Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-02 / 153. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1999. JúMus 2. Vízkóstoló így vizsgálják megyénk öntözővizeit Valahol a kunsági szik szélén megállt egyszer — nem is olyan régen — két magyar. Így az egyik: — Lásd, komám! Ez a viz az igazi öntözővíz; úgy tenyészik benne a vízinövény, mint annak a rendje. -. ä — Sa rengeteg béka — kontrázott a másik. — Valahány: annyi eleven bizonyíték Ketten nevettek nagyöt — 9 szívből — mikor a történetet elmeséltem: Hegedűs Lászlómé laboratóriumi dolgozó és Csicsmányi Géza laboráns. Konkoly Béla főmérnök inkább elkomorult, nem humorérzék hiányában, hanem azért, mert az öntözés sokkal komolyabb dolog, mintsem a hozzá használt víz minőségének kérdése felett tréfálkozással napirendre lehetne térni. A Vízügyi Igazgatóság vízkémiai laboratóriumának dolgozói tudják legjobban: mennyire komoly. 1956 óta — ekkor alakult a labor — mindinkább meggyőzödnek énről. Munkájuk lényegére Arany Sándor Kossuth-díjas pnofesz- 6zar egy megjegyzése vét éles — A talajvizsgálat semmit — magyarázza Konkoly Béla. — Mind a tudományos elmélet, mind a gyakorlat azt bizonyítja, hogy szikes vízzel szikes területet is ' öntözhetünk; feltéve, hogy a víz szik- tartalma alacsonyabb, mint a talajé. Azt hiszem, kellő gondossággal vizsgáltunk: három , rétegből vett talajmintákat 29—29 vizsgálatnak vetettünk alá.- Nagyszámú analízisen esett át a fegyvernek: csatorna vize is. A talajvizsgálatokat évente, a vízvizsgálatokat hetenként végezzük; mivel a vízben oldott anyagok — hogy úgy mondjam — elég szertelenül jelentkeznek. A „szertelenség” természetesen csak jelképes..: Abból a csatornából — például — melybe előzőleg erősen szikes terület vizét vezették le, nem szabad öntözni Ha a víz eléri a 60 nátrium-százalékot (vagyis erősen szikessé válik), leeresztik s a tiszalöki víztároló dolgozóit értesítve friss vízzel cserélik feL fényt: „A szikes víz elszike- stíti a nem-szikes talajt; a szikes talaj pedig elszikesíti a nem-sizikes vizet’. Míg neves tudósunkra emlékezünk Konkoly Béla főmérnökkel, a két laboratóriumi dolgozó munkáját is figyeljük. A tiszapüspöki Haladás és Győzelem Tsz birtokáról vett talajminta kerül éppen a kalciométer reakcióedényébe. A fiatal laboráns ténykedése nyomán rózsaszín folyadék himbálózik az U- alakú csőben; széndioxid pezsdül — majd a barométer és a hőmérő adatainak számbavételével megszületik az eredmény: A talajminta 15 százalék kalciumkarbonátot tartalmaz. Ezt a területet célszerűbb szántóföldi öntözéssel, mintsem rizstennesz- téssel hasznosítani. A laboratórium dolgozói kiváló értői a gyakorlati mező- gazdaságnak is. Nem voltak restek, hogy a hatalmas közös táblán megkeressék a rizstermesztésre legideálisabb területet. Mindezt elvtársi segítségül, mint patro- nánsok.». Tízrizggálat nélkül sem ér hasznosításra a gyakorlat embereinek. Ezért határozták el, hogy Karcag közelében 100 holdas, 2,5—3 méter mély víztárolót építenek. Ide kerül Berekfürdő 90 nátriumszázalékot meghaladó vize. A tervek már elkészültek. Az öntözővizek javulását a hazánkban egyedülálló kivitelű vízkémiai térkép Konkoly főmérnök alkotása — szemlélteti A Karcag—Tilalmas! Állami Gazdaságban végzett kísérletek — a. laboratórium- beliek állandóan „kíváncsiskodnak” — arról tanúskodnak, hogy megfelelő öntözés mellett javítható ugyan az öntözővíz minősége; — ez azonban a talaj károsodását idézi elő. Nem kell attól tartanunk, hogy a gazdaság földje tönkremegy; a kísérletek szerény két holdon folynak Mennyit nyom egy sóhaj ? A VÍZIG vízvizsgáló laboratóriumának