Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-14 / 163. szám
X. évfolyam, 163. szám. Ara 50 fillér 1959 július 14. kedd. VILAQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK) Mezöhéki vallomás 3 Az aratók ellátásáról jelentjük két járásból, egy városból 3 Idegenvezető voltam Befejeződött az ősziárpa aratása, a búza 40 százalékát levágtuk — Jelentés a határból'— Az 5szi árpa aratás befejeződött megyénkben. Már a tavasziárpának is levágtuk a 70 százalékát, összesen 27 ezer holdat. A búzaterület aratásának 40 százalékánál tartunk, A 171 ezer hold búzából 65 ezret már learattak gépeink. A legtöbbet Törökszentmiklós városban, ahol a búza 20 százaléka van már csak talpon, s közel 7 ezer holdon már végeztek. A törökszentmiklósi járásban, Kisújszállás, Kunhegyes, Karcag, Mezőtúr, Szolnok városokban és járásokban közel felénél tartanak, vagy azt meg is haladták. A jászberényi és a jászapáti járás községei viszont északibb fekvésük miatt még kevés búzát takarítottak be. Napokon belül befejeződik a rozsaratás. A körülbelül 9 ezer hold rozs vetésterületből 6 ezer holdon máris elvégezték a betakarítást, Azt mondják, az az igazi örömhír, mely az ember céltudatos munkájának sikerét adja tudtul, nagyobb önbizalomra, új feladatok megoldáséra sarkalva ezáltal. S ez így is igaz. Mindannyian kíváncsian várjuk: eredményt hoz-e erőfeszítésünk, megéri-e a fáradtságot a magunk elé tűzött cél elérése. S ha a végén a számadás azt mutatja, hogy jó utat választottunk, szorgalmasan munkálkodtunk, akkor kedvet kapunk új munkasikerek elérésére. Ezért tekintjük örömhírnek a Központi Statisztikai Hivatal első félévi jelentését a népgazdaság fejlődéséről, a lakosság anyagi és kulturális helyzetéről. Minden becsületesen dolgozó embernek része van abban, hogy jelenthetik: „1959 első félévében a népgazdaság fejlődése minden területen meggyorsult”. Bíztató előjele ez a további sikereknek, szilárd alapja, egyetlen reális kiindulópontja a népj ólét fokozására tett intézkedéseknek. Országszerte felismerték ezt már dolgozóink is. Erre vall, hogy a Központi Bizottság március 6-i határozatának megjelenése után sosem tapasztalt méretekben, eredményekben gazdagon fellendült a szocialista munkaver- seny-mozgalom, s az előző időszakhoz viszonyítva kimagasló teljesítmények születtek. Megyénkben is találunk erre példát. A Szolnoki Papírgyár például a kongresz- szusi verseny során már több mint 404 tonna papírt és 237 tonna cellulózt gyártott terven felül. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat az első negyedévet adóssággal zárta. A másodikban viszont már magára talált, a túlszárnyalta előirányzatát. Az ilyen erőfeszítéseknek köszönhető, hogy az állami ipar a múlt félévben előzetes adatok szerint — körülbelül 9 százalékkal termelt többet, mint az előző év azonos időszakában. Különösen figyelemreméltó a gépgyárátás, a villamosgépipar és az építőipar fejlődése. Égetett téglából például 668 milliót gyártott az ország. (A Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés több mint négymillió terven felül égetett téglával vette ki részét az építési Igények kielégítéséből.) Az ipar első félévi produktuma hozzájárul a kulturális színvonal emeléséhez is. Az elmúlt 6 hónapban gyártott, 147 ezer rádióvevő- és több mint 134 ezer televíziós-műsorvevő készülék vitathatatlanul ezt a célt szolgálja. Otthonaink szebbé, barátságosabbá tétele érdekében növelték a bútorgyártást, majdnem minden nagyobb bútorgyárban bevezették a második műszakot. S a mostani kánikulában ez sem megvetendő adat: söriparunk 1 millió 631 ezer hektoliter sört gyártott, 9 százalékkal túlszárnyalva a múlt év azonos