Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-12 / 162. szám

1959. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 TISZAFÜREDI NYÁR DCedati (Anna Sütöttünk egy tepsi krémest K öszönöm a kitűnőnek bizonyult ötletet; valóban jól választottam, mikor — a Maga tanácsára — Tiszafü­redre utaztam, pihenni. ígéretemnek te­szek most eleget: megírom, mit láttam, tapasztaltain ebben a Szolnoktól — ket­tőnk városától — oly messze fekvő köz­ségben. Személyi hír: olyan barna vagyok már, mint egy mulatt, tejcsdkoládé-szí- nemre a strandon tettem szert. Szebb ez a fürdő, mint tavaly, ami­kor együtt erre jártunk. Bekerítették, a lépcső fölé hófehér díszkaput építettek, virágágyakat telepítettek. A gyepen pi­henő „tarka lepkékről” azonban nem a községi tanács, hanem a rendetlen stran- dolók hada gondoskodott — paletta-tarka papírfoszlányok képében. (Nyugodtan meg­írhatja a Néplap Söprűjének — vállalok érte minden felelősséget.) Ügy hallom — rest voltam megszámolni — hétszáz nyár. suhángat telepítettek tavaly a strandon. A vízbe senki sem ültetett súlyomot; annak szaporodásáról az anyatermészet gondoskodik csodás eredményekkel. Tudja, mikor a nem kívánatos „zöldtömeget” lát­tam, kölyökkorom s a Kisduna-melletti polgárok jutottak eszembe. A papucsos legények ladikkal gyűjtötték — mint arra nevezik — a királytüskét; takarmányo­zásra, komposzttrágya készítésére hasz­nálták. Ha legközelebb találkozom Batki Jancsival, a Lenint Komszomol Tsz fiatal elnökével, felhívom figyelmét a súlyom- mezőkre. Bátor, kezdeményező fiatalok az ifjúsági tsz tagjai — hátha hallgatnak rám, az öregre; A strandról — honnan most körmö- lök —, még ennyit: ünnepnapokon kevés­nek bizonyul a két kabinsor. Azt hiszem, egy létvetkőzös Lipcsei-féle kabinnal le­hetne segíteni a bajon. Kovács Gabi bá­tyám — a fürdőmester — azt mondja, hogy hatezer forintnál nem kerülne többe az építkezés. Persze, ő már a társadalmi munkát is belekalkulálja. Ismerősök? Akadnak. Tudja, itt a „flanc” ismeretben fogalom; a piperézke- désre, minden esti nadrágvasalásra fordí­tott idő megspórolása egy Ms társaséletet is lehetővé tesz. Sokat diskurálok egy kedves egri mérnökkel: Oláh Árpáddal. <3 is, mint Tamasik István ózdi ifjúmun­kás — csakúgy mint sokam, mások — rokonainál tölti itt szabadságát. A helybe­liek közül Varga Kálmánt szerettem meg legjobban. Az FJK-nál dolgozik, de min­den tekintetben jól ismeri ezt a helyes községet. Moziban nem voltam. Maga tudja, mennyire szeretem a meleget; annyira azonban mégsem, hogy esténként zárt helyiségben fődögéljek. Szinte hallom, amint kérdi; „Bridzs?" Válaszom: Nincs, helyette traces és olvasás. A prerpos, olvasás! Lakik itt egy — mint Szolnokon mondanánk —> „belevalót’ tanárember: Nagy János. Han- zelkáék egyik könyvéről („A fejvadászok földjén”) tartott minap ismertetőt. Szeret­nék lecsapni az útleírásra, mielőtt Bereg­szászi Ági — a Nemzeti Bank fiókjából — az „élolvasók’’ egyiké, esetleg a háziipari szövetkezet, vagy a fűztermelő vállalat valamelyik könyvevője el nem ragadja előlem. Tudom, édes Anna, rút dolog