Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-03 / 128. szám

X. évfolyam, 128. szám. Ara 50 fillér 1959. június 5, szerda. f—--------”1 TA VASZ VAN * Izmos lányok * „Útkereső’ Az NDK sajtófőnökének nyilat­kozata a berlini kérdésről Magyarországon ez évben alkalmazzák elsőízben Szolnok, Hajdú és Békés megyében a kétmenetes gabonaaratást Berlin (ADN). Kurt Blecha. a Német Demokratikus Köz­társaság Miniszterelnöksége Saj tóhiva tatának vezetője kedden Berliniben egy nem­zetközi sajtóértekezleten ki­jelentettem „miként Párizs Franciaország és London Anglia területéihez tartozik, ugyanúgy Berlin is a Német Demokratikus Köztársaság felségterülete. Egyetértünk Selwyn Lloyd angol külügy­miniszterrel, U a genfi kül­ügyminiszteri értekezleten többször rendellenesnek ne­vezte a nyugatberlind helyze­tet A szó legigazibb értelmé­ben rendellenes dolog, bogy 14 eeetendővel a háború be­fejezése után az NDK szívé­ben teflSitnüdi megszálló csapa­tok hídfőt tartanak fenn és azt aLamtVwm bővítik, kizáró­lag abból a célból, hogy ak- aamunfcával, valamint bű­nös merényietekkel károkat j t—Mái (Otá—iIgjlÉfc» oafc. Kurt Blecha hangoetafta. bogy Mjrugaó£erlimben az d­Genf (TASZSZ). A genfi külügyminiszteri értekezleten résztvevő szovjet küldöttség­hez rengeteg üzenet, levél és távirat érkezik, amelyeknek általános követelése, hogy az értekezlet tegyen meg min­dent a nemzetközi feszültség enyhítéséért és vessen véget a hidegháborúnak. Zorin szovjet külügymd- niszterhelyettes hétfőn fran­cia és német építőmunkások küldöttségét fogadta. A kül­döttség átnyújtotta Zarinnak a nyugat-németországi Észak Rajna-Vesztfália tartomány és a franciaországi Elszász é pítőrmmkása inak felhívá­sé*. Követelik a német béke- szerződés megkötését, és a berlini kérdés olyan rendezé­sét, amely lehetetlenné teszi, hogy Nyugat-Berlin veszé­lyeztesse a világ békéjét. A francia és német építőmunká­sok közös felhívása követeli a csúcsértekezlet mielőbbi összehívását« A genfi értekezleten részt­vevő szovjet küldöttséget fel­keresték Saint Denis francia város dolgozóinak képviselői liiiiiiiHHtiiiiMtiiiiiiutmmiifimttiaKHitiiiiiitMimwKM Megnyílt a szocialis­ta országok posta­ügyi minisztereinek értekezlete Berlin (TASZSZ). Mint az ADN jelenti Berlinben 10 napos értekezlet nyílt meg, ímely a szocialista országok ürközlési együttműködésé- lek megszervezésével fog;al- ozik. Az értekezleten Albá­nia, Bulgária, Csehszlovákia, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Lengyelország. Magyarország, a Mongol Nép- köztársaság. a Német Demok­ratikus Köztársaság, Romá­nia, a Szovjetunió és a Viet­nami Demokratikus Köztár­saság postaügyi miniszterei, postaügyi minisztériumainak és hírközlési intézményeinek vezető személyiségei vesznek részt. ÍMTIj lenségea akciók felölelik a kémkedést, a szabotázst, a búj toga tást és a háborús elő­készületeket. A nyugati ha­talmak alaptalanul ma bizo­nyos jogigényt támasztanak Nyugat-Berlinre, a potsdami egyezményre való hivatko­zással. „ők maguk gátolták meg a potsdami egyezmény végre­hajtását, mikor Nyugat-Ber­lint NATO-támaszponttá és a nyugtalanság tűzfészkévé vái­London (MTI), Mérték­adó londoni körök közlése szerint a Genfbea tartózkodó Sehvyn Lloyd angol külügy­miniszter hétfőn este vála­szolt Macmillan angol mi­niszterelnök táviratára, e- amelybe® a miniszterelnök biztosította bizalmáról. A Ti­mes hétfői cikke nyomán ugyanis híre terjedt, hogy Sdwya Llo-ydot menesztik« is és átadták Zortn szovjet külügyminiszterhelyet tesnek a francia város szakszerveze­teinek és béketanácsának üzenetét. Saint Denis szak- szervezetei követelik, hogy a genfi értekezlet rendezze a napirendjén szereplő kérdése­ket, s elvárják, hogy a kül­ügyminiszterek és különösen a francia küldöttség, tiszta szívvel és hatékonyan mun­kálkodjék a nemzetközi fe­szültség enyhítésén, valamin; a csúcsértekezlet