Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-08 / 106. szám

5 :> j* VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Q SZOLNOK X. évfolyam, 106. szám. Ára 59 fillér 1959. május 8. péntek. Kicsit se szaladjon el a ló .. . * Merre tovább? * A tárgyalóteremből Palántáink a doh ínyt SZORGILMRS MUNKA A TERMELŐSZÖVETKEZETEKBEN Utánuk szorgoskezű asszonyok és szövetkezeti földbe helyezik a palántákat gazdák Közel félméteres betonburkolat — Zöldsáv díszíti az új úttest közepét — Szé'es tik a Költői utat — Moszkvában tanfolyamok nyibak A moszkvai Tyimirjazev mezőgazdasági akadémia rá­diókémiai laboratóriumában kéthónapos tanfolyamok kez­dődtek a rádióaktiv izotopok és sugárzások mezőgazdasá­tására. Szovjet szakembere­ken és tanárokon kívül kí­nai, indiai, lengyel, koreai, jugoszláv és finn tudomá­nyos dolgozók is részt vesz­nek a tanfolyamokon. — Közismert, hogy Szolnok úthálózatának teherbírása, műszaki állapota már nem felel meg a kor követelmé­nyeinek. A nagyrészt elavult úttestek töredezettek, nehezí­tik a közlekedést, ugyanakkor rontják a városképet is. A Közlekedés és Postaügyi Mi­nisztérium, valamint a helyi szervek a közelmúltban a már elmondottakból kiindul­va tervet dolgoztak ki a vá­ros egyes útjainak átépítésé­re. A kétéves program kere­tében több mint 2 kilométer korszerű betonburkolatú utat építenek. Ennek első részében építik át a Ságvári Endre és a Köl­tői Anna utcákat é$ készítik cl a hajóállomás bekötőútjót. A nem kis munkához már hozzá is kezdtek. Jelenleg bontják az ’ út- régi -burkola­tát, amelyik 15 centiméteres vastagságával már szinte ve­szélyessé tette a közlekedést és nem tudta felvenni a 410­son keresztül haladó forgal­mát. Mint Balázs Lajos mérnök a Közlekedési Építő Vállaiai építésvezetője tájékoztatta lapunk munkatársát: az új út a legkorszerűbb követelmé­nyeknek megfelelően épül. összvas tagsága 48 centiméter lesz, tehát a terhelést jól bírja majd. Az úttestet 4, illetve a Kcltói Anna úti sa­roknál 2 méteres zöldsávval választják ketté. A majd bi­zonyára széppé váló parkí­rozott rész két oldalán 6 mé­teres kocsipálya épül. Így gyorsulhat majd a közleke­dés, mivel csak előzni kell az egyirányban haladó jármű­veknek ég kitérésekre a ko­csipálya szétválasztása miatt nem lesz szükség. A Költői Anna út átépítése is az idei programban szere­pel. Itt 7 méteres úttestet épí­tenek. Tehát a jelenlegi 6 méterest egy méterrel széle­sítik, mivel több korrekciót az új út egyenesebb és ter­mészetesen a közlekedés szempontjából biztonságosabb is lesz. A pálya vastagsága megegyezik a Ságvári úton épülővel. A kétéves útépítési terv ke­retében jövőre folytatják az építkezéseket a Bakai-féle fatelepig. Ezen a vonalom még nagyobb méretű munkára lesz szükség, mivel a Mártí­rok útja csatornázatlan. Elő­ször ezt készítik el, A •Tej­ipari Vállalatnál lévő ka­nyart kikorrigálják. A Vas­ipari Vállalat telepén keresz­tül egyenesen út vezet majd tovább a megfelelő irányba: A tájékoztató során azr is elmondta Balázs Lajos épir tésvezető, hogy a terv első részének megvalósítását az idén befejezik. Augusztusban kezdik el betonozni a Ságvári ás a Koitói Anna utaka* s az év