Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-28 / 175. szám

1959. július 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szemünkkel láttuk — Tissajenői szövetkezeti gazdák Mezőtúron — — Sokáig emlékezetes ma­rad számunkra ez a nap, — így búcsúzott a három tisza- jenői tsz küldöttsége a me­zőtúri Bercsényi Tsz vendég- szerető tagjaitól: — Lesz mit elmesélnünk az otthoniak­nak —, mondogatták. Látni­való tényleg akadt bőven, bár a szombati hatalmas eső miatt a több mint hatezer holdas tsz-nek csak egy ré­szét tudták megtekinteni. A tsz székháza előtt rövid üdvözlés, utána máris indul­tak a határba. Irány: a pász- tózugi üzemegység. — Sajnos, éppen tegnap kaptunk 72 miliméteres esőt, ezért nem hiszem, hogy a földúton be tudunk menni autóbusszal — tart rövid tá­jékoztatót Fórizs Miklós bri­gádvezető. — Necn baj, bemegyünk gyalog — lelkesednek a ven­dégek és megindulnak. Ti­zenöt-húsz méter széles csa­tornán át vezet az út. A nád között a viz tetején 2—3 ki­lós pontyok cuppognak. — Ez a tsz halastava, a Holt-Berettyó. Jópár mázsát eladtunk már belőle Aztán egyenletes, sarjadó heretábla mellett haladnak. Nem messze kopár, szikes le­gelő. — Látják elvtársak, pár évvel ezelőtt itt alig termett valami, — magyaráz a bri­gádvezető. — A búza, kuko­rica csak tengődött. És most nézzék meg, milyen here van ebben a földben. Amott meg ? kukorica kétméteres. Ez a talajjavítás eredménye. Hasz­nált a digózás. Ott, ahol az­előtt hosszú éveken át 4—5 mázsa búza termett, most egy 67 holdas táblán 16.24 mázsás átlagot értünk el. — És mibe kerül a talaj- javítás? — kérdezi valaki. — 1325 forint egy holdra, de azt is 20 vagy 25 év alatt kell visszafizetni. Ebben az évben közéi 300 holdat javí­tottunk. — Ezt mi is megcsináljuk. Megéri, hiszen már az első évben meghozza a ráfordí­tást — így vélekednek. Hatalmas gyep közepén van az üzemegység tanya­központja. Istállók, ólak, juh- hodályok egész sora. Amott hatalmas szénakazlak, bog­lyák tömkelegé. Mellettük pirosló téglahalmaz és egy új istálló kiásott alapja, — Mennyi épület és még mindig építkeznek — jegyzi meg egyikük. — Mikor lesz nekünk ennyi mindenünk? — sóhajt a másik. Aztán el­ismerően szemlélik a nyári jászolhoz kötött lovakat, a hodályban hűsölő birkákat, szakértő kezekkel marko- lásznak a betonozott kom­bájnszérűn száradó búza­csomókban. Visszafelé kisebb cso­portokra szakadozva vitat­ják meg a látottakat. — Szép, szép, csakhogy ezt ná­lunk nem lehet megcsinálni — igy egy kételkedő —, mert kis darab földek vannak, közben szőlők, meg gyümöl­csös. Nem lehet táblásítani. — Olyan föld nincsen, elvtárs! — elegyedik a szóba Tímár Vendel városi állat- tenyésztő. — Ha nem is százholdas, de 15—20 holdas táblákat lehet csinálni. Csak akarni kell. A tanyaközpontban párolgó birkapörköltet tálal­nak a sok járkálásban meg­éhezett vendégek elé. Itt már működik az üzemi konyha. Ebéd után Varga Zsigmond elnök pár szóval ismertette a tsz történetét. — 1948 őszén alakultunk tizennyolc taggal. Ma ötszáz- negyvennégyen vagyunk és 6300 hold földön gazdálko­dunk. — Ötszáznyolcvanhét szarvasmarha, 1100 juh, 1280 sertés, 4 teherautó, 5 Zetor, 2 GS-traktor, 1 dömper — ennyi a tsz vagyona. Az épü­letekkel együtt több mint 30 millió forint. Bizony, a vendégeket egy kicsit meghökkentik ezek a számok. Ök kisebb méretek­hez szoktak hozzá. őszinte elismeréssel, ki­csit csodálkozva nézegetik a