Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-21 / 144. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. Június TI. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Mit hoz a 29. lorduló ? ÜSZÁS A megyei úszószövetség ma délelőtt a Damjanich uszodában 9 órai kezdettel rendezi meg az úttörők és serdülő úszók sereg­szemléjének első fordulóját, — melyben valamennyi úszószak­osztállyal rendelkező szolnoki sportkör részt vesz. VÍZILABDA OB I. Ma kezdődik az országos vízi­labda bajnokság második fordu­lója. A Szolnoki Dózsa a Buda­pesti Spartacus ellen a főváros­ban a Sportuszodában 19 órai kezdettel Bánfai dr, bíráskodása mellett száll vízbe. OB II. Szolnoki Honvéd — Tatabánya Szolnok, Damjanich uszoda, 11 óra, Rákos. Tatabánya a 3.; a Szolnoki Honvéd a 4. helyen áll a bajnoki táblázaton. Ez pedig annyit jelent, hogy a találkozó színvonalas, nagyszerű küzdel­met Ígér. Győzelem esetén a szolnokiak a harmadik helyre kerülnének fel. Bízunk benne, hogy a Honvéd fiúk a szépszámú közönség lelkes biztatása mellett jó játékkal rukkolnak ki. ATLÉTIKA A Szolnok megyei Atlétikai Szövetség által megrendezésre kerülő megyei 1959. évi férfi és női felnőtt atlétikai bajnokság második napi versenyeire 9 órai kezdettel kerül sor a Szolnoki MÁV sporttelepen. A megye legjobb középiskolás atlétái az országos középiskolai bajnokság harmadik napi verse­nyein állnak rajthoz a főváros­ban a Budafoki úti sporttelepen. VIVAS A Szolnoki MÁV 3.; 4. éves út­törő törözől Csongrádon úttörő csapatversenyen lépnek pástra. A Szolnoki MÁV vivóiskolásai 24 tövei képviseltetik magukat, LABDARÚGÁS nb n. Jászberényi Vasas — Bp. Előre Jászberény. 17, Lenkefi. A Szolnoki MÁV Salgótarján­ban az ottani Kohász ellen 17 órakor lép pályái*. nb in. Szolnoki MTE—Nyírbátori Spar­tacus Szolnoki MTE pálya, 17 óra, Geréb. — Előtte 15 órakor MTE vegyes — Helyiipari Vasas városi nyári kupa mérfcö zésre kerül sor. A Martfűi MSE Debre- cenbeni az ottani Honvéd ellen 17 órakor Dévényi bíráskodása mellett lép pályára Megyei I. osztály Tiszaföldvár — Kisújszállás Ti- szaföldvár, 17.30; Mezőtúri Hon­véd—MAFC Mezőtúr, 17.30; Kar­cag — Fegyvernek Karcag, 17.30; Törökszentmiklósi Fáklya—Kun- szentmárton Törökszentmiklós, 17.30; Kunhegyes—Szolnoki MÁV II. Kunhegyes, 17.30; Jászárok- szállás—Abony Jászároikszállás, 17.30; Jászberényi Vasas H.—'Tö­rökszentmiklósi Vasas Jászbe­rény, 15; Jászapáti Vasutas—Jász­berényi Lehel Jászapáti, 17.30 Osztályozó a megyei L osztályba jutásért Jászjákóhalma — Jászberényi Honvéd Jászjákóhaima, 17; Uj- szász — Rákóczifalva Ujszász. 17; Tószeg—Jászkisér Tószeg 17; Ti- szaug—Szolnoki Vasutas Tiszaug, 17; Karcagi Honvéd — Kengyel Karcag, 10; Abádszalók—Turkeve Abádszalók, 17. Rendőrségi lovas sport- bemutató A Belügyminisztérium ORFK, Lovas és Lókiképző Iskola pa­rancsnoksága és a Szolnok me­gyei Főkapitányság,. 15 órai kez­dettel a szandai léten rendezi meg szórakoztató rendőrségi lo­vas és kutyás sportbemutatóját. Tsz labdarúgó bajnokság A Törökszentmiklósi JTST négy csapat részvételével ma délután Kengyelen termelőszö­vetkezeti labdarúgó bajnokságot rendez. Résztvesznek a Dózsa, Sallai, Vörös Hajnal és a Mező Imre Tsz labdarúgó csapatai. Tsz röplabda bajnokság A Törökszentmiklósi JTST Ken­gyelen termelőszövetkezeti csa­patok részére röplabda bajnok­ságot rendez. Résztvesznek a Dózsa, Sallai, Vörös Hajnal, Me­ző Imre Tsz férfi és női együt­tese. Spartakiád Minden járásban községi dön­tőkre kerül