Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-26 / 148. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. íűnHis ztí. Meglepetések fordulója ...volt az utolsó előtti forduló a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. Súlyos vereséget szenvedett idegenben a MÁV II., s ez alighanem a bajnokságába kerül. Otthonában kikapott a Jászapáti, nehezen győzött a T. Fáklya és a Jászárokszállás, va­lamint pontot szerzett idegenben a T. Vasas is. Az NB III.-baa a martfűiek kikaptak ugyan, a tabellán azonban feljebb kerültek. A Ki­nizsi veresége miatt csak az utolsó fordulóban dől el. hogy az NB IH.-ban játszik-e a követ­kező bajnoki idényben a cukor- gyári együttes. Az NB n.-ben vereséget szenvedet a MÁV ide­genben és pontot vesztett ottho­nában a Jb. Vasas. Ez mind­mind olyan eredmény, amit sem a papírforma nem muta­tott, sem pedig a szurkolók többsége nem várt. Tűzijátékot rendezett a Kunhegyes a MÁV II. elleni mérkőzésen. Az első hat percben megszerezték a két­gólos vezetésüket, amellyel el­döntötték a mérkőzés sorsát, il­letve a megzavarodott MÁV el­len símán érték el nagyarányú győzelmüket. A *9 pere alatt nem kevesebb, mint hét kapufát rúgtak és egy 11-est nem érté­kesítettek. Keserves győzelem született a T. Fáklyánál a jól védekező és ésszel játszó kun­szentiek ellen. Igaz, hogy ez a nehéz győzelem az NB III.-at je­lentette a törökszentmiklóslak- nak. Ezzel a győzelmükkel a ta­bella élére ugrottak első eset­ben, melyet a ÍZ. forduló óta a MÁV n. „bérelt”. Tabellákról egy keveset amely igen érdekesen alakult, ugyanis a tavaszi forduló kez­detekor a MÁV n. öt ponttal ve­zetett a T. Fáklya előtt, melyet eddig a T. Fáklyának sikerült ledolgozná, sőt, egypontos előnyt szerezni. Ehhez hozzájárult az is, hogy a törökszentmiklósiak egyetlen vereséget sem szenved­tek tavasszal, mindössze három NIIHMHtUMmHHHIUMIHNHHimiHIIIUmill jelenti.• Megkezdődött a pontyozás Június elején megszűnt a pontyra a fogási tilalom. Az­óta megsokszorozódott a víz­partom ülő horgászok száma. Hiába lehetett már korábban egyéb halféleségeikre, például süllőre és balinra horgászni, a pontyozás az mégis egészen más. Ugyanis a sporthorgá- szok a legszívesebben erre a halfajtára horgásznak. Az elmúlt években az volt az általános jelenség, hogy kevés van belőle megyénk horgászvizeiben. — Az idén mintha megváltozott volna a helyzet; Az eddigi fogási eredmények legalább is ezt bizonyítják. Ez a tapasztalat a Tiszán és Körösön egy­aránt, döntetlent értek el, ami igen szép. Az utána következők pe­dig 9—10 vesztett ponttal „dicse­kedhetnek”, kivéve a Jb. Lehelt, mely az ötödik forduló óta szép hajrát vágott ki. Kár volt az abonyi és a fegyvemeki pontok­ért . .. íme a tabella csak a ta­vaszi eredmények figyelembe vételével: 1. T. Fáklya 14 11 3­38:11 25 2. Jb. Lehel 14 11 3 27:12 22 3. Járokszáll 14 8 3 3 26:13 19 4. Sz. Máv n. 14 8 3 3 28:21 19 5. MAFC 14 7 2 5 44:24 16 6. Mturi H. 14 5 6 3 20:20 16 7. Fegyvem 14 6 3 5 20:20 15 8. Khegyes 14 C 3 5 25:30 15 9. Karcag 14 7 2 5 23:21 15 10. Jászapáti 14 € 2 6 37:23 14 11. T. Vasas 14 5 2 7 20:23 12 12. Tföldvár 14 4 2 8 21:35 10 13. Jb. v. n. 13 3 3 7 16:25 9 14. Kmárton 14 3 1* 10 20:24 7 15. Abony 14 2 3 9 12:37 7 16. Kszállás 14 — 3 11 11:49 3 Ha a MÁV n. és a Vasas II. eredményeit nem vesszük figye­lembe, akkor azt kell látni, hogy a T. Fáklya már NB Ill.