Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-03 / 128. szám

4 ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. Június 3. Ok lesznek a jövő szakemberei A karcagi úttörőház ilyen­kor tavasszal egy kicsit min­dig csinosabb, mint az év más időszakában. Ez nem is csodn, hiszen a lióz kerté­szeti szakkörének tagjai már [elásták a kertet és kiültet­ték a palántákat a virág­ágyakba. Mintegy tizenhat- tizennyolc fiú és leány vesz részt a politechnikai foglal­kozáson, akik most a szakkör üvegházában és a kertben szorgoskodnak. A virágokat is az üvegházban nevelik, amelyekkel azután az úttörő­házat szépítik. . Ez a szakkör azonban csak egy a ház tizennégy más szakköre közül. Benn az épü­letben ugyanúgy munkálkod­nak a többi szakkörök tag­jai is. A fotosok munkáját Szabó András tanár vezeti. Két csoportban heti négy al­kalommal tartanak foglalko­zást, itt ismerkednek a felvé­telezés, negatív és pozitív el­járás alapelemeivel. Az ő fel­adatuk. hogy az úttörő élet egy-egy mozzanatát megörö­kítsék. Szeptember óta csak­nem tízezer forint értékű fel­szerelést vásároltak a tanács segítségével. — A napokban Jászberényben megrendezett úttörőházak első országos foto-kiállításán két képpel szerepeltek. Ezek közül a „Dallal-tánccal” című úttörő életkép a második díjat nyerte el. Leányok látogatják a sza­bó-varró szakkör foglalkozá­sait. Nekik is az a felada­tuk, hogy a szakma alapfo­galmait minél jobban elsajá­títsák. Az érdeklődők száma itt is nagy. Mintegy negy- venketten vesznek részt rend­szeresen a foglalkozásokon. A szakkör tagjai saját ma­guk tervezik meg a vizsga- feladatként készítendő nyári ruhát, s az iskolaév befejezé­sére önállóan el is kés2ítik. A famegmunkáló szakkör munkáját Kádár Pál tanár irányítja, A fiatalok megis­merkednek a szerszámok használatával, a lombfűrész kezelésével és a bútorok po­litúrozásával is. A helyi kiesz­elttől kapott hulladék-fa­anyagból készítenek kisebb méretű dísztárgyakat, ame­lyek igen tetszetősek. A he­lyiségben már ott sorakoznak a gyermekek által készített munkadarabok; könyvespolc, rádióasztal, népművészeti vit­rin, virágtartók, játékbúto­rok és bőrkulacsok. Tanácskozás a szak- szervezetek művelődési munkájának fejlesztéséről Kedden a SZOT-ban ta­nácskozást tartottak a szak- szervezetek művelődési mun­kájának fejlesztéséről. Vas János, a SZOT Kulturális Osz­tályának vezetője ismertei te az elmúlt év második félévé­nek tapasztalatait. (MTI) Fénysugár irányítja a traktort A Szovjetunióban olyan villamos traktorokat sze~- kesztettek, amelyeket foto- elektromos berendezés irá­nyít. Szaggatott fényjelek ha­tására a soktonnás gép fo­kozza, vagy csökkenti sebes­ségét, megváltoztatja irányát stb. A fénysugár egyszerre több traktort is irányíthat amelyek párhuzamosan ha­ladnak a mezőn. A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora 1959. június 3. Mérlegen a Mezőgazdasági Gép­javítóban folyó munkaverseny. — Élenjárók köszöntésére szól a nóta. — Bemutatjuk a marfűi Tisza Cipőgyár sportéletét. — Jászkunsági hírmondó. — A ke­ringő királyra emlékezünk. — Hallotta? ... A jövő háziasszonyai. Valami ér dekes lehet., • Szigorúbban ellenőrzik a járműveket az országutakon Két háztartási szakkör ‘is működik. Itt a főzés tudo­mányával