időszakában kimutatott produktumát. Az állami ipar féléves eredményeihez nagymértékben hozzájárult az is, hogy ebben Ez érvben ismét ünnepségekre készül a szolnoki vasútállomás. A bécsi VIT-re utazó fiatalok több csoportja városunkon keresztül halad végcélja felé- Július 21-én a háram&zázötuen főből áUó kiaz időszakban helyezték üzembe a Tiszapalkonyai Hőerőmű utolsó gépegységét. Ez az erőmű csaknem egyötödét adja az ország energiatermelésének. A most lezárt tervidőszak a vegyipar fejlődéséről is számot ad. Sok új vegyiterméket kísérleteztek ki és gyártásukat meg is kezdték. Üj vegyiüzem építésére is sor kerül: a szolnoki Tisza- menti Vegyiművek szuperfoszfát üzemének tervezése a második negyedévben megkezdődött. Az ipari termelés nem volt azonban teljes mértékben zavartalan, kisebb-nagyobb kooperációs és szervezési hibák akadályozták a munkát, s a termelékenység növekedés érdekében sem használtunk ki minden lehetőséget. A második félévben ezekre is nagy figyelmet kell fordítani. A mezőgazdaságban elsősorban a termelőszövetkezetek gyorsütemű növekedése érdemel figyelmet. Ma már az ország szántóterületének több mint fele a szocialista szektorhoz tartozik. Ezertízzel több termelőszövetkezet van az országban, mint 1958 végén. Az elmúlt hónapokban egész falvak egyöntetűen léptek a nagyüzemi gazdálkodás újára. Megyénk dolgozó parasztjai példát mutattak ebben az országnak. E tömegjelenség következtében már az első negyedévben 1363 termelőszövetkezeti községet számoltak az országban. S nemcsak a tsz-ek létszámának emelkedése, hanem az azzal együttjáró fejlettebb gazdálkodás is mezőgazdaságunk előrehaladását jelenti. Az első félévben például 34 százalékkal több gépi munkát végeztek, mint 1958 első hat hónapjában: Nőtt a műtrágyafelhasználás is. Az első félévben a mezőgazdaság 375 ezer tonna műtrágyát kapott, 100 ezer tonnával többet, mint a tavalyi azonos időszakban. A mezőgazdaság hozama is növekedett a nagyüzemi gazdálkodás térhódításával. Vágómarhából például 22, vágóborjúból 31, baromfiból 62 százalékkal nőtt a felvásárlás. Ugyanígy lehetne sorolni az adatokat a külkereskedelem, a közlekedés területéről. A sok-sok szám mindegyike fejlődésünk hiteles bizonyítéka. A termelés növekedés kihatásával kapcsolatban érdemes még néhány adatot megemlíteni, hogy hűbb tükörképet kapjunk jelenünkről: a lakosság pénzbevétele az első félévben 8 százalékkal volt nagyobb, mint 1958 azonos időszakában. Az idén több, mint 30 ezren tettek érettségi vizsgát, 5300-an fejezték be főiskolai, egyetemi tanulmányaikat. Az ünnepi könyvhéten 16 millió forint értékű könyvet vásároltak. A félév folyamán 12 ezerrel nőtt a televízióelőfizetők száma. Nemcsak jobbmódúvá válik tehát népünk, hanem kulturáltabbá Is, mivel ma már egyre jobban megvan a lehetőség turTásszomiának oltására, szépség utáni vágyának kielégítéséire. nai küldöttség tíz percet időzik Szolnokon. A város fiataljai virágokkal köszöntik a kínaiakat, a JászPSun KISZ Együttes pedig műsort <*d tiszteletiikra, ' . 27 EZER HOLD TARLÖ- HANTÁS A megye gépállomásai most már megfelelő ütemben végzik a tarlóhántást. Eddig 27 ezer hold tarlót tárcsáztak és szántottak fel összesen. Főleg a jászberényi, a szolnoki és a tiszafüredi járásokban, valamint a szocialista városokban kielégítő a munka üteme. Ugyanakkor a talaj lezárásánál a legtöbb gépállomási körzetben lemaradás mutatkozik. KIMAGASLÓ TERMÉSEREDMÉNYEK A TERMELŐSZÖVETKEZETEKBEN A tiszaigari Petőfi Termelőszövetkezet húsz mázsát termelt ősziárpából. A karcagi Dimitrov ugyancsak 20- at, míg a szolnoki Szabadság és Tisza Antal termelőszövetkezeteknél 18 mázsa az ősziárpa étlagtermés. Valamennyiük terméseredményét tetőzi a mezőhéki Táncsics ősziárpa termése. Van olyan 100 holdas' táblájuk, ahol 30 mázsa termett holdanként, s az 500 hold körüli ősziárpa területükön is 27 mázsát várnak átlagban. Rekordok születtek a tavasziárpa termesztésében. Az abádszalóki Aranykalász tavasziárpája 22 mázsát adott eddig. Búzában a karcagi Béke és a kengyeli Sallai tar'ja eddig a pálmát 18, illetve 15 mázsás terméssel. 