az irigység; maholnap azonban újra kezdődik a munka Szobiakon — akkor pedig szá­momra lőttek az olvasásnak. Nem is hiszi, mennyit okosodtam itt Füreden... (Jó, jó, tudom, hogy rámfér...) A thermálfürdő — s nem a kollégák — fúrását az Országos Vízkutató és Kútfúró Vállait ceglédi üzemegységének dolgozói végezték. Ha nem is nemzetközi, de me­gyeközi ismeretségem ismét bővült. Major József fúrómester — e pesti vállalat ceg­lédi üzemegységének mezőtúri születésű dolgozója — elmagyarázna, ,hogyan készült a 940 méter mély kút; melyből ma már percenként 660 liter, 48 fokos víz tör fel. Tisztelettel szólván: enyhén büdös; tudni­illik kénes, jódos és olyan sós, mint a kissé szerelmes szakácsnő levese. A dokto­rok szerint jófajta gyógyvíz. T19 No, ezért nyüzsögnek a kút körül a társadalmi munkások! Az építkezésnél ta­lálkoztam össze Bodnár Józseffel, az észak­magyarországi áramszolgáltatótól; ö muta­tott be Szabó Józsefnek — elég precízen számolok be? — a cipész ktsz egyik dol­gozójának. Bár minden tsz-ből szép szám­mal akad önkéntes, magam az Űj Erő két gazdáját említem: Fehér Imrét, Labanc Zsigmondot —‘az utóbbi nevét megha­zudtoló kurucos lendülettel ás, talyigáz; aszerint, mi a legsürgősebb. Igaz! Augusz­tus 20-án megnyitják a több mint 350 négyzetméteres gyógymedencét. A főutcán járva — a „halálkanyar­nál’’, ahová igen kellene egy közlekedési tükör! — gyakran betérek a Délibáb cuk­rászdába. Ha némi összeköttetésem lenne a Varázslók Szervezetének szállító részle­gével (hátha van ilyen valahol?), úgy amint áll, átbűvöltetném Szolnokra ezt a pompás Ids fmsz-üzemet. Természetesen Demeter Dezsővel, a vezetővel és a Pável kislánnyal együtt, kinél kedvesebb vendég­látóst keveset ismerek. HT öredelmesen megvallom; megszeg­tem arra vonatkozó ígéretemet, hogy semmit sem dolgozom. Juszt is ellá­togattam a Lenini Komszomol-ba; éppen triőröztek az udvaron. Molnár Sándor és Borbély János emelgették a legnagyobb buzgalommal zsákjaikat. Mindkettejük több mint kétszáz — egyenként ötven fo­rintot érő — munkaegységre tett szert már eddig. Tíz forintjánál előlegezik számukra; van miből.. ■. hihetetlenül szorgalmasak ezek a fiatalok. Jártam a baromfitelepen is, hol a szőke Juci és barátnői több mint 25n0 baromfit nevelnek — igen szaksze­rűen. Erről többet most nem; majd meg­írom a lapnak, ha hazamegyek. Olvassa nyomtatásban! öz-ismerősre is szert tettem. Bandit öthetes korában elhagyottan találta Pász­tor Kati, a gyakorlóidejét töltő erdésztech­nikus. Szovcsik Judithka, az erdőgazdaság könyvelőjének kislánya és pajtásai egy­mással vetekedve cumiztatják a kis örök­befogadottat. Jócskán csavarogtam a határban is. Láttam az Úttörő Tsz újonnan épült, kor­szerű ötvenes tehénistállóját; jártam a fiatal Szabad Föld Tsz 52 férőhelyes mag- tárpadlásos istállójának építkezésénél. Medra János főépítésvezető és Steiner La­jos építésvezető magyarázgatta (angyali türelemmel), mi is az a GMT-jelű konzo­los vasbetongerenda. Ennyit értettem meg belőle: ebből mestergerendának három he­lyett csak kettő kell, alkalmazása az építési időt