-as csa­pat és ezt nem veszélyeztetheti még esetleges vasárnapi veresé­ge sem. Ezt ugyan nem szeret­nék a törökszentmiklósiak. Ta­vaszi jó szereplésüket egy szép győzelemmel szeretnék zárni, hogy az I. osztálytól való bú­csújuk örömteli lehessen. A MÁV II. és a Jb. Vasas II. eredményei nélküli tabel­la a következőképpen néz ki: 1. T. Fáklya 25 1« t 1 56:24 40 2. Jb. Lehel 26 10 2 0 »8:25 2« 2. Járokszátl 25 16 I 6 52:30 25 4. Jászapáti 25 15 2 8 61:32 32 5. Mturi H. 25 12 7 6 46:30 31 6. Karcag 25 12 5 8 48:39 29 7. MAFC 25 12 4 9 64:37 28 8. T. Vasas 25 10 3 13 38:38 23 9. Tföldvár 25 9 4 12 45:54 22 10. Fegyvern SS 9 4 12 35:45 22 11. Khegyes 26 9 4 13 31:54 20 12. Kmárton 25 5 5 16 32:56 15 13. Kszállás 26 1 7 18 26:78 9 14. Abony* 26 3 4 IS 16:64 8 •) két büntető pont levonva. A kiesés szempontjából a va­sárnapi mérkőzések csak annyi­ban érdekesek, hogy az NB III.- as Kinizsi milyen eredményt ér el vetélytársával a kiesési rang­adón. Minden bizonnyal a cu­korgyáriak vasárnapi eredmé­nyének is „szava” lesz a megyei kiesőket illetően. A Kinizsi eset­leges győzelme esetén elkerül­heti a kiesést, s akkor helyette a Nyíregyháza kerül vissza me­gyéjének bajnokságába. Itt a teljes tabella a MÁV II. és Vasa* II- eredményeivel együtt 1. T. Fáklya 29 1» 9 2 64:20 45 2. Sz. MÁV 29 20 4 5 60:35 44 3. Jb. Lehel 29 20 2 7 64:30 42 4. Járokszáll 29 19 3 7 56:32 41 5. Jászapáti 29 17 3 9 70:38 37 6. Mturi H. 29 14 9 6 45:32 37 7. MAFC 29 14 4 11 81:45 32 8. Karcag 29 13 5 11 49:49 31 9. Tföldvár 29 10 4 15 54:63 24 10. Fegyvern 29 10 4 15 40:58 24 11. Khegyes 29 10 4 15 37:56 24 12. T. Vasas 29 10 3 16 40:43 23 13. Jb. V. n. 29 8 4 17 35:58 20 14. Kmárton 29 7 5 17 41:60 19 15. Kszállás 29 2 7 20 29:B1 11 16. Abony • 29 4 5 20 20:77 1« •) 2 büntető pont levonva. Osztályozó a megyei labdarúgó bajnokiágba jutásért Június 14-án kezdődött meg két csoportban az osztályozó bajnokság a megyei I. osztá­lyú labdarúgó bajnokságba jutásért. A két csoportban fo­lyó mérkőzések során eddig két fordulót bonyolítottak le. Az egyes csoportokban a je­lenlegi helyezési sorrend a következőképpen alakult, „A” csoport 1. Uj szász I 2­*sk 6 2 4 2. Jászkisér 2 1 1­2 • 3 3. Rákóczifalv. S 1­1 6 3 2 4. Jb. Honvéd 2 1­1 3 3 2 5. Tószeg 2 1 1 0 5 1 f. Jákóhalma 2­­2 • 4 0 .3 csoport í. Turkey* 2 2­­10:2 4 2. Sz. Vasutas 2 2­­7:2 4 3. Kengyel 2 1 1­5:4 3 4. Karcagi H. 2­1 I 4J 1 5. Abádszalók 2­­2 3:5 0 i. Tlszaug 2 “­2 IS 0 — NAPOZÓVAL bővítik hamarosan a Szolnoki Cukor­gyár tavaly épült strandját, ősszel kabinépítéshez kezde­nek, s a jövő szezonban már ötven új kabin várja az üzem és a környék strandolóit. lafiadUaiatcdeíe-átadád Kézilabdaedzőknek, játékosoknak a gyors labdakezelés gyakorlásáról Először állóhelyben gyakorol­tassuk a szokottnál gyorsabb labdakezelést. Ez történhet kör­ben, szembenálló két arcsorban stb. Kezdetben ügyeljünk arra, hogy a legkönnyebb az elölről kapott és előre dobott átadás. Fokozatosan térjünk át a félol­dalt, majd az oldalra érkező és szemben előre vagy féloldalt to­vábbított átadások gyakorlására. Legvégül gyakoroltassuk a rézs­űt hátulról érkező és félelőte irányított átadásokat. A gyors labdakezelés gyakorlása közben döbbenünk rá, hogy játékosaink mennyi technikai hibát vétenek akkor, ha a technikai gyakorlás nem a szokott — a játékosok pillanatnyi hangulatától függő — gyorsasággal történik, hanem az általunk megszabott maximális gyorsasággal. Ezeket a fokoza­tokat a kispályán használatos, valamennyi átadási móddal csi­náltassuk (kétkezes mellső, felső egykezes, alsó pattintott, egyke- zes felső, stb.) Különösen sok gondot fordítsunk az egykezes felsődobásra, mivel az indítás­kor mindig ezt a dobásfaját al­kalmazzuk. A labdakezelés gyorsaságának fokozására igen alkalmasak a különböző labdaadogató verse­nyek. Ezek két-három csapat között győzelemre, vagy időre mennek. Mindig a versenyszel­lem. készteti a játékosokat a maxmális labdakezelési gyorsa­ság kifejlesztésére. (Üldöző lab­da, labdaadogató verseny stb.) Igen jó gyakorlat a cél érdeké­ben az is. ha játékosainkat 6-8- as csoportokban állítjuk fel s egy körön belül 2-3 labdával adogatunk egyirányban. Sípjelre az adogatás irányát megváltoz­tatjuk. Igen jól fejleszti ez a gyakorlat a körültekintést, a figyelem összpontosítását és a figyelemmegoszlást is a gyors labdakezelés beidegzésén felül. A gyakorlat különböző átadási formákkal történik. Állóhelyben gyakorlás után térjünk át a gyors labdakezelés futás közbeni gyakorlására. Itt bizonyítsuk be játékosainknak,- ha szükséges versenyárával is,- hogy a lépésváltással vagy felugrással történő átadások min­dig lényegesen lassúbbak, mint a síma futás közben történők. A futásban történő gyors labda­kezelés gyakoroltatását is foko­zatok szerint kell oktatni, az egyszerűbbről haladva a nehe­zebb felé. Gyakorlatok futás közben tör­ténő gyors labdakezelés beideg­zésére, szem előtt tartva a mód­szeres oktatás menetét: a) szem­ből kapott és szembe dobott át- átadással, c) szemből kapott és féloldalt (bal-jobb) előre dobott átadásai, c) szemből kapott és oldalra dobott átadással, d) fél­oldalról érkező (bal-jobb) félol­dalra dobott átadással, e) félol­dalról kapott és oldalra dobott átadásai, f) oldalról kapott (bal­jobb) és oldalról dobott (jobb- bal) átadással, g) rézsűt hátulról érkező, fél oldalt előre további- tott átadással. A gyakorlatban az átadás tá­volságát az átadási mádhoz mér­ten állapítjuk