Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-24 / 120. szám
ALBÉRLET. 11. csípés SZATIRIKUS OLDAL 1959 Az AEROS cirkusz nyomán a mi szolnoki cirkuszunk / ■ ILínoLl Légtornász a magasban Gyönyörű párducok Fakírok, többórás mozdulatlanságban. aMm SS/"'" 4 Erőművész Bohócok« Varázsló, volt krumpli, nincs krumpli. Nagy vadak. Idomított lovak. Uj new-yorhi szenzáció New York férfilakosságának új szenzációja van: a Central Hotel halijában elragadóan csinos fiatal cipőtisztítónő dolgozik. Miután az amerikai férfiak nincsenek elkényeztetve, s nem szokták meg, hogy a nők elébük térdeljenek, női kéz pedig otthon sem igen érinti cipőjüket, a fiatal cipőtisztítónő remek üzleteket csinál. A férfiak hosszú sorokban várakoznak, hogy rá juk kerüljön a sor — s végre cipőtisztítás közben a terem tés koronájának érezhessék magukat. (A „Basler Nachrichten"-bői) Üru'azók életbiztosítása A londoni Lloyd Biztosító Társaság szóvivője kijelentette, hogy a cég esetleg hajlandó életbiztosítást kötni az első űrutazók javára, a fizetendő biztosítási díjak azonban >,egetverő”-en magasak lesznek. Amerikai biztosító társaságok nem voltak haj- andók vállalni az első űr- «ias éle^^tágát. (AP)S Követendő példa Carlos Garrincha brazil futball bíró, hogy, hogy-nem, megszerezte a hadseregnek egy öreg, kimustrált tankját, amelyet nagy nemzetközi mérkőzések alkalmával szándékszik használni. Indok: ha a szurkolók nincsenek megelégedve a bíró döntéseivel, gyakran nekimennek kocsijának és súlyos károkat okoznak benne. (A „Paris Presse”-ből.) Jászkiiéri apróhirdetés Ki akarja pihenni fáradalmait? Olyan csendes nyugalmas helyet keres, ahol senki sem háborgatja? Akar pár órahosszát nyugtalanítás nélkül aludni egyfolytában? Jöjjön a jászkiséri földmű- vesszövetikezeti étterembe! Foglaljon helyet akármelyik asztalnál, bóbiskoljon csak nyugodtan, s ne izgassa magát, órákon belül nem riasztja pincér mély álmaiból« k “ ... és ez a fürdőszobája. A csábító forint Szusszanva áltt meg az autóbusz a posta előtt. Az utasok megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Azok is, akik leszálláshoz készültek, mert kiszabadulnak a szörnyű alkotmányból, amelyben az emberi testek egyetlen masz- szává préselődtek és az itt- ott kilógó kezekről, meg lábakról még a legalaposabb mefigyelő sem állapíthatta meg, melyik testrész kihez tartozik. De örültek a továbbutazók is. akik kicsavarodott végtagjaikat néhány gyors tornamozdulattál igazgatták helyre. Hogy.hogynem, ezen az estén a postánál nemcsak a szemfüleseknek jutott ülőhely, s így az autóbusz padlóján megcsillanhatott egy forintos pénzdarab. Ugyan ki veszíthette el? Bizonyára ezen a kérdésen töprengett az a fiatalember is, aki tétova mozdulattal felvette a pénzt. Nézegette, forgatta, mintha életében most látná az első forintot, majd felfedezte az utasok gyanakvó tekintetét, a pénzdarabot az egyik ülésre ejtette, A forint ezután kényelmesen utazott tovább. Ha zökkent az autóbusz, felszökkent, mint valami csintalan gyerek. Szinte gúnyosan nevetett arra az utasra, aki leült mellé, de amint felfedezte, olyan heves tiltakozó mozdulattal ugrott fel, hogy a többiek gyanúja azonnal el- oszlotu Végül már csak ketten figyelték a pénzt. Egy jól öltözött, idősebb kövér ember, akinek arcáról csakúgy sugárzott a megvetés: mit nekem egy forint, százat is csörgethenék a zsebemben. A másik egy nyurga fiatalember. Az a