dolgozóit sokszázezer forint értékű, korszerű felszerelés segíti fontos munkájukban. Műszereik egyike — a konduktarméter — kimutatja, mennyi a vízben oldott só mennyisége. A berendezés oly érzékeny, hogy egy teljes liter vízbe hullott egyetlen könnycsepp sótartalmára reagál. A közel tízezer forint értékű analitikai mér. leget az öntözővizekben található ö6sz-sóoldat lemérésére analitikai mérőoldatok készítésére használják. Az érzékeny mérleg üvegdobozban „lakik”; finomsága folytán ugyanis még a serpenyőt ért sóhaj kicsapódott párameny- nyiségét is lemérné — megtévesztve ezzel a vegyész- mérnököt; Próbaképpen egy Terv- cigarettából kihúzott, körülbelül másfélmilliméter hosz- szú dohányszálacskát tettünk a serpenyőibe. Az achát-éke ken mozgó mérleg ennek súlyát 15 százezred grammnak (1) találta.., A jobb termésért, a fölösleges károsodás megelőzéséért vívott küzdelemben jelentős rész jut a szolnoki Vízügyi Igazgatóság laboratóriumában dolgozó három szakembernek is. borváró — — 1 MOZGÓBOLT a jászapáti határban Jászapáti termelőszövetkezeti községben teljes erővel végzik a gabonaféléik betakarítását Munkába álltak a gépek és felkészülve várják a „bevetést” a kézikaszások is. Az ottani földművesszö- vetkezet pedig mozgóboltot létesített A mozgóbolt Túri János vezetésével az elmúlt napokiban kigördült a határba. Korareggeltől késő estig járják a dűlőket, s a határban szorgoskodó szövetkezeti gazdákat ellátják hűsítő italokkal és más, napi közszükségleti cikkekkel. AlllllllllilllllllllllllllllllUlllllilllllllllllllll Közel 4 ezer hold az aratnlvalónk Somosi Árpád, termelő- szövetkezetünk főagronómu- sa a közelmúltban határszemlére hívott Érdemes volt szétnézni gazdaságunkban, ahol több, mint 3700 hold kalászost érlel a nap melege. Aratógépek, kombájnok munkálkodnak az őszi árpa földön. Csupán ebből 767 hold termését kell betakarítani, ezenkívül a 637 kh. tavaszi árpát, a több mint 2.200 kh. búzát és 61 kh. zabot. E nagy munkát 100 száza lékig gépekkel kívánjuk végezni, t a cséplést augusztus elején befejezni. Hogy ezt teljesíthessük, ahhoz a gépállomásiak jó munkája mellett a tagság igyekezetére, a pezsgő aratási hangulatra is szükség van. Több mint 100 vagon terméssel várunk többet a tavalyinál. Csótó Géza Túrkeve, Vörös Csillag Tsz. Sfc-^V ■ ■ ■ ......- ■ Sz ázötvenen bontják az iskolát 25—30 esztendeje már annak, hogy a főjegyző úr egy mocsaras, rossz földet — a sajátját — eladott az államnak. A földdarab mindenre alkalmasabb volt, mint iskolaépítésre, de az üzlet jól jövedelmezett. Az iskola felépült. Hideg volt, esőben szinte úszni kellett a bejáratig. A jegyző úr szerint megfelelt. Most bontják, végre bcmt— Míg az okosan, szakszerűen alkalmazott öntözés háromszoros termést eredményez, az oktalan locsolgatás az évek során teljesen tönk- resilániyíthatja a földet — fejtegeti a laboratórium vezetője — Igaz öröm számunkra: megyénk öntözővized évről évre javulnak. A Hortobágy—Beretty ó-főcsatorna vize például 1956-ben még 60—70 nátrium-százalékú volt; ma már csupán 30— 40 nátrium százalékos. A tudományos világ felismerte a szikes öntözővizek veszélyét e fontos ismereteit átadta ooooooooooooooooooooHogy az „élei“ minél előbb a magtárban legyen Termelőszövetkezetünkben nagyon szépek a kalászos növények. Az aratás, cséplés komoly munkát kíván mind a tagságtól, mind a Tószegi Gépállomás dolgozóitól. Két kombájn és két kévekötő aratógép segíti a betakarítást, de termelőszövetkezetünk is minden erőt mozgósít az aratásra. Négy munkacsapatot szerveztünk, s ezenkívül a borsószedésnél jól bevált módszert is alkalmazzuk. Akkor, borsószedési