egy hónappal megrövidíti. A Szolnok megyei Építőipari Vállalat 2. sz. Főépítésvezetőségének itt dolgozó munká­sai — közöttük Rosner Árpád gerendázó- brigádja — a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy az épületet december 31 helyett október 10-én átadják. A Italában úgy láttam: jó a közös­ségi szellem Tiszafüreden. A föld- müvesszövetkezeti dolgozók 15—20 fős csoportjai járnak ki szombat-vasárnap a tsz-eket segíteni. A sok-sok szép és jó ellenére sem tün­dérország Tiszafüred — a leányok, asszo­nyok számára. Olcsó kartonruhával telve a bolt; a kétszáz forintnál drágábbakat, szebbeket azonban hiába keresik. Gyomrom tekintetében elégedett va­gyok. Jól főznek az fmsz-ben; agglegényt hideg-vacsorámról sem kell lemondanom. Sajt, vaj, felvágott, tojás mindig és jó mi­nőségben kapható. (Sör is!) Szükséges-e hangsúlyoznom, hogy so­kat gondolok Magára. Ha nem így lenne, bizonnyal beértem volna egy anzix-szai e terjedelmes beszámoló helyett. Megjegy­zem, egy sereg fényképet is készítettem. Egy esős délutánon rászánom magam, hogy bebújjak a házinéni kamrájába és hívjak, másoljak. Gondolom, a képeket már csak otthon, Szolnokon mutathatom meg — feltéve alig remélt csodát, hogy sikerültek . .. Addig is igaz barátsággal, sok-sok szeretettel köszönti; B. Z. | ELŐSZÖR akikor kaptam ! kedvet a cuikrászkodáshoz, ! amikor néhány hónapja elé- ! gedett örömmel szemléltem — i és persze kóstolgattam — a ; marcipánból készült, meg ' szólalásig hű citromot s gyö- [ nyörködtem a cukrászmű- [ helyben termett gombában. [ A kedv pedig akkor mélyült ) el bennem, amikor személye- I sen is megismerkedtem a ; nem mindennapi nyalánksá­gok készítőjével: Kenderesi í Zoltánnal a jászárokszállási ! földművesszövetkezet cuikrá- | szávai. Mikor szóvátettem célo- 1 mat, rám mosolygott. Szíves C segíteniakarással magyarázta [ a szakma alaptörvényét: t Jó cukrász csak az lehet, [ aki szereti ezt a cukros 1 szakmát. De ez egyedül ke- i vés. Szív kell hozzá, szeret- [ ni kell az embereket, mert > azzal becsülöm meg őket, [hogy jót teszek az asztaluk- a. Ez volt a kezdet és nézzük 1 a folytatást. A tágasnak ép- 1 pen nem nevezhető műhely­ben az ajtótól jobbra a mes- | tér büszkesége, a „mackó’1 ; a korszerű hűtőszekrény, — ; mellette a gyúró asztal, ; szemben vele a „Sabária’“ hab- és krémverő gép, a sa- ; fokban kemence. Első pil- ; lantásra csak egyszerű négy- 1 részes sütőnek nézné a 1 laikus, pedig milyen komoly I kemence. Az ám, mert min- I den rekesznek megvan a 1 maga rendeltetése. Vegyük ; például a vajas tésztát, vagy a krémest.. — Venni már kint az tiz- ; letben szokták — figyelmez- ; tét a sorrendre a mester. ; Előbb talán csináljuk meg. S aztán elő a lisztet, szitát, ! vajat, meg ki tudja hányféle ; hozzávalót. Majd összeállítani a tész­tát. S aztán keverjük a kré­met, amelynek alkotó elemei: tej, tojás, cukor, vanília, krémpor. Olyan jó háromki- lónyi az egész s bizony ami­kor az összeelegyített „mas- kulanciába” belemártjuk a kanalat, mjdnem ketten kell fogni a nyelét. A mester mo­solyog. ő már több mint har­minc éve, tizenhároméves kisinas kora óta csinálja. Ke­zére áll, de minek mostmár kézzel: gyerünk a „Sabáriá- ba”, fel a keveröt, egy kap­csolás és milyen könnyen keveredik. Amíg azt próbálom megál- 1 lapítani, jó-e már a mester ! keze villámgyorsan jár. — Együtt a tészta, a jövendő- I beli krémesiap. Első a tep- ’ sít kilapogatni, nyújtani s ; aztán szeretettel megsímo- [gatni: gyerünk a kemencébe. ; Az alsó sütőbe, merthogy ; egy kicsit kapatni kell, csak ; úgy lesz belőle jó „puncs­lap’1. Kicsit várni, figyelni s aztán a középsőbe, mert ez süti ám omlósra a belsejét s végül fel a harmadikba. Eb­ben a rekeszben „húzatjii’‘ kell, így lesz jó ress, omlós, könnyű, mint a pehely. HAGYJUK MAGARA a krémest, nézelődjünk, tanul­gassunk tovább. Mert tanul- nivaló aztán bőven kerül. Különösen az olyan kezdő cukrásznak, mint magam, aki még könnyen összeté­veszti a „kiszúrókákat” a habrolló-sablonnal. Ne kezd­jen senki sem könnyelműen a sütéshez. Mert készítmé­nyekből bizony jócskán ke­rül. Csak a „hagyományoso­kat’’ említsük, torta legalább ötfajta, linzerféleségek; vajas­tészta, búrkifli, hájas hajtott s egy sereg egyéb. És végül ami minden cukrásznak a legkedvesebb, a saját specia­litása. Ezt még eltanulni sem igen lehet. Ki-ki maga csi­nálja, recept nélkül, ahogy a fantáziája diktálja. Mert a szakértelmen kívül fantázia is szükséges a cuk­rász szakmához. Ki kell ta- j lálni, mit adjak újat a kö- j zönségnek, ugyanis, ha csak I mindig a „hagyományosat* ■ adom, — bizony egy-kettőre j rámsütik a mézeskalácsos el- 1 nevezést. S mit is lehet ad­ni? — Sok mindent — oktat a jó mester alaposságával. A lényeg: ízletes, friss és új le­gyen. Mint például a marci­pángyümölcs. Magam hallottam, amikor így rendeltek belőle: Kar- társnő tessék adni már 1 ki­lót a citromból, az egész fa­luban nem kapható. Teába kell a gyereknek. S a vevő igen-igen csalódott képet vá­gott, mikor megtudta: a cit­rom bizony nem a híres déli­gyümölcs, hanem tészta és marcipán. De ne kalandozzunk el, —* maradjunk a tanulásnál. — Ugyanis a cukrász nemcsak süt, hanem eladásra is elő­készít. így például szeleteli a tortát, krómest és egyéb vág­ni valót. Sokan — köztük jó­magam is így hittem — azt hiszik, hogy ez mér a leg­könnyebb. Pedig dehogy. A végleges formát ez adja meg a tortaszeletnek, szinte milli­méterre kiszámolva, mennyi dísz, mennyi krém, mennyi „csoki’“ legyen a szeleten. S vigyázzon, aki vágni kezd. Ügy jár mint az egyszeri cukrászinas, — ne nevezzük meg — összeomlik kése alatt a torta. MOST PEDIG még tér­jünk vissza az elejére. A krémes kisült. A friss puncs­lap — a krémes borítója — magát kínálva hűl már. Még egy kis idő, lehet közétenni a krémet és szeletelni. S az­tán akinek tetszik, válogas­son belőle. Magam megkós­toltam, s mennyivel izlete- sebb volt, hogy megtudtam: menyi apró szakmai titkot, szakmaszeretetei kell hozzá megtanulni — a strapáról nem is szólva —, hogy nyu­godtan eléiehessem a vendég­nek és figyelhetem, ízük-e amit készítettem. Nagy István iiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiHiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiMiiinmmiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Caravelle és TU 104 Jean Llonte mondotta a FKP XV. kongresszusán: De Gaulle franciaországi körútja során Toulouseban azt mondta a Sud Aviation repülőgépgyár munkásainak: — „Maguknak szerencséjük van”. — Abban az időben tényleg szerencséjük volt, mert Caravelle-repülőgépeket gyártottak és a túlórák kö­vetkeztében 75—80 órát dol­goztak hetenként. Egy-egy szakmunkás több mint 100 ezer frankot keresett ha­vonta. De a munkaórák csök­kentése következtében \ ma már kórpótlékkal együtt sem keresnek többet 53 ezer franknál. A munkások büszkék vol­tak a Caravelle-re, amelyet az ugyanabban az időben fel­tűnt TU—104-hez hasonlítot­tak. De a Caravelle-ekből alig egy tucat készült el, míg a TU—104-ek százszámra röpködnek. Amellett megje­lent a TU—104 utóda, a TU— 114, míg a Sud Aviation be­zárja tervezőirodáit és esze- ágában sincs a Caravelienél hatalmasabb gépeket gyár­tani. A jelenlegi francia kor­mány az 1947 óta egymást követő valamennyi más kor­mánynál erőteljesebben tö­rekszik a francia repülőipar megfojtására. ommiziizimmiziiziB = A MEGYEI TANÁCS VB népművelési csoportjá­nak meghívására az NDK-ból Szolnokra érkezik a népmű­velési módszertani kutató Malier-házaspár. öt napot töltenek Szolnokon; tanulmá­nyozzák a népművelési mun­kát Lapzártakor érkezett Szó. Dózsa—FTC 5:1 (3:1) A vezetést az FTC szerezte meg, de később felülkerekedett a Dózsa és Kanizsa 3, Pintér és Hasznos góljaival biztosan nyert. Részletes tudósítást keddi szá­munkban adunk. MORSE MAR A MÚLTÉ A Szolnok mgyei Vasipari Vállalat gumi részlegénél ezen a számon adtak átvé­teli elismervényt egyik szol­noki, Ibolya-utcai olvasónk­nak. „Őrizze meg ezt az el­ismervényt, mert a kész mun­kát csak ennek ellenében adjuk ki!” — olvashatjuk az 1958 október 16-án kiállított cédulán. Panaszosunk meg­őrizte a papírt, de a gumi­részleg mégsem adja vissza — sem hibásan, sem jól — kerékpórkülsőit. Nem; mert azok a vállalat állítása sze­rint elvesztek. Lehetséges, hogy két kí­nálkozó. túlságosan egyszerű megoldás a vasipari vállalat­nál senkinek sem jutott eszé­be: 1. Keressék meg a gu­mikat. 2. Ha nem találják, vegyenek helyettük másikat D. Ferencnek. Hirdetmény A Szolnok Megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottsága értesíti a me­gye lakosságát, hogy az évek óta felszerelt, de még ki nem próbált szirénákat műszaki el­lenőrzés céljából a megye kije­lölt városaiban, községeiben, — üzemeiben július hó 18-án, 12 óra 30 perckor egy percig tartó folyamatos bugással megszólal­tatja. Tekintettel arra, hogy csak műszaki kipróbálásról van szó, a lakosságra ezzel kapcsolatban semmiféle kötelezettség nem bárul. SZOLNOK MEGYEI TANÁCS Végrehajtó Bizottsága Megkezdődött a szintetikus ciklo- szerin ipari gyártása Csehszlovákiában a közel­múltban megkezdődött a szin­tetikus cikloszerin ipari elő­állítás. A cikloszerin új anti­biotikum, amelyet a tbc gyógyításánál, főként olyan esetekben alkalmaznak, ami­kor a tbc bacillusok már im­munissá váltak