típus, aki kitartóan vár a pénztárnál, amíg a lomok részére fenntartott külön fiókból előkerül a visz- szajáró öt, vagy kétfilléres. Megérkeztünk a végállomásra. Mintha egyetlen rugó mozgatta volna a két embert, úgy pattantak fel az ülésről. — Kezük egyszerre nyúlt a pénzért, de a hirtelen lendület oly erős volt, hogy egyensúlyukat veszítve fejjel koccantak össze. Közben egy aprócska gyerekkéz biztos mozdulattal markolta fel a forintot. A póruljárt két ember megrökönyödött arcát látva cinkos mosollyal villant össze az utasok szeme. Bizony, bizony = az élet tartogat néha meglepetést. Még nem jelzett a gőzsíp a gyárban indulást, amikor az egyik üzemrészben jó néhány ember összegyűlt az új munkás, Páratlan Árpád körül, — Ahonné t eljöttem, ott az igazgatónak is félvállról megmondtam, hogy ezt, vagy azt nem jól csinálod. Az igazgató csak úgy per-tu volt. Jobban értettem mindenkinél a szakmához és még azért sem mertek szólni, ha elkéstem — mondta fejhangon Páratlan, mert úgy beszélt, hogy hátravetette a fejét és szin.e az orrából jött a szó. — Az én újításaimat országszerte ismerik. A minisztériumban kaput nyit előttem a portás, mert úgy ismer. — Hát akkor miért jött el a gyárból ide hozzánk? — hangzott el egy érdeklődő kérdés. — A minisztérium javasolta, hogy idejöjjek és segítsek itt a szakmai tapasztalatok elterjesztésében — így a válasz. S Páratlan még hozzátette: — majd beugrók az igazgatóhoz és megbeszélem vele, hogy szervezzen egy csapatot, akiket tanítani akarok a mesterségre. A nagy beszédben észre sem vette, hogy egy középkorú, kékoverálos ember is odalépett az ember gyűrűhöz. Megállt hátul és hallgatta a szavakat. — Én nem értem meg, hogy egyesek miért mennek oly bátortalanul az igazgatói irodába. Én úgy szoktam: telefonálok n műhelyből a tit- kárnőnek, hogy ekkor és ekkor megyek, mert beszédem lenne az igazgatóval és vár jón rám. Igen, mindig szakoti lenni egy fekete vagy egy pohár pálinka is. Az emberek összenéztek: ez igen, nem szívbajos ember, de azért mégsem kellene qz m A nagyképíí a telefonálás, mert az igazgatónak több gondja lehet, mint egy munkásnak, hiszen az egész üzemmel kell törődnie. — Na, és szeretik magát az igazgatók? — kérdezte hátulról az újonnan érkezett ember. — Engem? Félnek tőlem, mert többet tudok sok „ve- zér’’-nél. Ember, nekem a kisujjamban több van, mint az igazgatónak itt — és a saját fejére mutatott —, csak én nem dicsekszem ezzel, nem akarok „feltörni". Már éppen fütyült a sziréna, amikor befejeződött a beszéd. Páratlant egy kicsit bántotta, hogy a kékoverálos ember hitetlenkedve szólt a szavába, ezért amikor elment, nyomban megkérdezte az egyik embertől: '"■%é *- Ki volt az az alak? A megkérdezett csudáihoz- va nézett Páratlanra, — Hát az igazgatónk, ezt nem is tudta? Páratlan mint a villám, rohant a kékoverálos ember után, hogy megmagyarázza, hogy csak úgy... csak mondta mindezt. De az igazgató már az irodába ért. Páratlan halkan kopogott a titkárnő ajtaján és félszegen belépett. — Ha lehetne .-..ha ráérne az igazgató elvtárs, szeretnék vele szótváltani, — mondta a titkárnőnek, aki hamar ráismert arról, hogy alig akarták felvenni a gyárba, mert az előző munkahelyéről a fegyelem megbontásáért tanácsolták el S az igazgatói szoba ajtajú nwl álldogáló Páratlan úgy érezte, hogy most ö a világ legboldogtalanabb embere ... A BASA GO\BJA Úgy látojp í*ííí®ét újra fogyó^ágtatqom kelL
