megalakulá­sát a szervezőbizottságok ké­szítik elő Vidéken már min­denütt megalakultak a szer­vezőbizottságok. A tagok — mint ’'smerete' — bizonyos kezdő összeggel lépnek be a szövetkezetbe. Az összeg meghatározásánál messzemenően figyelembe ve­szik a belépő szociális viszo­nyait. A lakás árának a belé­pési összegen felüli részére az állam az OTP útján köl­csönt folyósít kedvező vissza­fizetési feltételekkel. A jövő esztendőben az ed­diginél nagyobb arányú lesz a szövetkezetek szervezése. Erre módot nyújt az, hogy 1960-ban a most épülő lakás­mennyiség kétszeresének épí­téséhez fognak hozzá — fe­jezték be a tájékoztatást az Építésügyi Minisztériumban. (MTI). KÖSZÖNTŐ Kedves kis elsősök, akik még anyátok kezét fogva léptek az iskola épületébe, nagyraivyUt szemekkel, bi­zalommal és titkolt szorongással vegyesen, köszöntünk benneteket, mi, az idősebb nemzedék. És köszöntünk benneteket is, kisebb-nagyobb •diákok, játékos har­madikosok és az élet és világ problémáit feszegető nagygimnazisták. Megérkeztetek a nyaralásból, tábor­ból, pihenésből és munkából és most mindannyian egy cél érdekében egyesítitek erőiteket: minél jobban ta­nulni, minél többet megismerni a minket körülvevő csodálatos, „titkokkal teli” miágból. Talán kissé elkoptatottnak tűnik az, amit most mondandóak vagyunk, mégis ki kell mondani: szeren­csés ifjú nemzedék a tietek. A kis óvodás, old most megy először iskolába, ajándékkönyvvel hóma alatt lép be: a szülői munkaközösségtől kapta útra-valóul. Eihiszi-e majd, ha nagyobb korában elmondjuk neki, hogy nem is olyan régen, egy fél emberöltővel ezelőtt volt sok olyan gyerek, akinek egy könyv sem jutott és más gyerektől kellett ellesnie a tonulnivalóját? Vajon nem árt-e eszébe vésni a lakatos, a termelőszövetkezeti paraszt fiainak és lányainak, hogy sok helyütt fel­váltva jártak a családból Iskolába a gyerekek télen, mert csak egy pár cipőjük volt? És helyes-e emlékez­tetni a tanítóképző főiskola munkás- és parasztfiatal- jaít, hogy mit jelentett a múltban állástalan tanító­nak lenni? Kétségtelenül helyes Mert igazi ünneppé a mai nap csak akkor lesz, ha tudatossá válik mindenkiben, honnan, milyen irdatlan mélységből kerültünk idáig. Persze az iskolakezdés ünnepét nemcsak a vissza­emlékezés tölti meg lartalommal, hanem a jelen ered­ményeinek büszke számbavétele is. Mert kit ne töl­tene el büszkeséggel a kunmadarasi, a fegyvemeki, a cserkeszőlői új iskola, csupaüveg ablakaival, barátsá­gos tantermeivel, ahol már nemcsak képletesen, ha­nem egyébként is kézzelfoghatóan ragyogó világosság t tündöklő tisztaság uralkodik. Szeptember elseje ünnepi pillanat a számotokra. De már másodiha a munka napja, amelyet sok-sok hét­köznap követ. Egyet ne felejtsetek el soha. Tanuláso­tokban szüléiteken, nevelőiteken keresztül felelősek vagytok a társadalomnak. Annák a társadalomnak, amely erején felül mindent megad számotokra, de amely követel is. Legyetek büszkék e vetélésre és vigyétek sikerre az 1959—60-as tanévet. Hruscsov elvtárs látogatása Sa'okvnál MOSZKVA (MTI). TASZSZ- jelentés szerint Hruscsov va­sárnap felesége és leánya társaságában Solohov -vés író meghívására Sztanyica Vesenyszkajába (Rosztov te­rület) érkezett. A Miniszter- tanács elnökét Solohov és a helyi pártszervezet továbbá a hatóságok és a rósz'ovi. va­lamint a sztálingrádi dolgo­zók képviselői fogadták. A fogadtatás után gyűlést tartottak, amelyen társadal­mi szervezetek vezetői, t - vábbá Solohov és Hruscsov mondott beszédet. Hruscsov beszédének jelen­tős részét a nemzetközi hely­zet kérdéseinek, a békés együttélés problémájának, a szovjet és az amerikai kor­mányfő közelgő találkozásai­nak szentelte. Hangsúlyozta, hogy