előkészíté­sén. (MTIj Néhány napig megyénk me­zőgazdasági termelőszövetke­zeteiben tett sorozatos láto­gatást Podrumaru Virgil elv­társ, a budapesti román nagy- követség sajtóattaséja és So­rán Emil elvtárs, a Scienteia budapesti munkatársa. Szer­dán délelőtt Szamdaszöllősöm a Vörös Mező Tsz-t keresték feL Barátaink hosszasan be­szélgettek Ruslkó Ferenc elv­társsal, a tsz elnökével. Elis­meréssel említették, hogy már tudják; a Vörös Mező a járás élvonalbeli közös gaz­daságainak egyike. A vendégek érdeklődve tu- dakolództak a szövetkezet történetéről, jelenéről. Egyet­értettek Ruskó elvtárssal ab­ban, hogy a jelentős számú párttag és kiszista jó példája milyen sokban lendíti előre a közős munkát. Helyeselték, hogy a tanács dolgozói — élü­kön Földi János VB-elnökkel — igen gyakran ellátogatnak a tsz-be, sőt még a munkaér­tekezleteken ja résztvesznek. A beszélgetést séta követ­te. A nagykövetség és a ro­mán párt vezető lapjának munkatársa igaz érdeklődés­sel tekintette meg a közös gazdaság régi és újtelepítésű szőlőjét; megdicsérte a zama­tos epret, ropogós cseresz­nyét. Közben innen-onnan szövetkezeti emberek gyűltek össze a vendégek érkéztének Malinovszhij marsall | Ausztriába látogat Bécs (MTI). Malinovszkij marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere Gráf oszt­rák hadügyminiszter szovjet­unióbeli látogatását viszonoz­va a jövő héten Ausztriába étkezik. Malinovszkij marsall Jú­nius 10-től 17-ig tartó látoga­tás® során megtekinti az oszt­rák véderő felszerelését, be­rendezéseit, a páncélos erők hadgyakorlatát és eszmecse­rét folytat a hadsereg vezetői- veL A Reuter jelentése szerint Selwyn Lloyd Macmillanhez intézett választáviratáiban kö­zölte, teljesen megérti a hely­zetet és nem nyugtalanko­dik miatta. Az AP londoni ftidósftó/á- nak értesülése szerint Mac­millan vizsgálatot szándéko­zik indítani a Times hírfor­rásának megállapítására. An­gol kormánykörökben elíté­lik, hogy a genfi értekezlet döntő szakaszának kezdete­kor Jelent meg a Times híre — írja az AP tudósító, s meg­jegyzi, a lap hétfői közlése figyelemre méltó, mert a Ti­mes nyilván nem adott volna helyet hasábjain, a cikknek, ha értesüléseit nem megbíz­ható forrásból szerezte volna. Az AP tudósítója végül értesült, hogy a szokásos dip­lomáciai úton közölték Ang­lia szövetségeseivel, még bi­zonyos jelentékenyebb ideig „Selwyn Lloyd lesz Anglia szóvivője’*. (MTI), hírére. Barátaink hosszasan eldiskuráltak velük s a gaz­dag gyümölcs-szüretet köve­tően gazdag termést, bőséges szüretet kívántak a gazdák­nak. Nagyjelentőségű tapaszta­latcsere értekezlet színhelye volt kedden a Kisújszállási Gépállomás. Ott voltak Haj­dú és Békés megye gépállo­másainak küldöttei és Buda­pestről a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Gépkísérleti Intézet szak­értői. Szolnok szövetkezeti me­gye. Ennek megfelelően a kokollektívizálás befejezése után a községek határában megkezdték a nagyüzemi táblák kialakítását. Jelenleg is folynak ezek a munkála­tok. A megye 52 helységé­ben a tagosítást befejezték. Minden jel hogy június elején Szolnok Erdei Ferenc akadémikus« a Ma­gyar Tudományos Akadémia főtitkára tartía a szolnoki öntözési ankét beve­zető előadását Június 4-én és 5-én két­napos országos öntözési an- kétot rendez a Magyar Hid­rológiai Társaság Szolnokon, a megyei tanács épületének nagytermében. — Az ország minden részéből érkeznek neves kutatók, tudósok, szak­emberek. A bevezető előadást Erdei Ferenc akadémikus, a Ma­gyar Tudományos Akadémia főtitkára tartja. Itt lesz dr. Papp Ferenc, a Magyar Hid­rológiai Társaság elnöke és Dégen Imre elvtárs, orszá­gos vízügyi főigazgató Is. A kétnapos tanácskozáson több neves Szolnok megyei szak­emberünk szintén felszólal, előadást tart Bemutatták a kétmenetes gabonaaratás gépesítésének módját és azt, hogyan kell az ott alkalmazott munka­eszközökkel bánni. A kétme­netes