me* (Dl. egyke^es felsődobásnál 15-25 méter, két­ezes mellső dobásnál 4—8 mé­;r). A labdanélküli játékos mozgá­sával és a gyors labdakezelés megtanításával megteremtjük a gyorsindítás alapfeltételeiből az első négy követelményt: az erőn­létet, a gyorsaságot, a gyors labdakezelést és pontosságot a hosszú átadásokban. Meg kell Jegyeznünk, hogy verseny edzés­ben — formában tartó edzéseken — az erőnlétet nemcsak vágták­kal igyekezzünk megteremteni, hanem az edzés anyagának he­lyes összeállításával is. így pl. a közölt edzésmódszerek bármelyi­kének folyamatos gyakorlása igen komoly állóképességet ered­ményez. Ezenkívül valamennyi többi gyorsindítási és lerohanási gyakorlat is kitűnő erőnlétet biz­tosít. ha azokat úgy szervezzük meg, hogy az folyamtos mozgás­ban történjék. A Magyar Rádió szolnoki adójának mai műsora 223 méteren, 1»—2« ér* Emlékezés Andersen Nexőre, születésének 90. évfordulóján. - Jászkunsági hírmondó. — Szív küldi szívnek szívesen. - Óvo­dás Palkó: a rádió gyermekmű­sora. - A kunhegyesi népi zene­kar műsorából, — Mezőgazdasá­gi híradó. Az öcsödi Szabadság a járási tsz-bajnokság győztese A kunszentmártoni Járási Testnevelési és Sport Tanács több sportágban írt ki járá­si bajnokságot a termelőszö­vetkezeti tagok számára. így labdarúgásban, röplabdában és atlétikában vetélkedtek egymással a termelőszövet­kezetek fiataljai; A labdarúgó bajnokságot két fordulóban bonyolították le. Itt a cibakházi Vörös­csillag Tsz csapata bizonyult a legjobbnak. A további he­lyezési sorrend a következő­képpen alakult: 2; a kun­szentmártoni Búzaka'ász Tsz, 3. a szelevényi Szikra Tsz, 4. a cserkeszöllői Béke Tsz. Az atléták és a röplabda­csapatok vetélkedésére — egésznapos verseny kereté­ben került sor Kunszentmár- tonban. Itt az öcsödi Szabad­ság, a kunszentmártoni Búza­kalász és a cserkeszöllői Bé­ke ötven női és kilencven­nyolc férfi versenyzővel kép­viseltette magát Ezenkívül négy labdarúgó- és három röplabdacsapat is vetélke­dett. Öröm volt nézni, amilyen odaadással versengtek az egyes számokban a még igaz, kezdetleges technikával ren­delkező. de annál lelkesebb tsz-fiatalok v helyezési sor­rend eldöntéséért A férfiak­nál a 100 méteres síkfutást Bódi István, a kunszentmár­toni Búzakalász Tsz tagja nyerte meg 1« mp-es idővel. Figyelembevéve, hogy a fu­tópálya talaja erősen felázott volt, az eredmény kezdő ver­senyzőtől jónak mondható; A 400 m-es síkfutást Lekly Sándor, a cserkeszöllői Béke Tsz fiatalja nyerte 1:4.0 perccel. Távolugrásban Dézsi Gergely, a cserkeszöl­lői Béke Tsz tagja bizonyult a legjobbnak, 485 cm-el, Magasugrásban Burai József, az öcsödi Sza­badság Tsz tagja győzedel­meskedett, 140 cm-el. Öröm volt nézni a minden technika nélkül, de annál nagyobb ru­ganyossággal rendelkező Eu- rai ugrásait Ha szakember foglalkozna vele, bizonyára szép eredményeket lehetne kihozni belőle. Súlylökésben első lett Bódi István (Kun- szentmárton, Búzakalász Tsz) 832 cm-el; * Gránátvetésben , Dézsi Gergely (Cserkeszöllő, Béke Tsz) szerezte meg az elsőséget 46 méterrel. A női versenyzők a követ­kező eredményeket érték el: 60 m sikfutás: 1. Bállá Gi­zella (Öcsöd, Szabadság Tsz) 9.5 mp. 100 m sikfutás: 1 Bállá Gi­zella(Ödsöd, Szabadság Tsz) 15.5 mp; Távolugrás: L Bállá Gi­zella (Öcsöd, Szabadság Tsz) 335 cm.; Magasugrás: L Bállá Gi­zella (Öcsöd, Szabadság Tsz) 115 cm: Súlylökés: 1. Balogh Juli­anna (Öcsöd, Szabadság Tsz) 695 cm. Gránátvetés: 1: Balogh Ju­lianna (Öcsöd, Szabadság Tsz) 35 méter, A férfi röplabdacsapatok küzdelmében a kunszent­mártoni Búzakalász Tsz lett a győztes; Az összesített pontverseny eredménye a következőkép­pen alakult: 1* öcsödi Sza­badság Tsz 183, 2. kunszent­mártoni Búzakalász Tsz 89, 3, cserkeszöllői Béke Tsz 53. 4. cibakházi Vöröscsillag Tsz 14, 5. szelevényi Sz'kra Tsz 8 ponttal. Az öcsödiek a Já­rási TST szép vándorserlegét nyerték el egy évi időtartam­ra, a többi számok első há­rom helyezettje pedig okle­vél díjazásban részesült, APRÓHIRDETÉSEK AZ UJBÖGI Állami Gazdaság mezőgazdasági erő- és murikagé- pek szerelésében jártas szerelőt keres azonnali felvételre. Fizetés kollektív szerint. Érdeklődni le­het személyesen vagy levélben. Cím: Ujbögi Állami Gazdaság, Ujbög. ______ PA NNÓNIA vázú kilométer órás, minden Igényt kielégítő vizsgá­zott 125-ös motor eladó. Varga Béla Szolnok, Beloiannisz u. 20. Bejárat a Malinovszki utcáról. JASZAPATIN a Majzik féle ház­ból három rész jutányos áron eladó. Érdeklődni lehet: Majzik Zsigmondnál, Jászberény, Alkot­mány u. 13. sz. alatt, vagy Kál­mán Gábornál, Jászkisér, Jókai út 10. sz. alatt.________________ SZ OLNOKON, Szántó u. 45. alatt házhely eladó. Szotnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztői B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Füleimen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. J. Telefon: 20—94 A lapot kézbesítésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. június 25. — 2268 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Képek a rendőrségi sportbemutatóról Mint már arról részletesen beszámoltunk, a BM. ORFK Lovas- és Lókiképző Iskolája, valamint a Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság szombaton és vasárnap ren­dezte meg az idei rendőrségi lovas sportbemutatót Szol­nokon. Az élményekben gazdag program keretében ügyes­ségi, fegyelmező, és „számat“ számokkal idomított rendőr- kutyák is szerepeltek. „Fél mint a tűztök” — Ez a közmondás nem vonatkozik az Ara nevű, bogárfekete rendőrkutyára, mert négy ilyen égő karikán vidáman ugrált keresztül. Megvalósult a fantasztikus álom. Koch nevű német fes­tő agyában született meg a gondolat; egy lovas — Pazo- nyi János r. törzsm. — egyszerre két lovon állva hár­mat hajt, s vágtában halad a közönség előtt. Uj országos csúcs az Agfa nevű kutya 3.60 cm-es na- lánkmászása. Eddig csak 310 cm magasan tudtak a ku­tyák átjutni,

Next

/
Thumbnails
Contents