Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-17 / 140. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június 17. Váratlanul súlyos vereség Debrecenben Debreceni Vasutas SC— Szolnoki MÁV SE 4:1 (2:1) Nagyerdei Stadion, 5000 néző, vezette: Balia B. Budapest (Kovács Budapest, Kaposi Nyíregyháza. (Szolnok: Cselényi — Sándor. Abonyi, Kegyes — Lengyel, Rozmis — Tóth, Csábi, Horváth, Szekeres. Dobos. Edző: Fazekas László. Debrecen: Papp I. — Csatlós II., Teleki, Domán — Simonyi, Farkas — Komlóssi, Zilahi, Takács, Beck, Cseikő, — Edző: Tisza András. Zuhogó esőben érkezett meg a szolnokiak csoportja, s bizony borús volt a hangulat a csapatnál és kísérőknél egyaránt. Délután azonban telszakadt a sűrű felhőzet és a mérkőzés kezdetére a nap is kisütött. A pálya talaja is tűrhetőnek bizonyult, s így* bizakodva vonult ki a szolnoki gárda. A játékot a szolnokiak kezdték. Változatos mezőnyjáték és óvatos próbálkozások jellemezték az első perceket. Kitűnt, hogy mindkét csapat inkább védekezésre fektette a fősúlyt: a hazaiak mégis sikert értek el. A 13. percben Komlósi elment Kegyes mellett, beadását Cselényi kiütötte, de 6 maga a földre esett. A labda a tisztán állő Beckhez került, aki ió helyzetfelismeréssel azonnal a védtelen kapura ívelt és labdája a sarokba hullott, 13). A szolnoki választámadások nem voltak elég erőteljesek és legtöbször elhaltak a DV5C 16- osa előtt, s csak néhány eredménytelen sarokrúgást hoztok. A debreceni csatárok jobban kezdeményeztek és főként többét lőttek kapura: Cselényinek többször Is be kellett avatkoznia. A 23. percben a jó formájában lévő Beck átcselezte magát három szolnoki védőn és éles lapos bombája a léc mellett a hálóba vágódott, 2:0. A szolnokiak heves rohamokkal válaszoltak, de a tapasztalt rutinos DVSC védelmen nem tudtak áttörni. A 41. percben végre Dobos kiugrott a védők között, beadását kézzel ütötték el a debreceniek. Vitathatatlan ll-es. Szekeres állt neki és erős lövése a kapus kezét érintve jutott a hálóba, 2:1. Az utolsó percekben Szolnok rohamozott. Szünet után ismét Dobos kitörése okozott izgalmat, de az utolsó húzás nem sikerült és leszerelték. Máskor meg átölelve tartották vissza csatárainkat. — Kemény volt a játék és sok volt a durva belemenés. Sajnos, a Játékvezető elnézte ezeket és ezzel akaratlanul Is a szolnokiakat sújtotta. Előbb Horváth sérült le, majd az 57- percben Szekeres esett a vállára és elhagyta a játékteret, s csak rövid szünet után tért vissza, statisztálni. A csatársorban a sokat mozgó Csábi és a gyors Dobos egyéni akciói rendre meghiúsultak. Előbb Lengyelt „puhították meg” a hazaiak, majd Dobost is leteri tették. Kritikus percek következtek; a szolnoki térfélen folyt a játék és védelmünk egyre nehezebben hárított, A DVSC csatárok is rengeteg hibával játszottak, de a 75. percben mégis sikerült védelmi hibából megszerezni a döntő gólt, 3:1. A szolnokiak végső erőfeszítéssel újra támadásba lendültek és Horváth hatalmas felsősarkos bombája csak centiméterekkel kerülte el a kaput. Szolnoki per- sek következtek, de semmi sem sikerült. A 81. percben az előretört lengyel nagy lövése a felső saroklécről pattant vissza, Szekeres pedig fölé lőtt kecsegtető helyzetben. A 87. percben a meddő szolnoki fölényt egy DVSC leroha- nás váltotta fel és védelmünk tétovázása miatt újabb gólt kaptunk, 4 A. A szerencsétlen gól nagyon letörte a csapatot és a DVSC mezőnybeli gurigázássai éS