ismerkednek a leá­nyok. Legtöbbjük már egé­szen önálló. Saját maguk ké­szítik el a különböző étele­ket, amelyeket azután a töb­bi szakkörök tagjaival együt­tesen jóízűen el is fogyaszta­nak. , A szülők szívesen veszik, hogy a gyermekek a szakkö­rökben töltik el szabadidejü­ket. Hiszen amellett, hogy megismerkednek a legkülön­bözőbb szakmák alapismere­teivel, megkönnyíti számuk­ra a pályaválasztást is. — csj — A Közlekedési- éts Posta- ügyi Minisztérium autófel- Ugyelete az eddiginél is na­gyobb gondot fordít az or­szágutak forgalmi rendjére. Intézkedtek, hogy az ellen­őrök — a rendőrséggel együtt — nyáridőben elsősorban a Balaton környékén és a ki­rándulóhelyeken, továbbá a sűrűn látogatott üdülőhelye­ken tartsanak vizsgálatokat. Az eddigi vizsgálatok sze­rint az autósok egy része nemcsak a forgalmi szabályo­kat téveszti sokszor szem elől, hanem egyéb kihágáso­kat is elkövet. A rendelet el­lenére gyakran vesznek igénybe magáncélokra válla­lati gépkocsit. Az ellenőrök az elmúlt három hónapban 170 ilyen esetet lepleztek le. A rendelet megszegőivel izemben megindult az eljá­rás. Gyakori az is, hogy ma- gánszemélyautó-tulajdonosok ellenszolgáltatásért szállíta­nak utasokat. Az ilyen autó­sokat is megbírságolják, s ha többször előfordul ilyen kihágás, a jogosítványt is el­veszik tőlük. Sok tehergépkocsivezető nem vesz tudomást a szállí­tási rendelkezésekről. Nem jelentkezik az ország kü­lönböző részén működő me­netirányítóknál, s üresen tér vissza. Az ellenőrzött teher­gépkocsik közül három hó­nap alatt 319 kocsi járt üre­sen és 38 672 kilométert tett meg kihasználatlanul. A mu­lasztókat az autófelügyelet feljelentette. (MTI) Percenkint 85 Qyermek születik a világon Adatok az ENSZ most megjelent évkönyvéből Országos méretű kukorica- és cukor­répatermesztési verseny Romániában Románia kollektív gazdasagai­ban és mezőgazdasági társulásai­ban nébany nap múlva országos méretű kukorica- és cukorrépa- termesztési verseny kezdődik. A győztes gazdaságok között pénz­jutalmat osztanak ki. (MTI). New York (MTI). New Yorkban most jelent meg az Egyesült Nemzetek Szervere tének legújabb évkönyve a föld népségéről — jelenti az AEP. Az évkönyv érdekes adatokat tartalmaz a szü’e- tésekről, a házasságkötések és az elhalálozások számáról. Az adatokból kiderül, hogy a legutóbbi hét esztendő slat: a föld lakó-sása évenle mint­egy 45 millió fővel növeke­dett, vagyis percenként 85. óránkint 5000. naponta pedig 120 000 gyermek született. Az évkönyv szerint 1958- ban a földön két milliárd nyolcszázmillió ember élt. Európában az emberiségnek csupán 14 százaléka él, sőt feltehető, hogy a kétezredik év táján ez a százalék tízre csökken. A házasulok átlagos kora a világon nőknél 24 év, fér­fiaknál 22 év. Az évkönyv adatai azt bizonyítják, hogy a nős férfiak, illetve a férje­zett nők tovább élnek, mint a nőtlenek. illetve hojadonok. Az ENSZ szakértőinek meg­állapítása szerint az egész vi­lágon csökken a halálozási arányszám. E tekintetben ki­vételt jelent Guinea. Nepál. India, Brazília és a Belga- Kongó. A gyermekhalandó­ság Európában a legalacso­nyabb, ahol minden ezer cse­csemő közül csak 17 nem éri meg első születésnapját. Az évkönyv kiemeli, hogy 76 áiiam körül 70 állam­ban az emberek átlagos életkora 