Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-12 / 188. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ'A X. évfolyam, 188. szám, Ara 50 fillér 1959- augusztus 12. szerda. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK {SZOLNOK MEGYE Íz idős tsz-tagok kőzetéről Havonta 350 ezer beszélgetés Hogyan juthatnak teherautóhoz a tsz-ek? i 1 Hogy mindig több legyen Kengyelen mindig emlegetik Kenyeres Imre esetét. Két évvel ezelőtt 1957- ben pontosan 99 mázsa búza jutott mukaegységeire ennek a szövetkezeti gazdának. Az egy vagon búza jutalékot azért időszerű felemlíteni újólag, mert ha vontatottan is, az időjárástól késleltetetten is, régen látott gazdag termést takarítunk be ezen a nyáron. Termelőszövetkezeteink kivétel nékül többet termeltek a vártnál, a tervezettnél. A jobb termés, a szorgalmasabb munka eredményeképpen nem is egy Kenyeres Imréhez hasonló tsz tag lenne ma megyénkben, S ennek mindannyian szívből örülünk. Az ellenség régen kapott ilyen pofont azzal, hogy ez valóság lett Nem hogy netudna valaki megélni a termelő- szövetkezetekben, hanem csak búzából egy vagonnal kereshet. Ámde a legnagyobb öröm az, ha az egy vagon, vagy ahogy ez átlagosabb ennél kevesebb gabonával ésszerűen gazdálkodnak a te rmelőszö- vetkezetek. Egy embernek egy gyomra van, ha megfeszül se tud évente három mázsa búza lisztjénél többet elfogyasztani. A többit akkor használják fél jó), ha eladják az államnak. A munkás-paraszt szövetség lényege is ez. A munkás- osztály sokat segít a parasztságnak éppen a termelőszövetkezeti mozgalomban is. A parasztság kenyérrel, élelemmel látja el a várost. Az állam, a népgazdaság ellátását biztosítja az átadott gabonából, a tsz tagok pedig jó pénzhez jutnak, ha ezt együttesen, nagyüzemi felárral értékesítik. Ez az, ami a termelőszövetkezeti tagot mintegy embert illeti. A termelő- szövetkezetekre mint az emberek közösségére is vonatkozik viszont néhány dolog. Több termelőszövetkezetünk tagságát zavarja az ellenséges híresztelés. A jászapáti járásban és máshol is arra biztat az osztályellenség; osszatok ki mindent, az a biztos, ami a hombárban van. A megye legtöbb termelőszövetkezete abban a helyzetben van, a betervezettnél jóval többet oszthatna munkaegységenként, mivel többletjövedelme van a növénytermesztésből . Csakhogy még nem tartunk a zárszámadásnál, addig sok minden közbejöhet. Az már is bizonyos, az állatforgalmi vállalat hibájából ugyan megye- szerte kiesik a termelő- szövetkezetek terv-teljesítéséből, a sőrehizlalás haszna. S az is tény, ez az év tizennégy hónapos a mező- gazdaságban, mivel 1960- tól kezdődően a gazdasági esztendő egybeesik a naptárival. S erre is számítani kell éppen most, amikor bőséges a termés. Termelőszövetkezeteink zömében még ezeket az eshetőségeket figyelembe véve is jövedelemtöbbletet hoz az év. S ez nagyon jó. Azért is nagyon örvendetes, mert így saranfcívülí beruházást tudnak végezni a tsz-ek, s gyorsabban megteremtik a biztos gazdasági alapot. Sok termelőszövetkezetben Mezőtúr, a törökszentmiklósi, a jászapáti járás és a megye más tsz-eiben már eldöntötték: a váratlan bevételből teherautókat, zetorokat, öntözőberendezéseket, tejesautókat vásárolnak, gyarapítják tenyészállat törzseiket. Mind olyan befektetések ezek, amelyek már jövőre vagy pár éven belül sokkal többet hoznak a közös gazdaságnak; A közös vagyon gyarapítása jelenti a termelőszövetkezeti tagok jövedelmét. A közös vagyon rendkívüli fejlesztése alapozza meg az elkövetkezendő esztendők rendkívüli, illetve biztos jövedelmét is. A „vastartalék” a nagyüzemi tartalék azt jelenti, azt biztosítja, jöhet gyengébb esztendő, lehet rosszabb