Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-07 / 132. szám

e

Szolnok megyei néplap

1959. június 7.

BÁLÁZ3 ANNA:

EHEt

A Magyar Tauácskft2társas$3 Inverts© után huszonöt évig vuuytt zz éjj«*l Wsi- gyaror?KA?«vo: a Horihy-faslMv.i^ élj«to. Ebből az éjjelből v&asxtotia ki ellHjsV.é* sér*>k témáit Saiází Asra. a mar t£bb kC'iiyvébó: ismert irOr»^.

A/. ©ii«?-széiésftk díilnjTnentumftovcüAknrk nevezi sajá: aíkotá-r-ait. Valóban, err.ri a névvel jellemezhetnénk legjobban Őket. A* írónő elbeszéléseiben meztelen tér.yjírozsákokat ábrázol, úgy, ahozy azok megtörténtek. Célja ezztl Jó, magasztos eszmék szolgálatára nevelni az olvasókat, efV»sorban a fiatalokat.

Az elbeszélések többsége érdekes, ol- vasm5ttyo*j érdeme a lelkes emberábrázolás, főleg a kommunistáké. Mindezen túl sok olyat Ismerünk meg az illegális harcok hétköznap fairól és nagy csatáiról, amit máshonnan eddig nem ismertünk.

GEISLER ETA *>

... A detektív fel-alá járt. Ha csak ránézett a lányra, elborította a düh. Kezének egyetlen mozdulatával kiszo- ríthe'rá belőle a lelket.

Gyűlölte ezek-t, a... makacs kommunistákat És ez tán még makaesabb, mint a többi. Messziről megismerte az igaziakat. Ilyenek, mint ez.

De már belefáradt. Megelégelte:

— Vigyétek!

Eta most a kemény prics- csen fekszik.

Teje hátrahr.nvatlik, vékony kere lehull a szalmazsák o’duián. Mély csend van.

Halk kopogás téríti eszméletre. Morrejelekkel beszél hozzá a börtön:

— Szabadságot a politikai foglyoknak! — így köszönti a beszélő, aztán kérdez:

— Nagyon megkínoztak? Vallottál?

Eia gyenge keze felemelkedik a fűtővezeték csövéig. Körmével kopogja ki a lassú választ:

— Megkínoztak... de nem vallottam... Szabadságot !...

Keze lehanyatlik, szeme elborul. Üjra elveszti eszméletét.

Éjszaka ébred. A sötétben úgy hallja, hogy láztól lüktető ereinek dobolását verik vissza a börtönfalak.

Nehezen érti meg: neki kopogtatnak. Ki tudja, hányadszor kísérlik meg, hogy szavuk elérjen hozzá.

Ilus találta meg:

— Keressétek Geisler Etát! — kéri a kopogás. — Mondjátok meg, hogy Ilus üzeni: legyen erős: Gondoljon azokra, akik előtt Ő vitte a vörös zászlót...

Hónapok múlnak el. A szűkre szabott látogatási idő alatt Eta anyja sopánkodik:

— Mondtam, ugye, megmondtam ... — sóhajtja és szipákolva törölgeti orrát, könnyeit.

Eta arca ijesztően halo- vány. A szeme megnőtt, még nagyobb élénkséggel néz a kopott, ijedt asszonyra.

Mintha ő lenne a felnőtt kettőjük közül.

*) Részlet a könyvből.

Anyja remegő félelmet visz haza magával, percre sem tudja elfelejteni Eta arcát.

Eta beteg. Erősen köhög, lázas. A hideg, fűtetlen cellában állandóan borzong. De nem panaszkodik.

Egyik nap mégis az orvos

elé viszik.

Csalt úgy hevenyében vizsgálja meg. Szóra sem méltatja, nem kérdez semmit. Egy mondatot ír le a papírra. Eta nézi ápolt, finom kezét, mellyel a tollat fogja.

Másnap őr jön érte.

— Szedelőzködjön. Szabadul.

Nem akar hinni a szónak, kutatja az őr arcát, de az mozdulatlan.

— No, induljon, mondom, kiengedik.

Megindul kifelé. Kiengedik?

Imbolygó, gyenge testtel lép az utcára.

Anyját azért értesíthették volna ... Most jó volna megtámaszkodni a karján. De így is hazaér ... valahogy csak hazaérkezik...

Hunyorog a fényben. Szaggatottan lólegzi be a friss, téli levegőt. Tudja, hogy nagy baj lehet vele. Biztosan az az egy mondat nyitotta ki előtte a börtön ajtaját.

Vékony kiskabátjában tart csolyák vakon fénylenek a mellékutca egyenetlen kövei hazafelé.

A keményre fagyott pocsolyák vakon fénylenek a mellékutca egyenetlen kövei között.

Halkan kopog. Nem szoktak ők máskor kopogtatni. De most nem akarja, hogy anyja felnézve, hirtelen pillantsa meg, jobb, ha kopog. Lassan nyitja az ajtót. Nem tud megszólalni.

Anyja a kezét tördeli, nem tudja, örül.jön-e, vagy sírjon. Veti az ágyat, magasra púpozza a párnákat, hogy feltartsa a gyenge fejet.

A keskeny ház udvarának apró neszei bekúsznak a nagy beteghez, és szeme felragyog tőle: ez az élet. De jó, de jó itthon... Nagy kortyokban tejet iszik, aztán pílledten elalszik.

A agy István:

aanaáx

Szöszke fcisfiam, apró csöpp lepény,

— Fején lombszínü szalagos kalap — elém állt tegnap; szeme csupa, kérdés: Apucim, mondjad, mit jelent: tavasz.

Mit is jelent? — törtem a fejem.

Azt talán, hogy újra kelt a rög, vagy azt talán, hogy lepkék milliárd ja karnevált tart az orgonák között.

Vagy azt talán, hogy kinn a Tisza-parton barkát hozott a mogyoróbokor, és túlnan rajta nepsugaras pázsit pompája csillan — szikrázó csokor.

Tálén csak ennyit, szöszke kis legény — agy-e, már ez is mese és csodás, kis színkocka a színes forgatagból, melybe tavasszal szédül a világ.

Látod a parkot? Hallod a lépést:

Finom zörejre zendül a salak.

Kart karba öltve, leány és legény andalog ott a gesztenyés alatt.

De ezt nem érted, apró emberem;

kiesi szíved még játékért dobog.

S míg elröppennek fölötted az évek, megtxidod majd, hogy nagyszerű dolog,

csodás mese a szikrázó tavasz, mikor újra kel minden, ami szép, s lágy simítással, csendes suttogással boldog nyarakról kelteget reményt.

S1ETKA ÉVA:

(J)iafio*

Letört szemüvegszár, Kilenc kis ecset.

Soha nem tudom, hogy Mi volt a neved.

Üvegpor, aranypor,

Szép királyleány, Megcsillant az alkony A hálószobán.

Piros fínydarabban Szíved Tömegeit.

Tán ecy Xilofon szólt? Csengett az üveg.

Lehúzott redőnyök,

Párás poharak.

Eltört tányérjával Kólduk kinn a nap.

Repce-bodzaVüat

Édes-keserű.

Fejfájós tavaszban Szólt egy hegedű.

Arnyéldegyezőkőn

Mimózaasókor.

Gyöngyös könny szivárgott Szempillád alól.

Kékesfényű kések,

U vegampuUák,

Fodros volt a függöny, Harmatos a szád.

Tűntél, mint az illat, Amely tovaszáll.

Zene hátán úszó Havasi gyopár.

Üvegmedencében Tépett levelek.

Soha nem tudom meg,

Mi volt a neved.

• A fiatal lebrecení költőnő „Az ébredés partjáig’' e. kötetéből.

Történetek Leninről

— Bemutatja a cibakház! Ecke mozi júuius 7-én —*

A Töténetelc Leninről című film egy játékfilm terjedelmén belül két részből áll. Az első elbeszélés 1917 nyarán játszódik, amikor Lenin elvtárs a bolsevik párt Központi Bizottsága határozatára elhagyta Pétervárt és Razlivbe ment az Ideiglenes Kormány kopó! elől. A Eazlivben töltött napok elevenednek meg előttünk, s az alkotók egy egyszerű orosz katona alakjában sűrítik össze, s tetteiben fejezik ki a nép Lenin lránt érzett féltő szeretetét.

A második elbeszélés 1923-ban Gorkijban játszódik. Ide vitték a nagybeteg Vlagyimir njioeet, hogy a nyugodt környezetben gyógyulást találjon. Elvtársai a legnagyobb elővigyázatossággal biztosították, hogy semmi hír se jusson el hozzá, ne zavarják látogatásokkal, s így teljesen elszigetelték a külvilágtól. Egy fiatal munkás azonban mégis bejutott ríjicshez, s e látogatás következményei során értették meg Gorkijban, hogy a bolsevik párt megteremtője még betegen sem élhet az emberektől, a néptől elzárva.

Szerkesztői üzeretek

Mihályi Ferencné Szolnok. — Versel sajnos nem közölhetők. Régi típusú, múlt századba való versek. Emellett rím és ritmus szempontból is kifogásolhatók.