sor. A T, Fáklya kiesőjelöltet fogad, a MÁV II, vidékre utazik. A Jászberényi Lehel jászsági rangadója, vagy a mezőtúri helyi rangadó, — mind-mind olyan mérkőzé­sek, melynek győztesét elő­re igen nehéz volna megjó­solni. Talán csak a jászárok­szállási mérkőzésnek lehetne előre megmondani a győz­tesét. Éppen ez adja meg en­nek a fordulónak érdekessé­gét Bizonyára igazi bajnoki A Jászberényi Vasas legyőzte a Ferencvárost Jászberényi Vasas—Ferenc­város 4:3 (4:2) Jászberény, 1500 néző, vezette: Szentesi. Jb. Vasas: Balogh — Udvarias, Rétsági, Kovács I. — Bonczi, Pintér — Kovács H., Biró, Buchár, Szántai, Hegedűs. Edző: Szépföldi József. Ferenc­város: Virág — Ttiamann, Ge­rendás, Berta — Kárpáti, Dé- kány dr..— Dálnoki H., Orosz, Szigeti, vilezsái. Nagy. Edző: Tátrai Sándor, eredményt. Jók voltak a Vasas­ból: próbajátékos kapus és fede­zet, Rétsági, Udvarias, Hegedűs, illetve: Gerendás, Dékány dr., Szigeti és Dalnoki II. Szentesi játékvezető jól működött. Előmérközés: Jb. Vasas DL— Jb. Lehel la. G. J. küzdelmeknek, lelkes és csu­paszív játéknak örülhetnek majd a szurkolók és sajnál­ják azt, hogy egy hét múlva vége a bajnoki idénynek: — Úgy gondoljuk, ennek a baj­nok örül majd a legjobban, mert megyénk egy csapatá­nak osztályzata minden bi­zonnyal az lesz: felsőbb osz­tályba léphet ■ ■ . ... A% utolsó akadály előtt... Hétköznap eflletnére is Igen nagy érdeklődés előzte meg a mérkőzést. Akik kijöttek, nem is csalódtak, mert a labdarúgás sok szépségét láthatták. Azonnal a fővárosiak léptek fel támadó­lag. De a Vasas védelem jól verte vissza a támadásokat. Már az 5. percben Szántai labdájával Kovács U. kiugrott, s a kifutó Virág mellett a hálóba lőtt, 1:0. Nem sokkal később megszületett az újabb Vasas gól, melyet Szán­tai ügyesen emelt át a kifutó Virágon. 2:0. Feljött a Ferenc­város csatásora is. Egy ferenc­városi lefutás végén Orosz szép gólt lőtt, 2:1. A 30. percben Szán­tai Buch árt szöktette, aki nagy szögből hatalmas gólt lőtt, 3:1. Nagy munkában volt a Vasas védelem. A 38. percben Szigeti 3:2-re alakította az eredményt. Ezután ismét a Vasas jött fel. Buchár kiugrott, de két védő ollóba fogta. A ll-est Szántai értékesítette, 41 Fordulás után a Vasas kapu­ját próba játékos védte. Rajta kívül több cserét is hajtottak végre. A Ferencváros kapujába Virág helyett Horváth állt be. Dalnoki I. lett a jobbhátvéd. — Sok szép támadást vezettek a vendégcsatárok, de a Vasas vé­delem Igen jól zárt. A 68. percben sikerült ismét Orosznak gólt szereznie. 4:3. Továbbra is a vendégek játszottak fölényben, de a Vasas tartani tudta az A magyar labdarúgás egyik legizgalmasabb sportéve a befe­jezés előtt áll. — Elmondhatjuk, hogy a Nemzeti Bajnokság min­den osztályában soha nem látott harc folyt nemcsak az elsőség­ért, de talán még hevesebb a ki­esés elkerüléséért. Az NB II. ke­leti csoportjában az elmúlt va­sárnap tisztázta ezeket a kérdé­seket is, az utolsó fordulóban a helyzetekért folyik a küzdelem. A szolnokiak az egyik legrégibb NB n.