vasárnapokat rendeztünk, ahol minden tag egy zsák borsó szedésére vállalkozott. Most pedig az a cél, hogy mindenki vegyen részt egy vasárnap az aratásban. Én rokkant vagyok, de a családommal 1 hold aratását vállaltam. Ha minden tag bevonja családtagjait az aratásba, biztosíthat luk, hogy az élet minél előbb a magtárba kerüljön. Ivanics József tsz tag. Szandaszőllős. Vörös Mező Tsz. Salgó László: Kína közelről A könyv szerzője közel- és távolkeleti utazása során hosszabb időt töltött a Kínai Népköztársaságban, 1958. év őszén. Ekkor bontakozott ki teljes szélességében a „nagy ugrást” megvalósító kínai nép hegyeket mozgató tömeg- mozgalma, ekkor vált kézzelfoghatóvá a mezőgazdaság, az ipar, a kulturális élet ugrásszerű fejlődésének a világot bámulatba ejtő számos eredménye. A ml közvéleményünket is erősen foglalkoztató kérdésekre, hogyan születtek meg ezek a hatalmas eredmények, a szerző személyes tapasztalatai, közvetlen élményei alapján válaszol. Eredeti fényképekkel illusztrált riportok érzékeltetik a nemrég még teljesen elmaradott ország népazdaságá- nak csodálatraméltó fejlődését. Goethe válogatott versei Johann Wolfgang Goethe költeményeinek ez az időrendbe szedett, válogatott kis gyűjteménye akarva-akarat- lan végigvezeti az olvasót a költő áetén. Egy páratlanul gazdag élet rengetegében jobb iránytű is egyszersmind az adatok hézagos-vázlatos, szűkszavú felsorolásánál. Hiszen Goethe életét nem az események változatos fordulatai teszik gazdaggá, hanem az élmények és gondolatok mélysége — és persze a rend melyet alkotó szelleme köztük teremtett. A verseket Arany János, Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád és a mai legjobb műfordítóink tolmácsolásában élvezheti az olvasó. Zola: Germinal Ez a regény — talán az első, amelyik világirodalmi érvényességgel dolgozta fel a munkásság osztályharcát', — Zolának Is kimagasló mesterműve. Dinamikus erejű tablókban festi a bányászok nehéz munkáját és a bányavidékek sötét nyomorát. A regény minden sötétsége mellett sem pesszimista könyv, mert a harcok eredményességének reményét villantja feL Carl Zuckmayer: A köpenicki kapitány | A köpenicki kapitány bravúros szélhámosságán annak idején az egész világ kacagott. A szerző érdeme, hogy ebből a derűt keltő epizódból éles társadalmi szatírát alkotott. A köpenicki kapitány nem akart csalni, lopni. Azért veszi magára a tiszti mundért, hogy megpróbáljon útlevelet szerezni, munkához jutni, mert Vilmos császár Németországában az egyenruha teszi az embert. Ä mű a polgári erkölcsöt és az igazságszolgáltatást figurázza ki. Huszthy Tamás: Játék a múzeumban, Nappali sötétség A fiatal író művei most jelentek meg először kötetben. Mindkét kisregénye igen sűrű atmoszférája mű. Az elsőben egy kisvárosi paptanár drámai öngyilkosságát írja le, akik az egyházi szabályok bilincseiből kitörve, a szerelembe akar menekülni. A szerelemben csalódott s így nincs más választása — Ä második kisregény a Köztársaság-téren játszódik. a pártház ostroma Utáni két napon. iák. Hétéves htiza-vona előzte meg ezt az eseményt. Mert 1952 óta nem folyik tanítás a teljesen alkalmatlan iskolaépületben — de azóta folyik a pita: Szelevény vagy Cserkeszöllő kapja a bontási anyagot. Végül — miután tavaly már a Néplap is írt az ügyről — döntöttek az illetékesek és a korhányi, Cserkeszöllő községéhez tartozó tanyasi iskola kapta meg. A korhányi iskoláról mi már évközben szerettünk volna ími. Akkor érkezett a hír, hogy ebben az általános iskolában a legmagasabb az egy tanulóra eső takar ékbélyeg: összesen mintegy harmincöt- ezer forintot gyűjtöttek össze a tamilok. Most azonban, a végleges döntés nyomán egész vagyonnal gazdagodtak. Ez a szünet nagyon;s sok eseményt hoz majd az iskola történetében. 123-an tanulnak itt, de mégis százötven szülő jelentkezett, hogy a nyáron, az egyik ixisámap — két hét múlva — nekifogjon a bontásnak, Az eddigi két tanteremhez jövőre még kettőt építenek, Szokolai László iskolaigazgató nagv terveket szövöget És a szülők, akik valaha der- medten melengették magukat a régi, jegyző úr-adományozta iskola kályhája mellett, segítenek. Nemcsak azok, akiknek gyereke most a korhányi iskolába jár, hanem azok is. akiknek csemetéje már kijárta az általánost. Mert eltüntethetik azt a darabkát a múltból. És mert magukénak érzik a korhányi tanyasi iskolát. bd. .....'............. A Nap kél: 3.51 JU LIUS h-kor, nyugszik: 2 19.45 h-kor. A P .at Hold kél: 129 h-kor, nyugszik: 011,11 *f 16.21 h-kor. Időjárásj eien tés Várható időjárás: változó felhőzet, néhány helyen záporeső. Lassan mérséklődő északnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés erősödik. — ’Legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—25 fok között. — MÉG MA LEHET Jelentkezni — délelőtt 10 óráig — a július 5-én Egerbe induló kirándulóvonatra az IBUSZ szolnoki irodájában. S— KEDDEN • hetedik szovjet turistacsoport látogatott Szolnokra. A Moszkvából és az északi szövetségi köztársaságokból érkezett vendégeket a 121. sz. Csemegebolt dolgozói fogadták; majd az MSZBT-klubban a városi énekkar adott műsort tiszteletükre. — Ma újabb turistacsoport érkezik Szolnokra. — HAJÓ- ÉS autóbuszvárótermet építenek 22 ezer forintos költséggel és tetemes társadalmi munkával Tiszasülyön. — KEDDEN AVATTÁK Uj szászon a földművesszövetkezet 350 ezer forintos költséggel épült új cukrászdáját. Az ízlésesen és minden tekintetben korszerűen berendezett és felszerelt cukrászdában változatos, gazdag árukészlet várja a vásárlókat. »eeeeeeeeeeaeeeeeee Közérdekű közlemény A szolnoki Verseghy Ferenc Általános Gimnázium 1959 őszén is megnyitja a Levelező Tagozat és Dolgozók Gimnáziumának első osztályát, ahpvá szeretettel várja Szolnok város tanulni vágyó dolgozóit. Felvilágosítás és tanácsadás hétköznaponként a hivatalos időben a gimnázium igazgatói irodájában. Telefon: 24—81. SZOLNOKI VERSEGHY FERENC Általános Gimnázium Igazgatósága HimiumimiiiHtMimiiimimiiiiiiiiiiiiiiinii \ Helyesbítés Lapunk július 1-i, szerdai számában „Beszédes számok a megye mezőgazdaságáról” című írásunkban elírás történt. Az új és megnövekedett termelőszövetkezetekbe ősszel közösbe kerülő állatállomány összértéke nem 44 millió forint, ahogy azt közöltük, hanem 69.4 millió forint. Ugyanott a 10 ezer hold silókukorica- terület a megye valamennyi tsz- ére vonatkozik. — ma délután az ÍV1SZBT megyei intézőbizottsága ülést tart Szolnokon, a barátság klubjában. Az ülésen megtárgyalják a társaság eddig végzett munkáját és a második félévi mon- kat érvét. — BÁNYÁSZNAPOT előkészítő bizottság alakult az Alföldi Kőolajfúrási Üzemnél. A bizottság tagjai felmérik az első féléves terv teljesítését és ennek alapján a bányásznap tiszteletére a kongresszusi verseny további kiszélesítésére tesznek javaslatokat. — KÖLTSÉGVETÉSI többletbevételből 820 ezer forinttal támogatja a megyei tanács végrehajtó bizottsága a pusztataskonyi iskola építését. — TÍZ TSZ-KÖZSÉG távlati fejlesztési tervének elkészítését kezdték el megyénkben. A mintatervben szakszerűen meghatározzák a tsz-ek tanyaközpontjainak kialakítását — a fejlődés perspektíváinak megfelelően, — HATNAPOS hajókirándulást indít augusztus 28-án Csehszlovákiába az IBUSZ. A kirándulás programja: Egy-egy napos tartózkodás Visegrádon, Esztergomban, Komamoban és kétnapos városnézés Bratislavában. — Részvételi díj: I. osztályon 1200, II. osztályon 1050, tú- ristaosztályon 918 forint. Jelentkezni lehet július 10-ig az IBUSZ szolnoki irodájában. — KÖZEL ÖTEZER hold gabonát aratnak az idei nyáron az állami gazdaságok kombájnjai és aratógépei a tsz-ek földjein. A tiszaiburai Lenin és a ttszaszentimrei Aranykalász Tsz-ek ben már munkához látott három aratógép. — FÖLÖZÖTT TEJET árusítottak a szolnoki piacon Mondok Mátyásné és Jánosi Zoltánná szolnoki lakosok. A városi tanács szabálysértési előadója Mondoknét 600 és Jánosinét 200 forintra büntette; — A SZOLNOKI POSTA öntevékeny kultúrcsportja telt ház előtt nagy sikerrel mutatta be Baráti—Eisemann „Bástyasétány 77” című operettjét. Az előadást a közeljövőben megismétlik. — EBBEN A HÓNAPBAN befejeződik az egy helyiséggel bővült kőtelkl művelődési otthon építkezése. Erre a célra a községfejlesztési alapból 40 ezer forintot fordítanak. A SZOLNOK MEGY hl FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA 1959. július 2—5-ig: Abádszalók 2—3 Kicsik és nagyok —10. 4—5 Tengerészrevű — K.n. Matiné: 5. Cimborák Cibakháza 3—5 Az élet háza — 14 Matinéműsor: 5. Hajsza Fegyvernek 3—5 Álmatlan évek — 10. Mat.: 5. Karneváli éjszaka Jánoshida 2—3 Páncélos dandár — IQ. 4—5 Amit nem lehet elfelejteni — K. n. Matiné: 5. Valahol már találkoztunk Jászalsószentgyörgy 2—3 Az élet visszavár — 14. 4—5 Páncélos dandár - 10. Matiné: 5. Halhatatlan gamizon Jászapáti 3-5 Kard és kocka — K. n. Matinéműsor: 5. Lillomfi Jászárokszállás 3-5 A feleség - 10. Matiné: 5. Varsói szirén Jászberény 2—5 Többé nem balkezes - K.n. M: 5. Mackószöktetés Jászdózsa 2—3 Amit nem lehet elfelejteni — K. n. 4—5 Az élet visszavár — 14. Matiné: 5. örök éjszaka titka Jászfény szaru 3—5 Rita — K. n. Matinémüsor: 5. Északi kikötő Jászjákóhalma 3—5 Calabuig — K. n. M.: 5. Moszkvai találkozás Jászkisér 3—5 Kémek a Tiszánál K. n. Mat.: 5. Az élet küszöbén Jászladány 3-5 A mi kis családunk - 19. Matinéműsor: 5. öten a Barska-utcából Kenderes 3-5 Az utolsó paradicsom - 14. Matiné: 5. Áruló jel Kisújszállás 8-5 Itt oroszlánok’ vannak - 14. Mat.: 5. Csapájev Kunhegyes 3-5 39-es dandár - K. n. Matinéműsor: 5. A fiú Kunmadaras A harangok Rómába mentek — K. n. Matiné- műsor: 5. A siker útján Kunszentmárton 3—5 Per a város ellen — 14. M: 5. Két óceán titka Mezőtúr Dózsa 2—5 Fények a föld alatt — 19. Matinéműsor: 5. Eg és föld között Mezőtúr Szabadság 2-8 Asch őrvezető kalandos lázadása — 18 Öcsöd 3-5 Megmentettem az életem - 14 Matiné: 5. Zűrzavar a cirkuszban Rákóczitalva 3-5 Brisch polgár - 14. Mat.: 5. Útban a karaván Szolnok Vörös Csillag 2-5 A gyűlölet lánglai - K. n. Szolnok Tisza 2-5 Kígyóinak a fények - 19. Matiné: 5. Déryné Szolnok Kert 2—5 Tegnap - K.n. Tiszaföldvár 3-5 Őfelsége kapltánva - K. n. Matiné: 5. Időzár Tiszafüred 3-5 Tlszteqségtudó utcalány - 18 Matinéműsor: 5. Nvomnk a hóban Tittzakürt 4-5 A eltéros lány - K n. M: 5. A császár parancsára Törökszentmlklós 2-5 A test ördöge - II. Matiné: 5. Mese az aranvhalú. királylányról Törökszentmlklós Kert Szent Péter esernyője Turkeve 3-5 Mexikói szerenád - 18 Matinéműson I. Csengő- bon eó fácska TTIszász 3-5 vei felé a Tettőn - 14. Matiné: 5 Mese a módban Karca* 2-5 Főutca - 14. Matiné: 5. Jégklrálynő 10=10 éven alul nem alánlott! l8==C!sak 18 éve« ♦“’"lieknelt. 14=14 éven alul nem ajánlott K.n.—Korhatár nélkül. Hamarosan százötvenen ; bontják azt a régi iskolaépületet Cserkeszöllő és Szele- vény között. Százötvenen ... Közöttük sokam még emlékeznek arrat hagyom épült. Vagy