a streptomi- cinnel és gyógyszerekkel szemben. A cikloszerin szín tetikus előállítását a Cseh­szlovák Tudományos Akadé­mia vegyi intézetében dolgoz­ták ki. Csehszlovákia Svájcon kívül az egyetlen állam, ahol ezt a fontos antibiotikumo1 szintetikus úton állítják elő. Az ókori görögök a hegy­csúcsokon fáklyákat lobog­tattak a sötét éjszakában. A fények hol kigyúltak, hol ki­aludtak és hat fáklya fény­jelzésével órák alatt jutottak el sokszáz kilométeres távol­1 Ságokra a fontos hírek. Va- $ laha ez a hírközlés csodája 2 volt — a csütörtökön meg- I nyílt karcagi postás újítókiál- tlításon csak mosolyognak az * emberek, ha a fáklyás képei nézik. Hol vannak már ezek az idők? Sőt: hol vannak azok az idők, amikor az emberek a falon lévő készülék hatalmas tölcsérébe kiabáltak és a ka­nálhallgatót fülükre szorítva figyeltek a vonal túlsó végén lévő beszédére? Ezen a kiál­lításon láthatjuk a régi ké­szülékeket is, amelyek még a múlt század végén születtek. A többi vendégek között 'vovács Pál karcagi posta- dszttel járunk a művelődési itthon termében, a különös íormájú telefonkészülékek hosszú sorai között. Hatvan rv technikai leleménye fék­eik előttünk. — Ez még a régi kézikap jsolású készülékek egyik pél dánya — mutat a postás egy szekrényre —amelybe vala­ha fürge telefonos kisasszony­kezek dugdosták fáradhatat­lan fürgeséggel a banándu­gót. Hol van ez már? A ma te­lefonkészüléke minden szem­pontból automatizált, a köz­pontban bonyolult és raffi- nált masinák emberi beavat­kozás nélkül találnak meg bárkit a letárcsázott számok útmutatása nyomán. Persze, a falvakban még megmarad­tak a kisebb központok, de ezeket sem lehet a század elejének primitív szerkeze­teihez hasonlítani. Ma már ott tart a technika, hogy pél­dául Háy Ervin újításával kis vidéki központokból is egyszerűen fel lehet tárcsázni a távoli város előfizetőit. Csupán ennek az újításnak bevezetésével évente mintegy 500 ezer forintot takarítanak meg a Debreceni Postaigaz­gatóság területén. A kiállítási terem két sar­kában két írógép kopog. Két írógép kopog — de csak az egyik előtt áll ember. De ha leütöm az „a" betűt, az egyi ken — a másikon is lecsap a szalagra és otthagyja nyomát a papíron. — Ez a Siemens-féle gép­távíró — magyarázza Kovács Pál —, amely a múltnak adja át Morze rendszerét. A ti-ti- ti-tá-tá-tá a multté. Valaha elképzelhetetlen volt, hogy egy postás ne ismerje a Mor- ^e-ábécét — kérem, ma már nem is tanítják a tanfolya­mokon. A távgépíró ugyan­úgy szalagra ír, mint régen a Morze-távírász, de rögtön a megfelelő betűt üti le. — És mikor vezetik be ezt a rendszert a mi megyénk­ben? — Már eddig is négy vá­rosban működik géptávíró, jövőre pedig az összes járási székhelyekre és városokba bevezetjük. Az ókori görögök a hegy­csúcsokon fáklyákat lobog­tattak a sötét éjszakában. Ha ma üzenünk, egyszerűen le­gépeljük Kunhegyesen és ugyanakkor elolvassák Bu­dapesten is. Jó hír ez, sze­retném olyan gyorsan leírni, mintha az új távirati rend­szerrel üzennék valahová a távolba. ■a bd —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents