Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-13 / 110. szám

2

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1959. május 13.

A Szovjetunió nemzetközi helyzete jobb, mint valaha

— N. Sz. Hruscsov kijevi beszéde —

Kijev (TASZSZ). Mint már jelentettük, Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára és a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke május 11-én Kijevtaen beszédet mondott azon az ünnepségen, amelyen átadta Ukrajnának a Lenin-rendet.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nemzetközi helyzete jobb, mint valaha. Tekintélye minden vonatkozásban összehasonlíthatatlanul megnőtt. Jó a belpolitikai helyzetünk — mondotta — és ugyanolyan jó országunk nemzetközi helyzete.

A továbbiakban Hruscsov kijelentette: vúndent elöké- szitettünk, hogy külügyminiszterünk, Gromiko, Genf- ben pozitív eredményeket érhessen el. A népek felmelegedést várnak, a nemzetközi feszültség enyhülését kívánják. A külügyminiszteri értekezlet az első lépés ebben az irányban. Ügy gondolom, hogy közös erőfeszítésekkel javíthatunk a helyzeten. Ha a külügyminiszteri értekezlet nem hoz nagyobb pozitív eredményeket, napirendre kerül a kormányfői találkozó. Ügy látszik, hogy erre a találkozóra sor kerül.

Hruscsov ezután megjegyezte, hogy Macmillan brit miniszterelnök a kormányfői találkozó híve lett. 1A rendelkezésünkre álló adatok szerint — folytatta — Eisenhower úr ugyancsak, hajlik arra a gondolatra, hogy szükséges egy ilyen találkozó. De Gaulle elnök, mint közlik, szintén eljut arra a következtetésre, hogy célszerű a legmagasabb-zintű találkozó, ahol egész sor időszerű kérdést meg lehetne oldani. De a nevezett politikusok — fűzte hozzá — óvatosan nyilatkoznak erről a kérdésről, mert mindegyik fenntartja magának a jogot álláspontja későbbi meghatározására.

Természetes — mutat H rá Hruscsov —, hogy egy találkozón nem oldható meg minden kérdés. Mi minden vitás, vagy megoldatlan kérdést háború nélkül akarunk elintézni.

Az imperialisták — jelentette ki Hruscsov — most különösen félnek a békés fejlődésben elért szovjet sikerektől, békegazdaságunk fel nem tartóztatható növekedésétől. Haladásunkat nem tudják meggátolni. A háborús kalandok kedvelőinek csak eny- nyit mondunk: ne nyúljatok hozzánk és mi sohasem nyúlunk hozzátok. Mindent elkövetünk, hogy békésen együttműködjünk. Együttműködjünk a többi országgal, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek biztosít hatóvá teszik a tartós békét a Szovjetunió az egész világ számára.

Világszerte egyre több az olyan ember — mondotta Hruscsov —, akinek szilárd meggyőződése, hogy a Szovjetunió minden dolgában és tervében a legbékésebb törekvéseket követi. És ha költünk a fegyverkezésre, mindenki megérti, hegy kénytelenek vagyunk ezt tenni, mivel az imperialista államok körülvesznek bennünket katonai és rakétatámaszpor.tjaikkal, fegyverrel fenyegetnek.

A szovjet kormányfő megemlítette, hogy a szovjet szakemberek és a munkások nagyszerű haditechnikát hoztak létre. Jó rakétáink vannak, mégpedig kellő számban — mondotta. — De látjuk, hogy nincs is olyan sokra szükségünk. Talán nem is olyan sokára megkezdjük a rakétagyártás csökkentését.

A szovjet ország — mutatott rá Hruscsov — nagy léptekkel halad az utóbbi években.

Hruscsov utalt arra. hegy a XXI. kongresszus határozatai nagyszerű programot adtak a kommunista építésre. Kijelentette, hogy a szovjet nép 1970-ben utoléri az Egyesült Államokat. Bizonyosak vagyunk abban — hangsúlyozta —, hogy sikeresen teljesítjük az előirányzott terveket.

