Szolnok Megyei Néplap, 1959. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-19 / 168. szám
r 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. Július 19. Móra Ferenc t Jk kalcinálf szóda M indenkinek ád a sors fiatalkorában olyan kalandot, • amire még öregen is szívdobogva gondol visz- sza. Az én fiatalságomnak az volt a felejthet.etlen kalandja, hogy egy esztendeig inas- iskolai tanító voltam. Álmomban még ma is megesik, hogy az vagyok, s olyankor mindig átverejtékesedik a fejem alatt a kisvánkos. Fiatal újságíró voltam akkoriban, s elég emberségesen megfizettek: kaptam egy hónapra száz koronát. Ez sokkal több volt ugyan, mint amennyit öreg újságíró koromban keresek, de azért el lehetett költeni ezt is. Rámfért volna még valami mel- lékstallum. Legalább olyan, amelyiknek a jövedelméből részletfizetésre megrendelhettem volna a Klasszikus Regénytárt. (Havi részlet öt korona.) Mindig kegyeltje voltam a sorsnak, s mint szolid és jóerkölcsű ifjú, előkelő protek- torokkal is rendelkeztem. Bejuttattak az inasiskolába havidíjas tanítónak. Tanítottam heti egy órát, minden kedden este hattól hétig és azért kaptam a város pénztárából havi tíz koronát. *— Közismeretet fog tanítani — mondta az igazgató, ahogy bemutatkoztam neki és ideadta az előírt tankönyvet is. Nagyon érdekes könyv voltj, találtatott benne csillagos ég, községi autonómia, légtünetek, Dugonics Titusz, baromorvoslás és északamerikai szabadságharc. Mindjárt láttam, ahogy átlapoztam, hogy nagy tudós lehetett, aki csinálta, csak éppen vidéki inasiskolában nem tanított soha. Jól is sejtettem: a könyvet maga az iparoktatási főmufti írta. — Nono, hiszen nem a könyv a lényeg az inasiskolában, hanem a fegyelem, a fegyelem! — adja a használati utasítást az igazgató, különben érdemes öreg pedagógus, és nekem mindmáig igaz jóbarátom. — Fegyelmezni, fegyelmezni: ez a fő! — mind ezt mondták a többi kollégák is. Voltak vagy húszán, elemi tanítók, középiskolai tanárok, valamennyien edzett hősei az inasoktatásnak. Volt,' aki megtapogatta a karomat és aggodalmasan csóválta meg a fejét, mert vékonyallotta. Volt, aki azt tapasztalta, hogy a sétapálcával is lehet boldogulni, de akik legfőbb jóakarattal voltak hozzám, azok a méterrudat ajánlották. Tudniillik, hogy amint az osztályba lépek, a méterrudat kell az inasok közé vágnom, akkor csönd lesz. H úsz esztendő távlatából visszanézve a gyakorlatiasság pálmáját a méterrudasoknak kell adnom. Azonban én húsz esztendővel ezelőtt se voltam gyakorlati ember. Én tanítani akartam, nem. fegyelmezni. Azt hittem, azért fizetik nekem a közpénzből a havi tíz koronát, hogy segítsek az istennek embert teremteni abból a csordából, amit úgy hívtak, hogy inasiskola. Nem tudom, hogy Dániel mit érezhetett az oroszlánok vermében, de az valami olyasféle lehetett, mint ami az én torkomat szorította, mikor először léptem az inasok közé. Bőgés, nyerítés, mekegés, kukorékolás, nyávogás fogadott és minden bűzök között a leginfernálisabb emberbűz. Negyven inasom volt mindenféle szakmából, a szennynek, a testi-lelki el- hagyatottságnak, a magától való és tenyésztett durvaságnak olyan hadseregei, hogy nagyon vakmerő fiatalúrnak kellett nekem lennem, ha egy esztendeig kibírtam köztük. Pedig kibírtam, még pedig úgy, hogy se én nem tettem kárt ő bennük, se ők én bennem. És nem kellett hozzá méterrúd se, csak éppen az kellett, hogy ne nyúljunk hozzá a „közismeref’-hez, «vert attól mindnyájan elkárhoz- tunk volna. Egyszer vaktában kinyitottam a könyvet valahol: A szóda