9 EZER HOLD SZERZŐDÖTT LUCERNA A Magtermeltető Vállalat jelentése szerint eddig 9 ezer hold lucernát szerződtek le megyénk termelőszöve'/ceze- tei magfogásra. Ezzel egy- időben az arankairtást is elvégezték, s a lucernaterület 80 százaléka mentes a fertőző élősdi növényféleségektől. 17 EZER HOLD RIZS VIZ ALATT Szolnok megye termelőszövetkezetei 17 ezer hold rizst árasztottak ebben az évben. Huszonhárom rizstermelő gazdaság dolgozói munkálkodnak munka verseny ben a pártkongresszus tiszteletére. A kombájnosok versenyében jelenleg Menyhért Miklós vezet 2 ezer 560 mázsa, 113 holdas eredménnyel; második Bakó János 2514 mázsával, 105 kát. holddal; a harmadik Solánki Sándor 2 ezer 499 mázsával, 94 kát. holddal. — Mindhárman a Tiszaszentim- rei Állami Gazdaság dolgozói. A Bánhalmi Állami Gazdaság két kombájnoea: Gyárfás Kornél és Hermann József a A legtöbbet a Nagykunság szocialista városaiban és a kunhegyesi járásban. Ugyanakkor 10 ezer holdon kézierővel történő gyomirtást végeztek, s 1800 holdon repülőgéppel vegyszeres gyomirtottak. Karcag termelőszövetkezeti városban 1400 holdat permeteztek repülőgépről. A rizstermés jónak Ígérkezik, holdanként 12 mázsa a terméskilátás, ami megyei összesítésben 204 ezer mázsát jelent. MINTEGY 48 EZER MAZSA BORSÓ, 7 EZER MAZSA REPCEMAG Csépelik a borsót és a magrepcét a megye városaiban, járásaiban. A tiszafüredi járás egyes részein holdanként 10 mázsa repcemagot termeitek. de a megyei átlag is 6 mázsa körül mozog. Ezerkétszáz holdra szerződtek megyénk termelőszövetkezetei repcét, s így 7200 mázsa magot termeltünk ebben az évben. A latinok a Canis Minor — Kiskutya csillagkép — nevét adták a nyári forróságnak; s magyarosan írva kánikulának mondották. Magunk nem vagyunk ennyire elnézőek s „kutyácska” helyett jobbadán kutyameleget emlegetünk. Az elmúlt hét Végén harminc fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála — volt tehát ok az emlegetésre, homloktöröl- getésre egyaránt. Rekordforgalmat bonyolítottak le megyénk fürdői. A turkevei Búzakalász Tsz strandját szombaton negyedik, illetve ötödik helyen áll. Legtöbb állami gazdaságunkban kitűnően halad a tarlóhántás nagyfontosságú munkája. A Bánhalmi, Csorbái és a Tiszaszentimrei Állami Gazdaság halad az élen 75—82 százalékos eredménynyel. A Tiszasülyi és a Felső- jászsági Állami Gazdaság érthetetlen módon elhanyagolja a tarlóhántást; a learatott területnek mindössze 5, illetve 4 százalékán végezték el eddig ezt a fontos munkát A gépállomások végzik a borsócséplést is. A 8 mázsás megyei átlag mellett a 6 ezer hold vetésen mintegy 48 ezer mázsa borsó termett Szolnok megyében, ezen a nyáron; PUSZTÍTÓ vihar A KUNSZENTMÁRTONI JÁRÁSBAN Vasárnap éjjel pusztító vihar kerekedett a kunszentmártoni járásban. A villám becsapott Ti- szasason a termelő- szövetkezet birkahodályá- ba, s a 35 juhot nem tudták megmenteni, hogy benn ne égjenek. Az egész járás területén hatalmas kórt okozott a vihar. Ezerötszáz hold kukorica 80'' százalékos kárt szenvedett. Ezenkívül háromszáz hold búzát 50 százalékig tönkretett az orkán jellegű zápor. Az elemi csapás Intő példa is egyben. Igyekezzünk a betakarítással, mert a hirtelen keletkező nagy felmelegedésekkel együtt járó vihar sok kárt okozhat