Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-15 / 164. szám
1959. július 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kigyúlnak a fények Magyarul beszélő szovjet film a jászberényi „Lehel’* mozi július 20—22-i műsora. A legtöbb ember életében komoly tragédiákat hozott a háború. Megváltoztatta addigi életükéi, gondolkodásukat, sokszor érzelmeiket is. Egyesek — akik nem elég erősek — e csalódások, tragédiák súlya alatt megtörnek, mások újra kezdik életüket. Ilyen gondolatokkal foglalkozik a „Kigyúlnak a fények’’ című új szovjet film. Négy ember története a film, az ő sorsukban sokunk már megoldott, vagy jelenlegi problémája tükröződik. Nyi- kolaj százados sebesülten tér haza a háborúból. Otthonában, idegenektől tudja meg, hogy felesége nem maradt hű hozzá, már mással él. Az asszony, Sura fél a találkozástól, férje azonban nem kérdez semmit. Pedig Sura szeretné elmondani: sokáig várt rá, de nem kapott hírt fe’őle. Anyja meghalt, s 6 egyedül, társtalanul állt a háború viharában. S ekkor találkozott a várost felszabadító szovjet katonáival, Fe- gyával. A csalódott Nyikolaj hamarosan jó barátra talált Szer- gejben. A leszerelt féllábú pilótatiszt kiábrándult szívvel tekint jövője elé. Nem remél sem megnyugvást, sem szerelmeit. Újdonsült barátja sorsa felkelti érdeklődését. Megismerkedik Sutáival, akit Fe- gya elhagy, s Szergej hű társra, odaadó szerelmesre lel benne. A film negyedik érdekes alakja, Valja, a tanársegéd- nő, akiben Nyikolaj találja meg élettársát. Valja és Nyikolaj megszeretik egymást. Mindketten katonák voltak, s a közös hm c, az élmények, az együttes munka a főiskolán, no meg az egymás iránti vonzalom gyorsan összekovácsolja őket. A „Kigyúlnak a fények” érdekes problematikájával kiemelkedik az átlag szovjet filmek közül. Regényből készült, s az alkotók, elsősorban Vlagyimir Vengerov helyes érzékkel választotta ki a regény legfontosabb mondanivalóját és a szereplőket. Nyikolaj Pagogyin formálja meg a sebesült tisztet. Alakításából kiemelkednek azok a jelenetei, amikor Sarával beszél. Arcjátékával, fáradt mozdulataival kitűnően érzékelteti a kifosztott, csalódott embert, tálja Alesnyikova (Sura) szerep megoldása is jó. Beszélgetése Szergejjel, majd rá- ébredése az igazi boldogság ízére, játékának igazi magaslatai. Szergej repülőtisztet Boriszov formálja meg. Nehezen birkózik szerepével, mert bizonyára számára is problematikus Sz.rgej nagy csalódottsága, kiábrándultsága. Az együttes negyedik rokonszenves szereplője J elena Dobronravova, akit a Zsur- bin családban láttunk. Kedvesen, üdén, vonzóan állítja elénk a szerelmes Vadját. A ] ászkan KISZ Együttes ötvenedik fellépése A sok sikert, sok tapsot megért Jászkun KISZ Együttes ismét „aratásra" készül. Július 21-én a szolnoki Szabadtéri Színpadon díszelőadást tart „Küzdelem a szabadságért” címmel. A fiatalokból, diákokból, munkásokból összetevődő művészegyüttes rövid kétéves fennállása óta sorrendben ötvenedik előadását tartja. Az együttes díszelőadása főrészt az ezévben készült számokból áll. Ilyenek a „To- borzó a Vörös Hadseregbe”, „Májusköszöntő” című történelmi táncjátékok. Megyénk jellegzetességeit, néphagyományait elevenítik fel a ,,Kunsági szilaj pásztorélet”, „Szegény ember élete", „Betyárélet” táncszámok. Történelmünk legdicsőbb korszakait idézik a „Cinka Panna és a bújdosóW, a „Kisdobos” műsomevet viselő táncok. Bár a szolnoki díszelőadás magva és az együttes profilja is a népi tánc, a népzene, a szavalóművészet nem csupán kiegészítője lesz a műsornak. A Jászkun KISZ Együttes népizenekara tárogató-, klarinét-, hegedű kíséretei és számai ma már épp oly érdeklődésre tarthatnak számot, mint a tánckar. A „legfontosabb művészet" híemelkedő alkotásai Szolnokon A FILMMŰVÉSZETRE