Dénes Zsófia új regényéről, a „Zrinyi Hónáéról

Serdülőkorom őt a szerettem Zrínyi Ilonát. Történelmi alakja mögött azt az élő Ilonát, akit sorsa és magatartása sejtetett velem.

De mindaddig csak nagyjából felvázolt jelmezzel, díszlettel, közhelyszólásokkal elbenne, amíg magam nem kutattam élete után. Az ő levelei, a kortársak naplói, megszólalásai és a krónikások pontos feljegyzései kellettek ahhoz, hogy Zrínyi Ilona előttem valóban feltámadjon.

S akkor megértettem: nemcsak azért volt ő hős, mert asszony létére hosszú tűzharcban megvédte Munkács várát, de azért is, mert soha mást nem cselekedett, mint amit becsületessége, szívjósága és erkölcsi felfogása helyesnek ítélt. Hogy ezt mindentől függetlenül, az ő mozgalmas barokksorsában és nagy téteket kockáztató szerepkörében megtehesse: bátorsága nem ismert határt.

Muth Mihály Martfű: Az előző üzenet az ön verseire is vonatkozik. Még hozzátehetjük, hogy a költészet nyelve nem azonos a vezércikkével: az egyébként szép gondolatokat tartalmazó „KI az én testvérem” című versének pedig éppen ez a legfőbb hibája;

Lukács Miklós Törökszenunfle*

lős: Két beküldött verse közül az „Aratók” a jobb. Észrevehette, hogy utóbbi időben rendkívül kevés verset köziünk. Ez az oka mellőztetéeénck is. Nemsokára azonban sorra kerítjük egy-egy versét;

Balogh I.ászióné Szolnok: Vére se későn érkezett, — Egyébként költói értékei sajnos nem olyan nagyok, hogy a közlendők közé

sorolhatnánk őkét

SZOLNOKI SZIGLIGETI

SZÍNHÁZ

műsora

jún 7. vasárnap este 7 óra:

ILYEN NAGY SZERELEM (9—12-lg előadás a színházban

Egy a sok kosul

Papp László pedagógus

Vidáman labdázó gyermekek között találok rá az iskolaudvaron. Ott áll a röplabdapálya szélén és a gyermekekkel játszik. Amikgr elmondom neki látogatásom célját, szerényen , szabadkozik. Pedig élete és munkája példaképül állhat az emberek előtt.

Papp László 1954 óta pedagógusa, és 1956 óta igazgatója a szolnoki Délibáb úti általános iskolának. A külvárosi iskola, amelynek munkáját ma vezeti, évekkel ezelőtt még sok tekintetben elmaradottabb volt a város többi hasonló intézményétől. Az évek folyamán azonban egyre bővült és ma már a város egyik legnagyobb, legmodernebben felszerelt iskolája. Tizennyolc osztály, két óvoda és három napköziotthonos csoport végzi itt munkáját. S a jólvégzett munlcában jelentős része van az igazgatónak is.

Nemcsak a hivatalos időt, hanem szabadidejének jelentős részét is az iskolában tölti el. Nagy elfoglaltsága ellenére is sűrűn látogatja az órákat és szívesen vesz részt az úttörök foglalkozásain is. A politechnikai foglalkozásokon — például a fa- és fém-megmunkáló szakkörön — segíti a gyermekeket a szakma megismerésében, megkedveltetésében. Sőt néha még arra is szakít időt, hogy részt vegyen a gyermekek labdajátékaiban. Lelkes, jó munkáját a szülők és a gyermekek egyaránt nagyon becsülik.

Az iskola tantestülete lelkesen támogatja az igazgató munkáját. így együttesen szoros kapcsolatot tartanak fenn a

Szülői Munkaközösséggel, amely nagymértékben megkönnyíti a nevelők és a közösség tennivalóit. Fáradozásuk eddig sem volt hiábavaló. Már az elmúlt években is megmutatkozott a kollektíva kiváló munkája a gyermekek nevelésében. Az iskola tanulóinak elég nagy százaléka került át a megye középiskoláiba, akikből a későbbiek folyamán csaknem kivétel nélkül kitűnő tanuló lett. És az iskola adte a legtöbb ifjúsági mozgalmi vezetőt is

Az igazgató magánéletében is csendes szolid ember. Két fia ven. Felesége a szolnoki leánygimnázium gondnoka. Legkedvesebb szórakozása, ha a kis családdal együtt ellátogat valamelyik filmszínházba, mert mindnyájan nagyon szeretik a jó filmet. A másik kedvenc szórakozása az olvasás. Mivel történelemszakos tanár, legjobban a történelmi témájú könyveket szereti. Már közel kétszáz-kötetes kis házi könyvtárat gyűjtött össze, mert a legújabb kiadású könyveket mindig megvásárolja, s a család is szívesen olvas.

Sokat foglalkozik a nevelés problémájával, még kevés szabadidejében is. Szeretné, ha a szülők megértenék: a nevelők azért fáradoznak, hogy a szülőknek minél nagyobb segítséget nyújtsanak a nevelésben.

Bemutattunk egy egyszerű, lelkes embert, egy kiváló pedagógust. Sok ilyen ne*- lő dolgozik a megyében, egyre nagyobb lesz a számuk. És ez Így van jól. A szocialista arculatú ifjúság kineveléséhez minél több Papp Lászlóra van szüségünk — CSELÉNY1 —

De másnap már tudják, hogy nem maradhat itthon. Köhög és zsebkendőjén vér- foltok vöröslenek. Anyja rémülten nézi, ül mellette, sírdogál. Még ő vigasztalja:

— Meg fogok gyógyulni, ne félj.

Oyógyíttatni kellene, de a kórházak kapuja nehezen nyílik ki a kommunista beteg előtt. Hiába sír, hiába könyörög az anya Mire megszánják, késő.

Addigra már olyan vékony és gyenge, hogy alig tud járni. És arca a kórházban még áttetszőbb lesz, homlokán állandóan finom veríték har- matozik.

A látogatók nem tudják elrejteni megrendülésüket. Eta, kicsi Eta ...

Amíg csak lépni tud, ágy- ról-ágyra jár:

— A politikai foglyok sokat szenvednek — magyarázza halkan — én is a börtönben lettem beteg. Mert hidegek a cellák... és meleg ruha nélkül, könyvek, tisztasági szerek nélkül nagyon nehéz ... Adjanak ezekből a fillérekből nekik, jut könyv, ruha élelem ...

Mindenki tudja a kórházban, hogy Eta kommunista, de akik ott fekszenek, akik ott akarnak elmenekülni néhány esztendőre a halál elől, nem beszélnek róla. A tüdővész a szegénység betegsége.

— A tömeglakások, a rossz táplálék terjeszti. Ez ellen harcoltak azok a foglyok — magyarázza Eta, és a fillérek odavándorolnak a kezébe. A szegények fillérei.

Aztán már olyan gyenge, hogy felkelni sem tud és nem kérdez semmit, amikor rokonai érte jönnek. Nagykendőbe bugyolálják és elviszik kis kültelki lakásukba. Oda mégis besurranhat egy- egy elvtárs, megfoghatja a láztól tüzes, keskeny kezet és hallgathatja halkszavú kérését:

— Adj a foglyoknak. Tudod ...

Ágya mellett kis persely á— Kicsiny pénzek csörögnek benne, de hangjukra Eta sánadt ajkára mosoly ül.

Utolsó leheletéig gyűjt.

A temetésre nemcsak anyja megy el. A sírdogáló asz- szony körül mintha a földből nőne ki a tömeg.

Aztán egyszerre felharsan a szájakon az „Intemacio- nálé” tilos dallama. Geisler| néni ijedten kapja fel a fejét| és nyöszörögve mondja:

— Nem értem ... Miért? .. ,| Istenem, istenem ...

A dal felszáll a magasba,| s mint puha kendő beta-| karja az olcsó koporsót. |

A sírba vörös szegfűk re-| pülnek. Gyengéden beborít-! ják a koporsót, felfogják a| rögök koppanását, melyeket| a sok kéz hajít befelé. hogy| eltakarják a meggyötört, tö-| rékeny testet.

Még egy hosszú év telt el| azután, hogy Eta meghalt,I mikorra Ilus is kikerült a| börtönből. Akkor tudta csakj meg, hogy Eta nem él már. |

A sírjához nem lehet el-| menni. Mert a temetés év-| fordulójának napján nagy| vörös koszorú fedte, és Halni Péter nem viselhette el a| látványt. Szétdúlatta a sírt.! A földdel tették egyenlővé,| nem lehet rátalálni.

De már csomagokban vi-| szik szét a kommunisták Eta! fényképét.

Hosszan nézem. Megvéko-f nyodott arcából Ismerős] fénnyel tekint rám a szeme.| Most Eta helyett ezek a ké-| pék kopognak a szíveken: |

— Adj a politikai foglyok-| hak. Rettenetes a sorsuk .. ,|

Még holtan is dolgozik a; Vörös Segélynek. — Tüzelő] szeme ránéz az emberekre,] mintha mondaná: Hidegek a[ cellák, meleg ruha, könyv] kell a foglyoknak... és ők] értnek szenvodnek.

Eta nem halt meg. I