időjárás, a termelőszövetkezetei tagok nem érzik azt meg a munkaegység részesedésen. A jásztelki Tol- buchin Termelőszöyetke- zetben elsőnek ismerték fel a gazdák a lehetőséget. Náluk már nincs hullámzó osztás, a tartalékolással állandósították a jövedelmet. Ebben az évben bőségesen jut mindenkinek, aki szorgalmas volt, aki jól dolgozott. Azzal viszont nem dicsekedhetnek még minden helyen, hogy náluk rendben van az elaggott, a munkaképtelen idős tsz tagok ellátása is. Az emberség, a becsületesség azt követeli, rájuk is gondoljunk. A többletjövedelemből emeljék meg a szociális alapot a termelőszövetkezetek, hiszen ez évben szinte minden nehézség nélkül megtehetik ezt. Világos, teljesen érthető dolgok ezek. Jól érti az ellenség is, s nem is butaságból próbál zavart kelteni. A megvert osztályellenségnek nem jött jól a termelőszövetkezetek fölényes termelése. Azért buj- togat a tartalékok kiürítésére, hogy kedvezőtlenebb időjárású évek esetében szeretne elégedetlenséget kelteni. Harci, politikai és gazdasági kérdés együttesen a tartalékolás, a többlet tartalékolás. Azok a gazdák, akik az elkövetkező években is mindig töb- bet-többet akarnak osztani, a józan észre, az okos szóra hallgatnak, s most amikor erre legnagyobb a lehetőség, a legtöbbet adnak a közösbe. A termelőszövetkezetek gazdagítása, a tsz tagok gyarapítása. — B. L. — Mezőgazdasági és ipari üzemek szállítási kapcsolata A jászberényi járás termelőszövetkezetei követésre méltó áruszállítási kapcsolatot teremtettek a helyi üzemekkel. Az Autóközlekedési Vállalat gépkocsijai Budapestre szállítják a szövetkezetek terményeit, f visszafelé hozzák az üzemek anyagait. így a szállítási költségek jóval olcsóbbak, javul a kocsikihasználási százalék is. Helye lenne, ha máshol is törekednének hasonló szállítási kapcsolatok megvalósítására« IVcg'j istállóval többet adnak át as építők a termelőszövetkezeteknek augusztus 20, tiszteletére Megyénk élenjár a mezőgazdasági munkákban A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatót adott ki a mezőgazdasági munkák állásáról. A cukorrépa kapálásban három megyét részesít dicséretben: Szolnok, Csongrád és Békés megyét. A kukorica tőállomány helyes meghatározásánál első helyen említi Szolnok megyét. A tájékoztató megyék egész sorát sorolja fel, amelyek lemaradtak, a gabonabetakarításban, a növényápolási munkálatokban. E felsorolásokban egyetlen helyen sem találkozunk Szolnok megye nevével. Kanada és India a laoszi helyzetért Ottawa (AP). Illetékes kanadai forrás szerint Kanada és India tárgyalásokat folytat a laoszi helyzetről. Nehru indiai miniszterelnök nemrégen levelet intézett Diefen- baker kanadai miniszter- elnökhöz és javasolta, hogy elevenítsék fel a Laoszi Nemzetközi Bizottság tevékenységét, de a kanadai kormány álláspontja szerint ezt nem lehet megtenni, ha a laoszi kormány ellenzi. — (MTI). Négy megye — Csongrád-, Békés-, Hajdú- és Szolnok — mezőgazdasági szakembereit látta vendégül szombaton a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz, valamint a szarvasi Öntözési Kutató Intézet. A tapasztalatcsere célja az volt, hogy bemutassák az öntözéses takarmánytermesztésben elért eredményeket* Zöld István, a kunszentmártoni Zalka Máté Termelőszövetkezet főagronómusa beszámolójában elmondotta, hogy az idén 360 holdon foglalkoznak öntözéses termeléssel. Ebből száz holdon szántóföldi öntözést folytatnak. A szarvasi Öntözési Kutató Intézet javaslatára öntözési silókukorica kísérleteket állítottak be. Háromfajta kukoricát vetettek. A területet szükség szerint öntözték. Az eredmények olyanok, melyre számítani sem mertek. így például a Mar- tonvásári 