Lenin elvtárs alkalmazta a fenti megtisztelő jelzőt. Sokan vannak a fiatalok között, akik figyelmesen hallgatják, ha az idősebbek egy-egy kiemelkedő, megrendítő és őket évtizedek múltán is lelki izgalomba hozó filmről beszélnek. De a szó nem azonos a képpel. Ezért joggal kíváncsiak a fiatalok is a régi nagyszerű filmalkotásokra. Az idősebbek pedig mégegy- szer fél szeretnék idézni a nagyszerű élményt. Ezért tart nagy érdeklődésre számot a Filmmúzeum kezdeményezése, amely lehetővé teszi, hogy a vidéki városok közönsége is élvezhesse Greta Garbo, Pierre Brasseur, Wallace Beery, vagy Marlene Dietrich valóban időtálló, nagyszerű emberi művészetét. A SZOLNOKI filmmúzeumi héten kétszer három filmet csak bérletben lehet látni, mert a Fiima rohivumok Nemzetközi Szövetségének alapszabályai szerint egyes filmeknél a zártkörű jelleget biztosítani kell, A délután 6 órai nyilvános előadásokon is világhírű filmszínészek és rendezők alkotásait mutatják be. Július 24-én este 6 árakor a „Kék angyalit Emil Jan- ningssal, Hans Alberssel, 25- én a nagy nevettetők kisfilm- jeit mutatják be, július 26-án, vasárnap a „Fehér kör'’ című csehszlovák filmet, 27-én az egyik legkiemelkedőbb francia filmalkotást, a „Ködös utak”-at láthatják a 18 éven felüli szolnokiak. Kedden a „Háromgarasos opera’“, szerdán a „Tavaszi zápor című magyar film kerül bemutatásra, amelyben Annabella, a háború előtti filmművészet ünnepelt francia sztárja is fellép. A nyilvános előadások befejező filmje a „Postamester” című német film, melyet Puskin világhírű novellájából alkottak; A BÉRLETEK és az egyes előadások jegyei július 15-től kezdődően a TIT-nél, Kossuth tér 4., I. emelet (telefon: 23—50) válthatók szombat és vasárnap kivételével minden nap 15—17 óra között. Nagyobb üzemekben, intézményekben és hivatalokban a szakszervezeti kultúrfelelős- nél is lehet bérletet igényelni. Az előadásokat a József Attila művelődési házban rendezik. — ht — Kedves ^mkeM'SdcdiU! A kőmig Ilomékal és apu- kámékai ebédeltem a tisza- szálló hotelben, ami egy el- sőosztájú Tesztórán, ahogy anyuka mondta és a keményebbik körömkefével is megsikállt miellőt elmentünk, Beszállás*! Indul a fa vonat! Két gyermek játszik e percben önfeldten az igazgatói iroda parkettjén: az egyik galambfehér, a másik erősen őszülő. Az ifjabbik hatalmas lendülettel taszít előre egy autóbuszt, a másik ijedten kapja fel az ugyancsak fából készült villamoskocsit, nehogy karambol történjék. A csápját-lábát mozgató fa- szarvasbogár és a talyigahú- zó, mozgólábú törpe akkor is mozdulatlanná merevednék — ha történetesen ők sem lennének fából. A negyedórára visszaszállt ifjúság — sajnos — tova röppent; eltűnt a két fátsza- dozó gyermek, átadva helyét Vies Sándor igazgatónak és a riporternek. Megpihenhetne^ az egyelőre még bemutatásra készült játékszerek: jobbadán Lévai Zoltán helybeli nyugdíjas vasutas remekei. Bizony, nem egy-két nap alatt döntenek A VII. Világifjúsági Találkozón, Bécsiben több lengyel filmet is bemutatnak. Bemutatásra kerül Andrzej Munk Óvárosi séta, Stanislaw Jed- ryk Stadion és Belinska Harap Őrségváltás a filmje. • Hangulatos és színes dokumentumfilm készült a bulgáriai Pitrin-hegység festői vidékéről. A film bemutatja az apró szétszórt hegyi falvakat, a szép népviseletet, a pompás fafaragásokat és történelmi műemlékeket, amelyekben ez a vidék nagyon aazdag. A cseszlovákiai filmfeszti- •álcm a Német Demokratikus Köztársaság A denevérraj c. filmjével, Csehszlovákia az Ilyen nagy szerelem és a Szentivánéji álom, a Szovjetunió a Szülői ház és Franciaország A nagybácsim című filmjével vesz részt, * A velencei San Giorgio szigetem szeptember 6. és 10 közúti Nemzetközi Film és kultúra Találkozót rendeznek a nagy francia rendező