-es csapatot, a Salgótar­jáni Kohászt keresik fel ottho­nukban. A múlt vasárnap a Ko­hász vereséget szenvedett és ez a kiesést jelentette számukra; a MÁV is megtorpant Debrecen­ben. s elszenvedte ez évi legsú­lyosabb vereségét: kettőjük ta­lálkozója inkább a MAV-nak fontosabb, mert egy újabb ku­darc esetén lecsúszhat a tabel­lán a 13. helyre, győzelem ese­tén pedig 9—10. is lehet, ami nem lehet közömbös a szolnoki fiúk számára. A három kieső — a Salgótar­jáni Kohász, Mislkolczi MTE, Cegléd — közül a Kohászok játsszák a legkeményebb fut­ballt, ez pedig nem nagyon ízlik a szolnokiaknak, akiknek sorait Debrecenben amúgy is eléggé megnyirbálták. Az esélyeket mérlegelve úgy látszik, nagy lesz a küzdelem Salgótarjánban és az eredmény legfőképpen attól függ, hogy a kiesés ténye meny­nyire viselte meg a hazaiakat. A MÁV csapata szombaton délben utazott el tizenhárom játékossal. A pályára lépő együttest a mér­kőzés előtt állítják össze. Szeke­res sérülése még nem jött rend­be és így valószínűleg Pintér kap helyet a csatársorban. H. Gy. Kitüntetések Megyénk két testnevelőjét ;;A jó munkáért” jelvénn^tl tüntet­te ki és tiszteletéijjal Jutalmaz­ta az Országos Ifjúsági Sport Bizottság. A két testnevelőnek, a mezőtúri Németh Sándornak és a fegyvernek! Pál Sándornak az elmúlt napokban adta át Sán­dor László, az ODSB elnöke a kitüntetést és további jó mun­kát kívánt nekik. Pál Sándor, aki egyben a fegyvernek! SK el­nöke Is, elmondotta, hogy úgy érzi, e kitüntetés további Jő munkára kötelezi. Éppen ezért a mostani nyári spartakiádok al­kalmával szeretné bebizonyítani, hogy nem érdemtelenül kapta a kitüntetést. ("apróhirdetéseíT) „Phänoman-Garant’’ gyártmányú | kéttanás tehergépkocsi, kifogás-1 tálán állapotban, valamint mo­sodai felszerelések (1 db mosó- | SZOLNOKI Fürdő Vállalat vizs­gázott fűtőt azonnali belépésre felvesz. Jelentkezés a vállalat irodájában. henger, 1 d'b szárító, 4 db szárító­fiók, 1 db csavaró gép, 1 db mángorló) eladók a Törökszent­miklós és Vidéke Körzeti Föld- művesszövetkezetnéL AZ UJBÖGI Állami Gazdaság mezőgazdasági erő- és munkagé­pek szerelésében jártas szerelőt keres azonnali felvételre. Fizetés kollektív szerint. Érdeklődni le­het személyesen vagy levélben. Cím: Ujbögi Állami Gazdaság, Ujbög. SZOLNOKI Epületkarbantartó KTSZ felvételre keres asztalos és kőműves kisiparosokat és segéd­munkásokat. Jelentkezés: Szol­nok, Ady Endre u. 63. SZOLNOKON szabadrendelkezésű üres egyszobás lakást keresek. „Gyermektelen” jeligére & Szol­noki Hirdetőben. A KEKESTETOI Állami Gyógy­intézet kőműves szakmunkásokat keres azonnali belépésre. A havi fizetés 1300 Ft, az elhelyezés fé­rőhelyen történik. DEBRECENI kettő szobás laká­somat elcserélném szolnoki ha­sonlóért. Érdeklődni lehet: Szol­nok. Keskeny János u. 5. EGY karbantartó géplakatost ke­resőink üzemünk részére. Szol­nok, Dohányfermentáló Vállalat, Vöröshadsereg útja 1—3 sz. ELCSERÉLNEM orosházi kétszo­bás lakásomat hasonló szolnoki­ért, esetleg megegyezéssel. Cím: a Szolnoki Hirdető-ben. VILLANY SZERELŐ; vízvezeték- szerelő szakmunkásokat és se­gédmunkásokat, valamint tető­fedő és bádogos szakmunkáso­kat Szolnok megyei munkahe­lyeinkre azonnal felveszünk. — Jelentkezés: E. M. Szolnok me­gyei Állami Építőipari Vállalat 4. sz. Főépítésvezetőségén — Szolnok, Vöröshadsereg u. 4?a. ZONGORA eladó, angol mechani- kás, páncéltökés, prima állapot­ban. Tiszaföldvár, Eper u. 1. sz. AKVARISTÁK FIGYELEM! Ak­váriumok eladók. Érdeklődni le­het: Szolnok, Ságvári körút „C” épület, n.