5-ös hibridkukorica holdanként 291 mázsa zöldtömeget ad, melyből 87.30 mázsa a csőtermés. A szarvasi 1-es hibridnél 346 mázsa a zöld, ebből 124 mázsa a csőtermés. Legjobb eredményt az Odessza 10-es adja, ahol holdanként a zöldtömeg 382 mázsa 120 mázsa csőterméssel. Míg az öntözött silókukoricák ilyen magas termést adtak, ugyanakkor a szárazföldi öntözetlen csak 151 mázsa zöldet, illetve 36 mázsa csövet, ad. Egy hold öntözéssel termelt silókukorica 60 mázsa szemeskukoricával egyenértékű tápanyagot biztosít; Az összehasonlítás szerinl az öntözéssel dupla termést lehet elérni. Most csak az a kérdés, mennyi az előállítási költség-különbözet? Erre is végeztek számítást. A szárazföldi silókukorica termesz- fése holdanként 1300 forintba, az öntözött 2Í00 forintba kerül. A 800 forint különb sép tehát sokszorosan megtérül, A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat a megerősödött és új termelőszövetkezeteknek ez évben 50 és 100 férőhelyes istállókból mint egy 42 építkezést vállal. A szerződések megkötésénél az átadást három ütemben irányozták elő. Az első átadási Időpontot augusztus 20-ára tervezték. Az építőmunkások, a kongresszusi verseny segítségével a határidőket ezidáig is hathatósan rövidítették és 23 millió forint értéket építettek be. Augusztus 20 helyett a ti- szaderzsi Szabadság Tsz 50 férőhelyes istállóját július 9- én adták át. Ezt követte a ti- szofüredi Úttörő Tsz, jászágói Kókai, jászladányi Táncsics, jászdózsai Petőfi és a jászbol- dogházai Uj Élet Tsz istállóinak átadása. így jelenleg hat istállót adtak át rendeltetésének. Az építőmunkások vállalták, hogy az első ütemben tervezett 16 istálló helyett A vendégek megtekintették a termelőszövetkezet mintaparcelláit. Egyöntetű volt a vélemény, hogy különösen az aszályos . Alföldön, érdemes ezzel a termelési ággal foglalkozni; V. K; 20-at adnak át augusztus 20-ig a szövetkezeteknek. Az Alkotmány ünnep tiszteletére elkészítik a jászberényi Haladás és Egyetértés termelőszövetkezet, továbbá a zagyvarékasd Kossuth és a szajoli Vörös Csepel szövetkezet állatférőhelyeiti Április eleje óta mind sikeresebben bontakozik ki a kongresszusi verseny a mező- gépipari üzemekben. Elsősorban a termelőszövetkezetek felszerelésének gyarapítására erre az évben 80 millió forint értékű mezőgazda- sági gépet ajánlottak fel terven felül az iparág üzemei, s július végéig ennek majdnem felét, 38 millió forintot teljesítettek. A mezőgépipar az év eleje óta átlagosan egy- harmaddal termelt többet, mint tavaly, s mind a tavaszi, mind a nyári munkákhoz kellő időben szállította a gépeket. Határidő előtt készültek el a magyar mezőgazdaságnak szánt arató-cséplőgépek, nagyobb mennyiségű silókombájnt, malom- és élelmiszeripari berendezést, ekét. vetőgépet gyártottak terven felül. A mezőgépipar jelenleg teljes erővel az őszi mező- gazdasági munkák elvégzéséhez szükséges gépeken dolgozik. A harmadik negyedAz építők úgy tervezik* hogy a második és harmadik ütemet is a kongresszusi verseny segítségével előbbrehozzák és a december 31—1 végleges átadás helyett októberre mind a 42 szövetkezeti istállót átadják rendeltetésének. évben egyebek között 528 silókombájnt, 500 szőlőzuzó, 120 silótöltő, 700 eke, 150 vetőgép, 180 egyirányú tárcsa, 50 szénarendsodró, Illő borona készül. Ezeknek a gépeknek körülbelül harmadrészét már júliusban átadták, s ahol szükséges tovább rövidítik a határidőt, hogy a mezőgazdaság minden felszerelést időben megkapjon; — (MTI). Újítási verseny a järmiijavitian A szolnoki Járműjavítóban egyre nagyobb gondot fordítanak az újítómozgalom felkarolására; A közelmúltban állandó újítási kiállítást nyitottak