Hruscsov beszédének jelentős részében Ukrajna és az egész Szovjetunió szocialista mezőgazdaságának fejlesztésével foglalkozott. (MTI)

Képeslap a Szovjetunióból

Genfi megfigyelők az értekezlet keddi programjáról

GENF (MTI.) Kedden délelőtti értesülések szerint a nyugati miniszterek kedd délelőtt azzal foglalkoztak, hogy összeállítsák megnyitó beszédüket, amellyel a délutáni ülésen ismertetik álláspontjukat. A hivatalos nyugati személyek kedden délelőtt is találkoztak egymással.

A tervek szerint Herter amerikai külügyminiszter kedden Gromikónál ebédelt. Ez az első alkalom a két államférfi külön megbeszélésére. A keddi ülés előtt Co- uve de Murvtlle is felkereste Gromikót.

Az értekezlet keddi ülésének első feladata minden valószínűség szerint a napirend eldöntése lesz, tehát az, hogy a német kérdésen belül milyen problémákkal foglalkozzanak.

Valószínűnek tartják, hogy Gromiko. — aki a keddi ülésen az elnöki tisztséget tölti be — kérni fogja a Nyugatot, járuljon hozzá, hogy Lengyelország és Csehszlovákia, mint teljes jogú tag, részt vegyen az értekezleten. A Nyugat állítólag nem fogja ellenezni az említett két ország részvételét, — de csak megfigyelői minőségben. Szóba kerülhet még Románia. Olaszország, Belgium és Hollandia részvétele is.

Az AP szerint a nyugati hatalmak megállapodtak egymás között, hogy nem ellenzik a végsőikig Lengyel- ország és Csehszlovákia jelenlétét. Megkísérlik azonban, hogy amennyire csak lehet, korlátozzák az értekezlet résztvevőinek számát, mert attól tartanak, hogy aki a jelenlegi genfi értekezleten részt vesz, ezzel jogot nyer. hogy jelen legyen a javasolt csúcsértekezleten is.

Igazi tavaszi nap volt április 27-e, amikor az MSZBT Barátság-vonata több, mint háromszáz boldog utasával elindult kilencnapos útjára a Szovjetunióba. Szerelvényünket megillette a Barátság-vonata elnevezés, mert igaz barátságot vittünk magunkkal a szovjet emberekhez. melyet ők szeretettel és őszinte érdeklődéssel viszonoztak.

*

Utazásunk végcélja: Moszkva. Bizony nem kis távolság. A magyar határállomást este fél nyolckor hagytuk el és Csapon átszálltunk az ezerkilométeres utazásokra berendezett, minden kényelemmel ellátott hálókocsis vagonokba. A szolgálatot teljesítő szovjet vasutasok kedves utitársnak bizonyultak. Azon voltak, hogy hosszú utunk a legkellemesebben teljen. „Talán nem ízlik” — kérdezgették, ha valaki nem tudott megbirkózni a több fogásból álló ebéddel.

*

Lembergben (Lvov) megszakítottuk utunkat. A város már felébredt, hogy megérkeztünk s élte hatszázezer lakosával megszokott mindennapi életét. MegcsodálA genfi értekezlet hétfői napjáról írva. a keddi angol lapok élcelődnek a külügyminisztereknek a tárgyalóasztal alakja körül folytatott vitáján.

— Ami a genfi értekezlet amerikai sajtóvisszhangját illeti, a New York Times éberségre és szilárdságra szólítja fel a Nyugatot, a New York Herald Tribune azt jósolja, hogy még „nehéz idők” következnek és a Washington Post a hétfői indulást „sem rossz, sem jójei- nek” minősíti.

A párizsi lapok közül a Combat és a Párisién Li béré egyaránt azt állapítja meg, hogy a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének jelenléte a tárgyaló teremben a szovjet diplomácia győzelme. (MTI.)

tűk az ősi Lemberg műemlékeit. Jártunk templomaiban, egyetemén, régi temetőjében és élveztük a környék gyönyörű panorámáját a város legmagasabb pontjáról, mely egy kis hegyet képez Lemberg mellett. Ez a kedvenc kiránduló helye a lember- gieknek.

*

Kievben meglepetést tartogattak számunkra barátaink. Ahogy szerelvényünk befutott a pályaudvarra a Szovjet—Ukrán Magyar Baráti Társaság fogadást rendezett tiszteletünkre. , Köszöntöttek bennünket az Ukrán Magyar Baráti Társaság —, a kijevi szovjet képviselői és a Tárász Sevcsenko egyetem rektora, aki esti ünnepségükre meg is invitálta a Barátság-vonata utasait. — Napközben Kijevvel ismerkedtünk. A város fekvése a mi Budapestünkére hasonlít. Nagyságára jellemző, hogy 78.000 hektáron terül el és két millión felül számolja lakosait. A Dnyeper szeli át a várost, mely festői látképével belopja magát az idegen emlékezetébe.