című olvasmányra nyitottam. Aztán vaktában rámutattam egy egérképű inasra: — No, olvasd! A gyerek addig olvasott, hogy a szóda legfinomabb fajtája a kalcinált szóda. Ezt aztán olvasta kanciláltnak, kancsináltnak és csak azért nem tört ki a nyelve szegénynek, mert engem elfutott a düh. — Milyen inas vagy te, fiam? — Szabóinas. H át a keserves poncius- pilátusát annak a m. kir. állami iparoktatási szak- tudománynak! Én tanultam az egyetemen természethistóriát, nyelvtudományt, csillagászatot, művelődéstörténetet, esztétikát, politikát, de a kalcinált szódának a nevével soha ebben az életben nem találkoztam. Hát minek kelljen azt tudni' egy istenadta szabóinasnak, amit az egész magyar képviselőház és főrendiház együtt se tud! Máskor az alkotmánytannál tettem próbát. Ügy kezdődött az olvasmányunk, hogy „a legelső magyar ember a király”. Ahogy a végére értünk, vállon fogok egy buflifejű kamaszt. Mocskos fehér kötője, a derékmadzag- ján lógó fenőacél mutatták, hogy vérben dolgozó iparral jár jegyben. Magyarul: mészárosinas. — Miről olvastunk most, fiam? — A királyruL >— Mit olvastunk róla? — Nem tudom. — Hát hogyne tudnád. Miféle ember az a király? — A királ? A királ, az ki- rál. Az nem embör. — Nem? Hát mi a csuda? — A királ? A királ, az csak egy katona. Már most azt mondjam neki, hogy „szamár vagy fiam”. De akkor én hazudok, azt pedig én az iskolában szégyenleném. Inkább lemondok az alkotmánytanról. Majd tanítanak azt a buflifejűnek a katonaságnál. A pragmatica sanctio-ról is volt egy szép olvasmányunk, mert az is beletartozik az inasi közismeretbe. Alighanem valami akadémikusból lehetett kinyírva, mert egy csöppet értelmetlen volt. (De csak éppen annyira, amennyire a tudomány komolysága megkívánja.) Megpróbáltam a nevezetesés költséges törvényt a gyermekeimnek elma>',’arázni a maguk nyelvén. Aki nem aludt, vagy legyet nem fogdosott, az hallgatta is türelmesen. — No fiam — simogatom ki egy hét múlva egy hóka gyereknek a haját a gyulladásos szeméből —, hát tudod-e még, miről meséltem a múltkor? Szelídképű, csendes, jó gyerek volt, mindig végigaludta az órát. Most is ásította a felelet felét, belepislogva a könyvbe: — A ...ticáról. — Ne beszélj csacsiságot, te. Mi az a tica? — Vagy izé... a cicáról. — Mi a mesterséged? — emeltem föl az állát, — Pék vagyok. — Hány órakor feküdtél le az éjszaka? — Háromkor. r— Mikor fekszel le ma? — Megint háromkor. — No, jól van, kis fiam, feküdj rá szépen a karodra és aludj egyet hét óráig. M iig is azt hiszem, hogy ezért a bűnömért száz esztendőt elenged nekem a jó isten a purgatóriumban. Viszont külön szurokfürdőt érdemelnék azért, ha lett volna lelkem tovább nyag- gatni a pragma cicával egy tizenegy éves gyereket, aki naponta negyedfél órát alszik: és máig se teszek szemrehányást érte, hogy önhatalmúlag megreformáltam az inasoktatást. kidobtam a tantervből a közismeretet és negyven inasgyereknek az Ezeregyéjszakát adtam elő heti egy órában. Ez is ért annyit, mint a méterrúd. Míg a többi osztályban egész esztendőn át csattogva, puffog- va, ordítva, jajgatva folyt az emberszelidítés, minálunk olyan csönd volt, amilyen csak egy kirgiz jurtában lehet, amikor az egész sátoralja gyerek körülüli a mesemondót. Az ám, csakhogy a jurtában nincs vizsga, az inasiskolában meg van. Ügy kívánja a törvény, hogy olyankor felüljön a katedrára egy iparoskeblü honfitárs és az számon vegye a tanítótól, mit adott tíz hónapon keresztül tízszer tíz koronáért. Az én vizsgabiztosom nagyon tekintélyes ember volt. Nagy hasa, aranylánca akkora, hogy megbírná a kút- ostorfát, s tán három háza is a belvárosban, gyulladásos szemű kis inasok téglává vált álmaiból. Azonfelül valami adócsalási ügye is volt akkoriban, s azt az újságírók piszkálták ki, mert már akkor is minden rosszat azok követtek el. Egyszóval egészen rendjén való volt, hogy mérgesen nézzen rám a vizsgabiztos és leszamarazzon az inasaimon keresztüL Hiszen — a szó köztünk maradjon —, meg is érdemeltük. Ha Ali babát és a negyven rablót adhattam volna föL vagy Aladdint és a barlangi lakatot, akkor nem lett volna semmi baj. De így bizony nemcsak a gyerekek ökögtek-bakogtak, hanem nekem is égett mind a két fülem. A váratlan fordulatot maga a vizsgabiztos provokálta ki, aki nagy emberek szokása szerint elkapatta magát a hatalom által. Valamelyik suszterinasommal számlát írattam a nagy táblára. Legnagyobb meglepetésemre egész rendesen megcsinálta. Gyanakodtam ugyan, hogy nem én tőlem tanulta, de hát ahhoz a nagyhasú őnagysá- gának semmi köze. •- Derék gyerek vagy —, veregettem meg a fiú raga dós képét. — Szamár vagy — harsogott le ránk a tekintély a katedráról. — Miért írtad a májust kis m-mel? Még azt sem tudod, hogy a szeméi neveket nagy betűvel írják? A ddig csak keresztben feküdt bennem az ördög, de most már talpra- ugrott. Hát te akarsz nekem imponálni, te arannyal megpántolt kukoricagombóc? No, majd imponálok én neked úgy, hogy megrepedsz bele! Kiintettem egy szemfüles borbélyinast. — Te tudod, mi az a kalcinált szóda? U«ve? — néztem rá erősen. A gyerek rám bámult, de J ahogy a szemem sarkával \ odavágtam neki, bátran meg- felelt. — Tudom. Az az erős szó-j da. — Ügy van — bólintottam] rá. — Hát mit csinálnak ab-1 ból az erős szódából? Magam is kíváncsi voltam! rá, mi a fütyülő fülemülét j lehet erre felelni. El voltam! rá készülve, hogy mindent] ráhagyok, akármit talál ki. — Spirituszt. — Bravó — hajolt előre aj katedráról a nagy ember. í Tudtomra akarta adni, hogy j ő is tudja ám ezt. Erre aztán egészen vérszemet kaptam. — No most már írjuk föl J a spiritusz vegyképletét; c2. számmal írd a kettőt, te kófic. — Na tovább, ahogy következik! — D... »— A számot is mellé; ahogy következik! — D3 E4 F5 G6... — Elég, mehetsz a helyedre — vágtam közbe, mert attól féltem, ki fog derülni, hogy a kalcinált szóda tudósa nem egészen biztos az ábécében. A csatát megnyertem. A nagy ember lejött a katedráról és amennyire nagy hasa és kurta karjai engedték, megölelt az inasaim szeme- láttára. — Tanár úr, engedje meg, hopv elragadtatásomnak eleget tehessek. Húsz éve járok inasiskolai vizsgákra, de szavamra mondom, ilyen mű- velkedést még nem tapasztaltam. Szerényen meghajoltam és minden érdemet az inasokra hárítottam. Ilyen nagyszerű anyaggal könnyű boldogulni. — Nem, nem kérem —tiltakozott a vizsgabiztosom — higyje el, a tálentom teszi az egészet. Igazán nem tehetek róla, hogy talentumom hírével egyszerre telekürtölte a szakköröket, és mikor másnap leköszöntem az állásomról, küldöttséget vezetett hozzám, hogy vonjam vissza a lemondásomat. De mivel hajthatatlan voltam, legalább díszdiplomát adtak róla, hogy az inasoktatás üeve legfőbb oszlopát vesztette el bennem. Ezt a diplomát ma is őrzöm, mert nem sok kilátásom van rá, hogy egyéb hivatalos elismerést hagyhassak az utódaimra. Művelődésügyi „laboratórium“, tanfolya mok a megye kulturális tervében Lapunk munkatársa beszélgetést folytatott a Megyei Tanácsi Művelődésügyi Osztály népművelési csoportjának vezetőjével, Kurucz Istvánnal, a megye népművelési terveinek néhány