gabonaaratást hazánk­ban eddig csak a szakembe­rek ismerték, de széles kör­ben még sehol sem alkal­mazták. Lényege a követke­tnennyi helységében végez­nek ezzel a fontos munká­val. így a gabonafélék be­takarítása után a traktorok nyomban hozzáláthatnak a kialakított táblák felszántá­sához. Jászjákóhalma, Cibakháza, Csépa és Cserkeszöllő köz­ségben az elkövetkezendő napokban lát munkához a A Palotás! Állami Gazda­ság juhásza tárói van szó. A gazdaság vezetői és a juhá­szat dolgozói szívvel-lélekkel végzik a rájuk bízott mun­kát. Ennek meg is van az eredménye. A juhokat mes­terséges megtermékenyítés­A Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium mezőgazdasági gé­peket előállító gyárai vállal­ták, hogy nyolcvan millió fo­rint értékű mezőgazdasági gépet —> többi között százhét kukoricakombájnt, négyzetes ültetőt, csatornanyltót, ekét, — készítenek terven felül Május végéig a felajánlás egynegyedét teljesítették. — mintegy húszmillió forint ér­tékű gépet és alkatrészt gyártottak. ző: aratógép a gabonát rend­re vágja, majd rendfelszedő pár nap múlva kombájnra szedi, s úgy kerül sor a mag elcséplésóre. Ez a módszer elsősorban és különösen a vetőmagtermelés szempont­jából jelentős, A kétmenetes gabonaara­tás a Szovjetunióban már széles körben ismert és jól bevált — Szovjet barátaink küldték el ide hozzánk azo­kat a speciális gépeket, ame­lyek ehhez a munkafolyamat elvégzéséhez szükségesek. Magyarországon most kí­sérletképpen három megyé­ben próbálják ki a kétme­netes gabonaaratást. A kis­újszállási tapasztalatcserét már a felkészülés jegyében rendezték. A három megye: Hajdú, Békés, Szolnok. Itt Szolnok megyében Kisújszál­lás, Mesterszállás, Mezőtúr, Karcag és Kunszentmárton körzetében látha/tják majd az érdeklődők az újszerű ga­sel szaporítják, méghozzá igen sikeresen, A 340 anya­juhtól ez évben 405 kisbá- rányt neveltek fel eddig. Nemsokára kezdik a birka- nyírást, s ott is kiváló ered­ményre számítanak. Az év első őt hónapjában termelt húsz millió forint ér­tékű mezőgazdasági gép és alkatrész egyrésze már el jutott a mezőgazdaságba. Az eddig elkészült félkész ter­méket és alkatrészeket még a második negyedévben ösz- szeszerelik, hogy az időszerű mező-zdasági munkákhoz megkaphassák a szövetkeze­tek. A tervben előírt munka szintén jó ütemben halad. Az idén havonta átlagosan tíz millió forint értékű gépet ké­szített az ipar. ötvenegv millió forint értékű talajmű­velő és betakarító gépet ad­tak már át a mezőgazdaság­nak. (MTI). Újabb foghíjat számol­nak fel Szolnokon Akik régebbről ismerik Szolnokot tudják, hogy a földművesszövetkezet halász­csárdájának kerthelyisége helyén néhány éve még egy romos ház rontotta a város­képét. Ezt lebontották an­nak idején. Tekintve azonban, hogy mostani rendeltetése ellené­re a telek valójában mégis üresen áll, foghijnak számít. A városi tanácsnak régi ter­ve fokozatosan felszámolni a foghijakat. Néhány napja született meg döntés arról, hogy a Halászcsárda telkén új épületet emelnek. Az új ház díszére válik majd a városnak, mivel há­rom emeletes, a korszerű építkezési követelmények­nek megfelelő lesz. Föld­szintjén nyer elhelyezést a Beruházási Bank, az eme­leteken lakásokat építenek. A VIT-RE KÉSZÜL... ...Nagy Gy. Rozália, a kisújszállási Ady Termelőszövetkezet fiatal tagja. Mun­ka közben — ha néhány percre pihenni leülnek, máris a készülődésről folyik a szó a lányok kozott. K — ........... ■' --------------­Kü ldöttségek látogatása Zorinnál toztatták” — állapította meg. A Selwyn Lloyd ügyről Román vendégek megyénkben Megyeszerte befejezéshez közele­dik a földrendezés arra mutat, végén, július megye vala­tagosító bizottság. Rekord: mesterséges megtermé­kenyítéssel 340 anyabirkától 405 kisbárány 4 nyolcvan millió forintos vállalás­ból már húsz millió forint értékű mezőgazdasági gép és alkatrész elkészült

Next

/
Thumbnails
Contents