szép marhaállományt, a va­donatúj istállókat, az önitató berendezést, fejőgépeket. — Pedig a Nagy Kúriát még nem is látták. Ott van csak sok állat — büszkélke­dik egy idős állatgondozó. Az egyik istállóban fiatal, hízóba állított bikák. — Végig lehetne tenni a léniát a hátukon, olyan egy­formák, — jegyzi meg Haj- nárs József, az egyik láto­gató. Kisújszálláson készítik ■— Szíriában fogyasztják A kaskavál, ez a juh tejből készített ízletes sajt nem új­donság. Már Garibaldi sza­badságharcos vitézei is szí­vesen fogyasztották. Mint a hagyomány tartja, mesterei voltak készítésének. Honfog­laló eleinket gyakran gyanú­sították rosszmájú történé­szek azzal, hogy nyereg alatt puhították a húst... Nos, a régi kaskavál valóban a nye­reg közelében készült: a ká­pára akasztott bőrzsákban rázkódott, érlelődött a juh­tej. Kisújszálláson,- a Szolnok megyei Tejipari Vállalat üze­méiben lónak nyoma sincs. Bőrzsákot is hiába keresnénk. Helyettük korszerű gépeken jól képzett szakmunkások ál­lítják elő az olaszoknál „lo­vassági sajtnakf mondott cse­megét. Havonta kereken 90 ezer liter tejet dolgoznak fel. Szabó Mária és Kiss Fe- rencné alvadékkészítő 40 fokra melegíti fel a tejet. Ba­logh Ernő művezető a hőfok ellenőrzése után elegyíti a tejbe az oltószert. Mintegy félóra múltán a tejben apró fehér rögöcskék keletkeznek — ezeket egységes masszává gyúrják, majd felszeletelik, sós oldatba mártják. Andrási Lajos formázó mester gomo- lyákká alakítja a sajtot, mely ezután Budapestre kerül, ahol tovább érlelik, majd via- szozzák. A savó a termelőszövetke­zetek sertéstelepeire kerül; az igényes hússertésfajtákat táplálják vele. — A kaskavál messzebbre utazik: az Egye­sült Arab Köztársaságba, pontosabban: Szíriába. Hazánkban ezelőtt sosem készítettek kaskavál t, Ezév tavaszán az Élelmezésügyi Minisztérium tejipari igazga­tósága Csongrádion rendezett tanfolyamán ismertetett meg több tejipari dolgozót a kü­lönleges juhsajt készítési módjával. Becsületére válik a kisújszállásiaknak: jól megtanulták az olaszok mes­A központi épületben hi­deg-melegvizes zuhanyozó, kultúrterem és rádió — a várostól vagy 7 —8 kilomé­terre. Többen aziránt érdeklőd­nek: — Be lehet-e lépni a tsz-be? Igen, ez volna a könnyebb megoldás. De Tiszajenőt nem lehet Mezőtúrra áttelepíteni, ott kell ugyanazt megcsinál­ni. Hazafelé az autóbuszban erről beszélgetnek. — Rózsa Sándor, feketehajú, 50 év körüli ember fejét vakarva mondja: — Bár csak 10 év­vel ezelőtt kezdtük volna. Akkor mi is ott tartanánk. Nagy István 20 év körüli fiatalember szinte kiabál: — Ezt elmondom otthon min­denkinek. Most már látom, van jövője a tsz-nek. Idős Csemus Istvánná: — Bizony, tanulhatunk tőlük. Ennek a negyvenöt ember­nek, aki részt vett a látogatá­son, már nem kell magya­rázni a szövetkezet előnyét. Maguk tapasztalták: jobb, szebb és könnyebb életük van az embereknek. Patkós Mihály A gabonafelesleget adjuk el az államnak Fehér Lajos elvtárs tollá-' bői útmutató, figyelemremél­tó írás jelent meg a Népsza­badság vasárnapi számában. Címe: „Tovább az eddigi len­dülettel”. A Politikai Bizott­ság tagja kifejti: a mezőgaz­daság idei termelési tervének túlteljesítésére megvan a le­hetőség. Beszél azokról az alapvető tényezőikről, ame­lyek szerepet játszanak a tervek túlteljesítésében. Fe­hér Lajos elvtárs első helyen említi a falu szocialista át­alakításában ezév elején elért nagyarányú fejlődést. Meg­említi