Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-17 / 114. szám

\ 1939. május 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A járási kultúrális seregszemlére készülnek Jászkiséren Jászkisér termelőszövetke­zeti községben az utóbbi időben örvendetesen fellen­dült a kultúrális élet. Az if­júság lelkesen készülődik a tavaszi kultúrális seregszem­lére. A gépállomás fiataljai ez alkalommal új zenekarra! mutatkoznak be. A Táncsics Tsz zenekara pedig kibővült, megerősödött. Megalakult a fiatal pedagógusok zenekara is. A művelődési otthon és a helyi KTSZ vegyeskara is ki­bővült. Mintegy 56 dalos lel­kiismeretesen készül a tava­szi bemutatóra. Négy szólam­ra éneklik az Internacioná- lét, indulókat, népdalokat. — Előtte pedig otthon nagy be­mutató hangversenyt rendez­nek. A tánccsoportnak hosszú ideig nem volt vezetője. Ez alkalomra megkérték Boross Istvánt, a Szigligeti Színház tánckoreográfusát, hogy vál­lalja el erre az időre a cso­port vezetését. A művész készséggel és fáradságot nem ismerve oktatta két héten keresztül a jászkiséri fiata­lokat. Együttes jó munkájuk eredményeként a területi KISZ szervezet és az állami gazdaság táncosai már má­jus 1-én újabb népi táncok­kal gyönyörködtették a kö­zönséget. A kultúrverseny helyi bemutatóját sikeresen meg is tartották, ahol a bírá­lóbizottság a résztvevők nagy részét a járási bemuta­tóra javasolta, amelyet má­jus 24-én tartanak meg Jász- apátin, művelődési otthon ig. Donkó Ottó (apróhirdetések) GYAKORLOTT gyors- és gép­írónőt keresünk. Ajánlkozásokat Postafiók 19. Szolnok. ___________ SZ OBAFESTŐT és mázolót fel­veszünk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központ- jábaiv. _________________________' A JASZAGÖ1 FöLdművesszövet- kezet felvész szakképzett zöld­ségfelvásárlót. Jelentkezés sze­mélyesen. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Telefon: 3. ELEKTROMOS összeadógépet és kézi szorzógépet vennénk. Szol­noki Háziipari Termelőszövet­kezet, Szolnok, Kossuth tér 1. szám. ELÁDÖ egy 7 sukkos teljesen új bevasalt lőcsös igásfkocsi. Ke­lemen Sándor, Mezőtúr, Puskin út 3. TERMELŐSZÖVETKEZETEK és Közülelek, Állami Gazdaságok! Kedvező áron kertész üveg kap­ható bármilyen mennyiségben az É. M. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatnál, Szolnok, Vöröshadsereg út 4/a sz. telepén. Telefon: 23—84.___________________ EL ADÓ! Mezőtúron az „Ady” Termelőszövetkezetnek (Bajcsy- Zs. u. 22.) nagyobb mennyiségű (kecskeméti) paradicsom és (ce- cei) paprika palántája. Érdek­lődni lehet: Mezőtúr 61, sz. tele­fonom______________________- ­SZ APPANCSERÉLÉS ÁLLAN­DÓAN, REGGEL 7-TÖL DÉL­UTÁN 2-IG. (SZOMBATON ÁT­VÉTEL NINCS). KG-KÉNT 6.— FT. SZENTES, SIMA FERENC U. 60. SZAPPAN ÉS VEGYIIPARI KTSZ._____________________________ EL ADÓ 50O-as Zündap, felülsze- lepelt és 500-as Ariel felülszeie- pelt teleszkópos, oldalCkoesival. Megtekinthető: Szűrösnél, Szol­nok, József Attila u. 6. ______ EL ADÓ Simson motorkerékpár, 1950-as kiadású, oldalkocsival, 6000 km-t futott. Szólóban is le­het. Kunszentmárton, Mészáros fotó. KUNSZENTMÁRTONBAN, köz­ponthoz közel, azonnal beköl­tözhető lakóház eladó. Értékez­ni: özv. Nagy Sándorné, Kun­szentmárton, Vöröshadsereg út 4. szám. Ölvén munkást a sátor leszereléséhez május 18-án, jó fize­téssel , felvessünk a MÁV Sporttelep előtti téren „Aeros“ Nagycirkusz Szolnokon Vásároljon ön is FÉLKÉSZ férfiöltönyt, zakót és nadrágot Május 20-tól kapható a 33. sz. Ruházati Boltban SZOLNOK, BELOIANNISZ U. 7. Félkész férfi inget vásároljon május 20-tól a 39. SZ. divatáru boltban SZOLNOK, KOSSUTH LAJOS U. 15. SZÓ LNGKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ műsora máj. 17. vasárnap este 7 óra: CSÁRDÁSKIRÁLYN0 május 19. kedden este 7 óra: CSÁRDÁSKIRÁLYNÖ május 20. szerda este 7 óra: HOTEL NEVADA máj. 21. csütörtök este 7 óra: HOTEL NEVADA 125-ös ..Danuvia” hék. Oláh Lajos. eladó. Mező­SZOLNOKON, fő-út mentén két­szobás, összkomfortos ház, be- költözhetőséggel eladó. Cím: a Szolnoki Hirdetőben. Oí^Bítse lakását ÉS VÁSÁROLJON CSILLÁROKAT, ME­LYET NAGY VÁLASZTÉKBAN MEG­TALÁL aa állami és föídTiűüosssöüatkcsafí sBakCUletekben Kényelmesen szórakozhat otthon, ha világvevő rádiót, vagy televíziót vásárol. — részletre is. as. állami és földműü2ssBöo^tkosetí ssakifctetekben ELADÓ Unyi Máriának 800 n-öl Szőlő és lakóház: 2 szoba, ve­randa, Homokon, Bátor szőlő, II. út 83. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, Kossuth Lajos u. 10. számú ház, beköl- tözhetőséggel 60 000 Ft-ért sür­gősen el ad óh ______________________ EL ADÓ 125-ös Zetka motorke­rékpár. Törökszentmiklós, Szabó rektor út 13. Figyelem! Az Országos Rendező Iro­da közli, hogy a május 18-ra hirdetett Szív küldi című műsorát június 8-án tartja meg a Szigligeti Színházban. A megváltott jegyek érvé­nyesek. Tekintse meg a TISZAFÜREDI KULTŰRHÁZBAN május 21-től 24-ig a tiszafü­redi földművesszövetkezet által megrendezendő lakb2C<2nd?2.ásí és műanyaga kiáll tást I A kiállított anyagok a hely­színen megvásárolhatók. T ermelőszövetkezetek, figyelem! A kormány döntése alapján az új és területileg jelen­tősen megnövekedett termelőszövetkezetek, amelyek július hó I5-ig sertéshízlal \sra szerződést kötnek —a szerződésben biztosított összes előnyökön felül — a le­szerződött sertések minden darabja után — egy mázsa kölcsöntakarmányt kapnak. A folyó sertéshizlalási szerződéskötési akció keretében 1960. első negyedévében történő átadásra 20 kg-on aluli malacokra is kötünk szerződési! A szerződéskötési feltételek változatlanok. — Kölcsöntakarmány enné l az akciónál is egy-egy mázsa malaconként. Előhasi kocák beállítása után is van kölcsöntakar- mány juttatás. SZOLNOK — HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT — Ne búsuljunk tovább süldő pajtás, vessünk vé­get a bizanytalanságnak és mondjuk meg a gaz­dánknak, kössön ránk hizlalási szerződést ö is jól jár, mert sok pénzt kap értünk, mi is jól járunk, mert jobb kosztot kapunk. Sertéshizlalási szerződést termelőszövetkezetekkel, terme­lőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságaival és egyéni ter­melőkkel a Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat községi felvásárlói kötik, változatlanul magas árak és előnyös feltételek mellett. átvételi Részlet fizetéses árult már a Tiszafüred és Vidéke Kürzet! Földmű vessző vetkezet szaküzleteiben la beszerezheti. Minden részletfizetéses áru nagy választékban kapható. Örömmel közöljük a kedves fogyasztó közönséggel, hogy a Budapesten legnagyobb si­kert elért GARDÉNIA kozmetikai cikkeket ebben a hónapban szaküzle- tcink már forgalomba hozzák. Gardénia kölni, Gardénia zsíroskrém, Gardénia rúzs. >000000000000000000« Kössön szerződést babra! Előleget adunk, a termést magas áron vesszük át. Érdeklődjék: a Terményforgalmi telepein. miiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiniimiiiiiiiiiiiiiiiiii A tiszaőrsi gyógyfürdőben étkezzen és szórakoz­zon a Földművesszövet­kezet kisvendéglőjé­ben, ahol választékos ételekkel és kitűnő ita­lokkal várjuk kedves vendégeinket. ■ooooooeooeeoooooooooooeeoeooooooooeoeec Gondos háziaszony a főzésnél ALUMÍNIUM HASZNÁL, mert egészségre ártalmatlan, könnyen tisztán tartható és használatban igen hosszú ideig tart. KAPHATÓ A MEGYE ÖSSZES VAS-SZAK- ÜZLETEIBEN. Otven munkást a sátor felépítéséhez jó fizetéssel felveszünk, Jelentkezés május 19 én, reggel 7 órakor „AEROS“ NAGYCIRKUSZ Karcagon, a Vásártéren Szolnoki Vasinari Vállalat finommechanikai részlege ELVÁLLAL ÍRÓGÉP RÁDIÓ SZÁMOLÓGÉP HANGSZÓRÓ ÖSSZEADÓGÉP MIKROFON SOKSZOROSÍTÓ MAGNETOFON FÉNYKÉP E Z ö GÉPEK javítását HÁZTARTÁSI ELEKTROMOS KÉSZÜLÉKEK ÉS GÉPEK JAVÍTÁSÁT SORONKIVÜL VÁLLALJA, Műhely: Szolnok, Kossuth u. 7. Telefonszám: 24—1L A SZOLNOK MEGY hl FILMSZÍNHÁZAK műsora 1959. MÁJUS 18—20-IG: Abádszalók 19—20 És Varsó messze van = 10 Cibakháza 18—20 Főutca — 14 Fegyvernek 19—20 Gábor diák — Kj ru Jánoshida 19—20 Karrier — 10 Jászalsószentgyörgy 19—20 Sport és szerelem — 10 Jászapáti 18—20 A gitáros lány — K. nj Jászárokszállás 18—20 Álmatlan évek — K, n, Jászberény 18—20 Apák iskolája — 14 Jászdózsa 19—20 Ahol szeretni sem szabad — 14 Jászfényszaru 18—20 Fekete szem éjszakája — 10 Jászjákóhalma 18—20 Chaplin-parádé — K. n. Jászkisér 18—20 Felfelé a lejtőn — 14 Jászladány 18—20 Calatouig — K. n. Kenderes 18—20 A mi kis családunk — 10 Kisújszállás 18—20 Hajsza — K. n. Kunhegyes 18—20 Kopogd le a fán — Iá Kunmadaras 18—20 Kék nyil — K. n$ r Kunszentmárton 18—20 Haláltánc — 14 1 Mezőtúr Dózsa 18—20 A harangok Rómába mentei , Mezőtúr Szabadság 18—20 Többé nem balkezes — Ki \ Öcsöd 18—20 Csendes Don in. — 14 Rákóczifalva 18—20 Megmentettem az életem *» Szolnok Vörös Csili. 18—20 A kis hazug — 14 Szolnok Tisza 18—20 Csodagyerekek — 10 Szolnok Millennium 19—20 Nővérek — 14 Tiszaföldvár 18—20 Fehérek és feketék — 10 Tiszafüred 18—20 Rose Bernd — 18 Tiszakürt 19—20 Gyávaság — 10 Törökszentmikló« 18—20 Tisztességtudó utcalány — 18 Turkeve 38—20 Hárman jöttek az erdőből —Kn. Ujszász 18—20 A harmadik — 14 Karcag 18—20 Tengerészrevű — K. n? 10=10 éven alul nem ajánlott! 14=14 éven alul nem ajánlott! 18=Csak 18 éven felülieknek! K. n.=Korhatár nélkül;

Next

/
Thumbnails
Contents