jó szándékokkal utazik az Egyesült Államokba, azzal a hő óhajjal, hogy elősegít­EleMronlkus a<?y és a Rákóczi úti árkádok kicsinyített mása a bécsi árumintavásáron B é c s. — Szeptember 6-án nyílik a bécsi őszi Nemzetkö­zi Mintavásár. A magyar kül­kereskedelmi vállalatok kol­lektív kiállításának színhe­lyén — a magyar pavilonban: —■ befejezéshez közeledik az előkészítő munka. A pavilon egyik oldalán a Rákóczi úti árkádok, másik oldalán egy budai utca részlet kicsinyített mása látható. A két oldalt összekötő Dunát jelképező víz­zel telt csatornán magyar alumíniumból készült kis csa vargőzös közlekedik majd a kiállítás napjaiban. A vásár területén dolgozó külföldi szakemberek nagy sikert jósolnak a magyar ki­állítás eredeti és ötletes kivi- ‘elének. Az idei bécsi őszi vásár egyik attrakciója az elektro­nikus agy lesz, amely „gon­dolkodás nélkül’* felel az idő­járásra, a bécsi színházak és mozik műsorára vonatkozó, továbbá a fizika és a vegytan problémáival — valamint Ausztria történelmével össze­függő kérdésekre* se a nemzetközi feszültség enyhülését, a béke megszi­lárdulását­Hajlandók vagyunk olyan intézkedésekre — mondotta —, amelyek segítségével fel lehet olvasztani a hideghábo­rú jegét és amelyek lehetővé teszik, hogy a népek felléle­gezzenek. Reméljük, az Egye­sült Államok kormányát szintén hasonló elgondolások vezetik. Minden józan gondolkodá­sú ember előtt világos — folytatta a szovjet kormány­fő, — hogy a szovjet—amerikai kap­csolatok megjavulása nem­csak a Szovjetunió és a2 Egyesült Államok népei­nek, hanem minden ország népének, a nagy és kis né­peknek egyaránt hasznára lenne, mert a népek nem akarnak háborút, hanem tartós béké­re vágynak. Ma a szó szoros értelmé­ben minden embert érdekel és foglalkoztat a világ béké­jének biztosítása. Joggal te­kintik ezt a kérdést a nem­zetközi élet fő problémájá­nak. Hruscsov a továbbiakban rámutatott, hogy a nemzet­közi helyzet —, ha a fő kér­dést a béke fenntartásának lehetőségét tekintjük, — már nem rossz, sőt azt mondhatni hogy jó. Hruscsov beszélt Adenau­er nyuga*német kancellárnak a szovjet kormányfő augusz­tus 18-i üzenetére adott vá­páról is. Szeretne1' hinni, hogy a Német Szövetségi Köztár­saság kormánva a maga részéről valóban elő kí­vánja mozdítani a nemze< közi feszültség enyhítését. — mondotta többek között Hruscsov és megígérte, hogy válaszolni fog Adenauer üze­netére. Beszédében Hruscsov a Szovjetunió gazdasági és kul­turális fejlődésének kérdései­vel, a hétéves terv feladatai­val is foglalkozott. Kifejtette, milyen nagy erőfeszítések történnek az SZKP XXI kongresszusán, valamint a Párt Központi Bizottságának júniusi plénumán hozott ha­tározatok végrehajtására, mi­lyen széleskörű mozgalom fejlődött ki a szovjet váro­sokban és falvakban a hét­éves terv határidő előtti tel­jesítéséért. Sikeresen teljesítjük és túl­szárnyaljuk azokat a felada­tokat, amelyeket a XXI Pártkongresszuson megerősí­tett hétéves terv ír elő — mondotta. Országunk helyzete ma Igen jó — mondotta — ez annak az eredménye, hogp a nép megbonthatatlan egységben sorakozott fel szeretett kommunista párt­ja mögé. Hruscsov ezután Mihail Alekszandrovics Solohov írói munkásságát méltatta. — AZ utóbbi években — mondotta — Mihail Alek­szandrovics nem egyszer tett utazást külföldön kiváló eredménnyel- Mindenütt mint a legnagyobb szovjet írót, mint a szovje' kultúra képviselőjét fogadták. Önök tudják, hogy Eisen­hower elnök meghívására ha­marosan az Amerikai Egye­sült Államokba utazom. Meg­hívom erre az útra Mihail Alekszandrovicsot. Azt hi­szem, neki is hasznos lesz, ha közelebbről meetsrporl a mai Amerika életét- (MTI.) ÚJ ERŐK FORRÁSA

Next

/
Thumbnails
Contents