a gabonatáblákon. A TURKEVEI VÖRÖS CSILLAG a múlt évben 161 vagon búzát termelt. Most megduplázta az eredményt. Háromszáz vagon búzát várnak a Vörös Csillagbeliek. Őszi- és tavaszi árpájuk összesen 78 vagon volt a múlt évben, s 220 vagon körül lesz az idei árpatérmés; [mintegy ötszázam, vasárnap j körülbelül ezerötszázan keresték fel. Mind a helybeliek, mind a Mezőtúrról, — Gyoméról érkezett vendégek elismeréssel emlékeztek meg a fürdő tisztaságáról, a dolgozók. udvariasságáról. A szolnoki Damjanlch- uszodában bebizonyosodott, hogy sok jó ember aránylag kis helyen is elfér. Szombaton kétezernél, vasárnap háromezernél többen fürödtek a medencékben. Jegyezzük meg: ideje lenne „keresőszolgálatot“’ létesíteni a strandon — egy hangos-bemondó berendezés tán nem a világ.*. Cserkeszöllő .strandját kereken 3 ezer hatszázas keresték fel vasárnap. A fürdő dolgozói mellett a vendéglátósok is helytálltak; elegendő üdítőitalt szereztek be — több mint négyszáz liter sört mértek ki. Az újabb medencével „megerősített’’ jászberényi fürdőben is rekordforgalom volt — Szombaton mintegy ezerhétszázan, vasárnap több mint kéfez.erháromszázan látogatták a strandot, Tavaly A genfi tárgyalások új szakaszáról Moszkva (TASZSZ). A nyugati sajtó és egyes nyugati politikusok borúlátó kijelentéseket tesznek a genfi külügyminiszteri értekezlet esélyeiről. A Pravda a helyzetet értékelő kommentárjában teljesen alaptalannak minősíti ezt a borúlátást. — A Pravda szerint az ilyen pesz- szimista kijelentések arra vallanak, hogy egyes nyugati államférfiak szemmel láthar tólag nem akarnak érdemben foglalkozni a szovjet javaslatokkal. Félre akarják dobni mindazt, amit eddig Genf ben elértek és a hidegháború szellemében akarják folytatni a tárgyalásokat. Különösen jogosult ez az aggodalom, ha olvassuk a nyugati, főképpen pedig a nyugatnémet sajtét, A nyugatnémet lapok követelik, hogy vegyék le a genfi értekezlet napirendjéről a berlini kérdést, s a bonni kormánykörök az Egyesült Államokban. Franciországban és más országokban megfelelő hirdetőkre találtak elgondolásaik számára. (MTI). * Genf (MTI). Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az amerikai, az angol, a francia és a nyugatnémet külügyminiszter a genfi amerikai küldöttség szállásán több mint egyórás megbeszélést tartott. Az AFP amerikai hírforrásra hivatkozva azt írja, hogy a nyugati miniszterek megvitatták, milyen taktikát alkalmazzanak a hétfő délutáni teljes ülésen. j hasonló időszakban csak fe- lényi volt a fürdővendégek száma. Berekfürdőin a megszokott 700—1800-as forgalommal szemben szombaton 1 kétezren, vasárnap háromezernél többen pihentek. A tikkadt gégéken 24 hektoliter sör, 800 liter szódavíz csurrant le. —> Kereken 60 liter málnaszörpből készítettek a hét végén üdítő italt. Ez alatt az idő alatt négy mázsa fagylalt s közel 800 adag étel fogyott a kellemes — és olcsó — vendéglőben; Szolnok cukrászdáiban szombaton általában többen fordultak meg, mint vasárnap. Az ünnepen, aki csak tehette, „menkült” a városból. (Labdarúgó-rangadó mérkőzésihez illő tömeget láttunk a Tisza-parton.) Kitett magáért a Kőbányai Sörgyár kirendeltsége is s.. A hét végén 60 hektoliter sört szállított a szolnoki és környéki vendéglátó üzemekbe — mintegy harminc százalékkal többet a tavalyi mennyiségnél. Természetesen, ennél jóval több fogyott a városban, hiszen az előrelátó vendéglősök tisztes tartalékkészlettel is rendelkeztek. Szolnokon utazik keresztül a kínai VIT delegáció Tiszaszentimrei kombájnosok a verseny élén Hétvégi rekordforgalom megYénk strandjain, vendéglőiben — Kitűnőre vizsgáztak a vasárnap is dolgozók — MINDANNYIAN RÉSZESEI VAGYUNK