-es lépcsőház, I. em. 3. ASZTALT, összecsúkhatót, 2 mé­ter hosszút venne a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. — Szolnok, Kossuth tér 1. sz. (Iro­daház.) Építő vállalat építőipart nor­mást keres. Cím a kiadóhivatal­ban: FENYŐ épületfa, gerendák, sza­rufák, tetőléc vásárolható Dóm­ján Lajos épületfa kereskedőnél, Pécs—Magyarürög. A NAGYREVI Főldművesszövet- kezet vezetősége szakképzett boltvezetőt keres vegyesbolt ve­zetésre. Jelentkezés a központi irodában. Telefon: Nagyrév: 3. NADPALLDKAT, stukatur nádat, nyírseprűket, fűzfavesszőkosara­kat, lapátnyeleket, stb. rendeljen Erdei Termék Vállalattól Buda­pest, Széchenyi rakpart 6. Tele­pek az ország minden részén. MERLEG és általános lakatost felvételre keresünk karcagi te­lephelyen. Karcag és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat; TÖRÖKSZENTMIKLÓS és Vidé­ke Földművesszövetkezet keres állandó munkára egy szobafestő- mázolót. — Jelentkezés: Török­szentmiklós, Kossuth Lajos utca 139. szám. HÁZHELYEK alkalmi áron el­adók Szolnokon, a Kőműves ut­cában. Érdeklődni: Bata Imréné Tószeg, állatorvosnál BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás csa­lád) ház. fizetési kedvezmény­nyel eladó. Mezőtúr, xxm. út 8 szám. 150-es ..Zetka” kitűnő állanotban eladó, Tisza Jenő, Kishegy 155. FÉLIG FELÉPÍTETT családi ház 135 n-öl telekkel — eladó, Szol­nokon. az ?7TK collett. Cím a Szolnoki Hirdetőben, A SZOLNOK MEGYEI Állami építőipari VÁLLALAT axonnal felvesz tetőfedő és szigetelő átképzésüket Jelentkezés: Szolnok, Iro­daház, II. emelet. Mun­kaügyi Osztály áüsmi gazdaságok és termelőszövetkezetek, F I GY E L E M ! Üzemi edények, tefszál­lító kannák, lejmérők, víz­tárolók, tűzoltóvedrek, eresz- és lefolyócsatornák, valamint egyéb gazdasági vasárúk és {elszerelések minden mennyiségben beszerezhetők a Szolnok megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 4. ala 11 telepén Telefon: 12-72 HmmmmmroromcxiOTmmmmmmEnmiix Harmadosztályú vacsora árak, másodosztályú kiszolgálás az ALFÖLDI r Étteremben Mag"var utca 7. Mit kell tudni a gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról ? (—) Július 1-én életbe lép a belföldi rendszámú gép­járművek kötelező szavatos­sági biztosításáról szóló kor­mányrendelet. Ennek értel­mében minden hazai rend­számmal közlekedő gépjár­mű (személygépkocsi, mo­torkerékpár, teherautó, von­tató, háromkerekű gépjár­mű) üzembentartója — az állami szervek, intézmények és vállalatok, valamint a társadalmi szervek kivételé­vel — szavatossági biztosí­tásban részesül a gépjármű által belföldön okozott károk fedezésére. A gépjármű ún. „veszé­lyes üzem”. Az üzemben­tartó — még akkor is, ha vétlen — legtöbbnyire térí­téssel tartozik minden kár­ért, ami a gépjármű üzemel­tetésével kapcsolatban máso­kat ér. A károk gyakran nagyösszegűek, mert személy sérülésénél, pl. meg kell fi­zetni az ápolási költségeket, keresetkiesést, s esetleg rend­szeres évi járadék fizetésére kötelezik. Ugyanakkor meg kell téríteni a mások gépjár­művében, vagy egyéb va­gyontárgyaiban okozott kárt. Július 1-től a gépjármű­vek kötelező szavatossági biztosítása alapján ezeket a kötelezettségeket a gépjármű üzembentartójától az Állami Biztosító veszi át, és tekin­tet nélkül az összeg nagysá­gára, kifizeti a törvényes kár­térítés teljes összegét. Ezen­kívül az üzembentartónak költségmentes jogvédelmet nyújt mind peren kívül, mind pedig a polgári perben, továbbá a büntetőeljárás so­rán is jogosult ellátni a vé­delem teendőit. A szavatos­sági biztosítás előnyös a gép­jármű üzembentartójának, hiszen egy nagyobb összegű kártérítés vagy életjáradék fizetése esetleg egész életére súlyosan érintené öt anyagi­lag De megnyugvás a káro­sult számára is, aki gyorsab­ban jut a kártérítéshez, mint­ha az egy magánszemély fi­zetőképességétől függne. A gépjárművek kötelező szavatossági biztosításának évi díja: magánszemély tulaj­donát képező sze­mélygépkocsinál 460 Ft egyéb üzembentartó­nál 300 Ft motorkerékpárnál 100 Ft teherautónál 360 Ft szemé! y szállításra szolgáló teherautónál 600 Ft háromkerekű gépjár­műnél 300 Ft vontatónál 180 Ft autóbusznál 800 Ft rokkantak háromke­rekű gépjárművénél 10 Ft A biztosítási díj első ízben július 1-én esedékes, amikor félévi díjat kgll megfizetni. A továbbiakban az évi díj mindig január 1-én esedékes. A díj befizetéséhez az Ál­lami Biztosító augusztus kö­zepéig minden gépjárműtu- lajdonosnak befizetési lapot küld, amelyen a fizetendő összeget is feltünteti. A befi­zetési lap egyben tartalmaz­za a biztosításra vonatkozó tudnivalókat és igazolásul is szolgál. A hátralékos díjak besze­dése közadók módjára törté­nik. Késedelmes fiztésnél a hátralékost 1959. IX. 1-től havi 1 százalék késedelmi pótlék terheli, ezen felül, ha a díjat 60 napon belül nem fizeti meg, a közlekedésren­dészet gépjárművét a forga­lomból kitilthatja. Azoknál az üzembentartók­nál, akiknek jelenleg is van önkéntes alapon szavatossági biztosításuk, ez a biztosítás július 1-ével megszűnik és az ezen időpont utáni időre megfizetett biztosítási díjat az Állami Biztosító a kötele­ző biztosítási díjból levonja, s csak a különbözeiét számít­ja fel. Ha az előre megfize­tett önkéntes szavatossági biztosítási díj a kötelező biz­tosítási díj félévi összegét meghaladja, a különbözetet az Állami Biztosító vissza­utalja. A gépjárművekre kötött tűzbiztosítások és a vezetők­re" (bennülőkre stb.) vonat­kozó balesetbiztosítások vál­tozatlanul érvényben marad­nak. mert ezekre a kárese­ményeikre a kötelező gépjár­műszavatossági biztosítás nem vonatkozik. Ezekre a kockázatokra továbbra is ön­kéntesen köthető biztosítás. Az üzembentartónak és a károsultnak egyformán érde­ke, hogy a kárt minél gyor­sabban megállapítsák és a jogos kártérítést a biztosító mielőbb kifizesse. Éppen ez­ért az üzembentartó köteles a káreseményt 24 órán belül az Állami Biztosító Főigaz­gatóságához (Bp. IX., Üllői út 1. sz.) írásban bejelenteni és a kár rendezéséhez szük­séges közléseket megadni. Nem terjed ki a biztosítás azokra a károkra, amelyek a biztosított saját személyét, gépjárművét és vagyontár­gyait a baleset során érhetik: Áras KERTJEINKBEN szórakozzék SZOLNOKON KARCAGON RÓZSABOKOR KERT BEREKFÜRDŐN SPORT ESPRESSO KERT LIGETI HALÁSZCSÁRDA STRAND KISVENDÉGLŐ MEZŐTÚRON BERETTYÓ KISVENDÉGLŐ PARK ÉTTEREM HABCSÓK KISCUKRÁSZDA a Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari V. egységei ELŐZÉKENY SZOLGÁLTATÁSSAL A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MEZOGAZDASAGl GÉPGYÁR felvételre keres esztergályos, általános lakatos szakmunkásokat, valamint mezőgazdasági géptervező mérnököt és Ipari gyakorlattal és ké­pesítéssel rendelkező, utó- kalkulárlóban és könyvelés­ben Jártas számviteli vezetőt, akik legalább 5 éves szak­mai gyakorlattal rendelkez­nek. 1959—60. tanévre érettségizett fiatalokat iskoláz be ipar! tanulónak — esztergályos, villanyszerelő és szerszámlakatos szakmában. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével minden nap Felelős szerkesztő: B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telefon: 20—93, 23—20, 20—09 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fSzt. 3. Telefon* 20—94 A lapot kézbesítésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— Ft. Előfizethető: bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1969. június 20. — 2(192 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents