Szolnok Megyei Néplap, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-20 / 195. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. augusztus 20* Testvéri szövetségben A patronálok üzemében Á Tíszamenti Vegyiműveik lakótelepétől az üzembe vezető út kétoldalún ezerszínű virágszőnyeg pompázik, mögötte írisstelepítésű erdő smaragdja díszük. Minden arra vall, hogy az itt dolgozók szeretik a szépet, hogy berendezéseik mindig 100 százalékosan kihasznál, hatók voltaki A termelés gazdaságossá tételére irányuló erőfeszítésük is sikeresnek bizonyult. A hulladék kénanyagők fel- használása, a piritpőrk értéA Tíszamenti Vegyiművek főépületei, tartják a rendet; Volna pedig elfogadható okuk a felfordulás magyarázatára is: több, mint 200 millió forintos beruházással megkezdődött a lakótelep bővítése, s az új szuperfoszfát üzem építése. A sóderhegyek, a téglarakások olyan katonás rendben sorakoznak, hogy keresve sem találni abban hibát. Nem vághat tehát nekik vissza senki azzal, hogy „söpörjetek a magatok portáján’’! Az üzemszervezés, az üzem- rend kialakításában joggal adhatnak tehát tanácsot a patronálómunka során. Akkor sem kell szégyenkezniük, ha termelési eredményeikre kerül sor. Első félévi előirányzatuk példamutató va- lóráváltása a megyei párt- bizottság, a megyei tanács és az SZMT vörös zászlajáért folyó versenyben az első helyet biztosította számukra, a minisztériumtól pedig megkapták az élüzem címet. — Most, tegnapelőtt tartották az élüzemavatási ünnepséget Volt is nagy öröm, hiszen az erkölcsi siker mellett a jutalom sem maradt el: tizenegyen — köztük dr. ötvös Dániel, Márta Lajos, Zsen- gellér István, Gábris János — „a nehézipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapták. Amellett' nagyösszegű pénzjutalom *— több mint 40 ezer forint is kiosztásra került Mivel érdemelték ezt ki? — Elsősorban azzal, hogy az üzem fennállása óta soha nem termeltek még annyit, mint most, az I. félévben. Alapos gonddal készítették el annakidején műszaki intézkedési tervüket, s annak minden pontját igyekeztek betartani. Ez tette lehetővé, kesítése nagy hasznot jelentett. A különböző műhelyek is igyekeztek érvényesítem a takarékossági szempontokat munkájúk során. A lakatosok például saját maguk munkálták meg a szelepeket és a különböző alkatrészeket. Ezáltal esetenként az anyag értékének kétszeresét is megtakarították, mivel az idegen vállalatok rezsiköltsége igen nagy, költséges a velük végeztetett munka. A termelékenység is igen szépen — a tervhez . képest mintegy 13 százalékkal — emelkedett. Jó hatással volt ez az önköltségcsökkentésre is, közel. 1 millió forintot jelentett Az üzem dolgozói annakidején megfogadták, hogy kö■ zel 15 ezer tonna műtrágya gyártásához szükséges kénsavat gyártanak terven felül. Állják is adott szavukat, kongresszusi vállalásuk időarányos részét teljesítették, hozzájárulva ezzel a mezőgazdaság fejlesztéséhez. Erőfeszítéseket tettek az általuk patronált kengyeli Sallai Tsz boldogulása érdekében is. A maguk részéről tehát nyugodtan mondhatják: megtették a tőlük telhetőt a munkásparaszt szövetség erősítéséért is, az alkotmány szellemében végezték munkájukat így kerül közelebb a falu a városhoz. A . kengyeli Sallai Termelőszövetkezetben jelent ős költséggel'új bekötőút épül, A tsz mégis jubilál EGY TSZ ELNÖKÉNEK a napi teendők melett nemigen marad ideje, hogy a tsz múltján töprengjen, legfeljebb az előző évi dolgos jutnak eszébe olyanformán, hogy vagy ezt, vagy azt tavaly nem jól csináltuk, idén másként kell. Ám a tíz éves évforduló előtt egy napra leteszi a munkát, előszedi és átböngészi a régi iratokat, vagy emlékezetében idézi fel az elmúlt évek eseményeit. így tett Máté János, a kengyeli Sallai Tsz elnöke is. Lakásán kerestük fel — váratlanul érte a látogatás, a jubileumi ünnepségre készített beszámolóját is bent hagyta az irodában. — Csak ahogy eszembe jut, úgy tudom elmondani. — És beszélni kezd. Első szavai máris a tíz év előtti múltba röpítenek. Tavasz óta forrt a község. Akkor szenvedélyes viták hangzottak el pro és kontra. Legyen, ne legyen szövetkezet. Milyen lesz, hogy lesz, hogy élünk jobban — ez volt a beszédtéma. Az új földhöz- juttatottakj a Keie, Mátéi Papp, Csikós és Osgyán família tagjai a tsz mellett törtek lándzsát, a régi föld- tulajdonosok, különösen a nagyobb gazdák ellene. A forró nyárban tetté - érett a szándék. Augusztus 7-én 28 család papiron rögzítette elhatározását. Kétszáznyolc- vanhat hold földön, a volt Ungvári major területén megalakították a Sallai Tsz-t — Semmi jószág, szerszám is alig, de volt igyekezet, s ami még fontosabb: egyetértés. Egészen tavaszig munkaegység nélkül, de képességed szerint dolgozott mindenki. Csak a kapálástól kezdve vezettük be az egységet. Bizony, rögös volt az út, amin megindultunk, de azért haladtunk. S SZAKADOZOTTAN hub- ló szavai nyomán felvillan az első mérföldkő: az első kárszámadás. — Kilencszázötven őszén már vettünk tíz tehenet, két pár lovat. Miénk volt az uradalmi kastély, magtár és lóistálló. A kora hajnaltól késő estig végzett munka meghozta az eredményt öt kilogramm búzát, 3 kilogramm árpát ért egy-egy munkaegység. A forint is akkor volt a legtöbb. Szóval jól fizetett Többen új bútort kerékpárt, rádiót vettek. A második dátum 1953 volt; Nagy Imre beszéde nagyon felzaklatta a kedélyeket, de mi is a sarkunkra álltunk; Az okos, meggyőző beszéd és a többség kitartása nem volt hiábavaló. Csak heten léptek ki a tsz-ből, mégis egy év kellett hozzá, mire újra ösz- szeszedtük magunkat. Ekkor vált külön a mai Mező Imre Tsz. Ez azonban nem jelentett veszteséget, sőt igen jó eredményekkel zártuk az 1955-ös esztendőt; Sokat segített a gépállomás, köny- nyebbé vált a munkánk; Építkeztünk, állatokat vásároltunk, kellett a közben 3.500 holdra növekedett területhez. Hol tartanánk most, ha töretlen lett volna az 1955-ben megindult fejlődés! Ámde a régi rend utolsó harcra sorakoztatta fel híveit, kitört az ellenforradalom; Tisztára megbolondultak az emberek; Fájó szívvel bár, de szétosztottuk a szép állat- állományt, terményt, gazdasági eszközöket; A tsz azon• • Umaeplő termelőszövetkezetek MÉLTÓAN KÉSZÜLNEK Á Kőolajipari Tröszt Alföldi Kőolajfúrási Üzeme az első féléves munkájával a vártnál nagyobb eredményeket ért eL A siker a dolgozók jobb munkalendületéből, a kongresszusi felajánlás ’teljesítéséből adódott. Előirányzott éves lemélyítési tervüknek több mint 63 százalékát teljesítették az első félévben, s ismét megszerezték az élüzem címet. A pártkongresz- szus tiszteletére tett újabb vállalásuk szerint a második félévben az első félévhez viszonyítva közel ezer méterrel több lefúrást kell végezniük. Az első félév tapasztalataiból okulva a fúrómunkások, előkészítők, karbantartók újabb munkasikerekkel készülnek a IX. bányásznap méltó megünneplésére, hogy büszkén jelenthessék pártunknak, kormányunknak: az alföldi olajbányászok terveik túlteljesítésével, gazdaságos munkájukkal segítik a szocializmus felépítésének meggyorsítását. Hetvennégy tíz éves, vagy ennél idősebb tsz van megyénkben. Közülük 22 már tavaly megünnepelte, 52 pedig idén köszönti fennállásának tizedik évfordulóját. Tíztizenegy éves múlt, az alakulás, a vajúdó fejlődés nehéz korszaka. Ez a tíz év megyénk parasztságának életében döntő változást jelentett. Az egyéni élet magános kínlódásából eljutottak a szövetkezeti gazdálkodás köny- nyebb, s ugyanakkor eredményesebb útjára. Hetvennégy termelőszövetkezet minden nehézség ellenére tíz éven át nemcsak fennmaradt, hanem egyre inkább erősödött. Bebizonyították, hogy parasztságunk igenis fejlődni, haladni akar. hogy bátran kiáll a szövetkezeti gazdálkodás mellett, s hogy a közös gazdálkodásnak ez a formája minden nehézség, minden bomlasztó tevékenység ellenére bevált és életképes. A régi, veterán tsz-ek példája nyomán az újak százai alakultak megyénkben, s most a jubiláló tsz-ekkel együtt ünneplik alkotmányunk tízéves évfordulóját. Az idei ünnepség minden eddiginél nagyobb szabású. Mezőtúr, Karcag, Túrkeve, Kisújszállás tsz-ei a nagykun napok kiállításain mutatják be az állattenyésztésben és növénytermesztésben elért eredményeiket. Alkotmányunk ünnepét három járási székhelyen: Jászapátiban, Tiszafüreden és Törökszentmiklóson szintén mezőgazdasági kiállítással köszöntik. Több községben munkás-paraszt találkozót rendeznek. Több régi termelőszövetkezet, mint például a szolnoki Szabadság, társasvacsorát rendez, s különböző ajándéktárgyakkal jutalmazza meg az alapító veteránokat. Kormányunknak a tsz-mozgalom élharcosai iránt érzett megbecsülését mutatja, hogy megyénkből nyolc alapító-tagot kormány-, illetve miniszteri kitüntetésben részesítenek. ■ ■ .. ——■————»—■ Harminchárom év a kovácstűz mailett ősz, stuccolt bajuszú férfival beszélgetünk; Kormos, rövidujju ingéből izmos karja és kérges tenyere szinte mondja: sok nehéz munkát végeztem már. Ahogy pergeti vissza az éveket gondolatában, úgy elevenedik meg a kapitalista Magyarország ösz- szes munkás keserve; — Kovács mester létemre napszámosnak vettek fel a mozdony selejtezéshez 18 fillér órabérért. Sokat dolgoztunk. Hajtottak az akkori művezetők. — Rövidesen a szakmába kerültem. A kovács műhelyben akkor az erő számított; Igaz, volt három gőzkalapács, meg egy levegőkalapács, de az öreg kovácsok inkább rávertek az üllőnél. — Nem volt könnyű. Nyolcvan nyitott tűz okádta a mérges gázt; A szellőztetés minimális volt. Sokszor egymást sem láttuk a füsttől. Legtöbbször kormosán, piszkosan mentünk haza, mert egy vederben húszán is mosdottunk. Munkaruhát két hónaponként vettünk. Leizzadt rólunk. A vállalat nem adott illetménybe, így sajátmagunkéban dolgoztunk; — Ennél nagyobb bánatunk is volt. Nem _ tudtuk mikor küldenek el bennünket. Az utcárakerülés veszélye nap, mint nap fenn állt; Engem tizenhárom év után állandósítottak. Tóth Pali bácsi ma brigádvezető a szolnoki Járműjavító tüzikovács műhelyében, elmosolyodik és igyekszik a múltat feledni; — Beszélni sem szeretek róla, — mondja, — rossz kedve lesz az embernek. ban egy pillanatra sem oszlott fel. A törzsgárda, az alapító tagok megmaradtak. — Mindenkinek kiosztottuk ugyan ami járt, de mikor elvonult a siserehgd, ötvenhármán újra visszahoztuk ami nekünk jutott, s már 1957 januárjától ismét munkaegységre dolgoztunk. Bár kevesen maradtunk, különböző fegyelmi vétségek miatt mégis kizártunk tizenhárom tagot. A? a nagyven ember, aki végüüs együtt maradt, szívós akarattal folytatta a munkát. Aztán lassan visszajöttek az emberek; Tavaly már százhuszonhét család volt a tsz-ben. Jelenleg 2.287 hold földünk van, melyen százötvenhárom család gazdálkodik. Hát így történt, — fejezte be elbeszélését; HOZZÁTEHETJÜK: ma már újra erős a tsz, erősebb, mint valaha, összvagyona 4.5 millió forint értékű, s nincs hatalom, amdly mégegyszer szétzülleszthetné. Bizonyítják eredményei, a 33.75 fórint munkaegységérték, s az a kilenc alapító tag, akik tíz éven át minden nehézség ellenére kitartottak mellette, s most együtt ünnepelnek a többiekkel — Most is ott dolgozunk, ugyanabban a kovácsműhelyben, de "mennyire másként, mennyire emberibb módon. Van most kérem olyan műszak, hogy egyetlen nyitott tűz sem ég. Gázkemencében melegítünk. Csak forrasztáshoz használjuk a kovácstü- zet* Van most gépünk, idomí- tónk bőven. Üllőn a’ g dolgozunk, még a richtolást is gőzkalapács alatt végezzük. Haza már tisztán járunk, hiszen korszerű fürdőnk van. A munkaruhát is rendszeresen megkapjuk és talán mindennél fontosabb; dolgozhatunk emberi módon* — Erről még kell szólnom, mert a múltban itt, a kovácsműhelyben a vaskalapos Németh úr, a főművezető képviselte az istent, a törvényt, a szabadságot, a kenyeret, egyszóval mindent. Ma közösen lendítjük előre a sorsunkat. Emberien megbeszéljük a feladatokat és jobban is megy minden, mert akarjuk. — Sosem hittem volna, hogy nekünk, egyszerű kovácslegényeknek, jogaink is lesznek. A felszabadulás után sokminden másra fordult. Törvénybe iktatták ezeket a A Pest megyei Vasad községben ez év szeptemberében nyílik az ország első egyéves növényvédelmi szakiskolája. Felvételre jelentkezhetnek a vasadi Mezőgazdasági Szakiskolán technikumi végzettségű, vagy érettségizett fiatalok. A gimnáziumi érettségi után jelentkezőknek a jogokat; Olvashattuk államunk alkotmányában. N era mondom, először furcsa volt. Mi egyszerű kétkezi kovácsok a balatoni fényes üdülőkben pihentük ki a munka fáradalmát. Hát amikor másodszor jutalomképpen két hetet üdültem a Lillafüredi Pa- lotaszállóban! —- Azóta otthon sokat beszélgetünk az asszonyommal; Fel tesszük a kérdést, mi is lett volna velünk, ha nem változik a világ? Még mindig piszkosan járnék haza, malacot se vágnék minden évben. A gyerekek meg munkát kereshetnének* Etelkából nem lett volna orosz-magyar szakos tanár. Laci sem érettségizhetett volna és nem készühetne matematikai tanárnak; Lehet " valamelyik kisiparos négykerekű kocsiját húzná a városban; — Több, mint százszor elbeszélgettünk már megváltozott életünkről; Boldogok vagyunk, mert nem kellett megkoplalni, hogy rendbehozzuk kis házunkat, hogy lányuknak szép kombinált szobát rendezzünk be, hogy asszonyomat a gép helyettesítse a mosásban; *— ab. — szakiskola elvégzése után még egyéves gyakorlaton kell majd résztvenniök. A szakiskolán végző fiatalok termelőszövetkezetekben, továbbá állami gazdaságokban, kísérleti- és tangazdaságokban növényvédelmi brigádvezetőkként működnek majd, Egyéves növényvédelmi szakiskola nyílik Tasadon