70 év körül van. öt esztendővel ezelőtt ezt csupán hét országról állapí­tották meg. A lista élén Nor­végia szerepel, ahol a nők át­lagos életkora 75. a férfiaké pedig 71 esztendő. A legala­csonyabb éleikor továbbra is a gazdaságilag fejletlen ázsiai és afrikai országokban | tapasrtn’ható és hcrzá'’etble- i gesen 32 esztendőre becsül­hető. Az ENSZ évkönyve meg­állapítja, hogy a beérkezett adatok szerint a legtöbb tör­vényes házasságot a Szovjet­unióban kötötték, mégpedig ezer lakosra számítva tizen­kettőt. A legtöbb válás az Egyesült Államokban történt, mégpedig ezer lakosként több mint kettő. (MTI).-vvvvvv^,V^rwyy^v^vwyVWwv> A görögik vissza­követelik a milói Vénuszt Nemcsak a miloi Vénusz*, mely a párizsi Louvre egyik büszkesége, hanem az ösz- szes antik műkincseket köve­teli egy nemrég megindult görög sajtókampány. A görög kormány támogatásával in­dított mozgalom azzal a cél­lal indult, hogy a világ min­den táján szétszórt hellén műk:ncseket adják vissza Görögországnak. „Itt a he­lyük, ahol megalkották őket ’ — mondotta Voyadzis görög répművelési miniszter, aki azt szeretné, hogy az UNESCO tegye meg a szük­séges lépéseket a műkincsek Göröeorsvávba való szállítá­sa érdekében. Karbantartó kőműveseket és ácsokat vidéki munkák elvégzésére felvesz a SZOLNOK ME­GYEI TERMENYFORGAL- MI VÁLLALAT (Szolnok, Zagyvarékasi úti irodaház, n, emelet.) Fizetés órabér + kiküldetési díj. huligán szobra ' f, — Mi a véleményed, hasonlít rám? — Igen, különösen belük JÚNIUS 3 Szerda Klotiíd A Nap kél: 3.50 h-kor, nyugszik: 19.35 h-ko-. A Hold kél: 2.23 h-kor, nyugszik: 16.35 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás: változó felhőzet, többfelé eső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt, he­lyenként átmenetileg élénk északnyugati szél. A hőmér­séklet alig változik. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 19—22 fok között. — TECHNIKAI OKOK miatt szünetel a személyhajó forgalom Szolnok és Szeged között. A Tiszabura—szol­noki vonalon is csak korlá­tozott számban szállít utaso­kat a MAHART. A vízállás növekedéséig a teherhajó- forgalomban is csökkenés várható. — KÖZEL NÉGY ÉS FÉL­EZER óra társadalmi munkái végeztek eddig a jászberényi járás KISZ fiataljai a terme­lőszövetkezeti építkezése­ken. Különösen kiemelkedő a jászfény szarui kiszestt; eredménye: 2.500 munkaórá­val segítették az építkezé­seket. — HAMAROSAN „pezs­gőport” hoz forgalomba a kereskedelem. A Budapesti Kávészeripari Vállalat új ké­szítménye igen kellemes hű­sítő, különösen mezőgazda- sági dolgozók számára aján­latos; vízben oldva narancs­színű és ízű hűsítőt nyernek fogyasztói. — KARCAG város terme­lőszövetkezetei idén már négyezer rántanivaló csibét adtak át a felvásárló vállala­tokon keresztül közfogyasz­tásra. — IDÉN a tavalyinál há­romszor nagyobb területre kötöttek zöldségtermelési szerződést megyénk termelő- szövetkezetei. — Különösen nagy volt az előrehaladás e területen a turkevei termelő- szövetkezetekben. — VIRAGOS LESZ az idei pedagógus nap. A szolnoki Kertészeti Vállalat a pedagó­gus napra 200 tő hortenziát, többszáz szegfűt, pünkösdi rózsát és sok egyéb vágott virágot hoz forgalomba. — VÉGET ÉRT a déligyü- mölcs-szezon. Mazsolaszőlőn kívül már alig tárolnak az üzletek