olcsó trü kökkel igyekezett nevetségessé tenni kedvétvesz- tett játékosainkat, a hihetetlen elfogult és a váratlan nagyarányú győzelemtől megittasult nézősereg diadalordítása közben, így született meg a nagyarányú vereség és a tanulsága fölött érdemes kissé elgondolkozni mindazoknak, akiknek kötelessége őrködni azon elv fölött, hogy ,,a sportban az ellenfél nem ellenség” és azoknak, akik láthatták, hogy ezt az elvet hogyan értelmezik Debrecenben, Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a vereséget megérdemeltük. Az ellenfél gólratörőbb volt és jól kihasználta helyzeteit. Hozzájárut ehhez az is, hogy néhány játékosunk tudománya csődöt mondott, mások meg nem hajtottak végig teljes erőbedobással. A helyezés szempontjából döntő fontosságú Salgótarján mérkőzés előtt érdemtelen volna bűnbakot keresni, van még alkalom Javítani és most ez a fontos. A játékvezető erélytelenül vezette a mérkőzést. K. Gy. 6. Mturi H. 7. MAFC 8. Karcag 9. Fegyvern. 10. T. Vasas 11. Tf öld vár 12. Khegyes 13. Kmárton A MEGYEI I. OSZTALYÜ LAB- D ARCGO BAJNOKSÁG ALLA- SA A JÜNIUS 14-1 FORDULÓ UTÁN 1. Szó. MÁV 26 20 4 4 60:30 44 2. T. Fáklya 28 17 9 2 61:28 43 3. Jb. Lehel 28 19 2 7 61:38 40 4. Járokszáll 28 18 3 7 55:32 39 5. Jászapáti 28 17 3 8 70:36 37 28 14 8 6 43:30 3« 28 14 3 11 79:43 31 27 11 5 11 47:49 27 28 10 4 14 40:56 24 28 10 2 16 39:43 22 28 9 4 15 49:61 22 2« 9 4 15 32:56 22 28 7 5 16 41:59 19 14. Jb. Vasas 27 8 3 16 34:57 17 15. Abony 28 4 4 20 20:76 12 16. Kszállás 28 2 7 19 27:76 11 uiiiniiimimniiiiMiiimiiiimmiiiiiiiiiim A Magyar Rádió szolnoki adójának mai műsora Tervek, — melyek megvalósulásra várnak. Varga Viktória Bsz- Bzeállítása. — Jászkunság! Hírmondó! — KöszBntJük a kongresszusi munkaversenyben élenjáró üzemek dolgozóit. — Hallotta? — Szabó Miklós énekel. — Sporthíradó. Tudósítóink jelentik a labdarúgó NB III-ból Diósgyőri Bányász—Martfűi MSE 2:1 (2:1) Diósgyőr, 3000 néző, vezette: Fülep. Di. Bányász: Dunai — Újvári, Kárpáti, Sinkó — Tóth, Gyurik — Szabó I., Szabó II., OdexmarsZki, Pesti, Bujtor. — Martfű: Papp — Száraz, Seres, Gulyás — Bagó, Szűcs — Révész, Rózán, ad, Mlkus, Mészáros, Mezőteleki. A választás a martfűieknek kedvezett, de utána rögtön a diósgyőriek léptek fel támadólag. A cipőgyári védelem azonban biztosan állt a lábán és jól rombolta a hazai támadásokat. Az egyik ellentámadásnál az 5. percben Rozsnyai átkígyózott a diósgyőri védelmen és jól eltalált lövése mintegy 20 méterről Dunai hálójába hullt, 1:0. A gól után továbbra is a martfűiek támadtak és a 15. percben majdnem újabb gólt értek el. Révész beadását Mészáros fejelte kapura, de Gyulai nagy bravúiral a kapufám ütötte a labdát. A 17. percben hazai támadás alakult ki. A diósgyőri balszélső, Bujtor el akarta húzni Száraz mellett a labdát. Száraz becsúszó szereléssel mentett, — amiért nagy meglepetésre a JáLabdarúgó osztályozó a megyei /. osztályba jutásért Vasárnap a kedvezőtlen időjárás ellenére is komoly érdeklődés mellett kezdődött meg a labdarúgó osztályozó bajnokság a megyei I. osztályba Jutásért. Mindkét csoportban a várakozásnak megfelelően alakultak az eredmények, csupán a gólarányok túlzottsága szembetűnő. A Turkeve—Tiszaug 7:0-ás, Szolnoki Vasutas—Karcagi Honvéd 5 lies és a Rákóczlfalva—Tószeg 5:0- ás eredménye nem fedi az erőviszonyokat. Ezek az eredmények két esetben otthon, egyszer idegenben alakultak ki. A résztvevő együtteseknek e héten Javítaniok kell felkészültségükön. hogy az elkövetkezendő fordulóban reálisabb eredményeket érhessenek el. A FORDULÓ EREDMÉNYEI: i,A” csoport: Tűikévé—Tiszaug 7:0, Kengyel—Abádszalók 2:1, Szolnoki Vasutas—Karcagi Honvéd 53: „B” csoport: Rákóczlfalva—Tószeg 5:0, UJszász — Jászberényi Honvéd 3:1, Jászkisér—Jászjákó- halma 3:0. A belügyi labdarúgó bajnokság döntője Szolnokon Ma délután 15,30 h-koc a vidámkerti sporttelepen játsszák le az országos belügyi labdarúgó bajnokság döntőjét. Békés megye és Budapest csapatai mérkőznek az országos belügyi labdarúgó bajnoki címért Az elmúlt évben ugyancsak Szolnokon játszották e bajnokság döntőjét, amikor Is a budapestiek jóképességű együttese szerezte meg a bajnoki címet. A fővárosi együttesben szerepel többek között Deák, a volt többszörös magyar válogatott játékos is. Minden bizonnyal jó mérkőzést láthatnak majd azok a szurkolók, akik felkeresik ma délután a vidámkerti sportpályát, Az NB Il-es ökölvívó csapatbajnokságért Gyöngyösi Honvéd — Szolnoki MÁV 16:4, Gyöngyös. Vezette: Menczel. Gyöngyösön vívta az idény utolsó bajnoki mérkőzését a Szolnoki MÁV NB. Il-es ökölvívó csapata. A szolnokiak a jóképességű gyöngyösiektől megérdemelt vereséget szenvedtek. Ez az eredmény a helyezés szempontjából mái nem volt döntő. Az egyes súlycsoportokban az alábbi eredmények alakultak ki: (Előlállók a gyöngyösi Honvéd versenyzői). I.égsúly: Flórián pontozással győzött Pintér ellen. Harmatsúly: Vincze erőfölénnyel győzött Sánta ellen Pehelysúly: Vele pontozásos vereséget szenvedett Balázstól: Könnyfisúly: Ferenc pontozással győzött Tóth ellen. Kis váltósúly: Tóth pontozással győzött Guba ellen. Váltósúly: Bállá kiütéses győzelmet aratott Válé ellen. Nagyváltósúly: Argyelán pontozásos győzelmet aratott Ecsédivel szemben. Középsúly: Kasuba pontozásos vereséget szenvedett Dobostól: Félnehézsúly: Paulheim — pontozásos győzelmet aratott Horváth ellen. Nehézsúly: Gácsi erőfölénnyel győzött Kálmán ellen: A szolnoki együttes ebben az összeállításban megérdemelt vereséget szenvedett. A MÁV együtteséből Dobos és Balázs ragyogó formáról tett tanúságot, de kielégítő volt még Tóth és Ecsédi öklözé- se is. A szolnoki fiúk július 20-ig nyári pihenőt tartanak, majd pedig ismét megkezdik a felkészülést, tékvezető 11-est ítélt. A büntetőt a diósgyőriek kihagyták. A martfűiek tovább rohamoztak, s a 25. percben Mező teleki C6ak hajszállal lőtt kapu mellé. A kirúgás után a diósgyőri jobböeszekötő: Szabó II. elhúzott Szűcs mellett, Seres keresztezte és sarokkal elpöccintette előle a labdát, de a jó időben befutó Odermarszki meg tudta szerezni és a hálóba lőtt. A gól után nagy nyomás nehezedett a martfűi kapura. A 37. percben Pesti lövése a kapufáról vágódott a mezőnybe. A félidő hátralévő részében még a vendégeknek volt nagy helyzetük. Révész húzott el a jobbszélen, beadott, de Mikus jó helyzetben kapu mellé lőtt. A győzelmet jelentő gélt a 40. percben szerezték meg a diósgyőriek, amikor is Odermarszki volt eredményes, 2:1. Fordulás után a diósgyőriek teljesen visszaestek. Ennek ellenére a martfűi csatársor nem tudott megbirkózni a keményen játszó és jól záró hazai védelemmel. A mérkőzés egész második félideje martfűi fölény jegyében zajlott le, de gól nem esett. Jók: Tóth n., Pesti, illetve: Papp, Szűcs, Rozsnyai. B. S. Megváltozott alabdarúgó osztályozó sorsolása Mint már vasárnapi lapszámunkban is közöltük, a Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége az eredeti nyolcról tizenkettőre emelte fel a megyei I. osztályba Jutásért folyó osztályozó bajnokság mezőnyének létszámát. Ennek alapján új sorsolás elkészítése vált szükségessé, melyet az alábbiakban közlünk, „A” CSOPORT Június 21: Jászjákóhalma — J- berényi Honvéd, Ujszász—Rákó- czifalva, Tószeg—Jászkisér. Június 28: Tószeg — Ujszász, Jászkisér — Jászberényi Honvéd, Rákóczii alva—Jászjákóhalma. Július 5: Jászberényi Honvéd —Rákóczlfalva, Ujszász—Jászkisér, Jászjákóhalma—Tószeg. Július 12: Tószeg—Jászberényi Honvéd, Jászjákóhalma—Ujszász, Rákóczlfalva—Jászkisér. Július 19: Jászberényi Honvéd —Jászjákóhalma, Rákóczlfalva— Ujszász, Jászkisér—Tószeg. Július 26: Ujszász—Jászberényi honvéd, Jászjákóhalma — Jászkisér, Tószeg—Rákóczlfalva. Augusztus 2: Rákóczlfalva — J- berényl Honvéd, Jászkisér—Uj- szász, Tószeg—Jászjákóhalma. „B” CSOPORT Június 21: Tiszaug — Szolnoki Vasutas, Karcagi Honvéd—Kengyel, Abádszalók—Turkeve Június 28: Abádszalók—Karcagi Honvéd, 'Turkeve — Szolnoki Vasutas, Kengyel—Tiszaug. Július 5: Szolnoki Vasutas- Kengyel, Karcagi Honvéd—Turkeve, Tiszaug—Abádszalók. Július 12: Abádszalók—Szolnoki Vasutas, Tiszaug — Karcagi Honvéd, Kengyel—Turkeve. Július 19: Szolnoki Vasutas— Tiszaug, Kengyel—Karcagi Honvéd, Turkeve—Abádszalók. Július 2«: Karcagi Honvéd — Szolnoki Vasutas, Tiszaug—Turkeve, Abádszalók—Kengyel. Augusztus 2: Kengyel—Szolnoki Vasutas. Turkeve — Karcagi Honvéd, Abádszalók—Tiszaug. Szolnoki MTE—Nyíregyházi SZSE 2:1 (0:0) Szolnok, MTE pálya, 400 néző, vezette: Bende. Szó. MTE: Sárkány — Tóvizi, Török, Sári I. — Sagáth, Kiss — Cs. Farkas, Máté, Wilisch, Adámosi, Pálmai. — Nyíregyházi SZSE: Kiss — László, Bodnár, Albert — Karakó, Szász — Huszák I., Huszák HL, Bihari, Szilágyi, Fábri. Az egésznapos esőzéstől felázott talajon kezdődött a játék. Kezdés után az MTE lépett fel támadólag, de a szívósan védekező vendégek megakasztották a támadásokat. Egy ellentámadásnál Fábri nagyerejű lövése a bal felső sarok mellett zúgott el. A játékosok sokat csúszkáltak, így szép akciók nem tudtak kialakulni. Hol egyik, hol másik kapu volt veszélyben. A 14. percben Bihari labdáját Sárkány csak bravúrral tudta kiütni. A 20. peeben szöglethez Jutott az MTE. Cs. Farkas labdáját Kiss nagyszerűen fejelte kapura, de a jól helyezkedő Kiss védett. Ezután fellőttek a vendégek, de támadásaikat az MTE védők rombolni tudták. A 40. percben meleg helyzet adódott az MTE kapuja előtt, de Huszák U. hatalmas bombáját a ragyogóan védő Sárkány kapu fölé ütötte. A 45. percben Wilisch elfutott a balszélen, s 1ó beadását Cs. Farkas nagy helyzetben a kapu fölé küldte. Szünet után megváltozott a játék képe. A hazai együttes egyik veszélyes támadást a másik után indította el. A 60. percben nagy kavarodásnál László a kapu torkából rúgta tússzá a mezőnybe a labdát, hallatlan balszerencse kísérte az MTE csatárok lövéseit. Ezt követően pergő tűz. indult a vendégek kapuja ellen, de a nyíregyházi védők jól hárítottak. Később felengedett a hazai nyomás és az egyik ellentámadás során Huszák I. nagy lövését — mint már annyiszor a mérkőzés alatt — Sárkány bravúrral ütötte kapu fölé. A sok helyzet a 80. percben végre góllá érett. Máté szépen átment a védőkön, lapos beadását a Jói helyezkedő Wilisch kapásból vágta a hálóba, 13). A gól felvillanyozta az MTE csatárokat. De a vendégek nem adták fel a harcot. Sárkány rövidre sikerült kirúgását Huszák I. kapásból küldte vissza kapura, de a gyorsan visszafutó Sárkánynak sikerült a labdát kapu fölé tolni. A 85. percben újabb MTE gól született. Máté szép egyéni akcióból lőtt a hálóba. 