végére adják át a for­galomnak. A program megva- valősítására közel 9 millió fo­rintot fordít a Közlekedés és kijavítására. Ezt természe­tesen szabadidejükben vég­zik. — szp — Művészeti előadás Szolnokon Szerda este szépszámú ér­deklődő részvétele mellett tartották meg a városi nőta­nács és a TIT rendezésében a „Nagy művészek — nagy filmek” című előadássorozat első előadását. Toulouse- Lautrecről, a nagy francia festőről Kaposvári Gyula, a szolnoki Damjanich Múzeum vezetője tartott előadást a TIT klubhelyiségében. Az előadás után levetítették a festő életéről szóló Moulin Rouge című színes, angol Gőz János és Görömbei Ferenc lovaskocsin két hatalmas hordóban hordják a vizet a palánták locsolására Az állami gazdaság adta A szolnoki termelőszövet­kezetek az állami gazdaság­tól téglavetőt kaptak. A szükséges kisebb javításo­kat az üzemek végezték el ’ezen á szerszámon. Ma reggel 7 órakor ped:g a Tiszamenti Vegyiműve^ lakótelepével szemben az állami gazdaság földjén téglavetési bemutatót tartanak. Részt vesznek a tsz-ek ve­zetői, szakemberek és a vá­ros több vezetője. Három módszert próbálnak ki: a szén peres, a törekes és a szulfidlúgcs vályogvetést. A hét végéig a tsz-ek befejezik a rizs vetését A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek jelentős részé­ben rizstermeléssel is foglal­koznak a tagok. Becslések szerint ezt a fontos munkát — a vetést — e hét végére a megye valamennyi tsz-ében befejezik. Ezzel párhuzamo­san folyik az árasztás, az el­vetett területek mintegy 80 százalékát víz borítja. A Vízügyi Igazgatóság 62 öntözőrendszeréből továbbít­ják a rizsföldekre a vizet. Minden másodpercben 54 köbmétert. A Szolnok megyei művek egyébként 23 napos árasztásra varr 1. berendez­ve, ezt az időt azonban lé­nyegesen csökkentik. Az árasztást hamarább befeje­zik. Munkában az ifjú kommunisták Szombaton és vasárnap is­mét útnak indulnak az ifjú kommunista építők, kik sza­badidejüket feláldozva segí­tik az új és a területileg megnövekedett tsz-ek gaz­dáit. Velük együtt dolgoznak a falusi kiszisták is. Tisza- inckán a Szabadság Tsz-ben vasárnap kezdik az egyik hasznavehetetlen épület le­bontását, s az itt szerzett anyagot új gazdasági épület­hez használják fel. A járási székhelyről harmincötén je­lentkeztek Tiszainokára. Va­lamennyien KISZ tagok. A kunhegyesi járásból egy if­júsági brigád Tiszaburára in­dul. Húsz szolnoki ipari tanu'ó Kengyelre A szolnoki ipari tanulók eddig három vasárnapot töl­töttek munkával: Rákóczifal- ván, Jászfényszarun dolgoz­tak. Szombaton Kengyelre, az ottani Mező Imre Tsz-be mennek. Húsz kőművesipari tanuló jelentkezett. Elhatá­rozták: szombaton és vasár­nap a Mező Imre Tsz-ben épülő egyik szabadszállásos istállót falegyenig felhúzzák. Elismerést és megbecsülést érdemelnek a szolnoki építő­ipari fiatalok. A legjobbak, azok, akik pihenőidejüket hétről-hátre feláldozzák. Hatezer férőhelyes csirkeól A karcagi Béke Tsz és a November 7 Tsz fiataljai az ottani üveggyár kiszistáival a közelmúltban elhatározták: kiveszik a részüket a társa­dalmi munkából. Az elhatá­rozást a tett követte. A hat­ezer férőhelyes csirkeól épí­tését megkezdték. Kijelölték az épületek helyét Jászszentandráson két új mezőgazdasági tsz kezdte meg ez év tavaszán a közös munkát. A tagok a növény- ápolást végzik, szorgalmasan dolgoznak. A vezetőségnek most az okoz gondot, hogy jelenleg még egyelőre vala­mennyi jelentkezőnek nem tudnak biztosítani munkát. Az új tsz-ek — az Arany­kalász és a Petőfi — a gépál­lomással megkötötték a szer­ződést. A lehetőségekhez ké­pest kalászosaik egy részét már ez évben géppel aratják. Béke, valamint Szabadság néven Jásziványon is két ter­melőszövetkezet alakult és kezdte meg a közös munka egy részét. A szövetkezeti gazdák kijelölték az épületek helyét. A Béke Tsz ötven fé­rőhelyes növendékistállót, a Szabadság Tsz ötvenkét férő­helyes magtárteres tehénis­tállót hoz tető alá még ez év­ben. A Béke Tsz gazdái a nö­vendékistálló építését saját erőből megkezdik. Ma választják a brigádvezetőket A jásztelki Szabadság Ter­melőszövetkezetben ma köz­gyűlést tartanak igen fontos napirendi pontokkal. Most kerül sor a brigádvezetők megválasztására; az elnök és az agronómus járandóságát is megállapítják. Ezenkívül be­osztják, hogy melyik szövet­kezeti gazda mikor vegyen részt a közös munkában, s hol mi lesz a feladata. A község négy termelőszö­vetkezetében most alakítják ki a munkaszervezeteket. Az Erdőgazdaság jelenti Az Erdőgazdaság dolgozói szocialista szerződést kötöttek a jászberényi Győzelem Tsz gazdáival. A termelőszövetke­zetnek ötven férőhelyes istál­lót építenek társadalmi mun­kával. Jelenleg az anyagot szállítják és a meszet oltják. Az Erdőgazdaság tevéke­nyen kiveszi részét a tsz-ek megszilárdításában. A dolgo­zók ézerötszáz munkanapot ajánlotta^ fel a tsz-ek meg- 1 segítésére. Négyszáz holdat kombájnnal A szajoli Vörös Csepel Me­zőgazdasági Termelőszövetke­zet új tsz. Gazdái most ta­vasszal kezdték a közös mun­kát. A gépállomással megkö­tötték a szerződést. Négyszáz hold kalászost kombájnnal szándékoznak betakarítani. Ezenkívül leszerződtek há­romszáz hold gépi fűkaszá­lásra. Párosverseny a kongresszus tiszteletére A Tószegi Gépállomás a pártkongresszus tiszteletére párosversenyre hívta a Ci- babházi Gépállomás kollektí­Többmillió forintos költségen átépítik a Ságvári utat váját. A tószegiek vállalták többek között, hogy az egy traktoregységre eső évi tel­jesítmény eléri az 1200 nor­málholdat. A szakemberek 900 mun­kaórát ajánlottak fel a Tó­szegi Gépállomás körzetében lévő tsz-ek munkagépeinek A kunmadarasi Uj Barázda Termelőszövetkezetben 7 hol­don termelnek dohányt. A melegágyban szépen fejlődött dohánypalántákat ezekben a napokban helyezik kj a föl­dekre. — MA REGGEL TÉGLAVETÉSI BEMUTATÓ SZOLNOK HATÄRÄBAN — ESTE KÖZGYŰLÉS A JÁSZ­TELKI SZABADSÁG TSZ-BEN — EZERÖTSZÁZ MUNKANAPOT AJÄNLOTTAK FEL AZ ERDŐGAZDA­SÁG DOLGOZÓI — SZOMBATON ÉS VASÁRNAP ISMÉT ÜTNAK INDULNAK A TSZ-EKBE AZ IFJŰ KOMMUNSTA ÉPÍTŐK — ÄRASZTJÄK A RIZSFÖL BEKET, MÁSODPERCENKÉNT 54 KÖBMÉTER VIZ gi alkalmazásának elsajátí­(TASZSZ), ss főközlekedési út a váro­hajtanak végre, úgy, hogy' Pcstaügyi Minisztérium. filmalkotást. Saska Imre, Csávás Ferenc, Facsal József és Makai Sá­muel a palánta földbe helyezése előtt meglocsolják a földet.

Next

/
Thumbnails
Contents