meg, s tíznapos újítási versenyt szerveztek. Ezekkei a jó munkamódszerek elterjesztésére, az újítókedv növelésére * törekednek* Ünnepi műsorok, kulturális bemutatók alkotmányunk ünnepén Már csak néhány nap választ el bennünket alkotmányunk ünnepétől. Művelődési otthonaink és kultur- csoportjaink szorgalmasan készülnek augusztus 20-ra.. A SZOLNOKI művészeti csoportok — amint már arról hírt is adtunk —. ezalkalommal a fővárosban szerepelnek. A Rózsavölgyi- színpadon adnak műsort a XIV. kerület dolgozóinak. A Fűtőház „Szocialista kultúráért” jelvénnyel kitüntetett Tisza táncegyüttese Várhelyi Lajos oktató vezetésével Bartók: Este a székelyeknél című művét, a Cigánytáncot és a „Rajta kuruc, rajta” című táncjátékot mutatja be a fővárosi közönségnek. Az MSZBT aranykoszorús jelvényével kitüntetett Jászkun KISZ Együttes Horváth:; Jászkun táncával lép színpadra. — A szolnoki Népi Együttes „Szocialista kultúráért” jelvénnyel kitüntetett énekkara Kodály: Mátrai képek című művét adja elő Kóbor Antal karnagy vezénylésével. Ugyanilyen változatos és színvonalas bemutatókat tartanak megyénk valamennyi városában és községében. A JÁSZBERÉNYI népünnepély nagyszabású kulturális és sportműsora szintén gazdagnak ígérkezik. Az ünnepség keretében képzőművészeti kiállítás nyílik 19-én délután 5 órai kezdettel a városi tiszti klubban. Ugyancsak délután „Duplázd meg" címmel gyermekműsort rendeznek a fővárosi művészek közreműködésével a szabadtéri színpadon. Este pedig Romvári Gertrud, Ka- las bűvész és Pataki fejszá- molő művész közreműködésével a Petőfi kertben kerül sor a „Nyáresti szerenád” megrendezésére. Az ünnepi gyűlést 20-án délelőtt 10 órai kezdettel tartják meg a városban. — Ezután a város legjobb öntevékeny művészegyütteseinek műsora következik. Este 8 órai kezdettel pedig az Állami Népi Együttes jubileumi. ezredik műsorát mutatja be a városi Szabadtéri Színpadon. Ezzel, egyidőben utcabálon vehetnek részt a város dolgozói. MEZŐTÚRON 18-án este 18 órai kezdettel kerül sor a művelődési otthonban megrendezendő, nagykun napok kulturális rendezvényeire. Az Egressy Gábor színjátszókor Gáli István: Gyilkosok című egyfelvoná- sos tragédiáját, Karcsai-Kul- csár István: Varázsmag című mesejátékát és Varga Imre: Kései vendég című egyfelvo- násos drámáját adja elő. — Másnap délután 5 órai kezdettel kerül sor a termelő- szövetkezetek üzemek, vállalatok és intézmények kultúr- csoportjainak fesztiváljára a népligeti szabadtéri színpadon. Augusztus 20-án délután pedig szavalóversenyt rendeznek a művelődési otthon klubhelyiségében. — A nagykun napok alkalmával népművészeti és képzőművészeti kiállítást is rendeznek, amely a mezőgazdasági gépészeti technikumban kerül megnyitásra. KUNHEGYESEN az Alkotmány ünnepének tiszteletére munkás—paraszt találkozókat rendeznek. A járási művelődési otthon fotószakköre 18-án nyitja meg képkiállítását, amely a nagyüzemi gazdálkodást mutatja be. JÁSZFÉNYSZARUN Tisza József országgyűlési képviselő tart ünnepi beszédet 20-án délelőtt 10 órai kezdettel a község főterén Majd ezt követően a jászárokszállási népiegyüttes mutatja be új műsorát. Kengyelen 19-én este fáklyás felvonulást rendeznek, másnap pedig a helyi Sallal Tsz 10 éves évfordulóját és az Alkotmány ünnepét a helyi kultúrcsoportok együtt köszöntik a községi szabadtéri színpadon. A művelődési otthonok és a kultúrcsoportok műsortervei azt mutatják, hogy a kulturális szerveink jól felkészültek Alkotmányunk méltó megünneplésére. ■*«. J.«w Az öntözött kukorica dupla termést biztosít Öntözési bemutató Kunszentmártonban Nyolcvan millió forintos felajánlásának majdnem felét leijesítelte már a mezőgépipar i