déligyümölcsöt. Cit­romból viszont kielégítő az ellátás; a napokban érkezett egy vagon citrom után tíz nap múlva újabb egyvago- nos szállítmányt várnak a megyébe. — ELKÉSZÜLT megyénk ivóvizkataszteri térképe. Er­ről és a megve vízellátási problémáinak hosszú távia­tokban történő megoldására) tanácskoznak ma 10 órai kezdettel a megyei tanács épületében dr. Urbancsek Já­nos, az Országos Vízkutató és Kútfúró Vállalat főgeolí- gusának beszámolója és a tapasztalatok alapján a szak­emberek. — TANÁCSTAGI BESZÁ­MOLOK. Dr. Hauk István az 5. városi választókerület tanácstagja június 5-én, dél­után 6 órakor a Koltói-úti iskolában, Imre Ferencné a hármas. Molnár Imréné a 4-es, Kovács István a2 5-ös, Péntek Béla a 7-es és Ko­vács Is(ván a 8-as városi vá­lasztókerület tanácstagjai jú­nius 5-én, pénteken délután 6 órakor az I. körzeti pártszervezet helyiségében (Áchim András u, 36.) tarta­nak tanácstagi beszámolót. — HATÁRSZEMLE a rizs­termelő állami gazdas gok területén. A rizstermelő álla­mi gazdaságok földjein ta vaszi határszemlét tartanak az időjárástól fii—öen június 12-ig. A szemlén résztvevő szakemberek a gazda-ág >k területén indult kongresszusi verseny első szakaszának eredményeit értékelik. — JÜNTUS 7 EN kiránduló-vo­natot indít az IBUSZ szolnoki irodája Vieegrádra. Az utazás résztvevői megtekintik a vár ásatásait, kirándulásokon vesz­nek részt. Az utazás kompkölt­séggel együtt 33.40 forintba ke­rül. .Telentkezések-t még ma el­fogad a szolnoki iroda. — TÖBBEK érdeklődésére kö­zöljük. hogy a fürdők tisztasá­gára vonatkozó — vasárnapi lap­számunkban Ismerte+ett verseny­felhívást a turkevei Búza kalász Tsz tette köz2é. A „turkevei” sző technikai hiba folytán ma­radt ki a szedésből. P<P<><><><>OzP<P<>C>«OtPOk>Ok>«-(>i SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ műsora június 3. szerda este 7 árts: HOTEL NEVADA Ifj. előadás jún. 4. csütörtök du. 4 óra: HOTEL NEVADA Ifj. előadás június 5. péntek este 7 önt: HOTEL NEVADA június 6. szombat este 7 óra: ILYEN NAGY SZERELEM jún. 7. vasárnap este 7 óra: ILYEN NAGY SZERELEM (9—12-ig előadás a színházban nincs.) jún. 13. szombat este 7 óra: HOTEL NEVADA (televízió közvetíts*) TTTVTTTTTTTVTVTTTWVTTTVTTTt Segítsük munkához Húsz éves leány; két ke­reskedelmit, azonkívül Bu­dapesten telefonkezelő tanfo­lyamot végzett. Rövidlátó — s az orvosok véleménye sze­rint a fizikai munka számá­ra végzetes következmény­nyel: teljes megvakulással járna. A Vakok és Csökkent- látók Szövetségének megyei titkársága — s magunk is — kiérünk mindenkit, aki fia­tal leány részére megfelelő munkaalkalomról tud: Értesítse a Vakok és Csök­kentlátók Szövetségének me­gyei titkárságát (Szolnok, Ságvári út 14—16. Telefon- I 21—05, 21—06), vagy szer­kesztőségünk titkárságát. *0000000ooooooooooooeooooooooooeooooooo ZSEBMENETREND-könyv jelenik meg rövidesen A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP kiadásában. Kapható le%a a postahivatalokban, kézbesítőknél, hírlapárusokná l. A menetrend-könyv részletesen tartalmazza a Szolnok megyében lévő összes va­sútvonalak, továbbá a budapesti, bé­késcsabai, debreceni, szentesi, kiskun­félegyházi vasútvonalak, valamint a megyei autóbuszjáratok menetrendjét. VisárDl‘0» zse'iianelrenilel

Next

/
Thumbnails
Contents