*

Szovjet Ukrajna központja igazi főváros a szó legteljesebb értelmében. Csak néhány számot bizonyítására: egyik kerületében 33 üzeni működik. Hét színházzal, hat stadionnal rendelkezik egyetemén tizenkétezer diák tanul. Esténket az egyetemen töltöttük az ünnepi gyűlésen. Az egyetem egyik docense arról szólott tört magyarsággal, hogy a szovjet diákok mily sokat merítenek Petőit, Ady és József Attila költészetéből.

*

A diákok. Nem mulaszthatom el, hogy képeslapomra néhány szót ne jegyezzek le róluk. Egyszerűek, szerények: olyan igazi fiatalok. A diáklányok sem öltözködésükkel, sem frizurájukkal nem utánozzák a felnőtteket. — Rúzs csak kevésnek piroslott száján, természetesek viselje

|em akarom én most tudományos leírással trak- tálni a Kedves Olvasót. Akinek van ekcémája, az úgyis tudja milyen, akinek meg nincsen, ne kívánja, mert fránya egy betegség. Hol elmegy, hol visszajön. Erről Botos Jani bátyám, kedves falumbéli tudna néhány dolgot mesélni, öt már evek óta kínozza.

Mielőtt azonban még erről szólanák, el kell mondanom, hogy tulajdonképpen nem Botosnak, hanem Töröknek hívták öt valamikor; az anykönyvbe most is igy van bejegyezve. Azonban a falu szája olyan, mint az omladozó fal. Ha egyszer valakire elindul, tiz kőműves sem tudná elejét állni. Csak egy szóvályog kell hozzá és nemsokára kész a ragadványnév. Az igazsághoz tartozik az is. hogy Jani bátyám kicsit rászolgált a névre. Mert bizony ökelme — bár ez a megszólítás kocánál fogva még nem nagyon illik — kicsit vásáros ember volt.

Azt meg kell hagyni, hogy a jószághoz különbül senki sem értett nála a faluban. Olyan tehenek, lovak kerültek ki a keze alól. hogy csodájára jártak még a harmadik községből is. És azt sem illik elhallgatni, hogy istállójába nem tudott olyan jószág bekerülni, amelyik ha megállt a lábán, fel ne nevelődött volna. Ajnározla éjjel-nappal s aztán, amikor kíéperedétt, senki se ismert volna rá.

Így kezdődött a baj is. Egyszer ugyanis megellett a Rézí tehén és a borjú még alig volt kéthetes, valami istenverte nyavalyába esett. Nosza. Botos bácsinak se kellett egyéb. A forró szappanosviztől. a herba-teán keresztül a kreolinig, a vízzel hígított petróleumig és a da- laíonin mindennel megpróbálkozott. A borjú ki is lábait a balból, de Botos bácsi viszont elkapta tőle. Azóta aztán kínlódott vele éppen eleget. Megjárta már az orvosokat, ki tudja, hányszor. Kapott kalciuminjekciókat, meg valami kimondhatatlan nevű és elviselhetetlen szagú vörös kenőcsöt. Amikor bekente maaát vele. jól megtermett főtt rákhoz hasonlított. Mondták is többen: ez a János már meg szineváltozó lett.

De illetlenség bárkinek a bajából gúnyt űzni. Aki beteg, az beteg. Azonban gúny ide, turfangosság amoda, János bátyánknak csak fránya betegsége keletkezett.

Nem volt azzal különösebb baj télidőben, de amikor el jött a meleg, megjött újra. Aratásra, amikor általában a nyári vásárokat tartják mifelénk, igen mindig jelentkezett. Ilyenkor aztán Botos bátyánk bekente magát a piros festékkel s imigyen panaszolta baját:

— A kukoricát már másodszorra kéne kapálni, az aratás sem várathat magára tovább, mert maholnap peregni kezd a szem. Dehát mit csináljak? Beteg vagyok. Ez az istenverte betegség megint doktorhoz kényszerít.

•ve -.tán kiadta az utasítást az asszonynak, mit hoí* gyan és maga pedig elindult — a legközelebbi vásárra.

Így ment ez esztendőkön keresztül. A kigyógykezelt borjú már régen tejet adott annál a gazdánál, akihez került, de János bátyám betegsége sehogy se akart szelídülni. Különös éleséggel lángolt fel akkortájt, amikor népnevelők kerültek a faluba és alsó, felső szomszéd

gKCEMÄ^

meglátogatása után az öreg Botoshoz is eljutottak. Hívták, jöjjön a termelőszövetkezetbe. Érveltek így, érveltek úgy, de hiába. János bácsi csak kötötte az ebet a karóhoz.

— Mit csinálnék én ott — sóhajtotta — a nyavalyámmal. Még szememre vetnék, hogy kihúzom magam a munkából. Már pedig én ezt nem akarom, mert engem úgy ismernek itt a faluban ... s itt egy hosszú magyarázatba kezdett minden alkalommal. Elmondta, mit, hogyan csinált fiatalkora óta, hány jószággal gazdagította a falu állatállományát és még egy sereg dolgot.

Mondani sem kell: betegségének körülményei* is részletesen taglalta olyannyira, hogy lassan még mások is elhitték: most artán komolyan beteg az öreg Botos. A szövetkezetről azonban egy szót sem szólt. Azt sem mondta nem, azt sem, hogy igen.

De, mint minden dolog, ami igaz és szép, ha egyszer megindul, megállíthatatlan; a szövetkezetnek sem lehetett elébe állni. Egyszerre azon vette magát észre a mi emberünk, hogy egyedül maradt Nem volt szomszéd se közel, se távol kívül a Zöldmezőn. Mind ott volt már együtt. Mire feleszmélt, azok bizony már a terveken munkálkodtak. Ekkor aztán ö is elhatározta magát. Gondolt egyet és felkereste Patai Bálintok az új szövetkezet frissen választott elnökét:

— Hallod-e. komám — mondta neki csak ilyen közvetlenül, mivelhogy együtt gyerekeskedtek —, belépnék hozzátok, amíg egy jobb szövetkezet nem akad.

M ire az elnök:

— Mi úgy tudtuk, hogy te betegeskedel, dehát ha már meggyógyultál, felveszünk, amíg egy jobb tag nem akad. Csakhát egy kis baj is van — vakarta erőzen a fejét —. a közgyűlés. , Merthát ha a tagok azt mondják, hogy beteg ember nem keli, a szövetkezetbe, n.ncs mit tenni.

Nem nagyon esett jól az ilyen vigasztalás Jani bácsinak. de azért egy kicsit nyugodt lett. Nagy nyugodtságában imigyen morfondírozott

— Ha nem vesznek fel. senki sem mondhatja, hogy én kihúztam magam. Ha felvesznek, akkor is majd csak lesz valahogy.

Ilyen hangulatban virradt rá a közgyűlés napja. Ünneplésen, mintha legalábbis leánykérőbe menne, úgy lépett be az ajtón. S mit ad isten! az első, ami szemébe ötlik, elől mindjárt az ajtónál. K Heles Feri bocs* meg még vagy öten: igen-igen vakarádénak. Alig ül le. már a szomszéd széksorból is enyhe hersegés haVatszlk. Ott is körmöite magát vagy öt ember. És amikor az elnök emelkedik szólni, az is feltűnően vakarja a hoviloluit

Elmondja a mondókájót, hogy Bótós János — persze nevén említette — felvételét kéri a szövetkezetbe és megkérdezte, mi a véleménye a tagságnak.

— Én mellette volnék — kezdte tempósan Köteles — de hát az a betegség... — S aztán mint akinek semmi mondanivalója nincsen, leült. Felálltak még vagy hárman és mind ugyanazt mondta. Ügy, hogy Jani bácsi a végén, mire a szavazásra került a sor, jócskán megizzadt. De azért sikerült, felvették.

Hanem másnap hiába várták a Zöldmező-beliek. A nagyobbik lánytól üzent, hogy ö bizony ágynak kényszerült. a tegnapi nagy izgalom után újra kiütött rajta a betegség. Egész teste csupa persegés.

N

éhányon a tagok közül mondták is ennek hallatán: nem leszünk ezzel többen, csak sűrűbben. Tárgyalták az ügyét egymás között egy darabig, aztán úgy határoztak: Köteles meg Patai, az elnök üljön kocsira, menjen át Ladányba, mert ott vásárt tartanak. El is indult a két atyafi és persze elsőnek az állatpiacéra mentek. S kit láttak először meg az embersűrűben, mint a beteget, Botos Jánost.

— Ejnye, ejnye - így az öreg Köteles, amikor odaértek —, ez az ember meg szakasztott olyan, min: a Botos Török. Csakhát mégsem az, hiszen beteg. Majd odament hozzá és megkérdezte: mondja már, szomszéd, nem rokona maga véletlenül a falumbéli Török Jánosnak?

Mire a másik, nem kis lapitással:

— Lehet, hogy szegröl-végről ismerjük egymást, de még nem volt hozzá szerencsém.

— Azért — hagyta jóvá az öreg a választ, miközben hamiskásan az elnökre kacsintott —, mert attól nálam volna egy üzenet: Halálos betegen fekszik otthon, hosszú szenvedés után sirbaviszi az ekcéma.

Ekkorra, mivel amúgy jó. teleszájjal beszélgettek, körülfogták vagy húszán őket. Lesték Botos megvizsgáz- tatását, hiszen ismerte őt mindenki járásszerte. Még váltottak vagy két sajnálkozó szót és ki-ki elment dolgára.

2T- elnök, meg Patai vissza a faluba. Botos bátyánk meg ma sem tudni, milyen úton, de szintén oda. Nagyon gyorsan járhatott a lába, mert mire a két s~ö- vetkezeti ember kiért a tanyára már odakint osztozott a brigádvezetőuel:

— Adjatok valami tennivalót, hiszen nihes nekem olyan súlyos nyavalyám.

Azóta, mint hallottam, mindennap rendszeresen kijár a szövetkezei földjeire. S hogy az ekcémájával mi leit, arról nem szól a krónika Annyi azonban bizonyos hogy heti vagy havi vásárok alkalmával még bekeni magát, de o faluból kifelé indultában valahogy mindig a Zöldamzö irányába fordul az útja.

NAGY ISTVÁN

kedésükben is. S mint hallottuk, a tanulást hivatásuknak tartják. És szereplésük a hangversenyen ... (Tiszteletünkre rögtönözték.) Csajkovszkij, Bramhs, Chopen számokat játszottak. Klasszikus operákból adtak eló részleteket. S az egyetem egyik docense is fellépett a műsorban.

Mint az egyik tanárnő uti- társam megjegyezte: „Ezt a természetességet, ezt a közvetlen szellemet szívesen hazavinném/’ Azt hiszem igaza volt.

#

Végtelennek tűnt az út Moszkváig. A zöldelni készülő földek hatalmas táblái mellett robogott vonatunk. (Errefelé később érkezik a tavasz). A Brianszki erdő hatvan kilométeres szakasza a partizánharcok hősi emlékeit idézte. Ha ezek a fák mesélhetnének... A háború nyomai? — amerre jártunk alig-alig látszanak.

*

Moszkva. Ezt a pillanatot mennyire vártuk. Megérkeztünk a kijevi pályaudvarra. Őszinte, meleg szavakkal üdvözölte a magyarok kis csoportját a főváros szovjetjének elnökhelyettese és a Szovjetunió Szakszervezeti Tanácsának képviselője. Szí- vetmelengető érzés: vártak a moszkvaiak. Három nap oly kevés Moszkvában, különösen annak, aki mindent látni szeretne ebben a sokmilliós városban.

*

Május 1-én ml is ott voltunk, együtt ünnepeltünk a moszkvaiakkal. A Lovarda térről néztük végig a katonai díszszemlét, a dolgozók felvonulását. a csehszlovákok, a románok és a német turisták csoportjával együtt.

„Majd kiváncsi leszek, mit ír erről egy újságíró?” — jegyezte meg ismerősöm, ahogy néha-néha elővettem jegyzetfüzetemet. Ezt nem lehet leírni — mondtam. — Ma is ezt vallom: a szavak ide kopottak, s mert költő nem vagyok, az érzések megformálására, amelyek akkor ott elfogtak bennünket, nem vállaikozhatom.

Lazányi Angéla