kérdéséről. — Mi a jelentősége a most megalakult Megyei Népművelési Tanácsadórna k ? — hangzott az első kérdés. — A Népművelési Tanácsi- adó olyan szerepet tölt be megyénkben, mint országos viszonylatban a Népművelési Intézet. Feladata, hogy kidolgozza és ki is kísérletezze a népművelési munka új, hatékony módszereit. A tanácsadóba a megye legtapasztaltabb művelődésügyi munkásai, az egyes szakterületek kiváló ismerőd kerülnek. Három csoportban folyik majd itt a miinka. Az egyik csoport a művelődési otthonok munkamódszereit tanulmányozza és irányítja, a másik az ismeretterjesztés legjobb módszereit dolgozza ki. A különböző művészeti ágaktáncnak, zenénék, szántén külön módszertani csoportja lesz. A tiszteletdíjas vezetők mellé széleskörű társadalmi aktívahálózatot szervezünk, amely a kutatást, az anyag- gyűjtést, a feldolgozást és az új módszerek gyakorlati alkalmazását végzi majd. A módszereket egyébként valóságos „laboratóriumban” próbáljuk ki, az egyesített szolnoki Ady Endre művelődési otthonban, ahol mind a személyi, mind a tárgyi feltételeket megteremtettük az ilyen irányú kísérletező munkához. — Milyen továbbképzési lehetőséget kapnak a művelődésügy munkásai? — Igen nagy jelentőségű a július 27-én megnyíló hatnapos tanfolyam a művelődési otthonok igazgatói és művészeti vezetői részére. Itt a hallgatók elvi és módszertani segítséget kapnak. Megismerkednek a termelőszövetkezetekben végzendő kulturális munkával, a művelődéspolitikai irányelvek gyakorlati megvalósításának egyes kérdéseivel. A tél folyamán kéthetes bentlakásos tanfolyamot rendezünk Karcagon a megye nagyobb termelőszövetkezetei kulturális felelősei számára. Ezen a tanfolyamon, megismert etjük őket munkájuk távlataival, szervezési és módszertani problémákkal, A tanfolyamtól igen sokat várunk; — Melyek a távlati tervek? — A művelődéspolitikáról szóló ' megyei párt bizottsági határozat alapján ötéves távlati tervet készítünk. A terv készítésébe bevonjuk a szakembereket, a társadalmi szervezetek vezetőit. A kidolgozásban fontos szerepet kap a Népművelési Tanácsadó is. A tervben szerepel majd a helyi irodalmi színpad működtetése a felszabadulás 15. évfordulójának méltó megünneplése és különböző nagyszabású pályázatok. Itt szeretném megemlíteni, hogy a seregszemlét jövőre a felszabadulás ünnepén tartjuk. — Milyen problémákat szándékoznak még megoldani a közeljövőben j — Elsősorban a megyei művelődési munka összehangolását. Kulturális teriile- tep eddig a különböző tömegszervezetek és társadalmi szervek ötletszerűen, csak a saját szempontjaikat figye- letnbevéve tervezték a kulturális munkát Ez igen sok zavart okozott Reméljük, hogy a népművelési tanácsadó segítségévéi, amelyben a tömegszervezetek: képviselői is helyet foglalnak, sikerrel oldjuk meg ezt' a problémát Ezenkívül szeretnénk mozgósítani a dolgozókat a szántén ez évben kiírásra kerülő művelődési otthon szépítést versenyre. Azt szeretnénk ha a kulturális környezetben való szórakozás minden embernek szívügyévé válna; — ht — Az alföldi szegénység krónikása * Az író is abból az alföldi szegénységből indult, amelynek hűséges krónikása lett egész életében, Apja napszámban kapáló, kopott subákat reparáLgató szűcsmester volt. Anyja kenyérsütögető asz- szony. Ez sem volt elég. Alig tengették életüket Móra leckeadásból, ingyen ebédek segítségével tudta csak elvégezni iskoláit és az egyetemet Pesti bölcsész korában is egy szálloda konyhájának maradékaiból élt. Tanár lett, majd a szegedi múzeum tisztviselője és a Szegedi Napló mindenese. Magatartását a szegény sors iránti mélységes részvétet, a szegény emberek ügye iránt érzett rakanszenve határozták meg. Az úgynevezett jó társaság szemében ő mindig csak felkapaszkodott paraszt maradt, ö pedig nem szégyelte ezt, büszke volt a szegedkomyóki „célszerű szegény emberekre”. Első irodalmi sikereit mint ifjúsági író aratta. Szép sikereket ért el nemcsak népmeséivel, hanem ifjúsági regényeivel is. Ezek az ifjúsági regények hűen tükrözik a nép eszejárását, egyűgyű ravaszkodásait, de nagy meleg szívét is. A Csala- vári csalavér, a Kincskereső kisködmön ennek a sorozatnak legjobb darabjai. A Kincskereső kisködmön a felnőtteknek is kedvelt olvasmánya. Nem idillt ír a szegény nép életéről, hanem megmutatja, milyen ragyogó erkölcsi erő lakik bennük, hogyan teszi őket képessé ez az erkölcsi fölény a kegyetlen sors elviselésére. A háború utoló szakasza Mórát is a harcosok táborába viszi. Tagja lesz a szegedi ''radikális pártnak, aktív szereplője az őszirózsás forradalomnak. A benne élő paraszti bizalmatlanság miatt azonban nem tud lépést tartani a rohanó eseményekkel. Fél, hogy a nagyszerű proletárdiktatúra bukásba torkollik. Viszont a proletárdiktatúra bukása után szívósan folytatja a passzív ellenállást a fehérterrorral szemben. Uj novelláiban megtámadja a szemfényvesztő Nagyatádi-féle földreformot (Földhözragadt János története), leleplezi a népellenes közigazgatási rendszert, szembeszáll az antiszemitizmussal. Regényeit m hivatalos részről feNyolcvan éve született Móra Ferenc nyalgó közöny, a nép részéről meleg szeretet fogadja. A Négy apának egy leánya, a Georgikon titán írja meg életművének koronáit két utolsó nagy regényében az Ének a búzamezőkről és az Aranykoporsóban. Az Ének a búzamezőkről a legnagyobb magyar háborúellenes regények egyike. A társadalom legmélyebb rétegébe nyúl, olyan embereket ír le, akik hetekig hordoznak egy levelet, mert nincs kivel elolvashatni. Csak az él meg, akiben a vegetatív élet, a robot gépiessége olyan erős, hogy nem akad fenn többé egy-egy igazságtalanságon, vagy egy haláleset fájdalmán. A reális emberábrázolás mutatja meg hogy még ebben a dermesztő életben is mennyi erő, becsület, tisztaság, ösztönös emberség születik, de legtöbbször el is kallódik. Móra mélységesen szereti ezeket az embereket és az olvasót is meggyőzi, hogy szeretnivalóak. Nemcsak azt vesszük tudomásul, hogy ilyen nyomorultan él a szegénység, hanem _zt is, hogy hinni kell ennek a népnek a jövőjében. Az Aranykoporsó történelmi regény. A történelmi regény csak akikor lehet igaz és hiteles, ha a történelmi eseményeken keresztül az író a saját korához szól. Az Aranykoporsó mondanivalója: a túlélt régit el kell temetni. És a regény igazi hősei azok a kisemberek, akiknek bár jelentéktelen a szerepük, mégis az élet folytonosságát hirdetik; Móra Ferencet a polgári irodalomtörténet mint regionális írót tartotta nyilván. Olyant, .aki nem lát túl saját városának, megyéjének, az alföldi életformának határain. Pedig ez nem igaz és az olvasók, alföldi parasztok és hegyvidéki munkások, a Dunántúl dombvidékének értelmisége egyaránt érezték, hogy Móra nemcsak szegedi író. Jóval több annál: a magyar népi kultúra kiemelkedő alakja és zászlóvivője. Ügy beszélt és írt, mintha elődje lenne annak a népből származó értelmiségi típusnak, aki otthon van az emberi műveltség kincseshAzában, de egy pillanatra sem szakad el attól á néptől, amelytől származott. * Bóka László: *,A két háború közötti magyar irodaiunk c. tanulmánya nyomán*