René Clair irányításával. A meghívott vendégek között helyet foglal Arthur Miller. Graham Greeno, Lawrence Olivier, Charlie Chaplin, Alfred Hihtchcock, Alec Guinness, Ella Kazan, Charles Spaak, Eduard de Filippo és Irena Dunn. • A Tien-ma filmgyárban elkészült az Ezer nő küzd az óceánon című játékfilm. Főhőse Haj-csü a tengerészlóny A film a női tengerészek életét mutatja be a felszabadító háborútól napjainkig. • A sztalinabádi filmstúdióban új játékfilmek készülnek. így a Nősül a fiam című vígjáték, valamint a Bruno Jaszenszkij A köpönyegfor- gaté című regényéből készü filmváltozat* • Tatjána Szamojlova lesz a főszereplője a Húszezer mérföld a földön című szovjet— francia koprodukció» film Tiefe. A színes filmet még júliusban a Szovjetunióban kezdik forgatni • A börtönéletet választotta témájául Az asszonyok fogsága című francia film írója. Daniele Delorme alakítja az egyik fiatalasszony szerepét, aki férjével szemben elköve tett bűncselekmény miatt kerül börtönbe. • A rotterdami L/uxor filmszínház bemutatta Jean Renoir 1937-ben készült A nagy ábránd című filmjét. A film ma már technikailag kissé elavult, de mondanivalójában még mindig aktuális. El nem múló értéke Erich von Stroheim mesteri színészi teljesítménye. ............................................................................... „k edvtelések" sorsukról; a játékárunak pontosan tizenhárom próbát kell kiállnia, mire a boltokba kerülhet — Állványos teknöinik már kaphatóik, — mutat egy mintapéldányt a kisújszállási faipari vállalat igazgatója. Következő cikkünk a favonat lesz ... Nyers állapotban már látható a műhelyben. ' Az egykori ládagyár főcikke: a nádláda iránt az utóbbi időben csökkent a kereslet. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy a munkásokat — javarésze asszony, leány — hosszab-rövidebb időre „kényszerszabadságra'’ küldjék. Államunk jelentős áldozatot vállalt azért, hogy Kisújszálláson még átmenetileg se legyen mumkaszünet. A párt- és szakszervezet vezetői összeültek a gyár többi vezetőivel. Elmondhatjuk: nem csekély tanakodás, számítás előzte meg elhatározásukat. Sok szervet, sok munkást megkérdeztek, míg kimondták a döntést: fáfékot gyártanak Belátogatunk Kiss Jenőnek, a karbantartó részleg vezetőjének és munkatársainak birodalmába. Jókora vas- állványok hegesztésén fáradoznak; ezeken festik majd — természetesen korszerűen, fúvatva — a játékvonatokat. A festőfülkékbe elszívóberendezés kerül a dolgozók egészségvédelme érdekében. Az bizony annak ellenére, hogy gyermekjátékot csak teljesen ártalmatlan festékkel szabad színezni. Nagy László és Serege La- josné félautomata faesztergán formálja a favonat mozdonyának kazánját. Mögötte hatalmas láda táncol, rezeg. Ebben szabadítják meg az apró fakerekeket a rájuk tapadt forgácstól, fűrészportól. Az ötletes masina a gyár újítóinak remeke. Egészségesen bama-píiosnak ismertük meg régebben a gyári KlSZ-szervezetbem Tóth Margitot Arca most szinte ijesztően fehér; no, nem az új munkától —. a teknőszegezéstől — betegedett meg ..; A csiszolópor fehér, finom lisztje lepte be finom vonásait. — „öreg” Iád a gyári vagyok, — jegyezte meg két koppantás között. — Eddig állva szegeztem, forgattam a ládákat, most végre leülhetek! A kész játékokban a gyerekeknek telik majd örömük, gyártásukban nekünk. A kisújszállási faipari vállalat a játékszerek mellett igen szép kivitelű bútorokat is készít; kapacitásának mintegy hetven százalékát erre használja fel. Az új termékek bevezetése a kollektíva együttműködése révén zavartalanul történt. Előreláthatólag augusztusban már országszerte — Kisuiszállá'on gyártott —i 50—60 forintért kapható — favonattal játszanak majd a gyerekek: — Kisújszállás — Szolnok — Budapest — Bergengócia — Hencida felé beszállás! Indul a favomat! — b. X. "í hogy illjek a finom környezetbe. Apunak művezetője a kánig bácsi és igen büszke, hogy mijen illedelmes vagyok, mármint apukám büszke és monda még othon: ne fészkelőgyek a széken, mer az nem illik és ha jó leszek, a játékboltból, már az új kirakatból, ahol több játék lesz, kiválaszthatom oszt a •jasbabát, améket akarom, n ugyan ászt hiszem, hogy óra már kinövök a hályas- babából, de nem is ez a lényeg. Hanem asz, hogy tényleg nem fészkelőttem ebédelés alatt és a kőmig Ilon se, pedig neki nem ígértek babát, de lehet, hogy pofont igen, ha mégis teszi. A kőmig Bácsi nagyon eréjes, teccik tudni. És én őszintén megírom, hogy nem a hajasbabájér marattam nyukton, hanem azér, mer attól féltem, hogy odaragadok a Tesztórán székéhez, ami csupa szutyok és gondoltam, hogy legalább kis helyen ragaggyak. A borsos tokány igen lyó volt, de apukám ászt monta, hogy a számla is az volt, azaz szintén borsos. A székszutyokér nem keletett külön fizetni, az benne van az első osztájú árban. Amihez hasonló lyókat kíván, a szerkesztő Bácsik kezeit csókolva PENNA ANNA ■4»< Kihalnak egyes állatfajták Kunhegyesen is, mint szerte az országban, teljes erővel „dühöng” a korán érkezett kánikula. S ilyenkor bizonyára jó néven vennék a kunhegyesiek, ha mondjuk a piacon nem legyektől és egyéb szárnyas rovaroktól körüldöngött túrót, tejfelt vásárolhatnának. Ám csak szeretnék, mert mit mutat egy villám-statisztika. Tegnap tizenkét asszony vitt túrót a piacra, s közülük csak a tisztes korú Geszti Mik- lósné gondoskodott térítőről, amellyel a por és a legyek ellen védte áruját. A nagy melegben Kunhegyesen ifi szeretnének valamilyen hűsítőt fogyasztani az emberek. Am ezt is csak szeretnének, mert a piaci nap alkalmával délelőtt reggel 9 órakor, a gombában, vagy éppenséggel a cukrászdában annyi szódavízzel sem tudtak szolgálni, amennyi egy földi halandó szemében kárt tenne. A málnáról már ne is tegyünk említést, mert ilyeneket mondhatnánk: ahol víz kapható (kútvíz), ott málna nincsen. Ahol málna található, ott se híre, se hamva a víznek. Gondoljuk, a földművesszövetkezet kicsit nagyobb figyelemmel is kedveskedhetne a község belieknek. Hogy a nagyvadak kihalásra vannak ítélve, ez általánosan ismert jelenség. Különösképpen azonban egyes kis állatfajták is kihalóbn vannak: így például manapság alig található már az ú. n. alpesi gyík (Salamandra atra). A fekete-sárga színű salamandrának ez a rokona koromfekete és alig nagyobb 10 centiméternél. Kizárólag 800 méteren felüli magaslaton él, de 3000 méteren is megtalálható. Különlegessége, hogy nőstényének petevezetékében 40 tojás fejlődik ki, de csak kettőből kel ki új állat. A két élő tojás a másik 38-ból táplálkozik. A gyíkfajta kopol tyúkkal van ellátva, noha környezetében a magas hegyek vidékén kevés a víz. Ezek az állatok is kihalóban vannak, 100 év múlva már nyomuk sem lesz. MHiMiimiiiimiiiiiimiiiimiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiniiiiiiiiimiiii AUTOMATA NAGYMAMA Veronában az új gyermek- játszótéren csodálatos gépet szereltek fel a gyermekek örömére. Ez az automata a gyermekek kívánságára mesét mond, vagy gyermekdalokat énekel; AZ új játszótér kizárólag 4—12 éves gyermekek számára épült. Gépállomások! Állami gazdaságok! ES 42” [1070 mm] cséplőgéphez gyártásból visszamaradt mindenfajta alkatrészek cséplődobok, csapágyak, csapágyfedelek, tengelyek, szíjtárcsák, nagyszele lök, toklász olók„ komplett gyűjtőasztalok, kisrázószekrények, és egyéb faalkatrészek, utánrázók, szalmarázó ládák, rugók, rugótartók, rosták és rostakeretek, vasalások, és csavarok stb. FÉLKÉSZ ÉS KÉSZREGY ÁRTOTT ÁLLAPOTBAN ' RAKTÁRRÓL BESZEREZHETŐK A SZÁLLÍTÓBERENDEZÉSEK GYÁRÁBAN (Budapest, III„ Szentendrei út 217.)