2:0. Az utolsó percben szépítettek a vendégek. Egy kapu előtti kavarodásból Huszák L volt eredményes. 2ű. A mélytalajú pályán lejátszott mérkőzés inkább küzdelmet, mint jó játékot hozott. Az MTE helyzetei alapján nagyobb arányban Is győzhetett volna. A csapat játékában elsősorban a jobb- szárny gyors és erőteljes támadásai- vittek szint. A vendégek minden játékosát dicséret Illeti lelkes, sportszerű játékáért. — P. L Ma: Ferencváros — Jászberényi Vasas labdarúgó mérkőzés Jászberényben Mint már korábbi lapszámainkban is közöltük, a jászberényi Vasas labdarúgó szakosztálya komoly sport- csemegével kedveskedik közönségének. Ugyanis ma a Ferencváros NB. I-es labdarugó csapata vendégszerepei Jászberényben, ahol a Vasas NB. Il-es együttesével találkozik. A mérkőzésre 18 órai kezdettel kerül sor a Vasas sporttelepen. A találkozó előtt a Vasas II. a Jb. Lehellel játszik. Mikor koccinthatunk tejjel? Karcagon jóideje késik már a tejcsárda megnyitása Mindig akadt valami „előre nem látott probléma’’, amit meg kellett oldani. A legutóbbi megnyitót azért halasztották el. mert az új bolt néhány négyzetméterén fel kellett szedni a frissen lerakott parkettet, hogy — beton kerülhessen a helyére Az helyénvaló, hogy a város főorvosa megköveteli: egészségügyi szempontból minden tekintetben kifogástalan legyen a tejcsárda. Az azonban éppen nem helyeselhető, hogy az a jónéhány személy, kittek kezén keresztüljutott jóváhagyás előtt a terv — — az egyik illetékest nem kérdezte meg felőle. A legfrissebb határidő: június 15. Fel, optimisták! Bízzunk, hogy a karcagi tejcsárda még azelőtt megnyúlik, mielőtt — a tél beálltával — teázóvá kellene átalakítani. Veszélyben a nyárfa! y y Megyénk egyik legfontosabb, leghasznosabb növénye a nyárfa. Az utóbbi napokban Szolnok belterületi részein ennek az értékes fának súlyos károsodását észleltük: tarrágások nyomaira bukkantunk. Érdeklődésünkre Dr. Váczy Mihály, a kenderesi Növényvédő Állomás főagro- nómusa válaszolt: — A károsodásról már tudunk; a nyárfa-gyapjaspille (Stilpnotia salicis) sorozatos tarrágásokat végzett megyénk nyársorain, ligeteiben. Így Szolnokon kívül Karcag— Kisújszállás útvonalon, továbbá Fegyvernek belterületén — mondotta. — Mezővédő erdősávjaink faállományában is jelentékeny számban szerepel a nyárfa. Sajnos, a nyárfa-gyapjaspille ellen legtöbb helyen alig tesznek valamit; csupán a természet biológiai védelme őrzi a növényt. Pedig a fahozadék mind mennyiségi, min” minőségi tekintetben súlyosar megsínyli a károsodást! A gyapjaspille hihetetlenül falánk; meglepetésszerű megjelenését a szemetbántó tarrágás jelzi. — Bár a nyárfa-gyapjas- pille ezidőszerint nem szerepel az úgynevezett „karantén” (veszélyes) kártevők listáján, mégis elejét kell vennünk további terjedésének’ — hangsúlyozta Dr. Váczv Mihály főagronómus. — A fásított területek gazdái, tulajdonosai mind a közösség mind saját érdekükben védekezzenek mielőbb e pusztító kártevő ellen. A megtámadott fákat permetezzék a Holló—10 ötszázalékos oldatával! Így — ha teljesen nem is sikerül kipusztítaniok — az úgynevezett „veszélyességi szint" a1 tt tarthatják a kártevőt (apróhirdetések) EGY karbantartó géplakatost keresünk üzemünk részére. Szolnoki Dohányfermentáló Vállalat, Vöröshadsereg útja 1—3. sz. VALLALAT keres mielőbbi belépésre hosszabb gyakorlattal mérlegképes SZÁMVITELI VEZETŐT. Komoly gyakorlatnál képesítés hiánya nem akadály. — önéletrajzot Szolnok 1. sz. posta 14. postafiókra kell küldeni. VILLANYSZERELŐ, vízvezeték- szerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint tetőfedő és bádogos szakmunkásokat Szolnok megyei munkahelyeinkre azonnal felveszünk. — Jelentkezés: E. M. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat 4. sz. Főépltésvezetőeégén — Szolnok, Vöröshadsereg u. 4fa. FITT tanulót azonnal felveszünk: Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat Szolnok, Petőfi út 30/a- ___________________ A Bar.T.Al Állami Gazdaság két Juhászt keres anyajuhokhoz. Jelentkezés a gazdaság központjában. Bérezés kollektív szerint. DEBRECENI kettő szobás lakásomat elcserélném szolnoki hasonlóért. Érdeklődni lehet: Szolnok, Keskeny János u. 5.ELADD 5flo-as „Gilette” gyártmányú oldalkocsis, jókarban lévő vizsgázott motorkerékpár, 700- as D K W autómotor sebvál- tóvai. 4-hengeres Bosch gyújtómágnes. Kismotort átveszek. Ti- szapüspökl, Péter József, Daráló. A NAGYRÉV! Földművesszövet- kezet Vezetősége szakképzett boltvezetőt keres vegyesbolt vezetésre. Jelentkezés a központi Irodában. Telefon: Nagyrév 3. A KELETMAGYARORSZAGI Textil és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat érettségizett vagy nyolc általános iskolát végzett fiúkat nagykereskedelmi tanulónak felvesz. Jelentkezés június hó 23-ig a rékasi úti lera- katunknáL Nyílt-tér* Feleségemtől, Sántha Jánosné szül. Hegedűs Annától külön élek, — érte sem anyagi, sem erkölcsi felelősséget nem vállalók. Sántha János Szolnok, Beloiannisz u. 17. sz.. *) Ezen rovatban közűitekért, sem a szerkesztőség, sem a ki- adóhivatal felelősséget nem vállal. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapis Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztő: B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok. Tisza AntaJ út *. I. era. Telefon: 20—93, 23—20. 20—69. Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatalt Szolnok. Irodaház, fszt. I« Telefon: 20—94 A Lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták ter- leszrtk. A lap előfizetési dija egy hóra II.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál 69 kézbesítőnél» Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. VT. 16. — 2148 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor PRÍMA állapotban lévő 125-ös ezüsttankos Csepel eladó, vagy megegyezéssel nagyobbra elcserélhető. KisujszáUás, Marjalaki út 5. sz. ______________ PA NNÓNIA vázú kilométer órás, minden igényt kielégítő vizsgázott 125-ös motor eladó. Varga Béla Szolnok. Beloiannisz u. 20. Bejárat a Mallnovszkl utcáról. KŐRIS, bükk, akácfa, palló, különböző méretekben sürgősen eladó. Törökszentmiklós, Kos- suth tt. 266, ______________________ BI ZTOSHATASU ».Drohoka” tyükszemtapasz kapható 8,00-ért Horváth drogériában, Szombathely, Kossuth U» A rendőrség felhs vasa A Debreceni Kapitányság Bűnügyi Osztáya a fényképen látható süketnéma férfit a hajdúböszörményi szociális otthonba helyezte el, mivei semmiféle igazolvánnyal nem rendelkezik. A? igazolvány hiányban a rendőrség hozzátartozóit értesíteni nerr tud-’a. Felhívjuk a lakosságot hogy aki a fénykép alapján felismeri, a legközelebbi rendőrőrsön vagy kapitányságon Je lentkezzen. Sm’Hok mesryei Rend07faka.nl' ányság Bűnügyi Osztálya