többek között: „Az or. szág kenyérellátásának bizto­sítása jelentős részben az egyéni parasztság helytállá­sén múlik — az idei nagyará­nyú szövetkezeti fejlődés kö­vetkeztében — ebből a fel­adatból ma már nagy rész hárul a termelőszövetkezeti parasztságra is.” Itt, Szolnok megyéiben a mezőgazdaság szocialista át­alakítása befejezett történel­mi tény. Mindenki előtt is­meretes, hogy tavasz óta, ha dolgozó parasztokról beszé­Miért átlag alatt? A Statisztikai Zsebköny­vet lapozgattam a minap. Érdekes feljegyzésekre buk­kantam ott, ahol egyes terményekből az országos termésátlagokat adják tud- tul a statisztika után ér­deklődőnek. Megkapta a szememet, hogy például káposztából az utóbbi 28 év alatt nem termett ke­vesebb 75 mázsánál hol­danként. S egy kicsit gondolkod­tam. Ugyanis a jelenlegi termelési szerződéseknél 35 mázsa káposztára kötnek általában megállapodást a termelőszövetkezetek és a földművesszövetkezetek. Ez a legalacsonyabb szint. S amikor valójában — de ilyen még nem fordult elő — ennyi is terem, nincs különösebb probléma. De mi történik akkor, ha olyan esztendő fordul ránk, mint az idei? Furcsa dol­gok ; . í Ugyanis, ha megfeszül a termelőszövetkezet, akkor sem tudja értékesíteni fö­lös káposztáját; így járt többek között a kunszent­mártoni Búzakalász Tsz is. Tíz holdra szerződött, 35 mázsás átlaggal és termett valami 180 mázsa holdan­ként. Most aztán itt a baj. Az egyik: az üzemtervben betervezett 160 ezer forint sehogy sem akar kisike­rülni — mindössze még 40 ezer körül jött össze. A másik: elszállítottak a tsz- ből 600—700 mázsa ká­posztát s körülbelül ennyi még mindig ott van; mely­nek a fele már emberi cé­lokra használhatatlan. S mindennek a tetejére jött egy harmadik baj is: A tsz szerződött egyéb termé­nyekre is, így négy hold paprikára, két hold őszi karfiolra, s ugyanannyi ka­ralábéra. De hol termeljék meg? — Hiszen a káposzta helyén akarták, az a föld pedig nem szabadult fel. Gondolom, mindezek a bajok elkerülhetők lettek volna, ha annak idején — amikor a szerződés szöve­ges részét megfogalmazták — a legalacsonyabb szin­tet nem 36 mázsában, ha­nem legalább 50-60 mázsá­ban állapítják meg. Ezt a mennyiséget — a Statiszti­kai Zsebkönyv bizonyítja — meg lehet termelni min­den esztendőben. S ha ab­ból indulunk ki, hogy a nagyüzemi gazdálkodás so­rán a termésátlagok több okból kifolyóan emelked­ni fognak, akkor sürgősen módosítani kell ezeket a szerződéseket. A való hely­zetnek, a termelési tapasz- talatoknak megfelelően kell megállapítani a szerződési mennyiséget és korántsem ilyen messze az országos átlagtól. nagy — lünk, akkor az nálunk már1 egyet jelent a szövetkezeti fogalommal. A gazdák döntő többsége ugyanis a nagy­üzemi gazdálkodás útját jár­ja. S éppen épért különösen figyelemreméltó Fehér Lajos elvtárs útmutatása, hiszen nálunk az ország kenyérellá­tásának biztosítása elsősor­ban a termelőszövetkezeti pa­rasztság helytállásán múlik. „Éppen ezért nagyon fontos, hogy termelőszövetkezeteink ne essenek a mértéktelen, túlzott természetbeni osztás hibájába: csépléskor a ledol­gozott munkaegységek arányá­ban feltétlenül biztosítsák a tagok családi szükségletét, de ezen túlmenően a tervezett­nél ne osszanak ki több ga­bonát a munkaegységelőle­gekre.” S ennek a megértéséhez nagy szükség van a meggyőző szóra, arra, hogy a földadón, a természetbeni tartozásokon, a vetőmagalapon, s a miunka- egységelőlegen félül maradó gabonafeleslegekre az ország­nak szüksége van. A Szolnok megyei tsz-ek többségében már osztják a gabonaélőleget. Többhelyütt azonban helyte­len elvek alapján és rossz módszerek szerint A szövet­kezetek a szervezett nagy­üzemi munka, az agrotechni­ka fokozottabb alkalmazása eredményeként a tervezettnél 2—3 . mázsával több gabonát takarítottak be holdanként. S ez ltt-ott arra ösztönzi a szö­vetkezeti gazdákat, hogy emelik a korábban tervezett természetbeni juttatás mérté­két ist Helytelenül; Éppen azért, mert államunk számit a fe­leslegekre. Másrészt a feles­leges gabona értékesítése sok­fajta előnnyel jár abban az esetben, ha a szövetkezet nagyüzemi tételben az állam­nak adja eb Megkapják a szövetkezeti gazdák a nagy­üzemi felárat és ez számotte­vően növeli mindenütt az egy munkaegységre jutó készpénz mértékét. Ezenkívül a feles­leg mindenképpen felesleg, s azon végül csak túl kell adni. Ha közösen értékesítik, akkor a fáradságos és az időpocsé­koló piacozástól megm éne­kednek a tsz-tagok. Sorolhat­nánk még tovább a közös ér­tékesítés hasznát; A kisújszállási Ady Tsz- ben korábban úgy véleked­tek a tagok, hogy a terven felüli gabonamennyiséget is szétosztják a munkaegységek arányában. Később belátták, ez helytelen, hiszen számos kedvezményt vonnának meg maguktól. Legutóbb a köz­gyűlés már arról határozott, hogy csak a tervezett gabo­namennyiséget osztják ki. a felesleget eladják az állam­nak, amiért természetesen jó pénzt kapnak. Helyesen, jól gondolkodnak az Ady Tsz- ben, egyáltalán nem károsod­nak, sőt. A jelek arra mutatnak, szövetkezeti városaink leg­több tsz-ében a gazdák érzik felelősségüket, ami az ország kenyérellátásának biztosítá­sában rájuk hárul. A turke- vei Vörös Csillag Tsz-ben azt a többletet, ami a családok szükségletét meghaladja, a tagok visszaadják a tsz-nek és nagyüzemi alapon értéke­sítik. Ez a módszer, ha az érem egyik öldalát nézzük, elfogadható. Mégsem a he­lyes megoldás. A Vörös Csil­lag Tsz tagjai az előlegként kiosztott gabona mennyiségé­ből 576 mázsát ajánlottak fel állami értékesítésre. Tizen- egyezer-néh ányszáz forint nagyüzemi felárat kaptak, azt nyomban ki is osztották a tagok között a felvásárlási árral együtt. Igen ám, csak ez így már körülményes, sok­kal célszerűbb a többletmun­kákat megtakarítani és a felesleget kiosztás helyett azonnal értékesítem; Lényegében most folyik, egyik-másdk tsz-ben majd csak ezután kezdődik az elő­legosztás. Az elmondottakat vegyék figyelembe a szövet­kezeti gazdák, s a vezető­ség ügyeljen arra, hogy a helytelen túlosztás megszűn­jék, ne rövidüljenek emiatt a tagok. Ne feledkezzenek meg a nagyüzemi felárról, amely mázsánként 20 forint, s így egyáltalán nem megvetendő összeg ott, ahol száz, ezer má­zsákról van szó. A szövetkezeti gazdiák tud­ják: államunk nem fukarko­dik akkor, amikor előrehala­dásuk, még szebb életük meg­teremtéséről van. szó. Erre is gondolni kell Hálátlanság csak kapni és azt, amit ka­punk, nem viszonozni. Külö­nösen akkor, amikor ez a viszonzás egyáltalán nem erő­feszítés, hanem újabb anyagi előnyökkel járó tevékenység. SZ. P; Az aratógépkezelők és kom'iáinvezetők versenyének legjobbjai kAAAAJ ÖREGEK és f IäTäLOK Szóval, mi úgy gondol­tuk, itt az ideje, hogy köny- nyebb munkát keressünk magunknak. Hetven éven fe­lül az állatgondozás már ne­héz munkának számít. Any- nyi fiatalt még találunk, hogy három állatgondozó ki­teljen belőlük. Maguknak meg találunk majd más be­osztást Az abádszalókl Aranyka­lász Termelőszövetkezet iro­dájában három idős ember; Molnár András, Takács Jó­zsef és Képes András — mint valami ítéletet —1 hallgatják Adamecz István elnök sza­vait. Kérges markuk idege­sen gyűrögetí a csajla kala­pot. Elsőnek Képes András szólal' meg: — Ez a vezetőség határo­zata, vagy csak a tiéd, elnök elvtárs? — Ez csupán javaslat. Most a maguk véleményét kérdezzük. Az lesz a döntő. A három ember szemláto­mást felélénkül. Leghama- rább Képes Andrásnak jön meg a szava. Ott akajrypk maradni, ahol eddig voltunk. Annyira öregek még nem vagyunk, hogy ne győznénk a munkát Vagy találtatok valami kifo­gásolnivalót? Nem hiszem, mert akkor csak szóltál vol­na. El tudjuk mi látni még egy darabig azt a 110 állatot Sőt délutánonként még ka- szálgatni is marad időnk. — Maradunk — jelentette ki Takács József is. Ha majd nem bírjuk, nyugodja­tok meg, mi szólunk először. — Ha így gondolják, ám legyen. Senki se kényszeríti magúkat a könnyebb mun­kára, — jelenti ki az elnök, a három öreg pedig megnyu­godva eltávozik; —- Tudja, — fordul felém az elnök — a vezetőségbe felvetődött, hogy le kéne vál­tani ezt a három idős állat- gondozót. Gondoltuk, hogy majd fiatalabbakat teszünk. De ha az öregek maradni akarnak, az se baj, mert eléggé szűkiben vagyunk a fiataloknak. Mindössze tizen­négyen vagyunk. — Van-e itt KISZ szerve­zet? — kérdezem* - x — Varrni van, de nem so­kat csinál. Annak kellene közbelépnie. Itt van közel a tiszaigari Pe­tőfi Tsz. Igaz, ott ötvenen vannak, de miért? Mert a KISZ szervezet él és dolgo­zik. Különböző kulturális és sportrendezvényeket tarta­nak. Ütik a röplabdát, meg rúgják a futballt. Most is hét­ezer forint értékű sportfel­szerelést vásárolt nekik a szövetkezet. Aztán ott van Kunhegyes. Onnan is elvágy­tak egy darabig a fiatalok, de a járási és a községi KISZ szervezet olyan légkört és szórakozási lehetőségeket teremtett, ami megszűntette ezt a problémát. Klubeste­ket, előadásokat, tanfolyamo­kat rendeztek. Élénk a sport­élet is. Ügy véljük, hogyha a tsz KISZ szervezete összefogna a községi fiatalokkal, Abád- J szólókon is meg lehetne * ugyanezt csinálni. Ha a fia- £ taloknak helyben biztosítják J a szórakozási és sportolási £ lehetőségeket, nem vágynak f Ritz Sándor, Ezévben is kiváló eredmé­nyeket érnek el a gépáUomá­► sok és az állami gazdaságok •kombájnvezetői, aratógépke­► zelői. A végleges rangsor még 3 nem dőlt el, de tekintettel •arra, hogy a gabonabetakarí- 3 tás befejezéshez közeledik. 3 számottevő változások mér ► nem igen lehetnek a mostani 3 rangsorban. Az eddigi jelentések szerint l az állami gazdasági kombáj- 3nosok versenyében Menyhárt Miklós tartja az első helyet. A Tiszaszentámrei Állami Gazdaságban dolgozik, 3300 métermázsát csépelt eddig. Rózsa Sándor, a Tiszafüred— Kócsi Állami Gazdaság kom- bájnosa 2909 métermázsa ga­bonát takarított be; Kiváló eredménnyel büsz­kélkedhet Ritz Sándor, a Tószegi Gépállomás aratógép­kezelője. A jelek szerint ez­évben eléri, sőt talán túlha­ladja a 400 holdat. Eddig 380 holdról vágta le gépével a gabonát. Sindel János, a Ci- bakházi Gépállomás traktoro­sa aratógépével 352 holdról takarította le a termést. el a tsz-ből* & M,f • Tószegi Gép állomás munka közben, (Beküldött képd aratógépkezelője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents